Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-18 / 214. szám

214 szám. mmmmg «aa VII. évfolyam. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-szt szám IL emelet.­­de intézendő a lap ma+II iui részét ülete minden kőke­mény. K.é»irat'k h levelek via^r.a ntvo «(latnak. Bérmentetlau le* v«Uk Cí*ak ismerős keceket fogadtatusk el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utoza 4-ik szám, földszint. Ide intéseodő a lap anyagi részét illeti minden hősit­mény, a. ra. az el£Qzeiési pénz,a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. iniuweg.iaarwilfscrettz 1873. Szept. 18. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben hátéhoz küldve. Egy évre . 16 írt. » Fél évre . 8 »­­ * Negyed évre 4 » » Egy hónapra 1 » 40 • Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilenc» hasábos petitsor egyszeri hirdetése 13 kr. többszöri 9 kr. Bályogdij minden hirdetésért külön 80 kr. Ny 11 ttér : négy hasábos petitsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czimű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept.— október) ... 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hóra ...............................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány útján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társult“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. .1 szerkesztőség. Pest, szeptemberi­. Külföldi szemle. Francziaországban az ultramontán-royalista párt kifogyhatatlan azon eszközök kitalálásában, melyek ál­tal czélját elérhetni véli. A­mint a „Köln. Zig“-nak írják, a vidéken jelenleg azt a tervet követi, a földmű­velő néppel elhitetni, hogy a köztársaság meghalt s a király már valóban Francziaország élén áll, habár még nem is jött el Párisba. E czélból keresztülvitték, hogy több megyében a lakosságnak szánt adóczédulákon nincs rajta a köztársaság bélyege, hanem a királyi ko­rona a három liliommal, a mint az a restauratió alatt volt divatban. A „National“ két adóhivatali nyugtát közöl, mely a Meurthe- és Moselm­egyékből küldetett be hozzá, s melyeken rajta van a liliomos korona.­­ Egyúttal azt is jelenti, hogy a papság máj. 24-ke óta majd minden megyében elhagyta a „Domine Salvam fac Rempublicam“ szavak használatát s hogy több he­lyen már azt hiszik, hogy a köztársaság már hivatalo­san is mellőzve van. Miután Francziaország földművelő népe politikai dolgokban nagyon kiskorú s mióta a vi­déken majd minden szabadelvű lapot elnyomtak, nem igen tudja, hogy a helység határán túl mi történik s igy az oly jezsuita csínyek nagyon is érthetők. A Francziaországban jelenleg uralkodó állapotok a „Jour, des Debats“ a következő megjegyzésre kész­ü­lt : „Minden nap lehet hallani egy polgári temetésről s búcsúról. Tegnapelőtt Lot megyében Souillac-ban a maire kíséretével és a városi zenével polgári temetés tartatott: ugyanaz nap reggelén a Seine-et-Oise megyé­­ben zászlóval vagy a nélkül Sannois-ból bucsusok in­dultak el s estére Pottoise-ból ismét visszaérkeztek. Az ily jelenet csak leverőleg hathat s nézetünk szerint semmi tekintetben sem lehet épületes, mert a nagy ter­méjü ágyuk s pánc­élos hajók fölfedözőire emlé­keztet. Az egyik kigondol e­gy golyót, melynek nagy ereje van, a másik mindjárt egy érczlemezzel felel, melynek nagy az els­zállási ereje. Minél erősebb lesz az ágya, annál vastagabb lesz az érczlemez s az utolsó