Magyar Ujság, 1872. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1872-04-20 / 90. szám

Szombat, LaserVenaitol iroda­­ Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét Hetei minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. EUadóah­ivatal, Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a k­iadás kö­rü­li panas­zok és a hirdet­mények. I-er POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VI. évfolyam. PT 1872. április 20. Ssófiaieté­l Ari Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre....................................20 frt — kr. Félévre.........................................10 „ — „ Negyedévre...................................5 „ — „ Egy hónapra...................................1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. EUrd­et««l­ellj i 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetéséi külön 30 kr. Ny­i­­tt ér: 6 hasábos petitsor 25 kr Előfizetési feltételek: April—deczemberi 10 évre 15 frt. April—szeptemberi 70 évre 10 frt. April—júniusi 10 évre 5 frt. Egy hóra 1 frt 70 kr. Az előfizetési pénzek a „Magyar Újság“ kiadó hi­vatalához (Pest Lipót­ utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben esz­közölhetni ponzautalvány által. P­est, áp­r. 19. Politikai szemle. Az angol parlament tegnapi ülésében azon interpellációra, való-e azon hír, hogy Bis­­mark ultimátumot küldött Versaillesba? azt válaszolta Gladstone, hogy a kormány er­ről nem kapott értesítést. A titkos szava­zásra vonatkozó bili tárgyalásánál — egy aház beadott javaslat — habár azt a kor­mány is pártoló, 274 szóval 246 ellen el­vettetett. Az Alabamaügyre vonatkozólag Washing­­tonból ápr. 18-ról következő táviratot vesz­­szük. A külügyi bizottság a közvetett ká­rok iránti igények visszavételét ajánlá, hogy az Angolországgal való barátságos kiegyezés ezáltal könnyítessék. Valószínű­, hogy ezt a kormány is elfogadja. A spanyol viszonyokról újabb híreket veszünk. A lázadás még elfojtva nincs, de itt-ott veszte fenyegető jelleméből. A láza­dók már nemcsak a vasúti síneket szedik fel, hanem templomokat is felgyújtanak, így például ma egy hete este,Madrid egyik legszebb templomát fölégették. Az égés rendkívü­li izgatottságot szült a városban ; a szerencsétlenség színhelyén a király, a miniszterek, Serrano tábornagy stb. is meg­jelentek. Leridában az Internationale két franczia ügynökét fogták­­, s náluk igen fontos okmányokat találtak. A senator-vá­­lasztások a kormányra nézve igen kedve­zően ütöttek ki. A választott senatorok kö­zül 140 kormánypárti, 60 pedig ellenzéki, s a kormány csaknem minden nagyobb vá­rosban diadalmaskodott. Mint párisi lapok jelentik, a képviselőházi többség a kormány javára 115 főre megy; ezenkívül olyan képviselő, kikre a kormány bizonyos kö­rülmények közt szintén számolhat. Az olasz senatus tegnapi ülésében 72 szó­val 8 ellen elfogadta a pénzügyi terveket. Megc­áfoltatik azon hír, m­intha a zöld könyv közelebbről a parlament elé fogna terjesztetni. Az oktatásügyi miniszter a kö­­telezőleges elemi oktatásra vonatkozó tör­­vényjavaslatot terjesztett a kamara elé. Francziaországban egy idő óta az orle­­ansok pártja, mely sokáig igen csöndesen viselte magát, nagyon sokszor iparkodik lételéről életjelt adni. Az orleansi hercze­gek mindenütt ostentativ módon lépnek fe­l; egy részök Thiers diplomatiai estélyein ki­váló szerepet játszott; a párisi gróf a vi­déki városokban tett látogatásokkal szóval a párt az országot trónigényeire iparkodik emlékeztetni. A Bourbon-párt azonnal át­látta, mire czéloz