Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)
1872-08-04 / 177. szám
Vasárnap, 8*erkeadtát irtam ! Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. —Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Miadó-hivatal Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. «fimhmiliin—.mull !■ ii H im u —■■■■■■■■ VI. évfolyam, -----1872. aug 4. 1 Flofizetési űrt Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre . . . 30 kr — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Mlrnletési dij 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr Bélyegdij minden minden hirdetését külön 30 krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusz. 8. Politikai szemle. A franczia kölcsön végeredménye negyvenhárom milliárdot tesz, s mint a börzén számítják, az aláírók az aláírt összegeknek csak 8°/érette megkaphatni. Párisban tizenegy milliárdnál többet ^Wiaország többi részeiben 1710 milliót, Ékak-Ném^W^h“^TM1- liót, magában Berlinben 3500 miau..)' . schild-ház Londonban 2500 milliót, Bombay városában 22.500.000 frankot, Koppenhágában 1330 milliót irtak alá. Ez utóbbinál már maguk a német lapok is elismerik, hogy a tömeges részvételnek oka a Francziaország iránti rokonszenvben keresendő. A „Republique Francaise“ a franczia pénzügyminiszternek a kölcsön eredményét bejelentő beszédét a következő megjegyzéssel kiséri: A nap eseménye, így iz a nevezett lap, Goulard pénzügyminiszter jelentése volt. Valóban oly ünnepi jelenet volt ez, mint nem igen fordul ami elő még egyszer ez ország történelmében. Midőn a miniszter kimondta a negyvenegy milliárd hallatlan összegét, a baloldal tapsvi bárrá fakadt. Még a karzatok sem tudták magukat tartóztatni, és tapsuk a képviselőké közé vegyült. És a jobboldal, pirulunk kimondani,mely nem győzi tapssal azon szónokokat, kik azért lépnek a szószékre, hogy rágalmakkal áraszszák el a köztársaságot s a köztársaságiakat : e jobboldal közönyös maradt és néma, nem félt, sőt elég arczátlan volt kimutatni, hogy Francziaország e diadalának távol hogy örüljön, sőt inkább nyugtalanítja, bántja az, mert a köztársaságnak joga van abból maga számára részt követelni. Csak midőn Goulard hozzátéve, hogy meg kell az isteni gondviselésnek köszönnie nagy sikert, csak akkor kezdett a clericális szenvedélyeihez mindig hű párt tapsolni. De tapsa nem tartott soká, mert mire a pénzügyminiszter azzal fejezi be szavait, hogy erélyesen hangsúlyozta, hogy az eredményt a kormány által biztosított rendnek, a nép eszélyeségének s a conservatív köztársaságnak lehet és kell köszönni, a baloldal egyszerre csak azon vette észre magát, hogy egyedül tapsol. Megjegyzendő, hogy Goulard úgy olvasta nyilatkozatát: Senki sem volt kétségben e nyilatkozat hivatalos jellege, s egy ily pillanatban mondott szavak jelentősége iránt. Nem sokkal azután Thiers jött és elfoglalta helyét. Arcza ragyogó, elégedett volt. Az orosz hadsereg létszáma az orosz szentpétervári lap szerint 40 divisióval, vagy 40 ezreddel —120.000 ember — szaporíttatni fog. Ezzel együtt fog járni a tüzérség aránylagos szaporítása. Ezzel az is kilátásba van helyezve, hogy az általános védkötelezettsége által úgyis jelentékenyen emelkedett katonai budget ismét jóval nagyobb lesz. A „Golos“ szerint az orosz hadseregnek bizonytalan idejű szabadsággal elbocsátott katonái ez évben mind be fognak hivatni. A fejedelmi találkozásról írják, az orosz czárt Gortsakoff államkanczellár fogja kísérni, hogy Berlinben Bismarck és Andrássyval találkozzék. Sándor czár oly fényes kísérettel utazik az új német birodalmi fővárosba, miszerint valószínű, hogy az eddig tervezett egyszerű útikészületekben Bécsben is változás fog beállani, az ellenzéki hírlapok ellen tömeges sajtópöröket akar indítani. Ellenkezőleg, Határozottan kinyilatkoztattuk, hogy a politikai sajtópöröknek nem vagyunk barátai. Mi egy concret esetről szóltunk, éspedig olyanról, melynek semminemű politikai jellege nincs saj, sat.