Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1872-08-02 / 175. szám

Péntek, Szerkesztői Írtál u­­ Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap s­z­e­ll­e­­mi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadtatnak el. Ká­zad­ó­hiva­tal / Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetni^ g­yerc-K *m POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. » • 4 TMir11111ni" «■■Mpwi■ niiií II 1—1 VI. évfolyam. 1872. augt 2. r Előfizetési ce : V­i­d­é­k­r­e postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre ... 20 Irt — kr Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hird­etési d­ij­­ 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hir­detéséi' külön 30 krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusz. X. Politikai szemle. Az európai sajtó kiválólag a franczia köl­csön óriási sikeréről ír. A franczia lapok azon bizalmat emelik ki, melylyel Európa Franczia­­ország iránt viseltetik. A republikánus lapok a nem várt sikert a köztársasági államformá­nak tulajdonítják s kétségkívül méltán, mert az ósdi monarchikus Francziaország nem lett volna képes a mostanihoz hasonló bizalmat kelteni. Az erkölcsi győzelem roppant, csak­hogy ezt Francziaország drága áron vásá­rolta. Thiers hétfőn este jelent meg az elnapolási bizottság előtt, hogy megadja a kért belügyi felvilágosításokat. Elmondta, hogy teljes re­ménye van az ország területének legkésőbb egy év leforgása alatt való teljes felszaba­­d­ására. Bővebb részletekről nincs eddigelé tudomás. , , Egy éu hétfőre volt a nemzetgyűlésben ki­tűzve ama Kiant-féle jelentés tárgyalása, mely a nemzeti védelem kormánya által kötött­­ szerződések megvizsgálására kiküldött bizott­ságtól eredt, s melytől a hionarchisták Gam­­betta erős compromittálását remélték. E hét elején ismertettük volt a kérdéses jelentés egyedül terhelő részét, mely azonban szintén oly természetű volt, hogy némi elővigyázatlan­ságot árult ugyan el, de rosz akaratot egyáta­­láb­an nem. Gambetta lapja, a „La Republique fancaise“ e kérdést tárgyalja, s igen határozottan tisz­tázza Gambetta álláspontját, ki, úgy látszik, e megbuktatására tervezett complette által is csak nyerni fog. A bonapartisták nagyban intrigyálnak, nem törődve az eseményekkel. A jobboldal né­hány klerikális és ak­i a tagja a napokbban egy levelet kapott, a­melyben felszólítják őket: csatlakozzanak a császársághoz, mert csak ez után menthető meg Francziaország a radi­cali demok­ratia elöl. Különben e levél azzal biztatja, hogy Napóleon egy év lefolyása előtt újra Párisban lesz. A „Gaulois“ szerint a konstantinápolyi tö­rök követ, Vogue gróf legközelebb Párisba érkezik, hogy utasításokat szerezzen az osztrák keleti politika iránt elfoglalandó magatartá­sára nézve. Ugyanő, némely tekintetben jól értesülni szokott lapból vesszük a hírt, hogy lord Lyons kormányától igen fontos sürgönyö­ket kapott, melyek már a köztársaság elnöké­hez meg is érkeztek. A fejedelmek berlini találkozása most, midőn mindenkit csak a franczia kölcsön sikere fog­lalkoztat, egészen háttérbe szorul. Amúgy sem volt alkalmas a rajt ütésre, mert mindenki tisztában van az iránt, hogy e találkozás által a szabadelvűs­ég ügye nem fog nyerni. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. — 1872. augusztus 2. — A mostoha. Regény irta: Ciriada Ifános. Első rész. V. Az alku. (14. Folytatás.) Cserépházy ur hét óra tájban érkezett Bécs­­be. Konfortablin elhajtatott a Wiedenre, és oda szállt az „arany bárány“ fogadóba. Jól érezte magát és alig várta az időt, hogy tiszteletét tegye Dániel barátjánál, kivel igen fontos közlendői voltak. Tíz óra után végre kocsit rendelt és elhaj­tatott a Kohlmarkt-ra, Réthelyi tanácsos ur lakására. Itt kiszállt és lépteit egyenesen az iroda felé irányozta, melynek ajtaján három­szor kopogtat, mire onnan belülről egy ször­nyű hang kiáltja ki neki: „szabad !“ — Ez Wolf hangja — mormogja Cserépházy és azzal benyit. Kisebb rendű helyiség ez, melyben az irat­csomagok egész torlaszokat képeznek. Ne tes­sék azonban hinni, hogy ez az egész, melyet az ajtóra aggatott ércz-tábla „tanácsosi iro­dának“ jelez. Korántsem! Van ennek tőszom­szédságában egy roppant terem, a­hol reggel­től napestig nyolct írnak körmöl; ez tehát csak előszobának tekintendő, honnan a tulajdon­képi irodába juthatni. Különben ezen kis hé­zagnak fontosabb jelentősége is van, a­meny­nyiben a titkos iratok itt h­atnak le, a miért is a tanácsos úr igen czélszerű­en ide oly egyént állitott, kiben feltétlenül bizhatik, — tekintetbe véve a jelen politikai con­­stellatiókat s a nagyhatalmak reactioná­­rius irányát — nagyjelentőségű s nagy horderejű európai esemény, mely­ből reményt meríthetnek a többi né­pek is. Olvasóink talán még emlékezni fog­nak, hogy Páris leggyászosabb napjai­ban mi le nem mondtunk a reményről, sőt benső meggyőződésünket fejeztük ki, hogy a franczia nemzetet nem soká­ra újból fölemelkedni látandjuk, hogy újból kezébe ragadja a felvilágosodás és szabadság vezérszövetnökét, melynek ténye századokon át bevilágítá Európa népeinek szívét. Ez volt hitünk, mert ismerjük e nem­zet életrevalóságát, bámulatos fugékony­ és fogékonyságát, lángoló hon- és sza­badság szeretetét. De ez volt hitünk azért is, mert tudtuk, hogy Franczia­ország bukása oly hézagot támasztana Európában, melyet betölteni egy nem­zet sem lesz képes, mely pedig sokáig betöltetlen nem maradhat; hogy Európának szüksége van Franczia­­országra s hogy ennél fogva a többi né­pek mintegy öntudatlanul, ösztönszerü­­leg majd hozzájárulandnak, hogy az elesett vezér mentül elébb fölemelked­­hessék. Hitünk nem csal­, reményünk telje­sedni kezd. Francziaország óriási lép­tekkel halad felgyógyulása felé, s vele együtt halad s fejlődik a közbizalom iránta s végfelgyógyulása iránt. A német csapatok még tapossák a franczia földet, a sebek még véreznek a nemzet testén, és Európa bizalma, — még pedig a rideg, a számoló, a finan­­c­z­i­á­l­i­s Európa bizalma — máris oly mérvben nyilvánul iránta, minővel nem dicsekedhetett eddig egy állam sem leg­virágzóbb korszakában. Csalatkozik, ki e rendkívüli bizalom­­nyilvánulás kútfejét egyedül csak a pénzvilág nyerészkedési szomjában s Francziaország kiapadhatlannak látszó pénzforrásaiban keresi; a pénzszomja­­zók egyszersmind igen óvatosak is szoktak lenni, kiapadhatlan pénzforrá­sokról pedig csak a mesék beszél­nek. E nagy bizalom­nyilvánulás kut­­forrása sokkal magasabban, vagyis in­kább sokkal mélyebben keresendő: Európa népeinek szívében, melyek ér­zik , s napról napra mindinkább érzik, mennyire szükségök van Franczia­­országra, Francziaország irányadlására, vezérszavára. Nézzünk körül Európában, lássuk minő, ir­ányt vett Franciaország ellen­ A kit Cserépházy nekünk Wolf néven neve­zett, egy negyvenet meghaladó púpos, bozon­tos, mogorva férfiú, ki emlékezetet meghala­dó idők óta csupán írással szerzi kenyerét. Bizonyítványaiból az tűnik