Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1871-09-26 / 220. szám

220-ik szám. Kedd, 1871. szeptember 26. V. évfolyam Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u.m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10­0 — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 n 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszöriné­­0 kr Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. Előfizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint —kr. félévre . . . 10 „n évnegyedre . 5 „n egy hóra . . 1 „ 70 Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­­tautalványnyal eszközölhetni. Pest, szeptember 25. Francziaországból a parlament szünetelése következtében kevés jelenteni való van. A fran­­czia lapok az elsászi vámkérdést nagyon köny­­nyedén veszik s a netán fölmerülhető akadályo­kat néhány nap alatt eltávolithatónak vélik, mig ellenben a német hivatalosak komoly arc­c­al azt hirdetik, hogy az alkudozások eredmény nélkül félbeszakíttattak. Újabb hírek szerint az alkudozásokat Arnim gróf betegsége késlelteti. Annyi tény, hogy e kérdés még mindig nincs megoldva s ha az „I n d e p en d.“-nak hitelt ad­hatunk, ez ügy a legkedvezőbb folyamatban van. A franczia kormány eljárásában nem igen találhatni köztársasági jellegre. Camrobertnek a loirei hadsereg főparancsnokává lett kinevezte­­tése egész Francziaországban kedvetlenül fogad­tatott s ez alkalomból az „I n d e p e n d“ a kö­vetkezőket mondja: „Bármily katonás tulajdon­ságokkal bírjon is a párisi hadsereg egykori fő­parancsnoka, e választás minden tekintetben szerencsétlen. Canrobert a decz. államcsinyban oly szerepet játszott, mely nem igen alkalmas arra, hogy egy oly kormány ajándékozza meg bizalmával, mely becsületnek tartja parlamentá­ris kormánynak lehetni. Katonai pályája folya­mában semmi olyat sem tett, hogy ama gyalá­zatos vállalatban való részvétét jóvá tegye, s oly pillanatban, midőn inkább mint valaha bonapar­­tistikus szelmekről van szó, nem volna szabad ez a köztársasági Francziaország egyik fősere­gének élére állítani. Párisban az elfogatások s házkutatások még mindig tartanak. Egy elfogatás alkalmával komoly összeütkö­zésre került a dolog. A kommunenek egy tisztjét t. i. két rendőrügynök a Rue Royalban elfog­ta s csak nagy nehezen tudták megfékezni. A boulognei erdőben, hol folyó hó 17-én lóverseny tartatott, több communistát elfogtak, köztük Mil­ler ezredest és Amyaton volt színészt. Avenue de Wagramban Hengriell kávés elfogatott, ki ausztriainak adta ki magát, pedig bajor. A Fer­nes városrészben forradalmi nyilatkozványok folytán befogatások történtek. Kisebb csapatok „Mort au Capital“ kiáltással vonultak végig az utczában. A napokban kiderült, hogy a párisi pénz­ügyminiszteri épület leégése folytán nem 30 millió, hanem csak 2000 líra értékű olasz ka­matkötvények égtek el , miket a törvény rendelete szerint a kormány újabbak kibocsátá­sa által már kárpótolt. Különben Francziaországban élénk mozga­lom uralkodik,melyet a megyei bizottságok tag­jainak választási kérdése idézett elő. A válasz­­tás október 8-án lesz. A pártok nagy tevékeny­séget fejtenek ki, s mindenütt erősen izgatnak. A franczia lapok Duruy Albertnek egy le­velét közüik, melyben részletesen leírja, minő kegyetlenségeket követtek el a bajorok a weissenburgi