Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)
1861-09-21 / 220. szám
1801 — I. évfolyam. 220. SZ. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Ugyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 ájkrajczáron kaphatók. Szombat September 21. megjelen ünnep- és vasárnapot, követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR ! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG 4 oct.—deczemb. 3 havi folyamára ... 5 frt—kr. 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadóhivatala. FEST, September 20. Külföldi szemle. A „bien merité“ Y. az „Indep.“ban, világosan rajzolja az osztrák politika állását. Helytelen dolog a bécsi lapok után ítélni, melyek egyligyű jóhiszeműséggel beszélnek. Az osztrák polgárok roppant többsége távolról sem érzi magát oly biztonságban, mint a bécsi centralisták. Míg ezek azon csalódásban élnek, hogy Schmerling „a helyzet ura“ , előrelátó férfiak szerint, a baj csak most kezdődik. Az államminiszter úr, ki a rajrat tagjai egy részének segélyével, a Bach-Schwarzenberg rendszer végrendeleti végrehajtója lett, a szabadelvűek szemében vak eszköznek látszik ugyanazon camarilla kezei közt, mely Ausztria múlt évi szerencsétlenségeinek szerzője. S a veszély annál nagyobb, mivel a külföld, a rajratbeli majoritás vélekedését, az osztrák szabadelvű németek gondolkozása kifejezésének tekinti. Ez azonban nem úgy van. A centralista párt tagjai a rajxrátban, most ugyanazon szerepet játszák, melyet a csehek 1848-ban. A szabadelvűség és alkotmány szine alatt, eszközül szolgálnak a reactiónak, hogy más után és más formában, folytassa azon politikát, melyet az események ünnepélyesen elítéltek. Ám a nép ösztöne nem csal, Schmerling és rájárasbeli barátai nem birják a tömeg rokonszenvét. Rokonszenve inkább a magyarok mellett van. Jódara, hogy e nemzet a Pécsi lapok naponkénti megtámadásainak tárgya, a nép nagyon jól tudja, hogy „lajtáninneni“ szomszédai, az ő saját szabadságának is a legjobb védője.A bécsi árny-alkotmány is, csak a magyarországi izgalom eredménye, mely miatt ugyanazon lapok,melyek most az alkotmányos szabadság bajnokainak hiresztelik magukat, a magyarokat javithatlan rakonczátlansággal vádolták. Ugyanazon emberek, kik ma oly felhordják orrukat, akkor azzal vádolák az „Indép.“t., hogy a magyar emigratiót szolgálja, mivel hű tükre volt a magyarországi eseményeknek, s mivel a régi rendszert lehetlennek állította. De a valódi osztrák tudja, hogy ha saját alkotmányos reformjait a magyarok kezdeményezése és kitartásának kell köszönnie, szabadság csak akkor lesz Ausztriában, ha Magyarország igényeit kielégítik. A rajzaton kívül mindenki egyetért abban, hogy a Schmerling által felavatott reactio Magyarország irányában megállapodásra nem jut, sőt maga az államférfin, mint haszontalanná vált eszközt, látja magát egyszer eldobatva, vagy legalább olynemű metamorphosis alá kerülve, mely Bach minisztert oly híressé tette. Az ellenszenv az uralkodó politika ellen oly nagy, hogy Ausztria német tartományainak egyesülési iránya, a szabad és uniált nagy német országgal, —a mely irányt eltemetve hittek — újra kezd mutatkozni. Az egységi mozgalom iránt Németországban, melynek regeneratióját Poroszországtól várják, mély rokonszenv van Ausztriában, s e rokonszenv annál nagyobb mértékben terjed, mennél gyöngébb a bécsi kormány, előnyös helyzete elfoglalásában. A tömeg e német irányú, kedvező a magyarok igényeire, mivel tudja, hogy viszont a magyarok kedvező indulattal vannak a német egység eszméje iránt. A Schmerling politikája által előidézett veszély e szerint kettős alakban mutatkozik, mivel úgy a németek mint a magyarok, jövő reményeiket egy térre, a monarchia teljes felbomlása — a forradalom terére vihetik. Ha mégis bizonyos magas körökben ez előtt szemet hunynak, ennek oka azon meggyőződés lehet, hogy a válságos pillanatban egy csapással végezhetnek az „alkotmányosdival,“ melyet a rajrát játszik. A keleten — Ausztria kapujában — készülő események, természetesen sok gondot adnak a bécsi udvarnak, míg Európa, mindenekelőtt Olaszországgal foglalkozván, nem látszik annak oly nagy jelentőséget tulajdonítani. Bécsben attól tartanak, hogy a szláv és magyar nemzetiségek közt létező egyetértés folytán, Szerbia felkelés egy átalános forradalom jelszavává válik. E tekintetnél fogva került ismét szőnyegre a Magyarországgal való kibékülés kísérlete , de a Schmerling pártja, mely kéz alatt ugyanazon titkos befolyás által támogattatik, mely Ausztriában mindig oly hatalmas volt — iparkodik azt megakadályozni. — Az államminiszter azt az ellenvetést tette, hogy Magyarországot nem lehet másképen megnyerni, ha csak mindent meg nem adnak neki, a mit kíván — ez viz az említettük „titkos befolyás“ malmára,mely conflagratiót kiván, mint 1858-ban óhajtotta a háborút Francziaország ellen. Párisból írják, hogy Klapka tbnok Londonból oda érkezett s néhány napig Párisban időz, mielőtt Genfbe visszatérne — ha csakugyan visszatér. Az egyesült államok fővezérségével, miután arról Garibaldi lemondott, Klapkát kínálták meg, ki meg lévén győződve, hogy Magyarországnak a jövő tavaszig nem igen lesz rá szüksége, hajlandónak látszik, jeles szervező tehetségét az amerikai unió szolgálatában is megpróbálni. Belföldi szemle. Bihar megyének már említettük sept.18-dikai bizottmányi közgyűlésében e megye tisztviselői is lemondtak fizetésükről. A közgyűlés második napján több helytartótanácsi intézmény került szőnyegre, így többek közt az, mely udvari rendelet alapján a honvédegyletek föloszlatását hagyja meg. Erre vonatkozólag következő végzés hozatott: „Nem kiván a megye annak vitatkozásába bocsátkozni, vájjon azok, kik a nemzetnek önvédelmi harczában nem csak részt, de munkaképességeket gátló sebeket is rejtenek, igényelhetnek-e nemzeti segélyezést. A hálát, ha egyesek keblében tisztelni kell, nemzet szivéből sem lehet kiirtani. Mentségeket sem kiván felhozni a megye azon vádak ellenében, melyek a honvédsegélyző egyesületek működéseit oly kárhozatos és veszélyes színben tüntetik fel. Ha e vádak valók volnának, a kormány, mely ily vétkes merények irányában a törvény súlyát felhívni s egyeseknek esetenkénti feleletre vonatását eszközölni elmulasztotta volna, önmagára is vádat mondana ki. Azon szempont, miből a megye a kérdésben forgó társulatokat tekintendőknek véli, egyedül a jótékonyságnak és emberszeretetnek szempontja. Ez azon legszentebb érzelem, mely öszhhangzólag a keresztyén hit elvével, még ellenségeinkkel is jót tenni tanit. Ez azon alap, melyen a honvédsegélyző egyesületek is alakultak és működnek, midőn a keresetképtelen honvédeknek, kik egyébünnen segélyre nem számíthatnak, a könyörületesség filléreiből ápolást nyújtani i igyekeznek. Ez azon indok, mely fájdalmas megilletődést kelt a megyében, midőn ily tisztán jótékony czélu társaságok fölött, miket, ha nem léteznének, magának az állam közbiztosságának érdekében kellene fölállítani, a megsemmisítés hatalom szavát hallja kimondatni ; tekintetbe vétetvén, hogy a megyebeli honvédsegélyző társulat, mely hatósági engedély mellett és köztudomású, megerősített szabályok nyomán alakult, merőben ily jótékony intézetet képez; tekintetbe vétetvén, hogy az ily egyesületnek megszüntetése semminemű törvényre, melynek pedig alkotmányos országban minden intézkedés alapjául kell szolgálnia, nem alapítható; tekintetbe vétetvén, hogy oly kárhozatos irányú egylet, milyenről a jelen közintézmény rendelkezik, a megye körében nem is létezik, ezeknél fogva kijelenti a megye, hogy a közintézmény által sürgetett megszüntetésnek sem helyét, sem szükségét fenforogni nem látja.