a zajos fellépés s összes lapjaiban „az orleansi herczegek“ czim alatt egy czikket ten közzé, mely minden­ben a párt manifestatió jellemvonásával bir. A czikket de St. Chéron ismert legitimista irta s benne az orleanistákat, különösen pe­dig Aumale herczeget oly szenvedélyesen támadja meg, mely a bourbon-orleansi pár­tok egyesüléséről terjedt hireket a leghatá­rozottabban dementálja. Feltolakodással, ,önzéssel, sőt becstelenséggel vádolja az or­leansi herczegeket, kik a veszély pillana­taiban nem voltak jelen s most a békét za­varni akarják. E párt-manifestátió nagy feltűnést okoz az országban. Párisban az utóbbi napokban Thiers egészségéről nagyon aggasztó hírek szár­nyaltak. Thiers a múlt vasárnap a boulog­­nei erdőben végbement tavaszi lóversenyen nem jelent meg, s ebből az a hír keletkezett, hogy a köztársaság elnöke veszélyesen be­teg. Más hírek meg arról szóltak, hogy a Németországgal fönforgott békés viszonyok megzavartattak. Erre vonatkozólag a teg­nap éjjeli távsürgönyök közt olvasható is a „Daily Telegraph“ egy értesülése, a­mely szerint Bismarck megszállással fenyegeti Francziaországot, ha rohamos hadi készülő­déseitől el nem áll. — Valószínű azonban, hogy jelen alakjában Bismarck jegyzéke nem jött létre, s hogy csak sensállóéhes hir­­laptudósító felfogás magyarázhatta így. — Nem valótlan szinü azonban, hogy Bismarck — a franczia terület­ végleges elhagyására megindult alkudozások alkalmából némi reeriminációkat tett a Thiers-korm­ánynak „indokolatlan“ készülődéséért, s hogy ta­lán ezek beszüntetéséhez kötötte a fran­czia, elfoglalva tartott területnek a béke­szerződésben kikötött határidő előtt leendő elhagyását. Csehországban tegnap voltak, a községek­ben a képviselőválasztások, melyekről csak annyi hírt veszünk, hogy a két bizottság jelöltjei megválasztottak. Prágában egy esti távirat szerint egy házmotozás folytán rob­banó porral töltött petárdát és tőröket ta­láltak. E­miatt több elfogató történt. A reactió. A jobboldali többségnek a lefolyt országgyűlés végszaka alatt tanusított viseletéből igen sokat tan ülhettünk. Mit a történetbúvárok hosszas kutatás és tanulmány után vázolnak olvasójuk elé, mi ezt a lefolyt eseményeknél szinről-szinte láthattuk és tapasztal­hattuk. Láthattuk és tapasztalhattuk, hogy a reactió miként idomítja műté­teit , miként ragadja le a nemzetet apránként azon piedestalról, melynek alapja az elévülhetlen népjog, erős­sége az önbizalom s az igazság ér­zete. 1867 óta mit látunk? minden lépés oda van irányozva, hogy az 1848-iki törvényekkel körülbástyázott Ma­gyarország önállósága s független­sége devalváltassék az osztrák-ma­gyar közösügybe, s e czélra a reac­tió minden eszköze mozgásba hozatott. Megfosztani egy nemzetet jogaitól, szabadságától, nem uj dolog, a törté­net bőven nyújtja e tekintetben a ta­nulságos példákat. Csak az kár, hogy e példák idejében nem jönnek a né­pek tudomására, s az annyi ízben le­játszott szerepe a reactiónak újra meg újra talál előadókra, talál friss térre, mely a reactió előadásaira fogékony­­nyá válik. Fájdalom! de úgy van, a reactió gyilkos eszköze, melyet Quinet Edgar e szavakkal fejez ki: „a szabadság nevében megmérgezni a szabadságot“ a jobboldal kezében van, hogy szo­morú műtétét végrehajtsa a nem­zeten. Olvassa el bárki Tóth Vilmos bel­ügyminiszter beszédét, melyet az or­szággyűlés végnapjaiban tartott, ol­vassa el ismételve az általa benyúj­tott választási törvényjavaslat védel­mére mondott részletet, s lehetetlen fel nem kiáltani, hogy ez nem egyéb, mint valóban a szabadság