Magyar Ujság, 1872. november (6. évfolyam, 251-275. szám)

1872-11-01 / 251. szám

251. szatn. K VI. évfolyam. Péntek. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Me intézendó a lap azellemi részit illető minden közle­mény. Kéziratok a levelek viaaza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. MAGYAR ÚJSÁG 1872. nuvemhl. Előfizetési ár: Viliékre phstdn vagy hely­ben héjhoz klililve: Egy évre . 1 <5 írt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 v — » Egy hónapra I » K> » Egyes szám 6 kr. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. ide Intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, n. tn. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílt tér: négy hasábos petitsor 80 kr. Pest, október 31. Politikai szemle. Poroszországban a kormánynak meggyűlt a baja a főrendekkel. Ugyanis a képviselőház elfogadta a ke­rületi rendtartásra vonatkozó törvényjavaslatot úgy, a mint azt a kormány beterjesztette, a főrendek azonban makacskodnak s nem akarják a javaslatot oly szövege­zéssel. A kormány tehát mindent elkövet, hogy a re­formművet keresztül vigye, mert ha elejtetni engedi, nem támaszkodhatnék többé a képviselőházra. A zavar annál nagyobb, mert a főtanácsadó, B's- marck, távol van, s a többi miniszterek nélküle nem akarnak fontosabb lépést tenni. A főrendiházat a lapok makacskodásáért megtámadják. így a „Nat. Ztg.“ e szavakra fakad ; „Békés fejlődésünk állandó akadálya a főrendiház. (Comme chez nous.) Ha hallotta az ember azt a nyel­vezetet, mely a múlt héten az urak házában hallható volt, ha elgondoljuk, hogy e nyelvezet nem egyes em­bernek sajátszerűsége volt, hanem a 3 állami faktor egyikének szelleme, akkor bizton elmondhatni, hogy ezzel kijönni és kibékülni lehetetlen. Azon ajkaktól, melyek eddig kenetteljesek voltak és bibliai verseket hangoztattak, oly beszédeket lehetett hallani, melyekre csak megromlott kedélyű és szívtelen emborek képesek, kik előtt a közjóllét, a közérdek semmi, az önérdek és az uralomvágy minden. A népre, népképviseletre, pol­gárságra és parasztságra szórt gúny inkább táplálja az osztálygyülöletet, mint a legszenvedélyesebb sociál- demokratia, és megmérgezni népéletünket. És fájdalom, ez az irány jellemzi a főrendiház hangulatát, s mig ez irány tart, addig a nép végtelen nagy ür által lesz el­választva az urak házától. Ezen hagyományos dölyfben nevelt, s anyagi tönkremeDése és nyakig adós volta által elkeserített kis nemességnek nem szabad, hogy tovább is faktort képezzen államunkban; okvetlen ártatmatlanná kell lenni, különben népünknek nem lesz bel békéje.“ A spanyol cortes ellen a klérus legközelebb hadat fog izenni. A püspökök többsége nem régiben összegyűlt Saragossában s egy emlékiratot szerkesztett a cortes- hez intézve, melyben a konkordátum visszaállitását, az egyházi javak visszaadását követelik. Hogy az inquisi- tió nincs-e az emlékiratban szintén a visszaállitandók közt fölemlítve, arról a tudósítás hallgat. Zorilla a cortes ülés egyikén a halálbüntetés fen- tartása mellett nyilatkozott, mert azt tartja legbatá- lyosabb eszköznek a lázadók elrettentésére. Svájczban folynak a választások s nagy kilátás van rá, hogy a reversionalis párt lesz többségben. A svájezi kormány kiszolgáltatta Oroszországnak Netsajeff orosz agitátort, ki azzal vádoltatik, hogy egy orosz kém meggyilkolásában részt vett. Ez eset miatt a Svájczban levő lengyel menekültek közt nagy az inge­rültség. Tegnap kihirdetetett Grantnak egy proclamatiója a különbözeti vám beszedését illetőleg. — Greeley neje tegnap meghalt. A reáliskolák újjáalakításának kérdé­séhez. Dr. Heínrichnek a „Pester Lloyd“ egyik mi- uapi számában „Zur Reform der Mittelschulen“ czimmel közzétett czikke, mely beható elmeéllel és teljes szakavatottsággal támadta meg az ek- korig kiválóan dédelgetett reáliskolákat, sőt en­nél tovább menve, egyenesen kimondotta rájuk a ,,pereat“-ot, a közoktatás ügyével tüzetesen foglalkozó szakférfiak körében olynemü mozgal­mat keltett, mely a legkülönbözőbb tekintetek­nél fogva megérdemli, hogy a hírlapirodalom által kellőleg méltányoltassék­A „Fester Lloyd“-baD, mely, úgy látszik, kü­lönös érdemet vél látni e mozgalom megindításá­ban, azóta egymást érik a „szakférfiak“ czikkei, meiyek refraiuje mind oda megy ki, hogy az összes reáliskolai intézmény haszontalan, sót egyenesen káros. És a mi a dologban legkivált feltűnik, az, hogy a honi reáliskolák történeté­ben kiváló szerepet játszó intézetek tanárait lát­juk szerepelni ez intézmények leghevesebb meg- támadóinak sorában, a igy e reáliskolaellenes mozgalommal szemben nem marad meg azon vigaszunk sem, hogy forrását a hallgatókban és tekintélyben egyiráut megfogyott gyinnasiumok emberei közt kell keresuünk, a mit természetes­nek fogna találni mindenki. Pedig nem tartozik a jelentéktelen és a köny- nyedén praetereálható tünemények közé az ilyen. S ha a di8cussiónak ily tulheves alakban történt megindításával és folytatásával kibékülhetne is a szakember, ki nem lát egyebet, mint azon ok­vetlenül üdvös eredményt, mely egyátalán min­den discussióból kell hogy leszürődjék, t. i. az eszmék tisztázását,— nem szabad semmibevenni azon hasonló természetességgel bekövetkezendő káros visszahatást, melyet e merev fölforgatni akarás a reáliskolák érettebb tanulóinak és ezek szüleinek lelkére gyakorolni fog. A mily dicséretes átalában véve a buzgólko- dás valamely közügy körül, ép oly káros követ­kezményre vezethet e buzgólkodásnak túlzása, mert itt következhetik be legkönnyebben azon eredmény, melyet — úgy hiszszük — senki sem akar, hogy t. i. túllövünk a czélon és a fürdővíz­zel együtt kiöntjük a gyermeket is. Mi ily káros Következményű túlbuzgóságnak tartjuk a reál­iskolák ellen megindított agitatiót, mert ez elő­ször korai s constructiónálís alap nélkül kíván destruálni, másodszor azért, mivel könnyen a közoktatásügy körül legutóbb észlelt örvendetes lendület megbénítására vezethet, s igy eszély- telen. Magunk is legkevésbé tartozunk a reáliskolák fóltétleu bámulói közé, és égető szükségnek tart­juk, hogy a törvényhozás a középiskolai tanrend­szer újjáalakítása alkalmával legnagyobb ré-zét fölforgassa annak, a mi reáliskoláinkban ma dí­vik — de midőn annyira beismerj ük reáliskoláink hibáit és hiányait, midőn ily nyomatékkai kiemel­jük az egész reáltanodái tanrendszer átalakításá­nak sürgős szükségességét, lehet, hogy a végczél tekintetében igen közel állunk egymáshoz, de mi csak fokozott aggodalommal, talán félelemmel mondanók ki e szavakat: El kell törülni a reál­iskolákat ! A pro és contra fölhordott okok halmazában könnyebb eligazodás végett föl kell keresnünk az érintkezési pontokat. Ilyen azon meggyőződés, hogy a reáliskolának ép úgy, mint a gymnasium- nak, előkészítő szerepe van a magasabb taninté­zetekre, hol az ifjak a már megkezdett átalános műveltség alapján (sit venia verbo) valamely szaktanulmányra képesittethessenek. Ily átalános nézet más oldalról az, hogy a reáliskolák jelen szervezetének legfőbb hibája az, miszerint szak­képző és átalános előkészítő akarna lenni együtt és egyszerre, a mi lehetetlen. Ismét más oldalról tekintve az ügyet, a reáliskolák ellenesei maguk is elismerik, hogy ez átalános előkészítés sem maradhat valamely speciális irány nélkül, mely a képzésen vörös fonál gyanánt vonuljon végig, s ők maguk állítják föl a humaniórák és az u. n. természettudományiak közti distinctiót, amazok kulcsául a classicus nyelvtudományt, emezekéül a mathematicát nevezvén meg. Elismerik és el kell ismerniök azt is, hogy e kettőt, a felsőbb szakképzés sikeres eszközölhetésétszem elől soha nem tévesztve, egyesíteni nem lehet. De ha ez igy van, akkor ideáljuk, az úgynevezett reál- gymnasium, alkalmasint súlyosabb nemeiben fog szenvedni az eredendő bűnöknek, mint a minők­ben