Magyar Themis, 1873 (3. évfolyam, 1-55. szám)

1873-01-16 / 3. szám

Harmadik évfolyam, 3. szám, Budapest, január 16. 1873. Megjelenik minden csütürtökön: a „magyar jogasz- MAGYAR Előfizetési árak -------mm------mmm-----mm- s'—v A (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bimientea _______ Y ■ ^ M ö IK ^ m­W W / A szétküldéssel) f ■­­ ■ ■ ■ N­­ 1­1- a ,,Magyar Themis“-re és az „Igazságügyi rende. A kéziratok a szarkeztd,­éghez, a megrendelések és ■ ■---------■ l­­m / ■ I­ménye“* KmSen’mv r­­eklamátiók a kiadóhivatalhoz intézendők. Bém­entetlen ■ ■ ■ ■ ^ m / ■ ■ . negyedévre 2 frt, félévre 4 írt., egész évre 8 frt. levelek és küldemények el nem fogadtatnak. ! i i TO­H H k 2. a „Döntvények gyűjteményéb­e külön (a „Magyar *?: X­A 1 W ■ H­A. / Themis“ előfizetői részéről, félévi kötelezettséggel a _______ -------------------ML.------A v —ML— MM. r R—a lap előfizetését illetőleg) félévre 1 frt., egész évre 2 frt. Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY Kiadó-hivatal: nádor-utcza 6. sz. J>í BUDA­PESTI ÉS KOMÁROMI ÜGYVÉDI EGYLETEK KÖZLÖNYE, ÉS A MAGYAR­ JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Külön mellékletek: „Döntvények gyűjteménye”­ és „Igazságügyi rendeletek és törvények tára­*. Felelős szerkesztő: Dr. Siegmund Vilmos. Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. TARTALOM: Feladatunk: Dr. Spitzer Adolftól. —­ Szemle: Dr. Brode úr által közlött telekkönyvi jogesethez. Dr. Misner Ignácztól. — A kisebb hatósági börtönök fel­ügyelői a nagyobb fegyintézetek felügyelői köréből vétessenek. Réső-Ensel Sándortól. — „Vegyes közlemények.“ Egyleti hírek. Különfélék. — A pesti kir. törvény­szék és a pesti kir. járásbíróságok ügykimutatása 1873-ről. — Kivonat a „a Budapesti Közlönyéből. gyűlés“ tartama alatt naponként. ■ Feladatunk: Az igazságügyi minisztériumban igazságszolgátatásunk jelenlegi állásáról kimerítő jelentés közrebocsátása tervez­tetik. Az igazságügyi minisztérium ezen elhatározása igen háladatos munka léte­sítését eredményezendi. Ismerjük magunkat, milyen furcsa vegyüléke jutott nemzeti jellegünknek a fatalistikus pessiminismusból és a szal­­malángú optimismusból. Nincs a világ há­tán forradalmibb természetű ember a magyarnál. Mindjárt jobbot vető lelke­sedése minden behatóbb megfontolás nél­kül lerontja a régi hajlékot, mikor még aj­nak létezéséről vagy csak létesíthetéséről és eninek megbízha­tóságáról "magának meggyőződést nem szerezhetett. Ha új intézményt teremtett, ettől megkí­vánja, hogy évtizedek és gyakran év­századok mulasztásait egy varázsütés­­sel tegye jóvá. Ha megtetszik neki egy eszme, vagy intézmény, mely külföldön ennek viszonyai közt jónak bizonyult, nem nyugszik, beleiramítja a közvéleményt, átülteti — s ha rövid idővel rá tapasztalja — a mi viszonyain­kat tekintve — annak rész voltát, ismét nem assimilálni, a viszonyokhoz illően módosítani, hanem már kiküszöbölni is akarja ez intézményt. Lánglelkében nem gondol az ugrásokkal, mik állami és jogi intézményekben, a mint a ter­mészetben nincsenek, kerülendők. Lel­kesedése nem tart annyi ideig mig en­nek eredményét a megszokottság pótolni képes. Egy szóval optimista a terem­tésben, pessimista a megtartásban. In­spirálójában ostromolni tudná az eget és meghódítni a félvilágot, csodákat mű­velne,­­ és nem tudja élvezni a békés munka áldásait, és nem engedi meg­gyökerezni a biztosított létei érzetét. Felzavarja legmélyebb mélyeiből a szen­vedélyek, a szakadásnak és visszavo­násnak csalékony reményeit, és nem engedi, hogy a szorgalom tiszta színén az eredmény biztos révjébe jussunk. Kérdezi a szíves olvasó : hogyan tartoznak mindezek épen ide. Megvallom, sajátlag és kizárólag az itt fennforgó dologhoz nem tartoznak, de tartoznak nálunk mindenüvé, hol teremtésről, szer­vezésről, alkotásról és megtartásról van szó. Azt mondtam fentebb, hogy az igaz­ságügyi minisztérium munkája hála­datos lesz. Beigazolom, ha valaki két­ségbe vonja. Közviszonyaink egyik leg­veszélyesebb kórságának tartom a jog­érzet megingatottságát. Eleget járultak ehez a sok rendszerváltozás, ellenséges állások nemzet és kormány között, nép­szerűtlen adók, egyedurúságok, félreér­tett hazafiság, a börze és a rögtöni meg­gazdagodási vágy, és sok más. Elég az hozzá, hogy a jogérzet megingatottsága még ma is nagy mértékben létezik. De a jelentés ki fogja mutatni, hogy jog­szolgáltatási állapotaink javulnak és hogy bizalommal tekinthetünk a jövő elé. Mennyit várunk például egy rend­szertől, mely egy éve hogy fennáll, mely rendszer régi, igen régi bajok orvoslá­sára van hivatva ! Életbeléptetésénél nem rendelkeztünk számra és gyakorlott­ságra nézve elegendő erőkkel, az intéz­mény úgyszólva törvénybe sincs iktatva, — s máris panaszkodjunk, jajkiáltoz­zunk, hogy még­is jobb volt azelőtt ? Ne törekedjünk-e inkább megkedveltetni a néppel az új institutiót, és azt támogatni, itt-ott elnézni is valamit, mi a kezdet ne­hézségeivel jár ? Nem-e áll a szakemberek­nek, a történőknek éber figyelemmel tartása és ellenőrzése mellett, hivatásá­ban az eddigi eredményeket népünknek a jövő czéljainak biztosítékaiként bemu­tatni.' Létezik-e nagyobb baj az állam­létre nézve, mint midőn a polgároknak nincs bizalmuk a fennálló rendhez; hogyan járuljanak biztosításához, hogyan visel­tethessenek ragaszkodással irányában, ha ostromoltatni és aláásatni látják? És ezért lesz háladatos és öniga­zoló a kérdéses munkálat. Háladatos és önigazoló lesz az, mert tárházát képezendi igazságszolgáltatásunk összes anyagának, — mert felderítendi a múlt­nak szegénységét, a jelen örökségét s szerzeményét, és a jövő követelményeit és jogos reményeit, mert végre kimu­­tatandja, mi terheli a kormányt, és mi teendő a kedvezőtlen viszonyoknak rovására. Csak ne akarjunk mindenek felett és mindenek előtt liberálisak lenni, ha­nem legyünk mindenek felett nemzetiek, hol és a­mennyire lehet. Akkor jobban fogjuk megfigyelni közviszonyainkat és legfontosabb érdekeinket, és nem fogunk mindig a­felől ábrándozni, hogy más országokban mindenben jobban vannak, mint nálunk. Ragaszkodjunk törvényes intézményeinkhez mig fennállanak, ha a feltétlen szabadelvűség igényeinek nem is felelnek meg tökéletesen; mert ki mondja meg, mi az absolut szabadelvű, és ki ne karolná inkább fel a czélsze­­rűség és szükségesség postulátumait ? Legyünk egyek nemzeti kormányunkkal a becsületes munkában és a jónak is a­tápolásában, és ne engedjük magunkat eltántoríttatni a balhit által.*) Ezek ugyan igen általános dolgok, és ismeretük mégis elvész sok helyütt és sok alkalomkor, midőn szükség volna rá. Talán még­­ visszatérek reájok, mi­dőn szerkesztő úr engedelmével az igaz­ságügyi­ minisztérium mun­kálata még­,­jelenésekor a magam álláspontjáról azt megvilágitandom.**) Dr. Spitzer Adolf, Szemle, Buda-Pest, jan. 15. (—r.) A „Jogt. Közi.“ egyik utóbbi számában a következő megjegyzés volt ol­vasható: „A törvényelőkészítő bizott­ság szervezete óta dr. Vavrik Béla *) Részünkről czikkíró­krral nem érthetünk min­denben egyet; mi is azt tartjuk, hogy a kormányt sza­badelvű reform­­­törekvéseiben támogatni kell, de ez nem csak ki nem zárja, hanem ellenkezőleg utalja a szakem­bert arra, hogy kérlelhetlen szigorral bírálja meg eddigi „vívmányainkat“, és ezek fonalán őszintén mutassa ki a hiányokat, tüntesse fel a pótlandókat, mert különösen a szakértők hivatvák arra, hogy serkentsék a kormányt az előhaladásra, roncsolt jogállapotaink javítására, mivel a szakembert, ki a politikai pártok homályos kézpontjain felülemelkedve, tisztán a jogreform magasztos álláspontját foglalja el, — az ügyszeretet és nem mellékes érdek kell, hogy vezérelje aggodalmainak nyílt kifejezésében, és így nála sem fatalistikus pessimismus, sem szalmalángú Opti­mismus nem játszhatnak szerepet akkor, midőn mint szak­ember jogállapotaink bírálatába bocsátkozik. Egy szakem­bernek sem fog eszébe jutni az alig életbe lépett bírói szervezettől csodákat várni, egy szakember sem fogja el­itélni azon rendszert, mely a kezdet nehézségeivel küzdve, alig vert még gyökeret, és melynek létesítésével, épen mert nálunk egy uj aerát van hivatva meghonosítani, ki­sebb nagyobb tévedések és hibák karöltve jártak, — csakis ezen hibák és tévedések miatt; de mert a bírói szer­vezet jogreformunk terén még csak az első lépés, egy szakértő sem nyugodhatik meg abban, hogy e szervezet­nél, mely, mint említők, magában is még sok tekintetben hiányos, — megállapodjunk, hanem erkölcsi kötelessége a kormányt a hiányokra és ennek folytán a szükséges pótlásokra őszintén figyelmeztetni és azt egyáltalán a rend­szeres jogreform mielőbbi létesítésére erélyesen serken­teni ; — ezzel szerintünk nem ostromolja, nem ássa alá a létező jót, hanem utalva a szükségletre, szorgalmazza a még hiányzó jónak és jobbnak létesítését. Ez a szak­ember kötelessége — és a szaklapoknak legkiválóbb fel­adata, melynek megoldás­ára sem a túlliberalismusnak, sem a tukconservatizmusnak nem szabad befolyást engednünk , hisz a politikai pártok ily czimen úgyis elég presszót gyakorolnak, melynek nyűge alatt jogreformunk alig bír lépésenként előre haladni! Szerkesztő. **) Szívesen fogadjuk. Szerk.

Next