Magyar Ujság, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-23 / 44. szám

44-ik szám. Csütörtök, február 23.__ V-ik,évfolyam 187 Előfizetési ár helyben Égési évre 2'' ft —kr. Fél évre 1° „ — „ Negyedévre 5 „ — , Egy hóra . 1 „ 70 „MAGY­AR ÚJSÁG Szerkesztőstől iroda : Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap bértartalmára vonat­kozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogad­tatnak el. 3E3CXE:tX3aEJ,X*dE!S3ESE?: egyedül csak Neumann Be­l­ső magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-utcza fi. sz. vagy annak helyettesének Leopold Miksának adandók át. Beigtatá­s díj : 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többször nél 9 kr. Hélyegd minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. szábT" Egyes példány ára 10 kr. Előfizetési ár vidéke» Egész évre 20 ft — k­r Fél évre . IC , ’­­ Negyedévre 5 ., — .. Egy hóra . 1­9­70 „ Adakozások. M. Keresztesről Somogyi József úrtól ki­nek sorait „negyes élet“ rovatunk hozza, 7 frt érkezett szerkesztőségünkhöz a franczia sebe­sültek részére. Pest, február 22. A politika napi eseményeinek főtárgyát a békealkudozás képezi. A távirat minden e kö­rülményre vonatkozó fontosnak látszó hírt kü­lönféle változatokban közöl. Bizonyosat azon­ban e tárgyban még mindig nem lehet tudni. Annyi tény hogy a békealkudozások teljes folyamatban vannak. Versailles-ban az első békeértekezlet tegnap volt, mely öt óráig tartott s ez alkalom­mal Thiers s­é­ire elvileg beleegyeztek a te­rület átengedésbe s h­adi kárpótlásba. Thiers csodálkozását fejezte ki a porosz követelések tulsága felett s azt indítványozta, hogy a né­metek mondjanak le a Párisba való bevonulás­ról s megengedhetőnek véli a párisi erődök lerombolását. Bismarck azonban makacsul ra­gaszkodik a már kijelentett békefeltételekhez. Az európai békebiróságot visszautasittotta, valamint a Párisba való bevonulásról sem akar lemondani s e végett már a nemzetőrség is feloszlattatott. Bismarck a békealkudozások­nak némi ünnepélyes szint akar kölcsönözni s meghívta a délnémet államférfiakat, hogy ezek nézeteit is meghallgassa. A „Journa de Bordeaux“ minden fentartás nélkül kijelenti, hogy a béke megkötöttnek te­kinthető. A terület átengedésének kérdése Francziaország érdekeire nézve kedvezőleg véglegesen el van döntve s e mellett a nemze­ti becsület teljesen meg van óva. Csupán a ha­dikárpótlás képez még vitás tárgyat. A tegnap éjjeli táviratok közt egész rövid­séggel az volt említve, hogy Buffet Bordeaux­­ba érkezett. Sokan törhették a fejüket azon, hogy vájjon ki ez a Buffet s miért olyan fon­tos ennek Bordeauxba érkezte, hogy arról a világot értesítik. Ennek az a magyarázata, hogy, mint állítják Buffet volna pénzügy­­miniszternek kiszemelve, s e szerint Thiers egy tárczát nem fog kezelni, hogy minél több ideje legyen minden fontos ügygyel foglalkoz­ni. Buffet kineveztetése tehát nyilván csak azért késik, mert Thiers jelenleg nincs ott. Thiers a nemzetgyűlés e hó 19-én tartott ülésében, midőn az új miniszterek nevét beje­­lentő, az új kormány programmját is kifejtő s a többek közt ezeket mondá: „Megijesztve ugyan a fájdalmas, az ellen­ség által reánk háritott feladattól, hivatalát engedelmességgel, odaadással és szeretettel fo­gadja el, melyre a szerencsétlen ország­ak annál nagyobb szüksége van, mert szerencsét­len, szerencsétlenebb mint történetének bár­melyik korszakában. De Francziaország min­dig nagy , ifjú és segélyforrásokban gazdag marad, s mindenkor az erély és humanitás ál­landó emlékoszlopa leszen. A minisztereket csak köztiszteletekre, melyet élveznek, jelle­­mekre és képességeikre való tekintettel ne­vezte ki.