Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-18 / 239. szám

létrehozatott vagy újra alkottatott, csak egy üdvös politika lehet: a noninter­­ventió politikája. A jobboldal most már feljogosítva, sőt kényszerítve láthatja magát arra, hogy beleavatkozzék az osztrák bonyodalmakba. De vegyük el töltik a közös ügyeket, a közös ügyes alapot s ekkor még csak mó­dot sem találhat a beavatkozásra. Magyarország törvényhozásának tehát az osztrák bonyodalmakkal szemben csak is a noninterventio politikája lehet egyet­len mentőszere, miszerint : „hajlékunk felgyujtását“ t­ehetlenné teheti s ha az or­szágot ezen veszélytől továbbra is bizto­sítani akarja, első feladata a közös ügyek megszüntetése. Egyetemünkről. II. Az előrebocsátottakból önkényt foly, hogy csak egy új nemzeti egyetem alap­jának megvetésével lehetséges a méltá­nyosságot , igazságot és a korigényeket összeegyeztetni é­s lendületet adni ez irányban is rettenetesen elmaradott köz­­oktatásügyünknek. S mert mi e kérdés megoldását csak így látjuk sikerrel lehetségesnek, ámbár minden tekintetben a gyakorlati élet em­berei közé szeretjük magunkat számíttatni, nem tudunk megelégedni a pénzügyi non possumus hangoztatásával, s nem szű­nünk meg azon munkálni, hogy ez oly­annyira fontos kérdés, előbb vagy utóbb, de mindenesetre ez alapon oldassák meg. És teszszü­k ezt annyival inkább,mert ha minden látszat nem csal, egy új hason­­irányú intézetnek Kolozsvárt leendő élet­­beléptetése a küszöbön áll, s a miket a „körülmények“ — ámbár mi ilyeneknek uralmát és döntő befolyását soha meg nem engedjük, — a pesti magy. kir. tu­domány-egyetem sürgetett reorganizásá­­val szemben netán nem engednének foga­natosítani — a Kolozsvárott fölállítandó uj egyetemnél minden nehézség nélkül keresztülvihetőknek lesz kénytelen beis­merni a kultusminiszter és az országgyű­lés egyiránt. Elmondjuk tehát észrevételeinket az iránt, minő szervezést és minő beosztást óhajtanánk mi adni annak az in spe föl­állítandó új nemzeti, valamint annak a másik, a megvalósuláshoz már sokkal kö­zelebb álló kolozsvári egyetemnek. Mindenek előtt óhajtjuk, hogy az új egyetem vetkőzze le a kezelést és a beosz­tást illetőleg azt a szokást, melyet még a középkor adott rá. Ám tartsák meg a rec­­tori és dékáni rendszert, czipeljék tovább is a nagy botokat, ha e titulusokból és e botokból állásukra bizonyos tekintélyt remélnek kölcsönözhetni, de azt a latini­­záló, szerencsétlen és czéltalan index­rendszert dobják a sarokba. A forma öl, a tartalom életet. Ma az egyetemnek foganatba vett összes kény­szerrendszabályai mellett is átalános és alapos a panasz, hogy az ifjúság három annyi időt tölt a kávéházakban, mint az egyetemben. Fektessék csak a tanárok a súlyt a kényszerrendszabályok helyett az előadások tökélyesítésére és maguk lesz­nek a legelsők, kik tapasztalni fogják az ellenkező eredményt. Kimondhatlanul elavult és szeren­csétlen nálunk a beosztás is. Van theo­lógiai, jogi, orvosi és bölcsészeti facul­­tásunk. Az elsőről, a­mennyiben nem tu­domány, s a harmadikról, a­mennyiben szaktudomány, nem szólunk, de a máso­dik és negyedik facultás beosztása a le­hető legáldástalanabb. A jogi facultásnál pl. égető szükség, hogy a jogi és politi­kai tanszakok egymástól elkü­löníttesse­­nek, máskép csoportosíttassanak, különö­sen pedig, hogy a közgazdászat emanci­­páltassék a speciális jog nyomása alól. Még nagyobb mértékben áll