Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1871-10-18 / 239. szám
létrehozatott vagy újra alkottatott, csak egy üdvös politika lehet: a noninterventió politikája. A jobboldal most már feljogosítva, sőt kényszerítve láthatja magát arra, hogy beleavatkozzék az osztrák bonyodalmakba. De vegyük el töltik a közös ügyeket, a közös ügyes alapot s ekkor még csak módot sem találhat a beavatkozásra. Magyarország törvényhozásának tehát az osztrák bonyodalmakkal szemben csak is a noninterventio politikája lehet egyetlen mentőszere, miszerint : „hajlékunk felgyujtását“ tehetlenné teheti s ha az országot ezen veszélytől továbbra is biztosítani akarja, első feladata a közös ügyek megszüntetése. Egyetemünkről. II. Az előrebocsátottakból önkényt foly, hogy csak egy új nemzeti egyetem alapjának megvetésével lehetséges a méltányosságot , igazságot és a korigényeket összeegyeztetni és lendületet adni ez irányban is rettenetesen elmaradott közoktatásügyünknek. S mert mi e kérdés megoldását csak így látjuk sikerrel lehetségesnek, ámbár minden tekintetben a gyakorlati élet emberei közé szeretjük magunkat számíttatni, nem tudunk megelégedni a pénzügyi non possumus hangoztatásával, s nem szűnünk meg azon munkálni, hogy ez olyannyira fontos kérdés, előbb vagy utóbb, de mindenesetre ez alapon oldassák meg. És teszszük ezt annyival inkább,mert ha minden látszat nem csal, egy új hasonirányú intézetnek Kolozsvárt leendő életbeléptetése a küszöbön áll, s a miket a „körülmények“ — ámbár mi ilyeneknek uralmát és döntő befolyását soha meg nem engedjük, — a pesti magy. kir. tudomány-egyetem sürgetett reorganizásával szemben netán nem engednének foganatosítani — a Kolozsvárott fölállítandó uj egyetemnél minden nehézség nélkül keresztülvihetőknek lesz kénytelen beismerni a kultusminiszter és az országgyűlés egyiránt. Elmondjuk tehát észrevételeinket az iránt, minő szervezést és minő beosztást óhajtanánk mi adni annak az in spe fölállítandó új nemzeti, valamint annak a másik, a megvalósuláshoz már sokkal közelebb álló kolozsvári egyetemnek. Mindenek előtt óhajtjuk, hogy az új egyetem vetkőzze le a kezelést és a beosztást illetőleg azt a szokást, melyet még a középkor adott rá. Ám tartsák meg a rectori és dékáni rendszert, czipeljék tovább is a nagy botokat, ha e titulusokból és e botokból állásukra bizonyos tekintélyt remélnek kölcsönözhetni, de azt a latinizáló, szerencsétlen és czéltalan indexrendszert dobják a sarokba. A forma öl, a tartalom életet. Ma az egyetemnek foganatba vett összes kényszerrendszabályai mellett is átalános és alapos a panasz, hogy az ifjúság három annyi időt tölt a kávéházakban, mint az egyetemben. Fektessék csak a tanárok a súlyt a kényszerrendszabályok helyett az előadások tökélyesítésére és maguk lesznek a legelsők, kik tapasztalni fogják az ellenkező eredményt. Kimondhatlanul elavult és szerencsétlen nálunk a beosztás is. Van theológiai, jogi, orvosi és bölcsészeti facultásunk. Az elsőről, amennyiben nem tudomány, s a harmadikról, amennyiben szaktudomány, nem szólunk, de a második és negyedik facultás beosztása a lehető legáldástalanabb. A jogi facultásnál pl. égető szükség, hogy a jogi és politikai tanszakok egymástól elkülöníttessenek, máskép csoportosíttassanak, különösen pedig, hogy a közgazdászat emancipáltassék a speciális jog nyomása alól. Még nagyobb mértékben áll a