“ A távirat tegnap jelente, hogy Törökország s Svájcz a franczia kormányt elismerték s ma azt tudatja, hogy Oroszország is elismerte. Po­roszország, ha az elismerést nem is nyilvánitá, tényleg ugyanazt téve, miután azon kormány tagjait illetékeseknek tartja a békealkudozások folytatására. Hátra volna még egyedül Ausz­tria, ennek kormánya részéről hivatalos uton az új franczia kormánynak annyi lett csupán tudtára adva, hogy Ausztria irányában ugyan­azt a magatartást fogja követni, melyet Spa­nyolország irányában követett Isabella elűze­­tése után. A távirati tudósítás már előre jelzi a „Spe­­ner Ztg.“ támadását az Orleans-ok ellen, meg lehet, hogy ez csakugyan valódi ellenszenv szüleménye, de az is meglehet, hogy a németek az által valami eddig még titkolt czélt szándé­koznak előmozdítani. A német császár által reggelizése alkalmával olvasni szokott lapja az orleans-ok ellen így nyilatkozik : „A­mint a dolgok ma állanak, csak a köz­társaságra lehet számítnunk. A monarchi­kus Németország távol áll az aggálytól, mint­ha a franczia köztársaság saját intézményeire ve­télyt hozhatna. Németországnak csak azon óhaja vann, hogy Francziaország oly kormány­formát nyerjen, milyen pedig régesrégen el­­veszté a kegyeletet a történeti múlt és a mon­­archi­us elv iránt. Bármily határozat hozas­­sék is Francziaország kormányformájára nézve, Németország érdekeit nem fogja az Orleans-család békeszeretetébe fektetett hiú reménytől függővé tehetni.“ A „Standard jelenti, hogy a német császár egészségi állapota komoly aggodalmakra ad okot. A „Times“ Párisból febr. 20-áról jelenti: A fegyverszünet valószínűleg márcz. 1-ig fog meghosszabbíttatni. A tüzelőszer hiánya még mindig érezhető. Az északi vasút igazgatósága naponta megosztja a közönséggel a beérkező z­énmennyiséget. Legközelebbi szombattól kezdve Páris ismét légszeszszel lesz világítva. Napóleon egyszerű hadifogoly gyanánt te­­m­tetik, kinek Angliába elutazása, mihelyt a békeokmány aláiratik, legott megengedtetik. Madridban nagy föltünést okoz Serrano Marsall s a spanyol miniszterelnök rögtöni fogatása. Hogy miért fogatott el, erről semmit n­ lehet tudni. Az indemnityhez. Mióta a magyar kormány és törvény­hozási többség élethalálra szóló barátsá­got kötött az osztrák kormánynyal és reichsrathtal, azóta oly együtt tartanak mindenben mint a „ tükörtánczosok “ vagy inkább mint azon szerencsétlen udvarló az 55 imádottjával, kinek ked­véért lábát eltörette, hogy egyik akkor lép s akkor biczent mikor a másik. A bécsi reichsrathban s a magyar képviselőházban majdnem egyszerre kér­nek indemnityt a pénzügyminiszterek, mert ismét rövid volt az idő a költség­­vetések kellő tárgyalásához s a pénzre égető szükségük van minduntalan. Hogy a kormány minduntalan pénzt és ujonezot kér és mód nélkül nagy mérvben kér mindaddig míg az osztrák nagyhatalmi politikát szolgálja, az ter­mészetes következménye az osztrák nagy­hatalmi politikának. Természetes következménye volt en­nek az adósságok és deficitek felhalmo­zódása is, mint szintén természetes követ­kezménye azon kormányzati s törvény­hozási rendetlenség, miszerint sem kor­mányunk, sem Ausztria