csata után, midőn a franczia se­besülteket legyilkolták ; a levél közli a legyil­kolt franczia tisztek neveit is. Ama hírek, me­lyek egy összeesküvésről, s több bonap­artista elfogatásáról keringettek, teljesen alaptalanok. Róma felszabadulása évfordulójának meg­ünneplése egész Olaszországban nagy viszhang­­ra talált. Ez alkalomból Flórenezben zajos jele­netek fordultak elő. A fiatalság zajosan megél­­jenzé Garibaldit, Mazzinit, s az „Internaziona­­let,“ a szabadság vértanúiról sem felejtkezett meg. Ez ünnepélynél mindenütt a vörös zászló szerepelt. Az olasz kormány a radikális lapok ellen nagy szigorral jár el. Legközelebb a „Stella“ s „Frista“ lapok foglaltattak le. A Mont Cenis vasúton a rendes közlekedés csak okt. hó közepén fog megnyílni. A bajor kamra ülései a porosz pártra néz­ve kedvezőtlen módon kezdettek meg. A kam­­raelnökség választásánál a hazafias párté volt a győzelem. Első elnök O­, másodelnök Sei­­fenheim gróf lett. Mindkettő az anti-porosz párt vezérszónoka, mely tehát túlsúlyát érvé­nyesítette az összes ellenfractiókon. A Hegne­­berg-minisztérium ezáltal ferde helyzetbe jut, s nem valószínűtlen, hogy Bajorországban újra miniszterválság áll be. Németországban a nap eseményét a mün­cheni kath. kongressus képezi Ez alkalomból Münchenbe az egész világról jöttek, hogy a kath. egyház érdekei fölött tanácskozzanak. Kath. szokás szerint a Te Deum a Nikolai templomban tartatott, a misét dr. Michelis ol­vasta. Igen sok congressusi képviselő és nagyszámú hivők voltak jelen. A mise végeztével imákat mondtak az egyházat fenyegető veszélyek eltá­­voztatásáért s az elhunyt ó-katholikusokért, kü­­lönösen Zeuger tanárért. Az ünnepély méltó­ságteljes módon ment végbe. — Dr. Hirschwäl­der világi papot Boroszlóból a müncheni érsek felfüggesztette, mert részt vett az ó-katholikus congressusban. Bothwell észak-amerikai pénzügyminiszter elrendelte 4 millió dollár értékű 2/2--as bondnak visszavásárlását. A spanyol király nagy ünnepélyességektől kisért körutat tesz az országban s mindenütt nagy szívélyességgel fogadják. A hollandi király megnyitván az országgyű­lést, a trónbeszédben a gazdasági s pénzügyi állapotokat kedvező színekben ecsetelte. A had­sereg újjá szervezését s a közoktatás számára uj intézkedéseket helyezett kilátásba. Lajthántól nagy zavar van keletkezőben. Az alkotmány­párt elhatározta, hogy a reichsrathba nem választ s még a választásokban sem vesz részt. A­mint ez Hohenwartnak tudomására jutott, azonnal hivatá Hopfent, ki két órai ta­nácskozás után biztosítá a miniszter­elnököt, hogy mindent el fog követni, miszerint a vá­lasztások mégis megtartathassanak. Hopfen e tanácskozmányról értesité az alkotmány pártot s ez előbbi határozatát oda módositá, hogy tilta­kozását kimondva, választani fog. Clamm-Martinitz gróf a prágai nemesi casi­­nóban állítólag azt beszélte, hogy Beust gróf elbocsátása pár nap múlva be fog következni. A félhivatalos „Oest. Journ.“ ellenben azt írja, hogy „változás a cancellárságban nem lesz s az opositio­roszul számit, ha Beust gróf részéről támogatást remél. Az alkotmányreformnak al­­kotmányszerű keresztülvitele szigorúan a lajtán­­túli minisztérium hatáskörébe tartozik, s a kül­ügyminiszternek semmi dolga vele.