Magyar Ujság, 1871. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-14 / 11. szám

11-ik szám. Szombat, január 14. V-ik évfolyam 1871. El­őfizetési ár helyben Egész évre 20 ft — kr. Félévre 10 „ — „ Negyedévre 5 „ — Egy hóra . 1 ., 70 „MAGYAR ÚJSÁG Szerkesztőségi iroda : Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap bértartalmára vonat­kozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogad­tatnak el. 130­IRDETtenEk egyedül csak Neumann B. I-se magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-utcza 6. sz. vagy annak helyettesének Leopold Miksának adandók át. Beigtatá­s díj : 8 hasábos Petitsor 1 szeri bei­gtatásnál 12 kr. többszörinél 9 kr. Bályegd. minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. Ipgr“ Egyes példány ára 0 kr. Előfizetési ar in d. a k e ars. Egész évre 20 ft —kr Fél évre . 1­­ ,. — „ Negyedévre 5 .. «* Egy hóra . 1 „ 70 „ «X* ff r / f A X '1 1 • 1 . _..........................1 ' 1 i 1 1 n Pest január 13. Nem első eset, hogy ha a csatatér valame­lyik pontján nagyobb csata vivatott, az első táviratok az eredményt illetőleg rendesen oly szövevényesen szerkesztvék, hogy ember le­gyen, ki el tud rajtuk igazolni. Az év első napjai óta a harcrtér mindegyik pontján volt ütközet. Északon Faidherbe se­rege 3-án nagy csatát vívott, a­melynek győ­zelme a francziák részére dőlt el; a poroszok e vereségüket még mindig nem ismerték el s hogy Faidherbe a nyert előnyt azóta miként használta föl nem tudni, csupán magán távira­tok után arról tudósítanak, hogy Faidherbe 8-án ismét csatát vívott. A részletek hiá­nyoznak. Jan. 9-én a csatatér keleti részén folyt az öldöklés. Hitelt érdemlő magán tudósítások szerint Werder serege megveretett. A poroszok az itt szenvedett vereségüket is tagadják s a porosz hivatalos távirat csupán annyit mond, hogy Werder „hadmozdulatait ütközet nélkül tovább folytatja“ — kétségkívül hátrafelé. Hogy a poroszok megverettek, ezt azzal bizo­nyították be, hogy Werder helyére Manteuffel neveztetett ki, ki a „Kreutzig.“ tudósítása sze­rint törzskarával Versailles-on át rendelteté­se helyére, a keleti hadsereghez már útban van. Hogy a francziák azóta mily hadmozdula­tokat tettek, semmi újabb tudósítás sem érke­zett. Ez alatt Paris bombáztatása megkezdetvén, minden nap nagyobb mérvben folytattatott s már tegnap a világot azzal ijesztgették, hogy Parisba kétezer bomba vettetett. Hogy ebből mi igaz, mi nem, bizonyosat szintén nem lehet tudni. Közben Trochuról mindenféle hirek me­rültek föl, tétlenséggel, sőt oly eljárással kezd­ték vádolni, mely sok föltevésre adott alkal­mat. Most egy brüsseli távirat szerint Trocku legutóbbi kiáltványában, ez a tétel fordul elő : Nem fogok kapitulálni. A torlaszbizottság je­lsarca nélkül egy lépést sem fognak hátrálni. Az éjjeli bombázások következtében számos tűzvész van. Valamennyi külváros a Szajna balpartján sokat szenved, sok kórház is ; sok nő és gyermek a lövegek által megöletett. Bel­leville lakossága között számos áthelyezés tör­ténik, a legnagyobb izgatottság uralkodik. A bátorság nem lankad, nagy áttörési kísérletet várnak. Az utolsó nagyobb ütközet le Mans vidé­kén vivatott tegnapelőtt. A porosz hivatalos távirat, valamint Chanzy jelentése azt tudata csupán, hogy a csata eldöntetlen maradt s a támadás megújítása tegnapra helyeztetett kilá­tásba. Ez azonban nem történt, hanem egy lon­doni távirat szerint Versaillesből 13. éjjelről jelentik, hogy a franczia nyugati hadsereget Frigyes K. és a mecklenburgi lg teljesen meg­verte Le Malisnál ; a