Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)

1861-09-11 / 211. szám

SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendők­. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 újkrajczáron kaphatók. MÉGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kit telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! í­­_____1 O Ci. Tfi'Ut_______1 PEST, September 10. Külföldi 8 x e i­ 1 e. A Ricasoli sürgönye s az ezt követő „gazdát­lan“ röpirat által támasztott mozgalom, kezd rendes medrébe húzódni, elérve azon czélt, amelyre számítva volt, t. i. a közvélemény kipuhatolását, melynek érle­lése volt feladata a római kérdésben. Hogy Antonelli bíbornok a sürgönyre felel, ez előre látható vola. Vá­laszának szövegét még nem ismerjük, de egyes rész­letek után, melyek eddig tudomásunkra jutottak, úgy látszik, hogy e felelet csupán annak bizonyítására vonatkozik : a római udvarnak a nápolyi zendülésben semmi része. E mentségen kívül egy távsürgöny­ből még azt olvassuk, hogy a bibornok nincs ellensé­ges indulattal Francziaország iránt. Megnyugtatóbb lett volna ugyan azt olvasnunk : nincs ellenséges in­dulattal Olaszország iránt, de Antonellitől egyelőre ez is elég. Egy másik jelenség, melyet Ricasoli sür­gönye előidézett, már kevesebb figyelmet érdemel. Néhány Nápolyból kiköltözött főúr ugyanis — kik részint Rómában, részint Párisban tartózkodnak — tiltakozik Ricasoli azon állítása ellen, hogy a nápolyi zendülés nem politikai természetű, tiltakozik különö­sen az ellen, hogy a felkelők „brigantik“-nak nevez­tetnek. Ez persze felfogás dolga s csak az a sajnos benne, hogy az olasz hazafiság rovására mondatik. A közvélemén­nyel tett kísérlet, a „Consti­­tutionnel“ mai czikke után ítélve , valami gazdag eredményt nem mutat fel. Az említettük lap ugyan, csak az „Opinion Nationale“-nak azon állítására fe­lel : „egyszerre nem lehet két urnak (az olasz király­nak és római pápának) szolgálni,“ hanem már meg­szoktuk a „Constitutionnel“-től, hogy „félhivatalos hangja“ alatt „hivatalos gondolatot“ rejteget — s en­­­nyiben fejtegetése figyelmet érdemel.,, A császár—­úgy­mond — az idegen befolyás kiszorítása s igy az európai egyensúly végett kezdte az olasz háborút és mivel Itália iránt rokonszenvet érezett és érez, de egyúttal azt sem téveszté szem elől, hogy mint IV. Henrik, XIV. Lajos, Richelieu stb. a catholicus egyház érdekeinek őre ! Francziaország — folytatja tovább a czikk írója — nem két urnak, de két barátnak szolgál, kikkel meg akarja értetni, hogy érdekeik egymás mellett, nyugton és szépen megférnek. A sok jó szónak a vé­ge, hogy a római ügy marad egy darabig még in statu quo. Azonban hogy az emberek elméje nyugton ne maradjon, előveszik újra a porosz király látogatását, mely, hogy hagymára ne esküdjünk, minden bizon­­nyal jövő hó 2-kán Compiegneben megtörténik. Most már nem udvariassági, de egyenesen politikai czélt tulajdonítanak e látogatásnak, s némely párisi lap már­is erősen pengeti, hogy a német egységi törekvé­seknek semmi sem áll annyira útjában, mint az, hogy Ausztria existál. Kelet kárpitját is szellőztetik, írják, hogy az orosz c­árné Jeruzsálembe megy, hova később a fezár is fog indulni s ezt előjelnek tekintik a syriai ügy fel­elevenítésére. Ez eszményi fogantások mellett, kézzel foghatóbb, mi az adriai partok hosszában történik. A montenegróiak támadásra készülnek s a „Nord“ azt hiszi, hogy e mozgalommal