szó egyiké sem. De e verseny mellett ki szenved? Az állam pénzügye, a­nélkül, hogy a gyilkolás mestersége val­mit ny­erne. Ép igy van ez a polgári temetések és bucsusok küzdelmében. A szabadgondolkozók a maguk módja szerint felelnek a vallási rajongóknak, a katholikusok a viszonzást szintén a maguk módja sze­rint teszik. Az utolsó szó egyike sem s nem is lesz, m­íg mind a két fél szabadsága tiszteletben tartatik. Ki fog e mellett szenvedni ? A türelmesség eszméi, a rábeszélés mestersége az embereket egymáshoz közelebb hozni e mel­ett semmit sem fog nyerni. Egyedüli reményünk az, hogy Francziaországban minden lejárja magát; az asztaltánczoltatási szenvedélynek is meg volt a maga ideje.“ Parisból írják, hogy a republikánusok s különösen a republikánus unió csoportja azon különös képzelődés­ben ringatja magát, melyet a fusionisták fölbomlásának neveznek. A fusionisták pedig m­ostanában inkább,mint valaha, el vannak határozva, mindent koc­káztatni. Igaz, hogy Francziaország mindent határozottan visz­­szautasítani látszik, a­mi Frohsdorfból, vagy a Versail­les­ monarchisták táborából jönne. Ily körülmények közt Broglie meg lesz erősítve azon hitében,hogy hasz­nos lenne a lakosság érzületé és a helyszínen szerezni m­ggyőződést. E végből Párist és Versaili­st m­últ pént ken negyedízben elhagyta. Tanulmánya tárgyává ismét Normandiai választói s nyilván kevésbé fog vo­nakodni Mac-Mahon hatalmának meghosszabbításába vagyis a köztársasági kormányzat föntartásába bele­egyezni, ha látni fogja, hogy Normandia is, a reactió ez ősi fészke, a köztársasághoz pártolt. E dologban az a legkülönösebb, hogy a herczeget ez útjában Beauvoir, az Orleans herczegek legbensőbb barátja kiséri. Brog­­liet kirándulásából szerdára várják vissza. A Bouches du Rhone megye tanácsának elnöke párbeszédében elismerőleg emlékezett meg Thiersről s azután igy szólt: „Nagyon különös játéknak vagyunk tanúi. A republika elleneinek minden meg van engedve, a republikánusoknak minden el van tiltva. A demokra­tikus sajtó még a napóleoni császárságáért és hallatlan szigorral üldöztetik. A republikánus és szabadelvű hi­vatalnokok kímélet nélkül elmozdittatnak. A község és kormányzóság tagjai,kik el nem mozdittatnak, kényte­lenek a harcz kormányának eszközül szolgálni . — A prefect szólót félbenszakitani akaró, de a megyetanács elnöke a prefectől megvonta a szót,a­mit a gyűlés egy­hangúlag helyeselt. Mint Párisból távirják daczára minden c­áfolat­­nak, való azon tudósítás, hogy Broglie Romában a pá­risi érsek nyilatkozatát illetőleg Faverney által fölvi­­lágosít­ást adatott. Cartegenaból a helyzetre vonatkozólag e hó 11-ről Londonba a következőket távírták : A lázadók Campos tábornok elutazását felhasználva, Las Herreinas felé kirohanást tettek. Salcedo tábornok kémei által ideje korán értesítve, a fenyegetett pontra egy erős csapatot helyezett el. A lázadók két csapatja Galvez vezérlete alatt előre nyomult s az ostromlókkal néhány lövést váltottak. E csapatok egyike 700, a másik 400 ember­ből állt. Ezután Escombrerasból néhány szarvasmarhát magukkal vive, visszavonultak. Salcedo tábornok 4000 emberből álló csapat fölött rendelkezik, ezek azonban a támadó vonal födözésére elégtelenek. Campos tábor­nok új hivatala átvételekor Castillon, Valencia, Murcia s Alicante tartományokban az ostromállapotot ki­­hirdeté.