Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-11 / 211. szám
egy phrasis csupán, mely az izgatottságot, a válságot permanenssé teszi. De míg ez eljárás, mondjuk, megsérti erkölcsi fogalmait, az ok nélkül fentartott válság anyagi érdekeit sérti azon vagyonos osztálynak, mely a munkát, a szorgalmat, a birtokot képviseli szintén az államban. Ez osztály tehát, melynek vezetéke, melynek birtoka, szintén egyik alapja az állam erejének, jogosultnak tarthatja magát, hogy vétóját vesse azon veszélyeztető politika ellenébe, melynek következései közvetlenül érintik érdekeit. Ily vetőül kell vennünk a Wieden, ily vetőül veendjük a többiek feliratát Smolkához. J. reményben csalódtunk. — Az országgyűlés törvényeink valóságos értelme ellenére feloszlatott mielőtt megfelelhetett volna azon sokoldalú várakozásoknak, melyeket az országgyűlés összehívása az országban fölébresztett, nem segíthetett különösen a nyomasztó direct és indirect adók rendszerén, mely törvényeink ellenére fenáll és nyers erővel kezeltetik — nem tehetett semmit közlekedési eszközeink további fejlődésére, nem enyhített azon bajokon, melyek a tőkék hiányából és ezeknek a státus által financziai érdekében mesterségesen ápolt zsarnoki behatásából erednek — nem volt ideje bebizonyítani, hogy a nemzetiségek minden józan igényeit kielégíteni és a vallásos felekezetek tökéletes egyenlőségét polgári és politikai tekintetben megalapítani kész. A bécsi centralista elleneink, kik a servilismusból és Magyarország rágalmazásából élnek, megfosztották a képviselőket azon örömtől, miszerint uj áldásdús törvényekkel jöhetnének vissza választóik körébe s ha okunk volna is szomorkodni a felett, nem jövünk vigasz nélkül Önökhöz. Az 1861 országgyűlésnek vannak nagyszerű erkölcsi eredményei. Ez országgyűlés teljesítette kötelességét — nem engedett semmit az ország jogaiból — sőt constatrozta azokat a világ előtt s kivívta magának a civilizált világban az elismerést és tiszteletet mindazok szemeiben, kiknek fogalmuk van a jogszerűségről, a politikai becsületességről és az alkotmányos élet benső mivoltáról; — szabad tehát hinnem, hogy valamint az egész ország, úgy Önök is maga idején, mint a megyei bizottmány tagjai — az országgyűlés eljárását jóváhagyják — azon óvást, melyet az országgyűlés jogtalan feloszlatása ellen tett — magukévá teszik s nagy polgárunk Deák Ferencznek, ki az országgyűlés egész szellemi munkáját vitte, köszönetet fognak szavazni. — Kilátásba van téve, hogy az országgyűlés hat hónap múlva ismét össze fog hivatni — kérdés tehát, hogy mit kell addig tennünk. Véleményem szerint az országgyűlés példáját kell követnünk, mely az ország jogaiból mit sem engedve, a törvényekhez szigorúan ragaszkodva — az erőszaknak nem szegült ellen; mi is tehát mint egyszerű polgárok, vagy a megyei bizottmány, vagy községi képviselő testületek tagjai,— ragaszkodjunk szigorúan törvényeinkhez, — hanem az anyagi erőnek ne szegüljünk ellen, nem tehetnénk bécsi elleneinknek nagyobb örömet, mintha bármi ürügyet szolgáltatnánk arra, hogy bennünket lázadóknak és rendbontóknak kikiálthassanak;— de elvonva attól, az ellenszegülés csak ott van helyén, hol kilátás van a győzelemre, de ily kilátás nálunk jelenleg nem létezik, — az ellenszegülés csak józan ész és józan számítás hiányát tanúsítaná, mitől a közéletben mindig óvakodni kell. Az országgyűlés példáját követve, ragaszkodjunk különösen az 1848-ai törvényekhez, csak azok alapján lehet Magyarország nagy, szabad és gazdag s ha függetlenségünk megrontására czéloztatnék