szemközt, Szerbia sem maradhat sokáig semleges állapotban. Olvasóink emlékezni fognak a montenegrói fejedelem emlék­iratára, mely az európai nagyhatalmakhoz vala intézve. Ez emlékiratban a többek közt az vola mondva, hogy Miklós herczeg nem fogadható el, az Omer pasa által török területen ajánlott találkozást, mert ez által függőségét ismerte volna el a portától és hogy a törökök azért ostromzárolják Montenegrót, hogy igy fegyverfogásra kényszerítsék, a herczeg azonban mindaddig békén marad, mig Omer pasa előbb nem támad. A szerdár nem késett az ellensé­geskedést megnyitni, s fegyverrel kezében irta meg az emlékiratra válaszát, melyben előadja saját és kor­mánya elhatározásának indokait. Ez okmányt még nem ismerjük, s így nem is ítélhetünk annak lehető következései felől. A tény az, hogy a montenegróiak nem önkényt, de kényszerítve nyúltak fegyverhez, s ezért a felelősség Omer pasát éri! ugyan igazságtalan és jogtalan lenne — úgymond, — mert a föld népe, a nagyobb szám ebből ki lenne zárva, de legalább következetesség volna.­­ Hanem a kor­mánynak csak az a czélja ezen országgyűléssel, hogy Erdélyből a birodalmi tanácsba képviselőket sze­rezzen. A 48-ki kolozsvári országgyűlés második czik­­kében a pesti országgyűlésre választó képességet 8 forintos földadó után határozza meg. A kormány jól tudja, hogy sem a magyarok, sem a székelyek, sőt a szászok nagyobb része sem akar követet küldeni a birodalmi tanácsba, a románokból pedig, mely nem­zet a népesség felét teszi, de a birtokos résznek alig egy negyedét képezi (s ezt is a felszabadulással kapta) — kivéve a román nemeseket — a románok­ból, mondjuk, 8 forintos census utján többséget nem alkothat;; a 8 forintot az összes adónemekre kiter­jeszti. És mindezt azon hitben, hogy a románokkal majd kedve szerint bánik a minisztérium. A census leszállítása folytán pedig a többséget a románok ké­pezvén, megtörténhetik, hogy némely szász székből, sőt némely magyar megyéből is, sem szász, sem ma­gyar, hanem román követ fog választatni. A kormány azzal kecsegteti a románokat, hogy az országgyűlésen a királyi javaslatok közt első he­lyen álland­óz, hogy a románok negyedik nemzet­nek elismertessenek. De hisz ezen elismerésnek semmi jelentősége nincs, a­ki a viszonyokat ismeri, jól tudja, mikép a „magyar, székely és szász nemzet“ elneve­zés csak a politikai közigazgatási és törvényhozási különböző intézményekre, eljárásokra vonatkozott, an­nál is inkább, hogy p. o. a székely, mint tudjuk, nyelvre és nemzetiségre nézve tökéletesen egy a ma­gyarral, s mint látjuk, mégis külön politikai nemzet nevet viselt. A terv tehát, mint mondok, az, hogy Er­dély, a bírod, tanácsban bárminő töredék által, de képviseltessék. Most, midőn Erdélyben a közvélemény a birodalmi képviselet ellen van, a kormány a romá­nokat mindennemű kivihetetlen ígéretekkel rábírni törekszik, hogy czélját elérhesse. A jövő megmutatja, vajjon nem csalódik-e. Ami a magyarokat, székelyeket s a szászok független részét illeti, ne ámítsa magát a kormány, mert ezek nem lépnek le a törvény teréről egy kétes színezetű tör­vénytelen rendszerért. Itt még kevesebb eredményhez fog jutni — úgymond végül a Nord — mint a „nes­­suno“, mert itt senki sem fog részt venni még a vá­lasztásban sem, a megyék tiltakozni fognak, s még bi­zottmányokat sem fognak kinevezni a választók ös­­­szeírására. A ,,Nord" az erdélyi viszonyokról. A „Nord“ September 8-diki számában