“ Madridból e hó 9-ről az új kormányról a követke­zőket írják : Az új kabinet, melyet elnöke tegnap mutatott be a nemzetgyűlésnek, mint táviratilag jeleztetett, következő tagokból áll: elnök tárcza nélkül: Castelar, külügy : Carvajal, igazságügy: Del Rios, pénzügy: Pedregal, tengerészet: Oreiro, hadügy: Bregua Sanchez, belügy: Maisonnave, gyarmatok : Soler y Pia, közlekedés: Gil Berger. Carvajal egészen ki akart maradni s a végre­hajtó h­­alom feje táviratilag fordult Sevillába, hol Calzado képviselő és bankár az időben ép tartózkodott, neki ajánlván fel a pénzügyminiszteri tárczát. Calzado elutasította. Ha az embernek magának van vagy 50 millió pesetája, a­mit kezeljen, nem igen van kedve egy üres tárcza mellé állni. Miért maradt meg végre is Carvajal, ez óráig nincs tudva, már is azonban egy jegyzéken dolgozik. Pedregal, mint a kortes alelnöke szélesebb körök­ben ismeretes, s jó hírben álló santanderi ügyvéd. Mint emlékszem, már Pi y Margal minisztériumába be kel­lett volna lépnie, de az ellenzék demonstrált ellene, óriási plakátokat faggattatván az utczaszegletekre, ily szavakkal: „Ki az a Pedregal ?“ Nem ezen, de más indokokból akkor nem fogadta el a tárczát. Del Rios híres sevillai ügyvéd, ki a többség tevékeny tagja volt, már szintén több combinátióban ben volt. Sanchez Bregua, ki már O’Dunnel s később Prim alatt a törzs­karban nagy szerepet játszott, legújabban a legrondi intermezzoban vett részt. A többi miniszter ismert név. ,# A bankügy. Soha nem volt Magyarországnak oly átalá­­nos és égető szüksége egy „magyar“ leszámítoló és kereskedelmi bankra,mint mostanában kivált június­ óta, midőn a bécsi hitelválság, üzletpan­gás, az értékek csökkenése, a fizető­eszközök for­galmának akadozása, a „rozsda“ a rosztermés ijesztő hirével együtt kezdett az országban szét­terjedni s kezdte nálunk is az ipar s kereskede­lem minden viszonyait m­egrontani. A magyar leszámítoló és kereskedelmi bankra égető szüksége volt s lenne most is nemcsak a nemzetnek, hanem a kormánynak is, mert annak tervében jelentékeny segélyforrások ígértetnek a kormány részére is. A bank alapszabályaiban meg van • Ígérve hogy : 1. §• Mint bankintézet a kereskedelmet és ipart elősegítse és ezeknek pénzforrásul szol­gáljon ; 65. §: ellátja a m. k.kormány mindazon bank­műveleteit, melyek nem láttatnak el az állam pénztárai által. Ha a kormány pénzintézetektől kölcsönöket vesz fel, vagy azokkal másnemű hitelműveletekbe bocsátkozik — erre felhívandó. Teljesítendő a kormány számára a külföldi vál­tók, pénzek és értékpapírok bevásárlását és eladását s az értékpapírokra való kölcsönök fel­vételét stb. És hogy az ország s a minduntalan pénz­hiányban szenvedő s evégett újabb meg újabb kölcsönöket tervező kormány igényeit ezen bank jelentékeny mérvben kielégíthetné, onnan vilá­gos, mert alaptőkéje az igazgató tanács indítvá­nyára, közgyűlési határozattal 25 millióról 50 millióra szaporítható s szabadságában áll a rész­vénytőke erejéig 50 frtos s ezen felüli értékpa­pírokat u. m. „pénztári utalványokat“ bocsátni forgalomba, melyek a­ kormány által kijelölendő állami pénztáraknál vidékszerte beválthatók len­nének stb. Mi akadályozta s mi akadályozhatja tehát eme országszerte szükséges s a kormányt bajai­ból kisegíteni ígérő intézet létrejöttét? Miért al­kotott a törvényhozás oly nagy zajjal és sietség­gel a „drága időben“ egy nagy jelentőségű tör­vényt, ha