város elfoglaltatott. Sok készlet elvétetett, az ellenség üldöztetik. Valóban különös hogy ezt csak Londonon át lehetett megtudni, s a főhadiszálláson oly szerények lettek volna már, hogy a győzelem k­i­aladásával még csak nem is siettek. E sok ellentétes hít közül a való azonban nem sokára ki fog derülni. Míg a csatatér minden pontjain a harcz vé­res munkája legerélyesebben folytattatik , a berlini királyi palotában kezdenek rendezget­ni, miből azt gyanítják, hogy a király a legkö­zelebbi héten a főhadiszállást elhagyva, haza megy. Bismarck pedig a békekötés után s az ezzel összefüggésben lévő fontos teendők be­­végeztével Varzinba szándékozik visszavonul­ni. Ez azonban aligha fog egyhamar megtör­ténni, mert Berlinben szükségesnek látták el­határozni, hogy az összes német landwehrek tavaszig a franczia területen lesznek s az újabb csapat­mozgósítás 300,000 embert fog tenni. Londonból jelentik, hogy a konferenczia jan. 17-dikén okvetlenül megnyittatik, és pe­dig szükség esetén Jules Favre távolléte ese­tében is. Egy más hír szerint a konferenczia Páris kapitulácziójáig nem fogja működését megkezdeni, akkor azonban kongressussá ala­kul át. A „Times“ szerint Ausztria a konferenczián határozott álláspontot fog elfoglalni, s így Po­roszországnak nincs érdekében az összejövetelt siettetni, nehogy a háború befejezése előtt uj bonyodalmak támadjanak. A hatalmak küldöttei megegyeztek volna abban, hogy a Doninak ér­t ha­táro-k­oló«« -■--*-* -fü zetes jegyzőkönyvet írnak alá, melyben újólag szentesíttetik azon nemzetközi elv, hogy szer­ződéseket semmi szin vagy ürügy alatt sem szabad egyoldalulag megszüntetni, hanem azok egészben vagy részben való módosításához minden szerződő fél helyeslése szükséges. MAGYAR ÚJSÁG :egys-ik évi folyamára. 1 évre: január—de ez. 20 frt 12 évre: január—jan. 10 frt 14 évre:­ január—már ez. 5 frt 2 hóra: január—febr. 3 frt 40 kr 1 hóra (mindig a hó 1 -só napjától számítva) . 1 frt 70 kr Egyes előfizetések után százalékot nem adunk. Tíz előfizető után egy tiszteletpéldány vagy annak értéke jár. IPUT Kérjük a pereket, lakhelyet, valamint az utolsó postát tisztán kiírni. Az előfizetési pénzeket postautal­vány utján kérjük a „Magyar Újság“ szerkesztőségének (Pest, megyeház u­cza 8) beküldeni. A „Magyar Újság“ kiadóhivatala. Tárcza Erdélyi János irodalmi hatása. Azon igazságok, melyek általa népiskolá­inkról eszthetika, erkölcs, s szokásrajz tekinte­tében elmondattak, lassanként beutat leltek az irodalomba. Neki köszönhető részben, hogy Ve­nus és a Gráfiák oly fényes sükerrel lőnek el­űzve, különben tiszteletes trónjukról. Azonban az idő melyben a megkezdett irány folytatása következett volna, szellemi munkára nem volt kedvező. Más tér vette igénybe erőnket. Élet és halál volt a jelszó , s e jelszó alatt a világ­­történet legfényesebb csatáit vívtuk. És mikor hazánkból az éjszaki csorda kivo­nult, hogy helyét egy szint oly ádáz Bach hiva­talnok-csordája fogja el, nemzeti létünk felett ketté töretett a pálcza. Nem szükség ez idő em­lékét megújítani. Ha feltehető, hogy a polgári történet, valamely előre gyaníthatlan aberrá­­cziónál fogva e rendszer megítélésében egyéb szempontot választ, az irodalomtörténet rá fogja zúdítani átkát. Miért ? mert nemzeteknél a nyelv az, mi át nem léphető korlátot húz egyik és a másik közé. Ha kiirtád nyelvét, lelkét ölted meg, vagy alakítod egyébbé. Szerencsére azon­ban irodalmunk ekkor már népi azaz nemzeti alapon állott. Ama nagy czél, haladni ez irány­ban megesett, s a hatalom ellenére esett