“ A komoly szóra komoly felelettel tartozunk. Figyelmeztetjük legelőször is jobboldali laptársunkat, hogy az ellenzéki saitó nem egyedül ama „concret esetért“ esett neki és mi többi kormánylapoknak, hanem azon általános hadjáratért, melyet az összes kormánysajtó, elkezdve a „Pester Lloyd“ és a „Pesti Napló“-tól le egészen az utolsó zuglapig, már több nap óta a sajtószabadság ellen folytat. Avagy nem olvassa a „Pesti Napló“ saját pártja lapjait ? Nem tudja, hogy például a „Reform“ mai számában is egy új sajtótörvény szükségességét hangoztatja? Nem tudja, hogy egy másik lap és elvtársa, a „Magyar Politika“ ugyancsak mai czikkében egyenesen a sajtószabadság eltörlésére céloz ? Úgy hisszük, hogy e tömeges fellépés bőségesen indokolja a szabadelvű sajtó felháborodását, „nekiesését.“ Ami a „concret esetet“ illeti, mi a magunk részéről nemcsak hogy neki nem esünk a „Pesti Napló“-nak, hanem ellenkezőleg, tökéletesen helyeseljük, midőn megnyugvását fejezi ki afelett, hogy Lónyay gróf a személyes becsülete ellen intézett támadásokat a jury elé akarja hozni. A magánembertől is megvárjuk, hogy személyes becsületén szégyenfoltot száradni ne engedjen, annál inkább megvárhatjuk egy kormány férfiútól, vagy épen a kormányelnöktől , miután tökéletesen igaza van a P. Naplónak, midőn azt mondja, hogy „a magyar kormányelnök személyes becsülete az ország becsületével elválhatlanul össze van forrva.“ Készséggel aláírjuk még a „Pesti Napló“ következő sorait is.............. „Nyerjen alkalmat az, ki ily vádat mer emelni, vádjának bebizonyítására. Álljon elő országvilág előtt azzal, amit tud. Az ő hazafiai kötelessége beszélni, a kormány hazafias kötelessége őt beszédre kényszeríteni. Lépjen elő a rejtelmes czélzatok, a homályos általánosságok, a mindent és semmit sem mondó insinuatiók biztos lebujából. Ha van lelke vádat emelni, legyen ereje vádját bebizonyítani. Ha pedig állításai merő koholmánynak, rágalomnak bizonyulnak be: vesse őt oda a népítélet az ország közmegvetésének.“ Mindez helyes és igaz, mert a becsület a legszentebb kincs, melyhez nyúlni büntetlenül senkinek sem szabad. De engedje meg a „P. Napló“, hogy most mi intézzünk hozzá néhány komoly szót s legyen szives ő is komolyan és sine ira et studio válaszolni. Gondolkozott-e vagy egyszer. laptársunk arról, hogy várjon miért írnak oly rettenetes dolgokat, és nem egyedül a magyar, hanem a német (bécsi) lapok is, s nem egyedül a politikai és ellenzéki lapok, hanem sok más színezetű és más szakmájú lap isz épen Lónyay Menyhértről? Miért nem szóltak s nem írtak így soha egy kormányférfiunkról sem? Ez mindenesetre különös egy tünemény, mely lehetetlen, hogy gondolkodóba ne ejtsen mindenkit. Laptársunk okvetlenül gondolkozott e különös tünemény felett, s mi rendkívül le lennénk neki kötelezve, ha ebbeli gondolkozásának eredményét velünk közölni szíveskednék. Egyik okát azonban e tüneménynek el fogjuk mondani mi. Mióta Lónyay a kormányzatban részt vesz, már évekkel ezelőtt, igen súlyos vádak emeltettek ellene, positiv