Magyar Vadász, 1960 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1960-11-10 / 11. szám

Busz volt a tagok és a vendégek ki­szállítására és kocsi a vadszállításra. Az elnök elmondta még, hogy 16 000 holdas a nagyvadas területük, ahol kielégítő szarvas- és őzállományuk van. De van szépen apróvadjuk, különösen fácán. Téli etetésre kb. 20­0 különböző szemes és szálas takarmányt szereztek be. Jelen­leg egy vadőrük van, aki most végzi a levelező vadőri tanfolyamot. Reggelre a szakadozó felhők mögül ki­ki csillogott a nap derűs fénye, ami ké­sőbb nyári hangulatot teremtett. Horváth Lajos vadászmester fegyelmezetten, az eligazítás elengedhetetlen szabályaival kezdte a vadászatot. Felhívta a tagok és vendégek figyelmét a vadászvonalak be­tartására, a leadható lövések irányára, a puskák helyes tartására és mindazokra a szabályokra, melyek vadászatok alkal­mával minden vadászra egyaránt kötele­zőek. A 18 puskáson kívül a figyelmez­tető Intelmek kb. 30 lelkes hajtónak is szóltak. Az első vadászat a gyógymezei részen ráhajtással történt. Egy erdő szegélyén álltunk fel, ahová a mezőgazdasági terü­let felől indult meg a ráhajtás. Minthogy azt mondták, hogy fácán is lesz a haj­tásban, rendezgetni kezdtem a töltényei­met, hogy fácánra a 13-es külön legyen a zsebeimben. Aztán vártam... Vártak a többiek is türelemmel. Közben az volt az elgondolásom, csak azokat az éber kanálfülűeket fogom lőni, „akik” leg­előbb törnek felém. A később érkezők úgyis nőstények lesznek, hadd fussanak. Gondoltam, még az ilyen vadkő területen sem való az Irtó munka, s a vendég­jogon maradjon tiszta a lelkiismeretem. Egy idő után azon kezdtem töprengeni, talán nem jó helyre lettünk állítva, mert igen hosszúnak tűnt a várakozás, s 1—2 kan nyúlnak be kellett volna futnia. Megnyugtatott azonban, hogy sehonnan sem hallottam lövést. Egyszeresek megérkezett az első nyúl. Egyenesen a szomszédom felé, aki mes­terien lőtte karikába. Na, megindultak (gondoltam)! Jöttek is... de csak az olyan gondolatok a fejemben, hogy ugyan merre lehetnek? Aztán a dombháton megjelentek a hajtók, nyúl viszont egy se. A hajtás eredménye 2 nyúl volt. A má­sikat olyan messze lőtték, hogy a lövést nem is hallottam. A következő hajtás a hátunk mögötti erdő meghajtása volt, azzal a remén­­nyel, hogy talán az erdőbe húzódtak a nyulak az időjárás miatt. Tévedtünk ... Oda se... Bár esett két nyúl, egy fá­cán és két róka — de mekkorák. Volt miből kihfzniok, gondolom, a környék baromfiállományából is. A következő hajtás ugyancsak erdő, már lankadó lelkesedéssel. Igaz, az ered­mény itt se volt megvetendő: kettő róka, kettő nyúl. Érdekes, hogy megfértek ab­ban az elég nagy erdőben. Na, talán az erdőn túli mezőgazdasági területen lesz a vad. Az elnök udvaria­san bíztat: „Tessék a vonalba menni, ahol többet lát!” — Már nem ráhajtás volt. Ezt annak a sejtésnek a reményé­ben mondta, talán itt látunk tényleg több vadat. Egyet valóban láttam, s valahogy a puskások és a hajtók száma időközben megsokasodott. Indultunk mi vadászok jobbra, balra. A vonalunk egy nagy tengeri tábla felé tartott, azt kanyarítottuk be. Elismerés az ottani tsz jó munkájának: a kapálás eredményeként akkorák voltak a tengeri­­szálak, hogy erdőben éreztem magam. Ebben a kukoricaerdőben egyszer csak hallom tőlem távolabb: „Ne arra men­jetek, hanem erre!” A másik vissza: „Nem te parancsolsz, erre mondták!” A vége az lett a vitának, hogy az eltévedt hajtó a hátunk mögé vezette a többi vadászt. Egymástól egy lövésnyire két sor állt fel, nem tudom, a vadászmester mit gon­dolhatott, amikor látta, hogy a hatalmas tengeri, hogyan nyeli a sok vadászt és hajtót. Aztán megindultunk. Itt minden­esetre valami csoda történt. Nevezetesen az, hogy fia nyúl sem volt a kukoricás­ban, mert ha lett volna, valamelyikünk kapott volna a hátába bíztatásként egy sörétrajt. Ebéd után az elmaradt erdőnyúlványba indult a vonal. Figyelmeztettek, hogy ebben a hajtásban disznó is lehet. Én meg abban a reményben, hogy eddig is csak „lehet” volt — hát menteni. Lát­tunk néhány riadva törtető őzet. Lövés most is csak elvétve esett. Egy szó, mint száz: a nap végső eredménye 16 nyúl, 5 fácánkakas és 8 szép róka. Mi a tanulság? Ezt a területrészt ala­posan meg kell tisztítani a rókáktól és a kártékonyaktól, vagyis rendszeres vadá­szatot kell tartani rájuk, és állandó el­lenőrzés alatt kell tartani a területet. Utána tenyészvadat hozatni, s ennek biztosítani kell a nyugodt szaporodási feltételeket. Ha ezt nem teszik, a terület elnéptelenedik. Pedig a terület változatos, és minden feltétel megvan arra, hogy vaddúsá váljék. A 16 000 holdon nemcsak a központilag közel eső területrészt kell gondozni és védeni — ahová innen kár­pótolni mentek magukat —, hanem az ilyen távol eső részt is. Tudjuk, minden jóindulat megvolt ahhoz, hogy egy pihentetett területrészen tartsanak begyűjtő vadászatot, de a jó­hiszemű területkímélés mellett el kell végezni a vadgazdálkodási feladatokat is — mégpedig képzett vadőr tartásával. Ha ezt teszik, akkor a társaságot nem éri ilyen kellemetlen csalódás — mert ez az volt valamennyiünk részére. Sz. S. Az Országos Koronglövő verseny »... a külföldi (francia, osztrák) és magyar versenyzők jól sikerült vendégvadásza­ton vettek részt. — KÉPEINK: Dr. Ha­­lassy Gyula, a Sportlövész Szövetség al­­elnö­ke tartotta az eligazítást — Hamaro­san esett az első fácán — Már az első kör után is elégedettek voltak­ a vendé­gek — Gyönyörű volt a teríték — Jól si­került vadászvacsorával zárult a vendég­vadászat Somogyi képeslap: Igyekeztünk erőt gyűjteni, hátha így jobban sikerül...

Next