“ A helytartótanács azon intézményeire vonatkozólag, melyek a megyei költségvetés fölterjesztését rendelik s a házi adó további beszedését a pénztári tisztviselőknek személyes felelet terhe alatt megtiltják, a bizottmány újólag kijelenté a törvényekből folyó előbbi határozataihoz való ragaszkodását, valamint az egyes tisztviselőkre hárítni szándékolt felelősség elleni tiltakozását. A megye költségein egyes bizottmányi tagok tettek önkénytes adakozásokat, azonkívül a háziadóval még hátramaradtak körlevél által fizetésre fognak fölszólittatni. A legközelebbi közgyűlés nov. 6-dikára van kitűzve. — Turóczmegye bizottmánya e hó 12-dikén megnyílt közgyűlésében az országgyűlés egész eljárását helyesnek, törvényeinkkel öszhangzónak s a nemzet hálájára méltónak nyilatkoztatta. Deáknak, Apponyinak és Ghyczynek elismerést nyilvánítottak. Smolkához köszönő-levelet intéznek. — A bélyegszedés miatt, melyre a rózsahegyi cs. kir. pénzügyigazgatóság a megyét fölszólította, fölirnak. — Buda városa hatósága e hó 19-dikén tartott közgyűlésében elhatározta, hogy Smolkához köszönő levelet intéz. — Pozsony városa hatóságának sept. 16-kán folytatott közgyűlését több helytartótanácsi intézmény fölolvasása keserítette el: igy például az, mely a honvédegyleteket betiltja; aztán a mely az országházát a cs. pénzügyigazgatóság rendelkezése alá bocsátva, a városi törvényszéket onnan kiparancsolja ; végül még az, mely jelenti, hogy a pozsonyi polgároktól 1848-ban elszedett, újabban visszaigért s vissza is kivánt fegyverek — nincsenek meg. A közgyűlés, tekintettel Kempen 1848-diki parancsnok kibocsátványának ezen világos szavaira : „a fegyverek annak rendje szerint el fognak tétetni, s annak idején megint visszaadatni,“ ez ügyben fölir a helytartótanácshoz, hogy vagy a fegyverek adassanak vissza, vagy pénzbeli értékük fizettessék ki. — Szerém megye is szedi már területén a házi adót, amitől legújabban a magyarországi megyéket eltiltották. — Zágráb városa községtanácsa Vuk Karadsics Istvánt és Ljubisát a város tiszteletbeli polgáraivá választotta meg. Ugyancsak Zágrábból az ottani német hivatalos lap azt mondja, hogy Varasd megye azon határzatáról, mely szerint az országgyűlést fölkéri, adasson számot a tavaly Magyarországból a szűkölködő horvátok számára küldött pénzekről, ott semmit sem tudnak. Megjegyzi egyszersmind, hogy a pénzekről annak idején nyilvánosan számoltak, de azt szeretné tudni, hova lett azon 14,831 ft 31 kr, melyet a horvátok javára Magyarországban rendezett jótékony sorsjáték eredményezett ? Az adó katonai behajtását sept. 15-kén újra megkezdték. Csengery Imre beszéde a biharmegyei közgyűlésben, sept. 18-án, Mielőtt helyemet, melyet a tisztelt vármegye kegyessége számomra betöltetlenül hagyott fen, legforróbb köszönetem ismétlésével visszafoglalnám: legyen szabad rövid visszapillantást vetnem a lefolyt országgyűlésre, melynek én is egyik igénytelen tagja valék. Ez országgyűlésnek, mellőzve egyéb politikai conjuncturákat, már kezdete is igen sötét, igen borús volt. Temetések nyitották azt meg, temetések minek más tragoediáknak csak utolsó jeleneteit szokták elfoglalni. Eltemettük azt, kit közönségesen a törvényhozás Nestorának neveztünk: Palóczy Lászlót, az egyszerű, az őskori magyar becsületességnek egyik példányát, azt a Palóczy Lászlót, kiről a képviselőház határozatilag jelentette ki, hogy a haza háláját, és a képviselőház köszönetét kiérdemelte. S ki hitte volna, hogy e szavak, melyeknek jegyzőkönyvbe foglalása épen az én örvendetes feladatomul jutott, oly hamar sír iattá változzanak, és néhány nap múlva már a közösen gyászolt halottnak koporsójára illesztessenek ? — Eltemettük a férfiút, kinek sírját a nemzet állta körül, s kinek az a sors jutott, hogy hosszú számkivetettségének gyötrelmei után halni jöjjön vissza a hazába. Végzete az gyakran a nagy szellemeknek, hogy valamint kiemelkedettségöknél fogva, úgy kimúlásukban is hasonlítsanak az óriási tölgyfához, melyek ritkán hullanak el a természetes enyészet utján, hanem a fejsze csapásai alatt, vagy vihar által dőlnek el. S mig Julius Caesarról írva maradt, hogy nagylelke csak