Magyarország, 1861. július (1. évfolyam, 152-177. szám)

1861-07-10 / 159. szám

SZERKESZTŐSÉGI IRODA T munkatársaink , hirdetmények díja: I­mbojbibbt Urtér 3. ez. 2. emelet , „ , 7, 71. ja. 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­v . kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 28 Ajkr, telével minden nap, 1UADO-HIVATAL Béghez intézzenek.­A lap kiadása körüli panaszok, a magan hirdetmények Egyeb példányok 08TBM.AHIÍI K. íz JJAMPIEL HOBBKI kü2tTvk*rtsk_!ókn*l ELŐFIZETÉSI ÁR ‘ üjtér 4. sz. földszint. a kiadó-hivatalhoz intézendők. 10 ijferajczaton kaphatók. Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetést nyitunk »MAGYARORSZÁG* második félévi folyamára: julius—septemb. 3 havi folyamára 5 ft. —kr julius—decemb. 6 „ „ 9 „ — „ 1 bóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „­80 „ A „Magyarország“ kiadó­hivatala. PEST, julius 9. Külföldi szemle. A vichy-i diplomatiai congressusról írják,hogy az korántsem lesz oly népes, mint előre rebesgették. La­­valetten — kire ez idő szerint „nincs szükség“ Kon­stantinápolyban — és Arese grófon kívül, aligha lesz ott egyéb diplomata. A találkozás e zártkörű termé­szete, az, hogy sem Moustier marquis, sem Metternich herczeg nem lesznek azon jelen, önkénytelenül vezet­nek azon gondolatra, hogy e plomhiersi contre-partie, oly megállapodások körül forog az olasz- s ezzel ös­­­szefüggésben a keleti kérdésre nézve, melyek valódi alakját a jövő eventualitások fogják felderíteni. Az a nagy figyelem, melyet mind a hivatalos Moniteur, mind a franczia külügyminiszter Arese gróf iránt tanusít, hagyja sejteni, hogy az olasz rend­kívüli küldött, legalább a római kérdésben,nem fog az „egyiptomi üres hét kalás­szal“ Turinba visszatérni. Az átalános helyzetre nézve némi világot vet Russel lord legközelebbi nyilatkozata az alsóházban. Chablais és Fancigny ügyében t. i. interpelláltatván azt mondá, hogy e semlegességi kérdés úgy áll, mint ezelőtt, s hogy nem egyedül Anglián múlik annak megoldása. A syriai ügy kiegyenlítése mutatja — foly­­tatá a nemes lord •— mire képes az európai hatalmak egyetértése. Európában több kérdés van még függő­ben, melyek ha Anglia és Francziaország egyetértésével oldatnak meg: ez nemcsak a két nemzetnek, de Európának és a világnak hasznára válik. Daczára a két ország közt a múlt évben fenn­forgót nehézségeknek, most egyértelműleg azon mű­ködnek, hogy a világ békéjét biztosítsák. A foreign­ office elnökének e bevallása nem ke­vesebbet mond, mint hogy mindamellett hogy a két nyugati hatalom darab idő óta karöltve jár, vannak olyan kérdések, melyek miatt egymástól elválhatnak, s melyeket csak egymással egyetértve oldhatnának meg a polgárisult világ javára. E finom czélzás oda mutat, hogy még­sem vala­mi dib-dáb dolog azok feltevése, kik az orosz-fran­­czia intimitás hamva alatt eleven szikrákat keresnek. Valamint más részről épen az annyira kényes syriai ügy felhozott kiegyenlítése, azt a reménységet erősíti meg bennünk, hogy Napoleon, ki egyszerre csak egy kérdést szokott felvenni, oly szerencsés a meg­oldási módok kitalálásában is , hogy bármely hatalommal lépne is bensőbb szövetségre, ez által az európai haladás ügyét nem fogja koczkáztatni. Az Economist, melynek ránk vonatkozó czikkét illető rovatunk bővebben hozza, biztat bennünket, hogy törvényes