szenvednek gymnasiumaink és reáliskoláink egyenkint. Mert hiszen tudniok kell ez uraknak, kik a közoktatás ügyével hivatásuknál fogva foglal­koznak, hogy középtanodáinknak legfőbb hibája a rendszer zürzavarossága mellett épen a tan­anyag tulhalmozottságában rejlik. És ez áll egyenkint a reáliskolákra, gymnasiumra. Hogy lehessen hát ily körülmények közt a középtano­dák két külön ágának egy kalap alá vonásáról szó? Hiszik-e, hihetik-e ez urak, kik pedig vala­mennyien féltékenyek a cathedrán a saját stú­diumaikra, s kik önmaguk hangsúlyozzák, hogy a tanárnak a helyes tanmethodus mellett a tudo­mány folytonos haladását sem szabad szem elől tévesztenie, 8 kiknek már egyéni ambitiójuk sem engedi meg, hogy különösen a középtanodák felső osztályaiban az átalános képzés járt útjáról a szakoktatás szükebb sikátorába ne tévedjenek, hiszik-e, mondjuk, ez urak, hogy marad phisikai idő annak kivitelére, a miről a reáliskolák hul­lája fölött idealizálnak? Van-e a középtanodáknak tanrendjén olyan tárgy, melyet mint „fölösleges“-et időnyerés és könnyebbség eszközlése végett elejteni lehetne? E kérdésre igen nehéz a felelet. Mondhatnók: mit vesződik a reáliskolai tanuló hetenkint hét és nyolez órát a nyelvtanokkal, — viszont a gymnasiumi növendék ugyanannyit vagy még többet a mennyiség és természettanokkal, mikor amaz t< chnicussá, emez pedig biblicus szakem­berré van hivatva képződni. De mikor ott a nyelvnek, emitt pedig a természettudományiak elkerülhetlen segédeszközei az „átalános rnivelt- ség“ megszerzésének I Bármint tetszelegjenek is tehát a „P. L1.“ közokta'ásügyi regenerátorai az újat ég nag-ot mondani akarásban, alig fognak plausibiüs oko­kat fölhozhatni a középiskolák egységesítésére, mert c téren a legszebb tbeoriának is frastrát mond a praxis. Az „átalános művelés“ nem ma­radhat speciális irány nélkül, talán a polgári iskolák intézményét kivéve, és mihelyt ez áll, állnia kell azon második tételnek is, hogy a kö­zépiskolák a tudományok kettős nagy csoporto­sulása szerint két szakaszra osztassanak. Más kérdés az, mi a teendő e kettős szakasz keretén belül észlelt rendszertelenség és zűrza­var mellőzése körül. S itt már aztán a legtöbb pont iránt megegyez véleményünk. Egyszerűsí­tése és rendezése a tananyagnak, kellő sulyfek- tetés a lélekképzésre, jó tankönyvek előterem­tése, különösen az előkészítő alsóbb osztályokra, melyek ily jó tankönyveknek, úgy szólva, teljes hiányában szenvednek — egy szóval: teljes szel­lemi és anyagi újjászervezése az egész középta- nodai tanrendszernek — ezek nézetünk szerint is oly elodázhatlan égető szükségletei közóptano­dáinknak, melyek kielégitése nélkül azok felada­tuknak vagy egyátalán nem, vagy a jó tanerők segélyével is csak féligmeddig felelhetnek meg. Ezért várjuk mi oly érdekeltséggel a közok­tatásügyér által legújabban összehívott közép- tanodái enquet-bizottság működé ét, melyh<z annak idejen nem fogunk késni tüzetesen is hozzászólni. A Madarász Józaef t. barátunk, ki tudvalevőleg a 48-as párt felirati javaslatához módositványt nyúj­tott be a képviselőházban, a „Népzászlója“ utolsó szá­mában hosszabb czikkben támogatja a maga különvé­leményét. Ehhez teljes joga van; pártunk, épen mert nem mamelukpárt, sohase vette rósz néven egyik tagjától sem, ha egyik vagy másik lényegesb kérdésben egyéni eltérő véleményének adott kifejezést magában az or­szágházban vagy a sajtó utján. Ez ellen tehát semmi kifogásunk. Ami pedig a do­log érdemét illeti, arra úgy hiszszük, elegendőképen megfeleltünk a képviselőházban; most is csak az ott el­mondottakat ismételhetnők. Dejmiután Madarász József barátunk felirati ja­vaslatunkat ismételve „18 tag felir. javaslatáénak ne­vezi, nehogy ebből valaki mintegy szakadást következ­tessen pártunk kebelében : szükségesnek tartjuk kije­lenteni, hogy a felirati javaslat a párt nagy többsége által el lett fogadva, s hogy azok is, kik