Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-18 / 239. szám

239-ik szám. Szerda, 1871. October 18. V. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, a. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. lap intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 2 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. Előfizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYARt UJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­ta utalvány­nyal eszközölhetni. Pest, October 17. Az osztrák válság még ma is azon a ponton van, mint volt tegnap. Az elhatározás holnap az uralkodó elnöklete alatt tartandó miniszterta­nácsban fog eldőlni. Ebből azonban a válság megoldására nem lehet következtetést vonni, sőt mint hírlik, Reust ép oly szilárdul áll, mint Ho­­henwarth. A helyzet rendkívül bonyolult s nagyon hosszadalmas volna elsorolni mindazon híreket, mik ez alkalomból fölszinre hozatnak. Annyi bi­zonyos, hogy most a jó tanácsnak kelendősége van. Nem­régiben Schmerling társalgott az ural­kodóval, hogy a helyzetre vonatkozólag nézeteit elmondja. A cseheknek adandó leirat még nem külde­tett el Prágába. E feleletet illetőleg egyfelől azt állítják, hogy Beust s Hohenwarth közt egyet­értés jött létre, mások ezt alaptalannak mond­ják. A cseheknek adandó választ Prágában pén­tekre várják, a kiegyezési mű, a cseh lapok sze­rint, a válság által nincs megakasztva. A „P­ol­­­tik“ az ogulini fölkelésről szólva azt mondja, hogy az a magyar állambölcsészet által idéztetett elő. Kvaterniek és Bach Rauch­­nak kedvencz gyermekei voltak s ha a golyó nem zárja be a szájukat, oly leleplezések jöt­tek volna napfényre, mik a pesti s zágrábi kor­mányköröket közelről érintették volna. A külpolitika eseményei közt első helyen áll a német törvényhozó testület új ülésszaká­nak megnyitása, mely ez alkalommal is nagy fénynyel ment végbe a császári kastély „fehér“ termében, hol Vilmos császár a képviselők s vendégektől véve körül, olvasá fel a trónbeszé­det. A birodalmi gyűlés azonban még nem hatá­rozatképes, s így működését csak néhány nap múlva fogja megkezdeni. Francziaországból semmi új bír sem érkezett. A belügyminiszter még nincs kinevezve, s csak az bizonyos, hogy Perier a kormányba lépend, de még nem tudni a bel- vagy közmunkaügyi tárc­át veendi-e át. A haditörvényszékek működéséről a hivata­los lap azt írja, hogy azok nagy gyorsasággal járnak el. E hóban 1012 elbocsátási parancs adatott ki s ezek száma eddig 8178-ra megy. Hir szerint Korsikában zavargás ütött ki. A hatóság egy zászlóalj vadász katonaságot kül­dött Aljaccioba. A zavargás nagyon jelenték­telen lehet; a részletekről hiányzik a tudó­sítás. TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.­ Jakab bátya is a lánczban volt, oldalt az osztrák katonák őrizete alatt, azonban sikerült megmenekülnie, s egy kerüléssel a kerteken át hozzánk belépett. — Uram Istenem, kiáltá, meg van mentve Friczi!“ Ebből is láttam, hogy nagyon szeret, mert megölelt, és kérdezett: — Hol voltál szegény gyermek ? — Az ablakban, mondám neki. Akkor egészen halovány lett, és kiáltá : Lizi, Lizi! De Lizi nem felelt és nekünk magunknak lehetetlen volt őt megkapni; minden szobába bementünk, még az ágyak alá is néztünk, és azt gondoltuk, hogy valamely szomszédnőhöz menekült. Ez időközben urai lettek a tűznek, és hirte­len hallottuk az osztrákokat künn kiáltani: He­lyet .. . helyet ott hátul! Azon pillanatban egy huszárezred ment el előttünk, mint a villám. Elszéledtek a