Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1871-10-19 / 240. szám
így állván a dolog, kétségtelen, miszerint a nemzetgazdaságtannak nagy figyelmet kell hogy szenteljen az új egyetemi törvény. Ez eddig nem volt így. Hiszen ha meggondoljuk, hogy egyetemünkön pl. Kautz Gyulának a tanári székre léptéig úgyszólván elő sem adták a nemzetgazdaságtant, s ha meggondoljuk, hogy e tantárgy még ma is csak úgy isten nevében adatik elő, egész sivárságában láthatjuk egyetemünk roppant elmaradottságát e téren. A római joggal, a kánonjoggal, német jogtörténettel, osztrák specialitásokkal élik el egyetemünkön jogászaink azt az időt, melyet az életben érvényesítendő ismeretek megszerzésére kellene forditaniok. És nincs mód nyújtva a legszorgalmasabbnak sem, hogy ez időt, mely pedig elröpül s vissza nem pótolható — ne ily meddő foglalkozásban töltse el, mert hiszen nálunk az iskolának végczélja nem az élet, hanem az — elámen. Ha a jogász indexében bizonyítja a quaestor, hogy a nemzetgazdaságtanra magát bejegyeztette, hogy az utána járó tandíjat lefizette, ha különben előadó tanárát még csak látásból sem ismeri is, — a tanár csak ritkán tagadja meg az aláírást, mert hiszen e megtagadás tandíjcsorbát involvál és a tanárnak saját zsebére megy. Egyetemünkön tehát a kevés dicséretes kivételt ide nem értve, a nagytöbbség igy szokta befejezni nemzetgazdasági tanulmányait, melyekre— nézete és a félszeg rendszer által belevert balhiedelem szerint többé úgy sem lesz szüksége a vizsgálatoknál. Ez alkalommal figyelmeztetnünk kell a tanügy barátait még egy rettenetes anomáliára. Mindenki tudja, hogy az újabb időben megindult reális irány, nagyszerű vállalkozások, a bankintézmény meghonosulása egy egészen új, nálunk ekkorig ugyszólva ismeretlen életpályát és nem is megvetendő, mert társadalmilag befolyásos, kényelmes és dúsan jövedelmező életpályát nyitottak meg — mely ifjaink előtt tökéletesen el van zárva,mert nincs oly tanintézet, hol az ide megkivántató pénzügyi ismereteket és nemzetgazdasági tanulmányokat megszerezhetnék, s ahol csak eszékbe is juthatna, hogy egy ilyen pálya, hozzá még ennyire kecsegtető pálya valósággal létezik. Pedig az innen származó kár kétszeres. Szenved általa, mert kiképzett gyakorlati erőket nem nyerhet, maff“a bankintézmény — és menved általa, mert előnyeitől elt, az ifjúság. Erre tehát hasonlólag nagy figyelemmel kell lennie az új egyetem törvénynek. Tanügyünk egyik legnagyobb akadálya, egyetemünk fejlődésének egyik legfőbb gátja — az egyetemünkön uralkodó nyomasztó tandíjrendszer. Felőbb már említettük egy helyütt, hogy egyetemünknek van közel 7 miliónyi alapja, tehát annyi, amennyivel Európában igen kevés egyetem rendelkezik. E vagyon azonban legtöbbnyire fekvőség, ingatlan, melynek jövedelmeztetése időbeli viszonyoktól függ még akkor is, ha okszerűen kezeltetik, s egészben az egyetemnek saját czéljaira fordíttatik. Század idős tapasztalás megmutatta, hogy e jövedelem az egyetem czéljaira nem elég, mert belőle nemcsak a tanári kart nem lehet állásához mért jutalmazásban részesíteni, de sőt nyomasztó tandíjakkal kell terhelni miatta magát a tanuló ifjúságot. Volt idő, midőn e tandíjrendszer más czéloknak is szolgált eszközül. A rendőri állam kancsal szemekkel tekintett az olyan „tanult“ emberekre, kik nem azért tanultak, hogy mint államhivatalnokok működjenek és értékesítsék a rendőri állam érdekében tanulmányaikat. Ez időben — elhiszszük — volt értelme a tanulás