Magyar Ujság, 1872. október (6. évfolyam, 224-250. szám)

1872-10-01 / 224. szám

regben, mint a tartalékban bizonyos meghatározó mennyiséget és minőséget tartani. Ez — úgy hiszem— tökéletesen meg fogna felelni mindazon jogos igények­nek, melyeket mitőlü­nk azon népek és nemzetek kíván­hatnak, melyek velünk egy fejedelem alatt élnek. De saját hazánk szempontjából, a mi főkívánságunk először az, hogy a törvényhozásnak a védelmi rendszer meg­állapítása, vagy átalakítása körüli intézkedése érintetle­nül hagyassák, hogy a törvényhozásnak tökéletesen szabadságában álljon saját érdekeinek szemmel tartá­sával legjobb belátása szerint berendezni saját had­ügyeit, saját védelmi erejét. Ezt úgy az 1867. XII. t. sz. 13 §-sa szintén fen­­tartja, azt mondván: „Kijelenti továbbá az ország, hogy a védelmi rendszernek megállapítása vagy átala­kítása Magyarországra nézve mindenkor csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történhetik. Íme tehát e tekintetben nem kívánunk semmi újat, hanem csak azt kívánjuk, hogy az, mi itt szó szerint van megírva, való­sággá váljék, életbe léptettessék, mert az jelenleg nem valóság, miután a magyar törvényhozásnak a magyar hadsereg megállapítása, átalakítása körüli intézkedése csak annyiból áll, hogy a képviselőház minden discussio nélkül évről évre köteles megszavazni azon összegek fedezetét, melyeket nem maga határoz meg, hanem kénye, kedve, legjobb belátása szerint a delegáczió, melyet az országgyűlés semmi tekintetben felelősségre nem vonhat. Ez sérti a törvényhozásnak legfőbb atribu­­tumát és ezen törvényhozói jognak visszaállítása az első tekintet, mely a hadsereg elválasztását és egy külön magyar hadsereg felállítását igényelné. A második tekintet lenne az, hogy miután kétsé­get nem szenved, hogy minden nemzetnek meg­van a maga hadakozási módja, melyen az legjobban tud har­­czolni, mely szerint a legnagyobb, legtöbb erőt tudja kifejteni, meg kell engedni, hogy a magyar nemzet is csak akkor fejtheti ki mindazon erőt, melyre képes, ha hadserege a nemzet saját geniusa, szokásai és törté­nelmi tradíc­iói szerint van alakítva, és ha a magyar hadsereg genius szerint átalakíttatik, ez sokkal inkább növelni fogja erejét, mint pusztán számának nagyobbí­­tása, a csapatoknak újonczokkal való betöltése. Ügyelni kell harmadik tekintetben a költségekre. Nem lehet tagadni, hogy a hadi költség Európaszerte oly nagy részét veszi igénybe az ország jövedelmének, hogy az által majdnem lehetetlenné tétetik az országok korszerű haladása. Különösen nálunk — nem szükség hosszasan fejtegetni, mert úgy is látjuk, a­míg tömér­dek milliót vagyunk kénytelenek megszavazni a haderő föntartására, addig alig néhány százezer forint jut az utak fentartására, alig jut néhány százezer forint a nép­nevelésre. Kétségkívül tekintbe kell vennünk azt, hogy vé­delmi erőnk olyan legyen, mely minden eshetőség ellen képes megvédeni az országot, de ennek keretében azután rá kell bízni az országra, hogy ezt legkevésbé költségessé tegye. Én csak egyet említek, én fölöslegesnek tartom vagy a tartaléksereget, vagy a honvédséget. Már vagy honvédségünk, vagy tartalékunk legyen. De minek legyen az állandó hadsereg számára tartalékunk, s a hazai szükség számára honvédségünk különösen ? Ezt én felfogni nem tudom. A két intézménynek vagy egyike vagy másika okvetlenül fölösleges. Mindezen tekinteteknek elég van téve a mi javas­latunk által. A mi javaslatunkban tekintetbe vannak véve a trón és a dynastia érdekei. Tekintetbe vannak véve a velünk egy fejedelem alatt álló népeknek ér­dekei, s tekintetbe vannak véve a nemzetnek