meg, épen mint Mózes születése. Ez irodalmi kornak a póriast és provinczialismust hányják szemére, anélkül hogy a dolgok örök logikáját, felku­tatnák. Oly korban mikor valamely hatalom egy nemzetet kedvosztással s c­ápaszerű el­nyeléssel fenyeget, nincs más menekvés, mint szívósan ragaszkodni a nemzet géniuszához, s elmerülni a tősgyökeres népiségben ; miután a nemzetiségnek szellemerkölcsi és nyelvi tekin­tetben nem fensőbb, többé kevésbé idegen kul­tuszon növekedett osztályok, de mindig a rom­Tegnapelőtti számunkban rövid sza­vakkal jeleztük azon szégyenteljes,mond­­­hatnék vérlázító állapotot , miszerint immár odajutottunk hogy a magát m­a­­­gyar­nak nevező kormánypárt igazi hadjáratot indít az osztrák delegá­­ció ellen azért, mert a közös hadügymi­niszter költségvetéséből néhány milliót le akar vonni. De miután tapasztalásból tudjuk mi­szerint azon párt a mi szavunkra nem igen szokott hajtani, s hogy sokkal in­kább fog rajta a német szó, ki­l­­latlan nép igazi palládiuma. Sőt igy nézve, le­hetnek idők mikor a provinczialismus haszon­ra válik, ha provinczialismus alatt a szellem azon proczessusát értjük, midőn ez a nemzeti­ségben egy fokkal tovább haladván, az iroda­lom tartományi, vagy még inkább táji leszen. A költők ilyenkor nemzetiebbek kívánnak len­ni a nemzetnél. Versenyeznek s a verseny nö­veli az erőt. Derék hogy mindenik a maga ré­szén hiszi az igazságot. Ez palócz, amaz szé­kely, a harmadik csángó s mindnyájan egy-egy érdekes oldalát mutatják fel az általános ma­gyarságnak. Annyira mentesek minden idegen íztől, mikép félős hogy megyeiek, jó ha nem épen háziakká válunk. íme a provinczialismus érdeme hibáival egyetemben ! E hibákat Erdélyi János észlelte meg leg­először. Az az út, melyet Lisznyai Kálmán és Szelestey László követtek, megosztásra vihette volna a nemzeti költészetet; lévén a provinczia­lismus olyan alkalmiság, melynek jogosultsága az eszthetika törvénye alapján be nem bizo­nyítható. A „Budapesti szemle“ nemsokára egy terjedelmes czikksorozatot közlött tőle. Soha kritika jobban nem hatott. A „Palóczdalok“ s „Kemenesi czimbalom“ örökre letűntek s köl­tészetünk vissza­vitetett az igazi népi alapra. Mindamellett ez irány még nem volt teljes. A négy folyam között több népi­ség él, melyek szintén előmenni vágyván, jelt adnak maguk­ról dalaikban. Erdélyi János belátta hogy azok a politikai okok, melyek a specificus ma­gyar népköltési gyűjtések jogosultságát támo­gatják, az idegen ajkúak irányában is érvénye­­sítendők. S ha élőfának nehéz dőltét várni, nem lehet egyéb tenni való, mint e velünk egy són, egy kenyéren lévő népeket is, szel­lemi ösmerettség által magunkhoz köze­lebb hozni , illetőleg velük kölcsönösen ki­békülni. Oly elv ez, melyet a józan magyar po­litika rég sürget, s mivel eszthetikai szempont­­­­ból is hasznos, annál jóra valóbb. Az égbe nyú­­­­ló fa szívós, kitartó lehet, hanem elvégre jelle­­­­ge: egyoldalúság. Oltás által megnemesíteni, a Rövid volt, de érdekes. A jegyzőkönyv felolvasása után szószékre lépett G­y­ö­r­f­f­y Gyula mint a központi bizott­ság előadója, s oly nyugodtan olvasá el a ma­gyar hadseregre vonatkozó többségi véleményt, mintha egészen természetes és szo­kásos dolog volna, hogy ő a többség szószó­lója legyen. Utána következett Királyi Pál, kinek arczán és taglejtésén igen világosan meglát­szott mily kellemetlenül érzé magát ott a j­obb­ol­d­a­­­i padokon kisebbségi szerepben. És a baloldal elég kegyetlen volt ezt vele k­i­­mondatni, ismételve kiáltván : szószékre! szószékre! Mire ő kénytelen