megnehezítésének nyomasztó tandíjak által, de ma — szeretjük hinni — ez a czél többé nem létezik. De ha nem létezik a czél, akkor bűn föntartani oly rendszert, amely átka a műveltség terjedésének. A jövedelem, mely egyetemünk jelenlegi létszáma mellett a tandíjakból évenként átlagosan befoly, 50—60 ezer frt. Csak e számot kell leírnunk, hogy egész nevetségességességében lássuk azon úgynevezett motívumokat, melyek e rendszer föntartását mindmáig lehetségessé tették. Egyetlenegy egyetemünk volna — s nyomom 50,000 írtért magunk kötjük meg kezeit, hogy föladatát ne teljesíthesse ! Hasonló kedvetlenséggel kell nyilatkoznunk az egyetemünk tulajdonát képező ösztöndíjakról is. Oly népes — és annyi szegény ifjat magában foglaló egyetemnél, minő a mienk, 8000 frtnyi évi ösztöndíjösszeg még arra is kevés, hogy az ember satyrát írjon róla. Még igen hosszú sorozatát állíthatnék össze azon hiányoknak, melyekben egyetemünk sínylik, s azon tervezetnek, melyek mihamarabbi foganatosítása a közművelődés érdekében az egyetemet illetőleg életkérdés, — de hiszen ez már meszsze túlhaladná két-három hírlapi czikknek keretét. Ezt is csak annak bebizonyítására hoztuk föl, hogy mennyire tévúton volt és mennyire nem akart saját szemeivel látni Toldy Ferencz úr, midőn az egyetemet megnyitó idei beszédében allelujákat zenget az egyetemi statu qusnak , és fölöslegesnek, sőt káros hatásúnak igyekezett bemutatni a kormány és országgyűlés beavatkozását az egyetem ügyeibe. A beavatkozás pedig, miként láttuk, nemcsak nem fölösleges, hanem elkerülhetlenül és szgeteleg sikséges. Hollós László: A franczia háború története északon. Faidherbe tábornok, az északi franczia hadsereg volt parancsnoka, érdekes röpiratban elbeszélte hadjáratát ’). Talán kiváncsi lesz a „Magyar Újság“ olvasója ezen hadjárat rövid vázlatát átfutni, melyet az említett munka után közlünk. Az 1870—71-ki háború, melynek Faidherbe hadműveletei kiegészítő részét képezik, igaz, már messze van tőlünk, de oly csodálatos, oly iszonyú volt, úgy megrendítette Európát, hogy sokáig lesz joga ennek figyelmére. Francziaország azon része, melyet délről a Somme határol, számos erőforrásainál fogva arra volt hivatva, hogy hathatósan járuljon a haza védelméhez. Egyike a legnépesebb vidékeknek, mindenütt nagy faluk és majorok lepik el; hét várossal bir, melynek lakossága meghaladja a harmincz ezret), s a legnagyobb, Lille, százötvenezer lakost foglal magában. Igen jól van mivelve, gabonát és kereskedelmi növényeket egyaránt terem. Ipara virágzó , Lille Francziaország legelső iparos városa, Páris után. A Valenciennes-i vasgyárak híresek, valamint Lille len- és kenderszövetei, Roubaix, le Cateau, St-Quentin, Abbeville mindennemű szörgyártmányai, stb. Ezen vidéket gyönyörű út és vaspályahálózat borítja ; egész Frankhonban itt legélénkebb a csatornákon való hajózás. Ezen gazdag ország még október havában, semmiféle haderőt nem állított ki. Számos várai (majd minden nagyobb városa meg van erősítve) nem voltak felszerelve 3). Hét nyolcz helyen ezer ezer sorkatona volt összegyűjtve, legnagyobb része tiszt nélkül. A mozgó nemzetőrség csak most kapta egyenruháit és fegyvereit. Az öszszes lovasság néhány dragonyosból állott; a tüzérség egyetlen egy félig felszerelt ütegből. Enynyire ment volt az ott működő császári katonai hatalom. Gambetta Párisból léghajón kiszabadulván, azonnal sürgeté egy északi hadsereg alakulását. Néhány erélyes és elszánt férfiú elvállalá Gambetta