Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-17 / 216. szám
hiszen mindenki elölt, tudva van, miként az országgyűlés, melyhez oly sok remény csatlakozott, küzdvén a törvény, az ősi alkotmány megőrzése, visszaállítása mellett, — daczára minden hazafiui buzgóságának, fáradozásának, eredménytelenül, bizonytalan időre szétoszlatott. Eredménytelenül, mondom, mert ha a törvényességhez ragaszkodásának példáját elhallgatom, jelen honszerte megingatott zilált állapotunkban nem adhatott biztos irányt, ki nem jelölhetett biztos utat, melyen törvényes és alkotmányos megyei működésünket, teendőinket biztosan folytathassuk; mert az országgyűlés a pragmatica sanctióban kifejtett, viszonyosan megállapított, és az 1790. 10. t.-czikkben ujonan megerősített, megszentesitett alaptörvényeinket áruba nem bocsáthatta, és nemzetünk függetlenségét áldozatul nem hozhatta; és ámbár az október 20-ki diploma históriai jogállapotunkat elismerte,már a febr. 26-ki pátens hazánk önállóságát, függetlenségét áldozatul követelte. Most hazánk ily kétes, zilált helyzetében, alkotmányos életünk egyedül a municipiumban öszpontosul. Ez most alkotmányunk végső menedéke, mikép nemzeti szabadságunknak nyolczszázadon túl védbástyája volt; ehhez tehát minden eszélyességgel, minden erélyességgel ragaszkodnunk kell, ha az alig múlt szomorú emlékezetű évek megújítását kikerülni akarjuk ; de nem szabad megfeledkeznünk, hogy a védbástya csak védelemre jó, és ha abból hódításra is kilépnénk , könnyen megtörténhetnék, hogy az ellenség a visszavonulást tőlünk elzárván, a védbástyát is hatalmába ejtheti. Tisztelt bizottmány! a politikában a siker határoz, és azért a működésnek, az eljárásnak sikerét eszélyességgel meg kell fontolni, előre kiszámítani. Mit használ legbuzgóbb hazafiságom, ha hazámat menthetlenül veszélybe ejtettem! Én ugyan, mig a t. bizottmány bizalmát bírom, mig ősi alkotmányunkat fentarthatónak látom, jelen díszes helyemen, tisztviselő társaim körében, örömest áldozattal is megmaradok; mert ha mi lelépünk, vagy leléptetünk, helyünket ismét bureaucratia foglalja el. Vajha annyira meg ne ismerkedtünk volna az idegen növényekkel, — az idegen eszmékkel, — hivebben ragaszkodván nyolczszázados alkotmányunk ősi szervezetéhez, — tettleg sem tapasztaltuk volna mi a centralisatio, melyben a bureaucrata minden, a polgár semmi, melyben a civilisatio zászlója alatt a polgár megfosztatik mindattól, mi neki kedves és szent vala, mely az egyenlőséget abban helyezi, hogy egy polgárnak sincs szabadsága. Jelenleg tehát minden reményünk a megyei municipium, melynek törvényes és ildomos használata, hazánkat oly sok századokon át fentartotta. Veszélyes a szélsőség, folytassuk tehát a megnehezült körülmények között is alkotmányos ildomossággal megyei működésünket, lebegjen szemünk előtt hazánk megmentése, fentartása, helyezzük egyszersmind reményünket az isteni gondviselésbe, mely hazánkat oly sok veszély között eddig is fentartotta, — ád ez nemzetünknek most is kitartó erőt, bölcs tapintatot, hogy hazánk, nemzetiségünk ellen felmerült bel- és külveszélyeket, honunk javára, díszére, boldogítására kiegyenlíthessük. Engemet legalább kecsegtet azon biztos remény, hogy fel fog még derülni hazámnak, nemzetemnek szerencsésebb csillaga! Éljen a haza! Inverness, (Skolczia) sept. 9. A két