“ szer­ötötték meg Visegrád irányában a szép szőke Duna habjait, Pest városa tömérdek poli­tikai, társadalmi és tudományi notabilitással lett egyszerre szegényebbé. A fedélzeten vagy nyolc­van országgyűlési képviselő, tíz journa­­lista, harmincz professzor, ötven passzionátus régész és Visegrád-barát mondott Henszlmann Imrének „jó reggelt.“ — Hanem hogy a dolgok elbeszélésében a kellő sorrendet megtartsuk, s hogy Hoffmann Pál, a fölosztás nagymestere eltagadja tőlünk a rendszeretőséget, ám ezennel fölosztjuk mi is három részre a tegnapi kirán­dulást. Pars I. (ismerkedés, czigarette készítés, és rágyújtás. Obu­gát megbámulása az új dunaparti sorház frontjának, a királyi várpalota gyönyörű fekvésének, a budai Dunapart példátlan ronda­­ságának, a budai törökmecsetnek, császárfürdő­nek, Margitszigetnek. Nem obu­gát, hanem igen is kellemes megbámulása a hajóra mintegy vé­letlenül felszorult egynéhány szőke és barna szépségnek. Pártalakulás. (Mint lényünkből, természe­tünkből önkényt kifolyó jelenség elmaradhat­­lan) Demarcationális vonalainak élességét azon­ban leküszörüli a „közös“ konyhából kikerült beafszeket körüllengő illat és a hossznégy­­szögű, minden pártárnyalattal érintkező tér, a­melyet küznyelven „asztalinak szoktak ne­vezni. A társaságból csupán két alak vál ki. Az egyik arcza a megtestesült elégtételnek, a má­siké a megtestesült aggodalomnak érzetét tükrözi vissza. Az első, mondani sem kell, hogy Henszlmann Imre, a nap Löse. A má­sodik gr. Mikó Inne volt közlekedésügyi mi­niszter. Nem az bántja, hogy Perczel Bélát akarván felkeresni, véletlenül Simonyi Ernő mellé talált leülni, de annak tudata, hogy nála a közlekedésügy — mi tűrés tagadás benne, kissé fosz lábon áll. — Ugyan kérlek édes Imrém, milyen magas ! Csak előre! Megtörtént. A pénzügyminiszter által az 1872-ki költségvetést megelőzőleg sürgetve kért 30 millió — daczára, hogy a pénzügyér maga is elismerte, miszerint a kölcsönre most nincs szükség s ő csak azért akarja a törvényt ma (szeptember 23-án) hogy módjában legyen szerződést kötni, melynek alapján a kölcsönt „nem ma, nem is holnap, talán nem is a jövő hóban, ha­nem akkor, midőn az esélyek ked­vezők lesznek, realizálhassa — 428 igazolt képviselő közül 88 ellenében még akkor nap (szept. 23-án) megszavaztatott 109 képviselő által — távol lévén e ne­vezetes ülésből 230 képviselő. A kívánt 30 milliós kölcsön végleg megszavaztatott tegnap, vasárnap este, a 6 órakor tartott ülésben, a­mi mutatja, hogy a pénzügy­érnek nagyon sietnie kellett az említett „esélyek“ után, s va­lószínű, hogy a szerződést, melyre azt mondá, hogy talán nem is a jövő hóban köti meg, az­óta már alá is írta. Megszavaztatott 30 millió adósság el­vállalása 22.125.000 forint készpénzért, melynek csak egy részét lehet kel­lően befektetni még csak a j­ö­v­ő év­ben is. Megszavaztatott gőzerővel, az ellen­zék érveinek, ellenvetéseinek megczáfo­­lása nélkül, mert a jobboldali fágyhoz hozzá sem szólott s az időt a pénzügyér úr is annyira kímél­te, hogy csupán ezért nem válaszolt a szónokoknak egyenként. A pénzügyér válaszának lényege azonban, — mint említik, — abban állt, hogy nem akarja a kedvező esélyeket futni hagyni. De hát miféle esélyek ezek ? Oda jutott már Magyarország hitele, hogy a pénzügy­érnek futnia kell oly esé­lyek után, melyeknél fogva 21 millió készpénzt kaphat 30 milliós közleveléért. És ezt is kedvezőnek kell már tekin­tenünk ? Szép kilátás az emelkedő deficitek s a még szükséges befektetések fedezé­sére! Pedig hogy ez nem a legutolsó adós­ság, melyet Kerkápolyi úr csinálni szán­dékozik, az kilátszik minden szavából. S miután a rendes bevételekből csakis a jó szomszéd követeléseit elégíthetjük ki, új befektetéseket nem is eszközölhet a pénzügyér, hacsak ily utakon: akkor, amikor az „esélyek“ kedvezők! Midőn t. i. találkozik egy-két olyan bankár, ki kölcsönt adni hajlandó. Ily zsákutczába jutott a mindent meg­szavazó többség az ő hatalma gyakorlá­sának 5 ik évében ! Úgy játszotta el azon erkölcsi alapot, melyen a törvényhozás­nak nyugodnia kellene; igy kezdi ez utolsó ülésszakon működését, hogy drága lehet az a várhegy? — kérdi szorongó kebellel Henszlmanntól. — Hatszáz és egynéhány láb. — Hm, hm! Úgy akkor majd csak a cajut­­ben maradok aludni, míg ti fönn jártok. — Na még csak ez kellene. Légy nyu­godt öreg, te alád kivételesen — szamarat adok. — Csak nem akarsz múlt hivatalomra czé­­lozni ? — Nem, nem! Valóságos vizhordó szamarat kapsz, csak légy nyugodt, így aztán elsimittatván az aggodalmak Chimborassói és kielégittetvén az a könyörte­len adószedő, a kit hétköznapi nyelven e ke­véssé aesthetikus nomencláturával szoktak meg­jelölni, hogy : gyomor — a „nagyérdemű“ tár­saság szerencsésen eljut Salamon tornyának aljára, a tárczab­a pedig belekezdhet a II. azaz második részbe. Viktória plébános úrnak, aki egyeseknek magánadako­zásából elég szíves volt az eddigieknél sokkal járhatóbb utat kezittetni a visegrádi akropo­­lisba, mint tárczab­a tartozom annyival, hogy távolmaradását igazoljam. Nem fogadta és nem fogadhatta főtisztelendősége e társaságot egy­szerűen azon okból, mert megérkezésünk ideje összeesett nagymiséjével. A Lichtenstein villa kertjén keresztül jutottunk a Salamon tornyá­hoz, melyet Henszlmann „úgynevezett Salamon­­tornyának mond azon egyszerű okból, mert Sa­lamon után jóval később, körülbelül IV. Béla alatt épülhetett. Az elnevezés tehát filius ante patrem , hanem azért mindemellett érdekes. Meglátogattuk belsejét is, ahol Henszlmann embereinek munkája már igen meglátszik. Ez azonban csak kezdete az érdekesnek. Vagy félórai hegymászás után, mely közben az „érdem­es társaságnak“ nem csekély derült­séget okozott az útjelölő táblának e fölirata: „E táj a t. ez­­közömig élaimánu alái­ltalik“ a visegrádi fellegvárnak külső kapuja előtt állat­külcsönt, melyről még nem is tudja, mire fog fordittatni, a költségvetés tárgyalása előtt feltétlenül megszavaz! Fölkérjük a választópolgárokat, hogy véssék jól emlékezetükbe e vitát, és a szavazatot. Vagyis helyesebben szólva csakis a szavazatot, mert hisz vita nem is volt. Az osztályokban a jobboldaliak két érvvel védelmezik a kölcsönről szóló törvényja­vaslatot. Először hogy már hátr­an szük­ség van reá, másodszor, hogy nagyon olcsó ! Sarokba szorítva a pénzügyér maga kénytelen volt bevallani, hogy a pénzre most szükség nincs, s hogy a jövő 1871. esztendőben is a kölcsönnek csak egy része fog igénybe vétetni. Tehát a két érv, melylyel a törvényjavaslatot védték, elesett — de azért mégis megszavazták. Miért ? mert a kormány kívánta. S miért kívánta a kormány? — Ezt senki sem tudja, mert hiszen a kormány maga sem mondta meg. S ki szavazta meg e kölcsönt? 