Magyar Ujság, 1871. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-26 / 21. szám

21-ik szám. Csütörtök, január 26. V-ik évfolyam 1871. MAGYAR Előfizetési tár helyben Egész évre 20 ft—kr. F41 ivre 10 „ — „ Negyedévre 5 „ — , Egy hóra . 1 ,, 70 s­zerk­esztős&r/i iroda : Megyehá­z-utcza 8-ik szám földszint, hóra a lap bértartalmára vonat­­kozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogad­tatnak el. ______________ egyedül csak Neumann B. 1-ső magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-utcza 6.sz. vagy annak helyettesének Leopold Miksának adandók át. Előfizetési, az vidéken Egész évre 20 ft —kr Fél évre . 10 .. — „ Negyedévre 6 .. „ .. Egy hóra . 1 „ 76 „ Beigtató­i díj : 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többszörinél 9 kr. Bélyegd. minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. Egyes példány ára 10 kr. Előfizetési felhívás MAGYAR ÚJSÁG 187 i­lső évi folyamira. 1 évre: január—d­ecz. 20 frt • 2 évre: január—jun. 10 frt 1 4 évre: január—márcz. 5 frt 1 hóra: janu­­ár febr. 3 frt 40 kr. 1 hóra (mindig a hó­l­ső napjától számítva) . 1 frt 70 kr Egyes előfizetések után százalékot nem adunk. Tiz előfizető után egy tiszteletpéldány vagy annak értéke jár. Kérj­ü­k a neveket, lakhelyet, valamint az utolsó postát tisztán kiírni. Az előfizetési pénzeket postautal-­­vány utján kérjük a „Magyar Újság« szerkesztőségének (Pest, megyeház u­tza 8) beküldeni. A „Magyar Újság“ kiadóhivatala. Adakozások. Mező-Keresztesről a franczia sebesültek részére szerkesztőségünkhöz 42 frt 60 kr. kész­pénz s 38 fontnyi tépés és ruhanemű küldetett be. Ezen adományokhoz járultak : Biró Bálint 1 frt 40 kr., Ember Pál 1 frt, Ember Ilka és Er­zsi 60 kr., Somonyi Józsefné 3 frt 15 kr, Bá­thory Mariska 30 kr, Salamon Gábor 1 frt, Keresztury Ferencz 1 frt és gyermekei Ferencz, Tóni, Mariska és Sándor 40 kr, Csáp Mária 1 frt, Greczkó Károly 1 frt, Pethő Gáspár 1 frt 56 kr, Gál Gáborné 1 frt, S. Varga Bálint 1 ft, Szügyi Ferencz 1 frt, Szügyi Ferenczné tépést és kötelékeket, Somogyi Józsefné tépést és kö­teléket, A 11 és leány gyermekek két csomag tépést, Harcsarik Andor 1 frt, Fejér Elek 1 ft, Palczélné 1 frt 10 kr, Filippini Antalné 50 kr, Papp János 50 kr, Szabáth Henriette 40 kr, Kis Mihály 10 kr, ifj. Kubanyi József 50 kr, Halász Kálmánná 80 kr, Somogyi István 20 kr, Papp Zsigmond és gyerm. 30 kr, Kiss Ká­roly 40 kr, Plaveczkyné 60 kr, Steiner Simon 40 kr, Papp L. 20 kr, Pethő I. 30 kr, Pál Sán­dor 10 kr, Varga Mihály 20 kr, Kádár István 20 kr, Székely József 79 kr, Szappanik Jakab 20 kr, Székely István 70 kr, Szapanik Jakab 60 kr, Pap Gizela 60 kr, Török Róza 50 kr, Bacsó Sándor 10 kr, Nagy Sándor 10 kr, Har­­mathy Gusztáv 20 kr, Gyenge János 10 kr, Bocsódi és Kamuti 13 kr, Nagy Károly és Ba­log 14 kr, Fábi József és Mester 15 kr, Si­mon és Kocsis 12 kr, Fábián és Palóczi 20 kr, Kovács és Lovas 11 kr, Fekete és Simon 16 kr, Lovas Imre és Gáspárné 16 kr, Svarcz Mi­hály 10 kr, Antal, Szabó és Szeles gy. 14 kr, Csengery és Lovas 9 kr, Papp Gábor és Begá­­nyi 18 kr, Darócziné és Lovas 9 kr, Lakatos és Bördős 20 kr,Kubányi Zsófia 10 kr, Csomós és Bördős 13 kr, Biró Lajos és Füsüs 9 kr, Szőke és Székely