jogainkból, Ausztria irányában — mely be akar olvasztani — ne engedjünk egy haj­szálnyit sem. Azért ugyan jót nem áll, hogy Anglia, nálunk is, mint Olaszországban, a be nem avatkozás elvét majd érvényesíti, hanem a­mit a közvélemény útján értünk tehet, azt megteszi. Vajon kire czéloz a beavatkozással: az oroszra-e, mit feltenni nehéz, a német szövetségre-e, mit hinni szintén nem könnyű ? Aztán az a másik kérdés : a maga nevében szól-e az Economist és vele Anglia, vagy hogy Francziaország nem így gondolkozik ? Egy szóval, ennek a versnek is az a vége : qui cupit optatam cursu contingere mé­tám, múlta túlit, fecit e. c. t. Mint adomát, megemlítjük, hogy Ricasolit, tá­vozásakor a parlamentből, midőn legközelebbi hires beszédét tartá, egyik követ így szólította meg : „Ne volna csak Magyarországgal baja, Ausztria hadat izenne ennek merész szavaiért.“ A miniszter viszont válaszolt : „Volna csak 300 ezer emberem, mindjárt átlépném a Mind­et.“ zók névsorát követeli. Ugyanezen nap Nagy Károly megyei törvényszéki bíró egy rendelkezése alatt álló lakszobába 18 katonát kap, minek következtében kiköltözni kénytelen, azonban se nem fizet, se a kato­nákat nem tartja, s ezek tőle pár nap múlva el is vitettek. Jun. 28-kán 8 lovas katona a B. tabellát kí­vánja. Ugyancsak délelőtt kevés idő múlva 8 katona az általa felmutatott papírra jegyzett városi esküdte­ket az adóhivatalhoz akarja kisérni s azon felelet után, hogy azok közül senki nincs jelen, a tizedes rá­ismervén egy esküdtre, ezt az adó-harácsolókhoz ki­sérik. Nemsokára a főbíróért mentek, de ez már akkor jelen nem lévén : 20 katonát szállásolnak hozzá, £ nem lévén igy bátorságban, a tisztviselők a katonai zsaro­lás idejére a képviselőtestület által hivataluktól föl­mentetnek, ideiglenes bizottmány alakul s a pénztár­nok e mellett néhány heti szabadsággal elutazik. Egy órával később egy őrmester a B. tabellát követeli. — Ugyan e czélból t. i. Chrenko, a százados s egy adó­­biztos, több katona kíséretében, a B. tabella kiadatását szolgálják, de mint a fentebbi, úgy ezen követelésre is tagadó válasz adatván, Kiss Lajos és Keller Imre bizottmányi tagokat a kívánt ivek kiadása iránt a pénztári szobába erőszakolják. A pénztárnok lakása pedig számos fegyveres katonát küldenek, de mind­két helyen eredményhez nem juthatván, eltávoznak. Június 29-kén Lindenberger városi pénztárnok csa­ládjával (mely azóta többször a más házánál keresett menedéket) különösen kitétet vén a zaklatásnak, hogy hazajövetele esetére elfoghassák, három őrt állitnak udvarára, kiket a város fizet, az üldözött családot pe­dig pártfogása alá veszi. Jun. 30. a beszállásolásokat némely helyen megkettőztetik, a bizottmány a katonát tartó helyeket megvizsgálja. Jul. 1-jén a sarczolt la­kosok segélyezésére több lelkesebb egyén megkezdi az önkéntes ajánlásokat; 6-kán pedig már a szomszéd községből 21 kenyér, szalonna és főzelék érkezett. — Jul. 2-án a cs. kir. dzsidás alezredes délelőtt fél­ tíz­­kor az adóbiztossal együtt a városházánál megjelen, a B. tabellát s a már ezelőtt állítólag befizetett 2000 frt kiadatását, végre minden tisztnek 6 frt napi dijt, a közlegénységnek pedig „Zuschlag“-ul 5 frt parancsol fizettetni; a gyalogsági százados pedig két heti időt enged — mily kegyes ! — ha magukat fizetésre köte­lezik. Azonban a bizottmány sem egyiket, sem mási­kat nem teljesiti. Bauer Alajos polgárnál, ki 1848-ban városi jegyző, utóbb tanácsos volt, és a ki 4 apró gyermekével s a halállal már régóta küzdő nejével két szobában szorongott, négy katona szállásol, bár szomorú helyzetéről annál inkább meggyőződhetett az adót behajtó hivatal, mert ő személyesen megjelent s kölcsön kért pénzének 11 frt 45 kr maradványát felajánlotta, csak családja s szenvedő neje kiméltes­­senek. 