109 jobboldali képviselő, kiknek több mint fele kormányhivatalnok. Csak válaszszatok tehát kedves pol­gártársaink, ha nektek úgy tetszik, jobb­oldali képviselőket, de aztán ne panasz­kodjatok, ha koldusbotra juttok. Csak előre! Heves meg­ye baloldali pártbizottmánya ke­rületenként következőleg szerveztetett: Központi bizottság: Almásy Sándor, Al­­másy Félix, Berecz Ferencz, Csiky Sándor, Né­meth Albert, jegyzője Szederkényi Nándor. A péter­vásári kerületben. Elnök: gróf Keglevich­ Gábor, Beniczky György, Marsó Lőrincz, Farkas Ignácz, Gres­­kovics Balázs, Holló Géza, Kis Mátyás, Amb­­rózy Mihály, Menyhért Mihály, B. Orczy Elek, Pauncz Bernát, Beniczky Pál, Kovács József, Bródy Miklós, Bródy Károly, Bródy Dezső, Re­­peczky Pál, Tahly Manó, Liptay János, Marsó György, Nánásy Ignácz idősb és ifjabb Nánásy Ignácz. A kápolnai kerületben. Elnök Almásy Félix, Beöthy Samu, Cser­­nyus Sándor, Hutter Károly, Tóth Lajos, Prá­­gay Lajos, Várkonyi János, Ficsór János, Csirke Pál, B. Baldácsy Antal, Szentkirályi Ödön, Szabó András, Boda János, Gaál András, Ig­nácz Mihály, Fáy László, Krisztián János, Plathy Barna, Kaszás József, Engel Ferencz, Ferenczy József, Szentkirályi Kázmér, Barna Károly, Balázs István, Szederkényi Nándor. A tiszanánai kerületben. Elnök Soldos Sándor, Németh Albert, Nagy Ferencz, Cserny Ignácz, Szabó Frigyes, Pap­szász Lajos, Papszász György, ifjú Soldos Sándor, Gyürky Antal, Majzik Viktor, Inczédy Mátyás, Fülep István, Kis Gábor, Bánóczy Alajos, Hajdú Mihály, Petrovay György, Kolló Tivadar, Bolla László, Berger Gábor, Csath­ó László, Zsolczay János, Nagy István. F­ü­g­e­d­i kerületben. Elnök Blaskovics Gyula, Biró Albert, Ko­vács Ignácz, Biró János, Majzik Alajos, Biró Zoltán, Hellebronth Béla, Bukrein Pál, Búzás Pál, Almásy Sándor, Mednyánszky Ede, Tóth József, Horváth Sándor. A szolnoki kerületben. Elnök Kövér Károly, Fehér Miklós, Ho­­ránszky Nándor, Bohus Pál, Plathy Zsigmond, Kállay Ferencz, Szalay Pál, Hegedűs László, Makay Imre, Tóth Mátyás, Imrey György, Eürdögh Ferencz. A­b­á­d­i kerületben. Elnök Horthy István, Borbély Miklós, Puky Miklós, Balogh István, Kis József, Komlós Fe­rencz, Kovács Kálmán, Székely Péter, Oláh Mihály, Lipcsey József, Kovács Gyula, Véges Mihály, Bernáth András, Kormos Ödön, Petro­vay Ádám, Losonczy Mihály, Für Gyula, Oko­­licsányi György, Kovácsy Ferencz, Bán Zsig­mond, Eördögh Gyula, Mocsáry Ferencz, Hegy­­megi István, Hellebronth János, Timon Ber­talan. Mezőtúri kerületben. Elnök Mészáros Endre, Turgonyi Lajos, Kuncze Imre, Nagy József, Pétery Károly, Herkl Károly, Helsinger Mór, Singer József, Nagy Sándor, Szabó Gábor, Dörgő Dániel, Jónás Jó­zsef, Pajor Ignácz, Pat­ai kerületben. Elnök Plathy József, 2-ed elnök ifj. Fáy Jó­zsef, Kaszap Bertalan, Isaak István, Brezovay Sándor, Földváry Kálmán, Luby József, Rády Endre, Szabadhegyi Mihály, Hercz Samu, Pe­­theő Gejza, Malatinszky Antal, Ebeczky Elek, Wagner József, Malatinszky György, Kopely Gejza, Földes György, Horváth László, Horváth István, Horváth Berta. Eger és Gyöngyös városok saját kebelükből intézkednek a szervezkedésről. Heves megyében a legtöbb adófizetők között a baloldali párt tagjai következőleg szerepel­nek : Baldácsy Antal báró 11 ezer forint, Né­meth Albert 2036 frt, Mészáros Lajos 1669 frt, Blaskovics Gyula 1657 frt, Horthy István 1157 frt, Lipcsey Imre 1106 frt, Plathy József 1045 frt stb. s még számosok. ___'___'■ggg!»