Magyar Ujság, 1898. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1898-10-01 / 272. szám

1898. október 1. iányt. Bármely tárgy, ha úgy akarja a kor­mány, lehet felhő, fenevad vagy egér. Ezt kiáltozza az újságok csókaserege. Pedig, ha jól szemügyre veszszük: szamár! Hát foglalkozzunk előbb — Bartha Miklóssal. Bátrak vagyunk őt mindenekelőtt arra figyel­meztetni, hogy Shakspere Vilmos nevű »írótár­sunk» Hamlet czimü darabjából nem jól czitált. Ott szó van ugyan egy felhőről, melyről a bárgyú Poloniusz rámondja, hogy annak most ilyen vagy amolyan állati formája van, de ezek az állatok nem fenevadak. A teve és a menyét ugyanis nem tartoznak a fenevadak táborába. Hamlet és Po­­lonius párbeszédeiben ezekről van szó. A sza­már belevitele pedig a komédiába már egészen önkényes hamisítás, melyet csak azzal a különös rokonérzéssel magyarázhatunk, melylyel Bartha e hasznos házi állat iránt viseltetik. Hát bizony tény, kedves Bartha úr, hogy van egy néhány lap, mely támogatja a kor­mányt. De hát kit támogassanak ezek? Az Ugron-pártot? Ugyan ne nevettesse ki magát! Hiszen igen jól tudja ön, hogy a közvélemény ítélt önök fölött, a­kik meghamisították a 48-as hagyományokat s az ultramontánokkal paktáltak az egyházpolitika izzó napjaiban. Az Ugron-pártot a saját hívei hagyták ott; azok buktatták meg, kik hívei maradtak a 48-as tradíc­ióknak. Mit kívánnak hűséget a közvéleménytől azok, kik a legperfidebb hűtlenséget tanúsították saját elveik ellen? Holló Lajos kívánta az egy­házpolitikát, annak idején a Magyar T­jság még dicsérettel is emlékezett még róla, de az­tán cserben hagyta saját meggyőződését. S a­mikor ez a közvélemény elfordul az alakosko­­dóktól, akkor megvádolják a közvéleményt a közvélemény előtt s szemébe vágják, hogy pénzért megvesztegethető, hogy ezerszinti és nincs annyi meggyőződése sem, mint Poloniusnak Bizony szomorú dolog volna, ha így volna. Csakhogy nem így van ám. A világ csak hangulat! írta egykor a mi istenben boldogult bohém­ kollé­gánk , jó Reviczky Gyula. A­kinek­ rosszul folynak a dolgai, sötét színben látja a világot. Nem magá­ban keresi a baj forrását, hanem másokat, ha kell a közvéleményt, az egész világot botornak és haszontalannak bélyegzi. Mikor egy public­ista odáig jut, hogy neki­­­ront a közvéleménynek, a­mely nélkül nem élhet, I­zánkat. Micsoda élet, micsoda pezsgés lett volna a színpadon! Varney operettéje bő alkalmat nyújt a primadonnának, hogy képességeit ragyogtassa. Mulatságos, víg dolog. A tárgya a vándorkomé­diások életéből van véve, mely annyi szerzőt segített zöld ágra. Toulouse apó czirkusztulaj­­donos s egy gyönyörű szép leánya van, Olympia, az izom-Venus. Olympia estenkint nemcsak öt­ven kilós vasakkal dobálódzik, hanem a sza­bad óráiban mennyasszony is. A boldog vő­legény Julius Caesar, a világegyetem állat­­szelidítője, ki abban a rózsás reményben él, hogy ezt a csinos fenevadat is meg fogja szelídíteni. De az állatidomár úz lényegesen tévedt, mert Olympia menyasszonya ugyan, de nem szereti. Neki herkulesi vágyai vannak. Igen-igen herku­­lesi. Ő csak azt a férfiút tudná szeretni, ki apját, Toulouse apót, a leghíresebb, eddig le nem győ­zött birkózót, a földhöz vágná. Paul Vaubert szereti Olympiát s hajlandónak mutatkozik arra, hogy Toulouse apót földhöz csapja. A legköze­lebbi dijbirkózásnál ki is áll a porondra álarcz­­czal az arczán s úgy földhöz teremti Toulouse apót, hogy az meg sem nyekken. Olympia má­morosan a szerelemtől karjaiba akar dőlni — de nem