ezt a kormány létesítni nem bírja vagy nem akarja? Elsőben legnagyobb akadály volt, mint tud­juk az osztrák nemzeti bank embereinek azon scrupulusa, miszerint ez a „magyar“ bank ki­venne némely üzlet­ágat az osztrák n. bank ma­­gnopóliuma alól. Mi ennek csak örvendhetnénk. De az osztrák urak eme scrupulusa mint láttuk csakugyan na­gyon megfélemlítette a mi magyar kormányun­kat, mely­­n­ek pénzügyére érjen a dozafic f­lem­e­lését s aztán a válság beálltával, a „kisegitő­­bank“ létesítését kérelmezgette az osztrák n. banktól az osztrák miniszter kegyes támogatása mellett. Érdekes dolog volna most tudni, ugyan: a­­ magyar leszámítoló és kereskedelmi bank életbe nem léptetése mennyiben függött össze az osz­trák n. bank jó (?) akaratának kiérdemlésével ? Az osztrák n. bank, mint láttuk, csakugyan emelte fiókjai dotatióját, 4 millióval javult, a ki­­segítő bank támogatásához. Hanem hát eme nagyszerű kegyességeknek a közéletben eddigelé érezhető nyomait nem találunk. Közgazdaságunk minden ágazata, minden viszonya folytonosan de­­sorganizálódik: pénz nincs; a­mi van, az nem fo­rog; hitel nincs, csak azok részére kiknek arra szükségük nincs; a vállalatok, az építkezések meg­szűntek vagy alább szállított reményekkel, szár­­nyaszegetten működnek ; az értékpapírok minden fajtája devalválódott és devalválódik folyvást a munka, a munkabér, a ház- és földbirtok vagy szóval „mindaz, mi nem enni való“ míg vi­szont az új aerával beállott értékemelkedés em­e ipar- és pénzszegény és most egyszersmind gabona szegény hazánkban csakis arra terjed ki, a mi „enni­ való.“ Másik igen fontos akadálya volt a magyar leszámítoló és kereskedelmi bank életbe n­e­m léptetésének kétségkívül azon kis pontocska, me­lyet az alapszabályokban Deák Ferencz segélyé-/­­ vel az ellenzék emelt érvényre. Eme pontocska a 26-ik §. végén igy szól: „Az igazgatótanács tagjai a magyar törvényhozás tagjai nem lehetnek; amennyiben főrendiházi tag ily állást elfogadna, hivataloskodásának tar­tama alatt, a főrendi házban őt megillető ülés- és szavazati jogot nem gyakorolhatja.“ Már ha egy országban ily czikkecske lehan­golja, úgyszólván rögtön lehűti az alapítási lel­­kesültséget mikép ezt láthattuk, ha ily tendentia miatt nem léphet életbe az átalánosan óhajtott és szükséges pénzintézet, ott a törvényhozás s­ollerje, kétségkívü­l nem a régi, nem a hazafias áldozatkész, hanem inkább a haszonlesés szelleme, mely jót, üdvöset alkotni nem képes. Mit mondjunk ily előzmények után azon bankügyi tárgyalásokhoz, melyekről mint alább látható a „Pesti Napló“ értesül. Mit várhatunk a „magyar jegybank“ ügyében azon kormánytól és országgyűlési többségtől, mely a magyar le­számítoló és kereskedelmi bank ügyét, melynek alapszabályai tavaszkor kidolgoztatván már jú­nius hóban a törvénykönyvbe lettek beczik­­kelyezve — úgyszólván elevenen eltemette. Mit várhatunk ily állami tényezőktől a „jegybank“ ügyében az osztrák nemzeti bank ellenében ? E kérdésekre megfelel a kormány és országgyűlési többség eddigi magatartása, mely a bank ügyét habár soha egy szóval sem mondva is, mert óva­kodott titkát elárulni, de tényleg bebizonyította, hogy Ausztriával közös ügynek tartja, kö­zös ügynek akarja tartatni és felavatni s mocz­­czani sem merészel az osztrák kormány és oszt­rák n­ bank beleegyezése nélkül. Azt, hogy államférfiaink jelenleg az osztrák állami