volt kijelenteni, hogy mint a kisebbség előadóját nem illeti meg azon hely. Nem is lehet valami nagy élvezet ilyen véleményt s ilyen körülmények között ün­nepélyes magaslatról leolvasni. Ott szerénykedett tehát elárvult padján (a szégyenpir vagy talán a honfiban az fensőséggel jár a szellemi élet fölött, nem ellenzi, sőt előtérbe állítja a népek egyéniségét. Fon­tosnak tartjuk e szempontot, mivel az irodalom­­történet általa nyeri vissza önállóságát, megme­­nekedvén a filozófia és vallás jár szalagától, —é­s a­mi még érdekesebb : „minél inkább szövet­keznek a nemzetek, Erdélyi felfogása szerint, anyagi érdekben, annál inkább szorítkoznak magokra irodalomban s ez az ő szellemiségök.“ Ki nem látja, hogy e körülirás, amaz eszméhez viszen bennünket, mely a népköltési gyűjtések ügyét kelendőségbe hozta, s mely Erdélyi Já­nosnak, mondani lehet, minden betűjét át és megható , a nemzetiséghez ? Emez elvre támasz­kodva írónk, az általános elfogadott korfelosz­tást, ó, közép és újkor sem véli, egyetemes iro­dalomtörténetről lévén szó , elfogadhatónak. Nem, mert e beosztás szerinte a polgári törté­netből vezetett át, s egyedül a nyugoti művelő­dés történelmében leli alapját; holott vannak népek mint a chinai, melyeknek történelmök, mindig egy, s nem élhet át soha olyatén ujho­­dást, hogy e miatt vallási , állami vagy iro­dalmi életekben korszakot lehetne jelezni. Ha már most az eredmény kedvéért iro­dalmunk 1846. év előtti helyzetét, annak jelenlegi állásával összehasonlítjuk,­­ mit fogunk találni ? Hogy összes költészetünk kizárólagos magyar nemzeti alapon áll, s hogy ily benső és tartalmas mindeddig soha sem volt, bizonyára Toldy Ferencz sem fogja ta­gadni, a ki pedig a magyar költészet arany­korát Kisfaludy Károlyban látja betetőzve. A szakirodalom, mely hol latin-görög, hol fran­czia és német nyomokon haladt, a népdalok és mondák alapján visszanyerte eredetiségét s vele önállóságát úgy annyira, mikép ma bíz­vást elmondhatjuk, hogy a­mink van, az a ma­gunké s nem szorulunk senki kölcsön kenye­rére Ha idegen nemzettől veszünk valamit, azt először saját vérünkké alakítjuk át, s úgy akarjuk vele öregbíteni a szépség birodalmát. Bizony ha valaha, ma illik beszélni örálló ma­gyar irodalomról, nem világbecsü műremeke­ Ha végig tekintünk azon számos, je­lentékeny mulasztáson, mit a magyar kormány és törvényhozási többség négy év óta az ipar, kereskedelem s mezei gazdászat terén elkövetett, azt mondhat­nék hogy: tán nincsen is a mi kormá­nyunknak s törvényhozásunk többségé­nek semmiféle vezérelve a nemzetgaz­daság terén. Annyi bizonyos hogy a „magyar“ jelleget, Magyarország önálló vagy ha úgy tetszik speciális létérdekeit, eddig­két, hanem elfoglalt irányt s nyilt sükerét véve tekintetbe. Ez irány, e süker lebegett Erdélyi szemei előtt, midőn a „Pályák és pálmák“ czímű czik­­ket, mely a „Budapesti szemlében“ jött világ­ra, megírta. Nem tudunk felmutatni Ítészt, sőt az egy Lessingen kívül, nem tud az irodalom­­történet sem, kinek alapos nézeteit ily fénye­sen, s ily hamar igazolta volna az idő. Nincs könnyebb, mint adott viszonyt megfejteni, nincs nehezebb, mint a történendőt megjósolni. Az az alap, melyet Erdélyi a népköltészetben kimutatott, meghozta gyümölcsét, s ha az if­jabb nemzedék közül Zajzouira és Tolai La­josra történik hivatkozás, az azt jelenti, mikop az általános költői becs mellett ők sajátíták el legjobban a tősgyökeres magyarságot, s juttatták Erdélyit amaz irigylendő helyzetbe, hogy saját pályájának még életében saját maga adhassa meg