Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)
1872-08-02 / 175. szám
Péntek, Szerkesztői Írtál u Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kázadóhivatal / Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetni^ gyerc-K *m POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. » • 4 TMir11111ni" «■■Mpwi■ niiií II 1—1 VI. évfolyam. 1872. augt 2. r Előfizetési ce : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre ... 20 Irt — kr Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hirdetési dij 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hirdetéséi' külön 30 krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusz. X. Politikai szemle. Az európai sajtó kiválólag a franczia kölcsön óriási sikeréről ír. A franczia lapok azon bizalmat emelik ki, melylyel Európa Francziaország iránt viseltetik. A republikánus lapok a nem várt sikert a köztársasági államformának tulajdonítják s kétségkívül méltán, mert az ósdi monarchikus Francziaország nem lett volna képes a mostanihoz hasonló bizalmat kelteni. Az erkölcsi győzelem roppant, csakhogy ezt Francziaország drága áron vásárolta. Thiers hétfőn este jelent meg az elnapolási bizottság előtt, hogy megadja a kért belügyi felvilágosításokat. Elmondta, hogy teljes reménye van az ország területének legkésőbb egy év leforgása alatt való teljes felszabadására. Bővebb részletekről nincs eddigelé tudomás. , , Egy éu hétfőre volt a nemzetgyűlésben kitűzve ama Kiant-féle jelentés tárgyalása, mely a nemzeti védelem kormánya által kötött szerződések megvizsgálására kiküldött bizottságtól eredt, s melytől a hionarchisták Gambetta erős compromittálását remélték. E hét elején ismertettük volt a kérdéses jelentés egyedül terhelő részét, mely azonban szintén oly természetű volt, hogy némi elővigyázatlanságot árult ugyan el, de rosz akaratot egyátalában nem. Gambetta lapja, a „La Republique fancaise“ e kérdést tárgyalja, s igen határozottan tisztázza Gambetta álláspontját, ki, úgy látszik, e megbuktatására tervezett complette által is csak nyerni fog. A bonapartisták nagyban intrigyálnak, nem törődve az eseményekkel. A jobboldal néhány klerikális és aki a tagja a napokbban egy levelet kapott, amelyben felszólítják őket: csatlakozzanak a császársághoz, mert csak ez után menthető meg Francziaország a radicali demokratia elöl. Különben e levél azzal biztatja, hogy Napóleon egy év lefolyása előtt újra Párisban lesz. A „Gaulois“ szerint a konstantinápolyi török követ, Vogue gróf legközelebb Párisba érkezik, hogy utasításokat szerezzen az osztrák keleti politika iránt elfoglalandó magatartására nézve. Ugyanő, némely tekintetben jól értesülni szokott lapból vesszük a hírt, hogy lord Lyons kormányától igen fontos sürgönyöket kapott, melyek már a köztársaság elnökéhez meg is érkeztek. A fejedelmek berlini találkozása most, midőn mindenkit csak a franczia kölcsön sikere foglalkoztat, egészen háttérbe szorul. Amúgy sem volt alkalmas a rajt ütésre, mert mindenki tisztában van az iránt, hogy e találkozás által a szabadelvűség ügye nem fog nyerni. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. — 1872. augusztus 2. — A mostoha. Regény irta: Ciriada Ifános. Első rész. V. Az alku. (14. Folytatás.) Cserépházy ur hét óra tájban érkezett Bécsbe. Konfortablin elhajtatott a Wiedenre, és oda szállt az „arany bárány“ fogadóba. Jól érezte magát és alig várta az időt, hogy tiszteletét tegye Dániel barátjánál, kivel igen fontos közlendői voltak. Tíz óra után végre kocsit rendelt és elhajtatott a Kohlmarkt-ra, Réthelyi tanácsos ur lakására. Itt kiszállt és lépteit egyenesen az iroda felé irányozta, melynek ajtaján háromszor kopogtat, mire onnan belülről egy szörnyű hang kiáltja ki neki: „szabad !“ — Ez Wolf hangja — mormogja Cserépházy és azzal benyit. Kisebb rendű helyiség ez, melyben az iratcsomagok egész torlaszokat képeznek. Ne tessék azonban hinni, hogy ez az egész, melyet az ajtóra aggatott ércz-tábla „tanácsosi irodának“ jelez. Korántsem! Van ennek tőszomszédságában egy roppant terem, ahol reggeltől napestig nyolct írnak körmöl; ez tehát csak előszobának tekintendő, honnan a tulajdonképi irodába juthatni. Különben ezen kis hézagnak fontosabb jelentősége is van, amenynyiben a titkos iratok itt hatnak le, a miért is a tanácsos úr igen czélszerűen ide oly egyént állitott, kiben feltétlenül bizhatik, — tekintetbe véve a jelen politikai constellatiókat s a nagyhatalmak reactionárius irányát — nagyjelentőségű s nagy horderejű európai esemény, melyből reményt meríthetnek a többi népek is. Olvasóink talán még emlékezni fognak, hogy Páris leggyászosabb napjaiban mi le nem mondtunk a reményről, sőt benső meggyőződésünket fejeztük ki, hogy a franczia nemzetet nem sokára újból fölemelkedni látandjuk, hogy újból kezébe ragadja a felvilágosodás és szabadság vezérszövetnökét, melynek ténye századokon át bevilágítá Európa népeinek szívét. Ez volt hitünk, mert ismerjük e nemzet életrevalóságát, bámulatos fugékony és fogékonyságát, lángoló hon- és szabadság szeretetét. De ez volt hitünk azért is, mert tudtuk, hogy Francziaország bukása oly hézagot támasztana Európában, melyet betölteni egy nemzet sem lesz képes, mely pedig sokáig betöltetlen nem maradhat; hogy Európának szüksége van Francziaországra s hogy ennél fogva a többi népek mintegy öntudatlanul, ösztönszerüleg majd hozzájárulandnak, hogy az elesett vezér mentül elébb fölemelkedhessék. Hitünk nem csal, reményünk teljesedni kezd. Francziaország óriási léptekkel halad felgyógyulása felé, s vele együtt halad s fejlődik a közbizalom iránta s végfelgyógyulása iránt. A német csapatok még tapossák a franczia földet, a sebek még véreznek a nemzet testén, és Európa bizalma, — még pedig a rideg, a számoló, a financziális Európa bizalma — máris oly mérvben nyilvánul iránta, minővel nem dicsekedhetett eddig egy állam sem legvirágzóbb korszakában. Csalatkozik, ki e rendkívüli bizalomnyilvánulás kútfejét egyedül csak a pénzvilág nyerészkedési szomjában s Francziaország kiapadhatlannak látszó pénzforrásaiban keresi; a pénzszomjazók egyszersmind igen óvatosak is szoktak lenni, kiapadhatlan pénzforrásokról pedig csak a mesék beszélnek. E nagy bizalomnyilvánulás kutforrása sokkal magasabban, vagyis inkább sokkal mélyebben keresendő: Európa népeinek szívében, melyek érzik , s napról napra mindinkább érzik, mennyire szükségök van Francziaországra, Francziaország irányadlására, vezérszavára. Nézzünk körül Európában, lássuk minő, irányt vett Franciaország ellen A kit Cserépházy nekünk Wolf néven nevezett, egy negyvenet meghaladó púpos, bozontos, mogorva férfiú, ki emlékezetet meghaladó idők óta csupán írással szerzi kenyerét. Bizonyítványaiból az tűnik ki, hogy sok éven át volt a vármegyei kancellista, aztán meg egy kereskedésben comptoirist, majd