huszonhárom seben keresztül, melyeket a Brutusok és Cassiusok kezei okoztak, térhetett ki testéből. Teleky László roppant szelleme egy seben át költözött el, de ezt az egy sebet, mintha ily élethez másnak joga sem lett volna, oly kéz adta, minő az övé volt. Ily szomorú előjelek után kezdette meg működését az országgyűlés. S tudva van, miképen utasíttattak el a nemzet törvényes kivánatai azon legmagasabb leirat által, mely az uralkodó Felséghez intézett elsőbb felírásra keletkezett. Tudva van, miképen oszlattatott fel, a második felirat következtében az országgyülés, mely létezésének végső perczeit is az alkotmányos jogok megóvására használta fel. Róma híres államférfia, egy veszélyes összeesküvésnek nem egészen törvényes eszközökkel történt elhárítása után, a törvények megtartása iránti eskütételre hivatván fel, esküt ten, hogy megtartotta a respublicát. Az országgyűlés, ezzel ellentétben, esküdhetik, hogy nem eszközölhette ugyan az alkotmánynak visszaállítását, de megtartotta a törvényeket. S épen ez volt az országgyűlésnek egyik feladata, egyik — ha nekem úgy szólnom szabad — érdeme. Nem áldozott fel semmit a nemzet jogaiból, nem ejtett legkisebb hardot és homályt a nemzeti becsületen. Nem adhatta fel a törvényes tért, melyen kivül a nemzet számára nincsen üdv. Nem léphetett a kegyelmi térre, és az odroyrozás mezejére, mely semmi biztos alapot nem nyújt. A szövetségi tizparancs igéi úgy szólnak, hogy tiszteljük apánkat és anyánkat, hogy hosszú életűek lehessünk e földön. Épen így mondhatni el kormánynak és nemzetnek, hogy tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket, ha tételeket biztosítani és fentartani akarják. De az országgyűlés nemcsak megtartotta a törvényeket, hanem azok számára általános elismerést és méltánylatot is vívott ki, s az alkotmányos chartára kezesül megszerezte, a hatodik nagyhatalmat, a világ közvéleményét. Magyarország történelmi jogainak és alkotmányának folyvást megvolt ugyan saját fényök és értékek, de csak úgy, mint a földben rejlő gyémántnak, melyet a világ nem ismer. A tizenkét év sara, s az absolut rendszer rozsdája még több üledéket rakott azokra. S íme az országgyűlés ujjai alatt a drágakő visszanyerte fényét és értékét, és megnyerte a közbecsülést, mert ismeretessé lett. Feloszlattatván végre az országgyűlés, a nemzet sorsát magának a nemzetnek kezébe tette le. — Egy orosz rege azt beszéli, hogy az orosz vízbe esvén, védszentet hívta segélyül, s ettől azon feleletet kapta: „megmentlek, de mozogj magad is.“ Ez azon elv, mit a nemzet, valamint eddigi eljárásában követett, úgy jövőben is követni hivatva van. A hatalom, midőn az országgyűlést eloszlatta, a nemzetre hivatkozott. Az országgyűlés tagjai, midőn küldőik körébe visszatérnek, ismét a nemzetre hivatkoznak. Most tehát a nemzettől függ az elhatározás. És a nemzet, mely a történelem tanulságait, s a jelen pillanat intését mindig megértette, — a nemzet, mely a közelebbi évek alatt a politikai érettségnek és az egyetértésnek oly fényes jeleit adta, — a nemzet, melynek alkotmánya és törvényei saját vérével vannak egybeforradva, — a nemzet bizonyosan úgy fog nyilatkozni, a miként azt múltja és jövője igénylik. Mert hinnünk kell és lehet, hogy a nemzetnek minden tagja szivébe véste a szavakat, miket az országgyűlési feliratok szerkezete, a haza öröme és dicsősége, a válságos napokban providentialis küldetéssel birni látszó férfiú, a nép érzelmeinek nyelvet adó, s a nemzet szivének dobbanásait a trón zsámolyáig felvezető Deák Ferencz akként fejezett ki: „a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják ; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, mindig kétséges.