a pálmát. Hozzá­tehetjük misze­rint a mi figyelemre méltó irodalmunk legkö­zelebbi húsz éves mezején költészetben, bírá­latban jelentkezett, az mind az ő általa kimu­tatott nemzetiségi alapon állott elő. A fenebbiek folytán a „nemzetiség“ ép oly korszerű, mint nagy eszméjére vihető vissza mindaz, mi Erdélyi János írói munkásságá­nak maradandó érzéket kölcsönöz. Hogy ped­g gyökeres nemzeti miveltségre soha nem volt na­gyobb szükség, mint ma, ki tagadná ? Annyi bizonyos, miként Kossuth Lajos szerint: az ősi hagyományos magyar politika, mely a beolva­dástól mindig visszaborzadt, a közösügyi­ör­vények által feladatott. Azt a felfogást sem le­het elfeledni, melyet német érdekek széltében hosszában tanítanak rólunk, hogy t. i. Magyar­­ország mint független állam csak úgy tarthat számot hosszas fennmaradásra, h­a a germán faj czivilizáló feladatát Európában folytatja, s ha a germán intenczióknak minden tekintet­ben alárendeli magát (Ungarische Monat­schrift) valóban szomorú volna, ha a végzet ez­redéves alkotmánynyal biró hazánkat­ ily má­sodlagos missióra alacsonyítaná. Különben te- A kormánypárt Magyaror­­r­szágon, nem habozunk mai számunkban a fo­­czikk helyét a bécsi „An anderer“­­nek átengedni, ki is a fentebbi czím alatt következőket ír mai száma vezér­­czikkében : Most az osztrák érdekeket védeni látszik az inneni delegatio, ezeknek látszólag kárté­kony fáradozásainak. Tény , hogy a magyar delegátusok, melyben az ellenzék képviselve sincs, a hadügyminiszter minden követelésére ráállnak. És minthogy az osztrákok ezen követe­lések kevesbítését sürgetik, még hazafiatlan­­ság vettetik szemökre. Sőt a „Pesti Napló“ azt mondja, hogy a hadügyi költségvetés által leg­inkább illetett németek a monarchiát a halotti c­édulára akarják tenni, midőn a beteg fel­­gyógyítását biztosan eredményező rendeletet sokallják a 160 milliónyi gyógytári számlával megfizetni. Így tehát azon pontra jutottak már gróf Andrássy publicista napszámosai, hol Bach báró félhivatalosai az egész világ gunykacza­­ját idézték elő : a­ki nem osztja véleményün­ket, az a halottakhoz dobja a monarchiát, an­nak legkisebb hazaszeretete sincs és azon rész szándéka, hogy Osztrák­országot tönkre tegye. Az itt hiányzó hazaszeretete előmozdítására ta­lálták már a legjobb eszközt. Tolják rá az osz­trákokra akaratuk ellen a 160 millió 70 százalé­kát, valamint Bach kényszerítette a magyaro­kat, akaratjuk ellen aláírni a nemzeti kölcsönt, és a hazaszeretet magától következik. Igen, ezen érzelem oly biztosan és csalhatatlanul fog az osztrákok kebleiben lakni, a­mily biztosan Andrássy gróf és a magyar kormánypártiak ily eljárás következtében nálunk, a Lajtban in­nen és oly népszerűek lesznek, a­mily nép­szerű volt Bach és huszárjai náluk, Magyaror­szágban. Az félhivatalos logika, melyre német rész­ről kellene ellenvetést tenni , ha valóban akarnák Ausztriát tönkre tenni. Ellenkezőleg! mennél alaposabban hozzá fog gr. Andrássy, hogy a 70 százalék fizetőit a 30 százalék fizetői által legyőzéssé, annál mélyebb gyökereket fog az elkeseredettség verni oly államrend ellen, mely létét egy annyira esztelen viszony fenntartásának köszöni, mely — mint bennün­ket a „P. N.“ tanít, a halotti czédulára jönne, ha a delegatió, egy néma gyűlése által meg .........r.............