Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1872-08-04 / 177. szám

Vasárnap, 8*erkeadtát irtam­ ! Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szelle­mi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. —Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadtatnak el. Mi­­adó-hiva­tal­­ Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pén­z a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmé­ny­e­k. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. «fimhmiliin—.mull !■ ii H im u —■■■■■■■■ VI. évfolyam, -----­1872. aug 4. 1 Flofizetési űr­t Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre . . . 30 k­r — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Mlrnletési dij­­ 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr Bélyegdij minden minden hir­detését külön 30 krNyilttér: 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusz. 8. Politikai szemle. A franczia kölcsön végeredménye negyven­­három milliárdot tesz, s mint a börzén számít­ják, az aláírók az aláírt összegeknek csak 8°/ér­et­te megkaphatni. Párisban tizenegy mil­­liárdnál többet ^Wiaország többi részeiben 1710 milliót, Ékak-Ném^W^h“^TM1- liót, magában Berlinben 3500 miau..)' . schild-ház Londonban 2500 milliót, Bombay városában 22.500.000 frankot, Koppenhágában 1330 milliót irtak alá. Ez utóbbinál már ma­guk a német lapok is elismerik, hogy a töme­ges részvételnek oka a Francziaország iránti rokonszenvben keresendő. A „R­epublique Francaise“ a franczia pénz­ügyminiszternek a kölcsön eredményét beje­lentő beszédét a következő megjegyzéssel kiséri: A nap eseménye, így iz a nevezett lap, Gou­lard pénzügyminiszter jelentése volt. Valóban oly ünnepi jelenet volt ez, mint nem igen for­­dul ami elő még egyszer ez ország történelmé­ben. Midőn a miniszter kimondta a negyvenegy milliárd hallatlan összegét, a baloldal tapsvi bárrá fakadt. Még a karzatok sem tudták ma­gukat tartóztatni, és tapsuk a képviselőké közé vegyült. És a jobboldal, pirulunk kimon­dani,mely nem győzi tapssal azon szónokokat, kik azért lépnek a szószékre, hogy rágalmak­kal áraszszák el a köztársaságot s a köztársa­ságiakat : e jobboldal közönyös maradt és né­ma, nem félt, sőt elég arczátlan volt kimutat­ni, hogy Francziaország e diadalának távol hogy örüljön, sőt inkább nyugtalanítja, bántja az, mert a köztársaságnak joga van abból maga számára részt követelni. Csak midőn Goulard hozzátéve, hogy meg kell az isteni gondviselésnek köszönni­e nagy sikert, csak akkor kezdett a clericális szenve­délyeihez mindig hű párt tapsolni. De tapsa nem tartott soká, mert mire a pénzügyminiszter az­zal fejezi be szavait, hogy erélyesen hangsú­lyozta, hogy az eredményt a kormány által biztosított rendnek, a nép eszélyeségének s a conservatív köztársaságnak lehet és kell kö­szönni, a baloldal egyszerre csak azon vette észre magát, hogy egyedül tapsol. Megjegyzendő, hogy Goulard úgy olvasta nyilatkozatát: Senki sem volt kétségben e nyi­latkozat hivatalos jellege, s egy ily pillanat­ban mondott szavak jelentősége iránt. Nem sokkal azután Thiers jött és elfoglalta helyét. Arcza ragyogó, elégedett volt. Az orosz hadsereg létszáma az orosz szent­pétervári lap szerint 40 divisióval, vagy 40 ezreddel —120.000 ember — szaporíttatni fog. Ezzel együtt fog járni a tüzérség aránylagos szaporítása. Ezzel az is kilátásba van helyez­ve, hogy az általános védkötelezettsége által úgyis jelentékenyen emelkedett katonai bud­get ismét jóval nagyobb lesz. A „Golos“ sze­rint az orosz hadseregnek bizonytalan idejű szabadsággal elbocsátott katonái ez