beosztásnak és a csoportosításnak visszássága a bölcsészeti facultásra átvive. Hiszen ma már e facultásnak csupán elnevezése is egy nagy anomália. Nem titok, hogy egyetemünknek e tanszakában a reális tudományok, a nyelvészet, irodalom és paedagogia még mindig alá van rendelve, idejüket rég túlélt transcendentális bölcseletnek, mely nélkül nincs egyetemünkön tudori promotio. Nem szükség mondanunk, hogy a magyar ifjúságnak életérdeke követeli, hogy a tudománynak czélszerűbb csoportosításával és az együvé nem tartozóknak elkülönítésével módot nyújtson a kormány és országgyűlés a jogi szakma önáltatáson alapult csábingerének paralyiálásához. Mert ez a tolongás, melyet ifjaink az egyetem e szakának látogatásában tanúsítanak, tökéletesen mellőzve a másikat, a bölcsészetet és már kevésbé, de mégis mellőzve a harmadikat, t. i. a polytechnikumot, sem nem természetes, sem nem üdvös, mindensetre pedig csalhatlan nyilvánulása egy igen veszedelmes kórállapotnak. Nálunk még mindig nem tudnak az emberek azon gondolathoz hozzászokni, hogy czímet egyformán ad a képzettség bármely irányban, s hogy a politika legkevésbé és egyátalán nincs a jogtudós palástjához nőve, sőt hogy annak súlypontját a század iránya egészen más térre vitte át. Ezt kell megértetni a szülőkkel, az ifjúsággal és pedig akként, hogy a tudományágak más alakú csoportosításával egyenesen elvegyük e hiedelemnek és e balfölfogásnak alapját. Ne vegye tőlünk senki rész néven, ha e pontnál még egy kissé megállapodunk , de ez alkalmat meg kell ragadnunk, hogy ifjúságunknak és másoknak is elmondjunk egypár, meglehet, keserű igazságot. Először is nagy szerencsétlenség az itteni jogegyetemre, hogy tanárainak egy része kelletén és állásának igényein túl beleártotta magát a napi politikába. Működnek részint mint pártpolitikai journalisták, részint mint országgyűlési képviselők, részint az előttük fekvő csábító példákon elindulva, mint képviselői aspiránsok. Pedig, ha valahol, úgy e téren alkalmazandó lehető szigorral az incompatibilitás. A hallgató ne ismerje tanárát másnak mint tanárának, ne lásson benne mást, mint szaktudóst. Az új egyetemi törvénynek tehát ezt az incompatibilitást múlhatlanul érvényesítenie kell a tanártestület irányában. Ifjúságunk pedig — fájdalmasan esik bevallanunk e szomorú tapasztalatot — rettenetesen megszédült a kormányrendszerünkben uralomra vergődött protectió gőzétől és nagyon mohón nekiesett a hivatalhajhászatnak. Ifjúságunk összejövetelei ezért vesztették el azt a régi őszinte, barátságos zamatot, melyre öregebb Ez okból kétszeres örömmel fogadunk oly munkát, mint az általunk ismertetendő, mely e czélnak megfelelni kíván, s mely a létező kutforrások nyomán készítve, tudományos irodalmunk színvonalán áll, s mint ilyent a m. tud. akadémia is jutalomra méltónak tartott. Jelen munka első része Görögország régi földiratát tartalmazza — alaposan, részletesen, és szépen leírva. A kis Görögország földirata e vastag kötetben 52 lapot foglal el. A második főrészt a belien államrégiségek képezik. Ebben első helyen említi a görögöket összekötő intézményeket, mint szerző szerint tulajdonképt van, u. m. a vérrokonság, a nyelvrokonság, közös vallás, az erkölcsök s szokások hasonlósága. A nyelvrokonság daczára vannak vidékek szerint különböző diadalektusok , melyek számosak ugyan, de két fő kifejtésre vezethetők vissza: a doriai és a joniaira. A doriai beszéd durvább, minő hegylakóké szokott lenni, megérzik rajta a hegyi élet, a levegő által aczélozott erős mell, mely röviden, tömören fejezi ki magát, s nem hajlandó a vastag s zord hangokon hosszasan csevegni. A joniai már lágyabb, mert akik beszélik, kényelmes puha életet élnek; a kifejezés kerekdedebb, mi annak tetszetősséget s változatosságot kölcsönöz. A doriait beszélték főleg a spártaiak, a joniait az attikaiak, hozzájuk értve a szomszédos tartományokat. A doriaiak építészetében is meglátszott bizonyos erőteljesség, s e mellett egyszerűség, mely csakis a szükségesekre szorítkozik ; mig a rónnai építészetet inkább hajlamainak s életmódjának megfelelő vidám csin, ékesség s változatosság jellemzi. A doriai zene, (melyet szerző a hangok építészetének nevez,) komoly, tisztes jellemű és férfias , míg a tonait a puhaság, a szórakozás, az érzelmek tarka vegyülete jellemzi. Szóval mindenben eltérnek egymástól — habár alapjuk egy és ugyanaz. Egy továbbá mythosuk, mely minden görögé egyenlően. Minden görög egyenlően megmarad az isten honoratiorjaink“ ma is a kegyelet egy nemével emlékeznek vissza. A kedély helyére, mely az ifjúságot elsősorban kell hogy jellemezze, a számítás és a nagyon korai meghigyulás lépett s átalában ez az uj generátió hasonlít az olyan kora érett gyermekhez, kit megbámul, de kinek aztán korai halált is jósol mindenki. Hallunk még alig serkedző bajuszu ifjak ajkiról itt adott nyilatkozatokat, melyek már a turistáskodás első évéből a segéd concipistaságra kancsintgatnak; látunk „hatásra“ számított tüntetéseket a cathedrán politizáló vagy a politikai pártküzdelem árjába nyakig merült tanárok mellett és látunk és hallunk átalában sok olyat, ami bennünket mélyen elszomorítani képes s aminek útját szegnünk kellene közös akarattal, ha csak közönyös szemekkel nézni és mozdulatlanságunkkal elősegíteni nem kívánjuk egy nemzedéknek elerkölcstelenülését. Távol legyen tőlünk, hogy e szomorú jelenségeket, e kétségbeejtő tapasztalatokat mind magának az ifjúságnak rójuk föl kizárólagos bűnül. Hiszen midőn e pontra eljutnánk, akkor késő volna már a reeriminatió s aligha fogná bírni Cato sorsát eltávolítani e nemzettől a legkeserűbb jajveszékelés is. Politikai életünk lege van telve fertőzött miasmákkal; legfőbb polgári erény gyanánt van az oltárra állítva a gyáva önbizalmatlanság, a munkát leszorította helyéről a kegy, az érdemet a szolgálat s minden jel oda mutat, hogy az 1867-iki közösügyes kiegyezkedésnek eredeti bűne e téren fogja magát megboszulni a biblia szerint hetediziglen! Vájjon meggondolta-e a deákpárt, mikor ezt a méregfát a nemzet reményeinek kebelébe elültette, hogy a belőle kihajtó szolgaszellem messze túl fogja élni ültetőit , és meggondolta-e azt a physikai alaptörvényt, hogy a lejtőn lefelé megindult testek hatványozott sebességgel zuhannak? Hollós László: Hellen államrégiségek. Hellas földirata és hellén államrégiségek. A magyar hölgyek dijával jutalmazott pályamunka. Irta Pór Antal ír. Kiadja Sleckenast Gusztáv. 