Magyar Vasutas, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1969-10-18 / 20. szám
Köszöntjük a VII. Szakszervezeti Világkongresszust B Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Székházért vak kongresszusi termében október 17-én, ünnepélyes külsőségek között, megnyílt a Szakszervezeti Világszövetség VII. kongresszusa. A csaknem két hétig tartó tanácskozáson 124 ország, 230 szakszervezetének küldötte vesz részt, s ezeknek a szakszervezeteknek több mint a fele nem is tagja a Szakszervezeti Világszövetségnek. A VII. Szakszervezeti Világkongresszus egyik fontos vonása ugyanis az , amely "kétségkívül páratlan a nemzetközi szakszervezeti szervezetek gyakorlatában —, hogy nyitva áll minden olyan országos kontinentális és világszinten működő szakszervezet számára — akár tagja a Szakszervezeti Világszövetségnek, akár nem —, amelyek találkozni akarnak egymással azért, hogy kicseréljék tapasztalataikat a munkásosztály törekvésének diadalra viteléért folyó harcban. Egy szakszervezeti világkongresszus sohasem formális aktus, hanem olyan határozathozatallal, irányvonalmeghatározással jár, amely kötelezettséget ró a nemzetközi szakszervezeti mozgalom igen jelentős részére. Ez csendül ki a kongresszus előkészítésének alapjául szolgáló okmányból is, amely a következőképp kezdődik: „A szakszervezeti mozgalom, melynek növekszik jelentősége, befolyása, az eseményekre gyakorolt hatása, egy soha nem látott gazdasági, szociális és politikai átalakításokkal küszködő világban működik, s szüksége van arra, hogy felbecsülje ezen átalakulások természetét és jelentőségét, hogy ehhez alkalmazza irányvonalát, módszereit és akcióeszközeit, hivatásának teljes betöltése céljából." A kongresszus középpontjában egyébként négy fő napirendi pont áll: " A Szakszervezeti Világszövetség és a szakszervezetek szerepe, feladatai és felelőssége a dolgozók egészsége érdekében, a társadalmi haladásért, a szakszervezeti és demokratikus szabadságjogokért, a nemzeti függetlenségért, a békéért, a monopóliumok kizsákmányolása, az imperializmus, a koloniayizmus, és a neokolonializmus ellen vívott harcban; — beszámoló a vietnami helyzetről, a vietnami dolgozók, a vietnami nép harcáról, a támadó amerikai imperialisták ellen, a béke helyreállítása Vietnamban, s a világ dolgozói és népei szolidaritásának fejlesztéséért; — a fejlődő országok szakszervezetei előtt felmerülő problémák; — a szakszervezetek és a tudományos technikai haladás. A kongresszusnak fő gondja lesz, hogy megtalálja az utakat és módszereket ahhoz, hogy a világ összes szakszervezetei és dolgozói még szorosabban kapcsolódjanak be az imperializmus veszedelmes üzelmei elleni harcba, amely az amerikai imperialisták vereségei ellenére is kifejezésre jut Vietnamban, a Közel- Keleten, Európában, ahol az NSZK-beli neonácizmus veszélye és az állam kormányának háborús törekvései egyre jobban nyugtalanítják a dolgozókat és a népeket. De az agresszív imperializmussal szemben fellép egy hatalmas ellenállási front, amelyet a szocialista országok, a nemzetközi munkásosztály és a felszabadító mozgalmak alkotnak. Ez a front egyre szélesebb rétegekre terjed ki, annál is inkább, mert egyre nagyobb számban és erőteljesebben hangzik fel a hangja azoknak, akik a tudományos és technikai forradalom korához méltó életre tartanak igényt. Ebből a szempontból 1968-ra és 1969-re jellemző a munkásharcok rohamos fejlődése, az összes kontinensnek szinte valamennyi kapitalista országában. A burzsoá közgazdászoknak „az osztályharc sorvadásáról” szóló minden elmélete ellenére a kapitalista országokban a számok másról beszélnek. Míg 1920 és 1936 között 177 ezer sztrájk zajlott le a kapitalista országokban — s ebből 35 ezer az Egyesült Államokban —, 81 millió dolgozó részvételével, addig 1947 és 1966 között a világ kapitalista