Magyarország, 1861. augusztus (1. évfolyam, 178-202. szám)

1861-08-02 / 179. szám

179. sz. 1861 — 1. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 fijkrnjezáron kaphatók. Péntek, augusztus 2. m­egjelel ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR­­U­Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft­ Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG­ august—October 3 havi folyamára 5 fr.—kr august—sept. 2 „ „ 3 „ 50 ” fl­lióra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadó­hivatala. PEST, augusztus 1. Külföldi szemle. A Quarterley Review augusztusi füzetében Ca­­vour grófnak egyik angol barátjával folytatott érde­kes beszélgetése foglaltatik, melynek tárgya a mos­tani franczia császár vala. „Napoleon agyában — mondá a dicsőült olasz miniszter — egy sereg politi­kai meggyőződés van erőfélben, melyek, úgy látszik, a puszta ösztönön alapulnak. Ő egyetlen eszméjéhez sem ragaszkodik mozduthatlanul, ha valami komoly akadály lép közbe, hanem inkább elejti s más uj gon­dolathoz fordul. Ez politikájának a rejtélye. E saját­ságánál fogva sikerült vele olykor a magam eszméit el­fogadtatnom. Az egyetlen elv, mely különböző eszméit összetartja, dynastiájának megszilárdítása s azon meg­győződés, hogy ez neki könnyen sikerül, a meddig csak a franczia nép hiúságának tápot adhat. Nemes ösztönei vannak s erős hálaérzése mindenki iránt, ki neki valaha szolgálatot tett. Szive mélyében nagy elő­szeretettel viseltetik Olaszország iránt. Éhez csatol­­vák fiatalkori emlékei. Gyűlöletében Ausztria iránt s óhajtásaiban Olaszország felszabadítása végett, egész a mai napig carbonari maradt. Nem felejtette el a vendégszerető fogadást, melyben, mint menekült, Angliában részesült. Csodálja az önök intézményeit s az angol nép jellemét. De ez semmit sem nyom azon gondolata ellenében, hogy dynastiáját megszilárdítsa, melyen mint valami vallásos dogmán úgy függ. Ha a szükség úgy hozná magával, hogy ez eszméje valósítá­sáért áldozatot hozzon, ha még oly szörnyű volna is az, ha még annyira ellenkeznék is érzelmeivel,ez áldozatot megtenné. Mindig arról biztosított engem, hogy leg­első gondolata Angliával békében és jó egyetértés­ben maradni. Magam is azt hiszem, hogy régi hajlan­dósága, valamint politikai indokoknál fogva, e bizto­sítása komoly volt és hogy csak a vég­szükség ese­tében, azon meggyőződéstől sarkalva, hogy tekinté­lye Francziaországban csökken — hagyna fel e ko­moly elhatározásával. És mivel ily pillanat nem le­hetetlen , önök esztelenek volnának,ha erre is el nem lennének készülve.“ E jellemzés már annálfogva is különös figyel­met érdemel, mivel Cavour bizon­nyal közelebbről, ismerte a császárt, mint bármelyike a most élő állam­férfiaknak — tán az egy Palmerstont kivéve. A „Times“ nyilatkozatát, a magyar országgyű­léshez küldött leiratról, alább adjuk, — azonban ne­hogy a „Donau Zig“ iszapos kerékvágásába essünk, hogy t. i. csak azt mondjuk el, a­mi nekünk kedvez, megemlítjük, hogy ugyancsak a „Times“ — helye­sen-e vagy helytelenül — azt állítja, hogy: „Európa helyzete Ausztriára nézve jobb, mint egy év előtt volt, Victor Emánuel a nápolyi zavarokkal van elfoglalva, Francziaország meg nem sok kedvet érez Olaszor­szágért Ausztriával új háborúba keveredni — egy merész monarchiára nézve a legkínálkozóbb pillanat, Magyarország viszonyait tetszése szerint rendezni.