Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-22 / 268. szám

268-ik szám. V. évfolyam Szerda, 1871. november 22. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 ,­­ , Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. Pest, november 21. Tehát csakugyan Auersperg azon férfiú, kibe Ausztria reményét helyezé, hogy a válság­ból kirántandja. Az alkudozások a fejedelem, Auersperg s Andrássy közt erélyesen folytattat­­nak s ha a bécsi híreknek hitelt adhatunk, a leendő miniszterelnök programmját már a csá­szár elé terj­esztette, mely csak annyiban tér el a Kellersperg féle programaitól, hogy a lengyele­ket követeléseikkel a reichsrathoz utasítja. A mai nap folytán Aulersperg a képviselő­ s a felsőház tagjait értekezletre hívta egybe, mely al­kalommal programmját is elő volt terjesztendő. A lengyelek értekezlete eredmény nélkül ért véget, a­mint azt már kezdetben is gyaní­tani lehetett. A morva, krajnai s felső-ausztriai országgyű­lések feloszlatása a napokban várható. A franczia lapok nagyobb része nagy ro­­konszenvet fejez ki Oroszország iránt, és a franciai orosz szövetséget a jövőre nézve szük­ség gyanánt tekintik. Brodyból egy fontos távirat érkezett, mely szerint daczára az orosz lapok tagadásának, Oroszországban közel az osztrák határhoz több erőd építéséhez fogtak. A legnagyobbszerű erő­dített helyek Dubno s Proskuron lesznek; az első 140 geográfia mértföld kerülettel fog bírni. Az e végből kiküldött bizottság már a helyszí­nére ment. A kir.­gyűlésben 1-ső és 2-dik olvasásban következő törvényjavaslatok fogadtattak el. A mérték- és súlyrendszernek behozatala Bajor-­­­országba; az elsassi és lotharingiai állampályák pénzszükséglete; az 1871-ki póthiteli, a beszó­­lított tartalékosok családjainak szállásadása és segélyezésére vonatkozó éjszaki szövetségi tör­vénynek Badenbe való behozatala; és végül a hadszolgálati kötelezettségre vonatkozó éjszak­német szövetségi törvénynek Bajorországba le­endő behozatala. Angliában a republikánus mozgalom mind­inkább nagyobb mérvben terjed s eddigelé mint­egy 100 republikánus. Nem­régiben is London­ban nagyszerű republikánus tüntetés volt. Reed­s Holmes két radikális képviselő akart válasz­tóinak számot adni, de a­mint a szószékre lép­tek, „a hozomány“ kiállítással fogadták őket, czélozván arra, hogy Lujza herczegnőnek meg­szavazzák azt. Mikor Reed kimondja, hogy az állami háztartás megszorítását akarja, újra azt kiáltják neki, hogy állunk a hozománynyal ? Mikor a „trónt“ említé, borzasztó ordítás volt. Elmondja, hogy 1869-ben a szegények 13 millióba kerültek. Közbekiáltnak: „Ne beszéljen a szegényekről, hanem az adókról.“ „Az ittasság az ország átka“ — mondja ő „és a monarchia“ kiáltják válaszul. A másik követ is igy járt és igy a várt bizalmi szavazatról szó se volt. A romániai vasuttársulat felügyelő bizottmá­nyának egy hirdetménye a kötvények további letéteményezésére szólit fel és további 14 napi határidőt tűz ki, mely után a netalán újonnan kibocsátandó részvénytőke összege meg fog ál­lapíttatni, kedves, humorteljes levélkét vettem ma szere­tett nagy hazánkfiától. Midőn tőle a figyelmemet kikerült hibákért ezennel bocsánatot kérek, úgy vélem azokat a leghelyesebben jóvá tenni, ha az érintett levelet itt szó szerint közlöm. H­e 1 f y.) Turin, nov. 18. 