*,__*._jX~. -A­. UcUlUj^j ixiiiiiKjjiuvx arjciTwu tette ugyan hogy költségvetése készítésénél nem számított egy közös delegatiós gyűlés el­més szavazás-játékára; Andrássy gróf pedig arra tanít, hogy Ausztria mire-másra sem szá­míthat, hogy el volna veszve, ha az osztrák delegátusoknál nyilvánul­ó hazaszeretet hiányán nem segítenek erőteljes leszavazás által. Ily körülmények közt nem marad a Laj­than inneni itéletképes fejeknek más hátra, mint a tiszta personalunió után törekedni, mit az által érhetnek el, ha a magyar ellenzékkel valamely módon és akármily áron kezet fognak. Tűrhetetlen, elviselhetetlen állapotok azok, melyeket a magyar kormánypárt számunkra elő akar idézni. Vagy belenyugszunk azokba a törökök fatalizmusával, vagy lerázásukra tö­rekszünk azon erélylyel, mely germánokhoz illik. A kötött kiegyezés nem úgy értendő, hogy bennünket a pesti kormánypártiak kénye kedvétől tenne függővé; a „keserű falánk“-nak, melyről Giskra beszélt, nem kell a mi húsúnk­ban maradnia, ha azon erős akaratunk van, hogy azt egy fájdalmas rángás árán is kihúzzuk. Törvényes uton magunkra kell vennünk azt, mit a közös kormány a magyar kormány­férfiakkal szövetkezve elöír ; minden törekvé­sünket tehát oda kell öszpontosítanunk, hogy sajátságot meghatványozni, ez az mi becsét nö­veli. Helyén volna itt az angol költészetre hi­vatkozni, mely annyi, többé kevésbé idegen és rokon nép szellemét olvasztá magába,­­ ha pél­da nélkül fárasztó nem volna az eligazodás ; s ha már min­ irodalmunkban is nem hagyta volna helybe az idő. Annyi bizonyos hogy a hazai idegen ajkú népek dalainak tömeges for­dítására szintén Erdélyi János ada jelt. Az is igaz, hogy e nemből Lehoczky, Szeberényi és Grozescu fáradozásaik után leírunk kielégítő fordításokat. Az „Egyetemes irodalomtörténet“, melyből szerző kora halála miatt csak töredék jelen­hető meg, a világ összes műveltség által megha­tott népét fogta volna irodalmilag felmutatni. Merész vállalat, melynek becsét, ha félbe nem szakad, magyar szempontból az áttörés dicső­sége is emelendő. Itt azonban nem az érdemre helyezzük a súlyt. Több ennél amaz elv, mely­­lyel az általános irodalom szempontja s értéke körülh­atott. Mi az a fő mozgató erő, mi legin­kább előre viszi az emberiség irodalmát, s fel tudjuk-e találni biztosan, attól függ minden ? Van stészi iskola — nálunk Toldy való belőle, — mely az egyetemes irodalomtörténetet egyedül eszmei alapon, nemzetiségre való tekintet nél­kül akarná tárgyalni így találta fel Goethe — úgy mond Erdélyi — a világirodalom eszmé­jét, illesztve oly nagy írókra, kik tulajdonkép senkit se folytatnak, még inkább olyanokra, ki­ket senki se folytat. Ellenben Schlegelnél, azon mondása szerint „die Religion ist die Wurzel des menschlichen Daseins“ s Rosenkranznál már a hitbeli tekintet irányadó. Ez utóbbi nem is törődik „Die Poesie und ihre Geschichte“ czí­­mű munkájában az általános költészettörténetét pogány theisztikus és keresztyén tömbökre kü­­löniteni el; holott Erdélyi szerint, ha színez is a vallás, de elhatározó a népek lelkülete, elme­ösztöne. Innét ötét sem a philozófia, sem a val­lás nem elégítvén ki, olyat kereset mely a ma főmozgató erő fogalmát csakugyan eleink bír­ja állítani. Ilyen már a világnéz­et, mely intéző ezen törvényes útnak mindig a törvények alap­ján adjunk irányt, mely más czélokhoz vezet és az igazságosság minden elveivel ellen­kező fölény gyakorlásától eltereli.­­ Az asz­talkendőt, mely köztünk és azok közt van, kik pénzügyi rész­helyzetünkkel nem gondolva, a hadügyi költség gazdag asztalát egy tál étel­lel sem akarják alább szállítni,szét kell vágnunk, ha azt akarjuk, hogy igazi osztrák hazaszere­tet, mely a bukás használatában az osztrák be­csület parancsát látja, meg ne szégyeníttessék. A 48-as kör ma szombaton esti fél 6 órakor értekezletet tart saját helyiségében. A képviselőház II. osztálya f. hó 14-én ha országos ülés nem lesz, vagy esetleg ezután a rendes időben, a földhitelintézetről szóló törv.