F. 15 kr, Oláh és Hajdú 7 kr, Var­ga, Borsi, 16 kr, Oláh és Varga G. 8 kr,­­ Var­ga és Varga 14 kr, Kölcsön Imre és András 8 kr, Kiss Sándorné és Pál János 8 kr, Oláh Sára és Megyesiné 11 kr, Megyesi Péter és Pethő 8 kr, Bördős István 10 kr, Csengeri és Pető 8 kr, Kölcsériné és K.Varga 9 kr, Bíró, Lakatos, Füsüs 15 kr, Bundik, Kis, Lakatos 10 kr, Pető J. és B. 10kr, Kovács J. és Füsüs S. 15 kr, K. Sándor és Papp F. 18 kr, Keresztury és Török 18Bérczy, Belényesi és Szőke 19 kr,Kenéz Lá­zár, Móra 11 kr, Fábi József és Varga B. 20 Haraszti és Venyike 11 kr, Keresztúri és Pál Lajos 8 kr, Oláh J. és Venyike Juli 9 kr, Mol­nár József és társai 45 kr, Haraszti J. és szomszédai 19 kr, A 4-ik tized 2 frt 26 kr, A város, egy színi előadás tiszta jövedelmének felét 7 frt 60 kr, Vászon fehérneműekre adtak Nagy Mihály, Móra Bálint, Vemcska János, Balog Imre Sámsomi János, Pető János, Kenicz Miklós, Varga Mihály, Dávid Péterné, Venyi­ke Gáspárné, Pető Zsigmondné, Móra Péterné, Szügyi Ferenczné, Somogyi Józsefné, Keresz­túri Ferenczné egy lepedőt és fáslikat, összesen tépes és köteléknek való ruhanemű begyült mintegy 38 font, a tépés 10 font, ruhanemüek, kötelékek fáslik 18 font, a nők továbbra is té­pést és sebkötőket készíteni ajánlkoztak. (Az adakozásokat kisérő levelet lásd „Megyei élet“ cz. rovatunkban.) Közli: Somogyi József. Pest, január 25. Garibaldi 23-án a poroszoknak egy újabb támadását visszaverte s igy Dijon elfoglalásáról aligha­nem le kell mondaniok. A poroszok a langresi után egy elsánczolt helyen akartak hadállást foglalni, honnan a franczia tüzérség heves tüzelése folytán nagy veszteségek után szintén elüzettek. A poroszok a keleten folyó harczokról még mindig hallgatnak, ami elég különös. A fran­­cziák Bourbaki hollétéről szintén oly módon járnak el s nem tudjuk, hogy visszavonulása ■ikerült-e vagy nem. A franczia minisztérium a prefektekhez in­tézett sürgönyében a következőket jelenti: A f. hó 23-án Dijonnál vívott csata után az ellenség Messigny felé futott; a csatában részt­­vett franczia csapatok mind megtették köte­­lességöket, a Saone mozgó nemzetőreinek nagy része még jókor érkezett meg, hogy a küzde­lemben részt vegyen. Az ellenség nyugaton visszavonulni látszik. A Mayenne megyében nincs több ellenség, Alengont a poroszok el­hagyták. A­mint több távirat jelenti, Paris katonai kormányzóságában változás állt be. Trochu visszalépett s átvette a Mont Valerienben a parancsnokságot; Ducrot s Vinoy parancsnokok maradnak, s a többi erődök parancsnokságát veszik át. Leflo tábornok szintén beadta lemon­dását s Páris kormányzójává neveztetett ki. Ehhez hasonló hírek már merültek föl egy­szer a sajtóban, amely mint későbben kiderült, porosz forrásból eredt. Azért mindezt tartóz­kodva kell fogadni annyival is inkább, miután, hogy a kép teljesebb legyen, van az is, hogy Delescluze 200 népképviselő választását indít­vány­ozá. A konferenczia első ülésének lefolyásáról jól értesült részről azt írják Londonból, hogy a L­íria, Oroszország , Németország, Ausztria,­laszország képviselői és pedig a felérintett sorban nyilatkozatot tettek le, melyben a fen­érintett hatalmak élénk óhajukat fejezték ki az iránt, hogy a béke keleten