1871. Barátom! Ha már „bon­gré mai gré“ közönség­ekibe kerül valami a mit irok, restellem ha sajtóhibákkal torzittatik el értelme gondolataimnak, kivált ha e sajtóhibák olyanok, hogy denaturálják eszméimet. 1. Utóiratom (263. szám) második ha­sábja azon kikezdésében, mely e szavak­kal kezdődik: „és a dynastia?“ ez van nyomtatva „M­etternich­-----------­— — a nemz­etet — — viszályokba sodorta“. Már micsoda nemzetet? — ez úgy hangzik, mintha én az osztrák-magyar mixtum compositum lakóit egy nemzetnek tekinteném. — Pedig dehogy tekintem! — dehogy! — no csak ez kellene még! Én nemzeteket írtam. 2. A harmadik hasáb 1) számmal jegyzett kikezdésében ez áll: „Kár vol­­n­a annak kipuhatolására költséget és fáradságot vesztegetni“. Én azt írtam, hogy „kár volt“. Ez egészen más. — A nyomtatás csak he­nye speculatiót mondat velem. Én pedig tényt írtam positív, megtörtént tényt. — Mert tény, hogy költséget is fáradságot is vesztegettek annak kipuhatolására, ha nem köszörülik-e Berlinben a — —­no a tollkést a végett, hogy Schiller Ha­rangjának „Kein theueres Haupt“-jából a „K“ betűt kivakarják. „Cosa fatta“ Domine Tálján. S a dologban az a furcsaság is van, hogy mert „szaglálás“ volt a kitűzött feladat, hát olyan embert küldtek „szag­­lálni“, a­ki örökös náthában szenved. — Hja! ilyen a bölcseség Bécsben­ mindig, mindenben a ku­lszin dönt. — Mintha bizony az orr termetes proportiója, ipso facto garantirozná a jó szaglást! — mi­­sericorde! de mikor náthás a jámbor! Hogy ugyanazon 3-dik hasáb 3-mal jegyzett kikezdésében „kilátása“ helyett „kiáltása“ van, — az úgy hangzik ugyan, mint mikor felicis memoriae Döb­­rentey Gábor Shakspeare valamely drá­májának fordítását azon dicsekvéssel mu­tatta be a casinónak, hogy „no itt van végre egy magyar könyv, melyben nincs sajtóhiba“ Nézik! hát mindjárt a czímla­­pon ez áll: „Helmeczy o­rdítása szerint“ (fordítása helyett). Hanem azért az nem baj, hogy a kilát­ásból kiáltás lett. Megtörténik az, az életben is. Lesz ott önöknél épen most is egy részt a Cseh kilátásból, más részt meg otthon a Lónyay kilátásból olyan „kiáltás“ hogy bizony torok szakadhat bele. Hanem az a két első t­errátum az már baj. A sajtóhiba igazítás persze soha sem ér semmit — hírlapoknál — ki vesző­dik annak olvasásával ? — hanem azért valent quantum potest. — Javíttassa ki. Salut. Kossuth. Az ipartörvény-javaslat szabadelvűsége. A tegnapi ülésben egy balközépi képvi­selő s az iparírvjavaslatot készített 15- fős bizottság egyik tagja oly szabadelvű­nek mondotta e javaslatot, hogy azt majd más országok is mintaképül fogják venni. („Mint a delegácziót“ jegyzi meg mellet­tem egyik elvbarátom.) Remélem, hogy a tegnapi s mai napon folytatott vita, ille­tőleg a 48 as pártiak felszólalása folytán, a t. képviselő úr véleményét megvál­toztatta. Kétséget nem szenved ugyan, hogy a jelen állapothoz mérve a szőnyegen forgó törvényjavaslat haladást képez, de sza­badelvűnek, oly­annyira szabadelvűnek, hogy más nemzeteknek példányképül szolgáljon, teljességgel nem lehet azt ne­vezni. Avagy mintául