lehet. Az állatszeliditő nem hajlandó férj jogaiból engedni. S ekkor Olympia elhatá­rozza, hogy Vaubert szeretője nem lesz ugyan, de az állatszeliditő sem lesz férje. Megszökik Vauberttel, de nem egyedül, hanem két jó barát­jával, így négyesben indulnak nászútra, a mely rövid idő múlva unalmas lesz mindannyiukra nézve. A mi alapjában véve nem is csoda, mint­ hasonlatos ahhoz az emberhez, a ki jégverés után elkeseredésében cséplőt ragad s veri a ter­mését, hogy legyen hát teljes a pusztulás. Szomorúan hangzik ez az önvallomás s a közvéleménynek ilyetén lecséplése. De becses adat, melyet fel fogunk jegyezni magunknak. A mellett érdekes fordulatot is jelent, a­mit nyomban ki fogunk mutatni. De mielőtt erre rátérnénk, engedje meg Holló Lajos úr, hogy egy kis rekrimináczióba bocsátkozzunk s megvédelmezzük egy kicsit azt a közvéleményt, a­melyet ő bús keservében olyan hitvány rongynak bélyegez. Holló és Bartha is a lapokra czéloz, me­lyek most — szerintük — fölös számban támo­gatják a kormányt. Kérem, nincs az egészen úgy. Vannak lapok, melyek liberálisok, tehát nem lehetnek barátai a hitehagyott 48-asoknak. Ezek annyiban kormánypártiak, a­mennyiben liberálisok. De azért, ha alkalomszerűnek talál­ják, ütik a kormányt. Van ilyen lap egy csomó , ezekre vakmerőség ráfogni, hogy ezerszinüek s megvesztegetett hírhordók. Sőt van köztük olyan lap is, mely ultra-liberalizmusában a leg­­vehemensebben szokott elégedetlenkedni. Ezt is a közvagyonból fizetik? Ne áltassák magukat! Az igazság az, hogy az elvekhez való hűtlenség, a szájaskodás, a szúnyogból elefántot csináló gravamen-politika, a durva személyeskedés és ordítozás s általában a politikai dolgok tárgyalásánál kirívó az a cse­kély intelligenc­ia, mely nem haladja túl a kül­városi asztaltársaságok eszejárását és frazeoló­giáját, s nem kell a magyar közvélemény szeren­csésen fejlődött ízlésének. De hát a közvélemény rossz. Ezt állítják ők. Valamikor nem ezt hangoztatták. Sőt ennek az ellenkezőjét. Valamikor azt mondották, hogy a közvélemény mellettük van. A többség a Ház­ban a kormányé, de a közvélemény többsége a Házon kívül egyedül az övéké! Most pedig azt mondják, hogy a kormányé. Furcsa. Melyik hát most az igazi ? Kérem, méltóztassék ezt a kérdést eldönteni. Mi fel­­teszszük, hogy az utóbbi állítás a helyes s ezt a helyesbített felfogást a legkészségesebben vugtázzuk. _________MAGYAR ÚJSÁG,____________ hogy a nászutazást nem négy ember számára találták fel. Három hónap után csak visszatér­nek abba a városba, honnét elindultak. Itt Olympia összetalálkozik igazi férjével, ki őt a viszontlátás örömében hatalmasan elveri. Ez annnyira tetszik Olympiának, hogy cserben hagyja Paul Vaubert urat s szerelmesen borul az állat­szeliditő nyakába. — Ilyen férj kell nekem! kiált fel bol­dogan. Varney zenéje csodálatos módon, nem tud lépést tartani a szöveggel. Míg ez­ fürgén siet előre, a zene fásultan, kedvetlenül halad nyo­mában. A Kék asszony, a Báránykák (hogy csak a közelmúltban előadott operetteket em­lítsük) szerzője nem jó kedvvel írta meg a Komédiások zenéjét. Olympia (az izom-Vénusz) Kopácsy Ju­liska, kinek alakításáról már fentebb elmondtuk nézetünket. Szirmai (Vaubert) irigylésre méltó, hogy oly ellenféllel megbirkózik, mint Kopácsy. A hölgyeknek különben nagy örömük lesz, mert meglátják Szirmait a trikóiban. Németh mint Toulouse apó, kifogyhatatlan jóizű humorában. Annál keserűbb Solymosi, mint állatszelidítő. A legtürelmesebb fenevad is felbőszül, ha őt látja a színpadon. A kisebb szerepekben Csatai Zsófi és Ujváry buzgólkodnak. A rendezés és kiállí­tás igen sikerült. Szóval érdekes és élvezetes estére van ki­látás. Kiváncsiak vagyunk arra, hogy Kopácsy­­nak sikerül-e majd a mi közönségünket is annyira meg-, illetőleg visszahódítani, mint a bécsieket és németeket. á. b.