rendbeli diploma, melyek által a magyar nemzet a fejedelem szándéka felöl értesült, kiindulási pont gyanánt az 1608-ki törvényeket s illetőleg a pragmatica sanctiot tűzte ki, később azonban a birodalmi közös képviselet életbeléptetését is sürgeté. A nemzet addig is, mig országgyűlés utján nyilváníthatná akaratát, megyei határzatok alapján az 1848-ai törvények értelmében kívánta alkotmányszerű életműködését megkezdeni. A megyei bizottmányok nem voltak a régi municipalis rendszer alatt divatozott táblabirói testületek, nemesek és honoratiorokból alakítva, a népképviselet tág értelmezéséből önkényt folyó elvnek lőnek azok közvetlen alkalmazásai , s mint ilyenek, törvényes alapot egyedül csak az 1848-ai országgyűlés czikkelyeiben találhattak. Azt állítani, hogy a megyék ezen egyértelmű határozata a forradalomnak feltétlen dicsőítése, alig lehet egyéb egyéni nézetnél, s mint ilyennek részletes czáfolatába bocsátkozni ezúttal nem lehet szándékunk. Ki a magyar nemzet alkotmányos életét ismeri, s elfogulatlanul vizsgálja, kénytelen bevallani, hogy a megszakított fonalat másutt mint az 1848-ki törvények való pontjánál újra fölvennünk nem volt szabad, hacsak úgy nem akarok járni, mint azon kormányos, ki a vihar megszűntével tájékozni akarván helyzetét, először is azt tapasztald, hogy a rázkódások közepett a sextans tükre összetört, aztán pedig, hogy a rémülés-szülte zavar alatt a hajóteher egyéb nagybecsű czikkeivel együtt az iránytű is tengerbe dobatott. Annyira szembeszökő ez állítás ereje, hogy még azok is , kik a felidéztük diplomákat szerkesztők , a jogegyenlőség megállapítására, s az úrbéri viszonyok eltörlésre vonatkozó törvényczikkeket nem csak érintetlenül hagyák, de mint meg sem is másíthatókat fogadák el. Ahelyett, hogy a 48-diki törvényes alap elfoglalásáért, megyéinket forradalmi törekvés vádja sújtaná, a politikai érettség és bölcselőrelátás méltó dicsérete illeti. Előrelátásé, mert ahelyett, hogy a napi események fluctuatiójának engednék martalékul nemzeti létünk legdrágább kincseit — szikla-szilárd alapra fektetik jövő nagyságunk épületét; politikai érettségé, mert letörlik a tizenkét évig tartott törvénykívüli vagy törvénytelen állapot minden nyomát azon lapokéról, melyeken közel ezer éves alkotmányunk fejlődésinél egyébnek följegyezve lenni nem szabad. Ha az 1849 ápril 14-kei határozat semmivé tette a sarkalatos törvények erejét, akkor eltörülte az e törvények azon részét is, melyekkel a magyar nemzet és a dynastia sorsa századok folytán elválaszthatlanul jön eggyé forrasztva. Szomorú jele az eszmék ziláltságának korunkban, ha ilyesmit még bizonyítgatni is kell; főleg pedig azok irányában, kik állásuknál fogva kiválólag hivatva érzik magukat az uralkodó jogainak védelmére. Mit mondana azon miniszter, ki a forradalmi tanok terén ez uj paradoxont első állítá fel, ha az orosz cár hódítási illetékét követelné? Ha a jog kapcsai (szerencsétlen forradalmunk következtében) végkép megszakadtak az uralkodó ház és Magyarország közt , — marad-e egyéb hátra, mint fegyveres erővel ragadni el sz. István koronáját, hacsak talán a versenyzők valamelyike jobbnak nem látná, alku utján keriteni azt inkább birtokába ? Íme, hova jut azon okoskodás, mely a ferde felfogások gőzköréből nem birván kiemelkedni, — azt sújtja vak dühében, kit védeni volt