Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-19 / 240. szám

240-ik szám. Csötörtök, 1871. October 19. V. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. K­­e intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. mű­ fizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 — » egy hóra . . 1 » 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben pos­ta utalványnyal eszközölhetni. Pest, October 18. Lassanként közeledünk a döntő pillanathoz. A válság azonban rendíthetlenül tartja magát, s a minisztertanács, mely e tárgyban tegnap lett volna határozandó, ma vagy holnap fog meg­tartatni. Ez a bizonytalan tény az egyedüli, a­mit mint bizonyosat lehet jelenteni, mert a hely­zetben semmi változás sem történt. A válság eldöntésében azért történt elnapo­lás, mert Andrássy az uralkodónál lévén kihall­gatáson, Pestről fontos dolgokról értesíti az uralkodót. Mint tényt állítják, hogy Beust s Hohenwarth továbbra is hivatalban maradnak, s a válság oly módon leend elintézve, hogy állását egyiknek sem kell elhagyni. Ez annyival bizonyosabbnak látszik, mert Hohenwarth a cseh követelések ellenében a reichsratbnak határozó jogát el­ismeri. A cseh országgyűlésnek a leirat még nem küldetett el. Egy bécsi lap értesülése szerint a császári leirat ki fogja jelenteni, hogy a kor­mány az alaptörvényjavaslat szakaszait nem terjesztheti a reichsrath elé törvényjavaslat alak­jában, ha csak a cseh országgyűlés azt lénye­gesen nem fogja módosítani. Azt is jelentik, hogy egy leirat a cseh országgyűléshez elkülde­­tett, mely az elvi kérdéseket egyelőre mellőzve, a reichsrathba való választásokat sürgeti. A ma érkezett németországi lapok a német parlamentet megnyitott trónbeszéddel foglalkoz­nak. A conservativ lapok az egységre vonat­kozó tételeket hangsúlyozzák, a szabadelvű la­pok pedig a béke fentartásának biztosítására c­élzó tételeket emelik ki. A német lapok a bécsi eseményeket is figye­lemmel kísérik. A „Volkszig“ szerint Ausztriá­ban a dolgok oly elhatározás felé közelednek, melytől nem csak a birodalom léte, hanem Európa nyugalma függ. A németországi jövő évi hadügyi budget ki­adásainak tételei hír szerint következőleg cso­portosulnak : Poroszország 67,587,624, Szász­ország 5,052,096, Württemberg 3,690,208, a két Mecklenburg 1,311,565, Bajország 10,800,000, rendkívüli kiadások 11/5 millió tallér. A német hadsereg 1892-i összes költségeinek előirányzata körülbelől 90 millió tallérra menend. A párisi lapok még mindig a főtanácsnokok választási eredményével foglalkoznak. Az or­leanista lapok szerint az alkotmányos monar­chikus párt szívesen kérdezné meg a pártot a végleges kormányforma iránt, csak hogy azt nem tudja, hogy miként tegye azt. Francziaország s a kúria közt valószínűleg némi súrlódás fog beállni, mert Thiers állítólag a kormánynak vindikálja azon jogot, hogy a püspököket kinevezze. Ellenben a Vatikán azt mondja, hogy a concordatum csak a praesentio jogot adja meg a franczia kormánynak, de a ki­nevezés s a javadalom átruházása a szentszéket illeti. E nézet­eltérés fontos következményeket vonhat maga után, mert ez az első eset, midőn a csalatkozhatatlanság a még érvényben lévő konkordátummal akar megmérkőzni. Spanyolországban a köztársasági párt teg­napelőtt tartott gyűlése által adott ismét magá­ról életjelt. Megállapodás az iránt történt, hogy az egész országban a párt hatalmas ellenzékké képezze