a beosz­tásnak és a csoportosításnak visszássága a bölcsészeti facultásra átvive. Hiszen ma már e facultásnak csupán elnevezése is egy nagy anomália. Nem titok, hogy egyetemünknek e tanszakában a reális tu­dományok, a nyelvészet, irodalom és pae­­dagogia még mindig alá van rendelve, idejüket rég túlélt transcendentális böl­cseletnek, mely nélkül nincs egyetemün­kön tudori promotio. Nem szükség mon­danunk, hogy a magyar ifjúságnak élet­érdeke követeli, hogy a tudománynak czélszerű­bb csoportosításával és az együ­vé nem tartozóknak elkülönítésével mó­dot nyújtson a kormány és országgyűlés a j­o­g­i szakma önáltatáson alapult csáb­­ingerének paralyiálásához. Mert ez a to­longás, melyet ifjaink az egyetem e sza­kának látogatásában tanúsítanak, tökéle­tesen mellőzve a másikat, a bölcsészetet és már kevésbé, de mégis mellőzve a har­madikat, t. i. a polytechnikumot, sem nem természetes, sem nem üdvös, mindensetre pedig csalhatlan nyilvánulása egy igen veszedelmes kórállapotnak. Nálunk még mindig nem tudnak az emberek azon gondolathoz hozzá­szokni, hogy czímet egyformán ad a képzettség bármely irányban, s hogy a politika leg­kevésbé és egyátalán nincs a jogtudós palástjához nőve, sőt hogy annak súly­pontját a század iránya egészen más térre vitte át. Ezt kell megértetni a szülőkkel, az ifjúsággal és pedig akként, hogy a tudományágak más alakú csoportosításá­val egyenesen elvegyük e hiedelemnek és e balfölfogásnak alapját. Ne vegye tőlünk senki rész néven, ha e pontnál még egy kissé megállapo­dunk , de ez alkalmat meg kell ragad­nunk, hogy ifjúságunknak és másoknak is elmondjunk egypár, meglehet, keserű igazságot. Először is nagy szerencsétlenség az itteni jogegyetemre, hogy tanárainak egy része kelletén és állásának igényein túl beleártotta magát a napi politikába. Működnek részint mint pártpolitikai jour­­nalisták, részint mint országgyűlési kép­viselők, részint az előttük fekvő csábító példákon elindulva, mint képviselői aspi­ránsok. Pedig, ha valahol, úgy e téren alkalmazandó lehető szigorral az incom­­patibilitás. A hallgató ne ismerje tanárát másnak mint tanárának, ne lásson benne mást, mint szaktudóst. Az új egyetemi tör­vénynek tehát ezt az incompatibilitást múlhatlanul érvényesítenie kell a tanár­­testület irányában. Ifjúságunk pedig — fájdalmasan esik bevallanunk e szomorú tapasztalatot — rettenetesen megszédült a kormányrend­­szerünkben uralomra vergődött protectió gőzétől és nagyon mohón neki­esett a hivatalhajhászatnak. Ifjúságunk összejö­vetelei ezért vesztették el azt a régi őszin­te, barátságos zamatot, melyre öregebb Ez okból kétszeres örömmel fogadunk oly munkát, mint az általunk ismertetendő, mely e czélnak megfelelni kíván, s mely a létező kut­­források nyomán készítve, tudományos irodal­munk színvonalán áll, s mint ilyent a m. tud. akadémia is jutalomra méltónak tartott. Jelen munka első része Görögország régi földiratát tartalmazza — alaposan, részletesen, és szépen leírva. A kis Görögország földirata e vastag kötetben 52 lapot foglal el. A második főrészt a belien államrégiségek képezik. Ebben első helyen említi a görögöket összekötő intézményeket, mint szerző szerint tulajdonkép­­t van, u. m. a vérrokonság, a nyelvrokonság, közös vallás, az erkölcsök s szo­kások hasonlósága. A nyelvrokonság daczára vannak vidékek s­zerint különböző diadalektusok , melyek szá­mosak ugyan, de két fő kifejtésre vezethetők