Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-23 / 244. szám

mmeamrssmm 244. IZáu­l-VII. évfolyam. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-fő szám. II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 187.? Okt. 23. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve : Egy évre . ..0 fit. — kr. Félévre 8 » — » Negyed évre 4­0­ — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR IIJSIG“ CZimű­ politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésök folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek október 1-től kezdve: Két hóra (október — nov.) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (október decz.) 4 frt — kr. Egy hóra.........................................1 rt 40 kr. Az előfizetések postautalvány útján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetemutcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség. Pest, október 22. Külföldi szemle. Pak­sból 18-ról ezeket írják : A royalista összees­küvés teljesen kész is van. A kormány, sőt Mac-Mahon is az alkuban megegyeztek. Még csak arról van szó, tudni, hogyan, mikor és hol kezdjék meg a cselekvést. Három nap előtt az orleanisták magukon kívül voltak , terveik dugába dőltek. A „Journa de Paris“ nagy lö­­vegét, mely addig kizárólag Thiers ellen volt irá­nyozva, ezért fordító szövetségeseire, a legitimistákra s árulóknak nevezte őket. Tegnap óta minden megvál­tozott ; Bonned­ose bibornok küldetése a Vatikánban csodát művelt. Chambord engedelmeskedett a pápa parancsának s elhatározá magát lemondani a fehér zászlóról s absolut legitimistási elveiről. E pillanattól kezdték ügyüket a royalisták megnyertnek tekinteni. Legalább azt mutatták. A „Journa de Paris“ azonban mégis annyira heveskedik a kofák nyelvén, mintha ügyéről még­sem volna oly biztos, mint állítja. Külön­ben az összeesküdtek oly kevesen vannak, komolyan gondolnak az államcsínyra. Sőt még a köztársaság ki­kiáltása után is határozottan el vannak tökélve, az első kedvező alkalmat megragadni a republikánusok töme­ges száműzésére. Mac-Mahon, ki már régóta a royalis­ták táborában van, az időközi kormányzást mint altá­bornagy fogja átvenni. S a republikánusok? Ezek en­gedik magukat meglepetni, mint a második decz. ide­jében. A zászló­kérdésre vonatkozólag a „République Frangaise“-ban egy figyelemre méltó közleményt olva­sunk. A három szint zászló Chambord barátainak állí­tása szerint csak addig tartatnék meg, míg arra szük­ség lenne, hogy a hadsereg a netáni felkelés elnyo­mására használtathassák. Ha a nyugalom helyreállítta­­tott s Chambord hatalma meg lesz erősítve, a király híveinek beleegyezésével ismét a liliomos zászlót fo­gadná el. Néhány nap előtt a „Journa des Debats“ római tu­dósításában arra figyelmeztetett, hogy Fournier, az olasz udvarnál lévő franczia követ, noha szabadságideje lejárt, nem fog többé Rómába visszatérni. A tudósító szerint ez a franczia külügyminiszter kívánságára tör­tént s az olasz kormány szintén indíttatva érezte ma­gát párisi követét, Nigra lovagot, bizonytalan időre szabadságra bocsájtani.A versaillesi kormány külföldre szánt közlönye, az „Agence Havas“, ezt sietett meg­­c­áfolni, de se otthon, sem a külföldön nem talált hi­telre. A „Jour, des Deb.