Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-10 / 233. szám

233. szám. VII. évfolyam. Péntek. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-fő szám. II. emelet. Ide Intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1973. Okt. 10. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve : Egy évre 16 frt.— kr. Fél évre 8 » -— V Negyed évre 4 » ----V Egy hónapra 1 v 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czímű­ politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésök folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetősöket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek október­­től kezdve: Két hóra (október—nov.) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (október— decz.) . 4 frt — kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetemutez a 4. szám a „Franklin-Társulat" magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, október 9. Külföldi szemle. Thiers levelének határa napról-napra nyilvánul. Az ingadozókat kijózanítá s föltárta előttük az örvényt, melybe a monarchisták a restauratioval Francziaorszá­­got taszitni akarják. El lehet képzelni, hogy a royalista lapok mily hangon imák, hóbortjukban nem ismernek határt, Thierst elnevezik communistának, sürgetik el­­fogatását mint veszedelmes izgatót. Hogy Rémusát Toulouseban a képviselőjelöltséget elf­ogadá, ez szin­tén Thiers levelének eredménye. Miután Thiers a küz­delem terére lépett, régi barátja és minisztertársa nem akart elmaradni, hogy ne kövesse a harczba. A monarchisták ez alatt folytatják tervelésüket. Ha a „Paris Journal“-nak hitelt lehet adni, a nemzet­gyűlés megnyitása napján a monarchia visszaállítása az 1814-ki megváltoztatott charta alapján fogna indít­­ványoztatni, egyúttal a legutóbbi gyűlésen a követ­kező névsor lett megállapítva : Daeares külügy, Bo­cher belügy, Chesnelong pénzügy, Despeyre igazság­­ügy, Grivart közmunka, Anisson Dupeyron kereskede­lem, Changarnier hadügy, Montaignac tengerészet. A Bazaine-perre vonatkozó vádlevélben Riviére tábornok a katonai büntető törvénykönyv két szaka­szára hivatkozik, s az ezekben megszabott büntetéssel kéri sújtani vádlottat. E két szakaszra többször fog hi­vatkozás történni s igy időszerűnek tartjuk közölni : „209. sz. Halállal és katonai degredátióval büntettetik minden kormányzó, vagy parancsnok, a ki a hadi tör­vényszék által bűnösnek ítéltetett abban, hogy alkudo­­­zott az ellenséggel és átadta a reá bízott helyet, mielőtt ki nem merítette a védelem minden eszközét s nem tett meg mindent, mit neki a kötelesség és becsület paran­csolt. 210. sz. Minden fegyveres csapat tábornoka, vagy parancsnoka, a ki nyilt csatatéren capitulál, a kato­nai degredatióval összekötött halállal büntettetik, ha a capitulationak az az eredménye lett, hogy csapatjával letétette a fegyvert, vagy ha mielőtt szóbelileg vagy írásban alkudozott volna, nem tett meg mindent, mit a kötelesség és becsület neki parancsolt.“ Párisi tudósítások szerint a spanyol kormánynak visszaadott két fregatte Gibraltárt elhagyta s Amerikába eveztek, hogy útjukat onnan Cartagenába folytassák. A lázadók valenciai kirándulásának híre még nem nyert megerősítést; hajóik azonban folytatják a parti városok sorralátogatását s legközelebb Vera-Cuevas-on zsaroltak tetemes sarczot. Azonban kétségbevonhatlan jelek mutatják a lázadók csüggedését, mely a „Numan­­cia“ fedélzetén is otthonos lett már. A lázadók más két hajója a „Tetuan“ és a „Fernando Catolico“ Almeria tartományában Garrucha előtt kötött ki a élelmi­szere­ket requirált. Egy angol hadi­hajó mindenütt nyomá­ban jár. — Úgy látszik, mintha a lázadók a Sierra- Almagrerai ezüstbányákat akarnák kirabolni, ami szer­felett sértené a külföldiek érdekeit is.* Almeria város védelmi állásba helyezi magát a felkelők esetleges tá­madása ellen. Reményük azonban, hogy Lobo még ide­jén fog megérkezni a kormány hajóival Gibraltárból, hogy a további garázdálkodásnak véget vessen. Estellánál a várt ütközet elmaradt, mi­után a 10 ezer carlista Moriones 15 ezer emberével nem akart megmérkőzni s igy a kormány csapatai egyetlen puska­lövés nélkül vonultak be Estellába. Morione­s hadmive­­letei oda irányultak, hogy seregével a carlisták és Mad­rid közé vesse magát s őket első hadmiveleteik alapvo­nalára, vagyis a pyrénéek felé szorítsa vissza. Ez sike­rült is neki tökéletesen. Először Pampelona felé nyo­mult elő , aztán keletnek Tafalla irányába vette útját, itt Primo de Rivera hadosztálya csatlakozott hozzá s ezzel együtt nyugotnak Estella felé fordult. Most ez utóbbi helyet is elfoglalta s ezzel a carlisták megött vont kör be van fejezve. Most a pyrénéek felé fogja a carlistákat nyomni. Elio,carlista tábornok észrevette, mennyire ki van téve az estellai hadállás s önkényt fel­adta azt. Emiatt éles bírálatokat kell szenvednie kollé­­­gái, sőt alárendeltjei részéről is, kik abban nem a hely­zet kényszerűségét, de gyávaságot látnak. A carlista táborból ezeket távírják a „Standard“­­nak e hó 1-ről: „Egy köztársasági tiszt és altiszt került a carlisták kezébe a tolosai összeütközés alkalmával, s azonnal Rosashoz, a carlista csapatfőnökhöz vitettek, ki őket egy sziklaoromról a mélységbe taszíttatva, meg­­öleté. Don Carlos törzskarával és és három chiscayai zászlóaljjal Vergaraból Durangoba vonult. Don Juan, az atyja, visszatért Spanyolországba. Saballs megláto­gatta don Carlost s kijelenté neki, hogy pénzbeli segély nélkül nem számíthat többé arra, hogy összetartsa em­bereit. Neki 15,000 jól fegyelmezett, derék katonája van, s e számot könnyen megkettőztethetné, de erre fegyver és pénz szükséges. Saballs azóta Cataloniába tért vissza. Az arragoniaiak, cataloniaiak és valenciáik külön hadtestekké vannak alakítva . Estella közelében szerveztetnek, hogy így Cebalos carlista tábornok ve­zetése alatt egy expeditiót tegyenek Arragoniába oly czélból, hogy e tartományban felkelést idézze­nek elő.“ A cantonalis felkelés elnyomása után Castellár me­morandumot szándékozik az európai hatalmak elé terjeszteni, melyben politikáját lesz kifejtendő. Nagy fontosságot tulajdonítanak továbbá Soler, gyarmatügyi miniszter porto-ricoi s kubai utazásának, mely e hó 20-ikára van tervezve. Ettől várják az ottani situatió javulását, s az Egyesült­ Államokkal való jó viszon­y megszilárdulását.­­ A miniszter ott tartózkodása 3 hónapot vesz igénybe. Bright értesítette a képviselőház elnökét, hogy Lancaster herczegség kanc­ellárságát átvette, s értesí­tette egyúttal birminghami választóit, hogy néhány nap múlva megküldi nekik nyilatkozatát. Brighami választó­kerületben legközelebb el fog rendeltetni az új választás. — A tanutoni választás kimenetelét rop­pant érdekkel várja a közvélemény. Itt ugyanis a fő államügyészszé kinevezett Henry James a szabadelvű párt jelöltje, s mint a „Times“ írja, ennek esetleges vereségében Gladstone a kormány oly elhatározó vere­ségét látná, mely után a nemzetre való közvetlen hivat­kozás nélkül — azaz a parlament feloszlatása s új vá­lasztások elrendelése nélkül, a kormány nem folytat­hatná hivatalát. S így megeshetik, hogy a parlament megnyitása, minek rendes ideje a jövő évre esik, még ez idén végbe menne. A „Times“ ez eshetőség felett el­mélkedve, arra a következtetésre jut, hogy Gladstonne mielőtt a nemzetre hivatkoznék, el nem mulaszthatja tervszerű s kimerítő programmot terjeszteni az ország elé azon politikáról, melyet kormánya a jövőben kö­vetni szándékozik. Hasonló véleményen van a szabad­elvű párt főközlönye , a „Daily News“. Kopenhágából írják, hogy az ellenzék az e hét folytán megnyitandó országgyűlésen ismét többségben leend az alsóházban s ez alkalommal nem fog arra szo­rítkozni, hogy a kormány irányában passziv ellenállást tanúsítson, hanem el van határozva e kormánynak a budgetet meg nem szavazni, mely­­az ellenzék irányá­ban oly kíméletlen volt. A kormány, ha nem akar le­mondani, amire nincs kilátás, az alsóházat föl fogja osz­latni s új választásokat rendel el. Mielőtt azonban az országgyűlés összejön, szükséges lesz, hogy a kormány egy ideiglenes pénzügyi törvényt készít, hogy a kor­mányzásra szükséges pénzt előteremthesse. Erre azon­ban az ellenzék állítása szerint, melynek tagjai ismét meg fognak választatni, nincs följogosítva s ekkor az alsóház az országgyűlés megnyitása után jogát érvénye­síteni fogná s a minisztériumot vád alá helyezné. A bi­rodalmi törvényszék ítélete iránt nem lehet kétség, mi­után a hivatalnokok nagy része nemzeti szabadelvű né­zeteknek hódol. Az osztrák tartománygyűlések hírszerint november végén és decz. első napjában fogják működésüket meg­kezdeni. A reichsrat elé terjesztendő javaslatok s a tar­tománygyűlések egybe hívása iránt, mint mondják, csak a fejedelemnek Bécsbe visszatértekor fognak vég­leg határozni. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1873. október 10. — A „v i s a v i s.*‘ — Fővárosi életkép.— A világ úgy látszik nem akar semmi tudomást sze­rezni magának ama nevezetes körülményről, hogy én a Terézvárosban, a három pipacs utczában, egy három­­emeletes ház harmadik emeletének egyik udvari szobá­jában, Nr. 13 lakom. A világ e malitiózus figyelmetlen­sége azonban épenséggel nem confundál engem abban, hogy magamat egy idő óta a legboldogabb embernek érezzem. Egy idő óta — mondom, — mert ezen érzelmi metamorfózis születésnapja—fájdalom— kiesett naptári emlékezetem, bőségszarvából s csak az látszik bizonyos­nak előttem, hogy amaz időpont, — midőn én a szem­közti ablak félig behúzott függönyei mögött — egy érdekes pongyolába burkolt női alakot vet­tem észre, az se nem a déli, se nem az esti, hanem ellenkezőleg a reggel és dél közti órák valamelyik pilla­natában történt. — Mint a puszták sötétségében elté­vedt magányos beduint a láthatár távoli ködében fej­fel tünedező csillagfény, m oly sajátságos, sóvár nyug­talansággal tölté el egyszerre egész valómat e tüne­mény. Szemeimet éleslátású monoclimmal fölfegyverezve, tárvanyitva hagyott szívvel és leselkedő kíváncsisággal szögeztem tekintetemet az új lakóra . . . Az irigy függöny könnyed leple néha meg-meg lebbent, s a­mennyire egy futó pillantásból megítélhet­tem, visavim csinos nő, szőke fürtökkel, karcsú, de ki­fogástalan gömbölyűségű termettel, a­mi azt látszott elárulni, hogy a szép ismeretlen, már nem leány többé. Szemeit, ha vájjon feketék-e vagy kékek ? miután ol­dalt ült, ki nem vehettem. „Ha asszony, váljon férjes-e vagy özvegy ? kérdém önmagamtól édes ábrándozásba merülve, s kéjsé foko­zott ööfeledéssel szíván gyöngéden füstölgő kétkraj­­czáros Kerkapolimat. Takaritónőm, — egy tiszteletben és különféle „élelmességben“ megránczosodott asszony lépett be, — ehez fordultam felvilágosításért. Kérdésemre egyet hunyorított szemével, s aztán hímező hámozó mosoly kíséretében tudósított a „visa­­vis“ viszonyainak topograficus részleteiről. „Tehát a „vis-a-vis“ özvegy— szóltam magamhoz, örvendezve, s hozzá elég fiatal, szép és vagyonos. No Karcsi barátom, ha még nem szívtál elég lelkesedést magadba, hát szívj most, — vedd fel hódítási képessé­ged fegyverét, — és aztán előre,Caesar ama szavaival: „Veni, vidi, vici !“ Állata férfiu nagy rangodnak, illető­leg harmadosztályú számtiszti fizetésednek épen nem derogál, hogy egy szép özvegynek udvarolj, s ha az istenek is úgy akarják, nőül is vedd, tiz, húsz — esetleg harmincz-negyven ezer forintnyi hozományával együtt. Nem, ez épen nem derogál neked, s ha igen, akkor óhaj­tom kedves barátom, hogy ez egyszer a merev való­ságtól eltekintve, végy erőt magadon, s tégy kivételt — érted-e ?“ Magánbeszélgetésemnek első részét, az általános tárgyalást befejezvén, hozzá­fogtam a második részhez követendő programmom elkészítéséhez .... Némi sze­­lid, balközépi oppozíczió után, a­melyet magammal együtt magam által tökéletesen leszavaztam, következő öt pontban állapodtam meg. — Először: magamat általa észrevétetni; másodszor: szobájához; harmad­szor : szivéhez megtalálni az utat; negyedszer : felesé­gül venni; ötödször: papucshőssé és mindenek fölött — úrrá lenni .... Hogy mennyire, és hogy sikerült megoldanom e gordiusi pontokat, ide álljanak itt ren­delkezésül naplójegyzeteim : Első nap. — Már egy órája állok itt és lesem őt hiába! Még mindig nem néz ki, nagyon el lehet fog­lalva, valamit hímez, vagy pláne, stopkál, mert egészen mozdulatlanul, meghajolva ül székén. Az az átkozott függöny, kilátásom táj­képének legérdekesebb részle­teit burkolja ködbe előlem. — Csak legalább erre for­dítaná az arczát, hogy látnám milyen szemei vannak?! Ah ! megvan, végre ide fordult. — Észrevett . . . Ész­revette, hogy észrevettem, talán észrevéteti velem, hogy ő is észrevett, talán megjutalmaz egy édes mosolylyal. Bohó remény ! Ide pillant néha-néha, — anélkül, hogy pillantásai valamit jelentenének rám nézve. Második nap. Ablakai a reggeli jégnek ki­tárva. — Ismét látom érdekes pongyolájában. Épen virágait öntözi. Nagyon csinos, ma csinosabb, mint tegnap, mert ma már mosolyog is, csak azt nem tudom, önkénytelen-e ez a mosoly, vagy pedig nekem szól ? Ha nekem szólna. — Csalfa ábránd ! A mosoly azt a két-három éves kis­lányt illeti, a­kit épen most láttam meg mellette, s a­ki azért pityereg a mamának, hogy ereszsze ki őt az erkélyre játszani. — A kérelem megadatik , a kis leány tapsolva, nevetve szalad az erkélyre, és elkezd ugrálni. — Hozzá szalad az én ablakomhoz is, meglátva vörös házisipkámat hirtelen megáll, — és csodálkozva néz reám. Úgy látszik fél tőlem, vagy — a vörös sipkától. Egy darab czukorral azonban annyira kibékítem őt kinézé­semmel, hogy egyszerre a legjobb barátok leszünk. Még egy darab czukor és kezd tőlem el­várhatlan lenni. A mama hangja hallatszik : „Mariska jere be!“ A kis Mariska nem megy, — reám néz, — és várja a harma­dik darab czukrot. A mama haragszik, az enyelgő hivo­­gatás lassan határozott, kemény vezényszóra változik át. — Mariska meg elsírja magát, de nem tágít — a „bácsitól.“ Nincs egyéb hátra, minthogy a kis lá­zadót sajátkezüleg czipeljem a mama ölébe. — Megle­het, hogy a szép asszony behív magához és meglesz az ismeretség. Füstbe ment terv ! A szép asszony köszönő­­leg bólint fejével, átveszi a gyermeket, a eltűnik az ajtó mögött. Én állok a küszöbön s hallom odabenn a sírást, a­mint a szép asszony a kis Mariskát paskolja, a­miért rész volt. Szegény gyerek, ez most miattam kap ki. Harmadik nap. Kint ülünk az erkélyen, én itt , a szép asszony átellenben, mintegy tíz lépés­nyire. A szép asszony szőlőt, szilvát és diót eszik . . . Mint egy kis mókus oly szépen, gyorsan és sokat eszik. Csupa gyönyörűség nézni! Mi az? Ő észrevette, hogy én fogyasztási képességét bámulom , mosolyog, és olyanformán pillant felém, mintha kínálna, azzal a szőlőfürttel, a­melyik a kezében van. Én pe­dig olyanformán viszonzom a pillantást, mintha a kínálást elfogadnám. — A tréfából komolyság lesz, nini —jön a kis Mariska és hozza számomra azt a bi­zonyos szőlőfürtöt egy tányéron. — Nincs mint tenni — legjobb rím reá: meg kell enni! Miután megettem, vissza­viszem a tányért, kifejezem hódoló köszönetemet, és kezdek udvarolni, csak úgy szórom a­­ szóvirágot. A szép asszony úgy látszik nem sentimentális, mert szóvirágaim szédítő illata daczára nyugodt marad, s épen nem hajlandó elszédülni. . . Sőt mi több költői kifakadásaimnál rögtön az illető szerzőre fordítja a be­szédét, a­kitől ékesszólásomat kölcsönözzen. . . Úgy lát­szik jártas az irodalomban. Ez nagy pech! — Ki va­gyok véve a sodromból, — még egy ideig beszélgetünk, aztán szobámba térek. Negyedik nap. A szép asszony ma különö­sen jó kedvében volt. Egészen el vagyok általa ragad­tatva. Azt hiszem ő is élénk érdekeltséggel viseltetik irántam, mert valahányszor szól hozzám csupa nyájas­ságtól, mondhatnám bizonyos csókolni való, szelid ka­­czérságtól ragyognak szemei. — Csak azon csodálko­zom, hogy mindez az erkélyen történik, s hogy mind­eddig eszébe nem jutott engemet szobájába hívni . . Ez engem boszant, — sérti hiúságomat!!. . Feltettem magamban, hogy a szép asszony iránt, a mért megsér­tette hiúságomat, egy kissé malitiózus, egy kedvű leszek ! Ötödik nap. Feltételemet megtartottam. — Egész nap ki nem mentem az erkélyre, még csak abla­komon se néztem ki. — Függönyeim le vannak húzva, a pamlagon fekszem, s édes megelégedéssel szivom csi­­bukomat. . • Szerencsésen elalszom. — Kopogtatás. A takaritóné nyit szobámba: „tiszteli a nagyságos asz­­szony, ha valami olvasni valót küldene neki!“ Olvasni valót? — Jól van, fogja és vigye el azt a könyvet a nagyságos asszonynak, czime: A magyar pénzügymi­nisztérium hivatalos kimutatása az 1872. évről. . . Újra elalszom, újra kopogtatnak. — Mi baj ? — „Tiszteli a nagyságos asszony, és kéreti legyen szives e könyv he­lyett valami érdekes, izgató regényt küldeni.“ Érdekes és izgató regényt ? — Szerencsére a „Fekete kesz­tyűs nő“ egy példánya hever valahol a fiókomban, csak össze kell szedni, mert a lapok szerteszét hulltak belőle. No ez talán jó lesz ! Hatodik nap. Az előbbi nap új kiadásban. — Lehúzott függöny, — csibuk, — és hosszú pauza, mely álommal végződik. Hetedik nap. Épen öltözöm, a­mint újra belép a takarítóné. Visszahozta a regényt. . . Hallatlan ! — ez a szép asszony csak úgy eszi a könyveket, most persze megint valami újat kér. Már most mit csináljak? „Tiszteli a nagyságos asszony, s hogy nagyon meg volt elégedve a könyvvel. — Újat azonban még nem kér, mert most — beteg.“ „Mit beteg?“ kérdem megütköző sajnálkozással.... Az „élelmességben“ megtánczosodo­­ takarítóné rejtélyes jelentőséggel hunyorog. . . — „Ad értem! — Mondja meg a nagyságos­ asz­­szonynak, hogy én orvos vagyok, s ha megengedi föl­ajánlom ügyességemet !“ A takarítóné elmegy, s néhány percz múlva visz­­szatér : „A nagyságos asszony várja, méltóztassék meglá­togatni !“ Hogy orvos nem vagyok, azt ország világ tudja, de miután az orvosok ölni tudnak, én mint nem orvos, miért ne tudnék épen gyógyítani — okoskodom, s talán nem minden logica nélkül. . . Egy percz alatt a „visavis“ szobájában termettem. A szép asszony ott feküdt az ágyon,­­ ha a hanyagul eleresztett fehér karoknak, s félig lehunyt, bágyadtan tévedező szép szemeknek hinni lehet, ő valóban beteg, nagyon beteg lehetett . . . * Vagy - vagy: Azon közgazdasági s pénzügyi nyomor elle­nében, melybe Magyarország s az államháztar­­tást illetőleg a magyar kormány sülyedt és mindinkább sülyed, az ország s államháztartás ügyeivel foglalkozó bel- s külföldi lapok átalá­­ban két, egymással egészen ellenkező utat, poli­tikát javasolnak követni. Egyik, a közvélemény áramlata, a szabad­elvű ellenzéki felfogás természetesen arra utal, hogy igyekezzünk Magyarország közgazdasági s a­mennyiben lehet közlekedési ügyeit is Bécs­­től függetlenebbé tenni. Igyekezzünk Magyaror­szágnak a pénzügy, sőt a vám és kereskedelmi s honvédelmi felett is az önállás azon mérvét megszerezni, mely bennünket mostoha években is megóvhat a közgazdasági nyomorok nagy ré­szétől s biztosíthat aziránt, hogy a bécsi szédel­gés következményei nem fordítják fenekestől fel belső gazdasági s ipar- és hitel­viszonyainkat. Másik, némely kormánypárti orgánum s fő­kép a bécsi és egyéb külföldi lapok által gyár­tott osztrák felfogás épen az ellenkező eljárást hozza javaslatba. Azt mondják a bécsi politika hívei, hogy: ime Magyarország, mely 6 év előtt teljesen (?) visszanyerte szabadságát s önrendelkezési jogát, megmutatta, hogy ezen joggal élni nem tud, — hanem csak visszaél. Mert mióta „özigazdája*" (?) azóta csak a fényűzésre, meddő kiadásokra stb. gondol s maga ellen háborította az osztrák pénzembereket és intézeteket, melyeket meg kel­lett volna nyernie. Azt mondják, hogy Magyarország közgazda­­sági s pénzügyi nyomorainak oka a rosz­termé­sen kívül csakis azon önállósdiságban keresendő, mit hat év óta érvényre emelni akar, miszerint t. i. idegen földön keresi a befektetéshez kellő öszszegeket, sőt még „nemzeti“ önálló bankot em­leget. Aztán nagyra növelte a honvédséget.­­ Nagylábra állította a közigazgatást és igazság­szolgáltatást. Vasutaiban pedig pláne adecentra­­lisatió politikáját akarja követni Fiumét elébe akarja tenni Triesztnek, Budapestet pedig Bécs­­nek, holott, mondjuk, most már Nyugateurópa élelmezése is megfordult, megoszlott Oroszország, Egyiptom és Északamerika közt oly mérvben, hogy az élelmiszerek nagy része ezután már Ame­rikából fog Nyugateurópába érkezni s Bécsnek kell lennie azon kereskedelmi gyűjtő­pontnak, hol a nyugatról hozott gabona oly mérvben fel­­halmozódhatik, mikép szükség idején Magyaror­szág is nyerhessen némi segélyezést. Mondjunk le, kérnek szépen bennünket ezen jóakaróink, az ilyen különködésről. Mondjunk le a honvédelmi eszméről, úgyszintén Fiuméról s az ábrándvilágba tartozó magyar bank, magyar vám- s kereskedelmi politikáról stb. őszintén; és akkor aztán részesülni fogunk (szintén őszintén ?) azon ipar, kereskedelmi s pénzügyi jótétemé­nyekben, melyekkel Magyarországot boldoggá tenni Ausztriának is érdekében áll. Az önfeláldozás, az „Unbedingte-Unterwer­­fung“ ezen nemétől természetesen megborzad minden magyar ember, ha ezt végkövetkezmé­­nyeiben, egész mérvben képzeli életbe léptetni. Mi is azt mondjuk az orvoslat ezen nemére : „medicina pejor morbo“. De .... ne ámítsuk magunkat, sokan vannak nemcsak Bécsben, hol vagyonos, magyarjaink jelentékeny része rende­sen időz, — nemcsak a közösügyes hivatalokban, hanem a kormány s jobboldali körökben, sőt szét­szórva az országban is, kik az önfeláldozás politi­káját „legalább némely dolgokra nézve“ vagy

Next