tényeket hoztak fel, melyeket sem ő, sem senki más helyette meg nem hazudtolt. A közvélemény tehát ellene fordult. Midőn ő körülbelül egy évvel ezelőtt, a magyar kormányelnöki székre emeltetett, miképen mert át voltunk hatva annak igazságától, hogy „a magyar kormányelnök személyes becsülete az ország becsületével elvárhatlanul össze van forrva“ — kötelességünknek tartottuk figyelmeztetni az illető köröket a közvélemény eme rettenetes nyilvánulásaira, fölemlítettük a vádak halmazát s vártuk, hogy azokat valaki meghazudtolja, — híjában vártunk; egyetlen démenű, egyetlen felvilágosító szó nem jött egyik oldalról sem. Nem lett volna-e kötelessége a kormánysajtónak, ha meg volt győződve ama vádak alaptalanságáról, ezt akkor mindjárt kimondani, bebizonyítani? Ha e felvilágosítás, e bebizonyítás daczára bárki is merte volna ama híreket vagy vádakat ismételni, méltán megérdemelte volna a bírói üldöztetést; de hallgatni, nem adni felvilágosítást semmire s azután „sajtóperrel“ fenyegetőzni —absurdum és igazságtalanság. És ez a kormánysajtónak főbűne. Csak dühösködik, szidalmaz, rágalmaz, de feleletet, felvilágosítást nem ad semmire, még a legpozitívebb kérdésekre sem. Hadd idézzünk csak néhány példát a legutóbbi időkből. Az ellenzéki sajtó felhozta a keleti vasút rémítő botrányát, számokkal bebizonyította, hogy több mint húsz millió forintról senki sem tud, vagy nem akar beszámolni; felhozta a borsodmiskolczi kiházasító egylet roppant szédelgéseiről szóló híreket; felhozta az éjszak-nyugati vasútvonal épen nem igen tiszta ügyét; csak ez utóbbi napokban is fölmerült a pest-budai összekötő híd ajánlati kérdése ; és, ami a legfurcsább, maga a „Pesti Napló“ napfényre hozta a Lévay-Lónyay- Kerkápoly-féle szintén meglehetősen botrányos ügyet — és minderre jött-e valahonnan egyetlen felvilágosító szó? Pedig ezek nem „rejtelmes czélzatok“ — „homályos átalánosságok“ — „mitsem mondó insinuatiók“ — hanem tények, borzasztóan szóló positív tények. Kérdjük tehát a „Pesti Napló“-t, midőn látjuk, hogy a kormány ily világos tényekkel szemben hallgat s aztán mégis sajtóperekkel fenyegetőzik,nincs-e jogunk azt mondani, hogy e perekkel nem az igazság kiderítésére, hanem a szabad szó elnyomására, az ellenőrzés megakadályozására czéloz ? Helfy Ignácz, dés lassú s e mellett a távolság is oly nagy, hogy a vonatok gyorsan nem váltakozhatnak. Hogy a pest-ruttka-oderbergi vasutvonal mily előnyös leend a szállításra, kitűnik abból, hogy a szomszédos vasuttársulatok, mint a magyar északi s a kassa-oderbergi vasút máris ár-lejebbszállításról gondoskodnak, s ezek példáját a tiszavidéki s az osztrák államvasut társulatok is fogják követni. Komoly felelet egy komoly szóra. Minekutána a jobboldali lapok már több nap óta bámulatos egyetértéssel foglalkoznak a sajtószabadság „inconvenientiáival“ s önelégülten hirdetik, hogy a kormány „erélyes fellépésre készül az ellenzéki sajtó visszaélései ellen“ — a Pesti Napló, mintegy viszszatorzadva saját tanácsától, a merénylet nagyságától, a következőket írja mai főczikkében: „Komoly ügyben, komoly szót akarunk szólni ellenzéki laptársainkhoz. Tegnap mi, megemlékezve egy pozsonyi ellenzéki lapnak a magyar miniszterelnök személyes becsülete ellen inté-zett érv megtámadásáról, megnyugvásunkat fejeztük ki a fölött, hogy Lónyay gróf, mint a lapok írták, személyes becsületének e galád beszennyezését a jury elé fogja hozni. Ellenzéki laptársaink erre nekünk esnek s azon váddal illetnek, hogy mi a kormányt az ellenzéki lapok ellen indítandó razziára hajszoljuk. Vannak közöttük oly cynicus botorok is, kik azt állítják, hogy felszólalásunkból maga a kormány beszél, vagy más szóval, hogy mi a kormány kívánságára előkészíteni akarjuk a közvéleményt az ellenzéki sajtó ellen intézendő nagyobb mérvű hadjáratra............ Mi egy szóval sem nyilatkoztunk a kormánynak imputált azon szándékról hogy — Azon hírekre vonatkozólag, mintha a pozsonyi ellenzéki lap ellen a Lónyay-ügy miatt sajtóper indíttatott volna, egy bécsi lap azt a fölvilágosítást közli, hogy a pozsonyi közvádló a kormány tudta nélkül emelt panaszt s erre az igazságügyminisztérium által a dorgáló sorokat azon utasítással vette, hogy a megindított pert megszüntesse. A borsod-miskolczi kiházasító egylet ügyében az elővizsgálat közel áll befejezéséhez, s a törvényszék a vállalat állapotáról már kellő tudomással bir. Hir szerint a kormány legközelebb egy liquidáló bizottságot fog kinevezni, mely úgy a bünfenyitő, mint a polgári uton folyó per bevégeztéig a meglevő vagyont kezelni s a tartozásokat pontosan ki fogja tudni. A kormány e bizottságba két miniszteri hivatalnokot s a számvevőségtől egy szakembert fog kinevezni. A részvényesek által választatott bizottság a liquidáló bizottságnak minden kérdésnél a kellő fölvilágosításokat megadandja. A pest-ruttka-oderbergi vasútvonal, mint az Észak-Németország felé vezető új kiviteli vonal, közbenjött akadályok miatt csak néhány hét múlva fog a közlekedésnek átadatni. Még most nem tudni, hogy e vonal képes lesz-e a gabonakivitelnek már az idén újabb lendületet adni. A magyar államvasút igazgatóság,bkr szerint, megtette a kellő intézkedéseket, hogy a forgalom igényeinek képes legyen megfelelni. E vonal feladatának csak az esetben fog kelleen megfelelhetni, ha Gödöllő s Aszód közt a második vágány is elkészíttetik, mert e két állomás közt a nagy emelkedés miatt a közlekedő „Magyar Polgár“ tegnapi számában a következőket olvassuk: „ Urváry Lajos képviseld urnak. O 1 A h f a 1 u, jul. 30. 182. Az ön nevében sokat ígért Lázár Mihály főispán. A legfőbb volt az, mi megnyugtatta lelkünket, hogy a kath. öt pontot elfogadja. Mi elengedjük a meg nem adott két fürdőházat, a két fehér bikát, de soha, soha az igaz katholikusságot. S ha ön — mint a tisztelendő úrtól értesültünk — vonakodik aláírni a lelkünk üdvösségét tartalmazó öt pontot: vagy mondjon le a csalással szerzett képviselőségről, vagy nyilatkozzék lapjában, hogy szándékozik aláírni a nevezett kath. programmot, mi megnyugtat minket. Az elöljáróság áruba bocsáthatta polgári becsületünk, s azt tűrhetjük, azonban lelkünk üdvösségét sem Urvárynak, sem Deáknak, sem Kossuthnak el nem adjuk, mert helyettünk bizon egyik se menjen a menyországba. Több oláhfalvi választó.“ E sorok pedig azt bizonyítják, hogy a kormánypárt még a vallási fanatismust is fölhasználta kortesi eszközül. Már most csak azt szeretnék tudni, hogy Ujváry Lajos úr a kormánypárt kortes fegyvereit olyannak tartja-e, hogy az azokkal szerzett képviselőséget gondolkozás nélkül el lehesen fogadni. A törvényelőkészítő bizottság munkálatairól szóló hírre vonatkozólag a „P. N.