vissza: a d­o­r­i­a­i és a j­o­n­i­a­i­r­a. A doriai beszéd durvább, minő hegylakóké szokott lenni, megérzik rajta a hegyi élet, a levegő által aczé­­lozott erős mell, mely röviden, tömören fejezi ki magát, s nem hajlandó a vastag s zord hango­kon hosszasan csevegni. A joniai már lágyabb, mert a­kik beszélik, kényelmes puha életet él­nek; a kifejezés kerekdedebb, mi annak tetsze­tősséget s változatosságot kölcsönöz. A doriait beszélték főleg a spártaiak, a joniait az atti­kaiak, hozzájuk értve a szomszédos tartomá­nyokat. A doriaiak építészetében is meglátszott bizo­nyos erőteljesség, s e mellett egyszerűség, mely csakis a szükségesekre szorítkozik ; mig a ró­nnai építészetet inkább hajlamainak s életmód­jának megfelelő vidám csin, ékesség s változa­tosság jellemzi. A doriai zene, (melyet szerző a hangok épí­tészetének nevez,) komoly, tisztes jellemű és férfias , míg a ton­ait a puhaság, a szórakozás, az érzelmek tarka vegyülete jellemzi. Szóval mindenben eltérnek egymástól — habár alapjuk egy és ugyanaz. Egy továbbá mythosuk, mely minden görögé egyenlően. Minden görög egyenlően megmarad az iste­n honoratiorjaink“ ma is a kegyelet egy nemével emlékeznek vissza. A kedély he­lyére, mely az ifjúságot első­sorban kell hogy jellemezze, a számítás és a nagyon korai meghigyulás lépett s átalában ez az uj generátió hasonlít az olyan kora érett gyermekhez, kit megbámul, de ki­nek aztán korai halált is jósol mindenki. Hallunk még alig serkedző bajuszu ifjak ajkiról itt adott nyilatkozatokat, melyek már a turistáskodás első évéből a segéd concipistaságra kancsintgatnak; látunk „hatásra“ számított tüntetéseket a ca­­thedrán politizáló vagy a politikai párt­küzdelem árjába nyakig merült tanárok mellett és látunk és hallunk átalában sok olyat, ami bennünket mélyen elszomorí­tani képes s aminek útját szegnünk kel­lene közös akarattal, ha csak közönyös szemekkel nézni és mozdulatlanságunk­kal elősegíteni nem kívánjuk egy nemze­déknek elerkölcstelenülését. Távol legyen tőlünk, hogy e szomorú jelenségeket, e kétségbeejtő tapasztalato­kat mind magának az ifjúságnak rójuk föl kizárólagos bűnül. Hiszen midőn e pontra eljutnánk, akkor késő volna már a reeriminatió s aligha fogná bírni Cato sorsát eltávolítani e nemzettől a legkese­­rűbb jajveszékelés is. Politikai életünk lege van telve fer­tőzött miasmákkal; legfőbb polgári erény gyanánt van az oltárra állítva a gyáva önbizalmatlanság, a munkát leszorította helyéről a kegy, az érdemet a szolgálat s minden jel oda mutat, hogy az 1867-iki közösügyes kiegyezkedésnek eredeti bű­ne e téren fogja magát megboszulni a biblia szerint hetediziglen! Vájjon meggondolta-e a deákpárt, mikor ezt a méregfát a nemzet reményei­nek kebelébe elültette, hogy a belőle ki­hajtó szolgaszellem messze túl fogja élni ültetőit , és meggondolta-e azt a phy­­sikai alaptörvényt, hogy a lejtőn lefelé megindult testek hatványozott sebességgel zuhannak? Hollós László: Hellen államrégiségek. Hellas földirata és hellén államrégiségek. A magyar hölgyek dijával jutalmazott pályamunka. Irta Pór An­tal ír. Kiadja Sleckenast Gusztáv. 