méltányos jogai és követelései. S ha a mai javaslatunk e részben elfogadtatik, én erősen meg vagyok győződve, hogy ezen kérdés véglegesen meg lesz oldva. Meg lesz oldva minden feleknek kielégítésére. Sőt én többet mondok. Én meg vagyok győződve, hogy ez az egyetlen mód, a­mely lehetségessé teszi, hogy ezen kérdés minden illető felek megelégedésére megoldassák. S ha nem most, később, néhány év múlva, tán sok év múlva fog megol­datni ezen kérdés. De ha megoldatni fog, csakis ezen alapon fog megoldatni, és kell, hogy megoldassák. De talán egy új Solferinora, egy új Sadovára van szükség, hogy ezt belássuk. Ne várjuk be ezen szomorú eseményeket, ne vár­juk be azt, hogy a kénytelenség vezessen bennünket ismét arra, hogy tegyünk egy változtatást. Midőn 1860-ban, a solferinoi szomorú tapasztalás után ő Felsége önszántából kötelezte magát arra, hogy alkotmányt ad népeinek, akkor czélja nem lehetett más, mint az, hogy trónjának, hogy országának hatalmát és biztonságát erősítse. Midőn 1866-ban látta, hogy az 1860—61-ki fél­­szegrendszer nem elegendő ezen biztonság megalapítá­­sára, t­ovább ment, s megalapította, azon dualismust, mely 1867-ben jött létre. Igen, nincs is szükség egyébre, minthogy bemutassuk azt, hogy ezen 1867-ki alap sem elegendő, hogy ezen 67-ki alap sem idézi elő azon megnyugvást, azon megelégedést a nemzetekben, mely szükséges arra, hogy azoknak védereje, hogy azoknak harczképessége a lehető legnagyobb mértékben fokoz­­tassék, hogy azok a trón és az országnak biztonságát a legjobb garantiákkal vehessék körül. Akkor nincsen semmi ok arra, mert ne tegye ő felsége most is ép úgy, mint tett 1861-ben, mint tett 1866-ban és megvalósítsa czélját, mely egyedül lebeghetett előtte, mert hiszen semmi erőszak által nem volt kényszerítve, s Magyar­­országban nem volt semmi forradalom, semmi nem is mozdult, midőn ő felsége akár az atoberi, akár a februári diplomát, akár pedig az 1867-iki kiegyezkedést aláírta, nem volt semmi mozgalom sehol, tehát nem kényszerű­ség vitte rá, hanem rávitte azon meggyőződés, hogy a a trón és országnak biztonsága csak úgy lehet szilárd, ha a nép megelégedett. Ha önök uraim, daczára ezen tapasztalatoknak, a­melyeket lehetetlen, hogy ne tettek volna, és a­melyek­ből látják, hogy az ország igen nagy, túlnyomó része ezen állapottal megelégedve nincsen, ezen állapot fen­­tartását mégis erőszakolják, önök lerontják azon czélt, melyet ő felsége elérni óhajtott, midőn az alkotmányos állapotot,­­ alkotmányos kormányzatot országaiban helyreállította. Ugyan mire vezettek már azon törekvések, melyek ezen állapotnak, fentartására voltak irányozva ? A kormány és azon párt, mely magát ezen állapot­tal azonosította, igen jól látja, hogy a nemzet legna­gyobb része kiirthatlan ellenszenvvel viseltetik ez álla­pot iránt, hogy neki nem kell delegatív és közös minisz­­térium, hanem kell külön hadsereg. Mindezek azon javaslat szerint, melyet szerencsés voltam beterjeszteni, elesnének, mert elválva a közös hadsereg, nem volna szükség delegáczióra, melynek kiváló foglalatosságát a hadsereg költségeinek megszavazása képezi.