vala kötelessége! Ismételjük tehát, hogy a megyék azon határozata, minélfogva a 48-diki törvények értelmében kellő alkotmányos életműködésünket újra kezdeni, csak azok által nevezhető forradalmi intézkedésnek, vagy a forradalom dicsőítésének, kik a nemzet törvényes szabadságát és ősi jogait végkép elenyészetteknek hitték. E tan, miként föllebb érintettük, oly veszedelmes természetű, hogy a történeti jog fejlődés elvein növekedett magyar államférfiak azt habozás nélkül fognák maguktól visszautasítani, mihelyt az alkalmazással együtt járó veszélyeket tisztán látnák. Mi volna könnyebb, mint a kormány kezeiben levő eszközök segítségével zavarokat, lázongást idézni elő, valahányszor a birodalom külviszonyai idegen beavatkozással nem fenyegetnék a bécsi urakat, s aztán, mihelyt a háborgás lecsillapult, néhány lapot tépni ki alkotmányos életünk nagy könyvéből, nem annyira büntetésül az eltévedtek ellenében , mint inkább a gyönyörűséges tan gyökeres keresztülvitelére. Minden ilyetén jogirtás ingerültebbé tevén a nemzetet, a mesterséges lazítások könnyűsége geometrikai arányban fogna növekedni, s elvégre a híres chinai mandarin Yeh rendszeré is (melynél fogva napjában 1ó0—60 ezer ember fejezteték le), meg lehetne kisérteni, anélkül hogy az országlási rendszer ellen valaki kifogást tehetne. Undorral fordul el a jobb érzésű ember ezen botrányos tan további elemzésétől, megnyugvást azon tudatban lelve, hogy ily tünemények az erkölcsi világban ép oly ritkák, mint a physikaiban a döghalál, általános földrengés, özönviz s más ilynemű csapások. Országokat pusztán ravaszság által sem alkotni, sem föntartani nem lehet; a népek társadalmi életének erkölcsi alapja van, s a ki az országlás nehéz munkáját a pillanat szükségeinek lidércz fényénél hiszi teljesíthetni, romról romra hág fáradalmas vállalatában, ezrek, olykor milliók boldogságát temetve azok alá, mielőtt maga is enyészetnek jutna martalékul. Apáink a politikai bölcseség maradandó emlékét , a hiányai mellett is kimondhatlan becsű magyar alkotmányt csak azért valának képesek létrehozni, s nemzedékről nemzedékre átszállítani, mert vezérelvük mindenkor a politikai becsületesség volt. A múlt század vége felé a vérpadon még jóformán gőzölgött a kivégzett magyarok vére, midőn a franczia seregek diadalmas zászlói az osztrák birodalom határain belül kezdék hirdetni a vészt, mely a trónt fenyegeté. Azonban a magyar nemzet, mely csak kevéssel előbb köté meg törvényes alkuját a minden oldalról szorongatott fejedelemmel, elfeledé a korábban szenvedett méltatlanságokat, s egyedül a kötött frigy kötelességeit tartva szem előtt, vagyonát és életét ép úgy áldozá a királyi székért, mintha soha félreértés vagy jogsérelem közbe nem jött volna. A politikai becsületesség nemzetünknek ma ép úgy jelleme, mint volt a múltnak viszontagságos századain át : ezen becsületesség érzete kölcsönöz megyéinknek, országgyűlésünknek erőt, bármi fenyegetések ellenében fölemelt fővel így kiáltani : adjátok meg jogilletékünket csorbítatlanul, — s aztán számíthattok ránk! E. illetőleg kinevezendő utódjának a hivatalos pénzeket, iratokat stb. személyesen át nem adta. A rendező főispán vagy királyi biztos szükség esetében egyes tisztviselőket hivataluktól időközben is fölfüggeszthet és állásaikba másokat helyettesíthet. Miután a főispáni