szellemtől áthatva s vezettetve a magyar jegybankot úgy, mint az az ország érdekeinek s közjogi álláspontjának megfelelne létrehozni nem képesek, kétségkívül teszi saját álláspont­juk s ezen elkövetett működésük, miszerint a bankügyből mint látjuk egy új közös ügyet akar­nak terenteni,­­ mintha nem látnák, hogy min­den közösnek declarált vagy bár közösnek nem declarált, de tényleg közös ügy minek a vám s ke­reskedelem és iparüzlet (iparüzleti adóztatás és monopólium) terén napi kérdést képező ügyek : mindmegannyi Pandora-szelencséje , a visszavonás, versenygés, mondhatnánk dulako­dás előidézői, mely erőmérkőzésben mindig Ma­gyarország érdekei suttatnak s nyomatnak az osztrák érdekek alá. Elhiszszük, hogy a bankügyre nézve könnyen létesül némely közös megállapodás a magyar s osztrák kormány közt, mert hiszen mint említők egy s ugyanazon uralkodó szellemtől vannak át­hatva Elhiszszük, hogy az osztrák s magyar kormányférfiak közt kötendő szerződések mind­két szerződő felet s ezen kívül a keletkezendő bank embereit is ki fogja elégíteni. De Magyar­­országot nem, mert oly a je­gybank a me­ly eme szer­­ződő felek alkudozásainak folytán „az osztrák nemzeti bank érezalapjának megosz­tása alapján“ jönne létre, valódi „magyar“ jegybank, Magyarország érdekeinek s jogainak megfelelő intézet nem lehet. Kissé furcsa is, hogy a jobboldali urak oly nagy reményeket kötnek az ilyféle alkudozások­hoz, s mint valamely nagy jótéteményt hangoz­tatják, hogy a magyar banknak már lehet, lesz érczalapja, t. i. megosztjuk az osztrák n. bankot, mely megosztás ellen jogszerűen tiltakozhatnak a részvényesek, kiknek az magán­vagyonát ké­pezi. Most vigasztalnak az „érczalap“ könnyű módon leendő beszerzésével, midőn már látják, hogy Magyarország vagyonszegény polgárai ön­maguk erejéből is össze tudnák adni azt, ha re­mélhetnék, hogy a rajta állítandó bank képes leend megfelelni hivatásának, azaz, nem leend alárendelve az osztrák urak szeszélyeinek s befo­lyásának, Ausztria érdekeinek s az osztrák ka­binet-politikának. Nem hiszszük pedig, hogy a bankügy kilá­tásban tett rendezése kielégíthetné Magyarország igényeit s jogi állását, már csak azért sem, mert az osztrák n. bank igazgatósága bizonyára soha sem fogna beleegyezni az osztrák n. bank alap­jának megosztásában, ha a tervezett intézet nem főkép az osztrák érdekek emelését és kielégítését tenné kilátásba. Emlékezzünk csak azon nyilatkozatokra, me­lyeket az osztrák n. bank kiváltságai mellett kardoskodó urak a magyar kereskedelmi s leszá­mítoló bank tervezgetésekor tettek — emlékez­zünk csak államférfiaink azon meghuny­ászkodá­sára, mely által ezen bank ügyét, midőn már megszületett, elejtették — s bővebb értesülések nélkül is tisztában lehetünk azzal, mennyire nem képes a jelenlegi kormány s országgyűlési többség a bankügyben Magyarország igényei­nek s érdekeinek megfelelő lépéseket tenni. —y — — A bankügyi tárgyalásokról a ,,Pesti Napló“­­nak Bécsből, szeptember 15-ről írják: „A napok­ban várják viszza de Pretis pénzügyminisztert War­­tenbergből s Lucamot a nemz­ bank vezértitkárát Carlsbadból, s a bank köreiben azt hiszik, hogy a magyar banktárgyalások még e hónapban újra megindittatnak és pedig ez­úttal úgy, hogy addig be sem fejeztetnek, míg eredményhez nem jutnak. Itt átalános a remény, hogy oly megegyezés fog létesülni, melyben mindkét fél, vagy a bankot is