“ Nem csalétek ez ? Párisból azt írják, hogy a bécsi cabinet Vichy­­ben, a nemzetiségi tövises kérdést megpendítette s óhajtotta volna azt (persze a többi nagyhatalom meg­egyezésével) a hivatalosan el nem ismert nemzetisé­gek hátrányára megoldani, de Napóleon császár rö­viden azt felelte,hogy e tekintetben semmi kötelezett­séget nem vállal. Griffith interpelláteára, ki Dunlop Magyaror­szágra vonatkozó sürgönyeinek előterjesztését kíván­ta. Palmerston lord azt feleli, hogy azok bizalmi ter­mészetűek, egyébiránt Anglia semleges marad a Ma­gyarország és Ausztria közti viszályban, s csak azt sajnálná, ha Ausztria kiesnék a nagyhatalmak sorából. Az Index­ párisi levelezője a római kérdés meg­oldását közelebb állónak véli, mint sokan gondolják. Úgy látszik, a­z olasz-franczia vegyes megszállást tartja e kérdés megoldásának , hanem hogy vág ez össze azon marseillei sü­rgön­nyel, mely sze­rint a franczia kormány a pápa előtt azon ismételt nyilatkozatot téve, hogy akadályozni fog min­den a szent­szék ellen teendő lépést. Azt beszélik, hogy a franczia cabinet új szabad­­­­elvű reformokkal akarja Francziaországot és Európát­­ meglepni. Denique Napoleon addig-addig jár Anglia­­ sarkába, hogy egyszer letapossa. Turinból írják, hogy Ricasoli komolyan tart at­­­tól, hogy a német szövetségnél levő olasz követ egy , szép reggelen visszakapja útleveleit. Ausztria, a kö­­­­­­zép államok és több kicsiny német kormány által tá­­­­mogatva, azon van legalább, hogy a német szövetség­­ Victor Emanuellel szakítson. Eddig a dolog Porosz­­ország erélyes ellenállásán múlt el, melyet a po­litikáját osztó néhány állam és az egész német köz­vélemény támogat. Ez is az időnek egy jele. Míg Poroszország a német szövetségben lesz, addig an­nak mostani semlegessége nyílt ellenségeskedéssé Victor Emanuel irányában nem válik. A chalonsi ta­lálkozásnak is az az egyik fő c­élja, hogy bizonyos eshetőségekre Napóleon, Poroszország semlegessége felől biztosítva legyen. A „Nord“ azt állítja, hogy a rebesgetett osztrák­orosz közeledéssel Poroszországra akartak ráijeszteni, hogy így a c­alonsi találkozás elmaradjon. Egy ber­lini levélben pedig azt olvassuk, hogy ez az osztrák­orosz közeledési mendemonda egyszerűen sajtó­ma­nőver, Bécsből veszi eredetét, honnan azzal a ma­gyarokat akarták megszeppenteni, aztán Párisban folytatták, hogy Angliát fenyítsék vele a Russel­l. Szardinia ügyében mondott beszéde miatt. Belföldi szemle. — Egerből a császáriak működéséről követ­kező újabb részleteket veszünk: „Az adókönyvek s úgynevezett B. táblák kicsikarása végett a megye­házát erőszakkal megszállott katonák, minthogy élel­­mezésökről maguknak kellett gondoskodni, végre megunták a dicsőséget s tizenkettőt kivéve, odább­­állottak. E tizenkettő azért maradt meg, hogy a me­gyeházát minden oldalról őrizze, nehogy a keresett adókönyvek s B. táblák, melyek pedig már rég nin­csenek ott, máshová szállíttassanak. Most a megye­háza kapujában országos állapotaink hü képe látható. Az egyik oldalon az alkotmányos megye hajdúja, a másikon pedig egy császári vadász áll őrt. — Itt is elkezdték már a finánczok a dohánynövényeket ki­­tépdesni. Ennek folytán valaki, (mint itt általában hi­szik, maguk a minden áron zavart csinálni akaró adó­szedő urak,) falragaszokban hitta föl a népet a finan­­­.sandár­it a katonák nevonverésére. — a nép azonban csendesen maradt, de a katonaság közt nagy volt a sürgés-forgás. Vasárnap este egy század ruk­kolt be a megyeház udvarára, honnan talán a kitörést várták, de ott csendes volt minden, csak a szél dü­höngött fölöttük s néhány cserépzsindelt dobott fe­jekre a háztetőről. Azt hitték, most már kezdődik, s a várnagyot azonnal interpellálták, hogy ki dobálja őket. Végre belátták, hogy hasztalanul állonganak s éjféltájban visszavonultak