20 frtot követelvén mégis tőle, ö a bútorok egy részét árverés alá ajánlja s csak igy szabadulhat a katonaságtól meg — két napig, mikor is még kimé­­letlenebbül fellepő 4 lovas küldetik reá, kik kétszer kisérik a kapitányhoz s éjjeli 11 órakor gyermekei­vel az utczára akarták dobni, s csak akkor távoztak el, midőn neje reggel felé e földi zaklatást az örök nyu­galommal cserélte föl. Jul. 4-dikén Karassiay István másod alispánhoz 20, másnap 26 katona száll, kiknek nagy része, hogy a lelkes honleány, a család-anya is érezze az egyptomi csapást, — kinek igen kedves majorjába megy, s lovaikat az ottani szobába bekötik, a lugas léczeivel szerelvén fel s választván el a lova­kat egymástól. Jul. 5-kén gr. Wencheim Gyulához 80 lovas tolakodik. Ugyanekkor Terényi Lajos ország­gyűlési képviselőn­ének tudtul adják, hogy másnap 14 lovas foglalja el házát, s h­a bútorait a padlásra nem szállíttatja, azokról senki nem felel.Ezen gondos­kodás megtörtént, maga pedig gyermekeivel a szom­szédban vett lakot, s innen nézi most, miként gazdál­kodnak örökében mások. Beliczey Rudolf, kinek adóilletéke 3 ft, már 28 katona tartása által többet fize­tett 120 ftnál; igy Huszka József, az Erkelek, Kozics és számtalanok, kiktől félnek a katonák,hogy valahogy befizetik az adót, mert e paradicsomi életet álmukban látták csak. Lindenberger városi pénztárnokot éjjel­nappal keresvén, helyette egy volt cs. k. járásbírósági hivatalnokot fog el a kerítésen bemászó 12 katona éjje 11 órakor, s ugyanezen házban lakó úrnőt lám­pással a pénztárnok keresése végett a padlásra menni kényszerítenek. A tanyákon is, hol csak a pénztár­nok megfordult, czirkáló csapatok járnak. Az alezre­des különben szigorun büntetteti a kihágó katonákat. Egy tizedest jul. 5-kén vittek el vason, mert Garibal­dit éltette. — Zala m­egye bizottmányának tagjait e hó 4-dikén hirtelen kisgyűlésbe hívták össze, a megyé­nek egyik tisztelt tisztviselője, Tuboly Viktor al­jegyző miatt leérkezett leirat ügyében. A dolog ebből áll: a zalamegyei honvédsegélyző egylet hangverse­nyén jun. 2-dikán nagy tetszés mellett szavaltatott el s aztán ki is nyomatott Tubolynak, „A honvéd sor­sa 11 évig“ czimli verse. Ezért most, ő felségének jun. 14-dikén kelt parancsa folytán, Fiuk urnak, a kir. ügyek igazgatójának, b. Vay kancellár és Majláth György tárnok mellékelt leveleivel, azon rendelet ér­kezett a megyéhez, hogy a „lázitó“ vers szerzője szi­gorú feleletre vonassék, a még meglevő példányok pedig foglaltassanak le. Közügyeket érdeklő dolgokat csak a nagy­gyűlés tárgyalhatván, ezen ügy megvi­tatása a sept. 3-dikán tartandó közgyűlésre halasz­­tatott. — Újvidék városa" Temesmegyének a szerb congressus határozataira kijelentett tiltakozása elle­nében emlékiratot szerkesztetett, mely az e hó 3-dikán tartott közgyűlésben elfogadtatott. Az irat, szerb és magyar nyelven, a magyar országgyűléshez