Magyar Themis, 1872 (2. évfolyam, 1-55. szám)

1872-12-03 / 52. szám

tésnek vettetnek alá azok is, kik nyilvá­nosan megsértenek vagy köz­megvetés­nek tesznek ki valakit azért, mivel vona­kodott párbajt vívni. A rendőri büntető törvénykönyvből kiemelhető, hogy azon lelkész, a­ki vala­mely házasság megkötését eszközli, mi­előtt a polgári házasság megkötése meg­történt volna, 120 —5oo liráig bünte­tendő ; továbbá hogy azok, kik az el­ítéltnek megtérítik az elvesztett cantiót, vagy pedig neki valamely reá mért pénz­bírság megfizetésére szolgáló eszközöket ezen czélra véghez vitt gyűjtés által meg akarják szerezni, 120—3oo liráig menő pénzbírsággal illettetnek. — 412 — Örökösödési jogeset. (T.) Kovács Éva, Kovács Zsuzsanna, Ko­vács Saba és Kovács Márton —■ Kovács István és Kovács Ferencz ellen a néhai közfis anyjuk után maradt hagyatékra nézve örökösödési pert indítván, a komáromi kir. törvényszék alpereseket 1749/1872. sz. ítéletével (mely a tényállást is világosan kifejti,) a néhai közös anyjuk Kovács szili. Csősz Éva hagyatékához tartozó ingatlanok feléből a három első rendít felpereseket egyenként megillető ]/6 résznek, összesen tehát 3/e résznek felperesek tényleges birtokába átbocsátására, továbbá a 359 frt 27 krt tevő közös anyai ingóságok értékéből ugyanazon felperesek részére 3/6 résznek vagyis 179 frt 63% krnak, ez összegtől 1870. nov. 14-től számítandó 6 °­ 0 kamatoknak és 21 frt 50 kr. perköltségnek 15 nap alatt különbeni végre­hajtás terhe melletti megfizetetésére kötelezte; negyed rendű felperest Kovács Mártont azonban keresetével átalában, az első három rendi­ fel­pereseket pedig a hagyatéki ingatlanságból el­vont időközi hasznok iránti keresetükkel eluta­sította. Az ítélet következőleg indokoltatott: „Alperesek hallgatag beismerésével igazol­tatott azon felperesi állítás, hogy a peres felek közös leszármazottjai, gyermekei és örökösei az 1858. évben elhalt közös édes anya özv. Kovács szül. Csősz Évának, hogy ezen hagyatékhoz tartozólag 359 frt 27 krra becsült ingóság ma­radt és hogy úgy az, mint a fele részben a kö­zös anya hagyatékához tartozó ingatlanság al­peres testvér-örökösök birtokában van, s végre hogy nevezett örökhagyó végrendeleti intézke­dést nem tett. Ezen a perrendtartás 159. §. szerint bebi­zonyított ténykörülmények, és a közös leszár­mazás alapján a törvényes örökösödés rendje szerint a közös édes­anyai ingó­s ingatlan ja­vaiban a perben álló testvér-örökösök között egyforma arányban megalapított örökösödési jog a fen­ál­ló törvényes örökösödés szabályaiban találja törvényes indokolását. És ezen beismert ténykörülményekkel szemben azon alperesi ellenvetés, hogy örökösö­dést kereső testvér felpereseknek örökösödési joguk a néhai közös apa hagyatékáról felvett jegyzőkönyvben már előzőleg oly megoldást nyert, mely szerint az összes ingatlanság apai hagyatéknak lenne tekintendő, ezen okmány szövegezése szerint ebben nem találja támoga­tását , mert ezen jegyzőkönyv csak az apát mint örökhagyót illető ingatlanságbeli jutalékot tár­gyalja, mely kifejezés nem tartalmazta azon felperesileg be nem ismert körülményt, hogy a közös apát ezen ingatlanság hasonféle részben ne illette volna, különösen szemben azon körü­l­­mén­nyel, hogy a közös apa, a vonatkozó telek­könyvi kivonat tanúsága szerint, ez ingatlanság közös tulajdonosául nyilván könyvileg ki is van tüntetve. Minthogy pedig jelen esetben nem már bevégzett apai, de a később, 1858. évben, elhalt közös anya után megnyílt örökösödés ké­pezi a kereset tárgyát, ez okon felperes testvér­örökösöknek e hagyatékból illető törvényes osztályrész ugyanazoknak megitélendő volt. Negyed rendű felperes Kovács Márton el­utasítása, annak az ellenfél részéről nem kifo­gásolt anyai örökségére nézve kielégítését igazoló nyugtái által találja indokolását. Az alperesek által visszatartott ingóságok becsértéke után járó 6% kamatok, minthogy a közös anya halála napja határozott megnevezése nélkül a peres felek általi beismeréssel is nem lenne igazolva, a kereset beadása napjától volt