felszólítására a nehéz művet; részint a helybeli tisztviselők részakarata által okozott sok küzdés után sikerült volt a várakat védelmi állapotba helyezni és egy kis hadtestet összeállítani, midőn a legelső porosz csapatok berontással fenyegetőnek. Az északi sereg ekkor 17,500 sorkatona és nemzetőrből állott. A tiszti helyeket Metz-ből kiszökött tüzes és elszánt tisztek töltötték be; a lovasság, a rendőrséggel együtt, négy zászlóaljra emeltetett volt; a tüzérség hét üteggel volt ellátva, és gyönyörű, helyben tenyésztett flamandi lovakkal. Az ellenség a Somme, és ennek déli mellékvize, az Arve közt nyomult előre, azon szándékkal, hogy Amiens-t megszállja. Ezen hírre, Farre tábornok, Amiens-be és az előtte levő falukba összpontosító csapatjait (23 és 24 nov.) és nov. 27-kén, néhány apró csatározás után, csatarendbe állító kis sergét azon erdős magaslatokon, melyek Amiens-től keletre a Somme és Arve völgyeit elválasztják. Számos fegyveresen őrizett híd Corbie és más helységeknél, biztosította a visszavonulást észak felé, a Somme folyóján keresztül. Nem sokára igen heves csata fejlődött ki Villers, Bretonneaux és Cachy faluk körül, a sereg homlokán. Cachy-t elveszték és újra visszafoglalták a francziák. Villers-től balra messze visszaveték az ellenséget, de a két falu közti nagy hézagon, melyet nem maradt volt idő megerősíteni, a mozgó nemzetőrség engedett a négy ütegnek, mely egész nap felelt az ellenség negyven ágyújának, elfogytak lövegei. Favre tábornok tehát jelt ada a visszavonulásra, egyfelöl Amiens, másfelől Corbie felé. Azon franczia csapatok, melyek Villiers-Bretonneaux előtt győztesen harczoltak volt, hátrálás közben Villiers-be érkezvén, meguyiták a harczot ezen falu utczáiban, és pedig oly véresen, hogy az ellenség abbahagyá az üldözést. A jobb szárny is, makacs küzdés után, este felé Amiens-től keletre, Longeauba vonta meg magát, miután utolsó rohammal megállította volna az ellenséget. Az amiens-i csatában 25000 franczia (ide számítva az amiens-i őrséget) és legalább 35000 porosz vett részt. Hat óráig tartott a csata, s a franczia újonczok kitartását az ellenség is bámulta; mennyire meg volt gyengítve, mutatja az, hogy három napig nem szállt a Somme északi partjára, s később is csak rövid időre jelent meg ott, hogy azonnal Normandia hódítására siessen. Nem lévén képes több ideig védeni Amienst, Favre tábornok még azon éjjel ezen városon és Corbien keresztül északra vette volt útját. A poroszok elfoglalák Amiens-t, s egy napi ágyúzás után a fellegvár bátor parancsnoka elesvén, ezt is hatalmukba keltték. Ez alatt a hadsereg újjászervezése tüzesen folyt, új csapatokkal szaporíttatott; telepei száma hétről tizenegyre emeltetett. Lillében, a főhadiszálláson, szakadatlanul folyt az újonczok szervezése; a meglevő csapatok pedig, (30,000 ember 60 ágyúval) Faidherbe új parancsnokuk alatt, a poroszokat hátulról újólag fenyegetni kezdék, nehogy ezek Le Havre-t, Frankhon második kikötőjét, elfoglalják. Faidherbe tábornok tehát deczember 10-én Ham városát és várát megviva 13-kán az ellenség kezébe jutott Lafére előtt megjelent, de nem remélvén erőszakkal visszavehetni, Amiens felé nyomult. E hírek meglepték a poroszokat. Normandia hódítását félben hagyván, Amienstől délre, Montdidier és Breteuil körül öszpontosulának. A francziák is csatára készültek: a Somme hídjait egész Amiens-ig mind felszedték s a Somme vizébe szakadó Hallue völgyében, és innen keletre, Corbie városában s a szomszéd falukban verék szállásaikat. Itt új csapatok és még 18 ágyú csatlakoztak hozzájuk. Decz. 20-kán Querrieux előtt egy porosz csapat kevesebb számú francziák által élénken visszavezetett. 