fentartassék. E nyilatkozatokat az ad hoc jegyzőkönyvre fog­ják tenni. Porosz kézre került sürgönyök szerint Páris február végéig fogja magát tarthatni. Jules Favre a Moltke által kiállított men­levelet visszautasító, s így valószínű, hogy a konferenczián Francziaország nem lesz képvi­selve. A diplomatia körében már­is aggódni kezdenek a konferenczia sorsa fölött.. A men­levél megtagadása az angol s török követnél neheztelést idézett elő. Miután Favre megjele­nésében Poroszország által lett megakadályoz­va, az elnapolás nyilván hosszabb időre fog terjedni. A mostani magyarországi ifjúság. A múlt napok azon elszomorító ese­ményéből , mely hírlapi megrovások, nyilvános vád és védelem tárgyát ké­pezte, alkalmat veszek magyarországi ifjúságunkról nyilvánosan elmondani véleményemet. Azokhoz, mik az érintett eseményre vonatkozólag a lapokban mondottak, szólni nem akarok , hanem egész általánosságban azon kérdést te­szem föl, olyan-e mi alig múlt és mos­tani ifjúságunk, milyennek lennie kel­lene , és ha nem olyan, mi ennek az oka ? Kétségbe vonhatlan igazság az, hogy a tanuló ifjúságnak feladata­ tanulni, és elismerem, hogy a mi ifjúságunk tanul, még­pedig többet, mint mi tanultunk az iskolában. E tekintetben ifjúságunkhoz megrovás nem férhet. Az is igaz hogy az ifjúság nincs hivatva arra, hogy tetszése vagy nemtetszése nyilvánításával valamely pártot gyámolítson vagy gáncsoljon. De ez nem annyit tesz, hogy az ifjúság, azon ifjúság, mely már magasabb tanulmá­nyait végzi, s a legközelebb jövőben a nyilvános élet terére kilépni készül, a közdolgok iránt teljes közönyösséget ta­núsítson, a haza sorsát se gondolkozása, se érzése tárgyává ne tegye. A felsőbb iskolák tanulóiban bizonyosan van any­­nyi, sőt több érettség, ismeret s ítéletké­­pesség, mint sok más honpolgárban, ki közdolgokkal foglalkozik, habár keve­sebbet tanult, mert legyen tehát ezen ifjúság arra kárhoztatva, hogy a köz­dolgokkal épen semmit se foglalkoz­zék , a nyilvános pályára ne készül­jön , s ez irányban hevertesse élet­erős eszét? Ami pedig az érzelmeket illeti, bűn lenne az ifjúságtól azt kí­vánni, hogy ne érezzen, vagy elnyomja érzelmeit, mert amely ifjú a haza sorsa iránt érzéketlen, kiben a hazaszeretet el van nyomva, abból válhatik tanult, tudós ember, kitűnő szakférfiú, jó gazda, de abból jó hazafi soha sem lesz. Én tehát nem roszalom, sőt helyesnek tartom, ha az ifjúság a tanulmányok mellett a hazai ügyeket is szemmel tartja, gondolkozik és érzelmeket táplál, észjárásának és szív­dobbanásainak jelét adja, mikor épen alkalma van. De természetesen nem helyeselhetem azt, ha az ifjúság nem a haza sorsát, ha­nem saját magát, saját érdekét veszi kiindulási pontul, s követi az apák rész példáit, vagy legalább ily gondolkozás­nak, ily érzelmeknek adja jelét. — A mostani tanuló ifjúsághoz legközelebb áll, és azért erre legnagyobb befolyással­­ bir azon fiatal nemzedék, mely a Bach - korszakban, Bach iskoláiban végezte, vagy legalább kezdte iskolai tanulmá­nyait. Ezen átkos időszakban a hazát venni irányeszméül, a haza önállásáért, függetlenségéért lángolni és szót emelni bűn volt; az ifjúság nem láthatott jó pél­dákat, melyek rá buzdítólag hatottak