országaiban 380 ezerre emelkedett a sztrájkok száma —► ebből 78 700 az Egyesült Államokban — összesen 300 millió sztrájkoló részvételével. A háború utáni 20 esztendőben tehát a sztrájkok száma megkétszereződött a háború előtti 20 évhez képest. Ezen felül mindezekre a mozgalmakra jellemző a gazdasági és politikai változásokra való mélységes törekvés olyan időpontban, amikor a kapitalista rendszert egyre szélesebb rétegek vonják kétségbe. Nem meglepő ilyen körülmények között, hogy az emberek még nagyobb figyelemmel tekintenek a szocialista országok szakszervezeteire, s nem meglepő az sem, ha a szocialista országokban szerzett tapasztalatokat a többi országok dolgozói nagyobb érdeklődéssel kísérik, mint valaha. Ez egyben felelősséget is ró a szocialista országok szakszervezeteire. A kongresszusnak tehát ki kell dolgoznia, meg kell határoznia azt, hogy milyen legyen és miként tevékenykedjen a jelen kor szakszervezeti mozgalma. A kongresszus feltétlenül és újból, erőteljesen ki fogja nyilvánítani a Szakszervezeti Világszövetség és országos központjai készségét az összes szakszervezeti erőkkel való együttműködésre azért, hogy győzelemre juttassa a világ dolgozóinak törekvéseit, a világ dolgozóinak békeakaratát. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Magyartvasutas A VASUTASOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM 1969. OKTÓBER 18. fits AQ (illés A csökkent munkaképesséilolgozók helyzetéről tárgyalt a központi vezetőség A szakszervezet központi vezetősége szeptember 20-án ülést tartott. Gyócsi Jenő elnök megnyitója után került sor a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezésére történt intézkedésekről szóló jelentés tárgyalására. Az előterjesztő Szűcs Zoltán vezérigazgató-helyettes volt. Javaslat hangzott el arra (Folytatás a 2. oldalon.) A csökkent munkaképességű dolgozók védelméről első ízben 1864-ben jelent meg kormányrendelet. 1968. január 1- től van hatályban a munkaügyi, az egészségügyi és a pénzügyminiszter együttes rendelete, mely az előzőnél részletesebb szabályokat tartalmaz. Lényege, hogy az eredeti munkahelyükön teljes értékű munka végzésére alkalmatlanná vált csökkent munkaképességű dolgozókat elsősorban a vállalaton belül kell foglalkoztatni. A rendelet a csökkent munkaképességű dolgozókat két csoportba sorolja: 1. az üzemi balesetből eredő, legalább 36 százalékos munkaképesség-csökkenés esetén időbeli korlátozás nélkül, 2. egyéb egészségromlásból eredő, legalább 50 százalékos munkaképességcsökkenés esetén csak az átképzés, betanítás idejére, de legfeljebb egyévi időtartamra lehet a dolgozónak keresetkiegészítést folyósítani. A keresetet az áthelyezés előttinek 80 százalékára kell kiegészíteni. Ez a dolgozót anyagilag teszi érdekeltté abban, hogy rövid idő alatt olyan munkakörre képezze át magát, amelyben a korábbinál akár magasabb keresetet is elérhet. A vasút területén csökkent munkaképességűnek tekintendő az a dolgozó, aki bármely oknál fogva bekövetkezett egészségromlás miatt — orvosi vélemény alapján — eredeti munkakörében teljesértékű munka végzésére tartósan alkalmatlan, s emiatt csak alacsonyabb munkabérrel járó munkakörben foglalkoztatható. A vasút a népgazdasági szintű intézkedéseket megelőzően foglalkozott a csökkent munkaképességűek helyzetével. 1960-ban 600 ezer forintot fordítottak a csökkent munkaképességűek bérének emelésére. Ugyanakkor olyan rendelkezés jelent meg, hogy a csökkent munkaképességűvé vált és alacsonyabb bérrel járó munkakörben foglalkoztathatók munkabérét úgy kell megállapítani, hogy keresetveszteségük minél kevesebb legyen. 