23-kán kilenczkor reggel megpillanták a francziák az Amiensből kivonuló porosz serget. Azonnal csatarendbe állának, a Hallue völgye keleti lejtőjét képező dombokon, Amiens-el szemben. Délről a Somme, csatorna és nagy mocsárak biztosították oldalról történhető támadás ellen ; magában a völgyben levő faluk védelmére kevés erő hagyatott, a magaslatok megtartása lévén a fő czél. Nemsokára csakugyan ezen falak az ellenség hatalmába esének, és a csata hevesen kifejlődött tizenkét kilométernyi vonalon. A völgy két oldaláról keményen lövöldözték egymást a porosz és franczia ágyúk, az utóbbiak, főleg a balszárnyon, nagy veszteséggel. A derékseregnél tetemes porosz hadoszlop Pont-Noyelles-en keresztül a francziák által védett lejtőt megmászá, és már majd elfogott volt két ágyút, midőn erélyesen vissza vettetett egész a folyóig. Este felé a francziák mind megtartották volt állásaikat; az éj gyorsan beállván, kénytelenek valának e völgyben levő falukat részint az ellenség birtokában hagyni. Nagy próba volt az ifjú seregnek 8 foknyi hidegben, fa nélkül, és fagyos kenyérrel egyedüli eledelül, az általa megőrzött csatatéren hálni, de ezt is megtevő, bámulatra méltó kitartással. Másnap reggel új csatára készült, de a poroszok nem mozdulván, Albert szász herczeg megérkezte daczára, Faidherbe tábornok a csatatértől hátra eső falakba szállásolá el csapatjait, nehogy egy második éjt töltsenek szabad ég alatt. Később, nem ítélvén helyzetét elég biztosnak, ha a porosz seregnek Amiens felöl segítség érkeznék, és egyszersmind kimerült seregét helyre hozandó, a Scarpe folyója mellé vonult, Arras és Douai közt. Az ellenség követé a francziákat, de nem kisérte meg megtámadni, csak portyázó csapatokat külde idestova. Néhány nap múlva, Faidherbe újra kivezető szállásaikból kinyugodott csapatjait, Péronne bombáztatásának hírére. Mindjárt jan. másodikán, két helyt ütközik az ellenségbe, Achietlegrandnál, mely falutól messze visszaveté, és Behagnies-nál, hol a francziák sok embert vesztenek, anélkül hogy az ellenséget erős állásából kiverték volna. Éjjel azonban a poroszok ezen utóbbi pontot is odahagyák, és seregök többi részével Bapaume városa körül helyezkedének el. Itt másnap általános csata vivatott; a francziák részéről 20,000 ember harczolt; a poroszok serege is legalább annyi volt; szünet nélkül érkeztek nekik új csapatok, többi közt a Peronne-t ostromló hadosztály, Faidherbe számítása szerint. A poroszok jól megerősítették volt a falukat, és makacsul védték . Biefvilliers-t különösen többször visszafoglalák , de végre engedniük kellett; ágyúik is hallgatásra kényszerítettek, s a francziák maga Bapaume városához közeledének ; de ezen várost a házak lerombolása nélkül nem lehetett volna elfoglalni, tehát nem is támadtatott meg. Hasonló sikerrel küzdött volt a jobb és bal szárny; este felé az ellenség minden állásaiból ki volt szorítva, egy része futásnak is eredt volt.4) A francziák azéjt az elfoglalt falakban tölték ; másnap katonái kimerültsége, a nagy hideg, Amiens veszedelmes szomszédsága és azon hir, miszerint Péronne bombáztatása megszűnt volna, arra bírták Faidherbe tábornokot hogy néhány kilométernyire hátrább telepedjék le, Boileux faluba, Bapaume és Arras közt. A poroszok éjjel kiülték