kormánya, a közös alkotmány negyedik évében sem képes az ideiglenességekből kibontakoz­ni, sőt alig tud mást, mint adó és újoncz és indemnity törvényeket vívni ki, mi pedig az ország állapotára nézve igen kedvezőtlen hatást gyakorol szellemi s anyagi szempontokból. Jól tudjuk, hogy mai nap sem volna Magyarországnak országgyűlése és nem volna Ausztriának parlamentje ha az osztrák kabinetnek minduntalan szüksé­ge nem volna oly mérvben a pénz és fegyvererőre, minőt csak alkotmá­nyosság útján lehet eszközölni. De viszont szüksége van ám a népek­nek a polgári szabadság s jogegyenlőség azon mérvére, szüksége van azon köz­­gazdasági, ipar s kereskedelmi országos előnyökre, melyeket egy-egy nemzetnek szintén csak a teljes alkotmányosság, a valódi önállás nyújthat s ezekből a kor­mány mit sem ad,sőt mindazt elveszi mit csak ildomos szín alatt magáévá tehet. Hol lennénk már h­a a magyar ország­gyűlési többség soha sem szavazott vol­na meg egy­­á­l­d­o­z­a­t h­o­z­ta törvényt sem a nélkül, hogy a pestbudai vagy a bécsi kormánytól annak megfelelő érté­kű viszonáldozatot ne követelt vol­na? Hol lennénk már az ország függet­lenségének s anyagi érdekeinek kivívá­sában vagyis megvásárlásában ha a „do ut des“ az egye­tegy­ért elvét a törvényhozási többség fel nem adva kel­lően gyakorolta volna működése kezdete óta. És most ime, adunk folyvást, anélkül hogy érette valamit kapnánk. Áldozunk a­nélkül, hogy áldozatainknak sikere lenne. A magyar pénzügyőr ismét in­demnityt kér. Kéri hogy kiszolgáltathassa a közös pénzügyőrnek 1) a 81.359.994 ft 20 kr. quótát, amennyiben az eddig fedezve nem volna 2, az 1868 és 1870-iki tulki­­adások hányadát, melyek összesen 7 mi­liő 848,192 ft 27 '12 kr. tesznek, ameny­­nyiben azok a még 1867 ik évben a kö­zös hadügyérnél maradt 1,698,710 ft 11 kr. készpénzből s az eddigi előlegek által fedezve nem lenne. Kéri pedig a pénzügyér, mindezt anél­kül, hogy megte­tte volna a számadást a közös ügyes kormánynyal a Magyarorszá­got illető u. n. activákról, melyek köztudomás szerint 10—16 millióra mennek, melyek szintén 1867 ben ma­radtak még a közös kincstárban — és melyeknek lerovása már négy év óta ha­­logatatik. Kéri végre anélkül, hogy mondhatná: én viszont megtettem mind­azt mit Magyarország, ezen pénzetlen s a romlott értékű osztrák pénzzel meg­nyomasztott ország az ő felelős függet­len­.p­énzügyérétől méltán kivan­hat. Pedig mind hiában szavazg­tja meg a képviselőház is a milliókat, ha hiány­zik az országban azon pénzerő, mely a szavazatot tetté érlelhesse. Növekedni fog az adóbehajtás körül eddig ismeret­len mérvet ért szigorúság és számítolási fokozás. A földbirtok pedig mely el­végre alapját teszi mindenféle adózási képességnek Magyarországon, birtoko­saival együtt tönkre megy, árverezésre, kézről kézre bocsáttatik s nem sokára teljesen ki leend fosztva adózási képes­ségéből. Kétséget sem szenved, hogy a pénz­ügyér mindezt bölcsen tudja. Tudnia kell, hogy az adófokozás Magyarorszá­gon régóta túlhaladta netovábbját. Az egyenes adóknál szenvedett hátralék ugyanis köztudomás szerint *­ 1851-től 1869-ig 89,199,814 frrras azóta ki tudná mennyire növekedett, mit azonban a pénzügyőr bizonyosan jobban fog tudni mint a hazai adózó közönség-Miért nem lép tehát valahára erélye­sen a pénzügy­ér Bécs ellenében, első­rendben, hogy a Magyar­­szágot illető közös activákat valahára a bécsi minisz­tériumnak beszámíthassa. Azután pedig, hogy az ország adózási képességét, pénz­viszonyainknak s forgalmi eszközeink­nek az osztrák nemzeti bank igazgatósá­gától függetlenítése és önállósítása által emelhesse.