Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)

1898-12-01 / 333. szám

1898. deczember 1. MAOTAR ÚJSÁG. — Vessük el! — kiáltják jobbról. Úgy is történt. Egészen magára maradt ebben a dologban a negyvennyolczas párt. A nemzeti párt is, a néppárt is a többséggel szavazott, így ezután a Szalay Károly indítványát támogatták 24-en, ellene voksoltak 170-en, így 146 szóval bukott a negyvennyolczasok akcziója. — Következik az elnöki előterjesztés feletti szavazás, — jelenti Szilágyi Dezső­. Most feláll Polónyi Géza. — Csak a kérdés feltevéséhez szólhat, — figyelmezti az elnök. — Akkor ahhoz — ígéri Polónyi — és csakugyan erről nem szólt egy szót se. Kijelenti, hogy joga volna házszabályvitát kezdeni, miután az elnöki propozícziót előbb tárgyalni kellett volna és hogy ezt nem teszi, kizárólag az elnök iránt érzett tiszteletének eredménye. Ebből a felszólalásból kiviláglott, hogy a negyvennyolc­asok maguk se óhajtják elnyúj­tani ezt a kényes ügyet és Polónyi fáradozása eredménytelen maradt. A névszerinti szavazás holnapra halasztását se kérték. — Kezdi az I betű! — Igazság! Isten éltesse! — kiáltják jobb­ról. A második felkiáltás a királynak is szólt­ az elnöknek is. Még egy név szerinti szavazást élvezhetett a Ház. Egy pár derűs momentum azonban belecsillant az unalomba. Hock János nem hiába az obstrukczionisták jegyzője, úgy olvasott minden nevet, hogy annyi idő alatt egy beszé­det is elmondhatott volna. Szólt ilyenformán: — Sze-me-re At-ti-la! — I­gen! — jött hasonló módon a válasz. Egy nemzeti párti honatya épen a karza­ton udvarolt, mikor őt szólította a jegyző. Hock kétszer is hívta az elvtársát, a­ki onnan inte­getett le a gallérjáról, hogy » innen nem le­het «leszavazni, mert különben »kiürítik« az embert. Déli negyedegykor jelenti az elnök, hogy a képviselőház 150 szótöbbséggel fogadta el a a következő előterjesztését: Mélyen áthatva koronás királyunk iránti hódolat és ragaszkodás érzel­meitől, mondja ki a Ház, hogy f. évi deczember 2-án, az e napon tartandó egy­házi isteni tiszteletre tekintettel, ülést nem tart; egyszersmind fejezze ki a Ház jegyzőkönyvileg bensőleg átérzett örö­mét és hódolatteljes szerencsekivánatait arra vonatkozólag, hogy a nemzet fe­lett őrködő isteni gondviselés kegyelme ő Felsége boldogító uralkodását hosszú időre kiterjesztette. — Éljen a király! — dörög viharosan a jobboldal. — Éljen a haza! — kiáltja Madarász József. A jobboldali ováczió szárnyaira veszi ezt a felkiáltást is és most már együtt zúg a kiáltás: — Éljen a király! Éljen a haza! Az indemnitási vita első szónoka Reitter János nemzeti párti volt, a­ki a Rába-szabályo­­zásról mondott egy végtelen szónoklatával pár év előtt a Ház legrettegettebb távbeszélői közé iktatta be a nevét. A vigasztalan unalom képe borult a Házra, mialatt a fura, német kiejtésű, savanykás képű férfiú álomba ringató egyhangú­sággal ontotta a szót. Egy pikáns momentuma azonban mégis volt a nemzeti párti honatya szónoklatának. A jó embernek nagyon fájt a Pulszky Ágost be­széde és malicziózus hangsúlyozással mondotta: — Jobb lett volna ezt a beszédet is az el nem mondott beszédek sorába iktatni. Viharos derültség hangzott fel erre a mon­dásra, a minek az volt a magyarázata, hogy a szónok második szomszédja Károlyi István gróf volt, a ki idáig a legnagyobb odaadással hall­gatta az ő elvtársát. Már pedig az el nem mon­dott beszédek idáig tudvalevőleg a nemes gróf privilégiumát képezték. Reitter János különben hű maradt hagyo­mányaihoz, közel két óra