Magyar Ujság, 1872. október (6. évfolyam, 224-250. szám)

1872-10-10 / 232. szám

Előfizetési felhívás a ,Magyar Újság­ VI. évfolyamának október—deczemberi évnegyedére. Egy évre........................16 frt. Félévre..........................8 frt. Évnegyedre .... 4 frt. Egy hóra.................... 1 frt. 40 kr. A „Magyar Új­s­ág“-ra az előfizetési pén­zek Heckenast Gusztáv hirlapkiadó-hiva­talállóZ, Pest, egyetem-utaza 4-dik szám, inté­­zendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta utal­­ványnyal eszközölhető. Pest, október 9. (feb.) öt éve, hogy a delegáczionális intéz­mény experimentáczióit folytatja. S hogy ez in­tézmény mennyire nem életrevaló, sőt Ausztriára ép úgy mint Magyarországra nézve mennyire káros, s belügyeinek fejlődését mennyire akadá­lyozza, erről minden évben a legmeggyőzőbb pél­dát szolgáltatja a delegácziók működése. Bármit mondjanak is a kormánylapok, dicsérve szörny­­szülöttjüket, a tények hatalmas c­áfolata előtt kénytelenek lesznek előbb-utóbb meghajolni. S ez idő már közeleg. A delegáczionális intézmény tarthatatlan­sága mostani működése alatt a legvilágosabban­ ­: /­­V & IA Csütörtök. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől­­ fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS S­EMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VI. évfolyam. 1872. októb. 10. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 írt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többsz­ör­ 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. A mai ülés. — Pest, okt. 9. — A felirati vita a képviselőház mai ülésében hatalmasan közeledett azon határhoz, melynél vége fog szakadni. Hogy még mi sem mondhat­­ ó Pest, október 9. Politikai szemle. A dresdai törvényszék Bebelnek, az ismert nevű social-demokratának felségsértés miatt 9 havi fogságra és képviselői mandátuma elvesztésére történt elitéltetését helybenhagyta, Bebel fogsági büntetését Zwickauban fogja kiáltani, az elitéltetése által megürült képviselői állás pedig pótválasztás útján fog betöltetni. Okt. 7-én a dán király az országgyűlést megnyitá. A trónbeszédben ki van emelve az ország fokozódó anyagi jóléte, mit az indirekt adókból felszaporodott jövedelem is tanúsít. A külhatalmakkal s főleg Svéd- Norvégországgal a viszonyt igen kedvezőnek mondja. A schleswig-holsteini kérdés még függőben van, de reméli annak szerencsés megoldását. Mint beterjesz­tendő törvényjavaslatok jeleztetnek: a honvédelmi, valamint a nép- és középiskolai oktatásról szóló tör­vény revisiója iránt beadandó törvényjavaslatok. A porosz közoktatási minisztérium minden követ megmozdít, hogy az egyház-politikai kérdéseket meg­oldja. A kamra elé e tárgyban több törvényjavaslat fog terjesztetni, s hogy e munkával minél hamarabb elkészüljenek, három új tanácsos állás lett betöltve. Az előkészített fontosabb javaslatok következők. Törvényjavaslat az egyházi hatalommal való visszaélés ellen; ez a papságot minden esetben felelőssé teszi, midőn egyházi intézkedések a magánember polgári be­csületét sértik, vagy a polgári jogok szabad gyakorlásai pressió alá van vetve, vagy az államtörvény közvetve vagy közvetlenül megsértetik. Ezt kiegészíti egy másik javaslat, mely a főpapság fegyelmi jogát az alsó clerus­­sal szemben szabályozza. Egy másik javaslat azon ké­pességeket állapítja meg, melyekkel minden