választható-e oly tör­vényjavaslat, mely a közönségnek hús­sal való ellátása szempontjából, a h­u­s­­árszabást is megengedi a törvényható­ságnak, még­pedig minden megszorítás nélkül ? Szabadelvű-e az oly törvényjavaslat, mely a gyermekeket 10, illetőleg 12 órai nappali, és 6 órai éjjeli munkára engedi szoríttatni ? Szabadelvű-e az oly törvényjavaslat, mely szerint míg egyrészt az iparos rögtön elküldheti a tanonczot, ha ez tett­leges bántalm­azást vagy durva becsület­­sértést követ el az iparos vagy család­tagjai ellen, valamint ha undorító vagy ragályos betegségben szenved: a tanoncz­­nak nemcsak azonnal ,­­ de még fel­mondás mellett sem engedi elhagyatni mesterét, ha ennek hozzátartozói nem dur­ván megsértették, hanem épen tettleg bántalmazzák is,valamint az esetben sem, ha az iparos undorító vagy ragályos be­­tegségben szenved. És szabadelvű-e az oly törvény , a mely mindaddig megtiltja az iparosnak, hogy valamely segédet felfogadjon, — míg ez az előbbi munkaadóval kötött szer­ződésének törvényes megszűnését nem igazolja. A­miből önkényt következik, hogy ha a segéd és munkaadó között pe­res kérdés forog fenn, míg ez végleg, tehát a felfolyamodást is szemmel tartva, talán hetek sőt hónapok múlva el nem dől, munkát s így kenyeret nem szerezhet s koldulni vagy éhezni lesz kénytelen. És szabadelvű az olyan törvény, mely nem akar korlátot szabni annak, hogy a munkásokat erejökön felül dolgoztassák, egész 14 sőt 15 óra osszal, a pihenés idejét be nem számítva, mint a­hogy nem egy iparágban jelenleg szokás; holott kimutattam, hogy Francziaországban a valóságos munkaidő csak 11, s ott, a­hol az ipar a legfejlettebb, Angolországban, csak 10 órát teszen.­­ És kimutattam azt is, hogy az Eliasz­­ban tett kísérletek által be van bizonyít­va, hogy a 10 órai munka többet eredmé­nyez a 11 órai munkánál, annyival inkább tehát a még hosszabb ideig tartónál, a kimerített ember nem bírván úgy dol­gozni, mint az aki csak mérsékelten hasz­nálja erejét. És szabadelvű váljon az olyan törvény, mely az ipartársulatok alapszabályait a miniszterhez rendeli felterjeszteni anélkül, hogy legalább azt kötné ki, hogy ez csupán tudomás végett történjék s a tár­sulat alakulását nem akadályoztathatja, de sőt még csak zár időt sem tűz a minisz­ternek az alapszabályok leküldésére, s így lehetővé teszi, hogy azokat hóna­pokig sőt, akár egy évig is magánál tartsa, s a társulat létesítését meggátolja? És szabadelvű-e az olyan törvény,mely nem szab büntetést azon gyárosok és más iparosokra, a­kiknek mulasztása vagy épen rendelete folytán valamely munkás, néha többen is sérülést szenvedtek, talán életü­ket vesztették, és kárpótlást sem rendel sem a sérültek sem a meghaltak családja részére ? S végre, hogy a hosszú sort befejez­zem, szabadelvű s a többi országoknak mintaképül szolgálható e az olyan tör­vény, mely a munkaadók és munkások között felmerülő kérdések eldöntését ren­desen a rendőrfőnökre bízza, tehát oly hivatalnokra, a­kinek múlt s leendő meg­választásában az egyik félnek t. i. a mun­kaadóknak igenis, ellenben a másik fél­nek, a munkásoknak semmi részük sin­csen, s a­ki tehát száz eset közül kilenc­­­venben valószínűleg inkább a