magát. Az algíri lázadás, mely az újabb hírek sze­rint kivált Constantine tartomány déli részében ma is szakadatlanul folyamatban van, a versa­­illesi kormánynak alkalmat szolgáltatott, hogy az ország igazgatásában átható reformokat esz­közöljön. A hivatalos lap szerint a gyarmat öt megyére osztatik s legfőbb igazgatása egy kor­­mányzó tanácsra bizatik, melynek élén Algir polgári kormányzója álland. Ezen intézkedések az 1860. rendeletet részben visszaállítják, csak­hogy a polgári kormányzatot még inkább elkü­lönítik s függetlenné teszik a katonaitól s igy az uj szervezetnek valóban önkormányzati jel­lemet kölcsönöznek. — Az algíri lázadás alkal­mából Francziaország és Marocco közt bizonyos differencziák támadtak, melyek eltávolítására a marockói császár nagy készséget tanúsít. TERÉZ ASSZONYSÁG. — Regényes korrajz. — Az első franczia köztársaság idejéből. Irta Erkmann-Chatrian. (Folytatás.) A sirásó beszélni kezdett, más kettő vagy három elsompolygott, és mi láttuk a markotá­­nyosnőt kút lépcsőjénél elnyúlva, fehéren, mint a hó­­ szétbomlott szép fekete haja az iszapban, kis hordója még az oldalán, és halvány kezei jobbra-balra a vízborította nedves kövekre vet­ve. Több hulla is volt közelében s az uszkár, a­melyet én reggel a kis dobos mellett láttam, fel­borzolt szőrrel, szikrázó szemekkel és remegő ajakkal feküdt lábainál morgott és borzadva nézett Spickre. Daczára bátorságának és ásójának, a korcs­­máros nem mert közeledni, mert könnyen lehe­tett látni, hogy ha ütése nem találna, a kutya nyakába ugornék. — Mi az ? ismétlé nagybátyám. — Mivel ez a kutya ott marad, kezdé Spick rikácsolva, azt mondják, hogy ez a nő nincs meghalva. — Igazuk van, mondá nagybátyám heves hangon, bizonyos állatoknak több szívük és eszök van, mint bizonyos embereknek. Taka­rodjál el. Ellökte könyökével, s lehajolva egyenesen a hölgy felé tartott. A kutya, a­helyett, hogy rá­ugrott volna, megnyugodott és hagyta őt csele­kedni. Mindenki közeledett, nagybátyám letér­delt, kioldó a nő köntösét és kezét szivére tette. Mindenki hallgatott; a csend mély volt. Ez egy perczig tartott, midőn Spick mondá: — He ! he! he! el kell temetni, ugy­e, dok­tor úr ? Bajorországban figyelemre méltó dol­gok történnek. — Még csak nem­régiben Bajorország arról volt híres, hogy mint az ultramontánok fészke , a sötét­ség tanai onnan szivárogtak ki. S íme, még a Róma ellenes mozgalmak másutt csak nagy nehezen tudnak tért foglalni, addig ez első­sorban nagyon is hath­. or­szág lakossága mint a lelkiismereti sza­badság zászlóvivője lép föl. A harczot Döllingerrel élén München kezdte meg, még­pedig oly eredmény­nyel, hogy a mozgalom által keltett hul­lámok a legtávolabb országokba is elgyű­­rűztek. Mi természetesebb, minthogy az ultra­montánok mindent elkövettek, hogy e mozgalmat elfojtsák vagy legalább annak hatását gyengítsék. A harcz megkezdő­dött, de a müncheni érsek hiában dörgött pásztori leveleiben a szakadár papok s az egyház ellenségei ellenében, az egykor annyira félt fenyegetés ma már a pusz­tában elhangzó szónak bizonyult. Ez ügy hosszabb ideig csak a két fél közötti versenygés volt. Az ország pol­gárainak végre joguk volt megtudni, hogy a kormány e tekintetben melyik fél állás­pontját foglalja el. Nagybátyám összehúzott szemöldökkel fel­­emelkedett, tetőtől-talpig végig nézvén ezen embert. — Nyomorult! mondá neki, egypár messzely pálinkáért, a mit ezen