papnak alkalmazásba léptekor bírnia kell. Azután az egyházból való kilépés is törvény útján rendeztetik. Mihelyt valaki eddigi egyházából kilép, annak terheihez járulni többé nem köteles. Az egyházi vagyon kezelése az állam felügyelete alá helyeztetik s a kormánynak joga lesz megvizsgálni, vájjon az egyes alapítványok jövedelmei valóban az alapítók által kitű­zött czélokra fordittatnak-e vagy nem ? Hogy mindezen törvények gyakorlati megvalósítása biztosítva legyen, külön főtörvényszék fog az egyházi ügyekre nézve föl­­állittatni Berlinben. E törvényszék tagjai a bírói karhoz tartoznak s élethossziglan neveztetnek ki. Mindezekhez csatlakozik az obligatorius polgári hatóság behozatalára vonatkozó törvényjavaslat. Az „Alig. Ztg. ” az olasz király ellen intézett me­rényletet a következőleg beszéli el: „Kevéssel a király megérkezése után a fővárosba a királyi lak előtti őrhöz siet éjfél tájban egy jól öltözött úri­ember és tüstént bebocsáttatást kér a királyhoz, kinek fontos dolgokat akar fölfedezni. Az őr előhivja a szolgálattevő száza­dost, kinek aztán az idegen elbeszélő, hogy ő egy ösz­­szeesküvést fedezett fel a király élete ellen s azért jött, hogy a királyt őrről óva intse. A vizsgáló birónak is elbeszélte körülményesen, hogy ő Párisban lakott egy vendéglőben s midőn épen lefeküdni akart, a mellék­szobában heves olasz beszélgetést és szóváltást hallott, így figyelmessé téve, hallgatózni kezdett, s kivette, hogy fanatikus olasz és franczia papok a király élete ellen esküdtek össze és e czélból a mérget választották eszközül. Ezen borzasztó felfedezés után ő nem­ marad­hatott többé Párisban, hanem azonnal Rómába indult, hogy Victor Emanuelt erről értesítse. A vizsgáló­bíró sürgönyzött Párisba, minek alapján csakugyan kitűnt, hogy az illető úr az általa megnevezett vendéglőben lakott s egy reggel eltűnt. E történet hir szerint igen nagy hatást gyakorolt a királyra.“ Egy konstantinápolyi távirat szerint Miklós orosz főherczeg a szultán által fogadtatott. A szultán délután viszonza a látogatást. — Khalil bey a külügyi tárcza vezetését átvette, kitűnt. Két ország népének legfontosabb érdekei fölött volnának hivatva határozni a delegácziók, s midőn ezt tenni akarják, akkor egy teljhatalmú közös miniszter önkénye szándékukat makacssá­­gával meghiúsítja. Az ember azt kénytelen hinni, hogy a delegácziók csak azért találtattak föl, hogy bizonyos dolgokra nézve az absolutis­­mus fentartathassék. E viszony a népek önrendelkezési jogát sem­mivé teszi. Vegyük a mostani helyzetet. Az osz­trák delegáczió, nem ellenzékeskedésből, hanem hogy az önkényes gazdálkodásnak, valahára vége vettessék, a közös költségeket szigorúan bírálat alá vette, s azt tapasztalta, hogy csak visszaélés által történhetett meg az, hogy a múltban tett határozatai semmibe sem vétettek, s a legtöbb esetben akár volt rá ok, akár nem, mintha a nép pénze kótya­vetyére való lenne, túlkiadások tétet­tek. Erre elő­áll egy nyers ember, s a durvaságot megközelítő hangon kijelenti, hogy neki a delegációs nem parancsol, s azt teszi, a­mit jó­nak lát. Egy másik esetben az osztrák delegáczió a katonai szolgálati idő fölemelése czéljából kért összeget megtagadta, erre azután kitört a válság, melynek következményeit, Magyarországnak is kell érezni, mert a siami ikrekhez hasonló állapot ezt elkerülhetetlenné téve. Nem természetellenes