­­ Külön­válva a külügyek kezelésére nem volna szükség közös külügyminisztériumra és delegác­ióra, és orvosolva lenne azon állapot, mely ellen a nemzet leghatározot­tabb ellenszenvvel viseltetik. Önök uraim látják, hogy a nemzet saját maga meggyőződéséből és hajlamából ez állapotot elfogadni soha nem fogja. Önök egész kor­mányzati politikájuk és tevékenységök nem volt egyéb a kormányra­ lépések óta, mint arra irányzott törekvés, hogy az állapotot mesterségesen, erőszakosan fentart­t­sák. Önök uraim a múlt országgyűlés kezdetén már az első javaslattal, melyet benyújtottak, nem czéloztak mást, mint azt, hogy a kormánynak a jövő választásnál hatalmát és befolyását nagyobbítsák. Ezen czélból és nem egyedüli okból fosztották önök meg a nemzetet a bíróválasztás jogától és újra rendezték az igazság­szol­gáltatást. De van e önök közt egy is a­ki egész komoly­sággal meri azt állítani, hogy az igazságszolgáltatás ma jobb, mint volt annak előtte; pedig az igazságszolgál­tatás Magyarországban ma több mint két annyiba ke­rül mint annak előtte. Elvették a nemzet kezéből az ezredéves jogot, mely szerint saját bíráit maga válasz­­sza; nagy költségbe verték az országot és mit értek el vele ? Azt, hogy törvénybe iktatták a bíró függetlensé­gét és e tekintetben eltiltották minden politikában való részvételtől. De mikor a választás bekövetkezik, akkor utasítják közrendelet útján, hogy korteskednie szabad. (Elénk derültség balfölül.­ Természetesen csak a kor­mány részére, mert hisz az osztó igazság azt kívánja, hogy ha történetesen valamely bíró a baloldal részére korteskedik, akkor a törvényt szigorúan magyaráztas­­sék és ellene a fegyelmi eljárás megindítassék. Önök uraim lerontották a megye autonómiáját. A megyei intézmény oly intézmény, melyhez a nemzet századokon át a legnagyobb kegyelettel ragaszkodott. Lerontották mondom a megyéket, a­melyek szá­zadokon át kedves intézményei, századokon át véd­­pajzsai voltak az alkotmánynak és kérdem a belügy­miniszter urat, állítja azt komolyan, hogy a közigazga­tás most jobb mint volt azelőtt, tehát miért rontották el, mit akartak vele? Azt, a­mit miniszter úr nekünk az ő választási törvényjavaslata által fenyegetőleg mondott, hogy majd meg fogja bánni az ellenzék, hogy leszavazta. Azt akarták elérni, hogy oly megyék jöjjenek létre, melyek elfogadják azt is a­mi nem törvényes. Ez párt­­szempontból lehet igen kényelmes helyzet, de alkot­mányos fogalommal egyátalában meg nem fér. Önök uraim óriásilag szaporították a hivatalnokok seregét, a budget rendkívüli nagy terhére, évenként több a mi­nisztérium kiadása, a személyi járandóságokat illetőleg. Ugyan több munkát végeznek-e ? — ha több munkát végeznek egyes minisztériumokban lehetséges — vé­geztetnek — de átalában véve ugyan kérem micsoda munkát végeznek ? Azt, a­mit az egykori helytartóta­nács és kamara 150 hivatalnokkal végzett, és önöknek erre uraim 30.000 hivatalnok kell. (Derültség). De önöknek uraim szükségük van ezen hivatalnokokra, mert önök igénybe veszik az ő munkálataikat a válasz­tások alkalmával. Mindegyiknek van vagy maga magá­nak vagy egyik rokonának befolyása egyik vagy másik vidéken, és ezen befolyás az, a­mit önök hivatalnokká tesznek, s nem azon egyén, ki hivatalban van. Ez leg­több esetben így van; nem akarom mondani, hogy nincs kivétel, azért kell önöknek szaporítani a hivatalnokokat is, kik munkát végezni ugyan nem akarnak, de kik maguk vagy rokonaiknak egyik vagy másik vidéken van befolyásuk a választásokra nézve. Hogy önök uraim nemcsak kénytelen voltak a hivatalnokokat sza­porítani, hanem önök kénytelenek voltak sokszor úgy a kormány­hivataloknál, mint szintén a törvényhatósági tisztviselőknél a legnagyobb visszaéléseket elnézni vagy a maguk közegeik által a főispán által elnézetni, mivel ezen közegek oly emberekből állottak, kiknek befolyásuk volt egyik vagy másik vidéken a választá­sok alkalmával. Innét történt az, hogy az adminisztrá­­czió az országban oly rész, a közigazgatás oly rész, az igazságszolgáltatás oly pártos és részrehajló, hogy azon állapot állt elő, hogy a magyar nemzet