szegény nő úgy fizetett meg, a­hogy tudott, te jobban szeretnéd őt hal­va látni, s talán élve eltemetni! — Doktor úr, kiáltá a korcsmáros, fenhéjázó tekintettel, tudja, hogy vannak törvények, és hogy . . . — Hallgass, szakító félbe nagybátyám, a te cselekedeted becstelen. És a többiek felé fordulván: —■ Jeffer, mondá, vidd ezen nőt az én há­zamba; még él. Egy utolsó megvető tekintettel nézett Spick­re, míg a sirásó és fiai a markotányosnőt gya­­log­hintóra helyezték. Útnak indultak; a kutya nagy bátyámat követő, lábához simulva. A ház mellett, gúnyos hangon hallottuk ismételni a korcsmárostól: — A nő meghalt, azaz orvos annyit tud, mint az én ásóm! A nőnek vége van... az mind­egy, ma vagy holnap temetik el, az nem változ­tat a dolgon... Meglátjuk kettőnk közül me­lyikünknek lesz igaza. A­mint a téren keresztül haladunk, láttam a vakondászt, és Koffelt, a­kik követtek bennün­ket, a­mi nagyon megkönnyítő szívemet, mert az éj óta egy neme a félelemnek lepett meg kü­lönösen holtakkal szemben, elégedett voltam, hogy sok ember közt valók. A vakondász a gyaloghintó felett ment, ke­zében nagy fáklyával. Koffel, bátyám oldalán komolynak látszik. — Rettenetes dolgok ezek, orvos úr, mondá az utóbbi. — Ah! ön az Koffel, szólt nagy­bátyám. — Igen, igen, a rosz szellem a levegőben van, a sötétség kisértetei elszabadultak lánczaikról. Ekkor a gipsztöredékkel teli kis folyosóra értünk; a vakondász megállapodván a küszöbön világított Jeffernek és fiainak, kik nehéz lépték­­haladtak előre. Mi követtük mind a szobába, és a vakondász felemelő fáklyáját, ünnepélyes hangon kiáltá­­nyolódni ; ha az ördög egyszer útnak indul, nem tudni többé, hol állapodik meg.“ Így beszélt nagybátyám, kétségbeesett kife­jezéssel. Én futottam betenni a táblát, s hal­tám, hogy ő belülről beakasztja. A kút felé nézvén, láttam, hogy két más halottas szekér távozik. Egészen dideregve tértem vissza. Koffel megrakta a tüzet, mely a kályhában pattogott, nagybátyám műtészeres szekrényké­jét az asztalra helyezte ; a vakondász vártában nézte az ezer apró fényes kést. Nagybátyám elővett egy kutaszt, az ágyhoz közeledett, szétvonta a függönyöket; a vakon­dász és Koffel követték. Erre engem nagy kíváncsiság vonzott előre, és oda mentem nézni. A gyertya világa az egész fülkét betöltő. Jakab bátyám felvágta a markotányosnő mellényét, Koffel egy nagy szivac­csal meg­mosta fekete vérrel borított mellét. A kutya nem is nézett, nem is mozdult. Lizi is bejött a szobába, kézen fogott engem és nem tudom mi­csoda imádságot mormogott. A fülkében csend valt, és a nagybátya hallván a vén szolgálót, egészen haragosan rá kiáltott: — Hát még­sem hallgatsz vén bolond ! No, most vakondász, emelje fel a karját! — Gyönyörű teremtés ! mondá a vakondász és még nagyon fiatal. — Milyen halovány ! szólt Koffel. Még jobban közeledtem és láttam a hölgyet, fehéren mint a hó, hátra vetett fővel, szétbom­lott fekete hajjal. A vakondász felemelve tartotta a nő karját, a mell és hónalj között egy kékes seb mutatkozott, melyből néhány csepp vér folyt. Nagybátyám ősz­szeszok­ta ajkait, s a sebet kutaszolá, de a kutasz nem akart bemenni. E perezben annyira figyel­mes lettem, mivel soha sem láttam hasonlót, hogy egész lelkem a jeleneten csüngött és hal­lám mint mormolja bátyám: „Különös!