alaputasítás a bizottmányok alakítása iránt, az időközben megváltozott viszonyok közt többé azon okból alkalmazható nem volna, mert egyrészt a főispániak hatalma, másrészt a választók részvéte és jogai közt a határt nem jelöli ki; miután továbbá az 1848-ik évi választási mód csak az akkori esetre volt készítve — és a mióta a magyar alkotmánynak sánczai kiterjesztettek, többé se azon 1848. se pedig az ezt megelőzött választási gyakorlat alkalmazható nem volna, és így elmellőzhetlenül szükségessé vált, ez érdemben ideiglenesen és mindenesetre csak a jövő országgyűlésig rendelkezni: — a rendező főispán vagy királyi biztos mindenekelőtt arra fog törekedni, hogy a vármegyében néhány higgadt és köztekintetben lévő férfiaknak közremunkálását nyerhesse meg, kik képesek a helybeli viszonyokat felderíteni és tanácsukkal a főispánt vagy királyi biztost istápolni. A bizottmány, melynek tagjai egyenlő joggal és szavazattal bírnak, az adó nagyságának sorozata szerint meghívott, legtöbb adót fizető személyekből és a helységeknek választott képviselőiből alakittatik. A kijegyzési kulcs gyanánt szolgálandó adó alatt értendő az adókönyvecskébe beírt adónak egész összege. Elkészíttetvén az adót fizető megyei lakosoknak jegyzéke, abból sorozat szerint a legtöbb adót fizető egyének egyelőre és utóbbi tapasztalatig legalább 50 és legfelebb 200 egyén mint bizottmányi tag, vallásra és polgári állásra való minden tekintet nélkül, kijegyzendő, az iránt, vajjon jogukkal élni akarnak-e vagy sem ? egyenként felszólítandók ; azok helyett, kik a bizottmánybani részvétet megtagadják, az adóösszegek nagyságának sorozata szerint uj tagok jegyeztetnek ki, mindaddig, mig a szükséges szám ki nem kerül. Nagyobb birtokosok, kik a vármegyében állandóan nem laknak, vagy egyéb fontos oknál fogva a gyűlésen személyesen meg nem jelenhetnek, nagykorú fiaik közül egyiket, vagy ügyészüket, avagy főtisztjüket mint képviselőiket, a bizottmánybani részvételre felhatalmazhatják. A vármegyében lévő községek a megye kiterjedése és népessége szerint negyven, harmincz, vagy húsz követ által vesznek részt a bizottmány teendőiben. Az e részbeni választási mód meghatározása a főispán vagy királyi biztosra bizatik. A helységek részéről csak oly egyének választhatók a bizottmányba, kik a vármegyében laknak. Általában a bizottmányi tagokra nézve szükséges a 24-ik éves életkor és hogy jellemük becstelenítve ne legyen. A bizottmányi ülésekben szavazattal bírnak a bizottmányi tagok s a tisztviselők. A bizottmányi ülések nyilvánosak, a hallgatóság a karzatra , vagy az e végre kijelölt és elkülönített helyre utasítandó. A tanácskozásra kijelölt helyen másnak, mint aki a 12-dik pont szerint szavazattal bír, megjelenni tilos. Ha az elnök a 12-dik pont rendeletét fentartani, vagy a hallgatóság beavatkozását gátolni képes nem volna, a hallgatóságot kiparancsolni, vagy a szükséghez képest az ülést eloszlatni tartozik. A tisztválasztásban mindazon hivatalok iránt, melyek a megyebeli szokás szerint előbbi időkben választástól függtek, a régi törvényes szokás alapján a főispánt vagy a királyi biztost illeti a hármas kijelölés. Azon tisztviselőket, kiket annak előtte a vármegye régi szokása szerint a főispán nevezett ki, jelenleg is a főispán vagy királyi biztos fogja — tekintettel a képességre s