idegen uralom, az önkény korszakára sóhajtozik vissza és mindenki átalában bevallja, hogy Bach idejében, hogy Schmer­ling és a provisorium alatt jobb volt. Ez uraim igen szomorú állapot, a legrosszabb állapot, a­melybe eshet egy ország, mert midőn egy ország ily állapotban van, akkor már nincs mit megvédelmezni a kültámadások ellenében, mert hiszen mit fog veszíteni ha ismét idegen kormány alá jön, mikor maga bevallja, hogy jobb álla­potban volt az idegen kormány alatt; tehát ki fogja bírni arra, hogy áldozatkész legyen, hogy vagyonával, életével védelmezze meg a hazát, melyben hazai kor­mánya alatt rosszabbul él, mint élt akkor, midőn ön­kény absolut idegen kormány volt. Ez volt akut forrása annak is, hogy a corruptió, mely itt a centrumban kezdeményeztetett, mely itt vette ere­detét, a­melynek sem a kormány, sem az országgyűlés útját nem állotta, elterjedt szerteszét, mert sem a kor­mány a maga hivatalnokait, a maga közegeit fékezni, zabolázni nem merte, sem a főispánok megyéjükben nem merték egész szigorúsággal felelősségre vonni a tisztviselőket, mert attól féltek, hogy ezt vagy azt megtámadván, ezen vagy azon kerületet fogják vesz­teni. Pedig a kormánynak, a minisztériumnak mindenek fölött az volt szeme előtt, hogy ezen vagy azon kerü­letet elveszteni nem szabad. Hiszen látták uraim — én a jelen alkalommal egyes esetek fejtegetésébe bocsát­kozni nem akarok, kimondtam már, hogy ez nem tarto­zik ide, majd a budget tárgyalása alkalmával hamarább lesz alkalom egyes esetek felemlítésére, de lehetetlen elhallgatnom, fel is említetett már e házban; interpel­­láczió történt ez év elején, nemcsak a bal, hanem a jobb­oldalról, mely a miskolczi kiházasító egylet visszaélé­seire törvényellenes és botrányos működésére figyel­meztette a kormányt. Ugyan mit tett a kormány? semmit, míg az új választások be nem végződtek, mert ha azokat bántja, elvesztheti azok befolyását, és azért, hogy Miskolczon két képviselőt el ne veszítsen, elmulasztotta annak ügyeibe beleszólni. (Tóth Vilmos közbeszól: Majd hét­főn előadom!) Ha méltóztatik válaszolni igen szívesen veszem felvilágosításait. örültem volna, ha ezt már holnapok előtt hallottam volna, ha nem is itten a mi­niszter úr szájából, hanem más orgánumai útján érte­sített volna azon ügyről, mely által tudtomra húsz — harminczezer ember vesztette el vagyonának nagyobb részét. Azon korrupczió mely elharapódzott országszerte, tönkre tette az országnak pénzügyeit, tönkre tette azon mérleget, melylyel az önkény­uralom kezéből a jelenlegi kormány az ország pénzügyeit átvette. A magyar kormány 67-ben activ budgetet vett át az önkény­ kormánytól. Az 1867-ből kimutatott rövid számadásokból az tűnik ki, hogy activ volt. Hogy való­sággal úgy volt-e, azt nem tudom, hanem a képviselő­háznak bemutatott számadások azt mutatják, hogy activ budgetet vett át az önkény kormány kezéből. És most hol vagyunk ? A pénzügyminiszter úr a múlt alkalommal tartott beszédében előterjesztvén a budgetet, valami 28—30.000.000 millió deficitet maga is beismert. De ha a jelenleg benyújtott budget úgy , mint kell nem mindenféle artificiális burok által elfedve, hanem mez­telenül terjesztetik az ország elé, kitűnik, hogy 70—80 millió deficit lesz. Ennek következtében az, hogy Ma­gyarország hitele megingott, meg fog ingattatni hitele különösen a külföld előtt, ennek következtében igen természetes az, hogy mindig nehezebben és nagyobb nagyobb áldozattal leszünk kénytelenek kölcsönöket felvenni, mert, hogy mi a kormányzatban kölcsön nél­kül egy lépést sem tehetünk többé, legalább hosszú ideig nem, ezt maga