Magyar Vadász, 1962 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1962-03-10 / 3. szám

Vadgazdálkodásunk új törvényes szabályozásának főbb vonásai­t ÍRTA : DR. BALASSA GYULA MINISZTERHELYETTES, az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője Az elmúlt esztendő utolsó hónap­jában ülésező parlamentünk megal­kotta az erdőkről és a vadgazdálko­dásról szóló törvényünket, mely az 1961. évi VII. törvényként került tör­vénytárunkba. Vadgazdálkodási szer­veinket, az ország egész vadásztársa­dalmát, az ezzel foglalkozó igazga­tási szerveket közvetlenül érintő tör­vényes szabályozásunk 1. §-ában megjelöli a törvény célját A törvény célja, a törvény szavai szerint (az erdőgazdálkodási célkitűzéseken fe­lül) az, hogy „a vadgazdálkodás és a vadászat minél jobban megfeleljen népgazdasági rendeltetésének, illetve elősegítse vadgazdálkodási kultúránk továbbfejlesztését”. A törvény e tömör szövegezésében tulajdonképpen világos fogalmazást nyer a vadgazdálkodással és vadá­szattal foglalkozó szervek, intézmé­nyek, társaságok feladata is. Kifejezésre jut világosan, hogy feladatunk elsősorban a vadgazdál­kodásra kell hogy irányuljon és má­sodlagos jelentősége van a vadászat­nak, ami nézetünk szerint nem is egyéb, mint a vadgazdálkodás egyik része. Pontosan az a — nem vitás, kellemes — része, ami minden gaz­dálkodó és termelő tevékenység végső fázisaként szokott jelentkezni: a termés aratása, szüretelése. De az is kifejezésre jut ebben a mondat­ban, hogy a vadgazdálkodás nem le­het öncélú, hanem a népgazdaság érdekét kell, hogy szolgálja. A most ismertetett alapcélok meg­valósítása érdekében a törvény a vadgazdálkodás és a vadászat, vala­mint a vadállomány hasznosításának egységes irányításával (az ország egész területén­ az Országos Erdé­szeti Főigazgatóság vezetőjét bízza meg, aki ezt a funkcióját az Orszá­gos Vadgazdálkodási és Vadászati Tanács által megállapított irányel­vek alapján végzi. Törvényünk egyik új vonása tehát az, hogy a vadászat és vadgazdálko­dás felső irányítását egységessé teszi és azt arra a szervre bízza, mely en­nek az elvégzésére elsősorban hiva­tott, mint ahogy azt számtalan kül­földi állam bevált példája is igazolja. A másik fő jellemző pedig az, hogy az Országos Erdészeti Főigaz­gatóság vezetője ezt a feladatát olyan kollektív szerv közreműködé­sével látja el, melynek révén az el­sődleges népgazdasági érdekek érvé­nyesülése teljes biztosítást nyer. Az Országos Vadgazdálkodási és Vadá­szati Tanácsnak ugyanis 20 tagját az Országos Erdészeti Főigazgatóság ve­zetője, illetve a Földművelésügyi Mi­niszter előterjesztésére a Miniszter­­tanács a vadgazdálkodás, illetőleg a vadászat különböző érdekeltségű ki­váló szakemberek közül nevezi ki. További új vonása törvényünknek, hogy a vadgazdálkodás fejlesztése céljára a vadgazdálkodással és a va­dászattal kapcsolatos bevételekről Vadgazdálkodási Alap létesítésére nyújt módot, mellyel a törvény vég­rehajtása tárgyában kiadott 1/1962. M. T. számú kormányrendelet él is. A kormányrendelet el is rendeli en­nek az alapnak a létesítését, mely­nek forrásait az országos vadkeres­kedelmi szerv által eladott élővad árából, a termelőszövetkezeti vadász­társaságok által fizetett vadgazdál­kodás-fejlesztési hozzájárulásból, va­lamint a bérkilövési díjakból és egyéb pénzügyi forrásokból kell biz­tosítani. Mindjárt hozzá kell tennem azt is, hogy az alap felhasználásáról az Országos Vadgazdálkodási és Va­dászati Tanács által megadott irány­elvek szerint ugyancsak