a tervben álló erdélyi országgyűlésről terjedelmesen értekezik s kimutatja, mikép ez által a kormány csupán csak arra törekszik, hogy onnan a birodalmi tanácsba kép­viselőket kaparitson. Miután előre bocsátja, hogy az 1848-diki pesti országgyűlés az osztályok különbsége eltörlését kimondó s ehez Erdély is csatlakozott, s a két testvérország egyesülvén csak a pesti közös tör­vényhozó testületet ismerék el törvényesnek, e tör­vény szentesíttetett, és ennek következtében a pesti­ or­­szággyűlésre akkor a Királyhágón túlról is megjelentek a magyar,román,székely és szász követek,s hogy tehát a most tervezett erdélyi országgyűlés egy behívása tisztán a törvénybe ütközik; megjegyzi,mikép,ha a bé­csi kormány nem ismeri el a 48. törvényeket,akkor az országgyűlést régi status quojára, mint a kiváltságos osztályok követi testületét kell visszaállítnia. Ez ország nem engedi magát megzavartatni a megfonto­latlan kiabálások által s a császár politikájára azok nem hatnak. A császár mindent megtett az olaszok függetlensége kivívására, s mindent megtett a pápa uralkodó védelmére. A császár mindkét szentelt ügy iránt egyenlő rokonszenvet mutatott,és jól cselekedett. íme kimondtuk gondolatainkat, mivel csűrés­­csavarással vádoltak. Azon állítás azonban, hogy: „két urnak szolgálni nem lehet“ nekünk sehogy sem tetszik, Francziaország semmi urnak nem szolgál, két jó barátja van, kik jelenleg súrlódásban állnak, egyi­­kök részére sem állott, hanem fájlalja, ha lehet,meg­szüntetné a szakadást.A szegény nép, bár tavai és ez idén a jégeső által jön meglátogatva, és némelyek vagyonilag tönkre téve, az egész éven át a szó teljes értelmében az éhséggel küzdöttek, még­sem lett megkímélve. Miután a vadász­katonák Kárán adófelügyelő vezérlete alatt, St.-Gott­­hard mezővároskájában végeztek, sept. 3-kán délután hozzánk is bevonultak; 4-kén megkezdték az erősza­kos adóbehajtást, és 5-kén ugyan elvonultak már, de Káván adófelügyelő keménysége örökké emlékeze­tünkben marad, mert a legszegényebb földmivelő leg­jobban volt terhelve katonákkal.“ — Zólyommegye bizottmánya aug. 29-kén tar­tott közgyűlésében az országbírói munkálatban fog­lalt szabályokat, a szokott óvás mellett, elfogadta, s sept. 1-től kezdve kötelezőknek ismeri. A „Constitutionnei“ az olasz kérdésről. A hivatalos „Constitutionnel“ polemizál N­a­p­o­­leon hg lapja az „Opinion nationale“ ellen. A tárgy a „ Const. “-nek az olasz­ kérdésről irt czikke, mit az „Opin.“ megtámadott. „Az Opinion nat. azzal vádol minket, — így szól a Const., —hogy mi csak csűrjük csavarjuk a dolgot. Úgy his­szük, hogy e vád minket nem illethet; az igaz, hogy semmit el nem hamarkod­­tunk. Eszméink tisztában állnak, s azokat világosan akarók előadni. Miért menénk Olaszországba 1859- ben? mindjárt megmondjuk. Odamenetelünknek két oka volt. Mivel Olaszországban az idegen uralom túl­ságosan kezde terjedni, s naponta fenyegetőbb alakot öltött ránk és Európára nézve. Az egyensúly itt oly bizonytalan ingadozó volt, hogy bátran el lehet na­gyítás nélkül mondani, mikép már csak névben léte­zett. És mi szerencsésebben működénk mint őseink, kik annyi vért ontottak eredménytelen Italia té­réin , mi Magenta és Solferino által Ausztriának ezen két pótolhatlan veresége által a politikai egyensúlyt helyreállítottuk s Európának egyik századok óta vérző sebét begyógyítottuk. A má­sodik ok az olasz néphez s törvényes érdekeihez ellenállhatlan