Bapaume-ot, támadástól tartván, de észre vévén a francziák eltávozását 4-én este újra visszafoglalák. Alig kapott erőre a franczia sereg, újra megindult Péronne felé, hogy ezen város sorsa felől értesüljön (10. jan.) Bapaume városába érkezvén, az onnan újra kivonuló von Kummer és von Gröben porosz tábornokok nyomában, szomorúan meglepte Faidherbe tábornokot Peronne feladásának hire ; ezen erősség falai még érintetlenek voltak, csak épületet szenvedtek volt nagyon ; parancsnoka törvényszék elébe állittatott. E baleset daczára, három nap múlva foly 4) Ezen utolsó állítást, von Gröben tábornok felszólalása folytán, Faidherbe újság utján visszavonta. ’) Campagne de 1’ armée du Nord. Paris, Dentu. *) Ezek : St-Quentin Dunkerque, Turcoing, Boulogne, Amiens, Roubuix és Lille. 3) Az északi határ hosszában Valenciennes, Buchain, Cambrai, Douai, Arras, Lille, Bergues, Dunkerque, St- Omer, Aire, Béthune; délen, a Somme partján Peronne, a főbb erősségek. Kivitelünk. Az „Ausztria“ hetilap kegyeiből, mely félévenkint közzéteszi a havonkint gyűjtött s a központi hivatalba küldött statistikai adatokat, valahára azt is megtudhattuk : mit s mennyit vitt ki egységes vámterületéről Ausztria s Magyarország e folyó 1871-ik év első felében. Már hogy Magyarországból mit s mennyit s Ausztriából mit s mennyit vitt ki, azt a bécsi kormánypolitika nem engedi köztudomásra jutni, mert: részvért csinálhatna egy öntudatra ébredő nemzetnek látnia, miképen szivattyúztatik ki egy egységes vámterület köpenye alatt Magyarország minden nyersterménye, csekély értékű védvámos iparczikkekért, melyeket önmagunk készíthetnénk, ha tudnánk, miben s mennyiben van reájuk szükségünk. „Mind a két fél minisztériuma egyetértőleg fog gondoskodni arról, hogy a két államterületből származó statistikai anyag, egy statistikai főmunkálatban összeállittassék“ — mondja az 1867. XVI-dik törvényczikk X-dik czikkelye. Ugyan látott a világ valaha két államot, melynek minisztériumai arra legyenek utasítva, hogy vegyítsék össze a két állam forgalmi viszonyait s egybegyúrva egy főmunkálatban tegyék el „pro memoria“ vagy terjeszszék a közönség elé egy két évvel utólagosan mint eddig történt. Mi hasznát veheti az ily vegyüléknek a bel és külföldi kereskedő vagy gazdag iparos ember, mutatja a gyakorlati élet, miszerint mindenik igazolja, mert hiszen ezen adatok csak tévútra vezethetnék. Jóhiszemű külföldi kereskedők például könynyen oly tévútra jöhetnének, miszerint Ausztriának e jelen évben valami rendkívüli jó gabnatermése volt, mert hiszen 45,370,224 forint ára „mezei és kerti veteményeket“ (!) vitt külföldre 6 hónap alatt, tehát több mint két annyit, illetőleg 24.341,855 fíttal többet mint 1870-ik év első felében, holott Ausztriának soha sincs jelentékeny mennyiségű eladó gabonája. Ez csak Magyarországnak szokott lenni, de Magyarország birtokos gazda közönsége sem azért vitt most piaczra többet mint a múlt évben, mintha valami jó termésnek nézne elé. Hanem piaczra vitte, habár magától s kivált a hegyvidékek lakosságától megvonta is, mert az adó példátlan szigorúsággal hajtatik be, más jelentékeny jövedelmi forrás nincs, a francziaországi hadseregeknek szükségük volt búzánkra és lisztünkre s igy azok ára oda emelkedett, hogy immár szívesen eladnák ezt mind az utolsó szemig, ha netalán dagonyával vagy tengerivel helyettesíthetnénk. Sőt könnyen megtörténhetik, hogy Magyarország árviz s aszály sújtotta vidékein tavaszra az ínség fog pusztilni, a búzának