laktanyáikba. Néh­ányan polgártársaink közül annyira meg vannak már ter­helve katonasággal, hogy nem képesek nekik helyet adni s házaikból maguk szorulnak ki. 16, 18, 20 ka­tona is van már egy-egy helyen, s folyvást, majd minden nap kapnak egy kettőt, a császári stylus sze­rint, erősítésül. Mindazonáltal egész hazafiui megnyugvással tartják őket. Kiemelendő ezen lelke­sek közül Nánásy Mihály s Szalay József. Az itt ta­nyázó, most adószedésre használt katonaság egy ré­sze olasz. Egy ezen olaszok közül egy szegény öz­vegy asszonyhoz szállásoltatott be, s látván, hogy az asszony nem hogy adóját fizethetné, de maga is alig élhet: megy az adószedő hivatalba, kifizeti az asszony adóját s jelenti magát parancsnokánál, tegye őt más­hová, mert már az asszony nem tartozik. — Egy a napokban történt furcsa esetről beszél most itt az egész környék. Egy itteni cs. vadászhadnagy t. i. Bor­­sodmegye egyik jónevü családjából egy leányt szök­tetett el, mit az apa csakhamar észrevevén, utánok hajtatott, s nem messze Egerhez az utón érte őket. A felbőszült apa a kardjához kapott hadnagy urat porig verte, kardját elvéve, tiszti ruhájából kivetkeztette, s igy adá át a legközelebbi helység birájának,hogy Eger­­be küldje be. A tiszt kardját s ruháját Borsodmegye egyik szolgabirájánál tévé le s a gyönyörűséges kis­asszonyt haza terelé. A tiszt most Egerben betegen fekszik s lemondását beadván, felgyógyulását várja, hogy hazájába térhessen. Aug. 1-én lesz betáblázási közgyűlés, azután kisgyülések; aug. 26-án nagygyűlés. Sept. 2-kán kez­dődnek a törvénykezési napok, de csak úgy ha lehet. Mi egyébiránt a leiratnak hallatlanul örvendünk. S ki ne örvendene oly gyenge dolgozatnak.“ — Nagy-Atád városában jul. 21-dikén kezdte meg Czechmeister cs. adóbiztos az erőszakos adósze­dést a három év óta ott tanyázó dzsidásokkal. A la­kosság egy részétől eddig nem követeltek adót. Az adókönyveket katonai erőszakkal vitték el a város­házáról. A ferenczrendi szerzethez 14, az uradalomhoz 36, az elöljárókhoz — kik az elszállásolást megta­gadták — 16-ával szállásolták be magukat a kato­nák. Istállók hiányában a lovakat a lakószobákba kötötték be. Leutner János nevű, volt kerületi jegyző, az adóbehajtásban részt vesz s jegyzőkönyv-vezető­ként szerepel. — Arad városa képviselő testülete jul. 31-bén rendkívüli gyűlést tartott, melynek tárgyát az ország­bíró 23-ról kelt körlevelének felolvasása képezte, melynek kíséretében az országbírói tanácskozmány munkálatát, mint az igazságszolgáltatásra nézve ideiglenes kisegítő törvénykezési szabályzatot, Arad városa közönségének „hivatalos használat végett“ megküldi. Rövid tárgyalás után határozatilag kimon­datott, hogy sz. kir. Arad városa közönsége a meg­küldött törvénykezési szabályzatot — miután az al­kotmányos után hozott törvénynek nem tekinthető — ilyennek ugyan el nem ismeri, mindazáltal az igaz­ságszolgáltatás érdekében a törvényhozás intézkedé­séig „minden od­rog nélküli törvényes s­t­a­­tutarius hatósági joga alapján, mint statútumot el­fogadja s aug. 1-től kezdve a törvénykezés körül kö­telező szabályzatként használni rendeli. — Kolozs m­egye bizottmánya legutóbbi ülé­sében elhatározta, hogy a megyeház épületeinek csá­szári hivatalok által a múlt évtized alatti használa­táért házbért fog követelni. — Brassóban jul. 27-én a községgyű­lésben a Fin­-Land­-Directionak egy memorandumát olvasták fel, melyben az áll, hogy ha a község 19 ezer forint­nyi adóhátralékát 14 nap alatt be nem fizeti, executio fog következni. Erre a község, emlékezvén azon pél­dás magaviseletére, minélfogva a közelebbi három hó lefolytában a brassóvidéki közigazgatás költségei fedezésére 21 ezer forintot előlegezett, a m. kincstár által később megtérítendőt, azon ajánlatot téve a m. kincstárnak, hogy mivel jelen helyzetében a 19 ezer forintot lefizetni képtelen , szíveskedjék a m. kincstár azt az említett 21 ezerből levonni. — A szász egyetem a NI.