Magyarországot a birodalmi tanácsba egyenes választások által bevonni, nyilatkoztassuk ki, hogy mi nemcsak nem választunk a birodalmi tanácsba, hanem hűtlen fia a hazának, ki választ, vagy magát választatja. Tartsuk a megyéket addig ameddig j lehet — önkormányzat nélkül nincs szabadság — hanem ne felejtkezzünk el, hogy az önkormányzat legmagasabb foka a parlamenti rendszer, hogy anélkül maga a megyei rendszernek fennállása biztosítva nincs, mert parlamenti kormány nélkül bennünket mindig Bécsből a német miniszterek fognak kormányozni, mint 48 előtt, és okt. 20-ika óta, a megyéket tartani akarván, ne sodortassuk magunkat törvénytelen cselekvésekre, inkább oszoltassék el a megye, minthogy törvénytelen rendeleteknek engedjen, s ha majd a jelen tisztelt főispánok helyén, ismét az absolutismus vak eszközei működendnek, s a választott tisztviselőink helyett a bécsi kormány commissariusai által nevezett tisztviselők el fogják foglalni, ne tagadjuk el alkotmányos érzelmeinket azon emberek iránt, kik ily szerepeket fognak vállalni, melyekről maga idejében talán az országnak számolniok is kelletik. Ha az ekként beállandó nehéz és szenvedésekkel járó időben, kitartást jogaink védelmében, józansággal párosult erélyességet tanúsítunk, Magyarország el nem fog veszni, mert oly országnak, melyben a jogérzet oly általános s hol az, az emberek szivében oly mély gyökeret vert — van jövője. A magyar mozgalom általában nem valami elkülönzött mozgalom, tisztán magyar czélokra, s önző érdekekre, mint azt bécsi elleneinknek állítani tetszik. A magyar mozgalom azon szabadság mozgalmának egyik köre, mely az egész európai emberiséget megragadta — s mely a maga czéljait el fogja érni minden erőszak daczára. E világon minden a hiten alapszik, s miután a hit elenyészett, melyen a régi institutiok alapulnak, el fognak enyészni ez institutiók is. Mind azon a római és bizánczi császárok korából eredő doctrináknak, miszerint egy ország elvesztheti alkotmányát, mert az alkotmány mellett fegyvert emelt s magát védi azok ellen, kik őt megtámadták — amint az 1848-ban történt, midőn Jelasics felsőbb parancsra előbb alkotmányunkat, később országunk területét megtámadta ■— nincs jövője. A világ ismeretlen phasisoknak megy elébe, jobban vagy roszabbul fogja-e magát majd akkor az emberiség érezni, arról nekünk gyarló halandóknak véleményünk sem lehet, hanem hogy a régi hatalmak órái számítva vannak, azt tudjuk, azt érezzük mindnyájan. Bízzunk tehát az isteni gondviselésben, ne csüggedjünk, legyünk erélyesek és józanok, a magyar ügy rövid idő múlva kivívja diadalát. Én pedig ki ez ügy egyik napszámosa vagyok és éltem fogytáig ez ügynek szolgálni akarok, nyíltan kimondom, miszerint az országgyűlésről azon édes öntudattal tértem vissza, hogy én is, mint valamennyi képviselőtársaim, kötelességemet teljesítettem s azért kívánom, hogy jövőben is önök bizodalmát bírhassam. “ Ezen előadás után a herényi jegyző igen ékes szavakkal a magyar nép érzelmeit a haza, annak szabadsága s alkotmányossága iránt ecsetelvén — a képviselő úrnak a választók nevében köszönetet mondott, őt azok további bizalmáról biztosítva — mire mindnyájan a hazát éltették — a gyűlés eloszlott. Pest, sept. 10. A Reichsratl megszavazta az államminiszter urnak a bizalmat. A kisebbséget képviselő többség ament mondott a kormány azon belpolitikájára, melynek sarkköve a teljhatalom, mely jogot a törvény ellen a forradalomból készít. A Reichsrath többségének e bizalmi szavazata azonban nem talál viszhangra a birodalom népeinek többségénél. — Nem