évben mind be fognak hivatni. A fejedelmi találkozásról írják, az orosz czárt Gortsakoff államkanczellár fogja kísérni, hogy Berlinben Bismarck és Andrássyval találkoz­zék. Sándor czár oly fényes kísérettel utazik az új német birodalmi fővárosba, miszerint való­színű, hogy az eddig tervezett egyszerű úti­­készületekben Bécsben is változás fog beál­­lani, az ellenzéki hírlapok ellen tömeges saj­­tópöröket akar indítani. Ellenkezőleg, Határozottan kinyilatkoztattuk, hogy a politikai sajtópöröknek nem vagyunk barátai. Mi egy concret esetről szóltunk, és­pedig olyanról, melynek semminemű politikai jellege nincs saj, sat.“ A komoly szóra komoly felelettel tar­tozunk. Figyelmeztetjük legelőször is jobbol­dali laptársunkat, hogy az ellenzéki sa­itó nem egyedül ama „concret esetért“ esett neki és mi többi kormánylapok­nak, hanem azon általános hadjára­tért, melyet az összes kormánysajtó, el­kezdve a „Pester Lloyd“ és a „Pesti Napló“-tól le egészen az utolsó zugla­pig, már több nap óta a sajtószabadság ellen folytat. Avagy nem olvassa a „Pesti Napló“ saját pártja lapjait ? Nem tudja, hogy például a „Reform“ mai számában is egy új sajtótörvény szükségessé­gét hangoztatja? Nem tudja, hogy egy másik lap­ és elvtársa, a „Magyar Poli­tika“ ugyancsak mai czikkében egyene­sen a sajtószabadság e­­ltörlésére c­éloz ? Úgy hisszük, hogy e tömeges fellépés bőségesen indokolja a szabadelvű sajtó felháborodását, „nekiesését.“ Ami a „concret esetet“ illeti, mi a magunk részéről nemcsak hogy neki nem esünk a „Pesti Napló“-nak, hanem ellenkezőleg, tökéletesen helyeseljük, midőn megnyugvását fejezi ki afelett, hogy Lónyay gróf a személyes be­csülete ellen intézett támadásokat a jury elé akarja hozni. A magán­em­bertől is megvárjuk, hogy személyes becsületén szégyenfoltot száradni ne en­gedjen, annál inkább megvárhatjuk egy kormány férfiútól, vagy épen a kormány­­elnöktől , miután tökéletesen igaza van a P. Naplónak, midőn azt mondja, hogy „a magyar kormányelnök személyes be­csülete az ország becsületével elválhat­­lanul össze van forrva.“ Készséggel aláírjuk még a „Pesti Napló“ következő sorait is.............. „Nyerjen alkalmat az, ki ily vádat mer emelni, vádjának bebizonyításá­ra. Álljon elő országvilág előtt azzal, a­mit tud. Az ő hazafiai kötelessége beszélni, a kormány hazafias kötelessé­ge őt beszédre kényszeríteni. Lépjen elő a rejtelmes czélzatok, a homályos általánosságok, a mindent és semmit sem mondó insinuatiók biztos lebujából. Ha van lelke vádat emelni, legyen ereje vádját bebizonyítani. Ha pedig állításai merő koholmánynak, rágalomnak bizo­nyulnak be: vesse őt oda a népítélet az ország közmegvetésének.“ Mindez helyes és igaz, mert a be­csület a legszentebb kincs, melyhez nyúlni büntetlenül senkinek sem sza­bad. De engedje meg a „P. Napló“, hogy most mi intézzünk hozzá néhány komoly szót s legyen szives ő is komo­lyan és sine ira et studio válaszolni. Gondolkozott-e vagy egyszer­­. lap­társunk arról, hogy várjon miért írnak oly rettenetes dolgokat, és nem egye­dül a magyar, hanem a német (bécsi) lapok is, s nem egyedül a politikai és ellenzéki lapok, hanem sok más színe­zetű és más szakmájú lap is­z épen Lónyay Menyhértről? Miért nem szóltak s nem írtak így soha egy kor­mányférfiunkról sem? Ez mindenesetre különös egy tüne­mény, mely lehetetlen, hogy gondolko­dóba ne ejtsen mindenkit. Laptársunk okvetlenül gondolkozott e különös tünemény felett, s mi rendkí­vül le lennénk neki kötelezve, ha eb­beli gondolkozásának eredményét ve­lünk közölni szíveskednék. Egyik okát azonban e tüneménynek el