1871. — 291 lap. Ára 1 forint 40 kr. Ismét egy könyvvel szaporodott irodalmunk, egy könyvvel, melyet nem csupán a megjelent könyvek sorában említünk fel, hogy aztán vég­kép elfeledjük, hanem mely a bővebb ismerte­tést már tartalmánál s azon oknál fogva is, hogy e szakmában első — méltán igényelheti. A classikus világra, igaz, a mai reális kor­ban nem sokat hivatkozhatunk; a szép görög s római mytk­os mai napság nem elégít ki ben­nünket ; a görög és római állam és alkotmány most már csak eltűnt — régiség, a­mit a clas­­sikus korból a jelen kor is örömmel említ, s dia­dallal mutat fel: — az a görög s római iroda­lom remek müveinek tömege. — A többit nem kívánjuk. Azonban a tudományos vagy egyáltalán iro­­dalmilag müvelt ember nem ignorálhatja a régi kor történelmét, a klassikus két államnak intéz­ményeit, belső szervezetét vagy egy szóval: — államrégiségeit. Régiségeit, melyek ma már töb­bé nem, s csakis könyvekben léteznek. A classikus népeknek hatását a többi népek­re, irodalmukra tagadni senki sem fogja — fő­leg nálunk, magyaroknál, hol a középtanodák­­ban ma is nagyobb súlyt fektetnek a görög és római holt nyelvekre, mint a gyakorlati s a min­dennapi életben lépten-nyomon nélkülözhetlen exact tudományokra. Nem vonjuk kétségbe, hogy a latin nyelv sok tekintetben még most is szükséges, főleg a jogtudományokkal foglalko­zóknak, s a latin-görög terminológia miatt, de a görög nyelvnek, a­mint azt gymnasiumainkban tanítják, a­mely kiejtéssel azt nem beszéli a vi­lágon senki, a hasznát, vagy pláne szükséges­ségét elismerni, belátni képesek nem vagyunk. Ettől eltekintve azonban nem vonjuk meg az érdemet s elismerést a görög történelem, classica litteratura, s államrégiségektől, melyek­nek tanítását szükségesnek tartjuk. Borkereskedésünk ügyében annak akadá­lyait illetőleg egy gyakorlati szakembertől e következő sorokat vettük: A „M. Újság“ f. hó 14-ei száma a rég hall­gatással mellőzött magyar borkereskedésről, borkiviteli statistikáról s ennek az osztrák fo­lyadékok rovatába tett elmosódásáról — emlé­kezett meg. Engedje meg a t. szerkesztőség, hogy a kereskedelmi minisztériumot a bor­ke­reskedés egy akadályára figyelmeztessem és orvoslásra felkérjem. Hogy minden kereskedő határozottan tudni kívánja azon mennyiséget, a­miért pénzt ad, azt természetesnek találhatjuk , hogy reális keres­kedő reális számításra alapítja üzletét saját ér­deke és vevői irányában, az is elfogadható, hogy ezek szerint a mértékek pontosan megha­tározottak és országszerte egyenlők legyenek, megkívánhatja a közforgalom , hogy eleje vé­tessék valahára azon patriarchális sőt primitív állapotból származó sokféle kellemetlenségnek, mely a bormértékek feletti versenygésből sőt csalódásokból is keletkezik — ez az országos hatóság hivatása. Más részről örömmel és megelégedéssel te­kinthetünk szerte az ország minden borter­mő vidékére, mily munkássággal, sok­oldalú áldozattal törekszik szőlőbirtokos közönségünk a nemes szőlő fajok megválasztásában, ülteté­sében, mivelésében, hogy borterményét neme­sítse. Mily erőfeszítéssel készíti el földjét for­gatás által és porb­anyitja azt, hogy borter­ményét biztosítsa — lehetőleg fokozza. Habár sajnálattal kell borkereskedésünkre gondolni, mely épen nem tart lépést termesztőink buzgal­nek nagyszámának tiszteleténél, melyet át­vettek tőlük később a rómaiak vagyis itálok, — természetesen saját nyelvüknek megfelelő neveket adván az istenek mindegyikének. A görögök mythosának alapja, melyből minden fejlődött, tudjuk, a Chaos (zűr­zavar), melyből fejlődik Gea (föld) s Tartarus, — Geától — Uránus, (égbolt,) ki férje lesz sa­ját anyjának, s származnak tőlük a titánok, cyclopsok, és a százkezüek, (hekatond­ek­.) Uranust felváltó