méltányos közóhajtásra — kinevezni. A vármegye szolgáinak kinevezése a főispánt vagy a királyi biztost illeti. A választás szavazattöbbséggel történik; szavazásra jogosítják a bizottmánynak tagjai és a már megválasztott tisztviselők. Nagyobb és népes mezővárosokban, melyek rendezett tanáccsal bírnak, a vármegye a megválasztott városi főtisztviselőt, a magyar királyi helytartótanácsnak helybenhagyásával, felruházhatja mindazon jogokkal, melyekkel a szolgabirák bírnak; de ez esetben a város szolgabirói járást képez, és a városi főtisztviselő a közügyekben a szolgabiró kötelességeit teljesiteni tartozik. A főispánnak vagy kir. biztosnak kötelességül tétetik, hogy mind a bizottmányi tagoknak, mind a tisztviselőknek kifejtse azon mellőzhetlen kötelességet, mely az álladalom szükségeinek fedezéséből és hadserege föntartásából önként következik, és mely miatt addig is, míg a jövő törvényhozás ezen kérdéseket tisztába hozza, a tisztviselők mind az adózás különféle nemeinek behajtásában, mind a katonaujonczoknak állításában közremunkálni kötelesek. Azon pontokra nézve, melyek jelenleg változást nem szenvedtek, a főispán vagy királyi biztos a főispánok számára kiadott alap utasítást fogja zsinórmértékül használni. A kir. biztosnak szoros kötelessége, tekintélyét sértetlenül fentartani, és e részben mindazon rendeletek megtartandók, melyek a kihágások megvizsgálására kiküldött királyi biztosok számára kiadattak. A vármegye rendezésének befejezése után vagy az előbbi főispán méltósága hatáskörébe állittatik vissza, vagy uj főispán fog kineveztetni. országgyűlése szintúgy, mint Magyarországé, ősrégi jogai mellett nem buzogna, talán a februári pátenst keresztül lehetne vinni; de a birodalom egy feles még jelentékenyebb fele ellen küzdeni, sem a politikára, sem az érdekre nézve nem tanácsos. És mit tevők legyünk mi a mi kedves Vojvodinánkkal, mely a nem felelős.. minisztérium kebelében most fogamzik ? — Örömmel fogadjunk-e ily Vojvodinát? — Véleményem szerint nem volna tanácsos semmiben, s így e nagy dologban sem elhamarkodnunk a dolgot, hanem e részben a magyar és horvát országgyűlésre is kell tekintenünk, s ezekkel egyetemleg a szerencsés szerencsétlenségben osztoznunk. Aki azt gondolja, hogy a vojvodinaiak szabadság és alkotmány nélkül is elélhetnek szerencsésen , az nagyon csalatkozik. Nem kell felednünk, a vajdaságbeliek, akármily nagy lenne is Vajdaságuk, mégis legszerencsétlenebb emberek, legboldogtalanabb nemzet lennének, ha két főkincsükkel, vagyonuk s vérükkel — mások önkényesen rendelkeznének. Tehát mindenekelőtt alkotmányos életet és ismét alkotmányos életet szerezzünk magunknak, s csak ennek rendíthetetlen alapján eszközöljük nemzetiségünk és nemzeti jogaink fejlesztését, mert csak alkotmányos és törvényes úton biztosíthatjuk nemzetiségünk jövőjét. Nem lenne felesleges, ha a mi szent patriarchánk újólag akkor, midőn nemzeti congressusunk összehivatik, megeskettetné a nemzetebeli szerb küldötteket azon már ismert borzasztó esküvel, mert Ádám valamennyi gyermeke gyarló s gyenge, és amint nekem látszik, a szerbek leggyengébbek, és a tévutakra legkönnyebben vezethetők. Azért legyünk óvatosak, nehogy utódaink átkot mondjanak felettünk.