Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)

1861-09-17 / 216. szám

hiszen mindenki elölt, tudva van, miként az ország­­gyűlés, melyhez oly sok remény csatlakozott, küzd­­vén a törvény, az ősi alkotmány megőrzése, visszaál­lítása mellett, — daczára minden hazafiui buzgóságá­­nak, fáradozásának, eredménytelenül, bizonytalan időre szétoszlatott. Eredménytelenül, mondom, mert ha a törvényes­séghez ragaszkodásának példáját elhallgatom, jelen honszerte megingatott zilált állapotunkban nem adha­tott biztos irányt, ki nem jelölhetett biztos utat, me­lyen törvényes és alkotmányos megyei működésün­ket, teendőinket biztosan folytathassuk; mert az or­szággyűlés a pragmatica sanctióban kifejtett, vi­szonyosan megállapított, és az 1790. 10. t.-czikkben ujonan megerősített, megszentesitett alaptörvényein­ket áruba nem bocsáthatta, és nemzetünk független­ségét áldozatul nem hozhatta; és ámbár az október 20-ki diploma históriai jogállapotunkat elismerte,már a febr. 26-ki pátens hazánk önállóságát, függetlensé­gét áldozatul követelte. Most hazánk ily kétes, zilált helyzetében, alkot­mányos életünk egyedül a municipiumban öszponto­­sul. Ez most alkotmányunk végső menedéke, mikép nemzeti szabadságunknak nyolczszázadon túl védbás­­tyája volt; ehhez tehát minden eszélyességgel, min­den erélyességgel ragaszkodnunk kell, ha az alig múlt szomorú emlékezetű évek megújítását kikerülni akar­juk ; de nem szabad megfeledkeznünk, hogy a véd­­bástya csak védelemre jó, és ha abból hódításra is ki­lépnénk , könnyen megtörténhetnék, hogy az ellenség a visszavonulást tőlünk elzárván, a védbástyát is hatal­mába ejtheti. Tisztelt bizottmány! a politikában a siker hatá­roz, és azért a működésnek, az eljárásnak sikerét eszélyességgel meg kell fontolni, előre kiszámítani. Mit használ legbuzgóbb h­azafiságom, ha hazámat menthetlenül veszélybe ejtettem! Én ugyan, mig a t. bizottmány bizalmát bírom, mig ősi alkotmányunkat fentarthatónak látom, jelen díszes helyemen, tisztviselő társaim körében, örömest áldozattal is megmaradok; mert ha mi lelépünk, vagy leléptetünk, helyünket ismét bureaucratia foglalja el. Vajha annyira meg ne ismerkedtünk volna az idegen növényekkel, — az idegen eszmékkel, — hivebben ragaszkodván nyolczszázados alkotmá­nyunk ősi szervezetéhez, — tettleg sem tapasz­taltuk volna mi a centralisatio, melyben a bureaucrata minden, a polgár semmi, melyben a civilisatio zász­lója alatt a polgár megfosztatik mindattól, mi neki kedves és szent vala, mely az egyenlőséget abban helyezi, hogy egy polgárnak sincs szabadsága. Jelenleg tehát minden reményünk a megyei municipium, melynek törvényes és ildomos használata, hazánkat oly sok századokon át fentartotta. Veszélyes a szélsőség, folytassuk tehát a megnehezült körül­mények között is alkotmányos ildomossággal megyei működésünket, lebegjen szemünk előtt hazánk meg­mentése, fentartása, helyezzük egyszersmind remé­nyünket az isteni gondviselésbe, mely hazánkat oly sok veszély között eddig is fentartotta, — ád ez nem­zetünknek most is kitartó erőt, bölcs tapintatot, hogy hazánk, nemzetiségünk ellen felmerült bel- és kül­­veszélyeket, honunk javára, díszére, boldogítására kiegyenlíthessük. Engemet legalább kecsegtet azon biztos remény, hogy fel fog még derülni hazámnak, nemzetemnek szerencsésebb csillaga! Éljen a haza! Inverness, (Skolczia) sept. 9. A