Magyar Ujság, 1898. október (7. évfolyam, 272-302. szám)
1898-10-01 / 272. szám
1898. október 1. iányt. Bármely tárgy, ha úgy akarja a kormány, lehet felhő, fenevad vagy egér. Ezt kiáltozza az újságok csókaserege. Pedig, ha jól szemügyre veszszük: szamár! Hát foglalkozzunk előbb — Bartha Miklóssal. Bátrak vagyunk őt mindenekelőtt arra figyelmeztetni, hogy Shakspere Vilmos nevű »írótársunk» Hamlet czimü darabjából nem jól czitált. Ott szó van ugyan egy felhőről, melyről a bárgyú Poloniusz rámondja, hogy annak most ilyen vagy amolyan állati formája van, de ezek az állatok nem fenevadak. A teve és a menyét ugyanis nem tartoznak a fenevadak táborába. Hamlet és Polonius párbeszédeiben ezekről van szó. A szamár belevitele pedig a komédiába már egészen önkényes hamisítás, melyet csak azzal a különös rokonérzéssel magyarázhatunk, melylyel Bartha e hasznos házi állat iránt viseltetik. Hát bizony tény, kedves Bartha úr, hogy van egy néhány lap, mely támogatja a kormányt. De hát kit támogassanak ezek? Az Ugron-pártot? Ugyan ne nevettesse ki magát! Hiszen igen jól tudja ön, hogy a közvélemény ítélt önök fölött, akik meghamisították a 48-as hagyományokat s az ultramontánokkal paktáltak az egyházpolitika izzó napjaiban. Az Ugron-pártot a saját hívei hagyták ott; azok buktatták meg, kik hívei maradtak a 48-as tradícióknak. Mit kívánnak hűséget a közvéleménytől azok, kik a legperfidebb hűtlenséget tanúsították saját elveik ellen? Holló Lajos kívánta az egyházpolitikát, annak idején a Magyar Tjság még dicsérettel is emlékezett még róla, de aztán cserben hagyta saját meggyőződését. S amikor ez a közvélemény elfordul az alakoskodóktól, akkor megvádolják a közvéleményt a közvélemény előtt s szemébe vágják, hogy pénzért megvesztegethető, hogy ezerszinti és nincs annyi meggyőződése sem, mint Poloniusnak Bizony szomorú dolog volna, ha így volna. Csakhogy nem így van ám. A világ csak hangulat! írta egykor a mi istenben boldogult bohém kollégánk , jó Reviczky Gyula. Akinek rosszul folynak a dolgai, sötét színben látja a világot. Nem magában keresi a baj forrását, hanem másokat, ha kell a közvéleményt, az egész világot botornak és haszontalannak bélyegzi. Mikor egy publicista odáig jut, hogy nekiront a közvéleménynek, amely nélkül nem élhet, Izánkat. Micsoda élet, micsoda pezsgés lett volna a színpadon! Varney operettéje bő alkalmat nyújt a primadonnának, hogy képességeit ragyogtassa. Mulatságos, víg dolog. A tárgya a vándorkomédiások életéből van véve, mely annyi szerzőt segített zöld ágra. Toulouse apó czirkusztulajdonos s egy gyönyörű szép leánya van, Olympia, az izom-Venus. Olympia estenkint nemcsak ötven kilós vasakkal dobálódzik, hanem a szabad óráiban mennyasszony is. A boldog vőlegény Julius Caesar, a világegyetem állatszelidítője, ki abban a rózsás reményben él, hogy ezt a csinos fenevadat is meg fogja szelídíteni. De az állatidomár úz lényegesen tévedt, mert Olympia menyasszonya ugyan, de nem szereti. Neki herkulesi vágyai vannak. Igen-igen herkulesi. Ő csak azt a férfiút tudná szeretni, ki apját, Toulouse apót, a leghíresebb, eddig le nem győzött birkózót, a földhöz vágná. Paul Vaubert szereti Olympiát s hajlandónak mutatkozik arra, hogy Toulouse apót földhöz csapja. A legközelebbi dijbirkózásnál ki is áll a porondra álarczczal az arczán s úgy földhöz teremti Toulouse apót, hogy az meg sem nyekken. Olympia mámorosan a szerelemtől karjaiba akar dőlni — de nem lehet. Az