nevében, a szabadságnak nyújtott méreg pohár. Ha van a reactiónak kifejező alakja, úgy e beszéd ismerteti mesterét. Hi­szen a választási törvényjavaslattal — mint bizonyitgató — épen ő aka­­rá a jogtágitást s az 1848-iki vá­lasztási censust csak szabályozni kívánta, a rend és igazság nevében,­­ismert álarcza a reactiónak, mely folyton a rendet s igazságot hordja ajkain. A Brumaire 18-ika, a deczem­­beri államcsíny, de minden győzelme a reactiónak, a rend és igazság szent nevét irta bűnös zászlajára, mely kut­­forrását a jezsuiták jelszavára viszi vissza D omnia ad majoréra Dei gló­riám. Tehát a 48-iki választási censust a miniszter úr csak szabályozni kívánta, és mi alapon ? azon adórendszer alap­ján, melyet az általa is gyűlölni szín­lelt Bach kormány teremtett, s mely­ről Lónyay a mostani miniszterelnök „hazánk földterületi s adóviszonyai“ czímű kimerítő munkálatában oly szakavatottan mutatja ki, hogy az alapjában rész, igazságtalan, hogy az tulajdonképen a „nemzetgazdászati tő­keértékek“ megtámadása. És azután beszédének polemikus részére, mely­ben az ellenzéket a Parlamentarismus s alkotmányosság elleni merénylettel vádolja, mondhatjuk Quinet szavait: „hogy felbőszül azok ellen, kik az igazságban s emberszeretetben tovább akarnak haladni.“ Igen, úgy van, nem egyéb ez, mint „a halál gyűlölete az élet iránt, s a hazugság idegenkedése, az igazság irányában.“ Hazánk tehát ez időszerint szintere a reació működésének, mely lépésről­­lépésr­e számítva hatol tovább, hogy mint soraink elején megjegyeztük: leemelje a nemzetet azon piedestalról, melynek alapja a népjog, erőssége az önbizalom s igazság érzete. Hogy a reactió törekvése meny­nyire sikerült már, könnyen megtud­hatjuk működése megszemlélésénél. A nemzet erőssége az önbizalom és igazság érzete lévén, e téren consta­­tálhatjuk, hogy a tér sikeresen törve van már. Lassanként becsepegtették a nemzet szívébe a gyáva önmeg­­adást, a körülményekkel megalkuvás szükségét. Kiszámított csellel először reábeszélték, hogy a 67-es művelet csak kiindulási alap, a haza függet­lensége végczéljának későbbi sikeres elnyerhetésére; kelepcze volt ez, mely­re a mint reálépett a nemzet, fogva lett mint a madár a lépen. Ez volt az első stádium, a visszaesés felé. Követ­kezett a második stádium, már e sze­rint a 67-es alkotmányon kívül nincs ü­dv a hazára; dogmává lett, melyet hinni kell, akár igaz akár nem. E dog­ma is, mint minden ehhez hasonló, az előítélet­i félelmen alapul. Jó előre megpuhíttatott a kebel e tan könnyebb befogadására. A nemzetnek nincs jö­vője az osztrák reál­unió nélkül, — mintha bizony nem előbbről datálód­nék Magyarország létele, mint Ausz­triáé ; — Magyarország magában fen nem állhat — mintha bizony 500 évig nem próbálta volna meg e veszélyes kísérletet, s nem kevés dicsőséggel. Magyarország ki van téve az idegen megtámadásoknak, megeszi a­­ moly vagy a mókus, — mintha bizony min­den más nép nem volna kitéve az es­hetőségeknek ; s a folyton fülbe zson­gott ijesztgetés megtenné a félelmet, s ez bizony zsibbadtságot idézett elő az erőkben, s ezzel megbénult az ön­bizalom, kábultság állott be az igaz­ságérzetben — azaz rés lett törve e kettős erősségében minden népnek, így készült tér a 3-ik stádiumra, mely már a nép izmaira sulyosodik, s azo­kat támadja meg , mely stádium az országgyűlés végszakán tűnt fel, a választási s az 5 éves országgyűlés törvényjavaslataiban, melyek a reac­tió fénypontját képezik, s melyek a nemzeti piedestal alapja, a népjog lerombolására irányzott törekvések, hogy ezzel a