hosszat szónokolt, vé­gezetül pedig a Rába szabályozási kölcsön dol­gában határozati javaslatot nyújtott be. Holnapra halasztották a vitát és Sághy Gyula kelt fel, hogy a pécsi borhamisítások dol­gában interpelláljon. Az interpelláczióra Darányi Ignácz föld­­mivelési miniszter azonnal válaszolt. Ismertette az Engel-czég ügyének minden fázisát, elmon­dotta a kormány intézkedéseit, a­melyeket az egész Ház általános helyesléssel fogadott. Az interpelláczió a földmivelésügyi és a belügyminiszterhez volt intézve. Sághy Gyula csak a földmivelésügyi miniszter válaszát volt hajlandó tudomásul venni, szólásra kelt tehát Perczel Dezső belügyminiszter és a maga részé­ről is olyan felvilágosításokkal szolgált, hogy a Ház ezt a választ is helyeslő tudomásul vette. Ezzel zárult az ülés­ nevét. Remélem, a Barna jászfiu­n kívül van más neve is. — Igen, Géza. Berény Géza, szolgálatjára. — Géza ... Géza ... Berény Géza, — tagolta Titánia műértőleg, — nem rossz név. A Géza tetszik nekem. Hány éves? A kamasz vérvörösre pirult el, mert vak­merően hazudott: — Huszonhét. Titánia orrocskája mozgott kétkedőn. — Hamar mondjon el mindent magáról, hadd ismerjem meg! — szólt parancsolólag a kis hölgy. — Mit? — gondolkozott a hős, — hát... hát szeptember óta vagyok ebben a városban, és egyetemi polgár vagyok, és... és... és a Magyar­ utczában lakom egy sánta vénasszony­nál, a­ki spiczliskedik utánam és leveleket iro­gat az apámnak, ha éjfél után megyek haza... — Éj, ej, — csóválta a fejét Titánia, — gonosz vénasszony. És persze arra az ujságmu­­togatásra a barátai, — értem az öreg polgáro­kat, — tanították? — kérdezte a pajkos orrocska. A húszéves hős kihúzta magát és gőgösen mondta: — Igen is, meg nem is. Mi este a kávéház­ban szoktunk beszélgetni az asszonyokról, és elmondjuk egymásnak az efféle apróságokat. — Remélem, velem is dicsekedett ? — kér­dezte Titánia és orrocskája megfeszült. — Oh, igen, — mondta áradozó boldog­sággal a hős. Vérvörös lett és közel hajolt Titániához. — És nem akarták nekem elhinni a dolgot, azt, hogy maga el fog jönni. Mert tudja, Titánia, engem folyton szekíróznak a hen­­czegek. Hát én azt mondtam nekik, hogy ha nem hiszik, hát jöjjenek ide és lássák, — látják is most, a szamarak, — dadogta a hős boldog­­­gan és ujjával a sarok felé bökött, a­hol négy-öt olyan h­úszesztendős hős állott, mint Géza bará­tunk. A kamaszok vigyorogva nézték Titániát. A kis orrocska ingerülten húzódott össze. Mintha villámlott volna valahol. Titánia büsz­kén egyenesedett ki, és könyektől fojtogatva, rekedtes hangon mondta mély megvetéssel: — Ostoba kamasz! — Szinte sírt dühében, a­mint megfordult és gyors lépésekkel hagyta ott a hőst a méltóságos színház előtt. A hős előbb bámészan meresztette utána a szemét, aztán vigyorogva közeledett a pajtásai felé: — A kis hölgy egész közönséges liba. Ott hagytam, nem érdemes vele törődni — mondta a hős és apró bajuszkáját pödörgette. Én pedig siettem a szegény kis Titánia után. Hisz csak tizenhatesztendős volt szegény, és a Zuglóban lakott két év óta. 2. A második kaland. — Titánia és a vörös katona. — Ekkor megtudtam, hogy Titánia anyja egy kis trafikban üldögélt reggeltől estig és stikkel­­getett. Különben fonnyadt, korán elvirult öreg­asszony volt, két mérges ránczczal homlokán. Nyilván Titánia sokat kikapott itthon, sőt a nagy, csontos tenyerek is érinthették az ő virág­szirom testét. Mikor a nagy, csontos tenyerek odakünn a kisszobában, hátul a fehérszoknyákat és ingeket szapulták a teknőben, akkor