két rendbeli diploma, melyek által a magyar nemzet a fejedelem szándéka felöl ér­tesült, kiindulási pont gyanánt az 1608-ki tör­vényeket s illetőleg a pragmatica sanctiot tűzte ki, később azonban a birodalmi közös képvise­let életbeléptetését is sürgeté. A nemzet addig is, mig országgyűlés ut­ján nyilváníthatná akaratát, megyei határza­­tok alapján az 1848-ai törvények értelmében kívánta alkotmányszerű életműködését meg­kezdeni. A megyei bizottmányok nem voltak a régi municipalis rendszer alatt divatozott táb­­labirói testületek, nemesek és honoratiorokból alakítva, a népképviselet tág értelmezéséből önkényt folyó elvnek lőnek azok közvetlen al­kalmazásai , s mint ilyenek, törvényes alapot egyedül csak az 1848-ai országgyűlés czikke­­lyeiben találhattak. Azt állítani, hogy a megyék ezen e­g­y­­értelmű határozata a forradalomnak feltét­len dicsőítése, alig lehet egyéb egyéni nézet­nél, s mint ilyennek részletes czáfolatába bo­csátkozni ezúttal nem lehet szándékunk. Ki a magyar nemzet alkotmányos életét ismeri, s elfogulatlanul vizsgálja, kénytelen be­vallani, hogy a megszakított fonalat másutt mint az 1848-ki törvények való pontjánál újra fölvennünk nem volt szabad, hacsak úgy nem akarok járni, mint azon kormányos, ki a vihar megszűntével tájékozni akarván helyzetét, elő­ször is azt tapasztald, hogy a rázkódások köze­pett a sextans tükre összetört, aztán pedig, hogy a rémülés-szülte zavar alatt a hajó­teher egyéb nagybecsű czikkeivel együtt az iránytű is tengerbe dobatott. Annyira szembeszökő ez állítás ereje, hogy még azok is , kik a felidéz­­tük diplomákat szerkesztők , a jogegyenlő­ség megállapítására, s az úrbéri viszonyok eltörlésre vonatkozó törvényczikkeket nem csak érintetlenül hagyák, de mint meg sem is másíthatókat fogadák el. A­helyett, hogy a 48-diki törvényes alap elfoglalásáért, megyéinket forradalmi törekvés vádja sújtaná, a politikai érettség és bölcs­­előrelátás méltó dicsérete illeti. Előrelátásé, mert a­helyett, hogy a napi események fluctuatiójának engednék martalé­kul nemzeti létünk legdrágább kincseit — szikla-szilárd alapra fektetik jövő nagyságunk épületét; politikai érettségé, mert letörlik a tizenkét évig tartott törvénykívüli vagy tör­vénytelen állapot minden nyomát azon lapok­éról, melyeken közel ezer éves alkotmányunk fejlődésinél egyébnek följegyezve lenni nem szabad. Ha az 1849 ápril 14-kei határozat sem­mivé tette a sarkalatos törvények erejét, akkor eltörülte az e törvények azon részét is, me­lyekkel a magyar nemzet és a dynastia sorsa századok folytán elválaszthatlanul jön eg­gyé forrasztva. Szomorú jele az eszmék ziláltságának korunkban, ha ilyesmit még bizonyítgatni is kell; főleg pedig azok irányában, kik állá­suknál fogva kiválólag hivatva érzik magukat az uralkodó jogainak védelmére. Mit mondana azon miniszter, ki a forra­dalmi tanok terén ez uj paradoxont első ál­­lítá fel, ha az orosz c­ár hódítási ille­tékét követelné? Ha a jog kapcsai (sze­rencsétlen forradalmunk következtében) vég­kép megszakadtak az uralkodó ház és Ma­gyarország közt , — marad-e egyéb hátra, mint fegyveres erővel ragadni el sz. István koronáját, hacsak talán a versenyzők valame­lyike jobbnak nem látná, alku utján keriteni azt inkább birtokába ? Íme, hova jut azon okoskodás, mely a ferde felfogások gőzköréből nem birván ki­emelkedni, — azt sújtja vak dühében, kit