forr úgy egybe képviseletével a birodalom, mint összeforrt a magyar nemzet országgyűlésével. Nem mondja a birodalom egyik országa sem, hogy a birodalmi tanács a nemzet hálájára méltó lett az által, hogy megerősíté a kormányt azon politikájában, melynek végczélja Magyarország szerződéses jogainak, szentesített törvényeinek megsemmisítése. A nép nem örülhet jogának, melynek biztosítéka a hatalom diseretiója, azon hatalomé, mely százados jogokat tipor el, s az octrogált alkotmányban nem találhatja fel szabadságának zálogát, midőn közelében a teljhatalom jogot sért, törvényt ront. A birodalom német-szláv országainak a birod. tanácsban kellőkép nem is képviselt népe e felfogásának, ez érzületének már is hatalmas jelét adja, roszalásának kiáltó szavát hallatja azon üdv- és hálairatokban, melyek Smolkához, a nemes lengyel nemzet egyik legnemesebb fiához minden felől érkeznek, azon Smolkához, ki az államminisztérium politikáját megtámadta, ki Magyarország jogait oly nemesül védte. A felirat, mit a wiedeniek hozzá intéztek, nem maradt egyedül. Több csehországi város megküldte már díszpolgári oklevelét a jog védőjének, s mint Bécsből írják, a birodalmi főváros több bizalmi képviselete szándékozik Wieden példáját követni. Ez igen természetes. Bécs vagyonos, értelmes polgársága nem tekintheti közönnyel, aggály nélkül a kormány eljárását. Bécs tudja jól, hogy a birodalom fővárosának sorsára döntő befolyással bír Magyarország jövője, tudja jól, hogy a jövő nyugalom, az ipar, és a kereskedés érdekeinek kedvező állapotok maradandóságának fő feltétele Magyarország kibékéltetése, s hogy a jelen bizonytalanság, pangás, a mindent veszélyeztető válság fő oka abban rejlik, mert Magyarország alkotmánya megsértetett, mert a kormány a törvény fölé helyezi a teljhatalmat. A birodalmi főváros értelmesb részének jog és törvény felőli fogalmaival egybeütközik bizonyosan azon eljárás, melynek igazoltatása A pesti elemi iskolák átalakítása iránti tervezet.*) I. Elismert tény, miszerint a pesti elemi iskolák jelen állásukban további megmaradása a hanyatlásnak leendene jelszava. Folyó év tavaszhó 30-án tartott pestvárosi közgyűlésen kedvező alkalom mutatkozván, iparkodtam azt felhasználni, és az elemiek szervezését, mostani tarthatlanságuk miatt javaslatba hozni, azonban akkor csak átlagos megemlítésre szorítkozván, körülbelül hasonló pontozatokat hoztál fel meghányandóknak : I. Legyenek-e a pesti elemi iskolákban továbbra is főtanítói állomások, vagy ezek megszüntetésével inkább önálló felelős elemi tanárságok állíttassanak fel, és mily belszerkezettel ? kívánatos, czélszerű-e jelenleg ezen átalakítás, ajánlja-e ezt a gyakorlat, költségesebb-e, mit javal a tapasztalás ? Öszhangzásban vannak-e elemi tanintézeteink többi tanintézeteinkkel , megfelelnek-e azok a polgári miveltség és iparosztály kívánalmainak, állnak-e párhuzamban eredményileg a többi vallások elemi tanintézeteivel ? II. Mely tárgyak, mily beosztással, és mily módon lennének előadandók és ezen megállapodáshoz alkalmazottan a tankönyvek, különösen az olvasókönyvek hovábamarább átalakítandók, és milyen lenne a tanrend ? III. Mindezekhez a költség miltán módon lenne előteremtendő ? Ilyen és hasonló szellemben iparkodtam akkor ezen ügyet taglalni, és csak rövid értekezletben átnézetileg megismertetni; azonban az akkor felhozottakat bővebb fejtegetés tárgyává ígérvén kitűzni, szabad legyen azt jelenleg a városi iskolabizottmányhoz oly alázatos kéréssel előterjeszteni, hogy annak tüzetes és szorosan szakavatott megvizsgálása