1871. — 291 lap. Ára 1 forint 40 kr. Ismét egy könyvvel szaporodott irodalmunk, egy könyvvel, melyet nem csupán a megjelent könyvek sorában említünk fel, hogy aztán végkép elfeledjük, hanem mely a bővebb ismertetést már tartalmánál s azon oknál fogva is, hogy e szakmában első — méltán igényelheti. A classikus világra, igaz, a mai reális korban nem sokat hivatkozhatunk; a szép görög s római mytkos mai napság nem elégít ki bennünket ; a görög és római állam és alkotmány most már csak eltűnt — régiség, amit a classikus korból a jelen kor is örömmel említ, s diadallal mutat fel: — az a görög s római irodalom remek müveinek tömege. — A többit nem kívánjuk. Azonban a tudományos vagy egyáltalán irodalmilag müvelt ember nem ignorálhatja a régi kor történelmét, a klassikus két államnak intézményeit, belső szervezetét vagy egy szóval: — államrégiségeit. Régiségeit, melyek ma már többé nem, s csakis könyvekben léteznek. A classikus népeknek hatását a többi népekre, irodalmukra tagadni senki sem fogja — főleg nálunk, magyaroknál, hol a középtanodákban ma is nagyobb súlyt fektetnek a görög és római holt nyelvekre, mint a gyakorlati s a mindennapi életben lépten-nyomon nélkülözhetlen exact tudományokra. Nem vonjuk kétségbe, hogy a latin nyelv sok tekintetben még most is szükséges, főleg a jogtudományokkal foglalkozóknak, s a latin-görög terminológia miatt, de a görög nyelvnek, amint azt gymnasiumainkban tanítják, amely kiejtéssel azt nem beszéli a világon senki, a hasznát, vagy pláne szükségességét elismerni, belátni képesek nem vagyunk. Ettől eltekintve azonban nem vonjuk meg az érdemet s elismerést a görög történelem, classica litteratura, s államrégiségektől, melyeknek tanítását szükségesnek tartjuk. Borkereskedésünk ügyében annak akadályait illetőleg egy gyakorlati szakembertől e következő sorokat vettük: A „M. Újság“ f. hó 14-ei száma a rég hallgatással mellőzött magyar borkereskedésről, borkiviteli statistikáról s ennek az osztrák folyadékok rovatába tett elmosódásáról — emlékezett meg. Engedje meg a t. szerkesztőség, hogy a kereskedelmi minisztériumot a borkereskedés egy akadályára figyelmeztessem és orvoslásra felkérjem. Hogy minden kereskedő határozottan tudni kívánja azon mennyiséget, amiért pénzt ad, azt természetesnek találhatjuk , hogy reális kereskedő reális számításra alapítja üzletét saját érdeke és vevői irányában, az is elfogadható, hogy ezek szerint a mértékek pontosan meghatározottak és országszerte egyenlők legyenek, megkívánhatja a közforgalom , hogy eleje vétessék valahára azon patriarchális sőt primitív állapotból származó sokféle kellemetlenségnek, mely a bormértékek feletti versenygésből sőt csalódásokból is keletkezik — ez az országos hatóság hivatása. Más részről örömmel és megelégedéssel tekinthetünk szerte az ország minden bortermő vidékére, mily munkássággal, sokoldalú áldozattal törekszik szőlőbirtokos közönségünk a nemes szőlő fajok megválasztásában, ültetésében, mivelésében, hogy borterményét nemesítse. Mily erőfeszítéssel készíti el földjét forgatás által és porbanyitja azt, hogy borterményét biztosítsa — lehetőleg fokozza. Habár sajnálattal kell borkereskedésünkre gondolni, mely épen nem tart lépést termesztőink buzgalnek nagyszámának tiszteleténél, melyet átvettek tőlük később a rómaiak vagyis itálok, — természetesen saját nyelvüknek megfelelő neveket adván az istenek mindegyikének. A görögök mythosának alapja, melyből minden fejlődött, tudjuk, a Chaos (zűrzavar), melyből fejlődik Gea (föld) s Tartarus, — Geától — Uránus, (égbolt,) ki férje lesz saját anyjának, s származnak tőlük a titánok, cyclopsok, és a százkezüek, (hekatondek.) Uranust felváltó trónján