köble 16—18 vagy épen 20 frt leend, mi elég ár ahhoz, hogy a szegény családok ki legyenek zárva megszerezhetésétöl — mig Ausztria bőven el leend látva, a bécsi óriási raktárak telve lesznek olcsóbban szerzett gabonanemüekkel. Ekkor aztán hiában fogja törni fejét a tájékozatlan külföldi kereskedő, hogy „Ausztriából“ 10—12 millió értékű gabonát vihessen a német vagy franczia hadseregek részére s ha a magyar gabonát mindig csak Bécsben szerzi be, ugyancsak megadja árát anélkül, hogy a magyar gazdag birtokos osztály osztozhatnék e jótéteményben. Szövetanyagot vagy „szövő és kötő“ anyagokat, mondja a hivatalos tudósítás, 18,678,381 frt árát vittünk ki és pedig 3.780,154 frt árával többet mint a múlt év első felében. Ennni és inni valókat pedig („Getraenke und Esswaaren“ ez a hivatalos osztályzás !) tavai 4.429,449 ez idén 3.276,468 írt árát. Ugyan kérdjük : ki ismer reá eme rovatokban például gyapjútermelésünk vagy borászatunk eredményeire ? Oly hitvány kereskedelmi tárgy lett már Magyarország gyapjúja és bora, hogy még csak külön rovatot se érdemeljen azon gyapot, lens kenderneműektől, melyek kiviteli mennyiségét egyenként tudnunk fontos nemzetgazdászati feladat, melyet a termelőnek és fogyasztónak egyaránt szeme előtt kell tartani mint szintén a gyárosnak és kereskedőnek is. A bor pedig most már az ennivalókkal is összevegyíztetik, mintha Magyarország borkereskedése csak oly mellékes czikk lenne a kereskedelem terén mint például az asztalokon, hol a táp czikkek közé egy-egy üvegnyit közbe szúrnak — s mintha az ily zagyvalékokból, hasznos tájékozást meríthetne akár a termelő, akár a fogyasztó közönség, akár a kereskedő. Szintén nevezetes térfogalomra vezetheti a nagy világot Magyarország irányában azon adat, miszerint „Ausztria-Magyarország“ a jelen félévben nem kevesebb mint 29,484,769 frt ára szőtt és kötött áruczikket vitt ki, 1,141,538 írttal többet mint a tavali első félévben. Magyarországra mint 30—32 százalékos quótás országra ezen 30 millióból legalább 10 milliónyi kivitel esik, gondolja a jámbor olvasó. Pedig dehogy esik. Magyarországon létre sem hozatik 10 millió áru szőtt s kötött áruczikk, sőt Magyarország egyetlen főfogyasztója az osztrák iparnak, mely évenkint maga 40—50 millió áru ily czikket fogyaszt. Mi jóért szerepel tehát ott Ausztria mellett Magyarország, mintha ez is oly iparos országgá fejlődhetett volna Ausztria mellett mint az örökös tartományok. Ily adat vegyítésre, a két állam vagyonának ily egybevegyítésére utaltatik a magyar s osztrák kormány az említett kereskedelmi szövetség által. Eme kereskedelmi szövetséget megsemmisíteni azaz legfelebb a jövő év elején felmondani, halaszthatlan kötelessége a törvényhozásnak, ha a világ gúnyjára tovább utni nem akarja az ily statistikai szembekötősdit. Elhiszszük hogy Magyarország érdekeit akaratlanul tévesztette szem elől eme szerződés megkötésekor a kormány és jobboldal. De bizonyára nem akart ezzel Ausztria iparának s kereskedelmének ártani, melynek érdekeit szem előtt tartotta. De — pedig ennek is ártott. Az osztrák alattvalók érdekei is sértve vannak a „két“ állam vagyonának egybevegyítése által. Nekik is szükségük van egy, hamisítatlan kiviteli statisztikára. Ha nem érettünk, hát ő érettek kell megváltoztatni a communismus ezen nemét. —k.