­­ Nemde az osztrák nemzeti bank tud 2,3 százalékos kamatra kölcsönt adni az osztrák mezei gazdászat­i ipar emelé­sére. Hogyan is ne adhatna oly intézet, mely száz millió tőke mellett 640 mil­lió papírérték kamatait hozza. És hogyan ne adhatnának ily olcsó kamat mellett földbirtokosainknak, hazai gazdászatunk emelése végett az önállósított magyar pénzintézetek is? De ime a magyar pénzügyér csak kérni s ismét kérni tud anélkül, hogy ő is adna, vagy vívna ki valamely előnyt, mely kérelmeinek teljesítését lehetővé tenné.­ Ily viszonyok közt nincs más mód, az országos képviselőtestület valódi felada­tainak máskép meg nem felelhet, mint hogy ha valahára igénybe veszi az „adok ha adsz“ az egyetegyértés elvét és in­­demnitjét mindaddigra halasztja meg a pénzügyér is meg nem felel saját fel­adatainak. Kívánják tán a bécsi urak, hogy az ő kezeikben pontosan jelenjenek meg a milliók, melyeket nagyhatalmi politiká­juk igényel? Akkor részükről sem ma­rad fel más mint az egyet-egyért elvé­nek elfogadása. Számoljanak meg vala­hára a Magyarországot illető pénzekről, s legyenek elég erősek lemondani azon őket nem illető hatalomról, melynél fog­va Magyarország anyagi érzékét csak kérni, zsarolni képesek a­nélkül, hogy annak kellő kifejlődést engednének. Mint hitelt érdemlő forrásból értesülünk, Molnár István képviselő úr a tegnapi reve­­látiók és jelenetek folytán elhatározta a kép­viselőségről lemondani. Nem is fér az össze a min. osztálytanácsosi állással. Az idő jelenségei. ii. Mióta az örökös tartományokkal a bécsi kabineti politika érdekében a közösü­gyi szer­ződés létrejött, s a personal unió, vagyis Ma­gyarország önálló államisága az osztrák biro­dalmi egységnek áldozatául hozatott, egy ed­dig ismeretlen államtani elmélet szülemlett meg, a dualismus alakjában. Az egy isten há­rom személyben, szenthár­omsági dogma pár­ját lelte az osztrák államtanban is. Egységes osztrák birodalom két személyben, vagyis két alakban, Ausztria és Magyarország név alatt nyert kifejezést. A dogmatikusok mondják, hogy a szent háromságról szóló tant csak hin­ni lehet, de felfogni nem ; különben úgy jár vele a véges ész, mint szent Ágoston, ki a tenger partján egy saját kezével ásta gödörbe akarta a tengert átmenteni. Vájjon a mi poli­tikai vezéreink nem hasonló munkában fára­doznak-e, midőn az egységes birodalom dua­lizmusát, ez államtani dogmát, melyet szintén csak hinni lehet, de felfogni nem, akarják az életbe átültetni ? Az eddigi siker még mindig azt igazolja, hogy egy tengert bizony nem le­het egy gödörbe önteni. Tetszett rendelni a népek istenének, hogy hazánk s az örökös tartományok, az önkény “­ Az egyenes adóknál szenvedett hátralé­kok mozgalma 1851-től 1869-ig következő volt: 1851-ben tett 1.106.994 frt 48 krt; 52-ben 474.776 frt 49 kr; 53-ban 671.173 frt 78 kr; 54-ben 535.713 fr. 81 kr; 55-ben 443.387 frt 97 kr; 56-ban 444.220 frt 36 kr; 57-ben 558.786 frt 12 kr; 58-ban 614.200 frt 24 kr; 59-ben 519.329 frt 5 kr; 60-ban 737.747 frt 23 kr; 61-ban 736.893 frt 10 kr; 62-ben 703.599 frt 32 kr; 63-ban 835.990 frt 81 kr; 64-ben 1074.426 frt 43 kr; 65-ben 1.375.680 frt 50 kr; 66-ban 1.795.751 frt 71 kr; 67-ben 2.621.114 frt 79 kr; 68-ban 6.075.330 frt 