fia, Kronos, (egyik titán, a rómaiaknál Saturnus,a ki ellen saját fia Zeus kelt harczra a cyclopokkal és centaurokkal (100 kezüekkel,) kik legyőzték a titánokat s fejüket Kronosz. Azóta Zeus (Jupiter) maradt az uralkodó. És igy tovább, fejlődtek, származtak az istenek, a tizenkét főisten, s az ezerekre menő kisebb istenségek, s végre a félistenek, s a szörnyek. De ezekkel mi itt bővebben nem foglalkozhatunk , mint nem az emberi hősökkel (félistenekkel, mivel ezek a mesékbe vagy történelembe vágnak; itt pedig kiválóképen az államrégiségekről szól szerzőnk. A görög népek összekötő kapcsa volt a delphii amphiktyon, a jósda, s főkép a delphii, dodonai, aztán a lovagjátékok, minek voltak az olympiai, pythiai, nemaeai, és isthmusi — mint legkiválóbbak. Azért nevezték ezeket panthellon ünnepélyeknek, mert bennök az összes görögök részt vettek. E mellett azonban meg volt minden városnak, sőt minden falunak saját ünnepe, összekötve áldomással, tánczcal, zenével, mulatsággal. Szerző mindezeket terjedelmesen és lehető alapos tanulmánynyal adja elő. Ezzel befejezi az államrégiségekről szóló első szakaszt, aztán áttér a második szakaszra, mely a homerusi Görögországot, alkotmányokat, a néposztályokat az államban, a kormányformákat ismerteti terjedelmesen. A homerusi államok kormány alakja a királyság, mely isteni eredetűnek, Zeustól származónak tartatott, és négy fő hivatalköre volt, bírói, hadvezéri, kormányzói és főpapi, milleA bécsi esti posta meghozta egész terjedelmében a trónbeszédet, melylyel Vilmos császár a német birodalmi gyűlést megnyitotta. Szószerinti szövege a következő: Tisztelt uraim ! Midőn ez évi márczius havában először üdvözöltem önöket, a rendes törvényhozás előmunkálatait a háború félbeszakította és megszüntette volt. Működésök leginkább azon kérdésekre nézve volt igénybe véve, melyek közvetlenül Németország új alakulásából eredtek. Ezúttal a birodalom háztartásának rendezése lesz fő feladatuk . Itt az a czél, hogy a hadikárpótlás egy részének fölhasználása által egyes szövetséges államok felmentessenek azon előlegek alól, melyeket eddig birodalmi czélokra nyújtottak, hogy ily módon helyreállítsuk a névtőleg állami áldozatok bemutója is volt. Ki is tüntették őt, mert még lakomákban is kettős adagot, sőt többet is kapott, a kupák is jobban telve voltak ő előtte. Mindazáltal volt egy kis demokratikus szellem a királyoknál, aminőt most még gazdagabb polgároknál sem tapasztalhatunk. A férfiak, igaz, ha kiváltságos nemesi osztályhoz tartoztak, nem dolgoztak, habár az öreg Laertes sanyarú munkát végzett is kertjében csupán jó kedvéből; de a nők igen, sőt a királynők is a női munkát, fonást, szövést közösen végzék a rabnőkkel; s a király leánya Nausiban mosni ment a szolgálókkal, sőt Nestor legkisebb leánya a vendégnek a fürdőben is szolgált. Habár a nőt fia számára többnyire az atya választá is e korban, volt eset, hogy a nő jutalmul tűzetett ki a győzőnek. Ingyen a férj ritkán kapta nejét, ha csak igen szép nem volt ; s igy a gazdag atya oda adta derék, de szegény férfinak is leányát. — Rokonságról, mint házassági akadályról sehol nincs említés; sőt egy atyától, de különböző anyától való testvérek összekelését egészen rendén találták. — A többnejüség csak kivételesen fordult elő, habár rabnőket a férj tarthatott. A birtok véletlen elosztását nem engedték meg, sőt a gazdagok kiházasításnál nászhozományt adtak ugyan, de nem kaptak. A nevelésnél szerző kimutatja, hogy ő a községi iskolák ellensége, mondván: „a görögök az államra bízták azt, (a nevelést), mi nem az állam feladata, hanem az egyházé, mely mint felsőbb és isteni alkotmány, az állam fölött és részben vele szemközt áll.