netalán egyik vagy másik pontban nem értettek egyet a többséggel, azért ezentúl is hű tagjai maradnak a pártnak. — Nem régiben kitűnt, hogy Kuhn közös hadügy­miniszter miként nem respectálta a delegáczió múlt évi határozatait. Kuhn ur több esetben csak úgy intézke­dett saját tetszése szeriét, mintha neki nem is paran­csolna senki, ügy látszik, hogy a közös hadügyminisz­ter tudja, kivel van dolga, azért is költötte el a jász­berényi laktanya építésére megszavazott összeget a stookeraui laktanya építésére. Az ilyen megérdemelné, hogy a miniszter feleletre vonassák, de a delegáczió azt mondja, hogy ő nem parlament, csak bizottság. Hanem mint bizottságnak is felelettel tartozik a közös minisz­térium. No, még csak az kellene, hogy ilyen konfusiót csináljon, hisz akkor a maga házát veszi ostrom alá. — Jobbnak tartja tehát az ilyent nem bolygatni. . . . Miután Kuhnról szóltunk, egyúttal fölemlít­jük azon szárnyaló hirt, hogy Kuhn közös hadügymi­niszter táborszernagynak fog kineveztetni, még pedig mint a lapok írják — szolgálatai elismeréséül. — Szép kilátások. Már pár nap óta rebesgetik pesti és bécsi lapok, hogy a magyar pénzügyminiszter 80 millió kölcsönt szándékozik fölvenni, mely ezúttal nem fogna „hasznos befektetésekre“ fordittatni, hanem az állambevételekben mutatkozó hiány födözósére. — így ezután majd csak gyarapodunk az — adósságban. Az „osztó-igazság.“ Az osztrák államférfiaknak sikerül Magyarország vállaira mindinkább nagyobb terheket rakni át az őket, illetőleg Ausztriát illető terhekből. Folyó hó 24-én a delegácziók közösügyí szükség­letképen nem kevesb mint 29.316,642 frt 65 krt álla­pítottak meg Magyarország számára a vámjövedéki tiszta feleslegen kivül, holott az e nemű kiadások a franczia-porosz háború idejében sem mentek ennyire; 1868 ban 22 048,000 frt 40 kr., 1869-ben 22.554,599 frt, 1870-ben 21.925.204 frt. Ezen közösügyi köliségek az ő szaporodásukkal arányosan elnyelték s elnyelik a vámjövedelmeket, me­lyek most már a quota szerint 5 és '/, milliót ten­nének. Mindkét irányon mindinkább növekedő terheket raknak tehát M .gyarország vállaira az osztrák urak, annyival inkább, mert sikerült nekiek a határőrvidék polgárosítása ürügye alatt a „változhatlanul“ (I) meg­állapított quotát vagy hányadot is megváltozta ni. A közösügyes egyezkedés alaptörvényekben ugyan­is : „azon arány, mely szerint a magyar korona or­szágai az 1867. XII. t. czikkben a sauctió pragmatica folytán (!) közösöknek ismert államügyek terheit vise- lendik“ a XIV. t. czikk 1. §-a szerint 30 : 70 százalék­ban állapíttatott meg s a 2. §-ban az mondatik hogy: „ezen arány a magyar korona országai és ő felsége többi országai közös megállapodása szerint 10 évig marad érvényben és pedig 1876-dik év deczember 31-éig.“ Ezen alaptörvényekkel szemben nézzük meg a de­legácziók munkálatait s ott ime a 32 : 68-as arány sze- repel és 1877-ik év deczember 3Í-ig annyiszor fog változni, annyiszor fog Magyarország kárára a 32 es quota fokoztatni a mennyiszer egy-egy darab határőri vidék polgárosittatik, mely pedig „elvileg“ az eló'tt is a magyar koronához tartozott (mert hisz ellenkező esetben az „integritás“ elvileg nem volt koronázáskor helyre állítva.) Egyik legnagyobb vivmányuk volt az osztrák uraknak az, midőn az osztrák állam pénzjegyeiből álló függő adósságból ismét a fentomlitett, de most már fo­kozott hányad szerint egy jó részt Magyarország vál­laira átraklak, illetőleg a 312 millió adósságot „mind­két fél“ közös jótállása alá helyhezték : az országgyű­lési többség engedelmes beleegyezése mellett, De ez még mind kevés volt nekiek. Az államadós­ságok kamatai még mindig nyomták vállukat. Ezen tehát, mint tudjuk, úgy könnyítettéit, hogy 20"/gjidos^ ságot elengedtek önmaguknak. De teljes érvényben hagyták a Magyarország vállaira rakott 31,530,600 frt terhet, melyről a közösügyes törvények XV-ik czikké- ben szintén