után, hova hamarábbi életbeléptetését szorgalmazni kegyeskedjék. A) Nem kellenek főtanítók,mert kezelésük alatt az elemi iskolák nem felelnek, nem felelhetnek meg a kor kivánalmainak,tekintve akár magát tisztán az előadást,akár a tanítói kart. Legyenek önálló felelős tanárságok. Az elemiiskolák emancipátióját a kárhozatos politialis főtanítósági rendszer alól, — melynek károsságát mind egyesekre mind az egész társadalomra, tekintve a közfejlődést, és ezt föltételező tiszta fogalmakat, — nyílt homlokkal, lelki meggyőződésem, és sok évi észleletem mellett szerzett tapasztalatom betűivel ironi értekezletem homlokzatára; ezen eszme, ha jelenleg nem is, de folytonos értekezés, megvitatás után, tökéletesen hiszem, egyszer mégis gyökeret fog verni, mert lehetlen át nem látni, hogy ha erős házat akarunk építeni, előbb az alapot kell jól megvetnünk; vagyis, ha szabadságso vár, és arra értett értelmes nemzedéket — mely értelmesen munkás , tökélyt szomjazó, józanan-vidor , önmagához hű, lelkileg boldog , tehát morális legyen, mely politikailag is érett, higgadtan szívós, a vak önzés, üres kegy, csalóka fény, hiú vágyak ellen szigorú jellemmel védett, mint szikla álljon rendületlen — ha ily nemzedéket akarunk teremteni , a jelen serdülő fiatalságra kell egész figyelmünket fordítani, mint a jó kertész, ki szemez, olt, nemesít, bujtásol, ápol, szorgoskodik, hogy utódai élvezhessenek; nem szabad a nehézségektől, áldozattól visszarettennünk, nem szabad magán tekintetek miatt ott gondolkozóvá lennünk, hol közvetlen gyermekeink jólétéről, közvetve a hon emelkedéséről, boldogságáról van szó. Nem egyes egyének ellen emelek itt vádat, midőn a gyökeres átváltoztatást hozom javaslatba, tisztelet-becsület az eddigi főtanító uraknak; de midőn a kor kívánalmas érlelteelvről van szó, ott a legszigorúbb vizsgálatra, legrészrehajlatlanabb ítéletre van szükség! Korunk kívánalma szerint ma tiszta fogalmakat, érett, világos gondolkodásmódot nem csak a tudortól, bölcsésztől, paptól, mérnöktől, ügyvédtől, orvostól követelünk; az alkotmányos szabadság egész mérvében élvezi és élvezendő az önkormányzati emberi jogokat, a szolgaságot rejtő osztály-válaszfalak leomlottak, a népképviselet a legcsekélyebb censussal életbeléptetve, minden edzett erővel küzd jogait érvényesíteni; más részről az ipar terén oly óriás léptekkel halad a kor szelleme, hogy mondhatni, minden pezseg, küzd, a találmányok egymást érik, melyeknek használata is egy-egy előiskolát kiván ; az iparműtárak, az évi iparkiállitások, s jutalmaztatások eléggé jellemzik egyes országok haladását e téren. Ily körülmények közt, midőn a jelen kor vívmányai századokra akarják biztosítani az emberi jogok szabad élvezetét, lehet-e szó még a czéh rendszerbeli nevelésről, legények általi tanításról a fővárosban, és miért nem lehet szó. Tudjuk, hogy csak szabad ember képezhet embert szabaddá, öntudatossá, sóvárgó kebelbe szikrát, enyhe, szomjas léleknek csak az adhat, ki önmaga teljes mérvben élvezi a szabadságot, kinek keble a felebaráti és honszeretettől lángol, kinek lelki meggyőződése, hite a szabadság élvezete, kiben e meggyőződés vérré, életté változott, és nem hitvány érdek kényszeríti őt ma ezen, holnap az ellenkező elv hirdetésére ; tehát hol független cselekvés, szabad működés nincs megadva, ott szabad művelődésről, ezen alapuló gyakorlatról sem lehet szó, mert ott a cselekvés gyárilag megy, a munka immel-ámmal folyik a hogy úgy, mert dolgozni kell, mert az életszükséglet ezt úgy akarja. — Ezek a legalkalmasabb elvont fogalmak a