“ — No no ! Lassan a testtel! Innen áttér a két főállam részletes ismertetésére. Az egyiket, a spártai államot a III. szakaszban ismerteti, s Lykurgus törvényhozását hozza fel legelöl; azután a néposztályokról szól, melyek voltak : a spártaiak, peripekek és heloták; vagyis az egyedül uralkodó, a szabad polgárok és végre a rabszolgák osztálya. Eredeti intézmény volt a spártaiaknál, hogy az elsőszülött volt a házi ur, ki testvéreivel min MAGYAR ÚJSÁG. 1871. OCTOBER 18. Borkereskedésünk, mával minél jelesebb bortermelésre törekvésével, hogy illő elismerés is árral jutalmaztatnék általa a jeles termény, de mivel ennek jó eredménye kimaradhatatlan, ezek érdeke is megkívánja az országos hatóság gondoskodását, hogy határozatlan mértékek által is veszteségeket ne szenvedjenek, s minél értékesebb terményt készítenek, annál inkább ne suttassanak. Vegyük figyelembe egy kissé a jelenlegi helyzetet, micsoda caos ez. A fővárosba behozta a Bach kormány az osztrák 40 pénzesakót; itt a városi mérlegelő hivatal (mely jól jövedelmez) és finánczai által életbe is léptette azt. Igaz, hogy állt a rendelet az egész országra papíron, de a valóságban épen nem, mert még csak nagyobb kiterjedésű bortermelő vidékeken sem igen állítottak mérlegelő hivatalok, (melyek szintúgy jól jövedelmeznének) sőt a finánczok sem voltak utasítva ellenőrzésre , s azon rend és érdekellenes állapot fejlődött ki e kormányi mulasztásból, hogy az egyes bortermő vidékek birtokosai ragaszkodva ősi hagyományaikhoz fentartották szokásos mértékeiket, melyek nagyon sokfélekép hiányosak, határozatlanok tehát vagy a vevőre vagy az eladóra károsak — e mellett még a fővárosi kereskedésre a boszantás mellett gátlók (itt a mérlegeletlen hordóban bort szállító a financzok utasítása szerint a lehető legmagasabban adóztatandó sőt a mulasztásért büntetendő.) Egész Tokajhegyalja 14 városában nincsen egy mérlegelő hivatal felállítva, hanem szokásban vannak az ős eredetű göntzi hordók és félhordók (antalagok); ezen hordóknak tartalmazni kellene 180 illetőleg 90 magyar itezét; de ezért az eladó jót nem áll s a pintér nem felelős. Adás és vevés határozatlan mennyiség felett történik. Szállittassék ilyen hordó Pestre — a mellett, hogy a termesztők is igyekeznek saját érdeküket a hordó által előmozdítni a finánczok által is jól megrovatik a kereskedő, sőt blintettetik is. Egerváros az egész országban a legnagyobb kiterjedésben mivel szőlőt s termel nagy menynyiségű bort a mérlegelő hivatal még sincs benne felállítva, hanem őseredetű 3 vagy 6 akós hordóit használja, de sem az eladó jót nem áll tartalma mennyiségéért, sem a pinczér nem kezeskedik a pontos mértékért. Érmelléken és Szilágyságban szokásban vannak a nagy cseber és kis cseber, amaz 100, emez 50 magyar izere, ugyanazon határozatlansággal, mint az eddigieknél. Erdélyben a kupa — Balaton mellékén a magyar akós akció paloták szokásosak stb. Jóformán elég adat patriarchális és primitív állapotunk bizonyításához: elég lehet ahoz is, hogy eladó és vevő közt bizonytalan a tárgyilagos mennyiség; alap