a pénzügyminiszter sem tagadja. Ily állapotba hozták önök az ország pénzügyi helyzetét a pénzpiaci és kereskedelem tekintetében is. Most hét hónapja, hogy az akkor képviselő, most miniszter Tre­­fort indítványára a ház felhatalmazta a pénzügyminisz­tert, hogy a felállítandó bank, s egyátalán a bankügy­ben valami intézkedést tegyen, hét hónapja múlt annak és mit tett eddig a kormány ? Annyi bizonyos, hogy a pénzválság újra beállt hazánkban, annyi bizonyos, hogy 8 — 9 hét óta csak a legnagyobb nehézséggel lehet pénzt kapni és csak oly házaknak, melyek kiváltságosak, első rendű kereskedelmi üzletet folytatnak , s ezek is 10—12—15 százalékot kénytelenek fizetni, mert a bécsi osztrák nemzeti bank nem ad pénzt, hanem kijelenti, hogy addig, míg kiváltságát Magyaroszág el nem ismeri, Magyarország ügyeivel nem törődik,­­ ad annyit, a­mennyit akar. Ily állapotban hagyni az ország pénz­ügyét egy perc­ig sem szabad, ezen állapot pedig hó­napok óta tart, hét hónapja, hogy a ház e határozatot, melyre oly nagy súlyt fektetett hozzá. E határozat egészen a kormánynak adta át az ügyet, teljesen szabad kezet adott a pénzügyminiszternek, a pénzügyminisz­ter alkudozhatot volna akár kivel, akár az osztrák nemzeti bankkal, akár bármely más bankkal, de köteles­sége lett volna, Magyarország kereskedelme érdekében rendezni ez ügyet. Itt vagyunk a pénzválság közepette s nem tudjuk, hogy mit akarunk tenni, s nem tudjuk hogy miképen fogunk kimenekülni ezen pénzválságból. A közös ügyek fentartási szándéka s törekvése vitte önöket azon retrográd irányban, melyben önök eddig haladtak. Az iránt, hogy valaki gyorsabban vagy lassabban menjen előre, az iránt szabadon lehet vitat­kozni, az iránt meg lehet egyezni is, hanem arra nézve nem lehet kétség, hogy az, a­ki nem előre, hanem hátra megy az a legnagyobb veszélyeket idézi elő, mert a­ki hátra megy, mindig jogfosztást követ el, azokon, kik­nek niveausáig eljutott már az alkotmány kiterjesz­tése ,azok kik az alkotmányos jogokban nem előre mennek, hanem hátra, mindig sértik az érdekeket, sértik az egyesek jogait, nevelik az elégü­­letlenek számát, azon irány, mely nem előre megy, hanem hátra, mindig veszélyeket idéz elő. Ezen irány­ban szervezték önök a bíróságokat, megyéket és ezen irányban terjesztették önök elé a múlt ülésszak alatt a választási törvényt. Önök tagadják, hogy ezen válasz­tási törvény retrograd lenne, és azt valljták, hogy nem foszt meg senkit a választási jog jogából. De minden pro­­vocatio dac­ára, hogy adjanak önök kimutatást, meny­nyi lesz a választó az önök törvénye szerint, ezt nem tették, bár ez lehetséges volt, miért mulasztottak el önök beterjeszteni e kimutatásokat, melyek egyedül lennének képesek minket megc­áfolni ? Annyi bizonyos, hogy történtek azon törvényja­vaslatban oly kizáratások a szavazati jogból, a­melyek senki által a világon kétségbe nem vonhatók. Igaz, hogy be is vettek megint másokat; igen, de kiket? Bevették például a miniszteri hivatalnokokat. Én uraim az átalános szavazat embere vagyok, ki a szavazati jog kiterjedését soha sem gáncsolom, de nem egy irány­ban, nem egyenesen és csupán azon elemre, a­mely legkevésbé független, s így legkevésbé alkalmas ezen alkotmányos jog gyakorlására. Mikor uraim csak ily irányban akarják kiterjeszteni a jogokat, akkor nem mondhatják, hogy terjeszteni akarják a szabadság érde­kében, hanem terjeszteni akarják pártczélból, önök pártja iránti tiszteletből. Ez nem alkotmányos, ez nem haladás alkotmányos értelemben véve, hanem erőszak, pártszenvedély. Azonban olyan a­milyen volt ezen törvényjavaslat, önök