vonzalmunk, e nemes, szép és nagylel­kű néphez, mely mindig idegen uralom alatt nyögött, mindig szolgája, martaléka volt a kül- és belzsarno­­koknak, és a mely Francziaország karja segélyével visszanyerte, élvezi nemzeti létét, s meg kell adnunk, mikép méltó is rá. Azonban Francziaországnak is meg kell adnunk, mikép e függetlenséget, melyre oly hat­almasan és nemeslelkűen működött, tiszta őszinte­séggel és gáncsolhatlan önzéstelenséggel tiszteletben tartotta. Olaszország saját sugallatát követte, saját akaratának engedett.Visszaadtuk önmagának, magára kelle hagynunk, és soha sem kisértettük meg a barát­ságos tanácsló helyett a védnök szerepét játszani. Szövetségünk önzéstelen tiszta volt, melyet utógondo­latok vagy önzési törekvések nem szennyeztek be. Másfelől azonban katolikus hatalom vagyunk, igazán, szabadon és nemzetileg katolikusok, Szent Lajos, IV. Henrik, XIV. Lajos és Bossuet katholicismusa értelmében. S mint ilyeneknek,öntuda­tunk, vallásos érdekeink és hagyományaink feladatul tűzék ki nekünk a katholicismus feje a pápa uralkodó védelmét. Itália több és sokkal erélyesebb forrongások ta­nyája jelenleg, mintsem azt Francziaországban hin­nék. Izgatottságban tartják a bourbon és mazzini párt működését. E nyugtalan, viharos állapotban mely sem ma, sem tegnap, hanem több hó óta kelet­kezett , oly kitörések jöhetnek létre, miknek a legélesebb látású politikus sem mondhatja meg hatá­rait, (e határ könnyen megjelenhet holnap, vagy éve­kig várathat magára.) Rómát mi katolikusok ily vi­har teljes állapotában nem hagyhattuk volna oda lé­­lekfurdalás nélkül, és az események eltávozásunk mi­att könnyen nagy felelet terhét sújtják vala nya­kunkba. A mi eltávozásunk által a szinleges nyugott­­ságban a pápaság veszélynek lett volna kitéve, daczára a római becsületbeli vállalatba utánunk jövők őszin­tén jóakaratú törekvéseinek. Jól tudjuk mi, hogy a kormányt e kényes, bonyolódott, néha épen fájdalmas ügy miatt hálátlanság, panaszok és szemrehányások érik mindkét fél túlzói részéről, azonban Franczia­ Belföldi szemle. — Krassó megye bizottmánya sept. 5-dikén tartott közgyűlésében a megye hivatalos nyelvéül a románt választotta, a törvénykezésnél azonban a ma­gyar is megtartatott hivatalos nyelvül. A tisztviselők a meghagyásokat román nyelven fogják venni, a fe­lekkel azonban anyanyelvökön tartoznak érintkezni. A közgyűlési jegyzőkönyv mind magyar és román nyelven vitetik. A kü­lérintkezés a román nyelvet el­fogadott megyék kivételével minden irányban ma­gyar. Örömmel jegyezzük fel e tényt, még­pedig an­nál nagyobb örömmel, mert elleneink nem mulasztot­ták el az országgyűlés nemzetiségi bizottmányának javaslatát igaztalannak, türelmetlennek stb. kikür­­tölni; és íme, a krassói közönség, melyet azon javas­lat legkevésbbé sem korlátozott, határozataiban nem­csak hogy túl nem ment annak korlátain, sőt még oly megszorításokat tett, melyek a javaslatban nem is foglaltatnak. —• Bács - Bodrogmegye bizottmánya sept. 2-dikán tartott közgyűlésében Pestmegye körlevelét egész terjedelmében elfogadta s a benne foglalt óvást maga részéről is jegyzőkönyvileg kijelenteni elhatá­rozta. — Smolkának levélben elismerést nyilvá­­nitnak. — Pozsony megye bizottmányának f. hó 9-én tartott közgyűlésében határoztatott: „A képviseleti rendszer eszméje a küldőknek elhárítlatlan köteles­ségévé teszi akkor, midőn a szétoszlatott országgyű­lésről a népre történik hivatkozás, nyilatkozni, az iránt, osztja-e képviselőinek nézetét s elveit vagy sem ? E polgári kötelességet teljesiti Pozsony megye közönsége, midőn az országgyűlés mindkét házának az ország­ és nemzetiségek jogai védelmében kelt föl­iratait, határozatait, szóval, minden eljárását magáévá téve, hazafias küzdelme elismeréséül hálás köszönetet szavaz s ünnepélyesen kijelenti, hogy az országgyű­lés a nemzet becsü­lését kiérdemelte s magának a honpolgárok kebelében ércznél maradandóbb emléket emelt.