sokféle kellemetlenségekre, versenygésekre, sőt többszöri csalódás után egy egész bortermő vidék hitelvesztésére. Hát ha még figyelembe veszszük némely termelő kapzsiságát, kádárjaink részhiszeműségét, megvesztegethetését (a hordók rövidebbre és vastagabbra készítésére — nagyobb munkadíjnyerés miatt is), mennyivel inkább meggyőződhetünk arról, hogy az országos kormány figyelme, midőn a bortermések rendezésére kiterjed, mind az eladó, mind a vevő közönség érdeke óvása mellett tetemes biztosítást nyújt a kereskedésnek is. Borász: KÜLFÖLD. A német császár trónbeszéde: mális viszonyt a birodalom és egyes részeinek háztartásai között, továbbá a megszerzett területet be kell csatolnunk a birodalomba, valamint a birodalom hivatalnokainak külhelyzetét is szabályoznunk kell. Reméltem, hogy a német hadsereg ellátására annak állandó költségeire nézve is lehetséges lesz előterjesztést tenni. De a háború által okozott munka nagy mérve, mely az igazgatás minden erőit még a háború tartamán túl is foglalkoztatta, valamint az átalakulás, melyben a hadsereg most van, e szükséglet megállapítását lehetetlenné tette.Kénytelen vagyok tehát az önök beleegyezését kikérni arra, hogy azon átmeneti időszak, melyet a kir. alkotmány a katonai budgetre nézve szabott, még a következő évre is kiterjesztessék. A benyújtandó budget különben nem kiván magasabb hozzájárulási összegeket a szövetségi államoktól, mint aminek az eddigiek voltak. Az 1870. év háztartása a háború daczára is fölösleget mutat ki, melynek hovafordítása iránt önök előterjesztést tesznek. A pénzügy rendezése, melyet az alkotmány a birodalomnak jelölt ki, évek óta foglalkoztatta a kormányokat és a népet. Én elérkezettnek hiszem a pillanatot, hogy a rendhez letegyük az alapot, miután a pénznemnek egész Németorországra kiterjesztett szabályozása lehetővé lett s a gazdasági viszonyok soha sem voltak erre nézve kedvezőbbek mint most. A szövetségi tanács oly törvényjavaslat tárgyalásával van elfoglalva, mely mindenekelőtt forgalomba vihető aranypénzt és a közös német pénzügy alapját meg fogja állapítani. A Német- és Olaszország közötti Svájczon át történő vasút-összeköttetés biztosítása, melyet az észak-német bíródógyűlés szintén már a múlt évben elhatározott, szintén tárgya lesz az önök tanácskozásának. Olaszország és Svájcz kormányai és népképviseletei e nagy vállalat kivitelét legkészségesebben gyámolították. Biztos vagyok benne, hogy a német kormányok és a német birodalmi gyűlés az azzal összekötött gazdászati és politikai érdekeket és úgy fogja méltányolni, mint ama két-két ország. Azon megszorítások méltányos kiegyeztetésének elfogadását, melyeket új vagy kiterjesztett erődítések folytán egyes földbirtokok szenvedtek, az egyesült kormányok újra tárgyalás alá vették. Eredményét törvényjavaslat alakjában veszik önök. Az állami hivatalnokokat illetőleg is reményem, hogy előterjesztés fog önöknek tétezni. A Francziaország által eddig fizetett és a jövő év első hónapjáig fizetendő hadisarc azon kölcsön egy tekintélyes részének törlesztésére fog fordíttatni, melyet az északnémet szövetség a hadviselésre felvett. E kölcsön egy része már törlesztetett vagy felmondás által elő van készítve, a másikra nézve az önök beleegyezése szükséges. E czélból előterjesztés kerül önök elé. Francziaország belviszonyainak a megnyugtatás s szilárdulás értelmében