vé­deni volt vala kötelessége! Ismételjük tehát, hogy a megyék azon határozata, minélfogva a 48-diki törvények értelmében kellő alkotmányos életműködésün­ket újra kezdeni, csak azok által nevezhető forradalmi intézkedésnek, vagy a forradalom dicsőítésének, kik a nemzet törvényes szabad­ságát és ősi jogait végkép elenyészetteknek hitték. E tan, miként föllebb érintettük, oly ve­szedelmes természetű, hogy a történeti jog­ fej­lődés elvein növekedett magyar államférfiak azt habozás nélkül fognák maguktól vissza­utasítani, mihelyt az alkalmazással együtt járó veszélyeket tisztán látnák. Mi volna könnyebb, mint a kormány ke­zeiben levő eszközök segítségével zavarokat, lázongást idézni elő, valahányszor a biroda­lom külviszonyai idegen beavatkozással nem fenyegetnék a bécsi urakat, s aztán, mihelyt a háborgás lecsillapult, néhány lapot tépni ki alkotmányos életünk nagy könyvéből, nem annyira büntetésül az eltévedtek ellené­ben , mint inkább a gyönyörűséges tan gyökeres keresztülvitelére. Minden ilyetén j­o­g­i­r­t­á­s ingerültebbé tevén a nemzetet, a mesterséges lazítások könnyűsége geometrikai arányban fogna növekedni, s elvégre a híres chinai mandarin Yeh rendszeré is (melynél fog­va napjában 1ó0—60 ezer ember fejezteték le), meg lehetne kisérteni, a­nélkül hogy az ország­­lási rendszer ellen valaki kifogást tehetne. Undorral fordul el a jobb érzésű ember ezen botrányos tan további elemzésétől, meg­nyugvást azon tudatban lelve, hogy ily tüne­mények az erkölcsi világban ép oly ritkák, mint a physikaiban a döghalál, általános föld­rengés, özönviz s más ilynemű csapások. Országokat pusztán ravaszság által sem alkotni, sem föntartani nem lehet; a né­pek társadalmi életének erkölcsi alapja van, s a ki az országlás nehéz munkáját a pillanat szükségeinek lidércz fényénél hiszi teljesíthetni, romról romra hág fáradalmas vállalatában, ezrek, olykor milliók boldogságát temetve azok alá, mielőtt maga is enyészetnek jutna martalékul. Apáink a politikai bölcseség ma­radandó emlékét , a hiányai mellett is ki­­mondhatlan becsű magyar alkotmányt csak azért valának képesek létrehozni, s nemzedék­ről nemzedékre átszállítani, mert vezérelvük mindenkor a politikai becsületesség volt. A múlt század vége felé a vérpadon még jóformán gőzölgött a kivégzett magyarok vé­re, midőn a franczia seregek diadalmas zászlói az osztrák birodalom határain belül kezdék hirdetni a vészt, mely a trónt fenyegeté. Azonban a magyar nemzet, mely csak ke­véssel előbb köté meg törvényes alkuját a min­den oldalról szorongatott fejedelemmel, elfele­­dé a korábban szenvedett méltatlanságokat, s egyedül a kötött frigy kötelességeit tartva szem előtt, vagyonát és életét ép úgy áldozá a királyi székért, mintha soha félreértés vagy jogsérelem közbe nem jött volna. A politikai becsületesség nemzetünknek ma ép úgy jelleme, mint volt a múltnak vi­szontagságos századain át : ezen becsületesség érzete kölcsönöz megyéinknek, országgyűlé­sünknek erőt, bármi fenyegetések ellenében fölemelt fővel így kiáltani : adjátok meg jog­­illetékünket csorbítatlanul, — s aztán számít­hattok ránk! E.