“ tudósítását fentartó s tegnap­előtt ama brit a milánói „Perseveranza“ is megerősíté, mely lapot nem lehet franczia ellenességgel vádolni. A „Perseveranza“ elmondja az okokat is, melyek Brogliet arra birták Fournier-t a Rómába való visszatéréstől visszatartani. Broglie Chambord alatt is külügyminisz­ter akar maradni s miután Rómába mást akar kinevezni, nem tartja érdemesnek, hogy e rövid időre Fournier Rómába menjen. A monarchisták ügyüket annyira bizonyosnak tart­ják, hogy már a kikiáltási szöveg szerkesztésével fog­lalkoznak. Hogy a népjogot az isteni jogokkal össze­egyeztessék, erre nézve a következő szöveget gondolták ki. A nemzetgyűlés által képviselt népszuverainitás ki­jelenti, hogy a monarchia ismét helyre van állítva. En­nek következtében V. Henrik ősei trónjára visszahi­­vatik. Párisból e hó 20-tól ezeket távírják . A versaillesi elnöki palotában s a miniszterek között nagy izgatott­ság uralkodik. Ugyanis több prófet táviratilag jelenti, hogy illető megyéikben a bourgeoisie s a városi és a vidéki lakosság ellenséges állást foglalt el a monarchia irányában, s el van tökélve, hogy Chambord restaurá­­tiójának minden eszközzel ellene fog szegülni. A roglis­­ták ostromolják Mac-Mahont: használja fel minden be­folyását arra, hogy a tábornokok, a tisztek és a hadse­reg, felkelés mozgalma ellen támadjanak, s megoltal­mazzák a restaurátiót. Tegnap a minisztertanács ülést tartott az ide vonatkozó rendszabályok megállapítása vég­ett; határozat azonban nem jött létre. Ezt mára vár­ják.­­ A szabadságon levő prófet-k és alpréfetk-hez rendelet ment, hogy legfeljebb okt. 25-ére állomásaikat elfoglalják. Chanzy tábornagy Algírból távirati úton Páriába hivatott; szerdára, vagy csütörtökre várják. A „Messe de Paris“ valótlannak mondja a lapok­nak Magne pénzügyminiszter közelebbről való vissza­lépéséről szóló hírét. Ha azonban a monarchia kikiálta­tik, lehetséges, hogy Magne V. Henrik első miniszté­riumának tagja leend. A balcentrumbeli képviselőktől ismét jelentek meg nyilatkozatok a köztársaság érdekében. Ezen nyilatko­zatok leginkább oly képviselőktől erednek, a­kik má­jus 24-én Thiers mellett szavaztak. Míg több más kép­viselők, köztük Target, Johnston, Marquis de Ploeuc és Saissert admiral, a néhány választó által hozzájuk intézett felhívásokra kijelentik, hogy senkinek sem is­merik el azon jogát, hogy jövőben való szavazásukat megszabja; ők csak lelkiismeretük szerint fognak szavazni. A Bazaine per e hó 20-kán folyt tanúkihallgatása alkalmával kinyilatkoztatá Leboeuf tábornagy, hogy Bazaine főparancsnoksága csak aug. 12-én reggel kez­dődött. Bazaine előbb nem volt felelős, és tanúsíta is elégedetlenségét a­miatt, hogy aug. 12-ig alárendelt parancsnok volt. Ő egyébiránt nem is tett lépéseket a végett, hogy főparancsnokká kineveztessék. Lebrun tábornok, nyilatkozatában, kárhoztatja az elégtelen készülődéseket és azon halogatást, mely a borny-i csata által okoztatott. A védők erre kimutat­ják, hogy ezen rászólás nem érheti Bazainet. Jarras azt mondja, hogy aug. 12-én d. u. nevezte­tett ki Bazaine táborkarának főnökévé. Bazaine már ekkor meg volt bizva a főparancsnoksággal. Erre egy közbejött eset keletkezett. Bazaine és Jarras közt, ki panaszolja, hogy Bazaine által háttérbe szorittatott. Kératry Bazaine nejének látogatásáról tesz említést, ki a végett járt, hogy Bazainera bízassák a főparancsnok­ság. — Jules Favre kifejti a Bazaine kineveztetésénél őt illető közbenjárást. Palikao tábornok vitatja Kératry szavainak valóságát. Az angol lapok táviratai részleteket közölnek Lobo