pesti elemi altanitói állásról, pedig az altanitók kezében van jobba dán gyermekeink sorsa, ők fő közegei polgári osztályunk miveltségének, s hivatott tényezői a társadalmi erők fejlesztésének, kiknek helyzetéről, midőn csak némi felvilágosítást is akarnék adni, lehetlen , hogy a kárhozatos eréh-rendszer legkomorabb szabályait ne kénytelen ittessem idézni, miszerint egész meztelenségében lássuk ezen állást, melytől már annyian elfutottak és a falusi iskolákban kívántak inkább szerény visszavonultságban alkalmaztatni, ott a csekélyebb igényeknek szabadabb mozgás melletti könnyebben megfelelhetés reményében az önmivelődésnek is szentelendhetők néhány perczel; ezen állást, melyen 17—20 évi legénykedés után sem lehet mester,hanem marad 350—400 ftos legény , örökkönt alárendelt, „tanító urnak“ csúfolt szolga, kinek minden makronczos gyermek árthat, a nélkül, hogy őt valaha önvédelmére kihallgatnák, vagy csak főnöke is védené, kinek jövendője a hajlongások, fojtott méreg és vesződségek közt leórázott 2024 évi hálátlan működés után tüdővész, mellbetegség, epeláz, kórház, ha felgyógyult koldusbot, lenézés, ha szerencséjére a halál megszánja, egy mázos koporsó kegyelem utján összeütve jutalma, melyben ? kisérő nélkül viszik ki örök nyugalomra a legalább is R? ezer gyermeknek munkás, fáradhatlan tanítóját. Hogy ezen állást még bővebben ismerhessük, tudnunk kell, hogy az altanítónak még 40 éves korában sincs önakaratja, neki főnöke szeszélye szerint kell tanítani, öltözködni, beszélni, gondolkodni és érezni, talán enni és inni is; ö a rendszer, könyvek, tanmód ellen nem szólhat, mert a főtanítónak már ex offo tudósabbnak kell lenni; hátha még látnék, midőn a főtanító széles rész kedvében egész mormogással dobja oda a krétát, hogy az altanitó „ur“ ne prédálja! ha lehetne az oskolát is söpörtetné vele, volt idő, midőn a falakért, padokért tette az olyan kántorból 40 év előtt főtanitóvá keresztelt despota felelőssé az altanitót; de halljuk tovább; az altanitók tanítják mindig a legvesződségesebb alsó osztályokat, övék a fáradság és ennek keserű jutalma az éretlen vadalma; ugyan kérdem a 142 ezerre menő fővárosi lakosságot, volt-e csak egy is valaha főtanítónál panaszon, ki ne hallotta volna ezen szabadalmazott kis kényurak egyike vagy másikától, hogy a főtanitó nem isten, hogy mindent maga végezzen; hogy a főtanitó nem lehet mindenütt és mindig jelen, hogy elég sajnos, miszerint neki saját osztályát is el kell látni, és fel is kell ügyelni a legényekre, azaz, az altanitókra; ellenben volt-e valaki valaha főtanitónál gyermeke felette megelégedését kifejezendő, ki egyebet hallott volna, mint: „hiszen eleget is vesződtem vele, a tanító fáradságát megjutalmazni, kellőkép méltányolni lehetlene s ilyenféléket; de az altanitó *) Időszerintinek tartjuk e czikkek közlését, habár nézetünk szerint a városi altanítók függő helyzete túlságos sötét színekben van azokban ecsetelve. A tervezetnek több életrevaló pontja között néhány kivihetetlen eszmét találunk, ugyanis véleményünk szerint a szegényebb sorsú gyermekek nagy száma a havi 90 kr. iskolapénz által meg volna fosztva az elemi oktatástól. Több észrevételünket most elhallgatjuk, elvárván a tervezet folytán, a szakférfiak tollából került kritikát. Szerk. TÁRCZA. Dr. Krajtsir Károly. Julius végén egy irománycsomót vett a M. Tud. Akadémia Amerikából ily fölirattal: „Dr. Krajtsir Károly hagyományai.