7 kr; és 69-ben 17.964.221 frt 65 kr. uralom hajótörése után ezen uj tan experim­en­­tatiójának próbaköve is legyen. Évezredek óta fát is vágtak a népek hátán, mért ne le­hetnének most ily kísérleti eszközökké ? Úgy­is csak addig van erre szükség, míg ismét erőt vehet a megzsibbadt kényuralo­m, s átveheti megpuhult csendes birodalmát. A szentháromsági, vagyis inkább szent kettőségi államtani dogma ezen éle­tbeléptetése óta, ha jól emlékszünk, már mintegy 6-ik mi­niszteri válság állott be az osztrák tartomá­nyokban. E tartományok népei, történeti mult­­jukra s a szabadság egyéb őket illető jogaira a­vatkozva, nehogysem akarnak a szentkettő­­ségi dogmának hitelt adni, hogy nekik okvet­len egy Ausztria gyűjtőnév alatt kell a biro­dalom felerészét képezni, s igy e gyűjtőnevet képviselő reichszáth nem alakulhat az örökös tartományok népeinek képviseletévé. Nekünk Magyarországnak bizony semmi köze nem lenne mindehhez. — Ha a dog­ma szerint , nem épen oly fél lenne mint a másik, melylyel képez egy egészet, az egységes osztrák-magyar birodalmat. Az össze­kötő kapocs, épen a két fél szivébe van vágva, igy Magyarország szívverése feltételezve van a másik fél egészséges állapotától, s viszont. Volt egyszer két ember, kiknek egyike, bár kisded, de nyugalmas s biztos hajlékot birt, mely daczolt mindenféle időjárással, úgy hogy önelégülten dalolható: „csak úgy nézem az időt alóla, még a jég is visszapattan róla.“ Reá vették végre, hogy hajléka falait tolja a szom­szédja rozzant kúriája mellé, hogy azzal egy­­gyé olvadva, pa­jtává változzék át, mely nagy s fényes leszen. Úgy jön. A falak ősi alapzatá­ból kimozdítva, a szomszéd kúria kiegészítő részévé tétettek ; de betetőzésére se pénz se posztó nem lévén, mindketten az időjárás vi­­szontagságának áldozatául estek. Az eső nya­kukba csurog s a szomszéd ki-kinéz há­za ab­lakából. Szeméből olvashatni hogy atyafiai után néz, kikhez költözködjék a fedetlen házból. Az ki biztos hajlékát tönkre tette egy fényes palota reményében, kénytelen a szögletben meghúzódni s várni mig az eső reá mossa házának falait, mert nincs atyafia, mely felé pillanthatna reménytelien. Szomorú sorsa van e két embernek, melyhez nagyon ha­sonlít Ausztria-Magyarország jelen állapota. Itt is kimozdították a biztos talapzaton nyugvó két kisded hajlék falait, Magyarország önállósága s függetlenségének erős boltoza­tát, s most ki van téve a legcsekélyebb lég­­változás kellemetlenségeinek. Ki mint épit úgy veszi hasznát, e közmon­dás egyenlőleg, szól a gyakorlati életre úgy mint az erkölcsi világra. A ki ingoványon épit, ám lássa, ha épületét elfújja a szél, vagy a lassú idő­őrlő foga csendesen elporlasztja. Mindkét esetben a pusztulás csak idő kérdése. Pedig még eddig távol volt minden roha­mos esemény, mely a birodalom épületét erő­sebb erízis alá vehetné, a figyelmes szemlélő mégis már e pillanatban észlelheti a termé­szetes processus azon folyamát, mely elkerül­­hetlenül fogja működését befejezni felette, mert az idő logikája kérlelhetetlen. Az osztrák örökös tartományok minisztéri­uma Hohenwarth személyében többé az alkot­mányosság legcsekélyebb színezetét sem viseli. A birodalom e fele tehát ez időszerint teljesen megbénult, s ha mégis néha meg-megmozdul, az nem életteljes ébredés, csupán galvanikus rángatódzása az élettelen testrésznek. Mit várhatunk ezután e bénult féllel egy­bekötött másik részről, melynek