előbbiek­nek fog kedvezni mint az utóbbiak­nak ? Igaz ugyan, hogy iparbizottságokat is említ a törvény, a­melyekbe iparosok és munkások egyenlő számban választa­nának tagokat, de egy az, hogy ezeket csak engedi felállíttatni, és csak oly helyeken,a­hol iparosok, segédek és mun­kások nagyobb számmal (milyen határozatlan kifejezés!) laknak: e bizott­ságok szervezését és eljárását az érde­keltek hozzájárulásával ugyan, de mégis csak a községek állapítják meg, ho­lott azt magában a törvényben kellene tenni, ha csak a munkásokat törvény előtt hátrányosabb helyzetbe juttatni nem akarjuk. Felhozhatnék még többet is annak be­bizonyítására, hogy a szóban forgó tör­vény távol attól, hogy más nemzeteknek világító tornyul szolgálhasson, saját vi­szonyaink szempontjából sem nevezhető szabadelvűnek. De úgy hiszem, az eddig előadottak is elégségesek arra, hogy felállított tételem helyessége kétség felett álljon. Csak annyit akarok tehát még befejezésül mon­dani, hogy ha a kérdéses törvényjavas­latot barátaim és én is a részletes vita alapjául elfogadtuk, azt azon reményben tettük , hogy annak hiányait kipó­tolni, hibáit kijavítani sikerül en­. De mi­után ezen remény, fájda­lm, meghiúsult, én ugyan a harmadik felolvasásnál sza­vazatomat reá nem adom. Irányi Dániel: A kormánypártnak két főközlönye, mely mi­­nálunk a dualismust hirlapilag jelké­pezi : a német „Pester Lloyd“ és a m­a­­g­y­a­r „Pesti Napló“ egy communique-szerű nyilatkozattal siettek azon általunk tegnap föl­említett hírt megc­áfolni, mely szerint Deák F­e­r­e­n­c­z szilárdul el volna határozva a po­litikai harc­térről le­lépni, s hogy a jobboldali vezérnek ez elhatározása összeköttetésben állna az újabban történt változásokkal. Igen jól értjük, hogy a kormánypárt, s kü­lönösen a kormány­elnök füleinek e hir nagyon kellemetlenül hangzik , de ez mit sem von le az általunk felhozott hír valószínűségéből. Mi sem „tendentiosus“ híreket gyártani nem szoktunk — mint bennünket a „P. Lloyd“ gya­núsítani szíveskedik — sem „musificálni“ nem hagyjuk magunkat. Hitelt érdemlő for­rásból merítettük ama hírt, melyet még most is, az officiosus közlönyök együttes communi­­quere daczára, határozottan fel­tartunk. Annál is inkább, minthogy a forrás hite­lességén kívül, szólnak mellette a körülmények. Nyilvános titok, hogy Deák Ferencz az utolsó perczig e 1t­e a­z­é a legújabb combina­­tiót. Nem hisszük, hogy tisztelt kollegáink ezen állításunkat is meg akarnák vagy megbírnák hazudtolni, mint nem c­áfolták meg eddigelé, következőleg semmi különöst nem láthat abban senki, ha miután e combinatio ellenállása da­czára jött létre, a hajdan oly hatalmas vezér bele­unt az „ötödik kerék" szerep játszásába. Mert hogy Deák Ferencz már jó darab idő óta úgy a kormányzati körökben, mint saját pártja kebelében csak az ötödik kerék szerepét játsza, azt a „P. N.“ és „Pester Lloyd“ sokkal jobban tudják, mint mi.