trónján fia, Kronos, (egyik titán, a rómaiaknál Saturnus,a ki ellen saját fia Zeus kelt harczra a cyclopokkal és centaurok­­kal (100 kezüekkel,) kik legyőzték a titánokat s fejüket Kronosz. Azóta Zeus (Jupiter) ma­radt az uralkodó. És igy tovább,­­ fejlődtek, származtak az istenek, a tizenkét főisten, s az ezerekre menő kisebb istenségek, s végre a félis­tenek, s a szörnyek. De ezekkel mi itt bővebben nem foglalkoz­hatunk , mint nem az emberi hősökkel (féliste­nekkel,­ mivel ezek a mesékbe vagy történe­lembe vágnak; itt pedig kiválóképen az állam­régiségekről szól szer­zőnk. A görög népek összekötő kapcsa volt a del­­phii amphiktyon, a jósda, s főkép a delphii, dodonai, aztán a lovagjátékok, minek voltak az olympiai, pythiai, nemaeai, és isthmusi — mint legkiválóbbak. Azért nevezték ezeket panthellon ünnepélyeknek, mert bennök az összes görögök részt vettek. E mellett azonban meg volt minden város­nak, sőt minden falunak saját ünnepe, össze­kötve áldomással, tánczc­al, zenével, mulatság­gal. Szerző mindezeket terjedelmesen és lehető alapos tanulmánynyal adja elő. Ezzel befejezi az államrégiségekről szóló első szakaszt, aztán áttér a második szakaszra, mely a homerusi Görögországot, alkotmányo­kat, a néposztályokat az államban, a kormány­­formákat ismerteti terjedelmesen. A homerusi államok kormány alakja a ki­rályság, mely isteni eredetűnek, Zeustól szár­mazónak tartatott, és négy fő hivatalköre volt, bírói, hadvezéri, kormányzói és főpapi, m­ille­A bécsi esti posta meghozta egész terjedel­mében a trónbeszédet, melylyel Vilmos császár a német birodalmi gyűlést megnyitotta. Szósze­rinti szövege a következő: Tisztelt uraim ! Midőn ez évi márczius havá­ban először üdvözöltem önöket, a rendes tör­vényhozás előmunkálatait a háború félbeszakí­totta és megszüntette volt. Működésök leginkább azon kérdésekre nézve volt igénybe véve, me­lyek közvetlenül Németország új alakulásából eredtek. Ezúttal a birodalom háztartásának rende­zése lesz fő feladatuk . Itt az a czél, hogy a ha­dikárpótlás egy részének fölhasználása által egyes szövetséges államok felmentessenek azon előlegek alól, melyeket eddig birodalmi czélokra nyújtottak, hogy ily módon helyre­állítsuk a név­tőleg állami áldozatok bemutója is­­ volt. Ki is tüntették őt, mert még lakomákban is kettős adagot, sőt többet is kapott, a kupák is jobban telve voltak ő előtte. Mindazáltal volt egy kis demokratikus szel­lem a királyoknál, a­minőt most még gazdagabb polgároknál sem tapasztalhatunk. A férfiak, igaz, ha kiváltságos nemesi osztályhoz tartoz­tak, nem dolgoztak, habár az öreg Laertes sa­nyarú munkát végzett is kertjében csupán jó kedvéből; de a nők igen, sőt a királynők is a női munkát, fonást, szövést közösen végzék a rabnőkkel; s a király leánya Nausiban mosni ment a szolgálókkal, sőt Nestor legkisebb leá­nya a vendégnek a fürdőben is szolgált. Habár a nőt fia számára többnyire az atya választá is e korban, volt eset, hogy a nő jutal­mul tűzetett ki a győzőnek. Ingyen a férj ritkán kapta nejét, ha csak igen szép nem volt ; s igy a gazdag atya oda adta derék, de sze­gény férfinak is leányát. — Rokonságról, mint házassági akadályról sehol nincs említés; sőt egy atyától, de különböző anyától való testvé­rek összekelését egészen rendén találták. — A többnejüség csak kivételesen fordult elő, habár rabnőket a férj tarthatott. A birtok véletlen elosztását nem engedték meg, sőt a gazdagok kiházasításnál nászhozo­mányt adtak ugyan, de nem kaptak. A nevelésnél szerző kimutatja, hogy ő a községi iskolák ellensége, mondván: „a görö­gök az államra bízták azt, (a nevelést), mi nem az állam feladata, hanem az egyházé, mely mint felsőbb és isteni alkotmány, az állam f­ö­­lött és részben vele szemközt áll.