fogjuk mondani mi. Mióta Lónyay a kormányzatban részt vesz, már évekkel ezelőtt, igen súlyos vádak emeltettek ellene, positiv t­é­­nyeket hoztak fel, melyeket sem ő, sem senki más helyette meg nem hazudtolt. A közvélemény tehát el­lene fordult. Midőn ő körülbelül egy évvel ezelőtt, a magyar kormányelnöki székre emel­tetett, mi­k­épen mert át voltunk hat­va annak igazságától, hogy „a magyar kormányelnök személyes becsülete az ország becsületével elvárhatlanul össze van forrva“ — kötelességünknek tar­tottuk figyelmeztetni az illető köröket a közvélemény eme rettenetes nyilvá­­nulásaira, fölemlítettük a vádak halma­zát s vártuk, hogy azokat valaki meg­hazudtolja, — híjában vártunk; egyet­len démenű­, egyetlen felvilágosító szó nem jött egyik oldalról sem. Nem lett volna-e kötelessége a kor­mánysajtónak, ha meg volt győződve ama vádak alaptalanságáról, ezt akkor mindjárt kimondani, bebizonyítani? Ha e felvilágosítás, e bebizonyítás daczára bárki is merte volna ama híreket vagy vádakat ismételni, méltán megérdemelte volna a bírói üldöztetést; de hallgatni, nem adni felvilágosítást semmire s azu­tán „sajtóperrel“ fenyegetőzni —absur­dum és igazságtalanság. És ez a kormánysajtónak főbűne. Csak dühösködik, szidalmaz, rágalmaz,­­ de feleletet, felvilágosítást nem ad semmire, még a legpozitívebb kérdé­sekre sem. Hadd idézzünk csak néhány példát a legutóbbi időkből. Az ellenzéki sajtó felhozta a keleti vasút rémítő botrányát, számokkal bebizony­ította, hogy több mint húsz millió forintról senki sem tud, vagy nem akar beszámolni; felhozta a borsod­­miskolczi kiházasító egylet roppant szé­delgéseiről szóló híreket; felhozta az éjszak-nyugati vasútvonal épen nem igen tiszta ügyét; csak ez utóbbi na­pokban is fölmerült a pest-budai össze­kötő híd ajánlati kérdése ; és, a­mi a legfurcsább, maga a „Pesti Nap­ló“ napfényre hozta a Lévay-Lónyay- Kerkápoly-féle szintén meglehetősen botrányos ügyet — és minderre jött-e valahonnan egyetlen felvilágosító szó? Pedig ezek nem „rejtelmes czélzatok“ — „homályos átalánosságok“ — „mit­­sem mondó insinuatiók“ — hanem té­nyek, borzasztóan szóló positív tények. Kérdjük tehát a „P­e­st­i Napl­ó“-t, midőn látjuk, hogy a kormány ily vilá­gos tényekkel szemben hallgat s aztán mégis sajtóperekkel fenyegetőzik,nincs-e jogunk azt mondani, hogy e perek­kel nem az igazság kiderítésére, hanem a szabad szó elnyomására, az ellenőrzés megakadályozására czéloz ? Helfy Ignácz, dés lassú s e mellett a távolság is oly nagy, hogy a vonatok gyorsan nem váltakozhatnak. Hogy a pest-ruttka-oderbergi vasut­vonal mily előnyös leend a szállításra, kitűnik abból, hogy a szomszédos vasuttársulatok, mint a magyar északi s a kassa-oderbergi vasút máris ár-le­­jebbszállításról gondoskodnak, s ezek példáját a tiszavidéki s az osztrák államvasut társula­tok is fogják követni. Komoly felelet egy komoly szóra. Minekutána a jobboldali lapok már több nap óta bámulatos egyetértéssel foglalkoznak a sajtószabadság „incon­­venientiáival“ s önelégülten hirdetik, hogy a kormány „erélyes fellépésre ké­szül az ellenzéki sajtó visszaélései el­len“ — a Pesti Napló, mintegy visz­­szatorzadva saját tanácsától, a merény­­­let nagyságától, a következőket írja mai főczikkében: „Komoly ügyben, komoly szót aka­runk szólni ellenzéki laptársainkhoz. Tegnap mi, megemlékezve egy pozso­­­­nyi ellenzéki lapnak a magyar minisz­­t­­erelnök személyes becsülete ellen inté-­­­zett érv megtámadásáról, megnyugvásun­­­­kat fejeztük ki a fölött, hogy Lónyay gróf, mint a lapok írták, személyes be­csületének e galád beszennyezését a jury elé fogja hozni. Ellenzéki laptár­saink erre nekünk esnek s azon váddal illetnek, hogy mi a kormányt az ellen­zéki lapok ellen indítandó razziára haj­szoljuk. Vannak közöttük oly cynicus botorok is, kik azt állítják, hogy felszó­lalásunkból maga a kormány beszél, vagy más szóval, hogy mi a kormány kívánságára előkészíteni akarjuk a köz­véleményt az ellenzéki sajtó ellen inté­­­zendő nagyobb mérvű hadjáratra............ Mi egy szóval sem nyilatkoztunk a kor­mánynak imputált azon szándékról hogy — Azon hírekre vonatkozólag, mintha a po­zsonyi ellenzéki lap ellen a Lónyay-ügy miatt sajtóper indíttatott volna, egy bécsi lap azt a fölvilágosítást közli, hogy a pozsonyi közvádló a kormány tudta nélkül emelt panaszt s erre az igazságügyminisztérium által a dorgáló so­rokat azon utasítással vette, hogy a megindí­tott pert megszüntesse.­­ A borsod-miskolczi kiházasító egylet ügyében az elővizsgálat közel áll befejezéséhez, s a törvényszék a vállalat állapotáról már kellő tudomással bir. Hir szerint a kormány legkö­zelebb egy liquidáló bizottságot fog kinevezni, mely úgy a bünfenyitő, mint a­ polgári uton folyó per bevégeztéig a meglevő vagyont ke­zelni s a tartozásokat pontosan ki fogja tudni. A kormány e bizottságba két miniszteri hiva­talnokot s a számvevőségtől egy szakembert fog kinevezni. A részvényesek által választa­tott bizottság a liquidáló bizottságnak minden kérdésnél a kellő fölvilágosításokat meg­­adandja.­­ A pest-ruttka-oderbergi vasútvonal, mint az Észak-Németország felé vezető új kiviteli vonal, közbenjött akadályok miatt csak néhány hét múlva fog a közlekedésnek átadatni. Még most nem tud­ni, hogy e vonal képes lesz-e a ga­bonakivitelnek már az idén újabb lendületet ad­ni. A magy­ar államvasút igazgatóság,bkr szerint, megtette a kellő intézkedéseket, hogy a forga­lom igényeinek képes legyen megfelelni. E vo­nal feladatának csak az esetben fog kelleen megfelelhetni, ha Gödöllő s Aszód közt a má­sodik vágány is elkészíttetik, mert e két állo­más közt a nagy emelkedés miatt a közleke­d­ő „Magyar Polgár“ tegnapi számában a következőket olvassuk: „ Urváry Lajos képviseld urnak. O 1 A h f a 1 u, jul. 30. 182. Az ön nevében sokat ígért Lázár Mihály fő­ispán. A legfőbb volt az, mi megnyugtatta lel­künket, hogy a kath. öt pontot elfogadja. Mi elengedjük a meg nem adott két fürdő­házat, a két fehér bikát, de soha, soha az igaz ka­­tholikusságot. S ha ön — mint a tisztelendő úrtól értesültünk — vonakodik aláírni a lel­künk üdvösségét tartalmazó öt pontot: vagy mondjon le a csalással szerzett képviselőségről, vagy nyilatkozzék lapjában, hogy szándéko­zik aláírni a nevezett kath. programmot, mi megnyugtat minket. Az elöljáróság áruba bo­csáthatta polgári becsületünk, s azt tűrhetjük, azonban lelkünk üdvösségét sem Urvárynak, sem Deáknak, sem Kossuthnak el nem adjuk, mert helyettünk bizon egyik se menjen a meny­­országba. Több oláhfalvi választó.“ E sorok pedig azt bizonyítják, hogy a kor­mánypárt még a vallási fanatismust is fölhasz­nálta kortesi eszközül. Már most csak azt sze­­retnék tudni, hogy Ujváry Lajos úr a kor­mánypárt kortes fegyvereit olyannak­ tartja-e, hogy az azokkal szerzett képviselőséget gon­dolkozás nélkül el lehesen fogadni.­­ A törvényelőkészítő­ bizottság munkála­tairól szóló hírre vonatkozólag a „P. N.