ismét ügyvédi irodában másoló, aztán néhány évig a vasútnál, ismét egy kereskedésben, míg végre innen egy szerencsés protectió útján bejutott a tanácsos úr titkos irodájába, havonkint hatvan forint fizetéssel. Jelleméről elég legyen mondva annyi, hogy a tanácsos úr titkos irodáját soha hűbb emberre nem bízhatta volna, mint Vendelin Wolfra. Különben Wolf úrnak igen megnyerő külseje van, mióta a tanácsosnál oda vihette dolgát, hogy magát tetőtől talpig újra kieqyipirozza. Cserépházy úr alig ismert rá, mióta utolszor látta, igen megváltozott. — Kihez van szerencsém ? — kérdi Frater Wolf föl sem tekintve az előtte fekvő iratról. Cserépházy úgy tett, mintha nem hozzá szóltak volna. Hisz őt Wolf ismeri, minek kérdezné tehát tőle, hogy : kicsoda? — Kihez van szerencsém ? — kezdi Wolf ismételve. A fiskális úr hátrálni kezdett. Az ötlett eszébe, hogy hát ha ez a Fráter megtalált bolondulni. — Kihez van szerencsém ? — kérdi harmadszor is Wolf anélkül, hogy csak egy pillantást is vetne rá. Ez már kihozta emberünket sodrából. Megcsóválta a fejét, két lépéssel közelebb ment aztán megszólalt: — Ejnye hát hallja az úr, nem ismer többé engem az úr? Wolf pedig erre azt felelte : tessék leülni. — Ugyan barátom — szólt szelíd könyörgő hangon Cserépházy — szabad kérdenem, beszélhetnék-e most e nagyságával? Kása óta a politika, a közszellem, s lehetetlen lesz a népeknek amaz érzését indokoltnak nem találni. Oly hihetetlen sebes léptekkel haladott minden visszafelé e rövid két év alatt, hogy immár újból lehetővé lett egy szent szövetség. De erről egy külön czikkben fogunk szólni. Helfy Ignácz. — Milyen kis dolgokról szoktak nálunk megfelejtkezni. A közlekedési minisztérium a fiumei kikötő építésére vonatkozó feltételekből kihagyta a biztosítékot s a tornadijt, melyet minden, a fiumei kikötőbe jövő, vagy onnan távozó , hajónak fizetni kell. A föltételek közt, mint egy bécsi lap írja, ott van a „vám, bányász s más illeték“ a kikötődijak nélkül, mely a behozandó anyagoktól egy tonnától 13 l/s krt számítva, körülbelül 850,000 frtot tesz. Az ajánlattévők közül kettő a kormánynál jobban volt értesülve s már ajánlataikban tiltakoztak a kikötői dijak s az azok beszedésével járó időrabló ellenőrzés ellen; két más vállalkozó csak utólag értesült az említetett dijakról s nem mulasztották el azok ellen utólag tiltakozni. A magyar kormány nem kis zavarban volt. Nem volt egyéb választása, mint az ajánlattevők egyikét, kik a tonna dij ellen még jókor nem tiltakoztak a 140,000 írt cautió konfiskálása által az ajánlat megtartására kötelezni, mi nyilván időrabló s botrányos pörre adott volna alkalmat — vagy újabb ajánlat benyújtásra határidőt kitűzni, ami az építést egy évre hátra veti. A harmadik kisegítő út az, hogy a kormány a kifogásolt díjakat elengedi, s erre utólag a törvényhozás jóváhagyását meg fogja nyerni. Valószínűleg az utóbbi kisegítő eszközhöz fognak nyúlni. Már most az a kérdés, hogy a közlekedési minisztériumban nincs oly szakférfiú, ki e zavart nem engedte volna megtörténni ,mert alig hihető, hogy készakarva ily bonyodalmat idézzenek elő az által, hogy az építéshez szükséges anyagok után a szokásos dijak mefizettessenek. Úgy látszik még mindig nem késő azt mondani: tengerre magyart tanulni. — A bécsi „Tagblatt“ értesülése szerint a magyar minisztérium föloszlásban van, s csak a miniszterelnök véli állását szilárdnak. — A