Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)
1871-11-08 / 256. szám
256-ik szám. Szerda, 1871. november 8. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre.....................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábopetitsor 25 kr. Pest, november 7. Alább közöljük a mai nap folytán a közös- Ligyes miniszterválságra vonatkozó több oldalról érkezett híreket, amely már be is fejeztetett. A mily váratlanul jött, oly hirtelen véget is ért. Beust távozik, helyét Andrássy foglalja el s Lányai miniszterelnök lesz. A franczia „Presse“ azt jelenti, hogy a nemzetgyűlés elé indítvány fog terjesztetni a népnek következő három kérdés fölötti megszavaztatása iránt: Akarja-e Francziaország a köztársaság fentartását? Akarja-e Francziaország Thiers hatalmának fentartását? Akarja-e Francziaország a nemzetgyűlés részleges megnyitását. A negyedik kérdés pedig a Thiers halála esetére beálló combinatióra vonatkoznék. Görögországban szintén miniszter válság állt be. A kamara elnökének választása alkalmából a minisztérium kabinetkérdést állított fel. Az erre bekövetkezett választmánynál a kormány jelöltje megbukott az ellenzéki jelölt ellenében ; 152 szavazatból a kormányjelölt 48-at, Zaimis 78-at, Delingiorgis 14-et és Bulgaris 12-öt nyert. A Comonduros minisztérium tehát beadta lemondását. A „Nordd. Ztg.“ kiemeli az ultramontánok és communisták növekedő összeműködését és megjegyzi, hogy Németország és a modern állam ezen két halálos ellenségének gyülhelye épen Belgiumban van. Belgium 1864. óta Németország önzetlen és feláldozó védelmének köszön mindent, a belgiumi sajtónak nincs fontosabb feladata, mint a küzdelem a fekete és vörös internationalek ellen, kiknek összeműködése Németország jövőjét folytonosan fenyegeti. Az olasz királynak egy rendelete bezárja a jelenlegi kamarai ülésszakot és a parlamentet. hó 27-ére hívja össze. A nemzetközi távirdai congressus decz. 1-én fog Rómában nagy ünnepélylyel megnyittatni, a congressusban a külügyiminiszter elnöklete alatt Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália képviselői és a nagy vaspálya és ipartársaságok küldöttei fognak részt venni. A congressus tartama 14 napra van határozva. Kossuth Csehországról. A „Pesti Napló“ vonatkozólag azon rövid sorainkra, melyeket Simonyi Ernő Turinból történt hazatérése alkalmából írtunk, azon megjegyzést teszi, miszerint kár, hogy Kossuth nézetéről a cseh kérdésben oly keveset közlünk. Méltányolni tudjuk a „Pesti Napló“nak e kíváncsiságát, annyival is inkább, minthogy az ő bölcse, Deák Ferencz, e nagy fontosságú kérdésre nézve nagy bölcsen hallgat, s indíttatva érezzük magunkat ebbeli kíváncsiságát teljesíteni. Hozzátévén azt, hogy Kossuth Lajos nem várta be a cseh kérdésnek mostani, már felette kritikus stádiumát, hogy a nemzetet azon veszélyre figyelmeztesse, mely ebből származhatik, hanem tette azt már 1867-ki februárban vagyis három hónappal, mielőtt a magyar országgyűlés a közös ügyes alkut aláirta volna. Ajánljuk e czikket a „Pesti Napló“nak és pártjának becses figyelmébe. — Tanulmányozzák jól és azután kérdezzék meg saját lelkiismeretüktől, hogy megvannak-e elégedve azon politikával, melyet a magyar kormány e kérdésben követ. Megjegyezzük végül, miszerint Kossuth alábbi czikke a fent említett évben egy magyar folyóiratban ezen czím alatt jelent meg: Minő kilátást nyit a „közösügyi“ munkálat a birodalom népeivel a barátságos viszony tekintetében ? A „közösügyi“ munkálat 30 ik szakasza azon elvet állítja fel, hogy egy részről a magy. korona országai együtt, más részről ő Felsége többi országai együtt úgy tekintessenek, mint két külön és teljesen egyenjogú fél. Más szóval Magyarország kívánja, hogy az