“ ille­tékes helyről nyert értesítés alapján írja, hogy a törvényelőkészítő bizottság nem a házszabá­lyok átdolgozására, sem e czélból anyag­­gyűjtésre megbízást nem kapott, s ilyesmivel semmi tekintetben sem foglalkozott. A „Re­form“ közleménye e szerint semmi alappal sem bír. — A magyar vasúti kamatbiztositék. A „N. fr. Presserben a következőket olvassuk: Ama számos új, nagyobbára nem jövedelmező va­sút, mely Magyarországon a lefolyt években épült, joggal azon aggodalmat keltő, hogy az állam mint kamatfizető nagyon is igénybe lesz véve. És valóban a kamatbiztosítási költségek 1870-ben, hol az államköltségvetésben egy milliónyi összeg volt ily czélra praeliminálva, négy millióra rúgtak. Azóta az új vasutak száma mindinkább szaporodott, és az 1872-ik évi költségvetésben már öt milliónyi összeget kellett e tételre fölvenni. A­mint most Pestről tudósítanak bennünket, az idei szükséglet a preliminált összeget nem érte el. 5 millió he­lyett kamatbiztosítások fejében csak 3 millió 900.000 forint vétetett igénybe. Ezen egy mil­liónál nagyobb megtakarítás onnét magyaráz­ható, hogy legnagyobb része azon vasutak­­nak, melyeknek 1871-ben kellett volna meg­­nyitniok, így név szerint egy része a keleti vas­útnak stb., sem abban az évben, de még az idén sem adathatott át a forgalomnak. Ezen vasutak tehát nem táplálkoztak a kamatbizto­­ ­­s­ sítások emlőjéből, és Kerkápoly úr azon kelle­mes újságot közölheti az országgyűléssel, hogy egy milliónál több takarittatott meg és hárit­­tatott a vállalkozókra. Az 1873-ik évre kilencz millió van praeliminálva, de ha az új vasutak megnyitása hasonmérvben fog késni mint ed­dig, a pénzügyminiszter új megtakarításokra számíthat. Az ily megtakarításban mindig több a kár, mint a haszon.­ ­ Horn Ede a franczia kölcsönről. A „Hon“ e hó 3-ik számában Horn Ede tollából a franczia kölcsönről egy érdekes czikket közöl, mely még akkor íratott, midőn nem volt jelentve a táviró által, hogy a franczia pénzügyminiszter hivatalosan jelenté a nemzetgyűlésnek, hogy összesen negyvenegy s egy­negyed m­illiárd az aláírás eredmé­nye. Ez azonban csak még hangosabban szól a czikkben fölhozott következteté­sek mellett. A jeles czikk így hangzik: „Az egyesült hatalmak által Francziaországba visszavezetek XVIII. Lajos egyik legelső tette az volt, hogy a vele kivándorolt nemesek ja­vára egy milliárdnyi kárpótlást kívánjon a nemzettől; a tulroyalistikus képviselőtestület pedig nagyon hajlandó volt ezt megadni. Az ellenzék egyik vezérszónoka, hogy az ország ezen megterhelésének roppant mérvét szembe­szökőleg kitüntesse, többi közt így nyilatko­zott: „Csak egy szó az a milliárd, könnyű ezt kimondani, sőt megszavazni is. De van-e az uraknak helyes fogalmuk e szócska tartalmá­ról ? Ha Krisztus születése óta minden perez­­ben letettek volna egy frankot, még maigsan sem érték volna el az egy milliárdot. Igen is, a perez bizony nagyon rövid idő, s mégis egész polgári időszámolásunk még el nem érte a per­­ezek első milliárdját.“ Áll ez még ma is. Az egész oly roppant hosszúságú időszak Krisztus születésétől az 1870-ik év végéig alig tesz 984 millió perczet; még a tizenkilenczedik század bevégeztével tele nem lesz az első milliárd percz. Igen is, impozáns, óriási szám a milliárd­ Még a jelenkor is, mely a milliókat csak ugy­ könnyen félvállról veszi, épen úgy mint a fran­czia restauratio ideje (1815) a milliárdot igen komoly dolognak, roppant, majdnem meseszerz­ összegnek nézi. Midőn a porosz győztes öt mil­liárdnyi hadisarc­ot követelt Francziaországtól, a borzalom teljes bámulatnak egy bizonyos ne­me s az egyhangú kárhoztató elítélés nyilatko­zott egész Európában. Átalános volt a meggyő­ződés, hogy e hallatlan követelés teljesítése azonos Francziaország tönkretevésével, s hogy ezen óriási összeget mindenesetre csak hosszú évek folytán, a