ki, hogy sok éven át volt a vármegyei kancellista, aztán meg egy kereskedésben comptoirist, majd ismét ügyvédi irodában másoló, aztán néhány évig a vasútnál, ismét egy kereskedésben, míg végre innen egy szerencsés protectió útján be­jutott a tanácsos úr titkos irodájába, havon­­kint hatvan forint fizetéssel. Jelleméről elég legyen mondva annyi, hogy a tanácsos úr tit­kos irodáját soha hűbb emberre nem bízhatta volna, mint Vendelin Wolfra. Különben Wolf úrnak igen megnyerő kül­seje van, mióta a tanácsosnál oda vihette dol­gát, hogy magát tetőtől talpig újra kieqyipi­­rozza. Cserépházy úr alig ismert rá, mióta utol­­szor látta, igen megváltozott. — Kihez van szerencsém ? — kérdi Fra­ter Wolf föl sem tekintve az előtte fekvő iratról. Cserépházy úgy tett, mintha nem hozzá szól­tak volna. Hisz őt Wolf ismeri, minek kérdez­né tehát tőle, hogy : kicsoda? — Kihez van szerencsém ? — kezdi Wolf ismételve. A fiskális úr hátrálni kezdett. Az ötlett eszé­be, hogy hát ha ez a Fráter meg­talált bolon­dulni. — Kihez van szerencsém ? — kérdi har­madszor is Wolf a­nélkül, hogy csak egy pil­lantást is vetne rá. Ez már kihozta emberünket sodrából. Meg­csóválta a fejét, két lépéssel közelebb ment aztán megszólalt: — Ejnye hát hallja az úr, nem ismer többé engem az úr? Wolf pedig erre azt felelte : tessék le­ülni. — Ugyan barátom — szólt szelíd könyörgő hangon Cserépházy — szabad kérdenem, be­szélhetnék-e most e nagyságával? Kása óta a politika, a közszellem, s lehe­tetlen lesz a népeknek amaz érzését in­dokoltnak nem találni. Oly hihetetlen sebes léptekkel hala­dott minden visszafelé e rövid két év alatt, hogy immár újból lehetővé lett egy szent szövetség. De erről egy külön czikkben fogunk szólni. Helfy Ignácz. — Milyen kis dolgokról szoktak nálunk meg­felejtkezni. A közlekedési minisztérium a fiu­mei kikötő építésére vonatkozó feltételekből kihagyta a biztosítékot s a tornadijt, melyet minden, a fiumei kikötőbe jövő, vagy onnan tá­vozó , hajónak fizetni kell. A föltételek közt, mint egy bécsi lap írja, ott van a „vám, bá­nyász s más illeték“ a kikötődijak nélkül, mely a behozandó anyagoktól egy tonnától 13 l/s krt számítva, körülbelül 850,000 frtot tesz. Az aján­lattévők közül kettő a kormánynál jobban volt értesülve s már ajánlataikban tiltakoztak a kikötői dijak s az azok beszedésével járó idő­­rabló ellenőrzés ellen; két más vállalkozó csak utólag értesült az említetett dijakról s nem mulasztották el azok ellen utólag tiltakozni. A magyar kormány nem kis zavarban volt. Nem volt egyéb választása, mint az ajánlattevők egyikét, kik a tonna dij ellen még jókor nem tiltakoztak a 140,000 írt cautió konfiskálása által az ajánlat megtartására kötelezni, mi nyil­ván időrabló s botrányos pörre adott volna alkalmat — vagy újabb ajánlat benyújtásra határidőt kitűzni, a­mi az építést egy évre hátra veti. A harmadik kisegítő út az, hogy a kormány a kifogásolt díjakat elengedi, s erre utólag a törvényhozás jóváhagyását meg fogja nyerni. Valószínűleg az utóbbi kisegítő eszköz­­höz fognak nyúlni.