közös külügyminisztérium költségvetése, mely a delegátió elé fog terjesztetni, már meg van állapítva. E szerint a szükséglet összesen 4,340,755 forintra rúg, s következőleg oszlik fel: Központi vezetés: 402,820 forint, tartalékalap 440,000, diplomatiai kiadások 1.070,660 frt, consuli költségek és segélyezés — Nem! — hangzott az egyszerű válasz. — Miért ? — Nem tartozik hozzám. Cserépházyt ette a méreg, ily vad emberrel még soha sem volt dolga. Lett volna némi észrevétele, de a fráternek épp valami a tollába akadt, miért is azzal oly mozdulatokat ten, miszerint Cserépházy úr méltán azt gondolta, hogy rájött Wolf uramra a raptus. Nem is nézett többé vissza, hanem megsimítván kabátja ujjával kalapját, távozott, csak ott az ajtó között mormogott valamit, miből ki lehetett venni, hogy szándéka egy óra múlva ismét eljönt. Midőn az ajtó becsukódott, Wolf felkelt, és fenyegetőleg emelvén fel kezét, boszosan kiáltott fel: — Megállj szívtelen kutya, te nem ismersz engem! Cserépházy úr pedig dúlt fúlt dühében, hogy ily sajátságos módon üttetett el czéljától. Már az is eszébe jutott,hogy hátha magától Dánieltől kapott Wolf ily goromba bánásmódra utasítást. Ah de ez oly furcsának tűnt föl előtte, hogy jóizan elmosolyodott rajta. Talán nincs honn. Ezt legvalószínűbbnek találta és ebbe teljesen megnyugodott. Miután szándéka volt egy óra múlva visszatérni, legmulatságosabbnak találta, addig sétálni a városban, így mégis gyorsabban múlik az idő, mint ha az ember otthon számlálja a perczeket. Végig ment a Kohlmarkton aztán befordult a Grabenre,ahol egyenkint szemlélgette a pompás kirakatokat, melyeknél különbeket egész Bécsben hiába keresnénk. A tanácsos úr csakugyan nem volt honn. Elegáns fogaton épp most érkezett haza valahonnan. Az inas segíti őt fölfelé a lépcsőkön, lábai alig bírják. Egyenesen az irodába nyit. Wolf nyugodtan dolgozik, és a világért sem tekintene körül. — Nem keresett itt senki? kérdé a belépő tanácsos, montenegrói menekültek részére 11.400 forint, a Lloyd subventiója 1.700.000 frt. Fedezet: A diplomatiai testület jövedelmi adója 14,000, consulatusok 119,000 frt, a Lloyd által 1873. deczember 31-én fizetendő törlesztési részlet 200,000, a prioritási kölcsön 4 százalékra 112,000, postabevételek 85,000, jövedelmi adó 167,000 frt. Összesen 697,500 frt. A fedezetlen szükséglet ennélfogva 3.643,275 forint, vagyis 1,453,175 frttal több, mint volt 1872-re. A több kiadást egy a „titkos rendőrség czéljaira alakítandó alap“ okozza. Majd elválik, hogy a delegátiók az előirányzatból mennyit fognak szükségesnek látni megszavazni. — A községi adóhátralékok törlesztése tárgyában fölmerült hírekre vonatkozólag a „Reform keddi számában egy magyarázó helyreigazítást közölt. A „Reform“ mai számában zokon veszi, hogy az ellenzéki lapok e közleményt nem tartották érdemesnek átvenni. Részünkről nem tartottuk érdemesnek átvenni,mert az egész helyreigazításhoz nagyon sok szó fér, de máskülönben is sok okunk volt hinni, hogy az csak a „Reforménak magánnyilatkozata anynyival is inkább, mert a közlemény oly személyeskedő hangon van írva, mely ennélfogva nagyon távol áll a félhivatalos dementitől. Úgy látszik, hogy még nem tanulták meg, miként kell az ily dementiket írni. Miután azonban a „Reform“ mai fölszólalása azt bizonyítja, hogy ama közlemény hivatalos helyről lett hozzá beküldve, közöljük annak csupán a tényekre