beterjesztették, az országgyűlés nem fogadta el, mert az ellenzék egész erejével ellene szegült annak keresztülvitelének. Sok mondatott az ellenzék ezen eljárásáról. Én most is meg vagyok győződve, hogy az ellenzék legkorrektebben járt el, hogy mást nem tett, mint hogy kötelességét teljesíti, midőn ezen törvény keresztül­vitelét megakadályozta. Mert uraim, oly tör­vényt alkotni, mely megbízóit megfosztja jogaitól, magá­nak a törvényhozó­ testületnek sincs jogában, önök töbé kevésbbé kiterjeszthetik a jogot kisebb vagy nagyobb számra vagy épen nem terjeszthetik ki, hanem megmaradhatnak a réginél, de hogy megfosz­­szák azokat, kik önöket ide küldték, az az önök meg­bízásából nem folyhat.Azonban mint előbb említem, ezen törvényjavaslatot a belügyminiszter úr nyújtotta be­ a maga felelősségére, ámbár azt a felelősséget vele az egész kabinet osztotta. A törvényjavaslat keresztül nem ment. Más országban minden kormány visszavonult volna ily vereség után, nálunk nem. Nálunk követke­zése csak az lett, hogy a kormány a törvényhatóságok által, a­melyeknél magának a törvényhatóságok rende­zéséről szóló törvény által már előre is utat készített,­­azon törvényt mégis életbe léptette, ámbár ez még nem volt törvény ; ez az, a­mit én az országgyűlés törvényes alapja meghamisításának nevezek. Azért nem tartom ezen országgyűlést törvényesen választott országgyű­lésnek, mert nem a törvény szerint, hanem azon tör­vényjavaslat szerint választatott, melyet a minisztérium a múlt országgyűlés végén benyújtott, de a­mely tör­­vénynyé soha sem vált. Már­pedig felolvashatnám azon egy pár sort, melyet feliratunkban is idéztünk, a­me­lyet Deák Ferencz mondott, kinek au­toritását önök legalább talán nem fogják kétségbe vonni, a­midőn azt mondja: „Az egyes törvények czélszerűsége felett sok­félekép elágazhatnak a vélemények; a kormányformák az alkotmány, a közjog elvei“— tehát a közösügyi tör­vények is — „a törvényhozásban uralkodó eszmék vál­tozhatnak és változtak időnként minden nemzetnél; de van egy örök és változhatlan elv,melynek mindenütt, hol a törvény uralkodik szigorúan kell mindig fennállni, és ezen elv az, hogy a törvények szigorúan megtartan­­dók és hogy azok kötelező erejét csak a jogos törvény­­hozás törölheti el.“ Ezen elv nélkül nincs erkölcsi kapocs, mely az ál­lamot összetartja, a fejedelmek és a népek jogainak ez legbiztosabb alapja. Íme uraim, ha önök a törvényho­zás mellőzésével megváltoztatják a törvényt, megvál­toztatják különösen magát a törvényhozást megalapító törvényt, a választási törvényt, és mégis azt kívánják, hogy az ily törvénytelen alapon választott gyülekeze­tet mi törvényes alapon választottnak ismerjük el, — méltóztassanak megengedni, de ez az igazság és méltá­nyossággal egyátalában össze nem egyeztethető. — De nézzük röviden, mi volt a kormány eljárása a válasz­tások alkalmával. Azt belátták, hogy ha csupán lélek­­vásárlás, — hivatalos presszió és viszszaélések, itt-ott erőszak alkalmazása által fognak hatni, az mind nem elegendő arra, hogy maguknak többséget biztosít­sanak. Elhatározták tehát, hogy miután a megyei bi­zottságokban a többség legnagyobb részben az övék volt, magukat az összeírásokat fogják meghamisítani, és ott, ahol a kormány többségben nem volt,elkövettek mindent, hogy kitöröltessék annyi választó, a­mennyi szükséges volt arra, hogy ők a többséget megnyerjék. A kitörlések változtak, volt egyik helyen tíz, másikon húsz, volt száz is, és a legmagasabb fokot Bars megye Léva­ kerületében érték el, hol a legnagyobb kényelem­mel 1400 választót töröltek ki. Ily eljárást nem lehet