“ Most a hölgy milyen sóhajtott és a kutya, mely addig hallgatott, olyan keserves és szelíd hangon kezdett vonítani, hogy emberi lénynek lehetett volna képzelni. Minden hajszálam ég­nek meredt A vakondász felkiáltott: — Hallgass! A kutya elhallgatott, nagybátyám pedig mondá: — Vakondász, emelje fel a nő karját Koffel jöjjön ide és tartsa. . Koffel az ágy háta mögé ment, és a nőt vál­lon fogta; a kutasz mindjárt jól be­haladt. A nőnek mély nyögése hallatszott, a kutya morgott. —Rajta, kiáltó nagybátyám, meg van ment­ve. Tartsa Koffel, a golyó az oldal bordákra csúszott, itt van a válla alatt, érzi ? — Igen jól! A nagybátya kiment, s engem meglátván a függönyök alatt, rám kiáltott. — Mit csinálsz ott ? — Nézek. — Na még csak a kellett, hogy ez is ide nézzen! Meg van mondva, hogy mindennek visz­­szásan kell menni. Egy kést vett az asztalról, s vissza ment előbbi helyére. A kutya csillámló szemeivel rám nézett, ami engem nyugtalanított. A nő hirtelen felsikoltott, s nagybátyám vi­dám hangon mondá: — íme ! . . ez pisztoly­golyó. A szerencsét­len nő sok vért vesztett el, de magához té­­rend. — Az ukránok nagy tüzelése alatt kapta, mondá Koffel, én a vén Kramernél voltam, az első emeleten , óráját tisztítottam s láttam, hogy ők lettek megérkezésükkor. — Lehet, felesé nagybátyám, kinek csak akkor jutott eszébe, hogy a hölgyet meg­nézze. (Folyt, köv.) Lutz és Pauler. E végből téve Herz a képviselőház­­ban ama nevezetes interpellátiót, melyre Lutz közoktatási miniszter a napokban világosan s határozottan kijelenté, hogy a kormány az ókatholikus hitközségeket mint valódi kath. hitközségeket ismeri el, s úgy a világi, mint egyházi állású polgá­rokat , a­kik a csalhatatlansági tant nem akarják elismerni, a papi hatalom visszaélései ellenében védelméről bizto­sítja. Bebizonyitá az uj tan államveszélyes­ségét s ennek folytán az államot jogo­sultnak tartja arra, miszerint egy oly egyházzal szemben, mely a tanfogalom­ban ily újítást akar behozni, az eddig ér­vényes törvényeket megváltoztathassa s szerinte ennek szükségessége már akkor áll be, ha a régi egyházi szervezetbe ho­zandó újítással az állam létérdekei szán­dékoltalak megtámadtatni. Nem újítás, hanem az újításban az államveszélyeztető dolog az, mi a kormány föllépését okvet­lenül szükségessé teszi. Nem lehet tagadni, hogy a miniszter a csalatkozh­atatlansági eszme irányát még élesebben is fölfedhette volna. De valószínű, hogy ezt azért kerülé, mert Berlinben nem lett volna kedves dolog, ha a római kúria ellen már most oly me­rev állás foglaltatik el. Bismarck számító ember, szereti a két­­kulacsosságot s sem Rómával, sem pedig az újkatholikus papsággal végképen nem akar szakítani, miután nagyon is méltá­nyolja azon befolyást, melyet a papság a katholikus tömegre még most is gya­korol. Kétségkívül Rómában a bajor minisz­ter nyilatkozata nagy nyugtalanságot szült, de más­részt az az ultramontán pár­tot csak nagyobb tevékenységre fogja ösztönözni. A viszály tehát más országok­ban, erre el lehetünk készülve, még éle­sebben fog kitörni s ez az, a­mi minden ország kormányát kell, hogy arra sar­kalja, miszerint az állam az egyháztól valahára egészen külön választassák. A vallási mozgalom bizonyos fokig nálunk is kezdetét vette. S különös, a kormány ezt a sajtó majd­nem egyhangú fölszólalása daczára sem akarja észre­venni s semmi életjelt sem ad, hogy a közvélemény sarkalásának eleget téve,az állam s egyház közti viszonyt valahára rendezze. A bajor miniszter nyilatkozata a mi