az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője dönt. A korábbi jogszabályunktól (a va­dászatról és vadgazdálkodásról szóló 1957. évi 43. tvr.) alapvetően eltérő intézkedései az új szabályozásnak még a következők: Eltérő a vadászati jog hasznosítá­sának szabályozása is. Az új rendel­kezés szerint a mezőgazdasági ter­melőszövetkezet, ha a használatában levő területet vadászterületté minő­sítették és vadásztársaságot alakít, vadásztársasága részére az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetőjétől a vadászati jog átengedését igényel­heti. A termelőszövetkezeti vadásztársa­ság az átengedett vadászati jog hasznosításáért azonban nem ha­szonbérleti díjat fizet, hanem vad­gazdálkodás-fejlesztési hozzájáru­lást. Ennek mértékét az Országos Vadgazdálkodási és Vadászati Ta­nács által megállapított irányelvek alapján az Országos Erdészeti Fő­­igazgatóság vezetője határozza meg A vadgazdál­kodás-fej­lesztési hozzá­járulás összege nem haladhatja meg a haszonbérlő vadásztársaság által a hasonló vadászterület után fizetett haszonbér egyharmad részét. To­vábbi kedvezménye a termelőszövet­kezeteknek, hogy a jogszabály abban az esetben, ha a termelőszövetkezet területén működő idegen vadásztár­saság jogviszonya valamilyen oknál fogva megszűnik, a termelőszövetke­zet elsősorban igényelheti (a már említett feltételek fennforgása ese­tén) területére a vadászati jog áten­gedését. A vadkár és a vadkártérítés ál­landó nézeteltérések forrása volt a múltban a vadászatra jogosított erdőgazdaságok, vagy a vadásztársa­ságok, és a mezőgazdasági termelők, elsősorban a termelőszövetkezetek között. Remélhetőleg a jövőben e vi­ták, marakodások száma erősen le fog csökkenni, mert az új rendelke­zések módot nyújtanak arra, hogy a nagyvadas vadászatra jogosított a mezőgazdasági termelővel (termelő szövetkezettel) előre kárátalány meg­fizetésében állapodhassék meg. Ilyen megállapodás hiányában a vadkár­igény érvényesítésére továbbra is a régi vadkárbecslési eljárások marad­nak érvényben, mégis azzal az elté­réssel, hogy a megyei mezőgazdasági szakigazgatási szerv vadkártérítési ügyben hozott határozata ellen ál­lamigazgatási úton fellebbezésnek már nincs helye. A határozatot azon­ban — jogszabálysértés esetén — — bíróság előtt lehet keresettel meg­támadni. Új büntető törvényünk nem ismeri az orvvadászat bűntettét. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a vadgaz­dálkodással összefüggően és a vadá­szat során elkövetett bűncselekmé­nyek és szabálysértések nem marad­nak megtorlás nélkül. Törvényünk ugyanis kimondja, hogy a vad az ál­lam tulajdona, vagyis azt, hogy tár­sadalmi tulajdon. Tehát a régi foga­lom szerint orvvadászatot elkövető egyént ezentúl a társadalmi tulajdon védelmére alkotott rendelkezések szerint fogják nem kevésbé szigo­rúan megbüntetni. Azokat pedig, akik csak kisebb mértékben sértik meg a vadgazdálkodás törvényes rendjét, a kormányrendeletben felsorolt külön­féle szabálysértési cselekményeknek megfelelően 1000—3000 Ft pénzbír­sággal sújtják. Egészen új a kormányrendelet 57. §-ában foglalt az a rendelkezés, amely a vadgazdálkodással kapcso­latban elkövetett bűntett vagy sza­bálysértés miatt induló eljárások során kötelességévé teszi a vadá­szatra jogosítottnak, hogy kárát bí­­róilag érvényesítse. Nem fordulhat elő tehát a jövőben az, hogy a tilal­mi időben kilőtt szarvas­tehén el­adási árának egy részéből moso­lyogva fizette ki a szabályt sértő pénzbírságát, hanem az igen jelentős (Folytatás a 4. oldalon)

Next