1968-ban rendelet született arról, hogy egyes munkakörökben csak csökkent munkaképsségűek foglalkoztathatók. Másrészt olyan értelemben, hogy bizonyos munkakörökben, tanfolyamokra történő felvételnél az ilyen dolgozókat előnyben kell részesíteni. A legújabb kollektív szerződés 4. paragrafusában foglaltak is maghaladják a népgazdasági szintű rendelkezéseket. E szerint korkedvezményes munkakörben 15 (nők 10) éven át szolgálatot teljesítők abban az esetben is jogosultak időbeli korlátozás nélkül keresetkiegésztésre, ha nem üzemi baleset, hanem egyéb egészségrombolásból eredő, s negyven százalékot meghaladó munkaképesség-csökkenés miatt kellett alacsonyabb munkabérrel járó munkakörre áttérni. Minthogy ilyen esetben a keresetkiegészítés a társadalombiztosítási költségvetés terhére nem utalványozható, ezt a bérköltség terhére folyósítják. A vita során a központi vezetőség abból az alapgondolatból indult ki, hogy a dolgozó nem minden munkaterületen csökkent munkaképességű. Átképzés, esetleg szakvizsgák letétele után bizonyos munkakörökben teljes értékű munkát képes végezni. Elsősorban erre kell tehát a vasúton is törekedni. Az ilyen intézkedés morális hatásában is kedvező a csökkent munkaképességűekre vonatkozóan, hogy a kolektív szerződés említett pontjában a 40 százalékos határt helyes lenne csökkenteni. Tehát alacsonyabb százalékú munkaképesség csökkenés esetén is lehessen a kereset-kiegészítést folyósítani. Szükségesnek tartja a köz-,ponti vezetőség az A/2. számú utasítás felülvizsgálatát. Elsősorban azoknál termt orvosi engedményt a biztonság határán belül, akik már hoszú ideje a vasút szolgálatában állnak. Különös gonddal kell figyelni azoknak a helyzetét, akik korábban orvosilag első csoportos munkakörben dolgoztak, de látás-, halláscsökkenés vagy egyéb megbetegedés miatt ilyen munkakört a jövőben nem tölthetnek be. Nincs előrehaladás újítómozgalomban A szakszervezet elnökségének üléséről AZ ELNÖKSÉG OKTÓBER 10-i ülésének napirendjén szerepelt a vasút újítómozgalmának értékelése a Vasúti Főosztály előterjesztése alapján. Az újításokról szóló 57/1967. sz. kormányrendelet az újítómozgalom vitelében bővítette a vállalatok önállóságát, növelte az anyagi elismerés formáit, s a szakszervezetek szerepét. A rendelet szellemében elkészült a Vasúti Újítási Szabályzat. Az új gazdaságirányítási rendszer kezdetétől tehát új elvek szabályozzák az újító mozgalmat. Ha ettől az időtől taglaljuk a vasúton a mozgalmat, első pillanatra szembetűnik, hogy a beadott újítások száma az előző évekhez viszonyítva, mintegy 25 százalékkal visszaesett. Ebben többek között közrejátszott a VOSZ késői megjelenése, az, hogy a rendelet szűkíti az újítás fogalmát, az újítókkal szemben is nagyobb követelményeket támaszt. Mindezek objektív tények. Sajnos azonban egyéb tényezők is közrejátszanak a csökkenésben, ami annál is súlyosabb hiba, mert az újítómozgalomnak ezek évtizedek óta kerékkötői. A javaslatok intézésének, a szakvéleményezésnek megengedhetetlenül hosszú volta, a döntések helyett felsőbb szervekhez való továbbítása, a mozgalom propagandájának hiánya, az újítási díjak kifizetésénél tapasztalt huzavona nem egy újító kedvét szegte már. Az elnökség szükségesnek tartja , világosabb, egyértelműbb utat adni az újítások menetének. Leszögezte, hogy romlott a mozgalom etikája. A vasúton nagyobb figyelmet kell fordítani a technikai jellegű újítások mellett az üzemszervezési, üzemviteli újításokra, ésszerűsítésekre. Az újítás elfogadásánál nem szűnhet meg a ténykedés. A bevezetés hozza csak az igazi hasznot. A mozgalom és az újítók, újítások propagálása megközelítőleg sem éri el a kívánt mértéket. Új határozathozatalát nem tartja szükségesnek az elnökség, hiszen a rendelet, a szabályzat mindenki által jólérthető. Sokkal nagyobb hiba, hogy nemegyszer az illetékesek sem ismerik, s munkájukat nemegyszer inkább vezeti a szubjektivitás, mint a gazdaságosság elve, a mozgalom fontossága és jelentősége. Muzeális értékű gőzmozdonyok Az öreg mozdony utolsó útjára készül. (Tudósítás az 5. oldalon)