közoktatási miniszterünknek útmutatásul szolgálhatna, de az a sajnos, hogy Pau­ler Tivadar e téren az általános közvéle­mény megnyugtatására oly keveset tett eddig, miszerint senki sem tagadhatja, hogy Pauler e fontos tárcza vitelére nem . Hol vannak a csendesség napjai, a béke, a nyugalom és a biztosítás perczei a munka után .... hol vannak, doktor úr ? Ah ! elrepültek ezen nyílásokon! Csak akkor láttam valójában, a mi régi jó szobánk állapotát: széttört ablakok, melyeknek metsző szálaik és fénylő hegyeik szétszórattak a sötétség mélyében, megértettem a vakondász beszédét, és azt gondoltam, hogy szerencsétle­nek vagyunk. — Jeffer, helyezze ezen nőt az ágyamra, mondá a nagybátya szomorúan, nem kell, hogy a mi szerencsétlenségeink elfeledtessék velünk, hogy mások még szerencsétlenebbek nálunknál. És a vakondász felé fordulván : — Ön itt marad világitni, mondá, Koffel nekem segíteni fog. A sirásó és fiai a gyalog h­intót a pa­dozatra tették, a hölgyet az ágyra, a fülke mélyébe helyezték. A vakondász, kinek tégla­szinü arcza, a fáklya viszfényénél biborszinü lett, világított nekik. Nagybátyám néhány krajczárt adott Jeffer­nek, ki fiaival együtt elment. A vén Lizi oda jött nézni; álla reszketett, nem mert közeledni, s hallom, hogy halkan az Ave Mariát mondá. Ijedsége elrémite, midőn nagybátyám kiáltá: — Lizi, ugyan hová gondolsz ? Az isten ne­vére, hát bolond vagy ? Nem olyan-e ezen nő, mint a többi nők, s te nem segítettél-e nekem százszor műtéteimnél? Rajta, rajta . . . már most a bolondság emelkedik fölöl . . . Menj, melegíts vizet ; ennyi mind­az, a­mit tőled várok. A kutya a fülke elé ült, s göndör szőrén ke­resztül nézte az ágyon elnyúlt mozdulatlan és halálsápadt nőt. — Friczi, szólt hozzám nagybátyám, tedd be a táblát, kevesebb levegő lesz. És ön Koffel sutsön be, mert hogy Lizire most valamit bízhas­sunk, arról ne is álmodjunk! Ah ! ha ennyi nyo­mor között lenne józan eszünk, egy kissé nyu­godtan maradni. De mindennek össze kell be­alkalmas. Eddigi működése méltán e jo­gos következtetést engedi fölvetni. Avagy nem volt-e a közérzületet sér­tő, midőn a törvények ellenére cselekvő püspök ellen csak hosszabb nógatás után szánta el magát a legenyhébb utat vá­lasztani, hogy a sértett törvénynek tisz­teletet szerezzen ? Vagy azt hiszi tán a kormány, hogy e kérdés magától meg fog oldatni ? Nagy tévedés. Az államnak minden oly ügy elinté­zésében kezdeményezőnek kell lennie, mely az állampolgárok közt az egye­netlenség magvát képes elhinteni. Ezért kötelessége a kormánynak a nagy többség által kívánt új utat megte­remteni. Az egyházat az államtól külön választani, a felekezetnélkü­liséggel nem csak kac­érkodni, hanem határozottan életbeléptetni, a polgári házasságot be­hozni, szóval: mindannak létrehozásáról gondoskodni, a­mit egy magát szabad­nak nevező állam polgárai jogosan köve­telnek mint olyat, mely szabadelvű néze­teikkel megegyez. Ha ez megtörtént, a két út közt kiki szabadon választhat, az egyiknek vagy másiknak követésére nem kényszerittet­­hetik s ez által a viszálynak eleje van véve. Mig a kormány igy nem cselekszik, addig nagyon is jogos azon nézet, misze­rint még most is számit a papság támoga­tására, mely a jövő választásoknál segí­teni fogja. Ha a szabadelvűség helyett az ultramontánok támaszától várja a győ­zelmet, lehet, hogy a fanatisaczió segítsé­gével sikerü­lene a polc­on még egy da­rabkáig fentartania magát, de annál job­ban biztosítja végbukását. A. I. — A veszprém megyei Baloldali kör — a f. évi okt. hó 29-én délután 3 órakor — Veszprémben a „Korona“ nagy vendéglő termében, — a párt újra szervezése, — más fontos ügyek megvitatása, — és egyöntetű mű­ködésének megállapítása végett „nagy gyűlést“ tart. Hová és mikorra a megyei baloldali érzel­mű honpolgárok egész bizalommal, és hazafias tisztelettel meghivatnak. Veszprém okt. hó 17. 