neve Magyar­­ország ? Diagnosisával kevés körültekintésre mindenki tisztába lehet. Egy láthatatlan kéz, a reactio titkos befo­lyásáról suttog a gyorsan terjedő gyanú, pedig e láthatatlan kézujj mozdulatai irányozták az eddigi működést is. Azt hiszik, mintha a reac­tio, mintegy távoli lesből, csak most intézné támadását, pedig e métely kezdettől ott van húsában, vérében. Horváth Boldizsár igazságügyét egyik leg­közelebbi viselőházi ülésben őszintén beval­­lá, hogy si­s,k­i legjobb akarata mellett sem ké­pes felmutatni, a­miért is — mint mondá — nem vádol senkit, mert a baj a körülmények­ben keresendő. A jobboldali közlönyök, nyíltan a Parlamentarismus veszélyeiről beszélnek,me­lyet a titkos cselszövény készít a sötétben. A minden jót gátló körülmények, a titkos cselszövény ott fészkel mintegy gyógyíthatlan rák a testben, mely lappang bizonyos ideig, míg végre bomlasztó munkájához fog. A rövid 4 év alkotmányosságának eddigi eredménye, hogy Magyarország leköti magát a milliárdokra menő államkölcsönökre, fizetett évenkénti adójával többet fél milliárdnál, meg­toldotta ezt azon erkölcsi veszteséggel, hogy a haza polgárainak házi békéjét, egymás iránti szeretetét feldúlta Mindezt fizette azért, hogy egy alkotmányossági kísérlet procrustesi ágyába nyujtóztatva, a szebb jövő reményére duzzado­­zó ereje a kitartásban megbéníttassék.A kama­­rilla, mely egyébre nem is törekedett, mint hogy Magyarország jogi szilárdságát, melylyel évszázadokon daczolt ellene, megtörje, elérte czélját. Most már a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Nem mi mondjuk, maga a tény beszéli azon kormányzat tarthatatlanságát, mely a Tóth Vilmosok, Paulerek kezére került. Nem mi mondjuk, maguk a jobboldal szegletkövei hir­detik a szétraállási processust, mely az épüle­ten belül vette kezdetét. A napi jelenetek, me­lyek a szemlélőt látványosságukkal gyönyör­ködtetik, bizonyítják ezt. A bécsi hollók már is kárognak, hogy az élettelen hullát, mint örökségüket átvegyék. Az idő jelenségei ezek, melyek a népeknek oly gazdag példákat nyújtanak az okulásra. Vajha Magyarország népe is felébredne azon álomból, melyet 4 év óta fújnak pihárra, mely alatt oly iszonyú gazdálkodás vitetett végbe legszentebb örökségén. Az idő jelenségei eléggé élénken hirdetik , hogy ébredj nemzet! Szederkényi Nándor. Giardi­netto. Az igazság mindenek előtt. Gróf Forgách Antal muszka vagy nem muszkaságára nézve a következő felvilágosítá­sokat nyertem jól értesült egyének részéről. Az igazi muszkavezető az ő érdemes báty­ja Forgách Sándor, ki muszka uniformis­ban s kancsukával a kezében sétálgatott fel s alá szegény honvédeink szeme láttára, kik az orosz foglyaiul estek. Antal csakugyan se nem muszka se nem orosz, hanem egyszer­üen csak osztrák ve­zető volt, különösen a v­á­c­z­i csata alkalmá­val, midőn Gr e­­­z elesett. Más országokban ez ugyan mindegy volna, hogy a haza melyik ellensége oldalán harczolt; de ez idő szerint minálunk ez nem rovatik fel bünül, csaknem ellenkezőleg — dicsőség, így tehát Forgách Antal gróf igen méltán ül azon az oldalon, a melyen ül. A külömbség közte­s elvtársai közt legfelebb az , hogy ők o­s­z­t­r­á­k-m­agyarok, ő pedig magyar osztrák képviselő. Voilá tout. * • * Az egyik grófról eszembe jut a másik. Andrássy Gyula gróf igen ügyes ember; nemcsak azért mert a nemzetboldogitó delega­­tion­ális mintát találta fel, hanem még in­kább