“ illetékes helyről nyert értesítés alapján írja, hogy a törvényelőkészítő bizottság nem a házszabályok átdolgozására, sem e czélból anyaggyűjtésre megbízást nem kapott, s ilyesmivel semmi tekintetben sem foglalkozott. A „Reform“ közleménye e szerint semmi alappal sem bír. — A magyar vasúti kamatbiztositék. A „N. fr. Presserben a következőket olvassuk: Ama számos új, nagyobbára nem jövedelmező vasút, mely Magyarországon a lefolyt években épült, joggal azon aggodalmat keltő, hogy az állam mint kamatfizető nagyon is igénybe lesz véve. És valóban a kamatbiztosítási költségek 1870-ben, hol az államköltségvetésben egy milliónyi összeg volt ily czélra praeliminálva, négy millióra rúgtak. Azóta az új vasutak száma mindinkább szaporodott, és az 1872-ik évi költségvetésben már öt milliónyi összeget kellett e tételre fölvenni. Amint most Pestről tudósítanak bennünket, az idei szükséglet a preliminált összeget nem érte el. 5 millió helyett kamatbiztosítások fejében csak 3 millió 900.000 forint vétetett igénybe. Ezen egy milliónál nagyobb megtakarítás onnét magyarázható, hogy legnagyobb része azon vasutaknak, melyeknek 1871-ben kellett volna megnyitniok, így név szerint egy része a keleti vasútnak stb., sem abban az évben, de még az idén sem adathatott át a forgalomnak. Ezen vasutak tehát nem táplálkoztak a kamatbizto s sítások emlőjéből, és Kerkápoly úr azon kellemes újságot közölheti az országgyűléssel, hogy egy milliónál több takarittatott meg és hárittatott a vállalkozókra. Az 1873-ik évre kilencz millió van praeliminálva, de ha az új vasutak megnyitása hasonmérvben fog késni mint eddig, a pénzügyminiszter új megtakarításokra számíthat. Az ily megtakarításban mindig több a kár, mint a haszon. Horn Ede a franczia kölcsönről. A „Hon“ e hó 3-ik számában Horn Ede tollából a franczia kölcsönről egy érdekes czikket közöl, mely még akkor íratott, midőn nem volt jelentve a táviró által, hogy a franczia pénzügyminiszter hivatalosan jelenté a nemzetgyűlésnek, hogy összesen negyvenegy s egynegyed milliárd az aláírás eredménye. Ez azonban csak még hangosabban szól a czikkben fölhozott következtetések mellett. A jeles czikk így hangzik: „Az egyesült hatalmak által Francziaországba visszavezetek XVIII. Lajos egyik legelső tette az volt, hogy a vele kivándorolt nemesek javára egy milliárdnyi kárpótlást kívánjon a nemzettől; a tulroyalistikus képviselőtestület pedig nagyon hajlandó volt ezt megadni. Az ellenzék egyik vezérszónoka, hogy az ország ezen megterhelésének roppant mérvét szembeszökőleg kitüntesse, többi közt így nyilatkozott: „Csak egy szó az a milliárd, könnyű ezt kimondani, sőt megszavazni is. De van-e az uraknak helyes fogalmuk e szócska tartalmáról ? Ha Krisztus születése óta minden perezben letettek volna egy frankot, még maigsan sem érték volna el az egy milliárdot. Igen is, a perez bizony nagyon rövid idő, s mégis egész polgári időszámolásunk még el nem érte a perezek első milliárdját.“ Áll ez még ma is. Az egész oly roppant hosszúságú időszak Krisztus születésétől az 1870-ik év végéig alig tesz 984 millió perczet; még a tizenkilenczedik század bevégeztével tele nem lesz az első milliárd percz. Igen is, impozáns, óriási szám a milliárd Még a jelenkor is, mely a milliókat csak ugy könnyen félvállról veszi, épen úgy mint a franczia restauratio ideje (1815) a milliárdot igen komoly dolognak, roppant, majdnem meseszerz összegnek nézi. Midőn a porosz győztes öt milliárdnyi hadisarcot követelt Francziaországtól, a borzalom teljes bámulatnak egy bizonyos neme s az egyhangú kárhoztató elítélés nyilatkozott egész Európában. Átalános volt a meggyőződés, hogy e hallatlan követelés teljesítése azonos Francziaország tönkretevésével, s hogy ezen óriási összeget mindenesetre csak hosszú évek folytán, a legrendkívülibb