­­ Az egyszeri „bölcs“ pusztán tartalékká redukáltatott, csak akkor vonszolják elő, mikor szükségességét érzik annak, hogy az ő súlyával és volumenjé­­vel a szavazási mérleg jobboldali serpenyőjét lenyomni segítse. Bármit is mondjanak a jobboldali lapok, a tény az, hogy a bécsi, most már pest-bécsi ka­binet következetesen folytatja traditionális czi­­trompréselési politikáját. Kipréselte Beuistót, eldobta s vette Andrássyt, most ő játsza a fő­szerepet, most őt kezdik préselni, Deákot már igen jól és sikeresen használták föl, most már elmehet a lomkamrába a töbiekkel együtt. Mi ezt persze nem sajnáljuk, csak konsta­táljuk. Egyébiránt nem kételkedünk benne, hogy az új miniszter­elnök rajta van, hogy még vala­micskét kipréseljen a félig eldobott czitromból, azért látogatja oly sűrűn. Ezek után hadd álljon itt a félhivatalos com­munique egész pompájában: A Deák-párt s a kormány­v­álto­­z­á­s. Áriási szándék — tehát mélyebb terv rej­­lik-e az ellenzék azon híresztelésében, hogy a Deák-párt az újabb kormányváltozások követ­keztében belbomlásnak indul, vagy csak önma­gát ámítja vele, nem vagyunk képesek eldön­teni. Az első esetben a fegyver igen ártatlan, a másodikban a jelenség igen szomorú tanúbi­zonyságot tesz ellenzékünk éleslátásáról. Vagy tán csak türelmetlen olvasóinak vigasztalására találta fel a „Magyar Újság“ azon hírt, hogy a nevezett események folytán Deák Ferencz el van határozva végleg lelépni a politikai pá­lyáról és képviselői megbízását is csak barátai- Három sajtóhiba Kossuth leveleiben. (Azon figyelem és szorgalom daczára, mely­­lyel én és szerkesztőtársaim Kossuthnak utóbbi három levelét át meg át olvastuk, ki nem ke­rülhettük azt, hogy három,nem igen jelentékeny ugyan, de mégis értelem zavaró hiba ne csusz­­szék be. E három sajtóhibára vonatkozólag egy igen A kolozsvári nőegylet kiállítása — november 1871. — A kolozsvári nőegylet kiállítása szépen si­került. Igen sok volt a nyeremény tárgy, s ez valóban megérdemelte, hogy minél több sors­jegy keljen el; mert nemcsak sok volt a nyeren­dő tárgy, hanem köztük sok becsest lehetett látni, különösen a hímzett pamlag-párnák, zsá­molyok, szép és kényelmes karosszékek, kisebb és nagyobb alakúak. A kisebb karosszékek kö­zül — habár mindenik szép volt — kiemelendő a b. Bornemisza Ignácznőé, mely igen jó ízlés­sel volt készítve s a nagyobbak közül feltűnő volt a Teleki Domokos grófnőé. Voltak igen szép paplanok, melyek közt igen becses volt a Bánffy Albert bárónő, finom gyapjúból horgolva és hímezve. A nagyobb tárgyak külön sorsjegyek által játszottak ki, egy forintosokkal, mig általáno­san a sorsjegyek ára 20 krajczár volt. S ezek­kel is szép tárgyakat lehetett nyerni, például az Eszterházy János grófnő finom ízléssel ké­szült hímzett szőnyegét és nagyon sok más szép tárgyat. Volt még egy tárgy, mely külön magában volt forintos sorsjegygyel kijátszandó: egy szép festvény, báró Szentkereszti Stephanie urhölgy­­től, ki Dresdából küldé e képet a tárlatra. Jól esett látnunk ilyen szép művet női gyöngéd ke­zek által rajzolva , miután nálunk még a ritka­ságok közé tartoznak a festő művésznők. — Odry Idának jelenleg nincs hite a festők kö­zött, pedig negyvennyolc­ban mint igen tehet­séges tanítvány és szenvedélyes festő tűnt fel Marasztoni tanítványai között. — Annyival meg­lepőbb volt olyan művésznő festvény­ét látnunk, kinek művészi hírét eddig nem volt szerencsénk hallani. Szentkereszti báróhölgy festvénye női arcz­­kép