1871. — A pénzügyi bizottság tegnapi ülésében a pénzügyminisztérium költségvetését tárgyalta. Központi igazgatásra megszavazta az előirányzott 886,866 frt, a múlt évben csak 884,400 frt lévén, az idei többlet 2466 frt.­­ A bizottság azon változással szavazta meg az elő­irányzatot , hogy azon tisztviselők lakbérére nézve, kikre lakbérfölemelés van fölvéve, csak a múlt évi illetményeket vette föl. — A minisz­térium létszáma ugyanaz, mi 71-ben volt, csak 6 számtiszti állomás lett még rendszeresítve, mi tekintve, hogy a határőrvidéki pénzügyet is ezen minisztérium kezeli, — indokolt. Központi állampénztár. Az előirányzat 660,037 frt; ezen összeg a lakbér felemelési összegek törlése után a bizottság által megsza­vaztatott. — A pénzügyi igazgatóságok s szám­vevő osztályok — a lakbér felemelési összegek törlése után, — továbbá a horvát-szlavén pénz­ügy költségvetése a múlt évi szerint állapittatik meg. — A temesvári s zágrábi hadparancsnok­ságok, a határőrvidéki pénzügyi osztály költ­ségei általányképen fognak a megszavazásra ajánltatni. — A zágrábi országos főpénztár költségei, a múlt évi szerint szavaztattak meg. A pénzügyi felügyelőségekre előirányzott összeg a lakbér fölemelési összegek törlése után — megszavaztatott. — Adóhivatalokra a múlt évben 1.543,500 frt 1872-re 1.800,030 frt, s igy az idén 257,330 frttal több szavaztatott meg; e többletet részben a határőrvidéken felállítandó adóhivatalok költségei okozzák, miután a ma­gyar határőrvidéken 8, a horvát-szlavón tarto­mányokban 15 s Belovár vármegyében 4 új adó­hivatal fog felállíttatni. Ezen kívül Magyaror­szágon 77 új adóhivatal felállítását javasolja a miniszter. A bizottság hosszabb tárgyalás után abban állapodott meg, hogy a határőrvidéken s Belo­vár vármegyében felállítandó adóhivatalok költségeinek megszavazását a háznak aján­lani fogja. A horvát-szlavén adóhivatalokra előirányzott költség-többletet azonban törölte, s csak azon összeg megszavazását ajánlja, mely a múlt évben szavaztatott meg, azon megjegyzéssel, hogy a múlt évben személy­­szaporításra megszavazott 30.000 frtot, melyet a bizottság 1872-re is megszavazandónak vél, a miniszter esetleg, de csakis ezen összeg erejéig egyes új adóhivatalok felállítására fordíthatja, ott, ahol új adóhivatalok felállítása a viszonyok­nál fogva elkerülhetően szükségesnek mutatko­zik, így tehát az előirányzat rendes rovatából mintegy 160,000 forint, a rendkívüliből 80,000 főt töröltetett. Egyetemünkről. III. Nem tagadhatja ma már senki, legye­nek bár eszméi a föladatok és kötelessé­gek körül még oly ósdiak , hogy a XIX. századnak democratico-reális iránya régi eldugottságából kiemelte és sok más tu­dományág fölé s valamennyivel legalább is egyenlő színvonalra emelte a nem­zetgazdaságit. Ma ez az a mér­ték, a­melyet a korigény, mint átaláno­­sat inaugurált, érvényesül ez tehát nem csupán a politikában s a pénzügytanban, de az életnek és a haladásnak minden ágazatában.

Next