republi­kánusok üldözésére, de miként megtudtuk, ké­sőn érkeztek: az ellenség elérte Rotbalps er­dejét, mely már Pirmasenig terjedt. Most értet­tük meg, miért torlaszolták el ezen emberek az utczát , és miért hánytak tüzet a házakra; késleltetni akarták a lovasságot, és ez igen jól mutatja a harczi dolgokbani tapasztaltsá­­gukat. A németek császárja tegnap nyitotta meg Berlinben a birodalmi gyűlést, hosz­­szabb trónbeszéddel. E nyilatkozat teljes szövege még nem érkezett ugyan ide, hanem a részle­tes távirati kivonat, melyet már tegnap volt alkalmunk közölni, eléggé ismerteti tartalmát és szellemét arra nézve, hogy megjegyzéseinket a szószerinti szerkezet módosításaitól ne kelljen féltenünk. Nyugalmasabb időkben s ha házi tűz­helyünk üszke nem igényli annyira figyel­münket, a német birodalmi gyűlés meg­nyitása bizonyára zajosabb érdekeltséget támaszt, megfelelőleg ama nagy várako­zásnak, melylyel újra kezdődő működé­sének hónapok óta elébe néznek. E vára­kozást eléggé indokolja Németország leg­utóbbi győzelme , melynek vívmányait anyagi és szellemi téren most forrasztják az egységes birodalom vérébe, igazolja E percztől fogva estéli 5 óráig két osztrák dandárcsapat czirkált a faluban , ablakaink előtt: uklárusok, dragonyosok, huszárok, végre ágyuk, társzekerek, lőporos szekerek és azután három óra felé jött a fővezér tábornok, tiszt­jeinek közepette, egy nagy öreg férfi, fején há­rom szegletű kalappal és hosszú fehér lengyel öltözékben, annyira elborítva zsinórozással és arany hímzésekkel, hogy mellette a republiká­nus parancsnok kopott kalapja s egyenruhájá­val olyan volt, mint valami egyszerű káplár. A polgármester és Anstatt tanácsosai, durva gyapjú szövetöltönyben, széles kézfodrokkal és fedetlen fővel, várták a téren a fővezér tá­bornokot. Két perczig megállt, nézte a kút körül halmozott halottakat és kérdése: — Mennyi franczia volt itt ? — Egy ezred, kegyelmes uram — felesé a polgármester félkörbe meghajolva. A tábornok nem szólt semmit, három szög­­letü kalapját megemelieté és útját tovább foly­­tatá. Ekkor a második dandárcsapat is érkezik. Elől a tiroli vadászok zöld ruháik, fekete feltárt karimájú kalapjaikkal és a kis insbrucki kara­bélyokkal, míg más gyalogság fehér ruhában, egészen kék pantalonban, a nagy térdig érő gomboló harisnyákkal. Utánuk a nehéz lovas­ság jött, hat lábnyi magas emberek mellva­saikba zárva, úgy hogy nem lehetett egyebet látni belőlük mint állaikat, és az arczvért alatt hosszú vöröses bajuszaikat, végre a tábori kó­­roda, abroncsra feszített szürke vászonnal bevont nagy szekerei és hátul a bénák, az elmarado­­zók s a gyávák. A sereg sebészei megkezdék vizsgálni a kört a tér körül. Felemelték a sebesülteket, szeke­reikre helyezték és főnökeik egyike, egy kis öreg, fehér parókával, mondá a polgármester­nek, a halottakra mutatván: — Ezeket önök lehető leggyorsabban el fogják temetni. — Megteszem, kötelességem, felelé komo­lyan a polgárnagy. Végtére az utolsó szekerek­ is eltávoztak. „Ha a szaporodott állami adósságok összegét, az eladott s elzálogított állami javak értékét, az eladott vasutak azon összegét, melyre az ezen időszak előtti beruházások tétettek, hozzászámítjuk, ak­kor látjuk, hogy 2,600 milliót tetemesen meghalad azon összeg, melybe a népek­nek az egységes monarchia esz­méjének eddig hiában megkísértett ki­vitele legalább került.“ „Alig van az összes világtörténetben eset, melynél világosabban meghazudtol­tatok volna a végeredmény által azon czél, melyet annak teremtői maguk elé tűztek.