qualificálni. Méltóztassanak elhinni, hogy azon szó, melylyel ezt qualificálni lehet, nem parlamentáris. Ha­nem, miután önök a dolgot ily szépen berendezték, hogy a választásoknál tulajdonkép a súlyt arra fektet­ték, hogy már az összeírásnál gondoskodva legyen arról, hogy a jobboldal legyen többségben, akkor aztán a képviselőház színe előtt esküt tett képviselőházi süry­­nek még azt az utasítást adják, vagy legalább valami különös összműködés által mind a IX osztály határo­zatot hozott, hogy az összeírásokba nem bocsátkozik, és azon kérdést, hogy az összeírások tévesek- e, vagy nem, nem tárgyalja; a törvény szerint nem hozzájuk, hanem előbb a központi bizottsághoz, azután a minisz­terhez tartozik. Ebben ők azonban bíráskodni nem fognak. Már engedelmet kérek, a törvény egyenesen azt mondja, hogy ha a választások törvényessége bármi te­­­kintetben is kérdésbe vétetnék, a felett a ház intézke­dik. Azonban a bíróságok kényelmesebbnek találták az összeírásba nem bocsátkozni, hanem azt mondták, hogy az a miniszter és központi bizottság feladata. Az ily el­járás igen kényelmes, így akár kinek számára lehet többséget szerezni, de azt várni, hogy a nemzet az ily módon létrejött törvényhozás irányában azon erkölcsi tisztelettel viseltessék, mert hiszen engedelmeskedni fog erőszakkal ellenállani nem fog, — ennek legalább semmi jele eddig nem mutatkozott, — hanem hogy erkölcsi tisztelettel és azon erkölcsi engedelmes­séggel legyen oly törvényhozás irányában, — mely egyedül képes a törvényeknek is megadni azon erkölcsi erőt, mely azok fentartására szükséges, ezt nem hiszem. A nemzet, mely látja, hogy azok, kik a törvények őrei, kik a törvények pontos megtartására vannak hivatva, a törvényeket mellőzve azokat megváltoztatják, a tör­vényhozás beleegyezése és befolyása nélkül azért, hogy saját pártérdekeiket előmozdítsák; a nép látva, hogy ez történik, lerontjuk benne a törvények iránti tiszteletet. Azon államban pedig, melyben a törvény iránt tisztelet nem létezik, a társadalmi rend a leggyengébb alapon áll, a társadalmi rend végfelbomlásától minden pillanat­ban félni lehet. A mi feliratunk másik czélja az, hogy a fejedelmet, kinek nem pártérdeke, hanem sokkal ma­gasabb érdeke van, az ország és az uralkodása alatt levő országok s az azokban lakó népek jólétében és biztonságában, belássa azon állapotot, melyben az or­szág jelenleg van és mert annak csak egy orvossága van, az, hogy ezen országgyűlés eloszlattatván, a nem­zetnek alkalom nyújtassék meghamisítatlan akaratát kinyilvánítani az új választásnál, e meghamisítatlan akarat kinyilvánításából ki fog tűnni, váljon a 67. tör­vényeket a nemzet szívesen elfogadja-e vagy nem. Ha egy szabad választás útján a nemzet elfogadja, a nemzet többségben küldi ide a kiegyezés pártel­vit,merem részem­ről ígérni, hogy soha e törvények ellenében egy szót sem fogok szólani. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Helyeslé­semet bírni nem fogják akkor sem, de ellenzéket ellenök egy perc­ig sem fogok képezni. De mikor azon meggyőző­désben vagyok, hogy a nemzet aki­ e ellenszenvvel visel­tetik e törvények iránt, s önök e törvényeket így erő­szakosan mesterségesen egy törvénytelenül alkotott többség által akarják a nemzetre erőszakolni, akkor az erőszak ellenében más alkotmányos módot nem találok, mint, hogy ő felségéhez forduljak, s­őt felszólítsam, hogy azon nagy érdekek szempontjából lépjen közbe és óvja meg a törvényt, a dynastiát, az országot, ezen ve­szedelemtől. Ajánlom a t. háznak válaszfeliratomat.