“ Továbbá Pestmegye és Pest városa bizottmányai­nak visszahelyezése tárgyában fölirnak; úgyszintén az adó tárgyában is, melyre nézve a megye Forgách gr. által felszólittatik, kövesse az 1823 év példáját. Igenis fogja követni Pozsony megye az 1823 évben adott példáját azon megyéknek, melyeket semmi erő­szak sem birt a törvénytelen adó behajtására, annál is inkább, miután a reá következett 1825-ki törvény még rendkívüli körülményekre sem állapít meg kivételt. A házi pénztár kímélete tekintetéből a megyei tiszt­­viselőség önkényt lemond a júniusban megállapított fizetés-fölemelésről.­­ Az országbírói munkálat az országgyűlés által is kifejezett óvással a törvényke­zés ideiglenes zsinórmértékéül elfogadtatott; a me­gyei törvényszék állandósításának kérdése azonban küldöttségi véleményezésre bocsáttatott. Egyébiránt a megyei törvényszék működése jelenlegi minőségé­ben is dicséretes eredményt mutat föl, az utolsó két hétben ugyanis minden eddig folyamatba tett ügyeket elintézett. — Nagy-Körös városa sept. 3-dikai gyűlésé­ben a nemzetgyűlés alsó- és felsőházának, s Tanárky Gedeon követének, mint az alsóház egyik tevékeny tagjának s jegyzőjének, köszönetet s elismerést sza­vazott, kijelentve, hogy a nemzetgyűlés által kijelölt utat az alkotmányos küzdelmekben bü ragaszkodás­sal követni fogja. — Orosházán az orosházi kerület választói sept. 5-én nagy lelkesedéssel fogadták képviselőjü­ket, Terényi Lajost, s beszédje, valamint eddigi irá­nya és eljárása a választók egyhangú helyeslésével találkozott. A fogadást 150 teritékü nagy lakoma kö­vette. — Halas városa hatósága — örömmel jelent­jük — az adó­ü­gyben elindított, de a jobb meggyőző­désre tért küldöttek által visszahozott folyamodást aug. 28-dikai gyűlésében visszavette. Azonban mégis folyamodnak a tárnokhoz, hogy az elengedett 48,000 ftot tudják be javokra most. — G­yanafalváról (Vas megyében) egy földmi­­velőtől ves­szük a következő sorokat: „Mi azon re­ 77­ményben voltunk, hogy a cs. kir. pénzügyminisztéri­­­umnak az adóbehajtást elhalasztó rendelete következ­­­tében attól legalább egy időre megmenekszünk. De a Középszolnokm­egye Smolka Fe­rencihez. Tisztelt férfiú! A midőn imádott hazánk majdnem kilenczszáza­­dos alkotmánya a múlt 1849-ik évben a hatalom sza­vával megsemmisítve, önállása, s nemzetisége meg­öletve az osztrák birodalomba beléolvasztatni czéloz­­tatok; mesteri fogásokkal követett el mindent a bé­csi kormány nemzetünkre nézve öldöklő politikáját érvényre hozandó. Tizenegy egész éveket tölténk el e nehéz álla­potok között, idegenekkel törvényellenesen korm­á­­nyoztatánk, a sarcznak minden nemét fizettük irgalom nélkül, önkénytesnek keresztelt erőszakos kölcsön vétetett fel rajtunk, — utolsó falatunk elvevésével is ; — a midőn elvégre részint a birodalmi financzia ron­csolt állapota, részint a változott európai viszonyok miatt a kiszámítva gyakorolt rendszer tarthatlanná válván, — a