van in­tézve. — A Szása nemzeti egyetem e hó 1-én s 2- dikán tartott ülésében a felirati javaslat fölötti viták bevégződtek. A javaslat a „Sieb. Bote“ szerint lénye­ges változásokon ment keresztül, mert bizottmányi előadóul nem Gull, a javaslat szerkesztője, de Lassel brassói követ választatott. Kukuljevich László Varazsd városa képviselőj­ének beszéde j­u­n. 22-én a zágrábi országgyűlésen. Az 1848-ik év után, midőn vérünket patakként ontottuk, midőn magunkat vésznek tettük ki, hogy kedves hazánk el ne pusztuljon; midőn egyedül vidé­künkön több mint 15 ezer özvegy maradt — és midőn így a dynastiát s a császárságot a bukástól megmen­tettük, akkor a mindig háladatos osztrák kormány hűségünk s annyi áldozataink jutalmául a mi ősi al­kotmányunkat igazságtalanul elvette és bennünket az osztrák absolutismus alá vetett. Mondom, igazságtalanul vette el, mert kegyel­mes uralkodónk a forradalom ideje alatt Magyaror­szágban a magyar nemzethez intézett minden kiált­ványában úgy nyilatkozott, hogy Magyarországban csak a nemzet egy töredéke lázadt fel; midőn ezt ke­gyelmes uralkodónk maga elismerte, s midőn azon tö­redéket legyőzte, nem állott jogában az egész magyar nemzetet alkotmányától megfosztani, annyival ke­vésbé volt jogosítva minket horvátokat és szlavóniaia­kat ősi alkotmányunktól megfosztani, kik mindent ál­doztunk egyedül azért, hogy trónját és a dynastiát megmentsük; és olyan igazságtalan lenne, hogy mi az e czélra tett osztrák adósságokat fizessük. Hogyan bántak velünk később 1849-ben, ho­gyan nehezedett reánk a német absolutistikus rend­szer, hogyan akartak bennünket anyagilag és szelle­mileg megsemmisíteni; azt előttem szólók elég világo­san kifejtették. Az okt. 20 -i diplomával megengedte nekünk a hatalom, hogy megyéinket szervezzük, tisztviselőinket fizessük és közgyűléseinken megjelenhessünk , ta­­nácskozandók a felett, hogy nemzetünket mi nyomja legjobban; azonban a katonaságról és a pénzügyről szólanunk megtiltatott, tehát ősi alkotmányunk fontos és legjobb részét a hatalom magának tartotta fenn, és előbbi alkotmányunknak csak egy meztelen csontváza nyujtatott nekünk. Hogy­ha a kormány az okt. 20-ki diplomával tőlünk igaztalanul elvett ősi alkotmányunkat nekünk és a magyaroknak egész épségében visszaadta és nyíltan s őszintén megmondotta volna; ime, nemzetek! visszaadom ősi alkotmánytokat, hanem szükséges, hogy a pénzügy velem és osztrák népeimmel a biro­dalmi tanács befolyása nélkül intéztessék el végkép, úgy bizonyára már minden rendén volna; de mig a kormány azon szerencsétlen elvtől, hogy a­mit egy kézzel a népeknek ad, azt a másikkal ugyanazon al­kalommal elveszi, el nem áll, mindaddig sem a népek, sem a kormány végboldogulást nem remélhet. Újabb időben találkoztak emberek, kik azt akar­ták velünk elhitetni, hogy a kormány nemzetünket sok jótétemén­nyel ajándékozta meg, hogy azokat alig képes elviselni, s ebben igazságuk van, mert az egyenes és nem egyenes évi adómennyiség 7 milliomot halad, s ha ennek behajtása körül legszigoruabban járnának el, szigoruabban mint valaha Törökország­ban a h­arác­csal, mégis nemzetünk ez évi adóját le­fizetni nem képes, mert midőn tíz év leforgása alatt oly országból, mint Horvátország és Szlavónia, több mint­ 80 millió forintot visznek ki, midőn ezenfelül a fogyasztási adót, mit