­­ (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) MAGYAR­­ÚJSÁG 1872. OKTOBER 1. A képviselőház ülése szeptember 30 dikán. Délelőtt 10 órakor. Bittó István elnök az ülést fél tizenegykor meg nyilván Várady Gábor indítványára elhatároztatik, hogy az ülés ezentúl ha lehetséges legkésőbb öt perc­­­c­el a kitűzött idő után nyittassák meg. Elnök ezután bejelenti, hogy a király névnapja tiszteletére okt. 4-én isteni tisztelet fog tartatni. Jelenti továbbá, hogy a jász-kun kerületek a virilis intézmény megszüntetését kérik. (Élénk éljenzés balról.) V­i­d­a­cs János Zámory 48-iki honvéd huszár­had­nagy nyugdíj iránti kérvényét nyújtja be. Paczolay János bemutatja az I. igazoló bizott­ság jelentését, a­mely szerint Tassy Miklós zalamegyei bakén kerületi képviselő választása — a választó jegy­­zőköny a törvény erejű szükséges kellékeket nélkülöz­vén — megsemmisittetett. A költségekben az illető ke­rületbeli választási elnök marasztaltatott el. Zalamegye illető kerülete uj választásra utasittatik. Simony­i Lajos b. ez eset folytán Zalamegye köz­ponti bizottságának azt a tanácsot kivánja adatni, hogy oly egyént küldjön ki választási elnökül, ki ehez ért. Az oly elnök, ki mint a szóban levő N­a­gy Pál ily mandátumot állít ki,a­melyet senki e világon nem iga­zolhat a ki a jelöltek neveit a mandátumban nem említi meg, az, ha a legnagyobb mérvben nem részlelkű, min­denesetre oly szűklátkörű egyéniség, hogy a választási elnök fontos functiójára egyátalán képtelen. A megye bizottmányának kötelessége lesz — a belügyminiszter felelőssége mellett — gondoskodni arról, hogy egy vá­lasztási elnök akár tudatlanságból, akár impertinentiá­­ból a házzal paczkázni ne merészeljen.­­ (Élénk he­lyeslés.) L­ó­n­y­ay János beadja a IV. bíráló bizottság je­lentését, mely szerint Batta Andor választása ellen vizsgálat rendeltetett el, Podmaniczky Frigyes válasz­tása igazoltatott, Apponyi Albert gr. szintén igazolta­tott. Igazoltatott Bittó Kálmán, Csillagh László ; meg­semmisíttetett Csaba Gyula választása; vizsgálat ren­deltetett el Majthényi Dezső ellen, Molnár Antalt küldve ki. Ez az igazoló bizottság mai jelentése szerint az ebben említett minden jobboldali választást rendben talált, baloldalit ellenben egyet sem. Botos Kálmán, az V. bíráló bizottság jelentését adja be. Érdekes­ebben Schreiber Frigyes mandátumára nézve tett azon nyilatkozat, hogy a választás — a man­dátum német nyelven kelte daczára — „a hiteles ma­gyar fordítás a választás rendben lefolytét igazolvány — helyesnek és jogérvényesnek tekintetett. — Vizsgá­latot rendelt el a bizottság Hets Károly tolnamegyei képviselő választása ellen, a vizsgálattal Szomjas Jó­zsefet és Buzinkayt bizván meg. —Ezek, valamint Mocsonyi Sándor és Brogyányi Vincze igazoló bizott­sági tagok leteszik az esküt. Tóth Vilmos belügyminiszter Degré Alajosnak a borsodmiskolczi kiházasitó egylet ügyében tett inter­­pellácziójára felel. Elmondja az ügy származását és pedig következőkép. Legelőször ez ügy elém 1871. jul. 7-én került, mi­dőn a kereskedelmi minisztérium át­küldte azt hozzám, csak azon megjegyzéssel, hogy nem lévén ez rész­vénytársulat, a czímben levő részvényes szó helyett más tétessék. A belügyminisztériumban kiadatott a számvevőség­nek, s az közhasznú egyletnek tekintvén és találván ez egyletet, némi módosításokkal elfogadta azt, a­miért nála 4000 tag aláírással az egylet kérelmezett is. Nem sokára ezután 4700-ra emelkedett az egylet tagjainak száma, s eziránt az egylet módosításokat terjesztett föl, melyek állítólag igen előnyére válnak a tagoknak. Ez alapszabályokat azonban visszaküldte a minisztérium, minthogy azoknak számadatai nem voltak tiszták.

Next