-Szebenben fölállí­tandó ideiglenes felebbezési törvényszékre nézve ab­ban állapodott meg, hogy ez hivatalos működésében egyelőre az 1853. máj. 3. kir. törv. lap 81. sz., to­vábbá az 1854. jun. 16. 165. sz. alatti cs. k. igazság-­ügyminiszteri rendeletekhez tartsa magát. A válság Magyarországon. (La Crise en Hongrie. Horntól.) m. E bizalmatlanság bőven van igazolva a Habsburgok múltja által Magyarországgal való viszonyukban, s kétségkívül sokat tett azon példás egyetértésre, melyet a pesti országgyű­lés tanúsít a főkérdésre, a februári statútum el nem fogadására nézve. Kivált ezen bizalmat­lanságnak s méltatlan keserűségeknek kell kö­szönni, melyekkel az elnyomó hatalom a ma­gyar sziveket betöltötte, hogy az osztrák kor­mány teljesen elszigetelve maradt az ápril 6-án megnyilt országgyűlésen. Alig hihető, de hiteles dolog, hogy a pesti diéta 350 képvise­lője közt, daczára annak, hogy a törvényes vi­szony fentartását követelik, s világos tények­kel bizonyítják, hogy e pillanatban szakítani nem akarnak — egyetlen hang sem emelke­dett az osztrák propositiók mellett! Szerző Somsich­ Pál remek­ beszédének eme szavaira hivatkozik : „nincs többé párt Magyarországon, a régi conservativok, szívvel, lélekkel, egykori politikai elleneik mellé álla­nak és követelik az 1848-ai törvények teljes és közvetlen visszaállitását, melyek oly nagy­­lelküleg és szabadon fejtették ki a nyolczszá­­zados alkotmányt.“ Egyszersmind rövid, ha rajzát adja a jeles férfi politikai pályájának, kinek lojalitását és jóhiszemét­­­ bár a con­servativek népszerűtlen pártjához tartozott — soha pillanatra sem gyanusiták, ki a magyar forradalom bukása után, néhány komoly tö­rekvésű barátjával, a Miklós czár és Paskie­­vics herczeg kegyelméből győztes bécsi ud­vart — hogy ne élne vissza diadalával és pa­­cificálna Magyarországgal — mind­addig sar­kalta, mig el nem hallgattatták. Somsich beszéde nagy hatást szült. Meg is érdemli. Egyik legfontosabb oldaláról és szabatosan fogja fel a helyzetet. Az az előnye, hogy kijózanítá a bécsi kormányt azon csábitó illuzióból, mintha egy elégületlen töredéknek, pártoskodó becsvágyóknak lehetne azon irányt tulajdonítani, mely az egész nemzeté. Magyarország a legalitás terén áll, mi annyit tesz, hogy birtokába akarja venni régi politikai és közigazgatási autonómiáját, me­lyet számára sarkalatos törvények, a bécsi udvarral ismételve kötött, kétoldalú szerződé­sek s ünnepélyes esküvel fogadott koronázási diplomák biztosítanak. — Magyarország vis­­­szautasítja a febr. 26-ki statútumot, mely au­tonómiáját fenyegeti, a personális uniót reális unióvá változtatja s szent István ősi királyságá­ból egyszerű provinciát alkot, a nemzeti képvi­seletet tartományi gyűléssé devalválja elvevén attól az adó- és katona-megszavazási jogot, s a törvényhozási és végrehajtási legfontosabb tulajdonokat a bécsi központi kormányra és birodalmi tanácsra ruházván. Ez vala alapja és szelleme a Deák által szerkesztett felirási javaslatnak, melynek na­gyobb méltatása végett szerző megismerteti franczia olvasóival Deák kitűnő egyéniségét, kit Magyarország „Aristidesének“ nevez. A „fortissimus vir maximusque omnium“ szerző minden vonásából kitűnik: „Törvényes küzde­lemre jobb és biztosa­bb vezért, jártasabbat a törvényekben és elmésebbet az eszközök kita­lálásában a jogok érvényesitése végett — Ma­gyarország nem választhatott. Deák Ferencz a megtestesült legalitás, a velővé és vérré vált Corpus juris, magyar mindenek előtt és legista mindenek felett. Tollából folyt az a programja, melyet a szabadelvű párt 1847 elfogadott, s melyet a rá következő év eseményei oly gyor­san valósítottak.