“ — Doktor úr . . . jőjön . . . gyorsan !. . . férjem . . . fivérem . . . nővérem . . . beteg! Az egyik meg volt sebesülve, a másik őrült volt a félelemtől, még más hosszában elnyúlva, nem adott semmi életjelt. Bátyám nem lehetett mindenütt. — Ebben s ebben a házban meg fogják ta­lálni, mondám ezen szerencsétleneknek, siesse­nek. S erre elmentek. Csak későn, tíz óra felé jött el végre. Lizi egy kicsit magához jött, tüzet rakott és az asz­talt szokás szerint megtem­te, de a menyezet vakolata, az ablaktáblák és fák darabjai még a padozaton voltak. Mindezek között mi asztalhoz ültünk és szót­lanul ettünk. Néha néha bátyám felemelte fejét, a fák­lyásokra nézett, kik a halottak körül jártak, vagy a fekete szekerekre, melyek a kút körül állomásoztak, kis, vidéki gebéikkel, vagy a sír­ásókra s a kiváncsi népre, ő komolyan vizs­gálta mindezeket és egyszerre, az evés vége felé, kinyújtotta karjait s igy szólt: — íme Friczi, ez a háború! Nézd! és em­lékezzél meg rá. — . . . Igen, itt van a háború, a halál és a rombolás, a düh és a gyűlölet, elfeledve min­den emberi érzelmet. Mikor az úr az ő átkaival meglátogat, mikor ránk küldi a dögvészt és éhséget, ezek legalább az ő bölcsesége által rendelt kikerülhetlen csapások; de itt az ember maga az, aki nyomort szerez felebarátainak, és ő az, ki legmesszebb viszi könyör nélküli pusztí­tásait. — Tegnap még békében éltünk, nem kér­tünk senkitől semmit, nem bántottunk senkit és egyszerre ezen idegen emberek eljöttek minket ütni, romba dönteni és semmivé tenni! Hah, le­gyenek átkozottak azok, kik a nagyravágyás szellemétől vezetve, ilyen szerencsétlenségeket idéznek elő; legyenek a századok átkai! . . . Friczi emlékezzél mindezekre, ez a legundo­kabb a földön. Emberek, kik egymást nem is­ (Folyt, köv.) Angliában roppant feltűnést keltett a ma­gas arisztokráczia s a munkáspárt közti szövet­kezés. A tegnap közlött munkás programm a pairek képviselői által elfogadtatott s elég kü­lönös, hogy mindkét párt oly szigorúan meg­­őrzi a titkot, még aug. 4-én a pairek által a kö­vetkező egyezmény íratott alá. Az angol kézműves osztályok jóllétére vonat­kozó törvényhozási intézkedések elérése végett alakult tanács elfogadja azon javaslatokat, me­lyeket Scott­ Russel, a munkásokat képviselő, s a múlt januárban alakult tanács elnöke eléje terjesztett. Az előbb nevezett tanács tagjai ma­gukra veszik a felelősséget, hogy ezen utóbbival közösen tárgyalják a törvényhozási intézkedé­seket, melyek a munkások phisikai, erkölcsi és értelmi jólétének emelésére szükségesek. To­vábbá magára vette a felelősséget, hogy a meg­állapított s a munkásosztályok czéljainak eléré­sére szolgáló regulativ intézkedéseket előkészí­­tendi, valamint azokat a parlament két háza elé terjesztendi s ott keresztül vinni fogja. Nem titkolja el a nehézségeket, az ellenzéket,melyek­kel ezen egyezmény végrehajtásakor s a parla­ment részéről a kívánt intézkedések meghozá­sára irányuló mozgalomban találkozni fog, de az ország közvéleményének jó akaratában, s fel­világosodásában kell bíznia, hogy végül a sikert biztosítsa.