állapot-e az, ha a szomszéd feje fáj, azt mi is kény­telenek vagyunk érezni? A helyzetet oly komolynak mondják, melynek kétségkívül miniszterválság lesz a vége, ha az osztrák delegátusokat a kormányférfiak rábeszé­léseinek nem sikerülene kiegyezésre bírni. Még eddig nem sikerült. Valószínűleg a dolog vegyes ülésre fog kerülni, s miután állítják, hogy a magyar delegátusok helyeselni fogják a közös hadügyminiszter eljárását, ha való, a kormány két szavazat­többséggel elodázandja, de nem szünteti meg, a vihart, mely az osztrákok részé­ről ellenünk fog tornyosulni mindinkább, miután a magyar delegátusoknak köszönhetik csak, hogy akaratjukat nem valósíthatók. Ily esetben Magyarország szintén neheztelne s méltán. A delegáczió tehát nem a jó egyetértés, hanem a népek egymásra neheztelő viszály mag­vait hinti el. Ez fog is fejlődni, mig csak a dele­­gáczió­ intézménye fennáll. Sejtik ezt már a kormánypárti lapok is s ezért ajánlá a „Pesti Napló“ legközelebb a két delegáczió közti "sűrűbb­ értekezést, mely persze szerinte egy central­ parlamentté fejlődésével lenne" betetezve. Hogy mennyire fölösleges a delegáczió, a na­pokban két világos esettel újabban igazolva jön. Az osztrák delegáczió bizottságában előfor­dult zajos jelenetekről már tettünk említést, me­lyet a gazdálkodás fölötti megbotránkozás kel­tett, mely azonban tetőpontját az államszámve­­vőszék képviselőjének azon kijelentésekor érte el, hogy több kimutatást nem terjeszthet elő,­­ miután a hadügyminisztérium az összeállítás ne­hézségeit hozva föl mentségül, azt előterjeszteni megtagadá. A bizottság tárgyalta a tengerészet zárszá­madásait, s kitűnt, hogy az előirányzat tiz szá­zalékkal van túlhaladva s még csak nincs is iga­zolva. Giskra­ határozati javaslatában egy szakbi­zottság kiküldetését indítványozza a ruházati fölszerelés megvizsgálására. Szaló a hadügymi­niszter nézetét nem osztja s azt nem tartja érv­nek, hogy a legfőbb hadúr az árakat jóváhagyta. Az árak meghatározása, valamint minden pénz­kérdés, a delegácziót illeti, csupán a kormány­zati dolgok tartoznak a legfőbb hadúr hatáskö­rébe. E végett Giskra enquette kiküldését és szi­gorú bírálatot kíván. Kuhn : E határozatot mindkét delegácziónak el kell fogadni, különben csak kivánság. Giskra: Mi souverain testület vagyunk, a had­ügyminiszter végrehajtó hatalmunk, határozata­inkat tehát föltétlenül keresztül vinni tartozik. Giskra határozata elfogadtatott. Lehet-e várni, hogy ily körülmények között a delegáczió csak részben is az legyen, a­minek hittek lenni ? Nem, soha. Mert vagy erélyesen jár el s akkor rögtön előáll a miniszterválság, vagy elnéző a közös miniszterek hibái iránt s ez eset­ben önmaga mondja ki magára a halálos ítéletet, s úgy mindkét esetben határozottan fölösleges a delegácziónális apparátus. Vajjon mennyire leen, elnézőbb a magyar delegáczió az osztráknál, látva azt a tenger túl­kapást, a­mit a közös hadügyminiszter elköve­tett, nem sokára meg fogjuk tudni.