volna. Ellenkezőleg azt látta, hogy a honfierény kigúnyoltatik és üldöztetik, míg a nemzet testén élősködő nyomorul­tak kitüntetésekben , jutalmazásokban fényes hivatalokban részesültek. A haza­ellenes apának fia ifjúságának legfogé­konyabb korában nem nyert hazafias ne­velést, az üldözötteknek gyermeke pe­dig látta a szülők nyomorát, elborzadott és elcsüggedett a leverő benyomások ha­tása alatt. Az ifjúság már az alsóbb isko­lákban túlhalmoztatott fárasztó tanulmá­nyokkal,­­ például a tíz, tizenegy éves gyermek tanult többek közt egyszerre német latin, görög nyelvet, világtörté­nelmet, természetrajzot, geográfiát; a harmadik gymnasiális osztályban betű­­számtant, mit az én időmben a hetedik osztályban az úgy­nevezett logikában kezdtünk tanulni. Tapasztaltam, mert magán­órákban én is tanítottam, hogy a gyermekek s ifjak nagyobbrészt mindent népszerűleg tanultak; az észtehetség annyira el volt foglalva, hogy az öngon­­dolkoz­ás ereje ki nem fejlődhetett. Lát­tam, hogy úgy mondjam, ifjú tudósokat, kimerült fáradt lélekkel, lankadt testtel, inkább a nyugalom, mint a lelki táplá­lék a szellemi foglalkozás szükségének érzésével ! Az iskolai rendszer kifárasz­totta a szellemi erőket, elvágta a maga­sabbra törő lélek szárnyait, s nevelt em­bereket, kiknek nehezükre esik fölemel­kedni, s kik a földhöz tapadt tekintet­tel csak azt keresik, csak az után men­nek, hol van valami enni való? Ezen Bach-korszakbeli ifjúság egy része je­lenleg fényes hivatalokban van alkal­mazva, s van példa rá, hogy ily ifjú ember alig végezte iskoláit, már­is oly magas állásba helyeztetett , milyenre azelőtti időkben hosszabb szolgálat után érdemdús férfiak emeltettek. A mostani tanuló ifjúságra rontólag fiatnak e pél­dák ; ifjú embereink, még nem is ké­szek a tanulmányokkal, máris magasabb alkalmazásra számítanak ; mindjárt leg­alább is miniszteri fogalmazók, titkárok, vagy másféle hasonló rangú és fizetésű tisztviselők kívánnak lenni. És mért ne ?! Hiszen ha a mai hiva­talnokok hosszú során végig tekintenek, akadnak egyénekre, kiknek alkalmazá­sából azt lehet következtetni, hogy vala­mely alkalmaztatáshoz sem szolgálati ér­dem, sem szolgálati képesség nem szüksé­ges ; elég ha valaki azon kormány pártján buzgólkodik s a buzgóságban kitünteti magát, mely a hivatalokat osztogatja. Az­után meg azt is elismerem, hogy a most alkalmazottak között találkozik olyan is, és pedig magasab álláson, kivel az isko­lából kilépő ifjú ember képességre néz­ve megmérkőzhetik, s kivel szemben azt érezheti hogy annak állását méltóbban elfoglalhatná; így azután nem csuda, hogy ifjúsá­gunk bizonyos részének szellemét a hi­vatalvágy foglalja el; igy azután nem csuda, ha ifjúságunk egyik része a hata­lommal kac­érkodik és tévedéseket kö­vet el; mind­ez természetes, mert a nagyravágyó emberi természet kifo­lyása; de oly kórjelenség, mely a gyó­gyítás szerepére hivatott férfiú nemze­déket arra inti, hogy e veszélyes bajban szenvedő ifjúsággal kíméletesen, szere­tettel, megnyerő és igy gyógyító módon bánjék; a hazafias önzetlenségnek minél több vonzó példáival járjon elül ; és én nem kétlem , hogy a mi ifjúságunk, melynek egy másik része úgy is jó irányban halad, egész összeségében a