“ Szívünkből üdvözöljük a derék „Szrbobran“t, mely a kötelességérzet, a hazaszeretet, a politikai érettség ily jeleit adja. E nyilatkozatának annyival inkább örülünk, mert tudjuk, hogy a „Szrbobrán“ a szerbek ezreinek érzületét fejezi ki. A szerbek sokat tanultak a lefolyt 12 év alatt és nem feledék el, hogy őket a bécsi kormány csak akkor környékezte kegyének — ígéreteivel, midőn szüksége volt rájuk a magyarok ellen, azon magyarok ellen, kik a közös alkotmányért, a közös szabadságért küzdöttek, kiknek legyőzetésével az ország valamennyi népe is elveszti szabadságát, alkotmányát. Tehát megadatnék a Vajdaság, ha követeket küldenek szerb testvéreink a Reichsrathba. íme a Vajdaság tehát csak eszköz, a fő czél a Reichsrathba-választás. A „Szrbobrán“ bécsi levelezőjének intő szavai után nem szükséges, hogy figyelmeztessük szerb rokonainkat a kormány czéljaira s egy oly lépés, mint a Reichsrathba menetel, következéseire. Ha a szerbekben erős lesz a jogérzet s a törvényekhez való ragaszkodás, ha a közös szabadságot jobban szeretendik mint az annyiszor megsértett és a nemzet közjogában nem gyökerező szabadalmakat, ha inkább hisznek a becsületes magyar nemzet őszinteségének, mint a bécsi kormány azon ígéreteinek, melyek oly időkben, midőn a magyarok meggyengítése a czél, mindig megújulnak, akkor boldog, erős lehet e hon s győzni fog a törvény , akkor áldásul veendjük szerb testvéreink őseinek közzénk letelepedését, mert a jog, a szabadság bennök erős védőkre talált. Európa szeme függ most szerb testvéreinken. A kérdés az, akarnak-e velünk az ő véreiken is kivívott alkotmányért küzdeni, vagy a centralisatiót kívánják-e győzelemre segíteni, hogy egy miniszteri Programm diadalmaskodjék Magyarország jó ügyén? Európa mondand ítéletet felettek. Ha az alkotmány , mondhatjuk , ha a szabadság hívei maradnak, ha nem mozdítják elő a „divide et impera“ sátáni elv győzelmét, akkor a mivelt világ a magyarországi szerbeket a Dunán és Szávántuli szerb rokonok méltó testvéreiül ismerendi el, azon hős rokonokénak, kik felvilágosodott és emelt lelkű fejedelmök alatt most is a szabadság művén dolgoznak. Fontoljátok meg testvérek , nem Vojvodináról, a Reichsrathról van most szó. Alkotmányt, szabadságot, nemzetiségiek szabad fejlődését csak a szent korona alatt élvezhetitek. Vigyázzatok, Octrogák megye. A „Sürgöny“ bécsi levelezője lényeges tartalmát közli azon utasításnak, mely szerint a királyi biztosok , illetőleg a főispánoknak a föloszlatott megyei bizottmányok újjászervezésében eljárniok kellene. „A megyei bizottmánynak eloszlatása, esetről esetre, felsőbb rendelet által mondatik ki, és annak eszközlése vagy a főispánra, vagy a királyi biztosra fog bízatni. Utóbbi esetben a főispán hivatalos működése felsőbb rendelet által fölfüggesztetik, vagy ha a főispán a kormány bizalmát elvesztette volna, tiszti méltóságától végképen fölmentetik. A tisztviselői kar azonban személyes felelet terhe alatt tartozik előbbi hivataloskodását addig folytatni, míg minden egyes tisztviselő a megválasztandó. A „Szrbobrán 44 a Reichsratról és a szerb vajdaságról.