“ Az angol lapok ez egyezményt nem a leg­jobb szemmel nézik s nagyon gyenge érveket tudnak fölhozni arra nézve, hogy az nem bír po­litikai fontossággal. A pápai udvarnak, ha igaz, még mindig van hitele a külföldön. A vatikán csak nem­régiben nagy összeg kölcsönt vet föl azon czélból, hogy a nem­régiben nagy számmal kinevezett püspö­kök tartási költségeit födezzék, a­mennyiben ezt az olasz kormány nem akarná födözni. A romániai legfelsőbb törvényszék az elhíre­­sült Stroussberg féle egyezményt megsemmisité. A kötvény tulajdonosoknak 30 nap alatt rész­vénytársulatot alakítani s az eredeti részvénye­sek helyét elfoglalni. Oroszország Japán s China közt a távirati összeköttetés a Shangai, Hongkong, Nangasaki s Vladivostok közt lerakott tengeralatti sodrony által a legtávolibb kelet a világ többi részével távirda által folytonos összeköttetésben áll. Pest, október 17. továbbá a teendők nagy száma, mely az átalakulás művéből kifolyólag e gyűlés munkálkodását minden irányban követeli és végre magyarázatát leli különösen előttünk amaz állásban, melyet e nagy­hatalom Európa lebonyolu­lan kérdéseivel szemben legutóbb elfoglalt. A német császár trónbeszéde annyi­ban eleget is tesz a várakozásnak, a­mennyiben az eféle fejedelmi nyilatkoza­toknál szokásos homályszerűséggel ráu­tal a fentebb elősoroltakra, hanem az, hogy mikép utal rá, az már kevésbé le­het kielégíthető. A birodalmi gyűlés legfőbb teendő­jének a birodalmi háztartás rendezését je­löli ki, akkép, hogy az egyes államok­nak a közös háztartáshoz fizetett elő­lege helyett e czélra a hadisarct for­­díttassék , a bekebelezett tartományok költségvetése a birodaloméba fölvetessék és az állami hivatalnokok külhelyzete szabályoztassék. E három sarkpont körül forognak a kormány előterjesztései, melyeknek meg­szavazását a birodalmi gyűléstől mentes előbb elvárja. E háromság pedig azt mu­tatja,hogy a berlini kormány egy centrali­zált és minden izében katonai állam szer­vezése felé a legegyenesebb úton halad. A vallás- és reformkérdések, melyeknek megoldását a gyűlés szünetelése alatti mozgalmak mindinkább sürgősebbé tet­ték, egészen ki vannak feledve a prog­ramaiból s az engedelmes h­angversenyzők alkalmasint nem is fognak vállalkozni e mellőzött pontok rendkívüli előadására. Nem ezekkel a reményekkel várta Németország és a világ a német nemzet egyesülését, hanem igenis ez a kilátás nyílt akkor, midőn a magasztos czél örve alatt a nagyravágyás és kapzsiság mi­­veleteit láttuk végbe vinni, tűzzel és vas­­sal, pusztítva a testet és békába verve a szellemet. Pedig a ravasz számítás mes­terei már rég észrevehették volna, hogy sikamlós után járnak. Ha a diadalmi má­mor utóhangjai is el fogtak röpülni, a ber­lini h­auvenisták előtt a német egység kísérteties rém lesz, melyet galád játékuk fölidézett, de ki nem engesztelhet. Nagyobb megnyugvással veszszü­k az elsassi vámszerződésre nézve tett nyilat­kozatot, a­nélkül hogy osztoznánk az ön­telt kevélység ama szavaiban, hogy „a császár bizalommal Francziaországnak folyvást megnyugtatóbb és erősbülő bel­­viszonyai iránt elrendelte a kerületek kiürítését.“ Vilmos császár és herczege­­sített nagy minisztere biztosak lehetnek, miszerint a franczia nemzet örök hálával fog emlékezni a nagylelkűségre, hogy milliárdjait elfogadni s ezzel arányban a szerződés pontjai értelmében a megszálló seregek egymásutáni hazahívását elven­körülbelöl estvéli hat óra volt. Az éj megérke­zett. Jakab bácsi velem együtt a küszöbén ál­lott. Előttünk ötven lépésnyire, a kút melletti lépcsőkön sorba voltak rakva a halottak, ábrá­­zatukkal felfelé, kidülyedt szemekkel, viasz fe­hérséggel. A falubeli orvosok és gyermekeik körülöttök sétáltak. Midőn a sirásó, Jeffer, két fiával, Károlylyal és Lajossal ásóval vállaikon megérkezett, a polgármester igy szólt hozzájok. — Tizenkét embert magukhoz vesznek önök és egy nagy sirt­ásnak Wolfthal