vonatkozó részét, melyben ez mondatik: „A hátralékok többnyire csekélyek, az átlagszámlaírttól körülbelül 110 írtig terjed. Ezek a kisebb hátralékok be nem fizetés esetére egyenest végrehajtás útján fognak behajtatni. Csak az 500 forinton felüli adóhátralékokra áll az alternatíva, hogy a minél előbbi befizetés és egy kölcsön közt választhatnak. Ezen összegek alól a jelzálog-kölcsön intézetek tudvalevőleg nem nyitnak hitelt. S itt elsősorban megjegyzendő, hogy az 500 frtos hátralékban lévő községek aránylag igen gyér kisebbségben vannak. Ezeknek a kisszámú községeknek azután a minisztérium fölajánlotta közvetítését, s segédkezését a kölcsön elnyerésére. Ez a közvetítés pedig abból áll, hogy a minisztérium fölszólít valamennyi jelzálog-hitelintézetet, nyilatkozzanak, minő modalitások alatt vállalnák el, ennek vagy annak a városnak, községnek stb kölcsönét. A társulatok erre rendesen beküldik alapszabályaikat, s egyszersmind ajánlatukat, melyeket a minisztérium azután az érdekelt községgel közöl.“ Idáig van a dementi lényeges része, a többi személyeskedés, s az nyilván már a „Reform“nál lett hozzá toldva. Miután úgy látszik, hogy a „Reform“ na— Egy lélek sem — felelt a jámbor, és azzal tovább dolgozott. — Furcsa — mormogta Dániel magában. Wolf helyben hagyta, hogy valóban furcsa. A tanácsos úr erre néhány iratot átnézett, aztán belső termeibe vonult. Alig maradt azonban ideje felöltőjét, shawlját és egyéb holmit magáról letenni, midőn a komornyik már jelenté Cserépházy urat. Dániel ur ezen látszólag megörült és őt haladék nélkül bebocsátani parancsolta. — Isten hozott barátom! — kiáltott fel Dániel ur — néhány lépéssel közelítve az ajtó küszöbén bókoló Cserépházy felé. — Alázatos szolgád — feleltemet, és vastag tenyerében ekkor már eltűnt a tanácsos ur sovány keze. — Már egyszer itt voltam, de Wolf elutasított. — Ezen igen örvendek — szólt mosolyra virult arczczal Dániel és megengedte még egyszer szorittatni kezét Cserépházy ur által, ki mereven bámult barátjára, sehogy sem tudván magának megmagyarázni, mi örvendetest találhat ezen ? — Ülj le, majd megmondom — szólt Dániel ur, megértve a hallgatag kérdést. Leültek mindketten egy pamlagra. — Lásd — kezdé ekkor Dániel ur — épp egy percz előtt kérdém Wolftól, nem keresette valaki, ő azt felelte: senki, már pedig te mondod , hogy itt voltál, hogy elutasított. — Teljesen úgy van — szólt bámulva Cserépházy. Ebből az tűnik ki — folytatá a tanácsos —hogy Wolfban emberemre találtam, ki a következő pillanatban már nem tudja, a mit az előbbiben tett. Ilyen ember kell nekem,ilyenre bizhatom titkaimat és hogy ezt benne föltaláltam, azon igen örvendek. Cserépházy felkacagott, megveregette barátja vállát és elismerte, hogy Dánielnek ily módon teljesen igaza van. gyan közel áll a dementik forrásához, miért nem ejti módját, hogy a keleti vasút, a borsod miskolczi kiházasító egylet, a Lévay ss több másféle botrányos ügyekben szintén közzé tegyen fölvilágosító magyarázatokat? Az ellenzék az alapos magyarázatokat mindig kötelességének tartotta terjeszteni s mig ezt nem teheti, méltán mondhatja, hogy valami rothad Dániában. Ezt a „Reform“ figyelmébe ajánljuk. — Nem múlik el egy nap sem, hogy egyik másik kormánylap a kormányt arra ne sarkalja, hogy az ellenzéki lapok ellen sajtópöröket indítson. Ez már így tart napok óta. Mintha csak ki lennének osztva a szerepek, hogy ma ez, holnap