a pult mellett a kiült szalmaszékben Titánia foglalt helyett. Ilyenkor nagyon vidámnak és szabad­nak érezte magát. Kedve lett volna feltenni az anyja okuláréját és közelebb hozni a kis képes újságot, a­miből az anyja egész napon át olvas­gatott. A tótoknak boldogan adta a dohány-Elnök: Következik a szavazás az elnöki elő­terjesztésre. Elfogadja a Ház, igen vagy nem? Polónyi Géza : A kérdés feltevéséhez és a szabályokhoz szól. ő a javaslatot nem fogadja el, de az elnök iránti tiszteletből tartózkodik attól, hogy érdemében hozzászóljon az elnök propozíc­ió­­jához, mert az a szavazás elhalasztását vonná maga után. Az ő nézete ugyanis az, hogy az elnöki pre­­poziczió nem volt napirendre tűzve s igy nem is lehetne felette szavazással eldönteni. A paklikat és úgy csörgette a rézpénzt, a mikor a fiókba dobta, hogy az bámulni való volt. Ha gyerekféle jött valami küldetésben, igen fontosan kivallatta előbb az áru felől, hogy svéd gyufá­val ne szolgáljon kénes gyufa helyett. — Mert azt akarom, hogy a kuncsaftok meg legyenek elégedve velünk — mondogatta magában és komolyan ült a mély szalmaszékben. E kuncsaftok közé tartozott a vörös katona is. Tulajdonképen valami szolgálatonkivüli tüzér­százados volt, a­ki hatodik hónapja lakott itt az akáczfás külvárosban. Nem csinált egész nap semmit, csak a kutyáit nevelgette. Volt vagy négy darab fehér rattler-ebe, a­mik szörnyű mé­reggel ugatták meg a járókelőket. A vörös ka­tona ostorral verte őket és akkor úgy vonítot­tak, hogy a külváros fejcsóválva jegyezte meg: —■ Mégis csak kegyetlen nép a hadsereg. A vörös katona mindazonáltal nagy tiszte­letnek örvendett, és a sváb kertészek, a kik túlnyomó számmal lakják a Zuglót, megsüvegel­­ték, ha nyaralója tornáczán szinvesztett, térdig érő, kopott katonaköpenyegében és viseltes sapkájá­ban üldögélt. A vörös katona rövidre nyírott haja gömbölyű fején már deresedett, de vastag, szőke bajuszát gonddal ápolgatta. Az egyik lábára szeles, nedves időkben biczczentett. Ilyenkor káromkodott és a kutyáit verte. Mondom, a kis trafik kuncsaftjai között ő előkelő szerepet ját­szott, azonban az volt a sajátsága, hogy csak akkor lépett be a boltba, ha az üvegajtón át kémszemlét tartott előbb az utczáról. Ha a vénasszony is a pult mellett ült, a vörös katona mormogva biczegett tovább, de ha a kiült szalmaszékben csak Titánia foglalt helyet, akkor a katona bajuszához kapott és hetykén nyomult be. — Portorikó szivart kérek! — dörögte. De nagy kék szemei szinte gyerekes ijedelemmel . A képviselőház ülése november 30-án. — Délelőtt 10 órakor. — Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Nyegre László, Perczel Béni, Ra­­kovszky István. A kormány részéről jelen vannak­. Pereze­l Dezső belügyminiszter, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Darányi Ignácz föld­­mivelésü­gyi miniszter. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Elnök: Bemutatom Vízakna város lakosainak kérvényét — beadja: Zeyk Gábor képviselő — a képviselőház nyugodt tanácskozási rendjének tár­gyában. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Következik a név szerinti szavazás Szalay Károly indítványa felett, mely szerint a deczember 2-ikának megünneplésére vonatkozó elnöki indítvány ki volna nyomatandó és napi­rendre volna tűzendő. A szavazás eredménye ez volt: Szalay indítványa mellett szavazott huszon­­négy, ellene százhetven képviselő. A Ház tehát Szalay Károly indítványát száznegyvenhat többség­gel mellőzte. Újabb név szerinti szavazás.

Next