reactió diadalának min­den kelléket meghozzanak. Azonban a 3-ik stádium végdia­dalát meggátolta az ellenzék éber figyelme s kitartó erélye, midőn a méregpoharat, — a választási s öt éves országgyűlés törvényjavaslatát — a szabadság nevében a szabad­ságnak nyújtott e méreg­poharat, kiütötte a többség kezéből s megmen­tette a népnek választási jogát. Most tehát még van idő, hogy a nemzet határozzon sorsa felett, mód­jában van menekülni a reactió po­lyp karjai közül, s módjában van oda rohanni nemzetünk ős geniusá­­nak nyitottan várakozó keblére. Választók! rajtatok a sor, szabad a pálya, nyitva immár a választási tér, tietek a haszon, de tietek a kár is, mely tetteitekből fog a hazára háromolni. Elmélkedjünk a választá­sok küszöbén mennél többet s beha­tóbban. Sz. N. Számvevőnek , Merényi Ferencz, és végre kapitányi segédnek Wajdinger József. Az országos 48-as párt tizenket­tes bizottmánya tisztelettel tudatja a vidéken lakó elvtársakkal, hogy a jö­vő országgyűlési képviselő-választá­sokra vonatkozó minden közleményt szívesen és köszönettel fogad, vala­mint az e tárgyban hozzá intézendő kérdésekre, akár pártgyűlések, akár körök, akár pedig csak egyes tagok­tól eredjenek is azok, kötelességének tartja azonnal felelni. A levelek Irányi Dániel, mint a tizenkettes bizottmány el­nökéhez czimezendők, a „M. Ujs. “ szerkesztőhivatalába, Pest, Lipót ut­cza 11. sz. alatt. — A Buda-Pestet összekötő vasútvonal hivatalos bejárását a közlekedési miniszté­rium május 6-ára rendelte el. A bizottságot Isihály Sándor osztálytanácsos fogja vezet­ni, kinek műszaki segédje Nagy László osz­tálytanácsos lesz. A bejárathoz a testvér fővárosok képviselőin kívül az érdeklett vasutak igazgatóságai, a buda­pesti keres­kedelmi kamra, a kir. vasútépítő igazgató­ság és a vasút- és gőzhajózási felügyelőség hivattak meg. Az amerikai elnökválasztást illetőleg, mely már­is nagy mérvben foglalkoztatja a közvéleményt New-Yorkból ezeket írják: A republicans párt azon árnyalatai, mely Grantot elhagyta, s újból megválasztatása ellen dolgozik, tegnap nagy gyűlést tartott, a­melyen Schulz és Trumbul senatorok, és Horace Greele is a „New­ York Tribune“ kiadója tartottak beszédeket. Egyebek közt elhatároztatott,­­ hogy képviselőket küld­jenek a Cincinatiba összehívott szabadelvű köztársasági gyűlésre, mely egy új elnök­jelöltet fog kiállítani. Ez új párt, ha a demokratákkal ugyan­azon jelöltet kiáltja ki, a Grant újból meg­választása iránt ápolt reményeket nagyon meg fogja ingatni, hanem e pártnak nagy küzdelmébe fog kerülnie, míg a demokra­ták erkölcstelen, aljas részével fúziót esz­közölhet; más lenne azonban, ha a demok­raták tisztességes része a párt összeségétől elszakadna, s a szabadelvű köztársaságiak­kal ez a rész kötne szövetséget. Vidéki elvtársainkkal tudatjuk, miszerint a 48-as párt programmja immár német, szerb, tót és román nyelven is megjelent és a Magyar Nyomdában (Lipót utcza 11. sz.) magyar szerb, tót, és román nyel­ven kapható, Száza 1 frt 50 kr, erre 10 forint. A tömeges megrendelések, melyeket a „Magyar Nyomda“ az utóbbi napokban a 48-as párt programmjára vett, lehetővé teszi, hogy a szerb, tót és román nyelvű programmokat a magyarral egyenlő áron adhatja, miután a drágább kiállítási költsé­gek már fedezve vannak. — A horvát képviselőválasztások hír sze­rint május 25 ére vannak kitűzve. — Esztergom városa múlt szerdán, 17-én vitte végbe tisztújítását, mely minden te­kintetben kedvező. Megválasztottak ugyan­is polgármesternek: Kollár Antal az 1869. 