“ Ki ezen férfiú, kinek utolsó gondolata is, túl az óczeánon, Magyarország volt ? — kérdi az olvasó. Egy nemes lélek, a szabadság ügyének bajnoka és martyra. Egy tudós, ki vallásos kedéllyel csüggött az emberiség ügyén, s bő rokonszenvvel és önfeláldozással csatlakozott egy szerencsétlen nép sorsához, egyaránt híve a csatatéren és a száműzetésben. S e nemes lélek — hazánkfia volt. Elmondom röviden, amit egy amerikai angol folyóiratban, tizenkét lapnyi életiratban, olvasok róla: Krajtsir Károly Szepes megyében, Szomolnokon született, 1804-ben. Rosnyón és Kassán kezdte s a pesti egyetemen végezte tanulását. 1828-ban nyert orvosi oklevelet. Szaktudománya mellett nagy kedvvel űzte már akkor a természeti és bölcselmi tudományokat. 1830-ban kitör a lengyel forradalom. A mi Krajtskunkat csakhamar a fölkelők soraiban találjuk, mint hadi orvost. S attól fogva uj honfitársainak minden viszontagságaiban osztozott, együtt bolyongván velők Németországon által franczia földre. Tagja lön itt azon központi bizottságnak, mely a lengyel menekültek segélyezése s a lengyel ügy előmozdítása végett Lelewel elnöklete alatt alakult, s egyik alapítója a „Lengyel democrata-egyletnek“, mely utóbb oly nevezetes szerepre volt hivatva. 1833-ban Gurowski Ádámot Angliába kisérte, hogy a bonyolult lengyel ügyben felvilágosítsák Nagy-Britannia nevezetesebb államférfiait, s ez utazás közben orvosi ügyessége menté meg Gurowsky életét. Azonban ismerve a történteket, könnyen tájékozá magát Krajtsir a nagy politika szövevényeiben, s mihamar átlátta, hogy Európa akkori helyzetében, nem lehetett várni Lengyelország sorsa javulását. S büszkébb lévén, hogysem segélyt fogadjon el a franczia kormánytól, ment ahová a szabadság és függetlenség eszményképe vonzá: az új világrészbe. Amerikába csakhamar követte őt 3—400 menekült, kik az orosz hadak elöl Ausztriába vonulván, itt lefegyvereztettek s két év múlva Triesztben hajóra szállíttattak. E szerencsétlenek, az angol nyelvet sem tudva, Krajtsirban találták föl egyedüli támaszukat. A congressus jókora darab földet jelölt ki számukra a nyugoti népetlen tájakon. „The Poles in the United Staates“ czimü munkájában (1836—37) elmondja Krajtsir az okokat, melyek miatt meghiúsult a congressus nemes szándéka. Az életirat, mely előttünk fekszik, csak azt jegyzi föl, hogy Krajtsir azontúl is minden módon segité menekült társait. De bármennyire el volt foglalva mások és saját bajaival, soha sem szűnt meg folytatni tanulmányait. A tanulás s a tudomány volt egyedüli vigasztalása az élet küzdelmei között. Az emberi tudás minden ágát fölkarolta ugyan erős szelleme, fő tanulmánya volt mindazáltal a hasonlító nyelvészet, a classicus és újabb európai s több ázsiai (térni, árja, áltaji, különösen a mongol) nyelvek. S amit tudott, a legjobb módszerrel tudta előadni, leggyöngébb felfogású tanítványaival is könnyen megértetvén. 1837—38-ban magán gymnasiumot alakított Elliorts Maiben, Baltimore (Maryland) közelében. Intézete közfigyelmet ébresztett, minek folytán 1840—41-ben az újabb nyelvek és irodalom tanárául választották a virginiai egyetemben. Itt egészen tudományos foglalkozásinak élt ugyan, de mély jogérzete s a szabadság hő cultusa mellett nem élhetett sokáig oly tartományban, hol a rabszolgák lánczai csörögtek szüntelen fülébe. 