azon nevezetes találmányáért: mikép kell az interpellációkkal elbánni. Hetekkel ezelőtt Irányi a franczia ügyekre vonatkozólag interpellálja. Ő excu­tja vár­tig megnyílik az angol parliament, azután azt mondja Irányinak: tessék elolvasni az angol királyné trónbeszédét, ott találandja a választ arra, amit tudni óhajt. Stratimirovics a keleti kérdésre vonatko­zólag interpellálja. Vár néhány hétig, végre eszébe jut, hogy tavaly már válaszolt valaki­nek valami hasonló kérdésre, előhozatja az országgy. naplót, s szép nyugodtan kiolvassa belőle az illető passust. Csak az az egy vigasztalásom van, hogy Stratimirovics véres boszut állott rajta. Vá­rakozott ő is nehány napig, ma végre bejött egy csomó irattal a hóna alatt s olvasott ő is époly szépen, époly nyugodtan mint maga a miniszterelnök. E fra i due litiganti il terzo gode. * •! Es Paul­er Tivadar még mindig nem láttatja magát az országházban. Mondják, hogy programmját készíti. Per bacco! ennyi idő alatt már egy nagy hadi ter­vet is lehetett volna kidolgozni. Most már csak arra vagyok kiváncsi: vál­jon megtartandja-e programmját annyi ideig mint a­mennyit fordít annak készítésére. Talián Náczi: Megyei élet. Veszprém megye , február 18. (Sa­ját tudósítónktól.) A vármegye állandó bizottmánya tegnapelőtt rendkívüli bizott­­mányi ülést tartott. Főtárgya a január hó 9-kén tartott megyebizottmányi ülés által több rendbeli vád alapján hivatalos állásától fel­függesztett egyik columnalis megyei tisztvi­selő eljárásainak megvizsgálására kiküldött bi­zottság vizsgálata eredményének köztudomás­ra hozása, s ebből folyólag szükségelt intézke­dések megtétele volt. A vizsgálatból kitüntet­ték, hogy bár nem közvetlenül az illető tiszt­viselő , hanem alárendelt orgánumai részéről történt mulasztás, s maga a bevádolt tisztvi­selő, ha­bár nem a megye költségén, hanem igen­is a megye által mellé adott írnokoknak az összehalmozódott teendők végzéséhez szük­ségelt irás teljesítésére elégtelensége miatt sa­ját költségére tartott oly írnokot, kinek alkal­­mazhatását a vármegyének közönsége határo­zatilag megtiltotta............ de ez nem lévén elegendő ok arra, hogy oly tisztviselő, ki vi­déke lakosságának szeretetét, bizalmát s ragasz­kodását bírja, hivatalos állásáról elmozditas­­sék... a felfüggesztés megszüntettetett. Pap N. János bizottmányi tag szólalt föl e végzés­nek kimondása után, s átgondolt — átérzett — tartalmas beszédében elvonatkozva a már bevégzett ügyről átalánosságban szólal fel a megyei tisztviselőknek be nem igazolt vádak alapján, az érdeklett fél kihallgatása nélkül hi­vatalos állásától fölfüggesztése ellen, mely el­járás megyénkben az 1848 előtti gyakorlatnak, ezen jogi elvnek , senki kihallgatatlanul el ne ítéltessék , megsértésével , majdnem minden gyűlésen előfordul, s az érdekek zsurlódásait hivatalos állásánál fogva ki nem kerülhető tisztviselőt azon lehetőségnek teszi ki, hogy a magát sértettnek képzelő fél szinte számítván a vádaskodásnak a megyei bizottmány által leendő örömmel fogadására, siet alapta­lan vádjának fölemelésével, mi­által a megye könnyen juthat azon szomorú helyzetbe, hogy önérzetes képzett férfiak nem csak nem fognak ajánlkozni tiszt­viselői állomásaira, hanem a még ott levők is vissza fognak majd onnan vonulni. Úgy Pap János felszólalását, mint a felfüggesztő végzésnek megszüntetését szűnni nem akaró éljenzéssel fogadta az igei.

Next