eddig a kormány behozni átal­lott, november hó kezdetével behozni szándékozik, midőn az idegenek még most is zsíros financziális hi­vatalaikban kevélykednek hazánkban, míg utolsó csep vérünket ki nem szíjják , akkor mindenki könnyen átláthatja, hogy nemzetünk az ily boldogságot már el nem viselheti,és ezek a kormány azon gazdag ajándé­kai, melyekkel nemzetünk a múlt időkben annyira gazdagitatott. Hogy pedig mindezen veszélytől szabaduljunk, szükséges, hogy igazságtalanul elvett alkotmányunk nekünk visszaadassék és úgy biztosítassék, hogy azt oly könnyen elvenni senki képes ne legyen; tehát szükséges nekünk a szövetséges, ez pedig jelenleg is úgy múltunkra, mint jövendőnkre nézve csak egyetlen egy : Magyarország; és azért én nem csak benső meggyőződésem szerint, hanem egyszersmind külön kívánalma szerint azon népnek is, melyet itt képvise­lek, a Magyarországgal a szövetség mellett nyilatkozom teljes nemzeti egyenjogúság és hazai autonómia alapján. Minthogy pedig azt, a­mit kívánok, s miről meg­győződve vagyok, nyíltan s őszintén kívánom, nem pártolhatom a középponti választmány javaslatát, melyben kívántatik, hogy a magyarok minden szerző­dés előtt a mi elszakadásunkat, mint jogost és a mi füg­getlenségünket egész jogi alakban, tudnillik, törvény­ben ismerjék el. Szerződés előtt, mondom, mert ha mi azt kívánnók, és a magyarok szerződés előtt tennék azt, akkor könnyen kitennék magunkat azon nagy veszélynek, hogy a hatalom ezen alkalmat felhasználja, és minél előbb consignálja hazánk­ban katonaságát, a mint ezt tette akkor, midőn azon áldott emlékű odtrogált alkotmányt vissza­vette , és midőn azon osztrák miniszterek nyo­mora felelősségét félrevetette, — és egy boldogító pá­tenssel ismét kimondaná: „Ti horvátok törvényesen el vagytok szakítva a magyar koronától, most j­érték többi örökös provincziánkhoz.“ így valósulna azon név, mely már a második királyi előterjesztésben ránk tukmáltatott, hogy t. i. mi örökös koronaországok va­gyunk, azaz „Erbländer“ ; és fájdalom, ezen királyi előterjesztés a mi alkotmányos udvari kormányszé­künk által van szerkesztve. Hogy pedig a hatalom minden alkalmat felhasznál, az 1849-ik év bizonyítja, mikor meghagyatott nekünk, hogy az octrogált alkot­mányt publikáljuk; ott többek között mondatott, hogy a hatalom nem kételkedik, hogy a horvátok azt annál nagyobb készséggel megteszik, mert ők elsők keltek föl „für das einige Oesterreich.“ így gúnyolja a hata­lom a mi minden időben hű népünket! Ily hatalom ellen jövendőre a népek nem biztosíthatják magukat elegen­dően. Ellenben mily könnyű nekünk a magyarokkal; az ő irányukban védelmezhetjük magunkat szerző­déssel, törvén­nyel és alkotmányos szabadságunkkal, végső esetben pedig még magával az anyagi erővel; de nem így van a hatalommal : ennek nemcsak hogy tömérdek sok szuronya, hanem sok titkos ereje is van, t. i. van pénze, vannak magas polczai, zsíros hi­vatalai,vannak keresztjei és rendei,vannak még grófsá­gai, báróságai, nemességei, melyeket rendszere hű kö­vetőinek ajándékozhat, s ezek oly erők, melyekkel e világon minden kivihető, azért szükséges hogy neki legkisebb alkalmat se nyújtsunk ezekre. Továbbá Horvátország és Szlavónia 1849-ben, a mint ezt ezen évi országgyűlési jegyzőkönyv a 9-dik törvényczikkben, 7-ik szakaszban bizonyítja, a ma­gyar koronától nem