­­ illetőleg kinevezendő utódjának a hivatalos pénzeket,­­ iratokat stb. személyesen át nem adta. A rendező főispán vagy királyi biztos szükség esetében egyes tisztviselőket hivataluktól időközben is fölfüggeszthet és állásaikba másokat helyette­síthet. Miután a főispáni alap­utasítás a bizottmányok alakítása iránt, az időközben megváltozott viszonyok közt többé azon okból alkalmazható nem volna, mert egyrészt a főispániak hatalma, másrészt a választók részvéte és jogai közt a határt nem jelöli ki; miután továbbá az 1848-ik évi választási mód csak az akkori esetre volt készítve — és a mióta a magyar alkot­mánynak sánczai kiterjesztettek, többé se azon 1848. se pedig az ezt megelőzött választási gyakorlat alkal­mazható nem volna, és így elmellőzhetlenül szüksé­gessé vált, ez érdemben ideiglenesen és mindenesetre csak a jövő országgyűlésig rendelkezni: — a rendező főispán vagy királyi biztos mindenekelőtt arra fog törekedni, hogy a vármegyében néhány higgadt és köztekintetben lévő férfiaknak közremunkálását nyer­hesse meg, kik képesek a helybeli viszonyokat felde­ríteni és tanácsukkal a főispánt vagy királyi biztost istápolni. A bizottmány, melynek tagjai egyenlő joggal és szavazattal bírnak, az adó nagyságának sorozata szerint meghívott, legtöbb adót fizető személyekből és a helységeknek választott képviselőiből alakit­­tatik. A kijegyzési kulcs gyanánt szolgálandó adó alatt értendő az adó­könyvecskébe beírt adónak egész összege. Elkészíttetvén az adót­ fizető megyei lakosoknak jegyzéke, abból sorozat szerint a legtöbb adót fizető egyének egyelőre és utóbbi tapasztalatig legalább 50 és legfelebb 200 egyén mint bizottmányi tag, val­lásra és polgári állásra való minden tekintet nélkül, kijegyzendő, az iránt, vajjon jogukkal élni akarnak-e vagy sem ? egyenként felszólítandók ; azok helyett, kik a bizo­ttmánybani részvétet megtagadják, az adó­összegek nagyságának sorozata szerint uj tagok je­gyeztetnek ki, mindaddig, mig a szükséges szám ki nem kerül. Nagyobb birtokosok, kik a vármegyében állan­dóan nem laknak, vagy egyéb fontos oknál fogva a gyűlésen személyesen meg nem jelenhetnek, nagy­korú fiaik közül egyiket, vagy ügyészüket, avagy főtisztjüket mint képviselőiket, a bizottmánybani részvételre felhatalmazhatják. A vármegyében lévő községek a megye kiterje­dése és népessége szerint negyven, harmincz, vagy húsz követ által vesznek részt a bizottmány teen­dőiben. Az e részbeni választási mód meghatározása a főispán vagy királyi biztosra bizatik. A helységek részéről csak oly egyének választ­hatók a bizottmányba, kik a vármegyében laknak. Általában a bizottmányi tagokra nézve szüksé­ges a 24-ik éves életkor és hogy jellemük becstele­­nítve ne legyen. A bizottmányi ülésekben szavazattal bírnak a bi­zottmányi tagok s a tisztviselők. A bizottmányi ülések nyilvánosak, a hallgató­ság a karzatra , vagy az e végre kijelölt és elkü­lönített helyre utasítandó. A tanácskozásra kijelölt helyen másnak, mint a­ki a 12-dik pont szerint szavazattal bír, megjelenni tilos. Ha az elnök a 12-dik pont rendeletét fentartani, vagy a hallgatóság beavatkozását gátolni képes nem volna, a hallgatóságot kiparancsolni, vagy a szük­séghez képest az ülést eloszlatni tartozik. A tisztválasztásban mindazon hivatalok iránt, melyek a megyebeli szokás szerint előbbi időkben vá­lasztástól függtek, a régi törvényes szokás alapján a főispánt vagy a királyi biztost illeti a hármas kijelölés. Azon tisztviselőket, kiket annak előtte a várme­gye régi szokása szerint a főispán nevezett ki, jelen­leg is a főispán vagy királyi biztos fogja — tekintettel a képességre s