hazáé leend ! Dietrich Ignácz, rémletes középkorból. Minden ré­gletében ugyanazon jelenetek ismétlődnek. Hányszor borzadt el az olvasó a középkor öldöklő har­­czain, melyekben mint egymásra eresztett vér­ebek, a népek egymást marczangolták, s mi­dőn indokait kutatá a megmagyaráz­atlan vé­rengzésnek, fájó szívvel ismerte fel, hogy itt ugyanazon egy ok van, mint amott, az embe­riség isten ostora, a császári vagy királyi di­csőség, hiúság vagy boszu kielégítése ? Mennyi igazság van az olasz bölcs Mac­­chiavelli elmélkedésében, midőn írja, és én vizs­gálván a dolgok folyamát, azt itélem, hogy a világ sora mindenkor ugyanaz vala, s ugyan­annyi volt benne a jó, a mennyi a rosz, tarto­mányról tartományra változott, azonban a vi­lág mindig ugyanaz maradt. Csak az volt ben­ne a különbség, hogy a­midőn előbb Assyriá­­ban fejtette ki a maga erejét, utóbb Mexikóba, s azután Persiába helyező azt, majd végre Itá­liába és Rómába jutott. Eddig az olasz elmél­kedő. Nem tehetnék hozzá hogy Itáliából, a­meddig a Macchiavelli kora terjedt, átszárma­zott aztán a Habsburgok neve alatt Ausztriába, Magyarországba, majd a Napóleon neve alatt Francziaországba, és most fickenzollern név alatt Germániában is űzi garázdálkodásait ? Tehát az események csak ismétlődnek, csu­pán a hely­i idő változik. Ma itt, holnap amott. Az emberiség végzetszerű rendeltetésében áll ez, vagy egy őrjöngő ismeretlen chnosz lidér­­czi játékszeréül nőtt a föld felszínén az „em­ber“ nevet viselő állattömeg ? Nem. Az emberiség fenséges rendeltetésé­nek öntudata oly mélyen van a tiszta emberi kebelbe vésve, hogy arról tökéletes ismerettel bír, minden önbecsét érző józan ember. De ez öntudat szívében az évezredekbe nyúló ellenté­tes irányzattal csak lassan bír kibontakozni, hogy tényleges hatalommá fejlődjék. Költői képletben, de életteljes valóság az, a­mit a költő az emberiség haladásában két el­lentétes irányképen jellemez : t. i. a nép érde­ke, szabadsága vagy istene, s ezzel ellenkező­leg a nép átka vagy mephistója,mely az állami kötelék csomóját „isteni kegyelem“ czimen hazudva, görcsös hatalmával öleli magához, s saját érdeke szerint igazgatja. Az események csak ismétlődhetnek, de a nép közakarata s érdekében sohsem fejlőd­hetnek mindaddig, míg vezérfonaluk , mo­toruk ugyanazon érdekből származik , mely volt Mediában, Persiában, mely mint akkor is ott, most is egy és ugyanaz, hogy t. i. a nép uralkodott, s egy ember magának a nép felett isteni jogot követelve, császár vagy király név alatt uralkodó legyen. Megszoktuk már a 19-ik század nagyszerű művelődési vívmányaira büszkén tekinteni, s mintegy vigasztalódva néztük a múlt századok sötét odúit, melyekből az emberiség gyászos napjai rémes változatokban emelkednek ki. A tudomány, az ipar, az emberi szellem e kedves virágai, mily magasztos színezetben virultak elénk, mennyi kellemes illattal árasz­ták el az emelkedett szivet. Az emberi ész bá­mulandó teremtményei oly világot tártak élőnk­be, melyek már-már diadalát jelzék a vad ál­lat , — a brutális anyag felett s azon csalóka reményt festék a jövő hajnalán, hogy az emberiség szent rendeltetésének, az egye­temes népfenség, szabadság és jólét verőfényes napjának derűje