-Ll. -j­ ­ UUÜJSÍI! TÍRCZáJÍ. Egy érdekes kirándulás. Ha a természettudósok érdemes gyülekezete az arad-petrozsényi félnapi utazást elkeresztel­hette „kirándulásnak“ — akkor nem vétünk sem nyelvünknek természete, sem a fővárosi és főváros körüli közlekedési eszközök tiszteletre méltó lassúsága ellen, ha tegnapi visegrádi utunkat szintén e névvel jelöljük meg. Tessék­­ elhinni, hogy ha Visegrád,ez a regényes fekvésű, s homlokával a kósza felhőket csókoló várrom­­ ma még nem tekintetik Pest külvárosának, mu­latóhelyei egyikének, ez sok tekintetben ano­mália. Mert az ide való kiránduláshoz képest pl. a zugligeti valóságos utazás. Először az időt illetőleg körülbelül aequiparál a kettő, azon cse­kély különbséggel, hogy míg amott a dicsőség külön megfizetett mészporral, fél és három­negyedórai kerülővárakozásokkal, kizökkenés­sel s több efféle apró kellemetlenséggel — emitt törséges portalan, editő levegővel jár. Másod­szor, csak egy élelmes vállalkozón áll, hogy e kirándulás költségei se nagyon divergáljanak pl. a zugligetitől és olyan igazság, mint a két­szer kettő négy, hogy e vállalkozó öt esztendő alatt emeletes házat fog építtetni a pesti duna­­parton. Ma azonban még azon sok között, amely nincs úgy, amint lehetne, van a visegrádi rendszeres közlekedés ügye is.Így aztán fővárosi ember két kézzel ragadja meg az olyan kínálkozó alkal­mat, min­t a fáradhatlan buzgóságú H­a­u­s­z­­­­m­a­n­n Imre kezébe szolgáltatott a tegnapi ki­rándulás vezetésével. Így történt aztán, hogy reggeli '­4­8 órakor, mikor a „Ferdinand Max*' (milyen szép magyar név!) tenyeres-talpas lapátjai legelő­jünk és a századok viharával kiriívón daczoló mohos romok mellett gyönyörködtünk a sze­meink előtt föltárult panorámában, melyhez ha­sonló szépségűt nemcsak hazánk, de talán még Svájcz sem mutathat föl. Egy oldalról produ­­cálta tehát magát a természet, másik oldalról pedig a munka és az odaadás. Valóban, ha meggondoljuk, minő nevetsé­gesen csekély összeget utalványozott a múlt évi kölségvetésben az országgyűlés a visegrádi em­lék fentartására, bámulva kellett összecsapnunk kezeinket a változáson, melyet Henszlmann Im­rének fáradhatlan buzgalma és önzetlensége e romokon pár hónap alatt létesített. A­hol még tavaly pázsiton pihentette az utas a hegymá­szásban kifáradt tagjait, ott ma vércsék röp­ködnek s a föld gyomrából a napvilágnak visz­­szaadott emlékek nyúlnak magasra, s ez ásatá­sok és tisztogatások nemcsak azt eredményez­ték, hogy ma már apodictikus bizonyossággal megállapítani lehet a néhai Visegrád helyrajzát, hanem egészen uj, eddig ismeretlen osztályokat, épületrészeket és ereklyéket hoztak napfényre. De nem is képzelhető aztán elégültebb és boldogabb ember a világon, mint Henszlmann volt, midőn egy-egy kiásott és a megsemmisü­lés veszélyétől megmentett épületkő tetejére fel­állva elkezdette ismertetni Visegrád helyrajzát, közölte ásatásainak meglepő eredményeit és a gondolat szárnyain elvitt bennünket Mátyás fény­korába, az Anjou-ház viszontagságos epochá­jába s festette előttünk a viharos múltat, mely e fellegvárnak osztályrészül jutott. Fölfedezésének legérdekesb része kétségen kivül a koronaterem, illetőleg a várnak azon ré­sze, hol Robert Károly a nagy Ügygyel bajjal ke­zébe kerített koronát