való folytonos fejlődésében bízva, czélszerűnek tartottam a megyék kiürítését, melyek megszállása a békeszerződés szerint a jövő év május haváig volt kilátásba helyezve, már most eszközölni. Azon biztosítékokat, melyek a zálogot pótolják, az e hó 12-én kötött egyezményben fogják önök megtalálni s azzal együtt a tett engedményeket illetőleg egy egyezmény fog önöknek előterjesztetni megvizsgálás s alkotmányos tárgyalás végett, mely Németország által az elsass-lothringiai ipart biztosító könnyítések végett létezik. A külpolitika téren figyelmem annyival inkább lett a Francziaországgal kötött béke kifejtése s megszilárdítására fordítva, a mennyiben Németország viszonya az összes külkormányok irányában a legbékésebb s kölcsönösen megnyugtató. Törekvésem oda leend irányozva, a jogos bizalmat megszilárdítani, hogy az új német birodalom a béke biztos menedékhelye legyen. E tekintetben különösen fontos, de rám nézve nagyon kedvező feladat, Németország legközelebbi szomszédaival, a hatalmas birodalmak uralkodóival, melyek a keleti tengertől a Rodentóig közvetlenül határolják, oly barátságos viszonyt tartani fön, hogy ennek megbízhatóságok minden ország közvéleménye előtt kétségbe vonhatlan legyen. Azon gondolat, hogy a nyár folytán történt találkozásom a szomszéd birodalomnak hozzám személyesen közel álló uralkodójával, az átalános bizalom szilárdulása által Európa békés jövenét, még nejét is megosztó, így akarván a birtokok eldarabolását megakadályozni. Ott igazán uralkodott a communismus, mert a birtokokat több ízben egyenlő részekre osztották fel, hogy egyesek túlgazdagodását megakadályozzák. Örökké persze ez nem tartott, s az egyenlőség csakhamar megszűnt. Innen áttér a hatóságok részletes ismertetésére, körülírván a szokásos király, gerusia, (államtanács) népgyűlés, ephorok hatáskörét, az igazságügy szervezetét, melynek a büntető ügyre vonatkozó része legteljesebb , hisz maga Lykurgus törvénye is a büntetések által vált hisressé! — így a gyávaság a karczban a polgári jogok elvesztését, az ünnepélyekből való kizáratást, szégyenhelyreállítást és a közmegvetést vonta maga után. Ilyennel senki sem beszélt, leányaikat senki nőül nem vette, feleséget nem kaptak, és mint agglegények külön büntettettek. — Az agglegényeknek, büntetésül, hogy meg nem nősültek, télen meztelenül kellett a piaczon megjelenniük s gunydalokat énekelni saját magukra. Törvény rendelte a házasságot, s a ki későn nősült, vagy a házasság czéljának meg nem felelő frigyre lépett, szintén súlyosan bűnhődött. Leghíresebb volt azonban Spártában az egyszerű életrend, (agogé.) A szigorú életmódot nem roszul jellemzi a következő kis párbeszéd : Geradas spártait kérdez egy idegen, vájjon mi büntetés vár náluk a házasságtörőkre ? — Oh, idegen! nálunk házasságtörő nincsen,“ felele Geradas. — „De ha mégis találkoznék ?“ faggatódzék az idegen. — „Annak akkora bikával kellene adóznia, válaszolt Geradas, mely fejével a Taygetuson áttérve az Erotásból innék.“ „S vájjon, mond az idegen csodálkozólag, hogy lehetne bika oly nagygyá?“ — De mosolyogva felele Geradas naival: „S hogyan lehetne valaki Spartában házasságtörővé ?“ Ez párbeszéd, de azért a legutolsó állítás csak úgy értendő, hogy kevés házasságtörő volt. Már furcsa az is, hogy a nők szellős, ujjnélküli, térdig érő és mindkét oldalon felhasított bitont viseltek, mely az érzéki-