­­ Már most az a kérdés, hogy a közlekedési minisztériumban nincs oly szakférfiú, ki e zavart nem engedte volna meg­történni ,mert alig hihető, hogy kész­akarva ily bonyodalmat idézzenek elő az által, hogy az építéshez szükséges anyagok után a szokásos dijak mefizettessenek. Úgy látszik még mindig nem késő azt mondani: tengerre magyar­t tanulni. — A bécsi „Tagblatt“ értesülése szerint a magyar minisztérium föloszlásban van, s csak a miniszterelnök véli állását szilárdnak. — A közös külügyminisztérium költségve­tése, mely a delegátió elé fog terjesztetni, már meg van állapítva. E szerint a szükséglet összesen 4,340,755 forintra rúg, s következőleg oszlik fel: Központi vezetés: 402,820 forint, tartalékalap 440,000, diplomatiai kiadások 1.070,660 frt, consuli költségek és segélyezés — Nem! — hangzott az egyszerű vá­lasz. — Miért ? — Nem tartozik hozzám. Cserépházyt ette a méreg, ily vad emberrel még soha sem volt dolga. Lett volna némi észrevétele, de a fráternek épp valami a tollába akadt, miért is azzal oly mozdulatokat ten, mi­szerint Cserépházy úr méltán azt gondolta, hogy rá­jött Wolf uramra a raptus. Nem is né­zett többé vissza, hanem megsimítván kabátja ujjával kalapját, távozott, csak ott az ajtó között mormogott valamit, miből ki lehetett venni, hogy szándéka egy óra múlva ismét eljönt. Midőn az ajtó becsukódott, Wolf felkelt, és fenyegetőleg emelvén fel kezét, boszosan kiál­tott fel: — Megállj szívtelen kutya, te nem ismersz engem! Cserépházy úr pedig dúlt fúlt dühében, hogy ily sajátságos módon üttetett el czéljától. Már az is eszébe jutott,hogy hátha magától Dánieltől kapott Wolf ily goromba bánásmódra utasítást. Ah de ez oly furcsának tűnt föl előtte, hogy jóizan elmosolyodott rajta. Talán nincs honn. Ezt legvalószínűbbnek találta és ebbe teljesen megnyugodott. Miután szándéka volt egy óra múlva vissza­térni, legmulatságosabbnak találta, addig sé­tálni a városban, így még­is gyorsabban múlik az idő, mint ha az ember otthon számlálja a perczeket. Végig ment a Kohlmarkton aztán befordult a Grabenre,a­hol egyenkint szemlélgette a pom­pás kirakatokat, melyeknél különbeket egész Bécsben hiába keresnénk. A tanácsos úr csakugyan nem volt honn. Elegáns fogaton épp most érkezett haza vala­honnan. Az inas segíti őt fölfelé a lépcsőkön, lábai alig bírják. Egyenesen az irodába nyit. Wolf nyugodtan dolgozik, és a világért sem te­kintene körül. — Nem keresett itt senki? kérdé a belépő tanácsos, montenegrói menekültek részére 11.400 forint, a Lloyd subventiója 1.700.000 frt. Fedezet: A diplomatiai testület jövedelmi adója 14,000, consulatusok 119,000 frt, a Lloyd által 1873. deczember 31-én fizetendő törlesz­tési részlet 200,000, a prioritási kölcsön 4 szá­­zalékra 112,000, postabevételek 85,000, jöve­delmi adó 167,000 frt. Összesen 697,500 frt. A fedezetlen szükséglet ennélfogva 3.643,275 forint, vagyis 1,453,175 frttal több, mint volt 1872-re. A több kiadást egy a „titkos rendőrség czél­­jaira alakítandó alap“ okozza. Majd elválik, hogy a delegátiók az előirányzatból mennyit fognak szükségesnek látni megszavazni. — A községi adóhátralékok törlesztése tár­gyában fölmerült hírekre vonatkozólag a „Re­form keddi számában egy magyarázó helyre­igazítást közölt. A „Reform“ mai számában zokon veszi, hogy az ellenzéki lapok e közle­ményt nem tartották érdemesnek átvenni. Ré­szünkről nem tartottuk érdemesnek átvenni,mert az egész helyreigazításhoz nagyon sok szó fér, de máskülönben is sok okunk volt hinni, hogy az csak a „Reforménak magán­nyilatkozata any­­nyival is inkább, mert a közlemény oly szemé­lyeskedő hangon van írva, mely ennélfogva nagyon távol áll a félhivatalos dementitől. Úgy látszik, hogy még nem tanulták meg, mi­ként kell az ily dementiket írni. Miután azonban a „Reform“ mai fölszólalása azt bizonyítja, hogy ama közlemény hivatalos helyről lett hozzá beküldve, közöljük annak csupán a tényekre vonatkozó részét, melyben ez mondatik: „A hátralékok többnyire csekélyek, az át­lagszám­la­írttól körülbelül 110 írtig terjed. Ezek a kisebb hátralékok be nem fizetés esetére egyenest végrehajtás útján fognak be­hajtatni. Csak az 500 forinton felüli adóhátralékokra áll az alternatíva, hogy a minél előbbi be­fizetés és egy kölcsön közt választhatnak.