megítélendő, mig az ingatlanság után szedett jövedelmekre nézve bizonyíték nem ajánltatván — e kérelemmel felpereseket elutasítani kel­lett. sat.u Alperesek fellebbezése folytán a pesti k. tábla 14436/872. sz. alatti ítéletével az első bíróság ítéletét nem neheztelt részében érintet­lenül, az alpereseknek az ingóságok értékéből 179 frt 63 krnak s ez összegnek 1870 nov. 14 töli 6% kamatainak megfizetésében tett elmi­rasztalására vonatkozó részét helybenhagyta, egyéb részeiben pedig megváltoztatta,­­és felpe­resekét azon kérelmükkel, hogy a hagyatéki fn­­­­gatlan fele részében, mint közös anyai hagya­­­­tékban örökösödési joguk egyenkint 1/4 rész­ i­ben megalapitassék, és ennek kiadására alpe­­­­resek kötelezhessenek — elutasította. Ezen ítélet következőleg indokoltatott: „Habár a telekkönyv szerint a kér­déses in­gatlan jelenleg is Kovács Mihály és Csősz Éva közös szülők nevén áll, mégis ez ingatlan fele részét nem lehetett az édes­anya hagyatékát képező vagyonként megalapítani azokból, meg az apai hagyatékról bíróság előtt felvett jegy­zőkönyv, melynek hamissága mivel sem bíró nyitatott, a kérdéses ingatlanhoz jogot tartó édes­anyának saját keze keresztvonásával erő­sített tartalmánál fogva jogszerűleg bizonyítja azt, hogy az említett telekkönyvben felvett ös­­­szes ingatlan az örökhagyó apát illeti; igazolja továbbá, hogy épen ez okból az összes ingatlan, mint apai hagyaték tárgyaltatott, feloszlatott, s az édes­anyai megnyugodott azon intézkedés­ben is, hogy az összes hagyatékból egy gyer­meket illető részt holtáig csak haszonélvezeti joggal bírjon. Ily körülmények között a kérdéses ingat­lant illetőleg felperesek tehát csak arra jogosít­­ják, hogy az apai hagyatékból őket megillető osztályrészüket, amennyiben arra nézve kielé­gítve nem lennének, követelhessék Ellenben az ingóságokat illetőleg az első bírósági ítélet az abban felhozott indokokon kí­­­­vü­l helybenhagyandó volt még azért is, mert a többször hivatott jegyzőkönyvben arról, hogy a felperesek az apai hagyaték tárgyalása alkal­mával az anyai hagyatékot képezendő ingósá­gokhoz­ örökségi jogukra nézve is kiegyeztek volna, említés sem tétetik, sat.“ Ezen ítéletet felperesek fellebbezése folytán 7379/872 sz. a. a legtöbb i­tél­ősz­ék is helybenhagyván, elvképen megállapította, mi­szerint : az, hogy valamely ingatlan a telekkönyv­ben mindkét házastárs nevére van bevezetve, nem zárja ki annak igazolását, hogy azon va­gyon csak az egyik házastársat illeti. Ilyszerű igazolásra szolgál, ha az egyik házastárs a bí­róság előtt felvett, tehát teljes hitelt érdemlő jegyzőkönyvben önmaga elismeri, hogy az in­gatlan vagyon házastársának kizárólagos tulaj­donát képezi. Jóllag nem is lett elrendelve és árverési végzés panaszlóknak a protás 402. §. ellenére nem is kézbesfizetett,­ ezt pedig a nekik kézbesített ár­verési hirdetmény semmikép sem pótolhatja, mert­)minden végrehajtási tehát az árverési vég­zésnek is szabatosnak és kimerítőnek kell lenni­e a tőkére, kamataira, és minden járulékaira ki­terjeszkednie; ez pedig az árverési hirdetmény­ben hiányzik; 2) árverési hirdetmény csak ki­folyása, következménye lehet egy már létező bírói határozatnak, de magában n - n bírói hatá­rozat; kiemelik további, hogy • Hochman.11 Her­mann és Mittelmann Fanny igénybe esete ad­ván b­ ennek jogérvényes eldöntése előtt árve­rést elrendelni és foganatosítani nem is lehet; mindezek folytán kérik az egész eddigi eljárást meg: semmi.sittet­ni. A m. k­i­r­curia m­intse­m­ tartó­szék f. évi november hav­i 7-ik napján tartott nyil­ván­os ülésén 12356/872 sz. a. ez ügyben követ­kező határozatot hozta : A kir. végrehajtónak az árverés megtartá­sára határidőt kitűző végzése a törv. remit. 297. §. 1-ső pontja alapján megsemmisittetik; mert: a kielégítési végre­hajtás a törv. rendi. 393. §. értelmében az adós ingó javainak lefoglalása és eladása útján történik, ez irány­ban az intézkedésre a bíróság van hivatva, kö­vetkezve az árverést is egyedül a bíróság ren­delheti el és ebbéli végzése a törv. remit. 