*) A derék „Szrbobrán“ bécsi levelezője a következő sorokat írja : „A birodalmi tanács sehogy sem nyerheti meg a népek rokonszenvét. Legújabb időben a bécsi szabadelvű párt Smolka lengyel követnek a nép szabadsága körül tett érdemeit elismerő feliratot küldött, saját bécsi követeinek ez által némi tekintetben bizalmatlanságot szavazván. Legalább a feliratban nyíltan az mondatik, hogy a bécsi követek a birodalmi tanácsban nem fejezik ki a nép érzeteit. Itt azt tartják, hogy a birodalmi minisztérium, a körülmények szükségétől kényszerítve, kénytelen leend programjának több, és pedig lényegesb pontjaiban engedni; főkép Magyarországot illetőleg. Ha a háromegy-királyság *) Valamennyi szerb lap emliti,egész bizonyossággal azt, hogy a szerb congressus a minisztérium által meg van engedve, s hogy még e hó 27-én meg fog az tartatni. Czélja e congressusnak a szerb vajdaság rendezése és vajda-választás , de azon feltétel mellett, hogy e congressusbólkövetek küldessenek a Reichsrathba. A pesti elemi iskolák átalakítása iránti tervezet. II. Mondjuk ki tehát, hogy mig gyermekeink nevelése experimentáló, tapasztalatlan, a praeparandiából alig kikerekedett segédekre bizatik, kik a helyett, hogy falun kezdenék, itt a fővárosban, az ország színe előtt szereznek gyakorlatot maguknak; míg ez így lesz, addig alapos, a kor igényeinek és moralitásnak minden tekintetben megfelelő nevelést nem követelhetünk, és pedig mert csekély fizetés lévén a 850—400 ft, bármikor hirdessünk is pályázatot, régi gyakorlott tanitók nem jelenkeznek, 2ár mert a szabad életmódott megszokott, gyakorlott tanitók nem örömest tesznek segédekké ; hogy tehát czélt érhessünk, használjuk annak elérésére a legalkalmasabb eszközt, mely 1ör a morális tekintély megalapításában, az állás függetlenítésében és 2-or a kellő díjazásban rejlik , akkori akkor fel leszünk jogosítva követelni a felelősséget,midőn dijt és független tekintélyt biztosítunk! Mondjuk ki ezek nyomán 2-or, hogy Pesten az elemieket minden tekintetben a képezde mellé csatolt minta szerint főtanodai lábra állítjuk; vagyis, hirdessünk az alább előtert esztendejt terv szerint az 5 elemi osztályban 600 ftos egyenlő díjjal ellátott önálló elemi tanári állomásokat oly formán, hogy szakavatott, gyakorlott, az élet mezején tapasztalatokat szerzett tanitók is ösztönözve legyenek pályázni, kik elegendő képességgel ellátva, első évben elfoglalandó osztályukkal évenkint felmenvén, minden évben az 5-ik elemi osztály tanár viselje az igazgatótanári czimet és tisztet, egyszersmind felelősséget is adjunk neki érte ez évben nem, de 700 ftot, ki valamint az év elején, úgy minden hó 1-ső napján a 4 tanárral ülést tartván, a netalán szükséglendett javítást, fenyítéket egyrészről, másrészről pedig a városi igazgatóvali összeköttetést fentartsa; így minden tanítónak érdekében álland az elismerés vagy korholás, mert egyenlő lévén a munkásság és dij, egyik a másik a rovására nem sáfárkodhatik.*) Mondjuk ki 3-or, hogy bizonyítványt az illető tanárnak kelljen kiállítani, és pedig a naponta bejegy *) Az ily évi igazgatótanárságok mellett mindenik iparkodnék legjobban kormányozni, és még azon eshetőség sem lenne lehetséges, hogy politikai viszonyaink változtával, mint a 12 év alatt történt, a főtanítók, a németizáló orgánumoknak eszközei lehessenek. (lásd „Provisorische Instruction für dirigirende Lehrer (Oberlehrer) an Volksschulen.“ — Verpflichtungen der dirigierenden Lehrer. §. 1—9. Verpflichtungen des Lehrers §. 1—7. Épületes, egy parancs-caosz, valódi szégyenfoltja Haas úr eljárásának !) mert csak egy évig tartván igazgatótanársága, lehetlen lenne magát felhasználtatni.