­­ A tiszavidéki vasút igazgatósága e na­pokban fogja egyik legfontosabb ülését tartani. Hatá­roznia kell a felett, hogyan teremtsen pénzt i. e. 15 milliót a temesvár-orsovai vasút építésére, melyet a franczia-osztrák állampályával együttesen akar hitel útján kiépíteni. Továbbá a felett: mikép rendezze ama 15 millió hitelsorsjegy kölcsönt, mely évről évre több áldozatot kiván. A hitelintézet már úgy is felajánlotta ezen alkalmatlan tartozás meghoszabbítását, illetőleg átalakítását elsőbbségi adóságokká, melyek az engedély egész tartamára kiterjesztve lennének törlesztve. Ezt tehát könnyen el lehet intézni. — De még a mezőtúr­­szatmár-orosházi pálya kiépítésére is kellene pénz — ha a társulat a kért engedélyt megkapja.Pedig a bevé­telek aligha lesznek oly mérvűek, mint voltak a múlt években. Vagy csak vállalkozni kell? s a többit meg­adja az ég ! — Sopronban Trefort Ágoston ma újra képviselő­nek megválasztatott. — Tegnap, mint említettük, a fejedelem elnöklete alatt Budán minisztertanács tartatott, melyen a közös miniszterek, továbbá Auersperg, Lasser, De Pretis, Lónyay s Kerkapoly miniszterek vettek részt. E tanács­kozás 2 órától 5-ig tartott, s valószínű, hogy ez érte­kezleten megállapíttatott ama nyilatkozat, mely a had­ügyi budget tárgyalása alkalmával a kormány részéről a delegátiókban létetni fog. c. Emlékezzünk nem régiókról. Míg a fővárosban néhányan jelentek meg csak a gyász­misé­ken, miket Damjanich Iánok özvegye a belvárosi, Hollán Ernőné pedig a ferenczi templomban mon­­datott a 49-ei vértanukért, Aradon megható ünnepé­lyességgel adtak kifejezést a kegyeletnek azon férfiak iránt, kiknek tettei és dicsősége nemzetünk egyik leg­szentebb (bár fájdalmas) öröksége. Vasárnap délelőtt, írja az „Alföld,“ az aradi hon­véd-egylet közlött felhívása szerint, a különböző egy­letek és testületek fátyolozott zászlóikkal felállottak a a főtér városház előtti részén, s midőn a honvédegylet elnöke Matta­sovszky Nándor és Szinesy Jó­zsef alelnökkel élén, Nagy József lakásáról, honnét a kiindulás volt, megérkezett, az egyesült két tűzoltókat illető egyenruhájában, derék zenekarával, a menetet megnyitotta. Beláthatóan hosszú sorban követte a kö­zönség a menetet, s mit külön kell fölemlítenünk, nagy­számú szép hölgy-közönség csatlakozott ahhoz s az ünnepélyen végig jelen volt. Kiérkezve a vár előtti azon térre, hol egy ez alkalommal fekete posztóval bevont kicsi kő jelzi a tizenháromnak Golgotháját, s mely elhagyatottságával méltán botránkoztatja meg a hazafias érzületet, a jelenvoltak egy rövid imát mon­dottak a kivégzettekért. Az imát, egyetlen lelkész sem jelenvén meg, Ventzel honvéd-egyleti tag mondotta felszóval. Az ima után a régi dalárdából összegyűjtött tagok Künn­ert Ede vezénylete alatt a Szózat első versszakát énekelték el, szabatosan, valódi érzés­sel, mely nagyban emelte a hangulat ünnepélyességét. A honvéd-egylet megbízásából ezután Tiszti Lajos tartott a tény keretébe illő hatásos emlékbeszédet, utána pedig a régi dalárda, melynek még most is Kulc­s­o­­vics József szép teporhangjával egyik főoszlopát ké­pezi, Kölcsey hymnuszát zengte el meghatóan, szépen s ezzel az e napi kegyeletes ünnepély, melynek az ezrekre ment közönség megjelenése s buzgó részvéte ma oly különösen kiváló jelleget adott,­­ befe­jezve lett. H­é­t­f­őn (okt. 7.) ismét a helybeli­­. minoriták egyháza nem bírta befogadni a requiemre megjelentek roppant számát, úgy hogy számosan visszatérni kényte­­leníttettek. A városi tisztviselő személyzet Vörös Pál polgárnagygyal az élén, a kir. törvényszék Nagy Sándor elnökkel, a magy. kir. honvédségi tisztikar Haus­z­er alezredes és Fülepp József zászlóaljpa­­rancsnok vezetése alatt, a magy. kir. pénzügyőri sze­mélyzet Schiller