legrendkívülibb erőfeszítések­kel, Európa egész pénzforgalmának ismételt megrázkódtatásával fogja előteremthetni. S ime nem egy milliárdot, hanem kettőt fize­tett a franczia kormány, közvetlenül a háború után, a legiszonyúbb csapások s pusztítások után, miket az újabb kor hadtörténete ismer. E kü­lszerencsétlenségeket nyomba követte a leg­makacsabb, legvéresebb, s legpusztítóbb pol­gárháború, melynek részesei felett még most is foly a hadbírói vizsgálat. Francziaország mind­ennek daczára nem akarja többé hátráltatni tartozása fenmaradt nagyobb részének kifize­tését, s midőn azt a sok oldalról vakmerőség­nek ítélt bátorságot vette magának, hogy a hi­telhez három milliárdért egyszerre folyamod­jék,­­ az európai pénzvilág harminczkét mil­liárdot siet felajánlani neki. Harminczkét milliárd! A pénzvilág legme­részebb röptű vezérférfiai még álmodni sem merték eddig ez óriási hitelműveletnek csak lehetőségét is. S el nem szabad feledni, hogy az aláírás komoly volt: minden aláírónak az általa felajánlott összegnek 141/1 százlék­ját le kellett tenni készpénz, vagy azonnal érté­kesíthető papirosokban. Harminczkét milliárd­­nál (annyi íratott alá Francziaországban s kül­földön) e 147­ %-nyi cautió má­r magában nem kevesebbet tesz ki 4,640,000,000 frank­nál, azaz másfél annyit, még többet is, mint az egész óriási összeg, melyet a franczia kor­mány kivált, E 4,640,000,000 frankot két nap alatt (jú­lius 28-án s 29-én) tették le a franczia kor­mány rendelkezésére, a­nélkül hogy Európa közönséges forgalma, vagy csak a tőzsde, va­lamely megszorítást, valamely rendkívüli pénz hiányt érezett volna. Nem, ilyen erőt, ilyen csodálatos hatalmat senki sem mert volna­­ tu­lajdonítani, csak megközelítőleg is, az európai pénzvásárnak. Olyan nagyszerű, olyan váratlan e tüne­mény, hogy halomra dönt minden eddig táp­lált fogalmakat. Nem kevesebb ez egy pénz­világi s hitelműveleti forradalomnál. Idő és sok gondolkozás kell ennek méltányolására, kimaradhatlan következményeinek jellemzésé­re , s hisszük, hogy alkalmunk lesz erre visz­­szatérnünk. Ma csak magára a rendkívüli tényre akartuk felhívni a közfigyelmet. De van a hallatlan sikernek, mely a fran­czia hitelműveletet koronázta, még két más nagyon figyelemre méltó pontja, miket hallga­tással nem lehet mellőzni. Rendkívüli, fogal­mat zavaró lett volna e tünemény bárhol is, de még csodásabbá válik a csoda az által, hogy épen Francziaországban jött létre, ahogy­ ­­ n A kormánysajtó embereinek jó lesz tud­ni, miként vélekedik Deák Ferencz a sajtó­szabadságról. Még Lónyay pénzügyminiszter­sége alatt figyelmeztették az öreg urat képvi­selő társai, hogy mi mindent imák a lapok Ló­­nyayról, mire ezt felelé . Ha i­gaz, úgy sza­bad írni. S midőn a mamelukok a sajtó­törvé­nyek megváltoztatásáról beszéltek, Deák elő­vesz egy kis darab papirt s nehány percz múl­va a következő érdekes sajtó törvényjavaslatot nyujtá át ámuló embereinek : 1. §. Mindenkinek szabad igazat írni s mondani; 2. §. Ki nem ir igazat, annak írni nem szabad. E jele­mző s alkalmilag fölemlített történetet egy bécsi lapban olvassuk. Vájjon hogy tet­szik a kormánypárt embereinek ? Bizony ha az öreg úr említett javaslata törvényre emeltetnék, nagyon sok kormánylap emberének le kellene tenni a tollat. — A közoktatásügyi minisztériumban a nép­iskolák szervezésével foglalkoznak. Hogy az erre vonatkozó tanácskozásoknak mi lesz az eredménye, azt most még nem lehet tudni; kí­vánatos azonban, hogy e munkálatban a sza­badelvű irányzat nagyobb mérvben legyen föl­található, mint Fauler eddigi működésében.

Next