közeleg. De az események ismétlődnek. Az 1000-ik év körül a pápai mindenható uralom megala­pítása érdekében, sikerült néhány fanatikus barátnak, egész Európa népét lábra kelteni, hogy rohanja meg Ázsia síkjait, visszafoglalni a szent sírt. Mit látunk most ? A különben művelt né­met nép,mint egy felbőszített vad­állat százez­renként rohanja meg Francziaország földét, s míg egyik kezével embertársa, testvére szivé­ben marczangol, másik kezében égő töményt nyújt császárrá avancirozott urának, s feje fölé emeli a történelem átkával sújtott koronáját, a német császárságot. És mit csinál ezalatt Európa többi népe ? Nappali munkája úgy mint éjjeli álma köze­pette szorongó szívvel tekint önvédelméért küzdő franczia testvérei felé, egész készséggel rohanna segélyére... de jámbor óhajtásnál egyebet nem tehet, mert a nép ugyan az erő és hatalom, de állami kormányzatának köteléke nem az ő kezében van, hanem azokéban, kik szívesebben látják s nézik, miként festi az öreg Hohenzollern palástját bíborra franczia vérrel, mint hogy a franczia köztársaság dia­dalmát inaugurálja a német császárság felett. És most van-e okunk büsz­én tekinteni a 19-ik század szellemi vívmányaira ? Íme a szellem teremtményei nem ott porlanak-e Pá­ris körül a porosz bombák romboló harcza alatt? a század culturája nem ott megy-e sem­mivé a dúló vad hadak lábnyomain ? 19-dik század hova lett dicsőséged, melyre büszkén tekintünk ? Nemtő, pirulj s várj, mert még az események ismétlődnek. „ Cesar hatalomért tör“ kiáltá a halvány Cassius Brutus ablakán: „s te alszol Brutus?“ Az eseményeknek mindig megvan a­ ma­guk Cassiusa. Várjon merre bolyong az a né­met Cassius, ki nemzetének fülébe kiáltsa „s te alszol Brutus!“ Szederkényi Nándor, tal­nokok fizetése fölemelését hozza ja­vaslatba. Hozzá szóltak Berzenczei, ügye­sen czáfolva Kerkapoly tegnapi meg­jegyzéseit és kimutatván, hogy arányla­­gosan mily kevés erdélyi ember van al­kalmazva az államhivatalokban. Csiky Sándor, ki igen jó összehasonlításokat tett az 1848-ki miniszteriális hivatal­noki díjak és a mostani díjak közt. — Horn Ede a nyugdíjak rendszerét tá­madja meg igen erélyesen. Szavazásra kerülvén a dolog — ter­mészetes, hogy a többség a bizottság ja­vaslatát fogadá el. Következett a miniszterelnökség költ­ségvetése. Itt egy igen heves párbaj fejlő­dött Irányi és Andrássy között. E két beszédet holnapi számunk fogja ismertetni. Addig is csak annyit jegyzünk meg a jobboldal és Andrássi dicsőségére, hogy azon pontnál midőn Irányi megmondá, hogyha Andrássy csakugyan gondvise­­lésszerű férfiú , akkor be kell vallani hogy a gondviselés nagyon mostohán bánik Magyarországgal — szűnni nem akaró zaj és éljenzés záporeső gyanánt; hullott a jobboldali felhőkből (ugyai/ sötét felhők) a miniszterelnök csinos fod­­­rászata fejére. A német császárság. Mint egy újkori szörny, a múlt ülepedő iszapjából kiemelkedve, egész középkori alak­jával foglal helyet Európa jelen történetében az épen most inaugurált német császárság. Miután a modern Cézár fejéről leüti a koro­nát, hogy saját homlokára illessze, most a franczia nép vérében áztatja lábait,hogy egészen a nagy császári ősökhöz illőleg avassa fel ma­gát Germánia földi