mezejében, mindezek számára, ért engem ? Mindazok, kik­nek szekerek és taligájuk van, ide kell kölcsö­­nözniök a lovakkal, mert ez nyilvános szolgálat. Jeffer megbillente fejét, és mindjárt a wolf­­tball rétre ment, két fiával és azon emberekkel, kiket választott. Mégis meg kell keresnünk Lizit, mondá ne­kem nagybátyám. Megindultunk tehát keresni a padlástól a pinezéig, s csak nagy sokára, mikor már fel­akartunk menni, a káposztás hordó mellett, a két szerelőlyuk között egy csomó fehér ruhát lát­tunk a sötétben, amelyet bátyám rázni kezdett. Abban a perezben Lizi panaszos hangon fel­­kiáltá: — Ne öljenek meg! Az ég nevére, legyenek könyörülettel irántam! — Kelj fel, mondá bátyám jósággal, min­dennek vége van. De Lizi még olyan zavart volt, hogy alig tudott menni, s nekem kellett mint valami gyer­meket felvezetni. Akkor a napot újra meglátván konyhájában, leült a tűzhely szögletébe és könyekbe tört ki, imádva köszöné az úrnak, hogy őt megmenté, ami nagyon bizonyítja, hogy az öreg embernek épen oly kedves az élete mint a fiataloknak. A kétségbeesés órái, melyek következtek és az igyekezet, melylyel bátyám minden szeren­csétlen felhívásának, ki őt kéré, eleget akart tenni, mindig emlékemben fognak maradni. — Egy percz se múlt el anélkül, hogy egy nő, vagy gyermek ne jött volna be hozzánk, ki­áltván : dem­i kegyeskedett. A földig sújtott or­szág fiai kétségkívül a hódolat és benső öröm kifejezésével fogják hallani, hogy ő felsége, a minden németek ura legkegyel­mesebben elfogadni parancsolta azon elő­nyöket is, melyeket elsass lotharingiai gyártmányok részére biztosítani bátor­kodtak, s ujongva vehetik ennek kapcsá­ban azt a kijelentést is, hogy a nagy győző meg akarja tartani a Francziaor­­szággal kötött békét, noha a külhatal­­mak mindegyikével a legjobb viszonyra lépett. Ezek a dolgok Vilmos czár, — bo­csánat , császár szivében és Bismarck herczeg pánczélja alatt maradhattak vol­na meg legméltóbb helyükön, és nem kel­lett volna szabad szárnyra bocsátani, hol a világ előtt nem találnak oly méltány­­latra,­­ mint fennhéjázó keblek rejte­­kében. A trónbeszéd utolsó része az osztrák­magyar birodalmat is érinti, miután en­nek fejedelme is köztük van „ama ha­talmas birodalmak uralkodói közt, melyek az északi tengertől a bodeni tóig terjed­nek s Németországgal közvetlen határo­sak“. Tehát kétségbevonhatlanul fönnáll az a hármas szövetség, mely annyi port kavart fel nem­régiben, Európa diploma­­tiai küzdterén. Bár­mily kevés biztosíték rejlik is e szövetségben s bár­mily ke­véssé üdvös is e csekélység biztosítéka, a mától holnapig tengődő politikára néz­ve, sokak előtt mégis csak hasznosabb­nak látszik, mintha az érdekelt népeket már­is hajba kapatták volna s ez örven­detes érzettel látják úgy a német, mint az osztrák-magyar külügyek úgynevezett „békés“ fejlesztését is a most követett irányban. Majdan, ha milliók élete és vére, a béke és háborúk fölött nem az uralkodók egyetlen kézmozdulata fog határozni, a német birodalom feje is más nemű belepil­­lantást fog engedni szándékai és czéljaiba. M. B. Noninterventio. „ Ebben is az isteni gondviselés már annyiszor bebizonyult tényét látjuk meg­újulva,hogy minden oly államrend­­szernek, mely nem a népek ro­­konszenvében , k­i­v­ánataib­an, hajlamaiban és szokásaiban ke­resi rendithetlen alapját, de né­hány vaksággal megvert, ábrándozó állam­­nyító természetellenes agyrémei után szer­­veztetett, a jövőt ígérni nem lehet, sőt minden „hatás“ ellenhatást idézvén elő, homlokegyenest­elenkező következ­ményeket szokott előidézni.