tényleges hatalom az alkotmányosság ösvényére látszatott általlépni. Hazánk —• bár közte s a felséges uralkodó ház között történelmileg fenállott pietást készakarva óhajtá kiirtani a bécsi kormány — kész volt ez alkalommal is hinni a tényleges hatalom szavának. Azonban tények következtében fájdalommal kell bevallanunk azon szomorú meggyőződésünket, miszerint ígért mennyországunk poklokra vezethetett volna, ha elővigyázók nem leszünk. Alkotmányosság színe alatt a legnagyobb ön­kény gyakoroltatik felettünk, a midőn világos törvé­nyeink ellenére az önkényszabta sarcz katonai erővel harácsoltatik; s hongyülésünk feloszlattatott azért, mert alkotmányához rendületlenül ragaszkodott. Tudjuk, miként a fenálló kormány a birodalmi tanács által, melynek padjain soha egy alkotmányát tisztelő magyar sem fog helyet foglalni, olyan czélo­­kat szándékszik érvényre hozni, melyek hazánk ki­­lenczszázados alkotmányát megsemmisítsék. De hála a gondviselésnek, mely láthatlan ke­zekkel őrködik egyesek, s nemzetek sorsa felett, meg­hozta az időt — melynek iránya megtörpíti az ön­kényhatalmat, küldvén nagy szellemeket, kik előtt a jellem-szilárdság s ész hatalmánál fogva, meg kell hajolni az önérdek pokoli vétkének. Ezen ritka szellemek között látjuk önt tisztelt férfiú ! kit sem félelem vissza nem riaszt, sem adomány el nem tántorít az igazság elől. Fogadja ön a velünk együtt tűrő s szenvedő nemzetnek méltó s k­fi fia elismerés­ teljes hálánkat, azon elvitázhatlanul igaz politikai meggyőződéséért, melyet imádott hazánk ügyében tanúsított. Fogadja szerény jutalomul azon őszinte megemlékezésünket, miszerint önt, mai közgyűlésünk általános óhajtása következtében, bizottmányi tiszteletbeli tagjául s tör­vényszékünk tarájául kinevezők. Kelt Zilahon az 1861. évi september hó 2-án tar­tott bizottmányi közgyűlésünkből. Középszolnok vármegye közönsége. (Gyármegye köszönőirata dr. Smolka Ferenci­ birodalmi tanácsoshoz. Mélyen tisztelt képviselő ur! Azon birodalmi tanácsban, mely Bécs falai közt majdnem öt hónap óta folytatja üléseit, m. aug. hó 28-dikán egy ez ideig ott nem ismert hang emelke­dett, hatalmas és dicső az igazság és törvényesség mellett. E hang, melynek életet önnek ajkai adtak, szi­veink mélyébe hatott s maradandólag ott fog honolni, nem egyedül azért, mivel ön Magyarország alkotmá­nyos jogainak s a szent igazságnak lovagias védel­mére emelte szavát, hanem azért is, mivel az erőha­talomnak logikájából merített legújabb állami elmé­leteknek határozott kárhoztatása által, ön az osztrák birodalom minden népeinek, sőt bátran mondhatjuk, az emberiségnek háláját érdemelte ki. Büszkén vallhatják önt a lengyelek magukénak s mi csak irigyelni tudnánk őket e leírásért, ha a haj­­dankor emlékei által fentartott rokoni vonzalom örülni nem kénytelnének a fölött, hogy lengyel testvéreink­nek is adott a gondviselés egy bátor és bölcs vezért. Fogadja ön nagyrabecsülésünk s hálás elisme­résünknek e nyilvánítását s ha honába visszatérend, vigye meg honfitársainak szives baráti üdvözletünket, biztosítván őket rokonérzelmeinkről. Kelt Győrött az 1861-dik évi sept. 2-dikán tar­tott bizottmányi közgyűlésünkből. Trefort Ágoston beszéde választóihoz Gyomán sept. 5-kén. Féléve, hogy szerencsém volt Önökkel utóljára találkozni — akkor valamint a természetben a ta­vasznak, tehát új életnek néztünk elébe, úgy hittük, hogy az álladalomban is új élet fog felvirágozni. E

Next