méltányos közóhajtásra — kinevezni. A vármegye szolgáinak kinevezése a főispánt vagy a királyi biztost illeti. A választás szavazat­többséggel történik; sza­vazásra jogosítják a bizottmánynak tagjai és a már megválasztott tisztviselők. Nagyobb és népes mezővárosokban, melyek ren­dezett tanác­csal bírnak, a vármegye a megválasztott városi főtisztviselőt, a magyar királyi helytartótanács­nak helybenhagyásával, felruházhatja mindazon jo­gokkal, melyekkel a szolgabirák bírnak; de ez eset­ben a város szolgabirói járást képez, és a városi fő­tisztviselő a közügyekben a szolgabiró kötelességeit teljesiteni tartozik. A főispánnak vagy kir. biztosnak kötelességül tétetik, hogy mind a bizottmányi tagoknak, mind a tisztviselőknek kifejtse azon mellőzhetlen kötelessé­get, mely az álladalom szükségeinek fedezéséből és hadserege föntartásából önként következik, és mely miatt addig is, míg a jövő törvényhozás ezen kérdé­seket tisztába hozza, a tisztviselők mind az adózás különféle nemeinek behajtásában, mind a katona­­ujonczoknak állításában közremunkálni kötelesek. Azon pontokra nézve, melyek jelenleg változást nem szenvedtek, a főispán vagy királyi biztos a főis­pánok számára kiadott alap­ utasítást fogja zsinór­­mértékül használni. A kir. biztosnak szoros kötelessége, tekintélyét sértetlenül fentartani, és e részben mindazon rendele­tek megtartandók, melyek a kihágások megvizsgálá­sára kiküldött királyi biztosok számára kiadattak. A vármegye rendezésének befejezése után vagy az előbbi főispán méltósága hatáskörébe állittatik vissza, vagy uj főispán fog kineveztetni. országgyűlése szintúgy, mint Magyarországé, ősrégi jogai mellett nem buzogna, talán a februári pátenst keresztül lehetne vinni; de a birodalom egy feles még jelentékenyebb fele ellen küzdeni, sem a politi­kára, sem az érdekre nézve nem tanácsos. És mit te­vők legyünk mi a mi kedves Vojvodinánkkal, mely a nem felelős.. minisztérium kebelében most fo­­gamzik ? — Örömmel fogadjunk-e ily Vojvodi­­nát? — Véleményem szerint nem volna tanácsos semmiben, s így e nagy dologban sem elhamar­kodnunk a dolgot, hanem e részben a magyar és hor­­vát országgyűlésre is kell tekintenünk, s ezekkel egye­­temleg a szerencsé­­s szerencsétlenségben osztoznunk. A­ki azt gondolja, hogy a vojvodinaiak szabadság és alkotmány nélkül is elélhetnek szerencsésen , az nagyon csalatkozik. Nem kell felednünk, a vajda­ságbeliek, akár­mily nagy lenne is Vajdaságuk, mégis legszerencsétlenebb emberek, legboldogtala­nabb nemzet lennének, ha két főkincsükkel, vagyo­nuk s vérükkel — mások önkényesen rendel­keznének. Tehát mindenekelőtt alkotmányos életet és ismét­­ alkotmányos életet szerezzünk magunk­nak, s csak ennek rendíthetetlen alapján eszközöljük nemzetiségünk és nemzeti jogaink fejlesztését, mert csak alkotmányos és törvényes úton biztosíthatjuk nemzetiségünk jövőjét. Nem lenne felesleges­, ha a mi szent patriarchánk újólag akkor, midőn nemzeti congressusunk összehivatik, megeskettetné a nemze­­tebeli szerb küldötteket azon már ismert borzasztó esküvel, mert Ádám valamennyi gyermeke gyarló s gyenge, és a­mint nekem látszik, a szerbek leggyen­gébbek, és a tévutakra legkönnyebben vezethetők. Azért legyünk óvatosak, nehogy utódaink átkot mond­janak felettünk.