“ — No no ! Lassan a testtel! Innen áttér a két főállam részletes ismerte­tésére. Az egyiket, a spártai államot a III. sza­kaszban ismerteti, s Lykurgus törvényhozását hozza fel legelöl; azután a néposztályokról szól, melyek voltak : a spártaiak, peripekek és he­­loták; vagyis az egyedül uralkodó, a szabad polgárok és végre a rabszolgák osztálya. Eredeti intézmény volt a spártaiaknál, hogy az elsőszülött volt a házi ur, ki testvéreivel min­ MAGYAR ÚJSÁG. 1871. OCTOBER 18. Borkereskedésünk, mával minél jelesebb bortermelésre törekvésé­vel, hogy illő elismerés is árral jutalmaztatnék általa a jeles termény, de mivel ennek jó ered­ménye kimaradhatatlan, ezek érdeke is megkí­vánja az országos hatóság gondoskodását, hogy határozatlan mértékek által is veszteségeket ne szenvedjenek, s minél értékesebb terményt készítenek, annál inkább ne suttassanak. Vegyük figyelembe egy kissé a jelenlegi helyzetet, micsoda c­aos ez. A fővárosba behozta a Bach kormány az osztrák 40 pénzes­akót; itt a városi mérlegelő hivatal (mely jól jövedelmez­) és finánczai által életbe is léptette azt. Igaz, hogy állt a rendelet az egész országra papíron, de a valóságban épen nem, mert még csak nagyobb kiterjedésű bortermelő vidékeken sem igen állítottak mér­legelő hivatalok, (melyek szintúgy jól jövedel­meznének) sőt a finánczok sem voltak utasítva ellenőrzésre , s azon rend és érdekellenes álla­pot fejlődött ki e kormányi mulasztásból, hogy az egyes bortermő vidékek birtokosai ragasz­kodva ősi hagyományaikhoz fentartották szo­kásos mértékeiket, melyek nagyon sokfélekép hiányosak, határozatlanok tehát vagy a vevő­re vagy az eladóra károsak — e mellett még a fővárosi kereskedésre a boszantás mellett gát­lók (itt a mérlegeletlen hordóban bort szállító a financzok utasítása szerint a lehető legmaga­sabban adóztatandó sőt a mulasztásért bünte­tendő.) Egész Tokajhegyalja 14 városában nincsen egy mérlegelő hivatal felállítva, hanem szokás­ban vannak az ős eredetű göntzi hordók és fél­hordók (antalagok); ezen hordóknak tartal­mazni kellene 180 illetőleg 90 magyar itezét; de ezért az eladó jót nem áll s a pintér nem fe­lelős. Adás és vevés határozatlan mennyiség felett történik. Szállittassék ilyen hordó Pestre — a mellett, hogy a termesztők is igyekeznek saját érdeküket a hordó által előmozdítni a finánczok által is jól megrovatik a kereskedő, sőt blintettetik is. Egerváros az egész országban a legnagyobb kiterjedésben mivel szőlőt s termel nagy meny­­nyiségű bort a mérlegelő hivatal még sincs benne felállítva, hanem őseredetű 3 vagy 6 akós hordóit használja, de sem az eladó jót nem áll tartalma mennyiségéért, sem a pinczér nem kezeskedik a pontos mértékért. Érmelléken és Szilágyságban szokásban van­nak a nagy cseber és kis cseber, amaz 100, emez 50 magyar izere, ugyanazon határozat­lansággal, mint az eddigieknél. Erdélyben a kupa — Balaton mellékén a magyar akó­s akció paloták szokásosak stb. Jó­formán elég adat patriarchális és primitív álla­potunk bizonyításához: elég lehet ahoz is, hogy eladó és vevő közt bizonytalan a tárgyilagos mennyiség; alap