tengernagy sajátságos visszavonulásáról. Ez ab­ban a pillanatban történt, mikor a hajólázadók kitör­tek a kikötőből s új tengeri csatára hivták fel az ost­romzároló hajórajt. Lobo eleinte szintén megindult el­lenük, de hirtelen megfordult , teljes erővel kezdett el igyekezni a támadók lőtávolától. A lázadók űzőbe vették, de csakhamar belátták erőlködésük sikertelen­ségét — s lemondván arról, hogy a futásnak eredt ha­jórajt valaha utolérhessék, néhány lövést eresztettek utána s felvonván az öröm lobogókat, vissz­atértek a révbe, hol az üdvözlő sokaság örömriadala fogadta az ily könnyű szerrel diadalmaskodókat. Lobo tengernagy pedig meg sem állt Gibraltárig, hol már vált rá a kor­mány felmentő rendelete. A hadügyminiszter már ed­dig átvette a hajóraj parancsnokságát s haladéktalanul visszatér Cartagena alá. Lobo tengernagy pedig, meg­magyarázhatatlan magaviseletéért h­adi törvényszék elé fog állítatni. A kormány hajórajának e gyáva meg­­futamodása nem maradt hatás nélkül úgy az ostrom­­lottakra, mint az ostromlókra nézve. Amazokat felbá­torította, itt pedig csüggedést idézett elő. A lázadók hajói most ismét szabadon portyáznak a part hosszá­ban s zsarolják a védtelen városokat. Az ostrom­zár teljesen felbom­lott, s csak nagy erővel és sok fáradsággal lesz visszaállítható. A „Fernando el­ Cato­­lico“ táviratilag jelzett elsülyesztéséről az az újabb hír érkezett, hogy a hajó nem ment egészen tönkre. Ez a baleset alkalmasint­ azon kirándulás alkalmával érte, melyet Poznan felé tett. Ott azonban erős állást foglalt ellenében Carmona dandárnok egy osztály lovassággal s herreriasi önkénytesekkel, úgy hogy a lázadók nem mertek zsákmányolás végett partra szállni s beérték azzal, hogy egy élelmi­szerekkel megrakott bárkát magukkal vittek a kikötőből. Az a hir, hogy a lázadók közt sok éjszak amerikai polgár visel tengerészszolgá­latot, a többi közt, hogy ott volna Vinas régi kapitány is s egy fregat vezénylet volna reá bizva, alaptalan. — Moriones tábornok ez idő szerint Tudélában tábo­roz, don Carlos pedig Estellában van. Hir szerint Car­los elfogta Marionesnek a kormányhoz intézett egyik sürgönyét, melyben Castellar azon parancsára, hogy Estellát minden áron hatalmába kerítse, azt adja vá­laszul, hogy arra, hogy azt tehesse, még 10,000 har­­crosra volna szüksége. Barcellona és franczia határál­lomás között a vasút helyre van állítva. Yed­a mellett 400 karlista szenvedett vereséget. 20 halottjuk s több se­besül­tjük maradt a csatatéren. Az Oroszország s a khivai khán között létrejött békekötés a „Moszk. Red.“ szerint következő határo­zatokat tartalmazza : Az Amu Darja jobb partján fekvő összes khivai birtokok, az ezen folyam torkolatá­val együtt, egészen Taddykáig Oroszországhoz csa­­toltatnak. A folyam ezen ágától a határvonal Urga hegyfokig terjed, Uszty-Urt déli lejtőségén futva, az Amu régi medrénél végződik. Kungrad és Kuna-Ur­­gencs városok ezentúl is a khivai khán birtokában maradnak. Hadikárpótlás fejében Khiva Oroszország­nak 2.200.000 rubelt köteleztetik fizetni és pedig tekin­tettel a khivai kincstár szegény állapotára, husz évi határidő alatt oly képen, hogy a hátralevő részletektől 5%-nyi kamat fizetendő. Orosz alattvalók szabadon űzhetnek kereskedést Khivában, s a rsaket­t vámille­ték fizetésétől mentesek. Khiva magát Oroszország hűbéresének fogja vallani. — A „Mosk. Red.