Rubens után. — És látszik rajta, hogy szeretettel volt festve. Az élénk arczszín, mely Rubens festvényeit kiválóan jellemzi, nagyon híven volt utánozva, s már arról meg lehetett ismerni,­­hogy a nagy mester művének utánzá­sa. — Óhajtjuk, hogy máskor is láthassuk az ihletett művésznő nemes dolgozatát! Voltak még festvények Kőváry úrtól, meg egy nyugalmazott katonatiszttől, melyek töb­bektől dicsértettek; de nem lévén tér min­denről szólhatni, csak a nőfestész leírásánál ma­radunk. Tovább folytatva a tárlat leírását, voltak még fehér hímzések és férfi ingek is beküldve, Jancsó Teréz, Szarvadi Károlyné s többektől, de aránylag sokkal kevesebb ilyneműek, mint fönnebb említett munkák. És még kevesebb mennyiségben voltak be­mutatva a gazdasszonyi tárgyak. Ami egyik igen szép és meglepő volt ezek között, az volt az óriási nagy kolozsvári kenyér. Nem­csak a külföldinek, hanem még a pestieknek is feltűnt volna kenyérben az a roppant nagyság, s a mellett mily szép magas és minő szép alakú volt az a „kolozsvári czipó!“ Nagyon feltűnő és figyelmet érdemlő volt honi iparunkra nézve egy külön asztal díszít­ménye a gazdasszonyi tárgyak között. S a­mennyiben sajnosan vettük észre először, hogy gazdasszonyi készítmény kevés van, annyiban kielégítést nyertünk ezen asztalnál. Itt csupán aszalványok voltak a legszebben és a legizletesebben elrendezve. Nagy üvegek­ben állottak a czukor nélküli aszalványok, köríve és különféle szilvák művészi ízléssel berakva.­­ A czukros aszalványok csinos, barna ládácskában állottak, melyek több osz­­ályaiban a különböző és különféleképen el­készített finom aszalványok. Közbül állott e láda az asztalon s féli­őrben körülötte a jó íz­léssel berakott üvegek, melyek összesen igen gazdagon tárták fel a honi aszalványok szépsé­gét. S valóban, ha maga dr. Entz Ferencz úr meglátta volna, öröme lehetett volna benne; látván azt, hogy nálunk is igyekeznek már a honi gyümölcsök oly ügyes elkészítésével, hogy ellensúlyozhatná a külföldről behozott roppant sok szárasztott gyümölcsöt.­­ Annyival is kel­lemesebb volt a honi ipar ezen ágának ily szép minőségbeni felmutatása, mivel fájdalom, ha jelenleg vegyes csemege kereskedéseinket meg­nézzük, úgy tapasztaljuk, hogy honi aszalvány épen nem kapható bennök, s nem csak a czuk­ros, hanem még a közönséges aszalványt is kül­földről kapjuk. Szerettük volna tudni, hogy ki küldé be azon szép aszalványokat, de a gyümölcsök ne­vei mellett nem láttuk a küldő nevét, csak sze­rényen jelezve a helyet: Kendi­ Lénáról. És épen ezen jelzés tette még érdekesbé előt­tünk a küldeményt, mivel azt mutatta, hogy a küldő arra fektetett fősulyt, hogy ismertesse a hazának azon helyét, hol a gyümölcs készitteték. — Ezen gyümölcs küldeményhez tartozott még az aranysárga, átlátszó s fehér papírok közt ízletesen felhalmozott birsalma­sajt. Kendi­ Lénát emlékünkbe jegyezve tovább haladánk a tárlatban, s csak hamar megint ol­vasók azon nevet a következő állványokon, hol az eczetek, besavanyított zöldségek s több más gazdasszonyi tárgyak voltak felállítva. És itt újra feltűnt a kendi-lónai küldemények szépsé­ge és nagy mennyisége, úgy látszik, hogy a küldő nagyon ismerős a