sokféle kellemetlenségekre, versenygésekre, sőt többszöri csalódás után egy egész bortermő vidék hitelvesztésére. Hát ha még figyelembe veszszük némely ter­melő kapzsiságát, kádárjaink részhiszeműségét, megvesztegethetését (a hordók rövidebbre és vastagabbra készítésére — nagyobb munkadíj­nyerés miatt is), mennyivel inkább meggyőződ­hetünk arról, hogy az országos kormány figyel­me, midőn a bortermések rendezésére kiterjed, mind az eladó, mind a vevő közönség érdeke óvá­sa mellett tetemes biztosítást nyújt a kereske­désnek is. Borász: KÜLFÖLD. A német császár trónbeszéde: mális viszonyt a birodalom és egyes részeinek háztartásai között, továbbá a megszerzett terü­letet be kell csatolnunk a birodalomba, valamint a birodalom hivatalnokainak külh­elyzetét is szabályoznunk kell. Reméltem, hogy a német hadsereg ellátására annak állandó költségeire nézve is lehetséges lesz előterjesztést tenni. De a háború által oko­zott munka nagy mérve, mely az igazgatás min­den erőit még a háború tartamán túl is foglal­koztatta, valamint az átalakulás, melyben a had­sereg most van, e szükséglet megállapítását lehe­tetlenné tette.Kénytelen vagyok te­hát az önök be­leegyezését kikérni arra, hogy azon átmeneti idő­szak, melyet a kir. alkotmány a katonai budgetre nézve szabott, még a következő évre is kiterjesz­tessék. A benyújtandó budget különben nem ki­ván magasabb hozzájárulási összegeket a szö­vetségi államoktól, mint a­minek az eddigiek voltak. Az 1870. év háztartása a háború daczára is fölösleget mutat ki, melynek hovafordítása iránt önök előterjesztést tesznek. A pénzügy rendezése, melyet az alkotmány a birodalomnak jelölt ki, évek óta foglalkoztatta a kormányokat és a népet. Én elérkezettnek hi­szem a pillanatot, hogy a rendhez letegyük az alapot, miután a pénznemnek egész Németor­­országra kiterjesztett szabályozása lehetővé lett s a gazdasági viszonyok soha sem voltak erre nézve kedvezőbbek mint most. A szövetségi tanács oly törvényjavaslat tár­gyalásával van elfoglalva, mely mindenekelőtt forgalomba vihető aranypénzt és a közös német pénzügy alapját meg fogja állapítani. A Német- és Olaszország közötti Svájczon át történő vasút-összeköttetés biztosítása, me­lyet az észak-német bíródó­gyűlés szintén már a múlt évben elhatározott, szintén tárgya lesz az önök tanácskozásának. Olaszország és Svájcz kormányai és népképviseletei e nagy vállalat kivitelét legkészségesebben gyámolították. Biz­tos vagyok benne, hogy a német kormányok és a német birodalmi gyűlés az azzal összekötött gazdászati és politikai érdekeket és úgy fogja méltányolni, mint ama két-két ország. Azon megszorítások méltányos kiegyezteté­sének elfogadását, melyeket új vagy kiterjesz­tett erődítések folytán egyes földbirtokok szen­vedtek, az egyesült kormányok újra tárgyalás alá vették. Eredményét törvényjavaslat alakjá­ban veszik önök. Az állami hivatalnokokat illetőleg is remény­­em, hogy előterjesztés fog önöknek tétezni. A Francziaország által eddig fizetett és a jövő év első hónapjáig fizetendő hadisarc­ azon kölcsön egy tekintélyes részének törlesztésére fog fordíttatni, melyet az északnémet szövetség a hadviselésre felvett. E kölcsön egy része már törlesztetett vagy felmondás által elő van ké­szítve, a másikra nézve az önök beleegyezése szükséges. E czélból előterjesztés kerül önök elé. Francziaország belviszonyainak a megnyug­tatás s szilárdulás értelmében való