állatszeliditő nem hajlandó férj jogaiból engedni. S ekkor Olympia elhatározza, hogy Vaubert szeretője nem lesz ugyan, de az állatszeliditő sem lesz férje. Megszökik Vauberttel, de nem egyedül, hanem két jó barátjával, így négyesben indulnak nászútra, a mely rövid idő múlva unalmas lesz mindannyiukra nézve. A mi alapjában véve nem is csoda, mint hasonlatos ahhoz az emberhez, a ki jégverés után elkeseredésében cséplőt ragad s veri a termését, hogy legyen hát teljes a pusztulás. Szomorúan hangzik ez az önvallomás s a közvéleménynek ilyetén lecséplése. De becses adat, melyet fel fogunk jegyezni magunknak. A mellett érdekes fordulatot is jelent, amit nyomban ki fogunk mutatni. De mielőtt erre rátérnénk, engedje meg Holló Lajos úr, hogy egy kis rekrimináczióba bocsátkozzunk s megvédelmezzük egy kicsit azt a közvéleményt, amelyet ő bús keservében olyan hitvány rongynak bélyegez. Holló és Bartha is a lapokra czéloz, melyek most — szerintük — fölös számban támogatják a kormányt. Kérem, nincs az egészen úgy. Vannak lapok, melyek liberálisok, tehát nem lehetnek barátai a hitehagyott 48-asoknak. Ezek annyiban kormánypártiak, amennyiben liberálisok. De azért, ha alkalomszerűnek találják, ütik a kormányt. Van ilyen lap egy csomó , ezekre vakmerőség ráfogni, hogy ezerszinüek s megvesztegetett hírhordók. Sőt van köztük olyan lap is, mely ultra-liberalizmusában a legvehemensebben szokott elégedetlenkedni. Ezt is a közvagyonból fizetik? Ne áltassák magukat! Az igazság az, hogy az elvekhez való hűtlenség, a szájaskodás, a szúnyogból elefántot csináló gravamen-politika, a durva személyeskedés és ordítozás s általában a politikai dolgok tárgyalásánál kirívó az a csekély intelligencia, mely nem haladja túl a külvárosi asztaltársaságok eszejárását és frazeológiáját, s nem kell a magyar közvélemény szerencsésen fejlődött ízlésének. De hát a közvélemény rossz. Ezt állítják ők. Valamikor nem ezt hangoztatták. Sőt ennek az ellenkezőjét. Valamikor azt mondották, hogy a közvélemény mellettük van. A többség a Házban a kormányé, de a közvélemény többsége a Házon kívül egyedül az övéké! Most pedig azt mondják, hogy a kormányé. Furcsa. Melyik hát most az igazi ? Kérem, méltóztassék ezt a kérdést eldönteni. Mi felteszszük, hogy az utóbbi állítás a helyes s ezt a helyesbített felfogást a legkészségesebben vugtázzuk. _________MAGYAR ÚJSÁG,____________ hogy a nászutazást nem négy ember számára találták fel. Három hónap után csak visszatérnek abba a városba, honnét elindultak. Itt Olympia összetalálkozik igazi férjével, ki őt a viszontlátás örömében hatalmasan elveri. Ez annnyira tetszik Olympiának, hogy cserben hagyja Paul Vaubert urat s szerelmesen borul az állatszeliditő nyakába. — Ilyen férj kell nekem! kiált fel boldogan. Varney zenéje csodálatos módon, nem tud lépést tartani a szöveggel. Míg ez fürgén siet előre, a zene fásultan, kedvetlenül halad nyomában. A Kék asszony, a Báránykák (hogy csak a közelmúltban előadott operetteket említsük) szerzője nem jó kedvvel írta meg a Komédiások zenéjét. Olympia (az izom-Vénusz) Kopácsy Juliska, kinek alakításáról már fentebb elmondtuk nézetünket. Szirmai (Vaubert) irigylésre méltó, hogy oly ellenféllel megbirkózik, mint Kopácsy. A hölgyeknek különben nagy örömük lesz, mert meglátják Szirmait a trikóiban. Németh mint Toulouse apó, kifogyhatatlan jóizű humorában. Annál keserűbb Solymosi, mint állatszelidítő. A legtürelmesebb fenevad is felbőszül, ha őt látja