— MAGYAR ÚJSÁG, 1871. OCTOBER 19. Ujonczozás. Szokásává vált már a magy. kir. honvédelmi miniszternek, hogy az ujonczozást, mielőtt az iránt a törvényhozás határozna , munkába vegye. Megjelent tehát már a miniszternek e tárgyban a törvényhatóságokhoz kiadott szigorú körrendeleté, mely következőleg hangzik: A magyar királyi honvédelmi miniszternek az összes törvényhatóságokhoz 1871-ik évi október 12-dikéről 32,300. szám alatt kiadott körrendelete. Az ujonczállitás sikere, és a sorozó bizottságok eljárása nagy részben azon előmunkálatok által feltételeztetik, amelyek a hadkötelesek összeírására, úgyszintén a sorshúzási és állítási lajstromok szerkesztésére, s a felszólamlási kérvények előkészítésére vonatkoznak. Felhívom tehát, az 1868-ik évi 40-ik tvczikk 42-ik, és az 1870-ik évi 42-ik törvényczikk 17. szakaszának értelmében, a................közönségét , hogy a jövő 1872-dik évi ujonczozásnak alapjául szolgáló előmunkálatokat azonnal vegye foganatba. S miután mind ezen előmunkálatok, mind átalában az ujonczállítás módozatai, részint magában a védtörvényben, és a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott utasításban, részint különösen múlt 1870. évi jan. 1-ről 35. s ugyanazon évi okt. 5-éről 30,000. és decz. 1-ről 35,021. és végre folyó 1871. évi január 11-éről 1000. számok alatt kiadott körrendeleteimben kellőleg szabályozva vannak , elég volna ezekre hivatkoznom, s a törvényhatóságokat az ezek szerinti eljárásra utasítanom, amint ezennel utasítom is, ha azon tapasztalatok, melyeket a közelebbi ujonczozás folyamatából, s a sorozó bizottságokhoz kiküldött miniszteri biztosok jelentéseiből szereztem, s némely hiányok és szabálytalanságok tekintetében újabb és bővebb intézkedéseket nem tennének szükségesekké. Addig is tehát, míg a jövő 1872-dik évi hadjutalék tényleges kiállítását a törvényhozás megszavazzza, s ahhoz képest az ujonczállítás eszközlésbe vétethetik, rendelem, a mint következik : 1. Az 1872-ik évi hadjutalék fedezésére, a védtörvény értelmében ezúttal következő, s az 1852-ik, 1851-ik és 1850-ik évben született hadkötelesekből álló három korosztály hivatik fel. 2. A jelenlegi sorozó járások, mint a melyeken alapszanak a jutalék kivetésének kulcsát képező adatok, előleges engedélyem nélkül sem meg nem változtathatók, sem kisebb és külön szakaszokra nem oszthatók. 3. Az anyakönyveket vezető lelkészek haladék nélkül utasítandók, hogy azon lajstromkivonatokat, melyeket a védtörvény 43. szakaszához és az ezen törvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 11-ik szakaszához képest, készíteni hivatva vannak, a jelenlegi hadköteles korba lépő és 1852-ik évben született ifjakból összeállítani, s illető helyen és f. okt. hava végéig benyújtani ne késsenek. 4. Mindegyik hadköteles, aki a felhívott korosztályokba esik, illetőségi vagy tartózkodási helyének elöljáróságánál, az összeírásba leendő felvétel végett, személyesen vagy írásban tartozván jelentkezni, intézkedés teendő az iránt is, hogy a községek elöljárói, az •/• alatt ide csatolt s kellőleg betöltendő és aláírandó felhívás útján, és a védtörvény 42-ik szakaszában megszabott büntetés terhe alatt, figyelmeztessék az illető egyéneket ebbeli kötelességük teljesítésére. 