“ Így végzi Lónyai Menyhért a magyar birodalom adóviszonyairól 1861-ben irt czikkét, midőn az adófokozás és adósság­­csinálás rugóit az államegyesítés politi­kájában kimutatván az államadósságok óriási növekedését tárgyalta. Mily vészes befolyást gyakorol Ausz­tria bonyodalma, sőt folytonos nyugta­lansága, mely az osztrák kabinet politi­kájának természetes következménye, — Magyarországra: azt a „Pesti Napló“ mai főczikke szintén igen élénken jel­lemzi. „Az absolutismusnak, mondja ez, Ausztriában nem lehetett más tendentiája, mint hogy Magyarország is absolut módon kormányoztassék. Egy újabb absolutis­­mus ott, szükségképen megbénítja a sza­badsági törekvéseket emitt. A foederalis­­mus ott, maga után vonja a magyar álla­mi eszme decompositióját emitt, stb. Természetes tehát, hogy minden mó­don óvakodnunk kell egy ily beteg ál­lamtól, mely sem egyik, sem másik olda­lán, sem az absolutismusban,sem a foede­­ratióban nem találhat megnyugvást; óva­kodnunk kell, hogy ne jöjjünk vele szoros összeköttetésbe s mindenek felett óva­kodnia kell a bécsi kabinetnek is az egy­ségesítés politikájától, mely Lónyay sze­rint több, mint 2600 millió forintnyi pénzáldozat után is az erőszakolt egység helyett épen ellenkező eredményt idézett elő, mert oly rendszernek, mely nem a népek rokonszenvében, kívonataiban, haj­lamában és szokásaiban keresi alapját: jövőt ígérni nem lehet. És mégis: mit látunk most, miben szorgalmatoskodnak államférfiaink, mi­ben szorgalmatoskodik a jobboldali párt ? Semmi másban, mint befolyásuk ér­vényesítésében az egységesítés politikája mellett. Jobboldali lapok szerint az osztrák bonyodalmak most már nemzetközi jel­leget nyertek. De csakis az ő nézetük szerint. Magyarországra nézve, oly elemekkel szemben, minőkből Ausztria a népek ro­­konszenvének, kívánatainak, hajlamainak és szokásainak figyelembe vétele nélkül merik, kik egymást soha nem látták és a­kik hirtelen előrohannak, hogy egymást széttép­jék ! ... Ez az egy elég arra, hogy istenben higyjünk, mert ilyen egyenetlenségért kell, hogy boszóló legyen. Ekként beszélt nagybátyám, nagyon fel volt indulva, és én lehajtott fővel hallgattam, meg­­tartom és emlékembe véstem minden szavát. Ez alatt a vitatkozásnak egy neme keletke­zett künn a téren; egy kutyának tompa morgá­sát hallottuk és a mi Spick szomszédunk hang­ját, aki ingerülten kiáltott: — Várj . . . várj . . . veszett kutyája, olyat kollintok a kapával nyakad csigájára hogy . . . Nini! ez épen azon fajból való állat, mint urai: ezek utalványnyal és harapással fizetnek ki bennünket, de megjárják ! A kutya még erősebben morgott. És más hangok mondák az éj csöndében : — Ez mégis különös . . . Nézzék . . . nem akarja ezen nőt elhagyni . . . Talán nincs egé­szen meghalva. Ekkor nagybátyám hevesen felemelkedett és kiment. Én követtem. Nincs valami borzasztóbb, mint a halottakat a fáklyák vörös viszfényénél látni. Nem volt szél, de a lángok épen úgy hajlongtak, mint szeles időben és mindezen halovány lények nyi­tott szemeikkel, mozogni látszottak. — Nincs meghalva ?! kiáltá Spick, talán bolond vagy Jeffer? Azt hiszed, hogy jobban tudod mint a sereg sebészei? Nem . . . nem . . . ő megkapta jutalmát . . . s ez jól van ! ez azon nő, ki az én pálinkámat papirossal fizette, taka­rodjatok el, hadd üssem agyon ezt a kutyát, s azzal legyen vége. — Mi történik ott ? — kérdé ekkor nagybá­tyám erős hangon. És mindezen emberek mintegy ijedve visz­­szafordultak.

Next