istenének. Mintha csak egy darab ébredt volna fel a A mai ülés. — Jan. 25. — Folytattatott a pénzügyi bizottság áta­­lános jelentése feletti vita, különösen azon pontra nézve, mely az államhiva­ kettős botrány. A „Reform“ tegnapi számában egy „nyilat­kozat“ jelent meg, melyben az immár famo­­sussá vált jogászbál bizottmányának két tagj­a saját nevök aláírása mellett előad­ják, miként vonultak be f. hó 23-án az „E 1-­­ e n ő ré szerekesztőség­ íbe azon czélból, hogy Csernátonytól lapja „utóbbi számaiban előfor­dult aljas sérelmek visszavonását köv­etelj­ék.“ De miután e szerény kö­vetelésüknek Csenátony eleget nem tett, „nem marad egyéb hátra, mint őt a kö­zönség ítélete elé állítani.“ Ez a „nyilatkozat“-nak quintessentiája, de oly modorban és oly kifejezésekkel tálalva a közönség elé, melyekre jellemző szót alig ta­lálunk. Hogy heten mennek el sérelmek visz­­szavonását követelni, és hogy ezen visszavonást csakugyan reményük, midőn azo­kat a 1­­­a­p­n­a­k mondják a szerkesztő előtt, magában mutatja, mily kevéssé ismerik az illetők azon szokásokat, melyeket­ ily termé­szetű kérdések elrendezésében az egész világ­ban követnek. De volt-e átaljában joguk ilyen föllé­pésre ? Mit tett az Ellenőr, illetőleg Csernátony ? Erélyes szavakkal kifejezést adott azon fájdal­mas és botránykoztató benyomásnak, melyek a jogászbálon történtek híre minden hazafias körben előidézett, nemcsak a fővárosban, de mint a vidéki lapokból látjuk, az egész ma­gyar hazában. De hát micsoda fogalma van e két bátor férfiúnak, nem mondjuk a szabad sajtóról, de átaljában a sajtó feladatáról ? Avagy szerintük nem egyik kiváló köteles­sége-e a napi sajtónak kifejezést adni a közér­zületnek? szigorú bírálat alá venni a nyilvá­nos élet minden mozzanatát ? Hát ne támadjuk meg például a hadsereg rész szervezetét, szellemét, mert majd akad két káplár, ki ezen „aljas sérelmeket“ magára veszi s szerkesztőségünkbe tör visszavo­nást követelendő? A visszavonást vagy kiigazitást csak ak­kor lehet, a társadalomban elfogadott modor­ban, a szerkesztőtől követelni, midőn lapjában egy kijelölt egyén személyében támadta­­tott meg sértőleg. De midőn egy lap valamely­ osztálynak szellemét, irányát ostorozza, ez el­­­len polemizálni lehet — et voilá tont. Egyébiránt régi mondás, hogy az egyik hi­ba maga után vonja a másikat. Azon ifjak h­i-­­­báztak elébb s hibáznak most is. De hogy akadjon magyar lap, mely ilyen nyilatkozótól közzé tesz, ez már igazán megbo­csáthatatlan hiba A „n­y­íl­t t­ér“-ben van, azt mondandják­­ rá — de mindenki jól tudja, hogy az ilyen köz-­­­leményeket a szerkesztőség ugyan nem osztja,­ de h­ogy nyilvánossá tételére az ő b­e­l­e­e­g­y­e­l­zése múlhatatlanul szükséges. Mi a sajtószabadság nevében tiltakozunk azon ifjak fellépése ellen és a solidaritás elvé­nél fogva határozottan roszaljuk a „Reform“ el­­­­árását. H e 1 f y I g n á c z. ? Parlamentjeink. Négy parlament működik most egy­szerre fővárosunkban : a képviselőház, a főrendek, a magyar delegátió és az osztrák delegátió. Tehát még Ausztria legfőbb ügyei, a védelmi s a legjelentékenyebb adózási ügyek is Buda­ Pesten a mi fővárosunk­ban intéztetnek el, mondják kétkedve osztrák-magyar férfiaink.

Next