“ Szerző, Deák és kitünőbb párthiveinek (Szalay, Eötvös) rövid jellemzését annak ki­mutatására használja fel, hogy bármily korlát­lannak tetszik is Magyarország követelése a bécsi kormány irányában, nem ellenkezik az a birodalom lajtántúli része alkotmányos — sem általában a szabadság érdekeivel. Tán inkább mint Deák párthívei, kimutat­ták ennek igazságát a „határozatiak,“ megczá­­folva az önzés és magát elkülöníteni törekvés vádját, melyet a magyar mozgalomnak­­­ bi­zonyos oldalról — szemére vetnek. Ennek nyomait ismeri fel szerző a Tisza Kálmán ál­tal előterjesztett határozati javaslatban, ki némi tekintetben (jusqu’ á un certain point) az elég­gé nem sajnálható Teleki grófot pótolja. — Aztán a felirati és határozati pártról így ítél: E küzdelem, t. i. felirat-e, vagy határozat, a dolog lényegét tekintve, több mint forma-J- / - J1 / 0T_1 / —- Xti jr 1^-ííl on -»-Tom n c<rifin el a két pártot. A szabadelvű párt, vagyis a felirat pártja, az 1848-ai törvények visszaál­lításában a nemzet józan óhajtásának utolsó szavát és azon végezést találja, melyet el kell érni, Magyarország jogai és érdekeinek sé­relme nélkül. A radical, vagy határozati párt szemében a régi viszony helyreállítása csak a „legroszabb eset“ (pis-aller), melyre magu­kat, elszánják, ha a bel- és külföldi körülmé­nyek gyökeresebb megoldást nem engednek; jobb hiányában tehát (faute de mieux) a lehető megoldást elfogadják, feltéve, hogy a múltra teljes elégtételt, a jövőre teljes biztosítékot nyernek. IV. Feltételesen mondjuk, hogy ez a baloldal programmjának az alapja, mivel e programra formulázva nem volt. Mint párt, a baloldal ép oly kevéssé hagyja el a törvényes tért, mint a jobb­oldal; ha vágyai e vonalon túlmennek, czéljaik merészsége legalább nem zárja ki a diplomatiai óvatosságot, gondolataik hivatalos nyilvánításában. Tagadhatatlan, e pártnak is megvannak „enfants terribles“-jeik, de melyik politikai párt ment ez alól ? A határozatiak, a felirat feletti szavazás­kor úgyszólván maguk szerezték a mérsékelt párt előre kicsinált többségét. Ez ön­megtagadásnak meg kelle min­denkit döbbenteni. Ily példa nem gyakran for­dul elő a parlamenti évkönyvekben, még ke­vésbé várták azt Magyarországtól, melyről azt hiték : türelmetlenül vágyik a forradalom ösvényére lépni. Csupán két oka lehet az elő­rehaladott párt e példás óvatosságának: vagy nem volt arról biztos, hogy az ország több­sége háta mögött áll, vagy hogy még az ő ideje nem érkezett el. úgy véljük, hogy maga­tartását e két indokhoz mérte. Európa általános helyzete e pil­lanatban, különben sem volt ked­vező a végletes rendszabályokra, legalább nem annyira, mint az év kez­detén, s mint még az országgyűlési választások alkalmá­val is (1861. már­­cius) lenni látszott. Az előrehaladott párt visszautasítván a győzelmet, mely több zavart, mint előnyt okoz­hatott volna, sok tapintatot és igaz hazafiságot tanúsított,, csak azt lehet sajnálni, hogy ez ügyes és opportunus politika utján nem tudott mindvégig megmaradni. Ezután szerző a \­á­­rady-féle módosítványról szól, nem helyesel­vén azon eljárást, melynek következése a fel­irat eredeti szövegéhez való visszatérés lett.

Next