72 iki országgyűlés ellenzéki képviselője valamint jelenlegi képviselőjelölt. Jegyző­nek : Kollár Péter, kapitánynak: Papp Já­nos, mind nagy szótöbbséggel. Tanácsosok­nak : Sziklay József és Vándor József egy­hangúlag, ügyésznek Burány János, pénz­tárnoknak Korén István egyhangúlag­ el­lenőrnek, Sarlay Ede szintén egyhangúlag. — A dem­nciatiok már megkezdődtek a jobboldali lapok részéről. Említettük volt, írja a „Hon“ hogy a n­­atádi kerületben az eddigi képviselő helyébe mást akartak föl­tolni, magát az elnököt. A nép a régihez ragaszkodott. Erre az elnökök elhagyták a gyűlést. Ez pedig újból megalakult s eddigi képviselőjét, kit független párt, jobboldali jelölt stb. nem tudtak választói hajlamából­­kivonni, kikiáltotta. Ez rettentő eset és társadalmi rend föl­forgatás a somogyi jobboldali urak szemében s felhívják a kormány figyelmét, különben majd az történik a mi 1869-ben. S mi történt itt 69 ben ? Királyi biztos, botoztatások, börtönzések és kínzó vallatá­sok s mind­ezek daczára a baloldal győzelme. Esz­e baj, csakhogy erről nem tehetünk. Mi is fölhívjuk a kormány figyelmét, de arra, hogy a szabad választást terrorizáltatni ne engedje. A két jobboldali lapnak ez láng. Loyd­­nak P. Naplónak pedig azt mondjuk, hogy pudeant se. — Pozsonyból írják­ lapunknak, hogy a kormánypárt belátván, mikép­p még a czél­­bavett kerületfelosztás segítségével sem fogja keresztül vinni Lónyayt Horn ellené­ben, elhatározta fölkérni Szlávit, hogy en­gedné át kerületét miniszterelnökének s ő lépne fel ő a baloldali kerületben, miután neki több személyes barátja van ott mint Lónyaynak s igy a siker valószínűbb, mint­ha a miniszterelnök exponálná magát az ellenzéki kerületben. Kérdéses előttünk csak az, hogy Szlávi miniszter vállalkozik-e ily lealázó szerepre? — A „Gyorsposta“ következő interpellá­­ciót intéz Pest város polgármesteréhez. Tud­tával és megegyezésével történik-e a pol­gármester úrnak az, hogy a pest-belvárosi Deák-párt a városházán szándékozik tarta­ni választási értekezletét, s ha igen, mikép egyezteti meg ez eljárását állásából folyó kötelmeivel, s mivel indokolja a visszaélést, hogy egy középület, a városház, pártérte­kezletek gyüllstgévé tétetik ? Szív e avagy ész ? I. Kormánypárti ellenfeleink kegye­sebb részétől, attól t. i. amely törek­véseinket érvekkel szeretné ellensú­­­lyozni, sokszor hallottuk és folyton halljuk még ma is azt a szemrehá­nyást, hogy az ellenzék politikája a szív politikája és kevés része van ben­ne a körülményekkel hidegen számító észnek. Ha elismerik is, hogy az alkotmá­nyosság szempontjából szükség van rá, hogy a kormányhatalom túlkapá­saival szemben koronként nagy szol­gálatokat teljesít, ha vallják is, hogy mint a szabadelvű eszméknek el­har­­czása előkészíti azt a veteményes ágyat, melyből a jövő merit gyü­mölcsökét —­ ítéletük nagyban és egészben mégis az, hogy mi ellenzék a levegőben járunk, ábrándokért lel­kesülünk, s az utópiák ingoványos, terén lépdelünk az adott viszonyok szilárd talaja helyett. Épen most, az országgyűlési kép­viselőválasztások küszöbén, midőn a nemzetnek nem csupán alkalma nyí­lik rá, de kötelessége is szigorún mér­legelni, ha várjon a haza üdvének lé­tesítésén a kormánypárt avagy az el­lenzék működött-e nagyobb buzgalom­mal és positivitással, — idejét véljük szembeszállani ez ellenvetéssel is. És e feladatunknak megfelelendők, nem megyünk messze példákat és ér­veket keresni. Pedig különösen a nemzetgazdászati fejlődés terén nagy sikerrel tehetnők ezt. Idézh­etnők pl. Angliát, mely mai nagyságát, hatal­mát és gazdagságát egyesegyedül