“ ezen feltételeket a m­indkét oldalú béke és nyugalom szem-frontjából igen­ kielégítőnek találja, mert ezek követ­­keztében Oroszország Krriva fővárosától most már csak körülbelül 60 versztnyi távolságban fekszik, s az Ainu- Darja jobb partján állomásozó orosz helyőrségek puszta fenyegetése, hogy az öntözési rendszert elrontják, e­légséges lesz a khivai népet folytonos hódolati vi­szonyban tartani.­­ Más hírek szerint Kaufmann tá­bornok Khivából kivonulása alkalmával a khán ren­delkezésére, ki őket 10 versztnyi távolságra kisérte s tőle látszólag barátságos szivélyességgel búcsút vett, tekintélyének és a rendek fentartása czéljából, 19 (va­­lószínüleg khivai öntetű­) ágyút és 500 puskát ha­gyott hátra. Egy lakoma alkalmával, mely e hó 17-én Hertfor­­ban tartatott, az elnöklő Salisburg a conservativ párt nézeteit­ és reményeit tolmácsold. A toryk embere inte a conservativ pártot, hogy ne hagyja magát tévútra ve­zetni, mintha nem volna készen a szabadelvű törvény­hozást fölforgatni vagy valamely ifjabb szerves válto­zást indítványozni. Az írországi római kath. hyerarchia a felsőbb okta­ A balközép novemberi értekezletének feladata­­ i. Tisztelt szerkesztő úr! Midőn én is mint ven­dég helyet kérnék a „Magyar Újság“ hasábjain, nem tehetem ezt minden aggodalom nélkül. Czé­­lom tisztán a balközép elveinek szellemében s a balközép eredeti program zajának szempontjaiból bírálat alá venni a pártnak jelen helyzetét s a jelen helyzetének a múltban gyökerező okait. De jelenleg ezt csak oly közlönyben lehet ten­nem, mely nem fogadta el soha sem a balközép álláspontját, s azért félnem kellene, hogy talán túlságos mértékben használom fel a vendégnek nyújtott szabadalmakat. Mert hogy magán a bal­középen nem törté­nik igaztalanság, ha úgy mondott házi vitáit a nyilvánosságnak tőle idegen közegeibe ültet­jük át, azt, elég szomorú dolog, indokolnom is felesleges. Sajátságos időket értünk. A balközép pártvi­szonyainak teljes fölfordultságát mi sem jellemzi jobban, mint azon képtelen helyzet, melyben journalistikája leledzik. Az a­mi természetes vi­szonyok között leginkább volna képes egy szó következetességére árnyat vetni, az a balközé­pen ma a szigorú következetességnek lehet kény­szerű folyománya. Más párt lapjaihoz kell for­dulni annak, kit meggyőződése várhatlanul a bal­közép zászlója alá sorakoztatott s a balközép fővárosi lapjaiban csak az szerepelhet, ki nyílt hozzájárulással vagy legalább néma hallgatás­sal mozdítja elő az ephialtesi árulás művét, mely kerülő után csempészi be a pártnak gondolko­zásába az ellenfélnek legbélyegzettebb és hajt­­hatlanul visszautasított tanait. Láttuk, hogy a pártnak tekintélyes is, ha a képtelenségek bacha­­naliája ellen föltámadt bennök a józan ész reac­­tiója, többnyire csak a vidéki lapok fojtott hang­jain nyilatkozhattak. Igaz, hogy a balközép fővárosi közlönyei kö­zött csak az „Ellenőr“ futotta meg szokott pá­lyáját a kalózhajóknak, melyek a diplomatiailag elfogadott lobogó alatt kiindulva csak a sík ten­geren mutatják fel hirtelen az áruló fegyverze­tet és gyanús dugárut. A „Hon“-ról csak annyit lehetne mondanunk, hogy a­ legutóbbi időkig is megtartotta a félénk passivitás természetét, melylyel az események fejlődését bevárni szokta. De az idők nem mindig engedik meg a hall­gatást, és a „Hon“ néma óvatosságát nem lehetett arra magyarázni, hogy megszűnt a pártnak közlönye lenni, úgy azon másik követ­keztetésre kelle jutnunk, hogy