1844- ben lemondott tanári székéről s Bostonba, a szövetséges államok Athenéjébe költözött, Amerika legértelmesebb közönsége előtt fejtegetendő eredeti nézeteit a nyelvtudományban. Iskolája itt is hamar nagy hírre kapott, s 1846-ban két külön munkában adta ki nyomozásai eredményét: „The First Book of English“ és „Significante of the Alphabet“ czimek alatt. Ki nem tudja mennyi reményt ébresztett, az 1848 év világszerte ? A tengeren túl, az uj világban is sokan voltak, kik a vén Európa megifjodását várták. Legkönnyebben remél pedig a szenvedő. A mi számüzöttünket két hon sorsa érdeklé különösen, — azé, a mely szülte és a melynek gyászát hordozá, ő, a fogadott fia. Ama végzetes év ez okból még egyszer visszahozta Krajtsirt continensünkre. Párisban volt már, amikor egyszerre Magyarország sorsa más fordulatot vett. Elszomorodva tért vissza Bostonba. Megérkeztekor épen az egész amerikai közönség a magyar kérdéssel volt elfoglalva, a „North American Review“ egy czikke folytán, mely e czim alatt: „A fajok küzdelme Magyarországon“ az ellenséges német lapok fizetett rágalmait forgalomba hozta ellenünk. Egy bostoni nő (Mrs Putnam) diadalmasan megczáfolá mind e rágalmakat, s — e derék hölgynek hazánkfia nyujtá az adatokat. 1851-ben New Yorkot választá Krajtsir lakául, s a következő évben itt adá ki Glossology-ját, melyben szintén eredeti felfogást s a nyomozásban alaposságot és mélységet tanúsított. Szívbaja, mely emberszerető keblében erkölcsi okokból származott, már ez időtájban erőt vett testén, mindazáltal nem hagyott fel írói munkásságával mind haláláig. A New American Cyclopaedia-ba irt czikkei közöl, alaposságuk miatt különösen kiemelendők: „Botany, Brahminism, Indian (hindu) languages, Llamaism, Language stb.“ Meghalt Krajtsir 1860. május 7-kén. Iratai közt, melyek végrendelete folytán, a m. t. akadémiához küldettek, egy nagyobb mű is van az alphabetről. Életirója mondja, hogy e mű is széles nyelvismeretről, eredeti felfogásról teszen bizonyságot. Összes írói munkássága után úgy tünteti fel az angol életiró elhunyt hazánkfiát, mint az igaz, jó és szép, ez etnicai szentháromság által át meg át ihlett tudóst. Komoly és buzgó nyomozója volt az igaznak a tudás majd minden ágában. Emelkedett lélek, ki mint természettudós a nagyot és szépet minden lépten érezte a természetben, ki előtt semminemű teremtmény nem volt megvetendő, minden atom a tudomány forrása s — a tudomány a valódi boldogság. Mint növénytudós kiváló előszeretettel csüggött a virágokon, melyeket valódi atyai gyöngédséggel ápolt. De legfőbb jellemvonása volt a humanitás. Mindent átölelő emberszeretete sajátszerű varázst kölcsönzött nyelvtudományának is, melyben az emberi ész legszebb revelatióját látta. Hő rokonszenvvel csüggvén mindenen a természetben, egyszersmind mély belátással birt az emberi lélekbe: oly tulajdonok, melyek a korabeli anthropologok legjelesbjei közé emelik vala őt, ha ideje marad, tudományos rendszerbe állítania egybe a miket tapasztalt és elvont. Az emberi lélek tehetségeinek ez alapos ismerete tévé őt a legjelesb tanárok egyikévé, ki oly vonzó erővel hat vala az ifjú lélekre, ritka tapintattal tudja vala fölébreszteni a szunnyadó észt, s dús, egészséges és harmonikus kifejtését eszközölni a lélek és szív tehetségeinek. Az emberiség nevelés, tudomány s polgárisodás fölötti nézeteinek eredetisége és mélysége által elszigetelve a sokaságtól, aránylag kevesen ismerték, sokan félreismerték. Iratai sem adnak kellő fogalmat soknemü tehetségeiről, nyomozásai mélységéről, eszméi bőségéről és eredetiségéről. De aki csak ismerte, kivétel nélkül tisztelte a nemes lelkű férfiút, a ki irataiban és tetteiben mindenkor hű volt ahhoz, a mit egyszer jónak és igaznak ismert, s mindig hű az ügyhöz, melyet szentnek hitt, az önfeláldozásig önzetlen hive az emberiség és szabadság ügyének. Könnyű legyen és áldott a föld, melyben e nemes szív porladoz! CsengeryA.