K. pénzügyigazgatóval, számos egyletek képviselői, a zenede tanárai, a főgymnasiumi ifjúság, az alreáltanoda igazgatója Rotter János tanulóival, a tűzoltó- és a temetkezési egyletek tagjai stb. azon fölül igen gazdag hölgykoszorú,­k jelentek meg a gyász­szertartásra. Mint tavaly ez idén is az oltár előtti téren egy nagy gonddal, ízléssel s alkalom­szerűen diszített gyászravatal volt felállítva. A rava­talnak felső részén cserfüzérektől környezve a tizen­három vértanú arczképei voltak elhelyezve, fölöttük egy a magyar czimerrel ékített körded tábla, fekete, alapján vörös betűkkel következő felirat volt olvasható: „A hazáért 1849. október 6.“ E szép művet Ventze Mihály honvéd-egyleti tag készítette. Köszönet neki azért. — Tizenhárom fekete viaszgyertya lobogott a ravatal körül, mely egyes honleányok áldozatkészségé­ből temérdek virágkoszoruval volt ellepve. A vértanuk arczképei alatt egy nagy fekete koszorú különösen magára vonta a figyelmet. Két oldalt a honvéd-egylet fekete fátyollal bevont zászlójával s a tűzoltók egyen­ruhás kara képeztek sorfalat. A gyász misét fényes segédlettel főt. L­idy Nándor mondotta, annak végez­tével a chóruson Kunért Ede a régi dalárda néhány tagjával s a templomi énekkarral a Szózatot éne­kelte el, mire a szertartás véget ért. A gyászravatalra helyezett sok szép koszorút a requiem bevégezte után Szinesy, Ventzel és több más honvéd-egyleti ta­gok a közös temetőbe vitték s ott Vécsey, Lenkey és Or­may vértanuk sirjait koszoruzták meg azokkal. Fölemlitjük végre, hogy a városháza s több ma­gánházról, mind vasárnap, mind hétfőn gyászlobogó lengett, egyúttal köszönetet mondunk Szinesy Jó­zsef, Ventzel Mihály, Karikó, Brunhu­ber Já­nos és Szabó Zs. honvéd-egyleti tagoknak, valamint a rendező bizottságnak, hogy az ünnepély kitűnő ren­dezése, a gyászravatal feldíszítése s minden az ünne­pély emelésére czélzott munka és fáradságban oly rend­kívüli buzgalommal és közelismerésre méltóan el­jártak. Juk, hogy e határt elérve, a vita be van fejezve, ennek csakis az idő rövidsége volt az oka. Az ülés első órája, mint rendesen, interpellá­­tiók benyújtása közt telt el. Ezek közül megem­lítjük Misetisignek az újvidéki polgármesteri vá­lasztás tárgyában benyújtott interpellátióját, a­melyben kérdi a belügyminisztertől, hogy a főispán Suboticsot miért nem vette föl a jelöltek közé, miután a kandidáló bizottság fele része fölvette. Erre persze könnyű lesz a válasz, mert hisz a kormánypárt gondoskodott, hogy oly tör­vényt alkosson, mely által a szabad választás joga nem egyéb fictiónál, miután a kormánypárt emberétől függ, hogy csak az választassák meg, kit a kormány akar. A fölirati vitához ma csak Tóth Vilmos bel­ügyminiszter szólt. Tóth Vilmos belügyér, kire a felirati vitá­ban sokszor történt hivatkozás, a mai ülés folya­mában megpróbálkozott a szerencsenmosás hálá­­datlan feladatával és per longum et latum elkez­dette a legutóbbi képviselő - választások alatt tanúsított eljárását nemcsak igazolni, hanem azt, mint egyedül alkotmányosat, correctet és ildo­mosat mutatni be. ■4z ellenzék a merészségnek eme superlati­­vusát u­főeri megbámulta, a jobboldal agyonhall­gatta. A siker összege sem volt több, mint hogy hivatalbeli elődje, Wenkheim báró kezet szorított vele. A többiek, kiket a belügyér által fölhozott „ezernyi rendeletek“ ültettek a képviselői szé­kekbe, jobbnak