osztrák ház uralkodása alatt levő minden, nem a magyar koronához tartozó országok és tartományok egy állami egységgé forrjanak össze, tehát nemzeti és állami egyéniségükről mindannyian mondjanak le, akárminek legyenek bár históriai jogaik. Decretálja Magyarország számukra a közjogi centrális adót, s elkobozza állami személyességüket a bécsi udvar „nagyhatalmi állása“ számára. A dolog nevetséges hetvenkedés volna, ha oly igen veszélyes nem volna. Nevetséges, mert Magyarországnak erre sem joga, sem hatalma. Veszélyes, mert némely oly nemzeteket zúdít fel ellenünk, kikkel a jó barátságot s jó egyetértést cultiválnunk kellene az osztrák ház nagyravágyó politikája ellen. Magyarország nem akar a birodalmi reichsrathba bemenni és ezt jól és jogosan teszi, csak az a baj, hogy az alkotmányos élet azon legfőbb attribútumaira nézve, melyek az országoknak állami típust adnak,minek: a nemzetközi viszonyok, a hadi költségek s velők a háború és béke kérdése) substituálta a közös delegatio eszméjét — ami miután bár külön tanácskozik, de együtt szavaz — csak annyiban különbözik a reichsrathtól, hogy delegatioknak van keresztelve. Hanem azt követeli a közösügyi munkálat, hogy az sztrák ház uralkodása alatti minden többi cágok és tartományok állami jogaikat abdikálk s a birodalmi Reichsrathba bemenjenek, miszerint ez ama delegátiok másik felét kinevezhesse s mint állami egység Magyarországgal mint másik állami egységgel a közös költségek quotája, az államadósságok, a vámrendszer, stb. iránt tradtálhasson. 1861-ben még az mondatott, hogy egy vagy más közös érdekű viszonyra nézve, (minek hiszen független országok közt is fennforoghatnak) Magyarország kész az egy uralkodót ismerő országokkal mint szabad nemzet szabad nemzetekkel egyezkedni. Most már nem nemzetekről, hanem csak nemzetről van szó. A közösügyi bizottmány decretálta (s úgy látszik az országgyűlés ha viszhang leszen mindenben) hogy Cseh- Morvaország, Galiczia, Szilézia, Tyrol, Styria, Ausztria, Istria, Illyria, meg isten tudja mi minden csak egyetlenegy nemzet. Ugyan ha szabad kérdenünk, mi neve lesz ez uj sütetű nemzetnek, a teremtés ezen improvisált uj productumának ? Lesznek egy részen a „magyar korona országai“ (ha lesznek többes számban, ami igen nagyon kétséges) vallyon más részen minő „korona“ lesz egységi symboluma annak az új nemzetnek ? Tán a cislajbániai korona? de hát hol van az? Vagy az osztrák birodalmi korona? de hát ez hol van ? Amaz országok között, melyeket a magyar országgyűlés egy nemzetté decretál, vannak olyanok, melyeknek „koronája“ régebben képvisel nemzetet, mint sz. István koronája. Az osztrák császári birodalom pedig alig hatvan éves. Nem oly időben született, melyben még koronák szoktak teremni. Deák már élt, midőn a rénusi confederatio véget vetett a „római szent birodalomnak“ hivott német császárságnak. Ilik Ferencz megszűnt német császár lenni, s nehogy császári czime devalváltassék, átbérmálta magát I s. Ferencz osztrák császárnak. Ennyiből áll az egész. És ezen czimzetességi comediából most Magyarországon azt faragják ki, hogy a cseh, morva, lengyel, osztrák, tyroli, steyer, istrianus és illyr stb egy nemzet legyen. Természetesen ennek a 61 éves osztrák birodalomnak „nemzeti egységét“ a magyar Lustkandelek ki fogják magyarázni az 1723-ki pragmatica sanctióból“ (ami nem is pragmatica sanctió) mint kimagyarázták a közös védelmi „kötelességet“, melyről nem csak apáink sohasem nem is álmodtak, de még Ferencz József ősei sem álmodtak soha, sem Mária Terézia, ki könyek közt esdett a magyarnak, hogy oltalmazza őt, sem Ferencz császár, ki annyiszor kért segítséget a magyartól, de soha sem a pragmatica sanctióból folyó kötelesség alapján. És Magyarország „bölcsei“ azt gondolják, hogy a hosszas szolgaságból nemzeti jogaik tudatára ébredt ama különféle országok hálát és hit pajtásságot fognak Magyarországnak esküdni, azon „mély tapintatu bölcseségért, hogy őket „egy nemzetté“ metamorphisálni méltóztattak ? Veszélyes játékot űz a magyar országgyűlés, minden tekintetben veszélyest. Nem tűzhetjük ki magunknak feladatul e lapok hasábjain, az úgynevezett osztrák birodalom egyes országainak történelmi alkotmányos jogait világosságba helyezni. Annyival kevésbbé pedig, mert annyira mégis csak haladt már ez emberiség, hogy a nemzeteknek ne legyen a pergamentekre szükségük, miszerint joggal elmondhassák hogy nem ők léteznek az uralkodók végett, hanem az uralkodók végeztek. A nemzetek alkotmányos jogának kútfeje a nemzeti akarat maga. A hatalom e jogot elnyomhatja, de meg nem semmisítheti. Elavulhatlan örökjog ez, mely a nemzetek halálával szünhetik meg. De mégis erős várha a törvény és mindig nagy előny, ha egy nemzet nem csak természeti, hanem történelmi jogokra is hivatkozhatik. Miszerint tehát példában is kitűnjék,minő jogsértés bűnébe esik Magyarország, még a történelmi jog szempontjából is, midőn az ügyvezett osztrák birodalmi országoknak, egy állami egyéniségbe összeolvasztását elvül állítja fel az osztrák házzali alkudozásaiban ; csak Csehország történelmére akarjuk a magyar országgyűlést emlékeztetni. Csehországnak a történelmi jog szempontjából is szint annyi joga van magát külön autonóm államnak tekinteni, mint Magyarországnak s ha lehetséges volna, még annyival is inkább több joga volna, amennyiben tény, hogy Cseh-ország már önálló virágzó állam volt századokon át, midőn még mi magyarok nem voltunk Európában. Csehország ugyanazon időben s ugyanazon módon kerül az osztrák ház uralkodása alá, mint Magyarország , szabad választással s két oldalú kötés alapján, mely az ország jogainak épségben tartását tulajdon azon szavakkal kikötötte, mint Magyarországon. Igaz, Csehország szintúgy szabad akaratból a német birodalom tagjává lön , de a német birodalom megszűnt lenni, s Csehország soha sem adta ahoz megegyezését, hogy állami egyéniségéből kivetkőztetve, az osztrák birodalomba beolvasztassák, miként őt bámulatos praesumptióval a magyar országgyűlés beolvadottnak nyilatkoztatni készül. Sőt Csehország külön állami egyéniségét, már az osztrák birodalom decretálása után maga az osztrák ház is elismerte az által, hogy a még életben levő V. Ferdinánd, magát külön cseh királynak megkoronáztatta, és koronázásakor az ország jogainak megtartására esküt mondott épen úgy, mint Magyarországon, s míg mint osztrák császár magát I. Ferdinándnak nevezé, mint cseh király magát V. Ferdinándnak czimezte, egészen úgy, mint Magyarországon. József császár mondhatta a koronázásról, hogy „pueri puerilio tractant“, de Magyarország, mely a koronázásig mindig egy jogbiztosító ünnepélyes államszerződésnek tekintve, annak hasonló becsét a cseh nemzetnél sem fogja tagadni akarhatni. Igaz, Csehország tömérdek jogsértést s véletlen szenvedést kapott osztályrészül az osztrák háztól , még ha lehet többet mint mi. a görcsös borzalom foglalja el az ember szivét, ha visszaemlékezik, hogy mit szenvedett Csehország, ama „kegyes áhitatos“ 2-dik Ferdinánd alatt, kinek vallásossága — „az isten nagyobb dicsőségére tiz millió ember életébe került és ki midőn (hogy Mentzel szavaival éljünk) mint egy hyena csontok és rothadás közt kimúlt“ nem hagyott többet 780,000 lakosnál azon Csehországban, melynek midőn felette uralkodni kezdett 3 milliónál több lakosa volt. Hanem mi nem gondoljuk, hogy a „fehérhegyi“csata folytán Magyarország a „vérwirkolás“ istentelen tanának Csehországra alkalmazását helyeselhesse, midőn