és a korona kincseit őriz­tette. Mikor egy szűk, hevenyészett deszkapad­lón keresztül idevezetett bennünket, nem többé a régészt, hanem a döntő csatét nyolt hadvezért láttuk benne. Hogy ez volt a koronaterem, s hogy e két ölnyi mélységű, s másfél öl széles­ségű cisterna alakú üreg volt a koronának és a koronakincseinek rejtekhelye, honnan azokat Kottanerné ellopatta — ezt bizonyította Henszl­mann építészetileg, helyrajzilag, a történetiro­dalmi emlékekből, különösen Kottanerné napló­jából, végül negatív okokkal — azt kérdezvén a tisztelt társaságtól: „De hát h­a nem erre volt ez az üreg, hát akkor mi a fenére volt?“ Lett hahota, a hahotára éljenzés, s a fegyvert le­rakta mindenki, még a skeptikus Tanárky Ge­deon is. Ezenkívül még a nevezetesebb leletek közé tartozik a várkápolna, a vele összeköttetésben álló Kottauerné-féle lakás, a lovagterem s Ma­gyarország czimerének egy kitöredéke, továb­bá két más czim­er, melyeket Henszlmann meg­őrzés végett a nemzeti múzeumba szállít­tatott. A nagy vizfogó medenc­ét, úgy nem külön­ben a másik kisebbet is, melynek cement vako­lata még ma is márványszilárd és egészen új­kori építménynek tűnik föl, kitisztogatták és oly kárba helyezik, hogy eredeti rendelteté­sének ismét megfelelhessen. Ha már most roppant nagy az eredmény, úgy még egyszer akkora itt a tennivaló. A ki­ásott törmeléket, mely a mély sánczokat egé­szen ellepi jelenleg, ki kell tisztogatni és belőle a vár körül terrasse sétányt készíttetni, még újabb ásatások is szükségesek, a lovagterem­ben egy fedeles fészerre van szükség, mely alatt a felszinre került érdekes faragott kövek, ágyúgolyók, kardmarkolatok stb. elhelyezen­­dők lesznek, végül pedig tervbe vette Henszl­mann, hogy az alsó és az egész várban leg­épebb Mátyáskaput régi stéljében visszaállít­tatja és fedél alá helyezi. Ha minderre egy kis pénzmagot szórni szíves lesz az országgyűlés, (és tehetne-e máskép?) akkor Visegrád irányá­ban a tudomány is a Ügyelet egyiránt teljesí­tette kötelességét. Mi legalább ezzel a meggyőződéssel botor­ Giardinetto. Hogy mi történt tegnap, vasárnap, Visegrá­­don,­­ mily jól mulattunk, mily tudományo­san magyarázta Henszlmann ama szent romok történetét, mily bölcsen ült gróf Mikó volt köz­lekedési miniszter a közlekedési eszközök leg­­biztosabbikán, egy jámbor kis szamár hátán, stb. stb. minderről részletesen szól a mai tár­­cza. Hadd beszéljem el én igen röviden, hogy mi történt azután itthon. * * * Amint megérkeztem, azonnal az országházba mentem, mert hát 6 órára ülés volt hirdetve. Azt hittem, hogy nem találok ott 10 embert. S calculusom igen alapos volt, mert ha a 30,000,000-nyi kölcsön megszavazása alkal­mával 230 képviselő hiányzott, igen természe­tes, hogy a mit sem jelentő harmadik fel­olvasásnál legalább is 420 képviselő hiányozzék. Most képzelje el az olvasó az én meglepe­tésemet, midőn a terembe lépve láttam, hogy a képviselők meglehetős számmal jelentek meg, a karzatok pedig zsúfolásig tömve vol­tak. A szeszvilágítás emelte a scena szépségét s ü­nnepélyességét. Mi történt ? töprenkedem — de senki sem bírt illő felvilágosítást adni. Fölmegyek a karzatra, a közönség közé ve­gyülök, megtudandó : vájjon miért sereglett oly tömegesen oda. — Mi történik itt ma ? — kérdem egy tisz­tes öreg úrtól. — Jóformán magam sem tudom, uram, ha­

Next