“ Szívünkből üdvözöljük a derék „Szrbobran“t, mely a kötelességérzet, a hazaszeretet, a politikai érettség ily jeleit adja. E nyilatkozatának annyival inkább örülünk, mert tudjuk, hogy a „Szrbobrán“ a szerbek ezreinek érzületét fejezi ki. A szerbek sokat tanultak a lefolyt 12 év alatt és nem feledék el, hogy őket a bécsi kormány csak akkor környékezte ke­gyének — ígéreteivel, midőn szüksége volt rájuk a­­ magyarok ellen, azon magyarok ellen, kik a közös al­kotmányért, a közös szabadságért küzdöttek, kiknek legyőzetésével az ország valamennyi népe is el­­veszti szabadságát, alkotmányát. Tehát megadatnék a Vajdaság, ha követe­ket küldenek szerb testvéreink a Reichs­­r­a­t­h­b­a. íme a Vajdaság tehát csak eszköz, a fő czél a Reich­srathba-választás. A „Szrbobrán“ bécsi levelezőjének intő szavai után nem szükséges, hogy figyelmeztessük szerb ro­konainkat a kormány czéljaira s egy oly lépés, mint a Reichsrathba menetel, következéseire. Ha a szer­­bekben erős lesz a jogérzet s a törvényekhez való ragaszkodás, ha a közös szabadságot jobban szere­­tendik mint az annyiszor megsértett és a nemzet köz­jogában nem gyökerező szabadalmakat, ha inkább hisznek a becsületes magyar nemzet őszinteségének, mint a bécsi kormány azon ígéreteinek, melyek oly időkben, midőn a magyarok meggyengítése a czél, mindig megújulnak, akkor boldog, erős lehet e hon s győzni fog a törvény , akkor áldásul veendjük szerb testvéreink őseinek közzénk letelepedését, mert a jog, a szabadság bennök erős védőkre talált. Európa szeme függ most szerb testvéreinken. A kérdés az, akarnak-e velünk az ő véreiken is kivívott alkotmányért küzdeni, vagy a centralisatiót kíván­­­ják-e győzelemre segíteni, hogy egy miniszteri Pro­gramm diadalmaskodjék Magyarország jó ügyén? Európa mondand ítéletet felettek. Ha az alkotmány , mondhatjuk , ha a sza­badság hívei maradnak, ha nem mozdítják elő a „divide et impera“ sátáni elv győzelmét, akkor a mivelt világ a magyarországi szerbeket a Dunán és Szávántuli szerb rokonok méltó testvéreiül ismerendi el, azon hős rokonokénak, kik felvilágosodott és emelt lelkű fejedelmök alatt most is a szabadság művén dol­goznak. Fontoljátok meg testvérek , nem Vojvodináról, a Reichsrathról van most szó. Alkotmányt, szabadságot, nemzetiségiek szabad fejlődését csak a szent korona alatt élvezhetitek. Vigyázzatok, Octrogák­ megye. A „Sürgöny“ bécsi levelezője lényeges tartalmát közli azon utasításnak, mely szerint a királyi bizto­sok , illetőleg a főispánoknak a föloszlatott megyei bizottmányok újjászervezésében eljárniok kellene. „A megyei bizottmánynak eloszlatása, esetről esetre, felsőbb rendelet által mondatik ki, és an­nak eszközlése vagy a főispánra, vagy a királyi biz­tosra fog bízatni. Utóbbi esetben a főispán hivatalos működése felsőbb rendelet által fölfüggesztetik, vagy ha a fő­ispán a kormány bizalmát elvesztette volna, tiszti méltóságától végképen fölmentetik. A tisztviselői kar azonban személyes felelet ter­he alatt tartozik előbbi hivataloskodását addig foly­tatni, míg minden egyes tisztviselő a megválasztandó. A „Szrbobrán 44 a Reichsratról és a szerb vajdaságról.