ismét amaz pengesse a húrokat. Ma a „Pesti Napló“-n volt a sor. Természetesen sokkal könnyebb sajtópörbe rántani valakit, mint a tényeket megcáfolni. — Hogy az ellenzéki sajtó ellen indítandó hadjárat mennyire kicsinált dolog, ennek világos jeleként vehető, hogy — amint az aradi „Alföldiben olvassuk — a „Pester Lloydsnak a sajtó elleni harczra szólító czikkét Löw Tóbiás, m. kir. államügyészi helyettes úr írta volna. Ha ez való, úgy a sajtószabadság elleni fondorlattal állnánk szemben. Különben ez az eljárás már nem új. Három év előtt egy ellenzéki lap ellen indított sajtóper előtt a „P. Lloyd“ szintén a köt.vádló tollából hozott egy czikket s midőn ezért megrótták, azt felelte, hogy nem volt tudomása a sajtóperről. Az ily dolgok egy tisztességes lap keretén kívül szoktak esni. Várjuk be azonban, hogy Löw Tóbiás e hírre mit fog mondani, mert az mégis különösnek látszik, hogy az akarjon sajtópöröket, ki azokban mint vádló fogna szerepelni. Vagy nincs más itt hírnevessé tehetni? — A „Pesti Napló“ szerkesztője, míg személyesen meg nem győződött az erdélyi állapotok szomorú voltáról, az ellenzéki sajtó e részbeni fölszólalásait koholmánynak mondta. Most azonban, hogy alkalma volt Erdélyben csak egy kissé körülnézni, léptennyomon találkozott a kormány mulasztásaival és ezekről így ír lapjában: „Az eddigi késedelmezéssel szerencsésen elértük, hogy nem nyertük meg az oláhokat, de előmozdítottuk a szászoknak egy külön compact párttá tömörülését. Elértük, hogy Erdélynek vannak a legroszabb vasutai, s a társulási szellem, mely minden anyagi felvirágzás szükségképens föltétele, Erdélyben még csak ..szerény szárnypróbálgatásokat sem tesz. Öszszes vívmányunk az,hogy már Kolozsvárott is nagy gyökereket ereszt a germanisajló és nyilvános — Én most sétakocsizni voltam, és annyira megizzadtam, hogy engedelmeddel kénytelen vagyok átöltözködni. — Oh csak tessék — viszont a készséges resignatióval Cserépházy — barátok soha se genirozzák magukat egymás előtt. — Csak harisnyákat váltok — mondá könnyű mosolylyal a tanácsos úr, és intett az inasnak. Az inas ezután lehúzta e nagyságának puha szarvasbőr czipőit és meleg harisnyáit, a melyekből két csontváz láb ütötte ki rémes fejét. — Vigyázzon a tyúkszememre — rikácsold fájdalmasan Dániel. — Én igen jó orvosságot tudok a tyúkszemekre — ajánlkozik Cserépházi úr. — Köszönöm barátom, köszönöm. Az én tyúkszemeimet nem lehet semmiféle orvossággal kúrálni. Az inas miután leleplezte a nagysága lábait, elővett egy flanell rongyot és azzal barbár dörzsölést vitt végbe azokon. Cserépházy úr a világért sem mert volna odanézni, neki igy is borsózott tőle a háta. — Ez jó — szólt gyönyörteljesen Dániel ur. Látod barátom mint elevenedik minden izmom jobban és jobban. E nélkül már én rég nem tudnék járni. Ez tartja fenn lábaimban az erőt. Nem észlelsz rajtam semmi javulást? Cserépházy úr bizony nem vett észre semmit, de tudta, hogy kedves barátja igen szereti, ha időközben valaki javulást észlel rajta, minthogy pedig a szó úgy sem kerül semmibe, tehát Cserépházy ur csak rá felelte: — Kár hogy megelőztél, én épen mondani akarom. — Ugye barátom — kapott ő nagysága az alkalmon — tudom én azt, hogy nem akad Bécsben párja az én Bauch barátomnak. (Folytatása köv.) Paris és Berlin. I. A legújabb franczia kölcsön fényes, minden várakozást felülmúló sikere, nem csak a franczia nemzet diadala, hanem