­­ Ezen összegek alól a jelzálog-kölcsön intéze­tek tudvalevőleg nem nyitnak hitelt. S itt első­sorban megjegyzendő, hogy az 500 frtos hátralékban lévő községek aránylag igen gyér kisebbségben vannak. Ezeknek a kisszámú községeknek azután a minisztérium fölajánlotta közvetítését, s segéd­­kezését a kölcsön elnyerésére. Ez a közvetítés pedig abból áll, hogy a mi­nisztérium fölszólít valamennyi jelzálog-hi­telintézetet, nyilatkozzanak, minő modalitások alatt vállalnák el, ennek vagy annak a város­nak, községnek stb kölcsönét. A társulatok erre rendesen beküldik alapszabályaikat, s egyszersmind ajánlatukat, melyeket a minisz­térium azután az érdekelt községgel közöl.“ Idáig van a dementi lényeges része, a többi személyeskedés, s az nyilván már a „Reform“­­nál lett hozzá toldva. Miután úgy látszik, hogy a „Reform“ na­— Egy lélek sem — felelt a jámbor, és azzal tovább dolgozott. — Furcsa — mormogta Dániel magában. Wolf helyben hagyta, hogy valóban furcsa. A tanácsos úr erre néhány iratot átnézett, aztán belső termeibe vonult. Alig maradt azonban ideje felöltőjét, shawl­­ját és egyéb holmit magáról letenni, midőn a komornyik már jelenté Cserépházy urat. Dániel ur ezen látszólag megörült és őt ha­ladék nélkül bebocsátani parancsolta. — Isten hozott barátom! — kiáltott fel Dá­niel ur — néhány lépéssel közelítve az ajtó kü­szöbén bókoló Cserépházy felé. — Alázatos szolgád — felelt­emet, és vas­tag tenyerében ekkor már eltűnt a tanácsos ur sovány keze. — Már egyszer itt voltam, de Wolf elutasított. — Ezen igen örvendek — szólt mosolyra vi­rult arczczal Dániel és megengedte még egy­szer szorittatni kezét Cserépházy ur által, ki me­reven bámult barátjára, sehogy sem tudván magának megmagyarázni, mi örvendetest ta­lálhat ezen ? — Ülj le, majd megmondom — szólt Dániel ur, megértve a hallgatag kérdést. Leültek mindketten egy pamlagra. — Lásd — kezdé ekkor Dániel ur — épp egy percz előtt kérdém Wolftól, nem keresett­­e valaki, ő azt felelte: senki, már pedig te mondod , hogy itt voltál, hogy elutasí­tott. — Teljesen úgy van — szólt bámulva Cse­répházy. Ebből az tűnik ki — folytatá a tanácsos —­­hogy Wolfban emberemre találtam, ki a követ­kező pillanatban már nem tudja, a mit az előbbiben tett. Ilyen ember kell nekem,ilyenre bizhatom titkaimat és hogy ezt benne föltalál­tam, azon igen örvendek. Cserépházy felkac­agott, megveregette ba­rátja vállát és elismerte, hogy Dánielnek ily módon teljesen igaza van. gyan közel áll a dementik forrásához, miért nem ejti módját, hogy a keleti vasút, a bor­sod miskolczi kiházasító egylet, a Lévay s­s több más­féle botrányos ügyekben szintén közzé tegyen fölvilágosító magyarázatokat? Az ellenzék az alapos magyarázatokat mindig kötelességének tartotta terjeszteni s mig ezt nem teheti, méltán mondhatja, hogy valami rothad Dániában. Ezt a „Reform“ figyelmébe ajánljuk. — Nem múlik el egy nap sem, hogy egyik másik kormánylap a kormányt arra ne sar­kalja, hogy az ellenzéki lapok ellen sajtó­pö­­röket indítson. Ez már így tart napok óta. Mintha csak ki lennének osztva a szerepek, hogy ma ez, holnap ismét amaz pengesse a húrokat. Ma a „Pesti Napló“-n volt a sor. Természetesen sokkal könnyebb sajtópörbe rántani valakit, mint a tényeket megc­áfolni. — Hogy az ellenzéki sajtó ellen indítandó hadjárat mennyire kicsinált dolog, ennek vilá­gos jeleként vehető, hogy — a­mint az aradi „Alföldiben olvassuk — a „Pester Lloydsnak a sajtó elleni harczra szólító czikkét Löw Tó­biás, m. kir. államügyészi helyettes úr írta volna. Ha ez való, úgy a sajtószabadság elle­ni fondorlattal állnánk szemben. Különben ez az eljárás már nem új. Három év előtt egy ellenzéki lap ellen indított sajtó­per előtt a „P. Lloyd“ szintén a köt.vádló tol­lából hozott egy czikket s midőn ezért megrót­ták, azt felelte, hogy nem volt tudomása a sajtóperről. Az ily dolgok egy tisztességes lap keretén kívül szoktak esni. Várjuk be azonban, hogy Löw Tóbiás e hírre mit fog mondani, mert az mégis különös­nek látszik, hogy az akarjon sajtópöröket, ki azokban mint vádló fogna szerepelni. Vagy nincs más itt hírnevessé tehetni? — A „Pesti Napló“ szerkesztője, míg sze­mélyesen meg nem győződött az erdélyi álla­potok szomorú voltáról, az ellenzéki sajtó e részbeni fölszólalásait koholmánynak mondta. Most azonban, hogy alkalma volt Erdélyben csak egy kissé körülnézni, léptennyomon talál­kozott a kormány mulasztásaival és ezekről így ír lapjában: „Az eddigi késedelmezéssel szerencsésen el­értük, hogy nem nyertük meg az oláhokat, de előmozdítottuk a szászoknak egy külön com­pact párttá tömörülését. Elértük, hogy Erdély­nek vannak a legroszabb vasutai, s a társulási szellem, mely minden anyagi felvirágzás szük­­ségképens föltétele, Erdélyben még csak ..sze­rény szárnypróbálgatásokat sem tesz. Ösz­­szes vívmányunk az,hogy már Ko­lozsvárott is nagy gyökereket ereszt a germanisajló és nyilvános — Én most sétakocsizni voltam, és annyira megizzadtam, hogy engedelmeddel kénytelen vagyok átöltözködni. — Oh csak tessék — viszont a készséges resignatióval Cserépházy — barátok soha se genirozzák magukat egymás előtt. — Csak harisnyákat váltok — mondá kön­nyű mosolylyal a tanácsos úr, és intett az inasnak. Az inas ezután lehúzta e nagyságának pu­ha szarvasbőr czipőit és meleg harisnyáit, a melyekből két csontváz láb ütötte ki rémes fejét. — Vigyázzon a tyúkszememre — rikácsold fájdalmasan Dániel. — Én igen jó orvosságot tudok a tyúksze­mekre — ajánlkozik Cserépházi úr. — Köszönöm barátom, köszönöm. Az én tyúkszemeimet nem lehet semmiféle orvosság­gal kúrálni. Az inas miután leleplezte a nagysága lábait, elővett egy flanell rongyot és azzal barbár dör­zsölést vitt végbe azokon. Cserépházy úr a vi­lágért sem mert volna odanézni, neki igy is bor­sózott tőle a háta. — Ez jó — szólt gyönyörteljesen Dániel ur. Látod barátom mint elevenedik minden izmom jobban és jobban. E nélkül már én rég nem tudnék járni. Ez tartja fenn lábaimban az erőt. Nem észlelsz rajtam semmi javulást? Cserépházy úr bizony nem vett észre sem­mit, de tudta, hogy kedves barátja igen sze­reti, ha időközben valaki javulást észlel rajta, minthogy pedig a szó úgy sem kerül semmibe, tehát Cserépházy ur csak rá felelte: — Kár hogy megelőztél, én épen mondani akarom. — Ugy­e barátom — kapott ő nagysága az alkalmon — tudom én azt, hogy nem akad Bécsben párja az én Bauch barátomnak. (Folytatása köv.) Paris és Berlin. I. A legújabb franczia kölcsön fényes, minden várakozást felülmúló sikere, nem csak a franczia nemzet diadala, hanem

Next