­ ­ 3 ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, szeptember 30. Vastag, homályos felhők kóvályogtak a vá­ros felett és sűrű zuhogással omlott alá a zápor. A folyosón égtek a gázlámpák, de a homályos körökben alaktalan­ kombinácziók gomolyogtak. Isten tudja honnan, de hire támadt, hogy­­­­lesz valami. A szövetkezett ellenzék egyesült tábora felől határozottan obstrukcziós szelek fújdogálnak. Az minden auguri képesség nélkül is könnyen belátható, hogy a fegyverbarátság teljes, sőt a haditerv is meg van állapítva. Nem valami pokolian leleményes, de fifikusnak elég fifikus, már pedig, mikor az ország dolgáról van szó, természetesen a fifika a fő, a fifika! A haditerv a következő: ha a kormány nem ad munkát, követeljük, hogy adjon; ha ad munkát, akkor megobstruáljuk a munkatervét. Munkát kérünk, ha nincs, de agyonbeszéljük, ha van. A »vitarendezők« rejtelmes mosolylyal jár­­nak-kelnek. Hol itt vannak, hol ott, Polónyi azonban ott van mindenütt. A nekitestvéresedett ellenzéki pártok nagy igyekezettel csinálják a­­ munkaképtelenség munkarendjét. Mire az ülés megkezdődött, szépen kiosz­tották egymás között a munkát, a­mint ez az ülés folyamán nemsokára ki is derült. A­mint túlestek az irományok előterjeszté­sén, Fejérváry báró honvédelmi miniszter be­jelentette az újonczjutalékról szóló javaslatot, Dániel Ernő báró pedig benyújtott néhány je­lentést. Azután harmadszori olvasásban is egy­hangúlag elfogadták az Erzsébet királyné emlé­kének törvénybe iktatásáról szóló javaslatot. — Több tárgya a mai ülésnek nincs . . . kezdette az elnök. Neszelő mozgás hullámzott át a balmezőn. — Most! Most! — Most tehát a holnapi ülés napirendjé­nek megállapítása következik — folytatta Szilágyi Dezső, a­melyre javaslatba hozom a Ház alel­­nökének megválasztását és a bizottsági tagok megválasztását. Az ellenzék kedvetlenül zúgott. Nem munka­­programm tehát, csak napirend. Ezen nincs mit — megenni. Az »akc­ió« tehát még egyelőre — táplá­lék nélkül maradt. Az intonálás azonban meg­kezdődhetett. A szövetkezett hadak vezérkarának erre az esetre is meg volt a maga kis haditerve. Sőt megvolt a vezérkarnak a maga munkameg­osztása is. Felállt Polónyi Géza és elsőnek mondotta el a maga feladatát, igy: — Az elnöki propoziczió ellen érdemi ki­fogásom nem lehet. Konstatálnom kell azonban, hogy a Ház már egy hónapja van együtt és érdemleges munkát nem végzett. Az idő telik és a kormány tétlenül nézi a hetek múlását, a­míg szépen kifogyunk a drága időből. Miután erre alkalomadtán hivatkozni fogok, ezt konstatálnom kellett. — Nagyon jól van! zúgták az egyesültek és következett Kossuth Ferencz. Röviden szólt és keveset mondott. — Az elnöki propozicziók ellen érdemi ki­­fogásom nem lehet — kezdette ő is — de ki kell fejeznem megbotránkozásomat ez időpocsé­­kolás felett, mikor »tudomásilag« nagyfontosságú javaslatok várnak megvitatásra. A megbotránkozást is sikerültnek találták az egyesültek. Ezután a nemzeti párti szövetsé­gesek vezérére került a sor. — Az elnöki propoziczió ellen érdemi ki­fogásom nem­ lehet, — kezdette Apponyi Albert gróf is — de csak azért, mert az érdemleges munkatervet nem tartalmaz. Ellenkező esetben

Next