­­javaslat tárgyalását folytatja. A képviselőház III-ik osztálya f. hó 14-én d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy: a honvé­delmi minisztérium ál­al beterj­esztett­­javaslat. A Vl-ik osztály f. hó 14-én szombaton 11 órakor szokott helyiségében ülést tart. Az 1871. njonczozási törvényjavaslat tár­gyában alakult központi bizottság tárgyalá­saiból. A központi bizottság jelentésében említés létezik „megnyugtató felvilágosításokról“, me­lyeket a honvédelmi miniszter adott. Értesülé­sünk szerint a felvilágosítások lényege a kö­vetkező : 1870. decz. 31-én a közös hadsereg lét­száma az 1860-ban besorozott és a honvédség­hez áthelyezett 55,229 ember levonásával tett 798,646 főt. Ezen összegből levonandó az őrvidéki ez­­redek létszáma, 53,465 fő, továbbá a 4­010-tóli fogyatkozás, mely 1871-ben 31,945 főre megy. A honvédséghez 1871-ben át fog helyeztetni 23,200 ember. Ezen levonásokkal, melyek 103,609 főre mennek, marad a sereg valóságos létszáma 690,033. A törvényes jutalék évenként 95,474, ez­zel együtt az 1871. év részével a sereg létszáma l­ön.c ill. A mai ülés (jan­ 13.) és onnan olvasá fel azon többség-kisebbségi szörnyvéleményt mely szerint ők, az alkot­­mánynak, a törvény iránti tiszte­letből ragaszkodnak oly makacsul ahhoz, hogy a szóban forgó honvédelmi­­javaslatba még a „magyar hadseregnek“ czíme se jusson bele , mert ez még azon gyanúra is szolgáltat­hatna alkalmat, hogy létezik egy önálló magyar hadsereg!­­ Az ily nyilatkozat magyar ember szájából rendkívül, csaknem kétségbeejtő volna ha azon vigasztalásunk nem volna, hogy hiszen kisebb­ségben maradt az még a jobboldali többség ke­belében is. De vájjon így fog-e maradni az arány a szavazatnál is? Még nem merjük állítani. Mint a múlt tapasztalásaiból tudjuk, igen furcsa dolgok szoktak történni azon a vidéken — három nap alatt. Ezen kissé komikus első jelenetet az el­nöknek egy tragikussá válható meglépése álta föl. S­o­m­s­s­­­c­h Pál ugyanis azon „rendkívüli körülményre“ figyelmezteté a házat , hogy tarthatatlan! Balfelől jobbra, jobbfelől balra, a karzatról lefelé, lefelül fölfelé néztek az emberek egy­másra, mindenki kiváncsian várta hogy hát miért „tarthatatlan“ e ház. A magam részéről azt hittem hogy azért, mert a kormánypárt a központi bizottságban kisebbségben maradt. De kisült, hogy nem a házról, mint parla­mentről volt szó, hanem materialiter az ország házáról, mely immár oly nyomorult állapot­ban van, hogy nemcsak a víz több helyen becsurog, de az üvegfedőt még be is törhetik, miért is a folytonos javítási költségek évenként a 10.000 forintot meghaladják! Ennélfogva el­nök fölkéri a házat, gondoskodjék új országház építéséről. S ezzel befejezettnek nyilvánitá az ülést. A képviselők, némi tekintettel talán a „betör­hető“ üvegfedélre is, sietve fölkeltek helyeik­ről s indulni készültek, midőn újból megszólalt az elnöki csengetyű.­­ Mi történt no ?­­ Nem az üvegfedél, hanem Andrássy Gyula miniszterelnök tört be a terembe az utolsó perc­­­ben, hogy feleljen Kiss János tegnapelőtti , m­int volna-e annyira azt megadni a miniszterelnök úr, ha saját pártja kebelében nem tört volna ki az a kis rebellió ? Bizony bizony mondom neked Kiss János : azon válasz nem teneked adatott, hanem a túl­­sóoldali rebelliseknek. A magyar kormány és tör­vényhozás nemzetgazdasági poli­ikája.

Next