azon parlamenti ellenzék szívós kitar­tásának köszönheti, melynek fejére nem csupán az uralkodó párt, hanem maga a népség kiáltott crucifigét, mikor az a meggyőződésnek melegé­vel küzdött a szűkkeblűség, vakhit és téves nézetek ellen és épen Anglia jövőjének érdekében. Idézhetnék a tö­mérdek gúnyt, rágalmat, és részaka­­ratú megjegyzést, melylyel pl. Anglia nagy nemzetgazdáját Huskissont, elárasztotta az akkori közvélemény azon 1823-iki szerencsésen keresz­tülvitt javaslatáért, melylyel a navi­­gationális actának merevségét először megtörte és ez által a szabad keres­kedés eszméjének alapját megvetette. Idézhetnék azon roppant küzdelmet, melybe pl. ugyancsak Angliában ke­rült a gabonavámnak 1846-ban be­következett megszüntetése. Harmincz­­egy hosszú év kitartása volt szüksé­ges, hogy az angol parlament meg­győződhessék arról, miszerint azon eszme, melyért C­ob­den, Villiers, Russel és társai lelkesültek, nem volt utópia, hanem ellenkezőleg nagyon is gyakorlati­l de ez a hattelvű­ haladás. Har­­minc­egy évig kellett az „ Anti-Corn- Law-Association“ tagjainak azon ne­vet viselniük, hogy ellenségei Ang­liának, mert nem számolva az adott körülményekkel, koc­káztatott kísér­leteknek áldozzák föl a meglevő si­kert. Az eredmény, Anglia bekövetkezett nagysága fényesen megc­áfolta mind a balhiedelmeket és rágalmakat, elég­tételt szolgáltatott az ellenzéknek, mint adni fog ilyet legjobb meggyő­ződésünk szerint a jövő a mi ellenzé­künknek is, ha kitartón, csüggedni nem tudó erélylyel és bátorsággal ha­lad kitűzött czélja felé. Nálunk természetesen az ellenzék helyzete és e helyzetéből kifolyó fel­adata egészen más. Mi fájdalom, igen távol vagyunk még attól, hogy egyes anyagi avagy kulturai reformkérdé­­­­sekre feküdhessünk egész erővel. Ez nem következhetik be addig, míg a legfőbb, t. i. az államjogi kér­dés azon értelemben és szellemben el nem döntetik, amelyet a 48-as párt kifejezett a maga programmjában. Az ellenzék addig sem mulaszt el ugyan, mint nem mulasztott el a múltban sem egyetlen egy alkalmat is, hogy elő­­harczosa legyen az országgyűlésen a demokratiának, szabadságnak és föl­­világosultságnak, de mert tudja, hogy mindez tartósan csak biztos alapra építhető, ily alapot pedig csupán és egyedül Magyarország állami önál­lóságának megszerzésével lehet meg­teremteni, első­sorban ezért küzd. És itt, nincs miért tagadnunk, a jó­zan számítás mellett van szerepe a szívnek is. Szeretjük e hazát szív­­vérünk egész melegével s mindenre inkább van bennünk hajlandóság, mint arra, hogy azt érdekeinknek, s a múló hatalom dicsfényének ál­dozatul dobjuk oda, mint ezt az 1867-től uralkodó kormánypárt tette. Ám vesse ránk e bűnért a követ, akinek tetszik, mi büszkeséggel fog­juk hordani nyomát. Átalában nem igen gondolják meg, mit mondanak azok, akik gáncs gya­nánt hozzák föl valamely politikai párt ellenében, hogy törekvéseibe szívének legnemesebb érzelmeit is el­­vegyíti. Mert in fine finali mi lehet az állam végczélja? Nem más, mint az anyagi érdekeket a nemzet szel­lemi aspiratióival öszhangzásba hoz­ni. És mi más ez az aspiratio, az a kiolthatlan, elnémíthatlan vagy va­lami után, mint egy közös pont, mely­ben a nemzet egyetemének gondol­kozásmódja és szivének érzelmei ta­lálkoznak és oly hatalommá tömö­rülnek, melynek ellenében tartós si­ker, avagy csak megállapodás sem képzelhető ? Ilyen közös találkozási pont a mi népünk egyetemének érzelmeiben az a tudat, hogy Magyarország jövőjé­nek megállapításához, Széchenyi eme jelentőséges mondatának megvalósítá­sához: „Magyarország nem volt, ha­nem lesz“ — első és legfőbb, nélkü­­­lözhetlen feladat Magyarország álla­miságának , önállásának visszaszer­zése , biztosítása, következéskép a 6­7-iki közös ügyes kiegyezkedési al­kunak megváltoztatása. Erre törek­szünk mi, ezen eszmének vagyunk mi bajnokai, ezen eszmén csüngünk pi­ a szív teljes odaadásával. De hát tisztán a szív vezérelt-e bennünket és pártunk országgyűlési képviselőit, és nem járult-e ahhoz ha­sonló mértékben a hidegen számító ész tanácsa is ? Csak egy futólagos visszapillantást kell vetnünk a 48-as párt legutóbbi három éves országgyűlési működé­sére, hogy e kérdés teljesen tisztázva álljon előttünk. Sőt megfordítjuk a tételt és annak elősorolásával, a­mit a kormány és pártja e három év alatt tett, bebizo­­nyítjuk, hogy a józanul számító ész nem a kormánypárt, hanem az ellen­zék részén volt. A kormánypárt a delegativ által a közös ügyek tovább plántálására ritka bőkezűséggel megajánlott összegeken, és a közös osztrák hadsereg kiegé­szítéséhez szükséges újoncz jutalékon kívül e három év alatt megszavazta mindenekelőtt a fővárosi sugárútról szóló törvényt. Ebben ugyan aligha vezette a kormánypártot a józanul számító ész, mert hiszen mindenki tudja, hogy azon tengernyi elodáz­­hatlan szükséglet mellett, a­mely ránk várakozik, ily luxuriósus szésok haj­­hászása egyenlő­­, ha mist chiupo­g­na tovább­ával. Fölvett továbbá 30 millió drága kölcsönt, melyből csak igen csekély rész fordíttatik hasznos beruházásokra. Tehát ez sem bizonyíték a mellett, hogy a kormánypárt oldalán volt a hidegen számító ész. A föld-, ház-, jövedelmi-, szemé­lyes kereseti-, dohányjövedéki-, bor- és c­ukor­adó és a bélyegilletékek körül igen categorice járt el, úgy t. i. hogy egyszerűen meghosszabbította az idevonatkozó 1869. XXV., az 1868. XXII., 1869. LI. az 1868. XXVI. az az 1868. XXIV., XXXIV., és az 1868. XIV. évi törvényeket. Ehhez pedig csakugyan nem volt szükséges a jó­zanul számitó észt valami nagyon megerőltetni. Az országos belügyekre vonatko­zólag meghozatott a többi közt a köz­ségek rendezéséről, az első folyamo­­dásu bíróságok szervezéséről, s az első folyamodásu bíróságok száma és székhelyéről szóló törvény. Hogy mennyiben igazolják a kormánypárt e tettei a részükre vindi­ált józanul számító észt, erre elegendő lesz meg­jegyeznünk, hogy épen ezen törvé­nyek, a­melyekben a községi önkor­mányzat, s az első fokú bírák sza­bad választásának ezeréves joga meg­­semmisítetett, melyek utolsójával a bírósági székhelyek megállapítása a kellő adatok nélkül egyetlenegy em­ber önkényére bízatott, képezik az 1869 —71-iki országgyűlés főbűneit. Ennyit a sok közül annak bebizo­nyítására, hogy mennyire nem ott ke­resendő a józanul számitó ész, ahol a kormánypárt van. Arról, hogy miket nem engedett érvényre jutni ez a józanul számitó ész, — egy utolsó czikkben legkö­zelebb. Hollós László: Választási mozgalmak. A választási mozgalmak az epész ország­ban megindulván, kérjük vidéki elvbarátain­kat, szrveskedjenek választókerületök moz­­galmairól időről időre értesíteni lapunkat. * Meghívás. Pest-ferenczvárosi tisztelt választóimat pártkülönbségre való tekintet nélkül felkérem, hogy jövő vasárnap, ápr. 21-én délutáni 3 órakor a soroksári utczai 30. számú Rumbach-féle házban képviselői számadó jelentésem meghallgatása végett megjelenni szíveskedjenek. Pest, ápr. 17. Vidacs János, Pest-ferenczváros volt orsz. képviselője.* Felhívás értekezletre. Fehérmegyei elvbarátaimat fölkérem, hogy miután folyó amril hí** 91.ik­án H­Ain+j. ~ — * HbMiTi

Next