*) A derék „Szrbobrán“ bécsi levelezője a követ­kező sorokat írja : „A birodalmi tanács sehogy sem nyerheti meg a népek rokonszenvét. Legújabb időben a bécsi sza­badelvű párt Smolka lengyel követnek a nép szabad­sága körül tett érdemeit elismerő feliratot küldött, sa­ját bécsi követeinek ez által némi tekintetben bizal­matlanságot szavazván. Legalább a feliratban nyíltan az mondatik, hogy a bécsi követek a birodalmi ta­nácsban nem fejezik ki a nép érzeteit. Itt azt tartják, hogy a birodalmi minisztérium, a körülmények szük­ségétől kényszerítve, kénytelen leend program­jának több, és pedig lényegesb pontjaiban engedni; főkép Magyarországot illetőleg. Ha a háromegy-királyság *) Valamennyi szerb lap emliti,egész bizonyossággal azt, hogy a szerb congressus a minisztérium által meg van engedve, s hogy még e hó 27-én meg fog az tartatni. Czélja e congressus­­nak a szerb vajdaság rendezése és vajda-választás , de az­o­n feltétel mellett, hogy e congressus­ból­köve­tek küldessenek a Reichsrathba. A pesti elemi iskolák átalakítása iránti tervezet. II. Mondjuk ki tehát, hogy mig gyermekeink neve­lése experimentáló, tapasztalatlan, a praeparandiából alig kikerekedett segédekre bizatik, kik a helyett, hogy falun kezdenék, itt a fővárosban, az ország színe előtt szereznek gyakorlatot maguknak; míg ez így lesz, addig alapos, a kor igényeinek és moralitásnak minden tekintetben megfelelő nevelést nem követel­hetünk, és pedig mert csekély fizetés lévén a 850—400 ft, bármikor hirdessünk is pályázatot, régi gyakorlott tanitók nem jelenkeznek, 2­ár mert a szabad életmó­­dott megszokott, gyakorlott tanitók nem örömest tesz­nek segédekké ; hogy tehát czélt érhessünk, használ­juk annak elérésére a legalkalmasabb eszközt, mely 1­ör a morális tekintély megalapításában, az állás függetlenítésében és 2-or a kellő díjazásban rejlik , akkori akkor fel leszünk jogosítva követelni a fele­lősséget,midőn dijt és független tekintélyt biztosítunk! Mondjuk ki ezek nyomán 2-or, hogy Pesten az elemieket minden tekintetben a képezde mellé csatolt minta szerint főtanodai lábra állítjuk; vagyis, hirdes­sünk az alább előtert esztendejt terv szerint az 5 elemi osztályban 600 ftos egyenlő díjjal ellátott önálló elemi tanári állomásokat oly formán, hogy szakavatott, gyakorlott, az élet­ mezején tapasztalatokat szerzett tanitók is ösztönözve legyenek pályázni, kik elegendő képességgel ellátva, első évben elfoglalandó osztá­lyukkal évenkint felmenvén, minden évben az 5-ik elemi osztály tanár viselje az igazgatótanári czimet és tisztet, egyszersmind felelősséget is adjunk neki érte ez évben ne­m­, de 700 ftot, ki valamint az év elején, úgy minden hó 1-ső napján a 4 tanárral ülést tartván, a netalán szükséglendett javítást, fenyítéket egyrész­ről, másrészről pedig a városi igazgatóvali összeköt­tetést fentartsa; így minden tanítónak érdekében ál­lan­d az elismerés vagy korholás, mert egyenlő lévén a munkásság és dij, egyik a másik a rovására nem sáfárkodhatik.*) Mondjuk ki 3-or, hogy bizonyítványt az illető tanárnak kelljen kiállítani, és pedig a naponta bejegy­ *) Az ily évi igazgatótanárságok mellett mindenik ipar­kodnék legjobban kormányozni, és még azon eshetőség sem lenne lehetséges, hogy politikai viszonyaink változtával, mint a 12 év alatt történt, a főtanítók, a németizáló orgánumoknak eszközei lehessenek. (lásd „Provisorische Instruction für dirigi­­rende Lehrer (Oberlehrer) an Volksschulen.“ — Verpflichtun­gen der dirigierenden Lehrer. §. 1—9. Verpflichtungen des Leh­rers §. 1—7. Épületes, egy parancs-c­aosz, valódi szégyenfoltja Haas úr eljárásának !) mert csak egy évig tartván igazgatóta­­nársága, lehetlen lenne magát felhasználtatni.

Next