látták tisztes távolban maradói­" A mit a belügyér az 1848. V. t. sz. világos, kétő­­ségbevonhatlan intézkedésének félremagyarázá­sára fölhozott, hogy elfogadható szint kölcsö­nözhessen a központi bizottságok és összeíró kül­döttségek törvénysértő eljárása fölött pártszem­pontból kifejezett helyeslésének; — csak azt mutatta, hogy pártunk érvei a mostani képviselő­ház összealkotásának törvénytelensége ellenében megingathatlanok. Mikor a belügyérnek nincs erősebb érve, mint az, hogy a választási törvény hiányait mind a két fél igyekezett kizsákmá­nyolni s ekkér igen természetes, hogy azt a túl­nyomó többségben levő jobboldal zsákmányolta ki jobban, akkor fölösleges e pont iránt a vitát tovább fűznünk a belügyér úrral. Ez a vis fortio­­ris fölülkerekedése a törvényesség és alkotmá­nyosság fölé. Mást mi sem mondtunk. Beszédének vége felé a belügyminiszter úr elhagyta védelmi posíczióját és az ellenzék ki­sebbségben maradásának indokait keresve, azon véleményének adott kifejezést, hogy e bukását a közjogi opposíczió és a baloldali sajtó tisztesség­telen hangja okozta. Erre következett egy m­eg­­lehetősen" hosszú" dissertáczió a sajtónak egész magatartásáról, a pikáns történetkék valótlan­sággal föleresztett közhírek utáni hajhászatáról, annak a magánélet szentélyébe furakodásáról és más egyebekről , melyek, engedelemmel legyen mondva, bennünket egyátalán nem illetnek. Ha széttekintett a belügyér up a kettőt írt­i­ttarzat közönségén, a mozgást, melyet erős kritikája ered­ményezett, nem az ellenzéki sajtó képviselői kö­rében észlelhette. Meglehet, volt elegendő ok arra, hogy Tóth Vilmos úr a sajtó visszaéléseivel is jónak látta foglalkozni — csakhogy az adresz volt elhibázva. Kétszeresen el volt hibázva a phi­­lippika az ellenzéki sajtó ellenében."Különösen Kerkápolyi beszéde után, ki csak tegnapelőtt olvasta a kormánypárt főközlönyeinek fejére a „tisztességtelen eljárásinak súlyosan indokolt vádját. Aulában véve nem tanácsos a kormány­nak beavatkoznia a sajtó házi ügyeire támadólag, korholólag, avagy szemrehányólag.Ak­kor­ a­ kor­mány ilyesmit tesz, elfeledi, hogy minden­ hó elsd­­­ jén szép csomó nyu­gta érkezik a központi főpénz­­tárhoz a „Hírmondó“-es fajtájabeli szerkesztősé­gek és munkatársak részéről oly hangon tartott és oly modorban írott támadó czikkek fejében, melyeket tisztes­éges társaságban az illem súlyos megsértése nélkül bevezetni nem volna megen­gedve. Lehet, hogy a sajtóiroda ezekből hivatalos kivonatokat nem szokott a miniszter urakhoz fel­­terjeszteni tökiTeteg^zrrbsnrlsá'g'U'ki'a hagyván­yra­­államhivata­lnokoknak és a pénzügy­i_ föförv^ny­­szék elnökének e mellékkerdSseTI^^ mi m­ódoni cultiválását, de meg vagyunk győződve, hogy nem csekély zavarba fogná ejteni az ellenzéki saj­tónak tisztességtelen hangján sopánkodó minisz­ter urat egy oly mutatvány, melyet e közlönyök­ből fogna valaki az országgyűlés termében föl­olvasni. Egyébiránt szívesen elismerjük, hogy a bel­ügyminiszter úr mai beszéde, alakilag és az elő­dás hangját tekintve sokban dicséretesen eltér azon szónoklatoktól, melyeket tőle megszoktunk hallani. ' ““““ Ezután következtek a zárbeszédek s ezek elsejét Pulszky Ferencz tartá. Ezúttal is kitűnt, hogy a rosz ügyet nem lehet védeni s különösen nem oly tapintatlan-leértoknak, mint Pulszky. Beszédének egyedül azon részére látszott súlyt

Next