annak a világosi árulás folytán magunkra alkalmazását, oly dicséretes erélylyel ellenezte. De ha mégis, (mitől isten óvjon) bal számítású öngyilkos önzésből nem zúdulna fel a magyar lelkiismeret az ellen, hogy az államönállás azon elkobzása, melyet magától visszautasít, a cseh nemzetre alkalmaztassák, — emlékeztetjük a magyar országgyűlést azon históriai tényre, hogy Csehországnak semmi más osztrák tartománynyal össze nem forrasztott külön állami individualitása soha még a fehérhegyi csata után sem szűnt meg, sőt magának II. Ferdinándnak a Csengisz- és Kulikánok méltó vetélytársának 1627-i Confirmatoriuma, — Csehország alkotmányos autonómiájának egyik sarkalatos oklevelét képezi. Felhívjuk a magyar államférfiakat, kik oly könnyelműen registrálják Csehország állami individualitásának, a cislajbániai egységes nemzetbe felolvasztását — fölhívjuk, szerezzenek maguknak tudomást az 1845. cseh országgyűlés „alkotmányos bizottságának“ 1847-ben nyilvánosságra jött munkálatáról. Megérdemli, hogy kissé tanulmányozzák, mert bizonyosan nem kevésbé hü tükre az Csehország alkotmányos állami önállásának, mint Deák 1861-kifájdalom azóta nagyon lealkudott) jeles felirata a magyarországinak. És minthogy a fődolog a körül forog, hogy a deák párt azt kívánja, miszerint Csehország nem maga önállóan függetlenül gyakorolja az adómegajánlás vagy megtagadás jogát önmagára nézve, hanem előbb válaszszon egy lándtagot , az a landtag válaszszon követeket a közös birodalmi reichsrathba, az a reichsrath meg válaszszon delegatiót, miszerint aztán, az alkotmányos jognak mindezen bámulatos diluziói után az a közös delegatio, a magyar delegatióval egyetemesen reá szavazza a hadi adó obtingentiáját Csehországra; mivel — mondjuk — erről van szó, felhívjuk a deák-pártot, tanulmányozza egy kissé Csehországnak legalább újabbkori alkotmányos életét, s látni fogja, mikép az nem csak papiroson volt biztosítva a cseh nemzet számára, hogy a Csehországtól csak a cseh országgyűlésen lehet adót kérni, s azon felül, amit a cseh országgyűlés megajánl, semminemű sem direct sem indirect adót nem szabad kivetni , hanem látni fogja azt is, hogy Csehország nem csak az adó megajánlásnak (mint e napokban tüskén bokron keresztül a magyar országgyűlés tévé, hanem az adó valóságos megtagadásának is gyakorlatában volt, még 1847-ben is; látni fogja, hogy a cseh országgyűlésben 1847-ben volt annyi jogérzet és polgári erény, amennyi Magyarországban volt 1823-ban, de a magyar országgyűlésben nem volt sem 1861-ben sem 1866- ban , mert az 1847-ki cseh országgyűlés határozatilag kimondotta, hogy az országgyűlés beleegyezése nélkül kivetett adót senki fizetni nem tartozik, mit a magyar országgyűlés sem 1861-ben sem 1866-ban nem mert kimondani, sőt saját tagjai is birka türelemmel fizették a nyomasztó törvénytelen adót, és subraszzáltak a törvénytelen adó executióknak, a nélkül,hogy azok ellen csak egy erélyes határozattal is tiltakoztak volna — az 1867-ks országgyűlés pedig nem csak nem tiltakozott, hanem minden vizsgálat, minden beletekintés nélkül, a nemzetet koldusbotra juttatott törvénytelen direct és indirect adók egész mérhetlen özönét, minden törvénytelen hátralékaival egyetemben retroactive is törvényesítette, s még a német financzokat is meghagyta, sőt az alkotmányos minisztériumot felhatalmazta kötelezni a magyar alkotmányos hatóságokat, hogy azoknak a német financzoknak segédkezet nyújtsanak, nemcsak a folyó adónak, hanem a törvényesekké semmi szolgai condescendentiával át nem varázsolható törvénytelen hátralékoknak is behajtásában — mely felhatalmazást a magát „függetlenből“ királyivá átbérmált minisztérium nem is késett felhasználni. Az 1847-ik cseh országgyűlés ellenben nem csak valósággal megtagadta a követelt egy adó nemét, hanem midőn az mondatott nekik, hogy vigyázzanak, nehogy „az atya intése az Úr kegyelemvesztésévé változzék“ (die Warnung des Vaters in die Ungnade des Herren sich verwandele) a cseh országgyűlés mint hajdan Mirabeau azt válaszolta, hogy „ha nyomban fegyveres erő tör is be az ajtókon, az őket sem meggyőződésükben sem szavazatukban meg nem ingatja.