hozzá számítva, mind­három fél megnyu­­godhatik. Sőt a vérmesebbek azt tartják, hogy már nincs is másról szó, mint azon pourparlerk eredmé­nyeit positív formába önteni, melyek ez ügyben Szlávy mint elnök és Kerkapoly pénzügyminiszter és az osz­trák kormányférfiak között néhány héttel ezelőt tartot­tak. Még ma korai volna a beszélgetés egyes részleteit nyilvánosságra juttatni, de ha arról biztosítom, hogy a két kormány között megállapodás léte­­sült arra nézve, hogy a valuta mily időköz alatt és mily pénzügyi operatiok segély­é­­vel állíttassák helyre, s hogy a bank­­kérdés megoldására n­é­zv­e a nem­zet­i bank é­s e­z a­l­apj­án­a­k megosztása is nem épen a lehetetlen dolgok közé soroztatott: némi támpontot velek nyujtatni e tárgyalások főirányzatának megismerésére.“ — Az országgyűlés összehivatása. Az „Ellenőr“ híre szerint néhány miniszter ama nézetben van, hogy az országgyűlés már októberre összehivattassék , meg­állapodás azonban még nem létesült. A „Pesti Napló“ erre megjegyzi: „Mi valószínűnek tartjuk, hogy az or­szággyűlés a jövő hónapban összehivattatik.“ Különös, hogy a „Napló“ most valószínűnek, te­hát lehetségesnek tartja a kormány részéről is az or­­szággyűlés összehívását és eddig képtelenségnek, szük­ségtelennek tarta azt. Vagy talán most a kormánynak fogja elmondani azon argumentumokat, melyeket ed­dig az eszme megpendítői ellen felhozott ? Kérdi a „Hon“. — Az új kölcsönről a „M. P.“ következőket hozza: „Mi úgy értesültünk, hogy a kölcsönösszeg névszerinti kétszáz millió­ért, hogy az azt eszközlő házak a világ­­piaczon elsőrendűek, névszerint Rottschildék, Sina, Wo­­dianer, s ezeknek rendszerint érdektársai; tehát a leg­tisztességesebb társaság, melytől kölcsönt kapni a köl­­csönvevőnek is emeli hitelét. — A részletek, föltételek iránti megállapodások mennyire jutottak már ? nem tudjuk; — de a dolog természetéből kombináljuk, hogy a kormánynak nem lévén az egész összegre azon­nal szüksége , annak folyóvá tétele 2—8 év alatt bizonyos időszakban fog történni.­­ Mint mondok, tisztességes emberekkel van ezúttal a kormánynak dolga, de azért nem kecsegtethetjük magunkat azzal, hogy a jelen pénzviszonyok közt a kölcsön olcsó lesz. Számításba vevén tehát a név szerinti 200 millió fo­rintnál probabilis tőkeveszteséget, s körülbelül fölszá­mítván, mi szintén nem nehéz — a kincstár legkö­zelebbi szükségletét, a még meg nem állapított, de fe­nyegető új terhekkel (p. o. a keleti vasút megmen­tése stb.) azon eredményre jutunk, hogy ezen kölcsön­összeg nagynak , vagyis a kellőnél többnek nem mondható.“ Erre a „P. Napló“ következő szerkesztői megjegy­zést teszi: „Mi azt hallottuk, hogy egyelőre körülbelül 30 millió fog igénybe vétetni, a következő évek szük­ségleteinek fedezésére pedig a kölcsönt adó consortium­­nak fentartatik az optio. Egészben véve 200 millióról azonban nem igen lesz szó, hanem kisebb összegről. — Igen örülnénk, ha e kölcsön rente­ adósság alakjában köttetnék.“ — A „Debreczen“ szept. 15-ki számában „balkö­­zépiek és az alántik“ fölirattal Budapestről keltezett kö­vetkező czikket közöl: Domahidynek igaza volt. ők többen vannak, mint gondoltam és kevesebben mint ő véli; vezérük is van, a­kit legkevésbé hittem. A sedáni fegyverletétel napján tartott értekezlet, mely közölhetőnek találta Tisza Kálmánnak Cserná­­tonyt semmiben meg nem c­áfoló, ink­ább helyeslő le-

Next