5. Az összeírás csupán akkor felel meg a törvény célzatának, ha a hadköteleseket teljes számmal magában foglalja és a védkötelezettség alól törvényellenesen való menekülésének útját senki sem hagyja nyitva. Kötelesek tehát a törvényhatóságok mind saját tisztviselőiket, mind a községek elöljáróit, felelősség terhe alatt oda utasítani, hogy különösen az 1852-ik évben született egyénekre vonatkozó, s az anyakönyvvezetők által elkészítendő lajstrom kivonatokat, az 1857-dik és 1870-ik évi népszámlálási adatokkal a legnagyobb pontossággal hasonlítsák össze, s azokat, akik akár az újabb anyakönyvi kivonatokból, akár az eddigi lajstromokból netán kimaradtak, az összeírási lajstromokba iktassák be, és ezen egybehasonlításnak, s az ahoz képesti kiigazításnak megtörtént az összeírási lajstromokra is jegyezzék fel. 6. Az összeírás végrehajtását és az összeírási lajstromok szerkesztését illetőleg, mind a törvényhatóságok tisztviselői, mind a községek elöljárói, azon szabályokra utasítandók, amelyek a védtörvény foganatosítása tárgyában kiadott utasítás 15—22-ik szakaszaiban, és múlt évi 30.000 számú körrendeletem 5-ik, 7-ik és 8-ik pontjában foglalvák. S ezek között főleg két szabály az, melynek legpontosabb foganatosítását újabban is el kell rendelnem. Egyik az, hogy az összeírási lajstromoknak, melyek a múlt évi 30.000. sz. kárrendeletemhez B. és C. jegyek alatt csatolt minták szerint szerkesztendők,minden rovatai egyetlenegyet sem véve ki, minden hadkötelesnél kellőleg betöltessenek.Másik pedig az, hogy ezen lajstromoknak közszemle végett való kitételére és a netaláni felvilágosítások szerinti kiigazításra is kiváló gond fordíttassék. 7. Különösen föl kell hívnom a.... közönségének figyelmét azon kimutatásra, mely szerint a//. alatt ide zárt minta rovatainak betöltésével, a felhívott 3 korosztályban összeírt hadkötelesek számáról és a közelebbi három évben mutatkozott átlagos ujonczállítási képességről) — hozzám, illetőleg az erdélyi királyi biztoshoz, sorozó járásonként jelentés lesz teendő. Ezen adatok képezik a sorozó járásonkénti hadjutalék kivetésének tényezőit. S ezek között kivált az összeírt hadkötelesek száma az, mely kizárólag a törvényhatósági jelentésből tudható meg. Mindaddig tehát, míg a törvényhatóságok egytől-egyik fél nem terjesztik eme kimutatásokat, az egyes hadjutalékok kivetése meg sem kezdhető. S miután e kimutatások, még a folyó évre is, amidőn már bőven elegendő idő jutott az előmunkálatokra, nagyobb részben elkésve, s egy részben csakis három nappal előbb érkeztek be, semmint az újonczozás több helyen kezdetét vette, miután másfelől a kimutatások azon adatai, melyek a megelőző három évben ideiglen fölmentett hadkötelesek átlagos százalékaira, és a hadképesek átlagos arányára vonatkoztak, alig egy-két kivétellel, merőben hibásak és használhatlanok voltak : innen következett az, hogy a hadjutalékok kivetésének több időt és hosszadalmasabb számítást igénylő munkája, a folyó évre nézve is, csak a legutolsó órákban, és az újonczállítási képesség tekintetében csakis a hadkiegészítési kerületi parancsnokságok adatainak alapján volt teljesíthető. Jelenleg tehát szigorúan utasítandók az illető tisztviselők, hogy addig is, míg az 1872-ig évre szóló összeírás elkészíttethetik, a hadkiegészítési kerületi parancsnokságokkal egyetértőleg, és a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 30-dik szakasza 3-ik pontjához képest, az 1869-ik, 1870-ik, és 1871-ik évi ujonczozási adatok alapján, az ideiglen fölmentett hadkötelesek három évi átlagos százalékának, — és az újonczállítási képesség három évi átlagos arányának kiszámítását — sorozójárásonként elkülönítve eszközöljék; és mindezen számítási adatokat, mind utóbb az időközben összeírandó hadkötelesek korosztályonkénti összegeit, a •//• alatti kimutatás illető rovataiba, tisztán és kivehető számokkal iktat.