“ Ilyen az a Csehország, melyet a magyar országgyűlést domináló deák-párt csak amúgy könnyedén ki akar állami egyéniségéből vetkőztetni, s a zagyvalék osztrák birodalom minden népeivel egy egységes nemzetté összeolvasztani. Mint értesülünk, Tóth Vilmos belügymininiszter tegnap este mutat be a Deák-körnek az új választási törvényjavaslatot. Mondják, hogy e javaslat szerint az erdélyi kerületekre nézve semmi változás nem történnék. Közösügyi miniszterválság. Még az új osztrák minisztérium meg sem alakult, Bécsben már újabb miniszterválság állt be, mégpedig ezúttal a közösügyi minisztériumra került a sor. Ma néhány távirat érkezett s ezek mindegyike azt erősiti, hogy Beust beadta lemondását. Erre vonatkozólag három hir érkezett. Az egyik szerint Beust elbocsájtatott és utódául Andrássy neveztetett ki. A második sürgöny azt állítja, hogy Beust állása minden hivatalos cáfolat daczára, megingatottnak tekinthető. Végre a harmadik sürgöny azt mondja, hogy Beust megrongált egészségi állapotának ürügye alatt tegnap lemondását beadta. A fejedelem Lónyait Pestre küldte Andrássyhoz, ki Beust helyébe államkanczellárnak van kijelölve. E hirtelen változás okát még most megközelítőleg sem lehet sejteni, miután erre vonatkozólag semmi biztos körülményt sem lehet tudni. Az egyik bécsi lap czikkében Beust bukását bünhödésnek mondja Hohenwart megbuktatásáért. Annyi már most bizonyosnak látszik, hogy Kellerspergnek Beust bukásában nincs része, miután azzal programmja minden részletét illetőleg egyetértett. Andrássynak birodalmi kanczellárrá való kineveztetése folytán Lónyay lenne magyar miniszterelnöknek kiszemelve. Lónyay ma Pesten járt s ma délután ismét elutazott. De tőle még bizalmas barátai sem tudhattak meg semmit, mert nagyon tartózkodó volt. Egy ma délután érkezett távirat szerint a holnap megjelenő hivatalos lapok közölni fogják a császári kéziratot, mely szerint Beust lemondása elfogadtatott, utódául Andrássy, Lónyay pedig magyar miniszterelnökké neveztetik id. Az osztrák válság a magyar országgyűlésen. Pest, nov. 7. Andrássy Gyula gróf a képviselőház mai ülésében felelt a cseh kérdés iránt hozzá intézett interpellátiókra. A feszültség, melylyel a válasz elé a ház, s a közönség nézett, kifejezést lelt a terem s a karzatok képén is, jóllehet e feszültségnek más külről jött oka is volt, az a ma vett bécsi távirati lm ugyanis, a mely szerint Beust gróf beadta volna lemondását s helyébe Andrássy gróf fogna lépni. Ez a hir, mely egész nap ép oly makacsul tartotta magát, mint amily váratlanul — mert ámbár sokszor lett pengetve, a legközelebbi események által nem volt újabban élőké,szitve — érkezett, nem vonta el ugyan az érdekeltséget a mai tárgyalástól, hanem részben mégis másfelé terelte, úgy hogy az uralgó izgatottságnak nem kis mérve ennek rovására tehető. Az ülés megnyílta előtt a folyosókon csak erről folyt a szó, csak ennek valószínűségét, bizonyosságát, vagy alaptalanságát mérlegelték. A miniszterelnök először Helly, azután Tisza interpellációját érintő válaszában, melynekérvelése — mikép az ügyből folyólag könnyen képzelhető — oly gyenge volt, hogy a kormány leghevesebb vérű pártolói is csak immel-ámmal adhatták helyeslések kifejezését, ami azonban a többség kötelességszerű tudomásvételét természetesen nem gátolta. E