kiállítások egyik főelőnyével, hogy a beküldött tárgyak, ne legyenek parányi alakban bemutatva, mert úgy, ha legszebbek is, a sokaság előtt kicsiségek volta miatt fel nem tűnhetnek. — A kendi-lónai eczetes üvegek nem csak ragyogó tartalmúak, hanem nagyok is voltak, s a­ki megnyer egy üveget, nem csak megizlelheti tartalmát, hanem hosszasan hasz­nálhatja. Ibolya-, fehér ákáczvirág — és szeder eczetek, feltűnően szépek voltak. — S még egy igen érdekes tárgy vonta magára figyelmünket a kendi-lónai küldemények között: érett há­mozott ugor­ka. Ez úgy látszik eczetbe volt rakva, s oly szép volt hasábokra szeldelve, s vékonyra vagdalt vörös paprikával díszítve, hogy nem ajánlható eléggé a gazdasszonyok figyelmébe , tudván azt, hogy közönségesen az érett ugorka savanyításra nézve, haszonvehetet­­lennek mondatik. Más asztalon ismét finomul készített sódar volt látható Kendi­ Lénáról, a westphali sódar módjára nyersen használandó, s mivel felvá­gott darabok is voltak ízlelésre, azt mondhat­juk, hogy a westphalinál szebb és ízletesebb. Mindezeket látva, azt óhajtanák, hogy a kendi-lónai küldemények, ne csak ezen tárlat­nak lettek légyen feltűnő tárgyai, hanem idővel kereskedelmi forgalomba is jöjjenek, s ez által a honi iparnak, legalább kis mértékben uj lendü­let adassék. Annyira nincsen felhasználva még nálunk a honi zöldség­ipar, hogy nagyobb vegyes cseme­ge kereskedésekben, még csak savanyított ugorka­féléket is Francziaországból rendelnek meg a kereskedők, nem kapván eladni valókat a hazában! — Hej pedig Dr. Entz Ferencz már jó rég felemlitette a nagy becsű kertészeti füzetek­ben, hogy mily sokat tehetnének a honi iparra nézve a magyar gazdasszonyok. — Már csak ennélfogva is érdekesek voltak előttünk a ken­di-lónai küldemények. — Végre megtudtuk, hogy azokat Teleki Miksa grófné ajándékozá a tárlatnak. És akkor elgondoltuk magunkban, sok ily magyar gazdasszonyi a hazának! Nem szólhatunk a tárlat minden tárgyáról, habár szeretnék is tenni, mivel a lap szűk tere nem engedi. Szerintünk úgy is a kiállítások­nak a jótékony czélon kívül, mely az egyletek­nek egyik főiránya, hazai érdeküeknek is kell lenniök. Azért a szemlélő kötelességének tartjuk, hogy különösen a haza iparát , művészetét emelő tárgyakat ismertesse, miként azok­ ne csak egyes helyek, hanem az egész haza tulaj­donaivá lehessenek. — Tudjuk, hogy az 1846-ki nagyszerű pesti kiállítás minő lendületet adott a haza iparának ! Óhajtanák, hogy minden ki­állítás legalább kis mértékben elősegíthesse azt. Még csak azt kell megjegyeznünk, hogy nem ártana ha Kolozsvárit is ráírnák a rendezők a tárgyakra nagy betűkkel, a világtárlatok sza­bálya szerint: „Ne touchez pas sus vous plait!“ Végül dicséretet kell mondanunk a rendezők és választmányi úrhölgyek valódi magyar szívességére! Sajnálom ugyan, hogy a magyar hazában még azt is dicséretül kell felemlítni, a­mi különben oly természetes, — de fájdalom, mivel nincs mindenütt úgy jelenleg, akkor kö­telesség megemlítni az ősi vendégszeretet.. é­s a honi nyelvhez hű maradt honleányokat. Öröm­mel éreztük, hogy magyar városban vagyunk. Adja isten, hogy a vasút ne vegye ki Kolozs­várit ősi jellegéből. Erihegyi.

Next