kimondatott, hogy változatlanok, melyek nagy része azonban ezüst lévén, az agioval együtt foly­ton változik s az osztrák urak akarata folytán most az agió leesése daczára 32,723,200 frtra mennek. Ily bánásmódot csak alárendelt gyarmatország irá­nyában engedhet meg magának egy „nagy hatalom“ s csakis akkor, ha hívei a módon túl terhelt országyülés- ben többségben vannak. Most már a közösügyi s államadóssági quóták azon 5l/i millió vámjövedékkel együtt, mely Magyaror­szágot illetné 67 és Vs millióra mennek, s a lefolyt öt év alatt m. e. 330 millió forint készpénzt vittek ki az országból. És csak egy s más ildomos ürügy kell hoz­zá, hogy ezen meddő kiadások évről évre fokoztassanak Ausztria javára. Itt van például a 80 milliónyi függő osztrák bank­adósság. Ennek legalább egy harmadát most már min­denáron Magyarország vállaira akarják tolni az osztrák urak. A magyar kormányférfiak s orgánumaik határo­zottan tiltakoztak ezen uj quota elvállalásától egy pár évig. De az osztrák urak nem tágitanak. Úgy intézék ők minden viszonyaikat, hogy érvényt szerezhessenek akaratuknak: az osztrák nemzeti bank és minden hoz­zátartozói segélyével. Magyarország egyrészt terhei folytonos fokozta - tása, másrészt az osztrák intézetek, pénzemberek, kor­mányférfiak stb- Közreműködése folytán, most már oly szükségben, oly kényszer helyzetben van, hogy vár­hatjuk, miszerint a magyar lapok s kormányférfiak nyereménynek fogják tartani, ha a kilátásba tett 10 — 12 milliónyi 10 — 12 perczentes dotatio javítás fejében az osztrák urak ismét Magyarország vállaira rakják ezen uj quotát: az osztrák nemzeti bank minden nyo­moraival és kiváltságaival együtt. Sikerült az osztrák uraknak Magyarország vállára rakni a Lloyd-és a Dunagőzbajózási társulatok subven- tiójából azon terheket, melyek nekiek alkalmatlanok voltak. Sikerülni fog nekiek most a lánczbajózás által elölni a magyar hajózási társulatokat. És sikerülni fog úgy látszik, még igen sok, mig: „a szekér le nem törik." A közös aktívákból azonban nem sikerül átrakni Magyarország vállaira azt a hirszerint ljT— 20 milliót, melyből kormányférfiaink 5 évi féradhatlan munkál­kodásuk után m. e. 3V» milliót menthettek meg — és vártak s várnak mindhiában. Ez aztán az igazi osztó-igazság bécsi értelemben.-k.~ Szerény szavak a kath. papnöveldékről. Dr. Hatala Péter a theologiai facultásnak az egyetemen való megtartásáról mondott szavai, érintöleg bár, de mégis jelzik a kath. papnövel­dék rendszerének avultságát, mert h szén külön­ben nem mondhatta volna a szabadelvűnek ne- Vi zhető tanár, hogy az egyetemnek theologiai facultása purgatoriuma legyen azon középkori gondolkozásmódnak, melyet a papnövendekek a seminariumokban szívnak magokba. S ha társa­dalmi viszonyaink jelen forrongásában, a politi­kai harezok mai lázassáeábau valamely másod­rendű kérdés megfontolást, s megvilágittatást érdemel, úgy papnöveldéink kérdése bizonyára megérdemli azt, ha meggondoljuk, hogy Ma­gyarországban évszázadok óta mily nagy a pap­ságnak a kevesebbé miv< lt emberekre gyakor lt befolyása, s ha meggondoljuk, hogy ezen elemek­nek mivelödéséhez a siker bizonyosságának nagy valószínűségével járulunk, ha az őket nag\ reszt vezető papságban a szabadság és a haladás bará­taival fogunk bírni. Közoktatásügyünknek még mindig silány helyzete mellett a köznép száz és száz ezrei alig hallanak az ember nemesebb rendeltetését tár- gyazó szót másutt, mint lelkészüktől a tem­plomban. Ez azon mód és hely, mely a nép fiainak fá- radalmas munkák utáni pihenő napján egyetmást tudomására hoz, az ész és érzelemről. S épen, mert ez az egyedüli mód, épen, mert másutt ideje s alkalma sincsen az emberiség ne­mesebb rendeltetéséről hallani, épen azért ragasz­kodik köznépünk, mondhatni, oly rajongással azokhoz, miket lelkészének ajkai az ur templo­mának nevezett helyen ejtettek ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék