Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-10 / 233. szám
233. szám. VII. évfolyam. Péntek. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-fő szám. II. emelet. Ide Intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1973. Okt. 10. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve : Egy évre 16 frt.— kr. Fél évre 8 » -— V Negyed évre 4 » ----V Egy hónapra 1 v 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésök folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetősöket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek októbertől kezdve: Két hóra (október—nov.) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (október— decz.) . 4 frt — kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűbben eszközölhetők és Budapestre egyetemutez a 4. szám a „Franklin-Társulat" magyar irodalmi intézet és hírlapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, október 9. Külföldi szemle. Thiers levelének határa napról-napra nyilvánul. Az ingadozókat kijózanítá s föltárta előttük az örvényt, melybe a monarchisták a restauratioval Francziaországot taszitni akarják. El lehet képzelni, hogy a royalista lapok mily hangon imák, hóbortjukban nem ismernek határt, Thierst elnevezik communistának, sürgetik elfogatását mint veszedelmes izgatót. Hogy Rémusát Toulouseban a képviselőjelöltséget elfogadá, ez szintén Thiers levelének eredménye. Miután Thiers a küzdelem terére lépett, régi barátja és minisztertársa nem akart elmaradni, hogy ne kövesse a harczba. A monarchisták ez alatt folytatják tervelésüket. Ha a „Paris Journal“-nak hitelt lehet adni, a nemzetgyűlés megnyitása napján a monarchia visszaállítása az 1814-ki megváltoztatott charta alapján fogna indítványoztatni, egyúttal a legutóbbi gyűlésen a következő névsor lett megállapítva : Daeares külügy, Bocher belügy, Chesnelong pénzügy, Despeyre igazságügy, Grivart közmunka, Anisson Dupeyron kereskedelem, Changarnier hadügy, Montaignac tengerészet. A Bazaine-perre vonatkozó vádlevélben Riviére tábornok a katonai büntető törvénykönyv két szakaszára hivatkozik, s az ezekben megszabott büntetéssel kéri sújtani vádlottat. E két szakaszra többször fog hivatkozás történni s igy időszerűnek tartjuk közölni : „209. sz. Halállal és katonai degredátióval büntettetik minden kormányzó, vagy parancsnok, a ki a hadi törvényszék által bűnösnek ítéltetett abban, hogy alkudozott az ellenséggel és átadta a reá bízott helyet, mielőtt ki nem merítette a védelem minden eszközét s nem tett meg mindent, mit neki a kötelesség és becsület parancsolt. 210. sz. Minden fegyveres csapat tábornoka, vagy parancsnoka, a ki nyilt csatatéren capitulál, a katonai degredatióval összekötött halállal büntettetik, ha a capitulationak az az eredménye lett, hogy csapatjával letétette a fegyvert, vagy ha mielőtt szóbelileg vagy írásban alkudozott volna, nem tett meg mindent, mit a kötelesség és becsület neki parancsolt.“ Párisi tudósítások szerint a spanyol kormánynak visszaadott két fregatte Gibraltárt elhagyta s Amerikába eveztek, hogy útjukat onnan Cartagenába folytassák. A lázadók valenciai kirándulásának híre még nem nyert megerősítést; hajóik azonban folytatják a parti városok sorralátogatását s legközelebb Vera-Cuevas-on zsaroltak tetemes sarczot. Azonban kétségbevonhatlan jelek mutatják a lázadók csüggedését, mely a „Numancia“ fedélzetén is otthonos lett már. A lázadók más két hajója a „Tetuan“ és a „Fernando Catolico“ Almeria tartományában Garrucha előtt kötött ki a élelmiszereket requirált. Egy angol hadihajó mindenütt nyomában jár. — Úgy látszik, mintha a lázadók a Sierra- Almagrerai ezüstbányákat akarnák kirabolni, ami szerfelett sértené a külföldiek érdekeit is.* Almeria város védelmi állásba helyezi magát a felkelők esetleges támadása ellen. Reményük azonban, hogy Lobo még idején fog megérkezni a kormány hajóival Gibraltárból, hogy a további garázdálkodásnak véget vessen. Estellánál a várt ütközet elmaradt, miután a 10 ezer carlista Moriones 15 ezer emberével nem akart megmérkőzni s igy a kormány csapatai egyetlen puskalövés nélkül vonultak be Estellába. Moriones hadmiveletei oda irányultak, hogy seregével a carlisták és Madrid közé vesse magát s őket első hadmiveleteik alapvonalára, vagyis a pyrénéek felé szorítsa vissza. Ez sikerült is neki tökéletesen. Először Pampelona felé nyomult elő , aztán keletnek Tafalla irányába vette útját, itt Primo de Rivera hadosztálya csatlakozott hozzá s ezzel együtt nyugotnak Estella felé fordult. Most ez utóbbi helyet is elfoglalta s ezzel a carlisták megött vont kör be van fejezve. Most a pyrénéek felé fogja a carlistákat nyomni. Elio,carlista tábornok észrevette, mennyire ki van téve az estellai hadállás s önkényt feladta azt. Emiatt éles bírálatokat kell szenvednie kollégái, sőt alárendeltjei részéről is, kik abban nem a helyzet kényszerűségét, de gyávaságot látnak. A carlista táborból ezeket távírják a „Standard“nak e hó 1-ről: „Egy köztársasági tiszt és altiszt került a carlisták kezébe a tolosai összeütközés alkalmával, s azonnal Rosashoz, a carlista csapatfőnökhöz vitettek, ki őket egy sziklaoromról a mélységbe taszíttatva, megöleté. Don Carlos törzskarával és és három chiscayai zászlóaljjal Vergaraból Durangoba vonult. Don Juan, az atyja, visszatért Spanyolországba. Saballs meglátogatta don Carlost s kijelenté neki, hogy pénzbeli segély nélkül nem számíthat többé arra, hogy összetartsa embereit. Neki 15,000 jól fegyelmezett, derék katonája van, s e számot könnyen megkettőztethetné, de erre fegyver és pénz szükséges. Saballs azóta Cataloniába tért vissza. Az arragoniaiak, cataloniaiak és valenciáik külön hadtestekké vannak alakítva . Estella közelében szerveztetnek, hogy így Cebalos carlista tábornok vezetése alatt egy expeditiót tegyenek Arragoniába oly czélból, hogy e tartományban felkelést idézzenek elő.“ A cantonalis felkelés elnyomása után Castellár memorandumot szándékozik az európai hatalmak elé terjeszteni, melyben politikáját lesz kifejtendő. Nagy fontosságot tulajdonítanak továbbá Soler, gyarmatügyi miniszter porto-ricoi s kubai utazásának, mely e hó 20-ikára van tervezve. Ettől várják az ottani situatió javulását, s az Egyesült Államokkal való jó viszony megszilárdulását. A miniszter ott tartózkodása 3 hónapot vesz igénybe. Bright értesítette a képviselőház elnökét, hogy Lancaster herczegség kancellárságát átvette, s értesítette egyúttal birminghami választóit, hogy néhány nap múlva megküldi nekik nyilatkozatát. Brighami választókerületben legközelebb el fog rendeltetni az új választás. — A tanutoni választás kimenetelét roppant érdekkel várja a közvélemény. Itt ugyanis a fő államügyészszé kinevezett Henry James a szabadelvű párt jelöltje, s mint a „Times“ írja, ennek esetleges vereségében Gladstone a kormány oly elhatározó vereségét látná, mely után a nemzetre való közvetlen hivatkozás nélkül — azaz a parlament feloszlatása s új választások elrendelése nélkül, a kormány nem folytathatná hivatalát. S így megeshetik, hogy a parlament megnyitása, minek rendes ideje a jövő évre esik, még ez idén végbe menne. A „Times“ ez eshetőség felett elmélkedve, arra a következtetésre jut, hogy Gladstonne mielőtt a nemzetre hivatkoznék, el nem mulaszthatja tervszerű s kimerítő programmot terjeszteni az ország elé azon politikáról, melyet kormánya a jövőben követni szándékozik. Hasonló véleményen van a szabadelvű párt főközlönye , a „Daily News“. Kopenhágából írják, hogy az ellenzék az e hét folytán megnyitandó országgyűlésen ismét többségben leend az alsóházban s ez alkalommal nem fog arra szorítkozni, hogy a kormány irányában passziv ellenállást tanúsítson, hanem el van határozva e kormánynak a budgetet meg nem szavazni, melyaz ellenzék irányában oly kíméletlen volt. A kormány, ha nem akar lemondani, amire nincs kilátás, az alsóházat föl fogja oszlatni s új választásokat rendel el. Mielőtt azonban az országgyűlés összejön, szükséges lesz, hogy a kormány egy ideiglenes pénzügyi törvényt készít, hogy a kormányzásra szükséges pénzt előteremthesse. Erre azonban az ellenzék állítása szerint, melynek tagjai ismét meg fognak választatni, nincs följogosítva s ekkor az alsóház az országgyűlés megnyitása után jogát érvényesíteni fogná s a minisztériumot vád alá helyezné. A birodalmi törvényszék ítélete iránt nem lehet kétség, miután a hivatalnokok nagy része nemzeti szabadelvű nézeteknek hódol. Az osztrák tartománygyűlések hírszerint november végén és decz. első napjában fogják működésüket megkezdeni. A reichsrat elé terjesztendő javaslatok s a tartománygyűlések egybe hívása iránt, mint mondják, csak a fejedelemnek Bécsbe visszatértekor fognak végleg határozni. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1873. október 10. — A „v i s a v i s.*‘ — Fővárosi életkép.— A világ úgy látszik nem akar semmi tudomást szerezni magának ama nevezetes körülményről, hogy én a Terézvárosban, a három pipacs utczában, egy háromemeletes ház harmadik emeletének egyik udvari szobájában, Nr. 13 lakom. A világ e malitiózus figyelmetlensége azonban épenséggel nem confundál engem abban, hogy magamat egy idő óta a legboldogabb embernek érezzem. Egy idő óta — mondom, — mert ezen érzelmi metamorfózis születésnapja—fájdalom— kiesett naptári emlékezetem, bőségszarvából s csak az látszik bizonyosnak előttem, hogy amaz időpont, — midőn én a szemközti ablak félig behúzott függönyei mögött — egy érdekes pongyolába burkolt női alakot vettem észre, az se nem a déli, se nem az esti, hanem ellenkezőleg a reggel és dél közti órák valamelyik pillanatában történt. — Mint a puszták sötétségében eltévedt magányos beduint a láthatár távoli ködében fejfel tünedező csillagfény, m oly sajátságos, sóvár nyugtalansággal tölté el egyszerre egész valómat e tünemény. Szemeimet éleslátású monoclimmal fölfegyverezve, tárvanyitva hagyott szívvel és leselkedő kíváncsisággal szögeztem tekintetemet az új lakóra . . . Az irigy függöny könnyed leple néha meg-meg lebbent, s amennyire egy futó pillantásból megítélhettem, visavim csinos nő, szőke fürtökkel, karcsú, de kifogástalan gömbölyűségű termettel, ami azt látszott elárulni, hogy a szép ismeretlen, már nem leány többé. Szemeit, ha vájjon feketék-e vagy kékek ? miután oldalt ült, ki nem vehettem. „Ha asszony, váljon férjes-e vagy özvegy ? kérdém önmagamtól édes ábrándozásba merülve, s kéjsé fokozott ööfeledéssel szíván gyöngéden füstölgő kétkrajczáros Kerkapolimat. Takaritónőm, — egy tiszteletben és különféle „élelmességben“ megránczosodott asszony lépett be, — ehez fordultam felvilágosításért. Kérdésemre egyet hunyorított szemével, s aztán hímező hámozó mosoly kíséretében tudósított a „visavis“ viszonyainak topograficus részleteiről. „Tehát a „vis-a-vis“ özvegy— szóltam magamhoz, örvendezve, s hozzá elég fiatal, szép és vagyonos. No Karcsi barátom, ha még nem szívtál elég lelkesedést magadba, hát szívj most, — vedd fel hódítási képességed fegyverét, — és aztán előre,Caesar ama szavaival: „Veni, vidi, vici !“ Állata férfiu nagy rangodnak, illetőleg harmadosztályú számtiszti fizetésednek épen nem derogál, hogy egy szép özvegynek udvarolj, s ha az istenek is úgy akarják, nőül is vedd, tiz, húsz — esetleg harmincz-negyven ezer forintnyi hozományával együtt. Nem, ez épen nem derogál neked, s ha igen, akkor óhajtom kedves barátom, hogy ez egyszer a merev valóságtól eltekintve, végy erőt magadon, s tégy kivételt — érted-e ?“ Magánbeszélgetésemnek első részét, az általános tárgyalást befejezvén, hozzáfogtam a második részhez követendő programmom elkészítéséhez .... Némi szelid, balközépi oppozíczió után, amelyet magammal együtt magam által tökéletesen leszavaztam, következő öt pontban állapodtam meg. — Először: magamat általa észrevétetni; másodszor: szobájához; harmadszor : szivéhez megtalálni az utat; negyedszer : feleségül venni; ötödször: papucshőssé és mindenek fölött — úrrá lenni .... Hogy mennyire, és hogy sikerült megoldanom e gordiusi pontokat, ide álljanak itt rendelkezésül naplójegyzeteim : Első nap. — Már egy órája állok itt és lesem őt hiába! Még mindig nem néz ki, nagyon el lehet foglalva, valamit hímez, vagy pláne, stopkál, mert egészen mozdulatlanul, meghajolva ül székén. Az az átkozott függöny, kilátásom tájképének legérdekesebb részleteit burkolja ködbe előlem. — Csak legalább erre fordítaná az arczát, hogy látnám milyen szemei vannak?! Ah ! megvan, végre ide fordult. — Észrevett . . . Észrevette, hogy észrevettem, talán észrevéteti velem, hogy ő is észrevett, talán megjutalmaz egy édes mosolylyal. Bohó remény ! Ide pillant néha-néha, — anélkül, hogy pillantásai valamit jelentenének rám nézve. Második nap. Ablakai a reggeli jégnek kitárva. — Ismét látom érdekes pongyolájában. Épen virágait öntözi. Nagyon csinos, ma csinosabb, mint tegnap, mert ma már mosolyog is, csak azt nem tudom, önkénytelen-e ez a mosoly, vagy pedig nekem szól ? Ha nekem szólna. — Csalfa ábránd ! A mosoly azt a két-három éves kislányt illeti, akit épen most láttam meg mellette, s aki azért pityereg a mamának, hogy ereszsze ki őt az erkélyre játszani. — A kérelem megadatik , a kis leány tapsolva, nevetve szalad az erkélyre, és elkezd ugrálni. — Hozzá szalad az én ablakomhoz is, meglátva vörös házisipkámat hirtelen megáll, — és csodálkozva néz reám. Úgy látszik fél tőlem, vagy — a vörös sipkától. Egy darab czukorral azonban annyira kibékítem őt kinézésemmel, hogy egyszerre a legjobb barátok leszünk. Még egy darab czukor és kezd tőlem elvárhatlan lenni. A mama hangja hallatszik : „Mariska jere be!“ A kis Mariska nem megy, — reám néz, — és várja a harmadik darab czukrot. A mama haragszik, az enyelgő hivogatás lassan határozott, kemény vezényszóra változik át. — Mariska meg elsírja magát, de nem tágít — a „bácsitól.“ Nincs egyéb hátra, minthogy a kis lázadót sajátkezüleg czipeljem a mama ölébe. — Meglehet, hogy a szép asszony behív magához és meglesz az ismeretség. Füstbe ment terv ! A szép asszony köszönőleg bólint fejével, átveszi a gyermeket, a eltűnik az ajtó mögött. Én állok a küszöbön s hallom odabenn a sírást, amint a szép asszony a kis Mariskát paskolja, amiért rész volt. Szegény gyerek, ez most miattam kap ki. Harmadik nap. Kint ülünk az erkélyen, én itt , a szép asszony átellenben, mintegy tíz lépésnyire. A szép asszony szőlőt, szilvát és diót eszik . . . Mint egy kis mókus oly szépen, gyorsan és sokat eszik. Csupa gyönyörűség nézni! Mi az? Ő észrevette, hogy én fogyasztási képességét bámulom , mosolyog, és olyanformán pillant felém, mintha kínálna, azzal a szőlőfürttel, amelyik a kezében van. Én pedig olyanformán viszonzom a pillantást, mintha a kínálást elfogadnám. — A tréfából komolyság lesz, nini —jön a kis Mariska és hozza számomra azt a bizonyos szőlőfürtöt egy tányéron. — Nincs mint tenni — legjobb rím reá: meg kell enni! Miután megettem, visszaviszem a tányért, kifejezem hódoló köszönetemet, és kezdek udvarolni, csak úgy szórom a szóvirágot. A szép asszony úgy látszik nem sentimentális, mert szóvirágaim szédítő illata daczára nyugodt marad, s épen nem hajlandó elszédülni. . . Sőt mi több költői kifakadásaimnál rögtön az illető szerzőre fordítja a beszédét, akitől ékesszólásomat kölcsönözzen. . . Úgy látszik jártas az irodalomban. Ez nagy pech! — Ki vagyok véve a sodromból, — még egy ideig beszélgetünk, aztán szobámba térek. Negyedik nap. A szép asszony ma különösen jó kedvében volt. Egészen el vagyok általa ragadtatva. Azt hiszem ő is élénk érdekeltséggel viseltetik irántam, mert valahányszor szól hozzám csupa nyájasságtól, mondhatnám bizonyos csókolni való, szelid kaczérságtól ragyognak szemei. — Csak azon csodálkozom, hogy mindez az erkélyen történik, s hogy mindeddig eszébe nem jutott engemet szobájába hívni . . Ez engem boszant, — sérti hiúságomat!!. . Feltettem magamban, hogy a szép asszony iránt, a mért megsértette hiúságomat, egy kissé malitiózus, egy kedvű leszek ! Ötödik nap. Feltételemet megtartottam. — Egész nap ki nem mentem az erkélyre, még csak ablakomon se néztem ki. — Függönyeim le vannak húzva, a pamlagon fekszem, s édes megelégedéssel szivom csibukomat. . • Szerencsésen elalszom. — Kopogtatás. A takaritóné nyit szobámba: „tiszteli a nagyságos aszszony, ha valami olvasni valót küldene neki!“ Olvasni valót? — Jól van, fogja és vigye el azt a könyvet a nagyságos asszonynak, czime: A magyar pénzügyminisztérium hivatalos kimutatása az 1872. évről. . . Újra elalszom, újra kopogtatnak. — Mi baj ? — „Tiszteli a nagyságos asszony, és kéreti legyen szives e könyv helyett valami érdekes, izgató regényt küldeni.“ Érdekes és izgató regényt ? — Szerencsére a „Fekete kesztyűs nő“ egy példánya hever valahol a fiókomban, csak össze kell szedni, mert a lapok szerteszét hulltak belőle. No ez talán jó lesz ! Hatodik nap. Az előbbi nap új kiadásban. — Lehúzott függöny, — csibuk, — és hosszú pauza, mely álommal végződik. Hetedik nap. Épen öltözöm, amint újra belép a takarítóné. Visszahozta a regényt. . . Hallatlan ! — ez a szép asszony csak úgy eszi a könyveket, most persze megint valami újat kér. Már most mit csináljak? „Tiszteli a nagyságos asszony, s hogy nagyon meg volt elégedve a könyvvel. — Újat azonban még nem kér, mert most — beteg.“ „Mit beteg?“ kérdem megütköző sajnálkozással.... Az „élelmességben“ megtánczosodo takarítóné rejtélyes jelentőséggel hunyorog. . . — „Ad értem! — Mondja meg a nagyságos aszszonynak, hogy én orvos vagyok, s ha megengedi fölajánlom ügyességemet !“ A takarítóné elmegy, s néhány percz múlva viszszatér : „A nagyságos asszony várja, méltóztassék meglátogatni !“ Hogy orvos nem vagyok, azt ország világ tudja, de miután az orvosok ölni tudnak, én mint nem orvos, miért ne tudnék épen gyógyítani — okoskodom, s talán nem minden logica nélkül. . . Egy percz alatt a „visavis“ szobájában termettem. A szép asszony ott feküdt az ágyon, ha a hanyagul eleresztett fehér karoknak, s félig lehunyt, bágyadtan tévedező szép szemeknek hinni lehet, ő valóban beteg, nagyon beteg lehetett . . . * Vagy - vagy: Azon közgazdasági s pénzügyi nyomor ellenében, melybe Magyarország s az államháztartást illetőleg a magyar kormány sülyedt és mindinkább sülyed, az ország s államháztartás ügyeivel foglalkozó bel- s külföldi lapok átalában két, egymással egészen ellenkező utat, politikát javasolnak követni. Egyik, a közvélemény áramlata, a szabadelvű ellenzéki felfogás természetesen arra utal, hogy igyekezzünk Magyarország közgazdasági s amennyiben lehet közlekedési ügyeit is Bécstől függetlenebbé tenni. Igyekezzünk Magyarországnak a pénzügy, sőt a vám és kereskedelmi s honvédelmi felett is az önállás azon mérvét megszerezni, mely bennünket mostoha években is megóvhat a közgazdasági nyomorok nagy részétől s biztosíthat aziránt, hogy a bécsi szédelgés következményei nem fordítják fenekestől fel belső gazdasági s ipar- és hitelviszonyainkat. Másik, némely kormánypárti orgánum s főkép a bécsi és egyéb külföldi lapok által gyártott osztrák felfogás épen az ellenkező eljárást hozza javaslatba. Azt mondják a bécsi politika hívei, hogy: ime Magyarország, mely 6 év előtt teljesen (?) visszanyerte szabadságát s önrendelkezési jogát, megmutatta, hogy ezen joggal élni nem tud, — hanem csak visszaél. Mert mióta „özigazdája*" (?) azóta csak a fényűzésre, meddő kiadásokra stb. gondol s maga ellen háborította az osztrák pénzembereket és intézeteket, melyeket meg kellett volna nyernie. Azt mondják, hogy Magyarország közgazdasági s pénzügyi nyomorainak oka a rosztermésen kívül csakis azon önállósdiságban keresendő, mit hat év óta érvényre emelni akar, miszerint t. i. idegen földön keresi a befektetéshez kellő öszszegeket, sőt még „nemzeti“ önálló bankot emleget. Aztán nagyra növelte a honvédséget. Nagylábra állította a közigazgatást és igazságszolgáltatást. Vasutaiban pedig pláne adecentralisatió politikáját akarja követni Fiumét elébe akarja tenni Triesztnek, Budapestet pedig Bécsnek, holott, mondjuk, most már Nyugateurópa élelmezése is megfordult, megoszlott Oroszország, Egyiptom és Északamerika közt oly mérvben, hogy az élelmiszerek nagy része ezután már Amerikából fog Nyugateurópába érkezni s Bécsnek kell lennie azon kereskedelmi gyűjtőpontnak, hol a nyugatról hozott gabona oly mérvben felhalmozódhatik, mikép szükség idején Magyarország is nyerhessen némi segélyezést. Mondjunk le, kérnek szépen bennünket ezen jóakaróink, az ilyen különködésről. Mondjunk le a honvédelmi eszméről, úgyszintén Fiuméról s az ábrándvilágba tartozó magyar bank, magyar vám- s kereskedelmi politikáról stb. őszintén; és akkor aztán részesülni fogunk (szintén őszintén ?) azon ipar, kereskedelmi s pénzügyi jótéteményekben, melyekkel Magyarországot boldoggá tenni Ausztriának is érdekében áll. Az önfeláldozás, az „Unbedingte-Unterwerfung“ ezen nemétől természetesen megborzad minden magyar ember, ha ezt végkövetkezményeiben, egész mérvben képzeli életbe léptetni. Mi is azt mondjuk az orvoslat ezen nemére : „medicina pejor morbo“. De .... ne ámítsuk magunkat, sokan vannak nemcsak Bécsben, hol vagyonos, magyarjaink jelentékeny része rendesen időz, — nemcsak a közösügyes hivatalokban, hanem a kormány s jobboldali körökben, sőt szétszórva az országban is, kik az önfeláldozás politikáját „legalább némely dolgokra nézve“ vagy