erőfeszítésekkel, Európa egész pénzforgalmának ismételt megrázkódtatásával fogja előteremthetni. S ime nem egy milliárdot, hanem kettőt fizetett a franczia kormány, közvetlenül a háború után, a legiszonyúbb csapások s pusztítások után, miket az újabb kor hadtörténete ismer. E külszerencsétlenségeket nyomba követte a legmakacsabb, legvéresebb, s legpusztítóbb polgárháború, melynek részesei felett még most is foly a hadbírói vizsgálat. Francziaország mindennek daczára nem akarja többé hátráltatni tartozása fenmaradt nagyobb részének kifizetését, s midőn azt a sok oldalról vakmerőségnek ítélt bátorságot vette magának, hogy a hitelhez három milliárdért egyszerre folyamodjék, az európai pénzvilág harminczkét milliárdot siet felajánlani neki. Harminczkét milliárd! A pénzvilág legmerészebb röptű vezérférfiai még álmodni sem merték eddig ez óriási hitelműveletnek csak lehetőségét is. S el nem szabad feledni, hogy az aláírás komoly volt: minden aláírónak az általa felajánlott összegnek 141/1 százlékját le kellett tenni készpénz, vagy azonnal értékesíthető papirosokban. Harminczkét milliárdnál (annyi íratott alá Francziaországban s külföldön) e 147 %-nyi cautió már magában nem kevesebbet tesz ki 4,640,000,000 franknál, azaz másfél annyit, még többet is, mint az egész óriási összeg, melyet a franczia kormány kivált, E 4,640,000,000 frankot két nap alatt (július 28-án s 29-én) tették le a franczia kormány rendelkezésére, anélkül hogy Európa közönséges forgalma, vagy csak a tőzsde, valamely megszorítást, valamely rendkívüli pénz hiányt érezett volna. Nem, ilyen erőt, ilyen csodálatos hatalmat senki sem mert volna tulajdonítani, csak megközelítőleg is, az európai pénzvásárnak. Olyan nagyszerű, olyan váratlan e tünemény, hogy halomra dönt minden eddig táplált fogalmakat. Nem kevesebb ez egy pénzvilági s hitelműveleti forradalomnál. Idő és sok gondolkozás kell ennek méltányolására, kimaradhatlan következményeinek jellemzésére , s hisszük, hogy alkalmunk lesz erre viszszatérnünk. Ma csak magára a rendkívüli tényre akartuk felhívni a közfigyelmet. De van a hallatlan sikernek, mely a franczia hitelműveletet koronázta, még két más nagyon figyelemre méltó pontja, miket hallgatással nem lehet mellőzni. Rendkívüli, fogalmat zavaró lett volna e tünemény bárhol is, de még csodásabbá válik a csoda az által, hogy épen Francziaországban jött létre, ahogy n A kormánysajtó embereinek jó lesz tudni, miként vélekedik Deák Ferencz a sajtószabadságról. Még Lónyay pénzügyminisztersége alatt figyelmeztették az öreg urat képviselő társai, hogy mi mindent imák a lapok Lónyayról, mire ezt felelé . Ha igaz, úgy szabad írni. S midőn a mamelukok a sajtótörvények megváltoztatásáról beszéltek, Deák elővesz egy kis darab papirt s nehány percz múlva a következő érdekes sajtó törvényjavaslatot nyujtá át ámuló embereinek : 1. §. Mindenkinek szabad igazat írni s mondani; 2. §. Ki nem ir igazat, annak írni nem szabad. E jelemző s alkalmilag fölemlített történetet egy bécsi lapban olvassuk. Vájjon hogy tetszik a kormánypárt embereinek ? Bizony ha az öreg úr említett javaslata törvényre emeltetnék, nagyon sok kormánylap emberének le kellene tenni a tollat. — A közoktatásügyi minisztériumban a népiskolák szervezésével foglalkoznak. Hogy az erre vonatkozó tanácskozásoknak mi lesz az eredménye, azt most még nem lehet tudni; kívánatos azonban, hogy e munkálatban a szabadelvű irányzat nagyobb mérvben legyen föltalálható, mint Fauler eddigi működésében.