szakittatott el, maga az October 20-ai patens sem ismeri el Horvátországnak magyar­­országtóli elszakadását, hanem csak azt rendeli, hogy Magyarország iránti viszonyaink rendeztessenek. Végtére maga kegyelmes uralkodónk sem meri elismerni Magyarországtóli elszakadásunkat, ha ma­gyar koronával akar megkoronáztatni, mert koronáz­­tatása alkalmával a korona integritására nézve hitet köteles letenni, mit nem tehetne, ha előbb elszakadá­sunkat jogosnak ismerné. Ezen okokból én a közép­ponti választmány javaslatát el nem fogadhatom, ha­nem Zágráb követeinek előterjesztését pártolom. (Ft.) Minthogy a múlt pénteki ország­gyűlési vátum után a bécsi sajtó már nem igen szólhat országgyűlésünk forradalmi és elsza­kadási törekvéseiről, egyes magyar lapok­ból keresi ki az érveket annak bizonyítására, miszerint hát mégis neki van igaza és az egész magyar mozgalom át meg az „illegális.“ Egyik minapi czikkünk szintén részesült azon szerencsében, hogy elleneink részéről fegyverül használtatik fel. A „Presse“ ugyanis azt mondja , „hogy a magyar ultrák még­sem hagytak fel a külfölddeli kaczérko­dás­sal, mutatja a Pesten megjelenő Ma­gyarország az emigrátió közlönye, mely az utolsó országgyűlési határozatot azért helyesli, mert ez által idő nyeretik és ez nagyon fontos oly korszakban, midőn az előre nem látottnak oly tág tért kell engedni.“ Váljon a „Magyarország“ az „emigratió­­nak“ közlönye-e ? arra feleljen a szerkesztő *) Mi részünkről csak annyit tudunk, hogy elő­ször az emigráció egyik legkitűnőbb tagja csak a minap nyilatkoztatta ki, miszerint „az emi­gráció“ az országgyűléstől veszi az irányt, nem hogy ő adna irányt a nemzetnek“; tudjuk má­sodszor meg azt is, hogy minden magyar lapszerkesztő megnyitja hasábjait oly czikk­­nek, mely lapja irányával megfér, még akkor is, ha emigráns írta. A mi szerkesztőink hál’ Istennek nem oly gyávák, nem oly alázatos uszályhordói a hatalomnak (a német Wohldie­­ner­re nyelvünknek szava sincs!) hogy a pro­­scribálttal, habár csak szellemileg, még érint­kezni is félnének. E szerint egyfelől az emigrá­tió nem lévén politikai párt s igy nem is szorulván „közlönyére,másfelől pedig egyes emigránsoktól minden magyar lap hozván több kevesebb közleményt, nem értjük, hogy miért tekinti bécsi collegánk épen a „Magyar­­országot“ — az „emigráció közlönyének.“ A­mi már most a vád lényegét illeti, őszintén kimondjuk, hogy mi a külfölddel nemcsak kac­ér­kodunk, hanem folyto­nosan és figyelmesen nézünk rá, fe­szültséggel kísérjük minden mozzanatát, és *) Igen, az, azon esetben, ha az emigrátió is azt óhajtja mit a nemzet. A nemzet törvényt, igazságot kö­vetel, s azon lap, mely a törvény, az igazság védelmét forradalmi iránynak tartja, csak önmagához marad hű, midőn a denunciatio terére is lép. Szer­k. Belföldi szemle. — Gyulára jun. 26-kán este érkeztek a hívat­lan vendégek. Jun. 27-kén Chrenko József C3. kir. adófelügyelő, kinek Guilo nevű adótiszt hűséges se­gédje, egy gyalogsági századossal a városházánál a város főbiráját az adó önkénytes befizetésére és se­gélynyújtásra felhívja; később a százados egyik kis­­birót fegyver között az utczán dobolni kényszeríti, kit azonban mivel nem kedvek szerint hirdette az adóbe­fizetést, csakhamar visszaküldték. Délután egy pénz­ügyőrtől kisért adóbiztos a fogyasztási adóval tarto­t

Next