maga a párt csendesen elnyugodott az urban. Talán kelleténél hosszasabban időztem amaz eléggé ismeretes körülmények recapitulatiójánál, melyekről el lehet mondani, hogy politikai elve­ink irodalmi emigratióját eredményezték. Jour­­nalistikai viszonyainkból kívántam igazolni a ven­dégjog igénybevételét. Másrészt azt hiszem, nem tértem nagyon tova a tárgytól s a balközépi saj­tónak helyzete metsző élességgel illustrálja ma­gának a pártnak abnormis és bomlott viszo­nyait. Ha képtelen dolognak kell találnunk,hogy a párt elveinek hivatott orgánumát találhatta az „Ellenőriben, mely ma az elvek megtagadá­sából csinál veszett propagandát, voltaképen be kell vallanunk, hogy maga a merő képtelenség uralja a pártnak egészen elzsibbadt beléletét. Az absurditás a sajtóból visszahatott a pártra, Cservátony fölvetett egy szörnyeszmét s az eszme uralmat tudott nyerni. Hatása olyan volt, mint a Meduza-képé, a párt öntudatát lát­szott veszteni, mintha gyors megmerevülés vett volna rajta erőt. Mert a novemberi értekezlet komoly vitatás alá fogja venni azt a gondolatot, mely szerint ne is tekintse feladatának a legün­nepélyesebb ígéretek teljesítését, ne törődjék semmit a legmagasztosabb elvek megvalósításá­val és ön kezeivel játsza ki a legbuzgóbb törek­vések sikerét! Ez valóban példátlan látvány lesz, milyent még nem mutatott fel soha és sehol az alkotmá­nyos küzdelmek c­rónikája. A párt tagjai ta­nácskozni fognak a fölött, váljon hihetnek-e lét­jogukban és czéljuknak tarthatják-e az elvek tényleges megvalósítását, melyeket ismételten megpecsételtek a választók előtt , melyekért egyedül alkották meg a pártnak keretét, és me­lyeket programmjuk teljessége gyanánt akarnak vallani jövőre is. Mert ne ámítsuk magunkat a legegyszerűbb dolgok fölött : Csernátonynak indítványa egyenesen ezt a tendentiát követi. Ha a párt elfogadná az elméletet, hogy kor­mányra jutását nem köti az ország önálló­,­ságára vonatkozó követeléseinek fe­jed­e­lmi hely­ben hagyásához, mi egyebet mondana ki annál, hogy az elvek küzdelmének csak platonikus jelentőséget tulajdonít, hogy más a programmja, ha az ellenzéken ül és más ha a kormányon van, hogy hirdetni akarja ugyan az igét, de meggátolni fogja azt, hogy az ige benne és általa testté is válhassék. Kormányzásra egy alkotmányos pártnak jogosultságot csak az ad­hat, hogy a gyakorlati megvalósítás felé vigye azt, mit az ország életérdeke változhatlan lét­­elve­l tűzött elő. Törekednie kell is minden párt­nak a kormányra, mert csak a kormány­on nyer­heti el a pozitív tevékenység hatalmát. De a ha­talomnak az elvek hatalmát kell jelentenie, a­minek épen ellenkezője történnék, ha a párt pro­grammja nélkül vállalná el a kormányzás felada­tát. Csak a személyek jutnának hatalomra és az elvek pusztán mint lényegtelen phantomok, tar­talmatlan vágyak és óhajtások élnének tovább az elmékben. Képzelhetni e pártra nézve absurdabb hely­zetet, mintha arra kényszerül, hogy vitatkozásba bocsátkozzék létének legtermészetesebb alapjai fölött? A novemberi értekezlet hasonlítani fog a görög bölcsészek amaz iskolájához, mely a scepticismust a legszélsőbb túlzásig vitte, oly­annyira, hogy jogosultnak tartotta a kételyt egyéniségünk való létezése fölött. Csakhogy a görög metaphisicusok könnyen engedhették meg maguknak az elmének ily különös firzamait. Ők bizonyosan meghódoltak az anyagi világ tör­vényeinek és teljesítették a phisikai