“ Mi, kik az országgyűlésnek tagjai valánk, nyugodtan várjuk küldőinknek és a nemzetnek ítéletét. Nehéz időkben súlyos feladat jutott nekünk. S midőn ily körülmények között is, az alkotmányos törvényeknek védelmére szavunkat emeltük: meg vagyunk győződve, hogy kötelességünket teljesítettük, és csakis kötelességünket teljesítettük. Voltak talán némelyek választóink körében, kik elküldetésünk napján azt remélték, hogy mi, mint újabbkori argonauták, pályánkról az alkotmányosság és szabadság aranylevelével térendünk vissza. Mi e kincset nem hozhattuk haza magunkkal. De elmondottuk, miképen mi a nemzeti függetlenségnek és alkotmányosságnak tiszta szinaranyát bírtuk és akarjuk birni. Elmondottuk, miképen nekünk semmi közünk sincsen az alkotmányosság alchymistáival, kik e nemes érczet az ösz-állam és birodalmitanács-féle vegyitékekből előállítani hijába kisérlelgetik. Voltak mások, kik úgy küldöttek el bennünket, mint az özönviz idejekori bárkából a galambokat: hogyha valahol száraz földet és megállapodást találhatunk, a béke olajágát hozzuk vissza kezeinkben. Mi visszatértünk, és az olajág hiányzik kezeinkből. És ennek hiánya intő jel, miszerint a viharnak, mely az állam hajóját oly régóta hányja és veti, még nincs vége, s a hajó még folytonos hullámzásoknak, még további próbálgatásoknak leend kitéve. Ám jöjjön, aminek jönnie kell! Mi mindnyájan, választók és választottak a kik valánk, egyesülünk újra bajainkban, egyesülünk küzdelmeinkben. Az erőt mérséklettel fokozva, teendünk mindent a törvények korlátai között. Fel nem adva semmit, koczkáztatni is nem fogunk semmit. Az alkotmányos törvényeknek ez idő szerint egyedüli menhelyét, az ős megyei szerkezetet mindaddig, de csakis addig fentartani és megőrzeni fogjuk, míg azt a törvények és a becsület engedik. S valamint az első keresztyének, a keresztyénség kezdő századaiban, az üldözéseket és szenvedéseket komoly nyugalommal, s Isten nevének és szent zsolozsmáknak zengésével tűrték és fogadták, úgy mi is, minden netalán bekövetkezhető megpróbáltatások között, tűrni fogunk férfiasan és méltóságosan, tűrni fogunk törvényeinkért, tűrni fogunk a törvények szentirására való hivatkozással. Az nem lehet aztán, hogy miként az első keresztyének kitartását a keresztyén vallás elterjedése és felvirágzása követte, úgy a mi, törvények iránti állhatatos ragaszkodásunkat is ne kövesse a szabadság evangéliumának diadala, és az alkotmányosság húsvéti feltámadása. Jelszavunk addig : „törvény és türelem.“ Imádságunk : „éljen a haza!“ az B. Podinaniczky Frigyesnek 1861-diki Pesten tartott országgyűlésről szóló követjelentése. Tisztelt választóim s polgártársaim ! Az 1848-ki törvények által a rendi képviselet népképviseletté változván át, egyszersmind ez utóbbi elvből kiindulva, megszűntek az utasítások s ezek nemlétében a követi jelentések is. — A népképviselő első s fő kötelessége, hogy meggyőződését, a haza javát s a meglévő vagy felmerülő körülményeket fontolóra véve, függetlenül, nem tekintve sem népszerűséget, sem mellékérdeket, tegye meg kötelességét ott, hová öt hivatása helyezé. A változott körülmények dacára is, úgy voltam s vagyok meggyőződve, hogy a népképviselők közül azok, kik választókerületek minőségénél fogva azt tehetik, helyesen cselekednek akkor, midőn lehetőleg szoros s szívélyes összeköttetésben maradnak választóikkal, miáltal vajmi gyakran félremagyarázatok elkerülhetők, míg máskor a törvényhozói testület vagy népképviselő, első pillanatban visszásnak látszó lépése, adott felvilágosítás nyomán kellő világban állíttatván az illetők elé, megnyugvásban részesülnek az ok nélkül aggódók. E meggyőződéstől vezéreltetve, tevém eddigi jelentéseimet s közlöm választóimmal magyar s tót nyelven a nevezetesebb okiratokat, s ugyan e meggyőződéstől vezéreltetve, jövök most körötökbe tisztelt választóim s polgártársaim, hogy búcsúszó gyanánt még egyszer elmondjam, „az országgyűlés mi okoknál fogva járt úgy el, a mint azt tévé, s miért Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, a jövő évnegyedes folyamra szándékolt megrendelésüket mentül elébb beküldeni szíveskedjenek, hogy a lapot felakadás nélkül megküldhessük.