folytonos fejlődésében bízva, czélszerűnek tartottam a megyék kiürítését, melyek megszállása a béke­­szerződés szerint a jövő év május haváig volt kilátásba helyezve, már most eszközölni. Azon biztosítékokat, melyek a zálogot pótolják, az e hó 12-én kötött egyezményben fogják önök meg­találni s azzal együtt a tett engedményeket ille­tőleg egy egyezmény fog önöknek előterjesztetni megvizsgálás s alkotmányos tárgyalás végett, mely Németország által az elsass-lothringiai ipart biztosító könnyítések végett létezik. A külpolitika téren figyelmem annyival in­kább lett a Francziaországgal kötött béke ki­fejtése s megszilárdítására fordítva, a mennyi­ben Németország viszonya az összes külkormá­­nyok irányában a legbékésebb s kölcsönösen megnyugtató. Törekvésem oda leend irányozva, a jogos bizalmat megszilárdítani, hogy az új német bi­rodalom a béke biztos menedékhelye legyen. E tekintetben különösen fontos, de rám néz­ve nagyon kedvező feladat, Németország leg­­közelebbi szomszédaival, a hatalmas birodalmak uralkodóival, melyek a keleti tengertől a Roden­­tóig közvetlenül határolják, oly barátságos vi­szonyt tartani fön, hogy ennek megbízhatóságok minden ország közvéleménye előtt kétségbe von­­hatlan legyen. Azon gondolat, hogy a nyár folytán történt találkozásom a szomszéd birodalomnak hozzám személyesen közel álló uralkodójával, az átalá­nos bizalom szilárdulása által Európa békés jö­venét, még nejét is megosztó, így akarván a birtokok eldarabolását megakadályozni. Ott igazán uralkodott a communismus, mert a bir­tokokat több ízben egyenlő részekre osztották fel, hogy egyesek túlgazdagodását megakadá­lyozzák. Örökké persze ez nem tartott, s az egyenlőség csakhamar megszűnt. Innen áttér a hatóságok részletes ismerteté­sére, körülírván a szokásos­­ király, gerusia, (államtanács) népgyűlés, ephorok hatáskörét, az igazságügy szervezetét, melynek a büntető ügyre vonatkozó része legteljesebb , hisz maga Lykurgus törvénye is a büntetések által vált hi­s­ressé! — így a gyávaság a karczban a polgári jogok elvesztését, az ünnepélyekből való kizára­­tást, szégyenhelyre­állítást és a közmegvetést vonta maga után. Ilyennel senki sem beszélt, leányaikat senki nőül nem vette, feleséget nem kaptak, és mint agglegények külön büntettet­­tek. — Az agglegényeknek, büntetésül, hogy meg nem nősültek, télen meztelenül kellett a piaczon megjelenniük s gunydalokat énekelni saját magukra. Törvény rendelte a házasságot, s a ki későn nősült, vagy a házasság czéljának meg nem felelő frigyre lépett, szintén súlyosan bűnhődött. Leghíresebb volt azonban Spártában az egyszerű életrend, (agogé.) A szigorú életmódot nem roszul jellemzi a következő kis párbeszéd : Geradas spártait kérdez egy idegen, vájjon mi büntetés vár náluk a házasságtörőkre ? — Oh, idegen! nálunk házasságtörő nincsen,“ felele Geradas. — „De ha mégis találkoznék ?“ fag­­gatódzék az idegen. — „Annak akkora biká­val kellene adóznia, válaszolt Geradas, mely fejével a Taygetuson áttérve az Erotásból in­nék.“ „S vájjon, mond az idegen csodálkozó­­lag, hogy lehetne bika oly nagygyá?“ — De mosolyogva felele Geradas naival: „S hogyan le­hetne valaki Spartában házasságtörővé ?“ Ez párbeszéd, de azért a legutolsó állí­tás csak úgy értendő, hogy kevés házas­ságtörő volt. Már furcsa az is, hogy a nők szellős, ujjnélkü­li, térdig érő és mindkét olda­lon felhasított b­itont viseltek, mely az érzéki-

Next