élet követel­ményei, ha saját testök létezésének csak mint vélelmezett hypothezisnek adtak is helyet. Mint­hogy nem mulasztották el sem az evést vagy ivást, sem az alvást, az a kétségbevont egyéni­ség kényelemben érhette el az emberi kor ter­mészetszabta határait. De hogy egy párt, me­lyet teljes meggyőződésünkből a nemzet históriai életében nélkülözhetlen tényezőnek tartunk, úgy akarhassa az elvállalt s a programmjaiban to­vábbra is fentartott missiót betölteni, hogy me­rőben üres feltevésekké alacsonyítja le azon te­remtő és fentartó elveket, melyek nélkül létezé­sének semmi értelme: ez valami oly képtelen gondolat, melynek akár pillatnyi érvényesítése a nemzet egészséges öntudatának felfüggesztését jelentené. Az a pyrrhói kétkedés, mely az egyes ember életphilosophiájában kissé eszelős mulat­ságnak válnék be, egy pártnak küzdelmeire és törekvéseire alkalmazva a hóbortnak oly foka volna, hol a szertelen komikum már egyértelmű a leggyászosabb tragikummal is, mert okvetlen felidézi a nevetségesség leggyilkolóbb hatásait. Egy pártnak megvan az a szerencsétlen ké­pessége, melylyel nem bír az egyén , hogy csele­kedeteit és eljárását az öt alkotott életprinczi­­piumtól elválaszsza és azért nála az önmagáról vallott sceptheismus nem kevesebb az öngyilkos­ság tényénél. A történelem nem mutat fel arra példát, hogy egy párt valaha az ily elméleteket elfogadta volna; nem is fog felmutatni soha, mert az a phisiologia törvényeivel áll ellentétben. Az életnek és önfentartásnak természetes ösz­töne tart attól vissza minden pártot a­ a pyrrhói tervezet felmerülését nálunk is csak az emberi értelem teljes decompositiójából lehet magya­rázni. Nehéz számot adni azon körülményekről, melyek a balközép­ párt kebelében lehetségessé tették azt, hogy folyton nagyobb tért nyerjen az absurdumnak hirdetése, hogy azt oly különös és szívós methodussal űzzék, a­milyent Polonius keresett Hamlet őrültségében, és hogy ma már látszólag egész komolyan fenyegethessék a nem­zet enyészhetlen követeléseinek fentartását, a­mire a pártnak ismételt programm nyilatkozatai oly ünnepélyes zálogot nyújtottak. Olyanok előtt, kik nem puszta dilettantismus­­ból vallanak politikai elveket, kezdettől fogva nem lehetett kétség tárgya, hogy azon új tanok és utólagos commentárok, melyek az „Ellenőr“ kathedrájáról hangzottak el az országba, az el­lenzéki hitvallásnak lényegével egyátalán össze nem egyeztethetők és ha Csernátonyt egyedül a meggyőződés vezérelte volna, haladék nélkül fel­fogja a kötelezettséget, mely a pártból való kilépését kívánta tőle. Magatartása, s az a mo­dor, melylyel mások tetteinek indokait fürkészni szokta, azt mutatják, hogy ő egyátalán nincs nagy véleménynyel a politikai meggyőződések befolyásáról az emberi cselekvésre. De különben sem lehet csodálkoznunk, hogy a­mikor épen az egész pártnak osztogatta a tanácsokat, mint kell a gyakorlati működést függetlenné tenni az el­vek követelményeitől, akkor magára nézve sem tartotta irányadónak a véleményhűség férfias fegyelmét. Egy balközépi tást illetőleg programmját közzé téve. Ennek lényege az, hogy a püspökök kötelezik magukat befob­ásukat a parlamentben és a választásoknál arra használni, hogy egy felekezeti nevelési rendszer léptettessék életbe. — Kerkapoly pénzügyminiszter jelenleg Bécsben időz, s mint a „N. Fr. Presse“ jelenti, Blei­­­röd­t ber­lini bankár szintén Bécsbe érkezett.

Next