többséghez ma a kormány összes tagjai is járultak, még azok is, kik csak költségvetésök tárgyalásaihoz szoktak megjelenni a házban, egyébkor pedig a túrán, színházban vagy a kaszinóban laknak. Ma mind eljöttek „igen“ -t zengeni mesterük dicsőségére. A vita lefolyását következőként közöljük a gyorsiroda följegyzései nyomán: Andrásy Gyula gróf miniszterelnök : Két interpelláció intéztetett hozzám távollétem alatt, az egyik Helfy Ignácz a másik Tisza Kálmán t. képviselő úr által. Mindkettőre lesz szerencsém ezúttal felelni. Amennyiben pedig habár a szempontok különbözők, mégis a feltevések, melyekből a két interpelláció kiindul, tökéletesen azonosak. kat. ház engedelmével mindkettőre egyszerre fogok válaszolni; csak azt kívánom elválasztani, amit a két. interpelláló úrnak külön külön kívánok figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk !) Chronologicus rendben Helfy urat illeti az elsőbbség. Engedje meg tehát a t. képviselő úr, hogy csodálkozásomat fejezhessem ki a felett, hogy épen a szélsőbal egy képviselője (fölkiáltások a szélsőbalon. A 48-as párt!) tehát a 48-as párt egyik tagja (Derültség) tartotta feladatának e téren a kezdeményezést megtagadni, ugyanazon párt egy tagja, mely azt állította és állítja ma is, hogy a 67-i kiegyezés által Magyarország elvesztette eddigi befolyását, hogy osztrák provincziává sülyedett, hogy nem bírván azon kellékeivel az állam életnek, melyek nélkül egy nemzet sem létezhetik, sem saját sorsára, sem a monarchia közös ügyeire befolyása nem lehet, a magyar miniszterek pedig nem egyebek, mint a bécsi közös minisztérium akarat nélküli végrehajtó orgánumai stb. Bocsásson meg a t. képviselő úr, ha most azt kérdem a t. képviselő úrtól, vájjon meggondolta-e, hogy mindezen nem annyira a parlamentben, mint kint és a választásoknál sikert mutatott érvek egyszerre megsemmisülnek akkor, midőn a tisztelt képviselő úr szükségesnek tartja itt a házban azt állítani, hogy a magyar kormány — de nem a magyar kormány, hanem annak egyes tagja, anélkül, hogy az országgyűlés támogatását csak igénybe is vette volna, — közbírói szerepben döntött egy idegen országsorsa felett, és egyedül ő. (Tetszés a jobboldalon.) Én nem hihetem, hogy ezt a t. képviselő úr néhány prágai lap tudósításai alapján hajlandó lett volna komoly interpelláció tárgyává tenni, kellett, hogy legalább valószínűnek vagy lehetőnek tartsa — és ha valószínűnek, lehetőnek ismerte, akkor világos, hogy a nélkül, hogy a parlamentáris illem ellen vétenék, jogunk van feltenni azt, hogy — az, képviselő úr azt, amit pártja és pártja nevében ő hirdetett és valószínűleg még hirdetni fog — belsejében valónak nem tartja. (Tetszés a jobboldalon). Annyi bizonyos, hogy e ház többségének és a kormánynak jogában állana némi becset tulajdonítani azon körülménynek, hogy a magyar törvényhozás terméből, melynek kebléből jogosan lehetett hallani oly sokáig azon panaszt, hogy Magyarország saját sorsára sem bír befolyással — most először hangoztatja a szélsőbal egy tagja, hogy a magyar kormány oly döntő befolyást gyakorol a monarchia másik részében is, hogy őt és egyedül őt illeti a felelősség az ott történtekért is. Azonban nyugodjék meg a tisztelt képviselő úr, amily teljesen alaptalanok voltak a tisztelt képviselő úrnak és azoknak állításai, kik vele együtt hirdették és hirdetik, hogy a 67-ei kiegyezés Magyarországot egy minden befolyás nélküli provincziává szállította le, és oly alaptalan azon állítása is, mely szerint a magyar kormány szakította volna meg a lajthántali egyezkedések fonalát. (Halljuk! Halljuk !) És ezzel áttérek azon állításokra, vagyis feltevésekre, melyeket a t. képviselő urak alkalmasint a prágai lapokból merítettek és meg