a színpadon. A kisebb szerepekben Csatai Zsófi és Ujváry buzgólkodnak. A rendezés és kiállítás igen sikerült. Szóval érdekes és élvezetes estére van kilátás. Kiváncsiak vagyunk arra, hogy Kopácsynak sikerül-e majd a mi közönségünket is annyira meg-, illetőleg visszahódítani, mint a bécsieket és németeket. á. b. 3 ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, szeptember 30. Vastag, homályos felhők kóvályogtak a város felett és sűrű zuhogással omlott alá a zápor. A folyosón égtek a gázlámpák, de a homályos körökben alaktalan kombinácziók gomolyogtak. Isten tudja honnan, de hire támadt, hogylesz valami. A szövetkezett ellenzék egyesült tábora felől határozottan obstrukcziós szelek fújdogálnak. Az minden auguri képesség nélkül is könnyen belátható, hogy a fegyverbarátság teljes, sőt a haditerv is meg van állapítva. Nem valami pokolian leleményes, de fifikusnak elég fifikus, már pedig, mikor az ország dolgáról van szó, természetesen a fifika a fő, a fifika! A haditerv a következő: ha a kormány nem ad munkát, követeljük, hogy adjon; ha ad munkát, akkor megobstruáljuk a munkatervét. Munkát kérünk, ha nincs, de agyonbeszéljük, ha van. A »vitarendezők« rejtelmes mosolylyal járnak-kelnek. Hol itt vannak, hol ott, Polónyi azonban ott van mindenütt. A nekitestvéresedett ellenzéki pártok nagy igyekezettel csinálják a munkaképtelenség munkarendjét. Mire az ülés megkezdődött, szépen kiosztották egymás között a munkát, amint ez az ülés folyamán nemsokára ki is derült. Amint túlestek az irományok előterjesztésén, Fejérváry báró honvédelmi miniszter bejelentette az újonczjutalékról szóló javaslatot, Dániel Ernő báró pedig benyújtott néhány jelentést. Azután harmadszori olvasásban is egyhangúlag elfogadták az Erzsébet királyné emlékének törvénybe iktatásáról szóló javaslatot. — Több tárgya a mai ülésnek nincs . . . kezdette az elnök. Neszelő mozgás hullámzott át a balmezőn. — Most! Most! — Most tehát a holnapi ülés napirendjének megállapítása következik — folytatta Szilágyi Dezső, amelyre javaslatba hozom a Ház alelnökének megválasztását és a bizottsági tagok megválasztását. Az ellenzék kedvetlenül zúgott. Nem munkaprogramm tehát, csak napirend. Ezen nincs mit — megenni. Az »akció« tehát még egyelőre — táplálék nélkül maradt. Az intonálás azonban megkezdődhetett. A szövetkezett hadak vezérkarának erre az esetre is meg volt a maga kis haditerve. Sőt megvolt a vezérkarnak a maga munkamegosztása is. Felállt Polónyi Géza és elsőnek mondotta el a maga feladatát, igy: — Az elnöki propoziczió ellen érdemi kifogásom nem lehet. Konstatálnom kell azonban, hogy a Ház már egy hónapja van együtt és érdemleges munkát nem végzett. Az idő telik és a kormány tétlenül nézi a hetek múlását, amíg szépen kifogyunk a drága időből. Miután erre alkalomadtán hivatkozni fogok, ezt konstatálnom kellett. — Nagyon jól van! zúgták az egyesültek és következett Kossuth Ferencz. Röviden szólt és keveset mondott. — Az elnöki propozicziók ellen érdemi kifogásom nem lehet — kezdette ő is — de ki kell fejeznem megbotránkozásomat ez időpocsékolás felett, mikor »tudomásilag« nagyfontosságú javaslatok várnak megvitatásra. A megbotránkozást is sikerültnek találták az egyesültek. Ezután a nemzeti párti szövetségesek vezérére került a sor. — Az elnöki propoziczió ellen érdemi kifogásom nem lehet, — kezdette Apponyi Albert gróf is — de csak azért, mert az érdemleges munkatervet nem tartalmaz. Ellenkező esetben