360 §. értelmében a marasztalt félnek előlege­sen kézbesítendő, és pedig az esetben is, ha a kielégítési végrehajtás, a biztosítás már meg­előzte. Miután pedig jele­n esetben a per­­ bírája által f. é. 2342 sz. a meghozott kielégítési vég­rehajtást, illetőleg árverést rendelő végzés a ma­rasztalt félnek kézbesítve eddigelé nem lett, a kiküldött végrehajtó az árverési határnapokat idő előtt tűzte ki, mely előadott oknál fogva te­hát ebbeli eljárását megsemmisitteni kellene. Azon alperesi kérelemnek azonban, hogy az egész végrehajtási eljárás m­egsemmisittessék, helyt törvényesen adni nem lehetett, mivel: a) a zálogolási eljárás már jogerőre emel­kedett és mert b) a felterjesztett hivatalos iratok szerint az igények­ bejelentésére kitűzött határidő lejárt, a nélkül, hogy valaki igényt támasztott volna és igy a törv. rendi. 402 §. értelmében az árverés törvényszerűen rendeltetett el. sat.“ . Végrehajtási jogeset. (H.) Grünsfeld Simon részére Höckmann Adolf és Júlia alperesek ellen 1009 frt s­z. ere­jéig f. é april 3 áll 3410 sz. alatt a pestlipótvá­rosi járásbíróság által az előbb már biztositási­­lag lefoglalt alperesi ingókra a kielégítési vég­rehajtás elrendeltetvén, a kiküldött végrehajtó az árverési hirdetményt kibocsátotta és azt — nem pedig a folytatólagos végrehajtást rendelő 3410 sz. végzést — a feleknek kézbesítvén és a hivatalos lapban is közzétevőn, Hochmann Her­mann és Mittelmann Fátis igénykeresetük bead­­hatása végett a törvényes határidőn belül­­igénykeresetnek czimzett halasztási kérelmet adtak be a végrehajtóhoz, ki azt a kiküldő já­rásbíróságnak jelentés mellett bemutatván, ez utóbbi 8439/1872. sz. alatti végzésével igény­lőket hivatkozással a perrendtartás 473. § ára, valamint azon körülményből következtetőleg, hogy az igénykeresetek beadására megszabott határidő elmulasztása estében igazolásnak helye nincs, a prdtás 464 §-ban az igény­keresetek beadására megszabott 15 nap zárhatáridőnek lévén tekintendő, — kérelmüktől elmozdította, egyúttal azonban a végrehajtót a végrehajtás­nak folytatólagos foga­natosítására utasította. A végzésnek ezen része ellen végrehajtást szenvedett alperesek semmiségi panaszt adtak be, melyben kiemelik, hogy árverés bi­­ ztik­ai határozatokban foglalt elvek. Semmitőszéki határozatok. — Nem rendes váló­per, hanem tényleges , elválás folytán külön élő házastársa­; egyike a­­ másika ellen külön szerződés alapján megálla­­­­pitott tartási díj iránti követelését sommás eljá­­­rás utján érvényesítheti és pedig az elválás kérdésének törvényes utáni eldöntése előtt is. (7315. sz. 1872. évi julius 11.) —­ Ha a zárlat nem a perrendtartás 324. §. alapján, hanem az 560. §. értelmében hagyatéki ügyben rendeltetett el, a kereset beadására en­gedte 30 napi határidő nem a zárlati végzés, hanem a perre utasító végzés kézbesítésétől szá­mítandó (8299. sz. 1872. évi augusztus 1.) — Hivatalból észlelendő semmiség­ esetet képez, ha az örökösök megegyeztek Ugyan ab­ban, hogy a hagyaték bizonyos — m­ég az örök­hagyó életében létesült, egyesség alapján intéz­­tessék el; de a hagyaték feletti osztály mi­kéntje iránt a felek közt egyesség még elő nem állíttatott, sőt a bíróság ily egyesség megkísér­lése, illetőleg létrejötte előtt, a hagyaték átadá­sa iránt is intézkedett. (9211. sz. 1872. évi augusztus 8.) — Biztosítási ügyletből az illető társulat ellen intézett kereset, ha a biztosítási szerződés­ben a választott bíróságra vonatkozó kikötés a perrendtartás kilenczedik szim III. fejezetében elölírt kellékeknek meg nem felel, a választott bíróság mellőzésével, egyenes a rendes plg. bíró­ságok előtt megindítható 8942. szám 1872. évi augustus 10.) — A felebbezés az alsó bírósági ítélet egész terjedelme ellen intéztetvén, az hogy annak zárkérelme kiválóig csak az ítélet feloldására irányoztatott, a zárja el a felebbviteli bírósá­got attól, hogy feloldás helyett az ítéletet meg­változtathassa. (9147. sz. 1872. évi augusztus hó 12-én.) — A végrehajtás foganatosítására előlege­zendő díjak pontos befizetéséért első sorban a

Next