Magyarország, 1861. szeptember (1. évfolyam, 203-227. szám)

1861-09-21 / 220. szám

1801 — I. évfolyam. 220. SZ. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DÍJA 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Ugyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 ájkrajczáron kaphatók. Szombat September 21. megjele­n ünnep- és vasárnapot, követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR ! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk .MAGYARORSZÁG 4 oct.—deczemb. 3 havi fo­lyamára ... 5 frt—kr. 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ A „Magyarország“ kiadó­hivatala. FEST, September 20. Külföldi szemle. A „bien merité“ Y. az „Indep.“ban, világosan rajzolja az osztrák politika állását. Helytelen dolog a bécsi lapok után ítélni, melyek egyligyű­ jóhiszemű­séggel beszélnek. Az osztrák polgárok roppant több­sége távolról sem érzi magát oly bizton­s­ágban, mint a bécsi centralisták. Míg ezek azon csalódásban él­nek, hogy Schmerling „a helyzet ura“ , előrelátó fér­fiak szerint, a baj csak most kezdődik. Az állammi­niszter úr, ki a raj­rat tagjai egy részének segélyével, a Bach-Sch­warzenberg rendszer végrendeleti végre­hajtója lett, a szabadelvűek szemében vak eszköz­nek látszik ugyanazon camarilla kezei közt, mely Ausztria múlt évi szerencsétlenségeinek szerzője. S a veszély annál nagyobb, mivel a külföld, a raj­ratbeli majoritás vélekedését, az osztrák szabadelvű németek gondolkozása kifejezésének tekinti. Ez azonban nem úgy van. A centralista párt tagjai a rajxrátban, most ugyanazon szerepet játszák, melyet a csehek 1848-ban. A szabadelvűség és alkotmány szine alatt, eszközül szolgálnak a reactiónak, hogy más után és más for­mában, folytassa azon politikát, melyet az események ünnepélyesen elítéltek. Ám a nép ösztöne nem csal, Schmerling és rájárasbeli barátai nem birják a tömeg rokonszen­­vét. Rokonszenve inkább a magyarok mellett van. Jód­ara, hogy e nemzet a Pécsi lapok naponkénti megtámadásainak tárgya, a nép nagyon jól tudja, hogy „lajtáninneni“ szomszédai, az ő saját szabad­ságának is a legjobb védője.A bécsi árny-alkotmány is, csak a magyarországi izgalom eredménye, mely miatt ugyanazon lapok,melyek most az alkotmányos szabad­ság bajnokainak hiresztelik magukat, a magyarokat javithatlan rakonczátlansággal vádolták. Ugyanazon emberek, kik ma oly felhordják orrukat, akkor azzal vádolák az „Indép.“t., hogy a magyar emigratiót szol­gálja, mivel hű tükre volt a magyarországi esemé­nyeknek, s mivel a régi rendszert lehetlennek állí­totta. De a valódi osztrák tudja, hogy ha saját alkot­mányos reformjait a magyarok kezdeményezése és kitartásának kell köszönnie, szabadság csak akkor lesz Ausztriában, ha Magyarország igényeit kielé­gítik. A raj­zaton kívül mindenki egyetért abban, hogy a Schmerling által felavatott reactio Ma­gyarország irányában megállapodásra nem jut, sőt maga az államférfin, mint haszontalanná vált eszközt, látja magát egyszer eldobatva, vagy legalább oly­­nemű metamorphosis alá kerülve, mely Bach minisz­tert oly híressé tette. Az ellenszenv az uralkodó politika ellen oly nagy, hogy Ausztria német tartományainak egyesü­lési iránya, a szabad és uniált nagy német ország­gal, —a mely irányt eltemetve hittek — újra kezd mutatkozni. Az egységi mozgalom iránt Német­országban, melynek regeneratióját Poroszországtól várják, mély rokonszenv van Ausztriában, s e rokon­­szenv annál nagyobb mértékben terjed, mennél gyön­gébb a bécsi kormány, előnyös helyzete elfoglalásában. A tömeg e német irányú, kedvező a magyarok igényeire, mivel­ tudja, hogy viszont a magyarok ked­vező indulattal vannak a német egység eszméje iránt. A Schmerling politikája által előidézett veszély e szerint kettős alakban mutatkozik, mivel úgy a né­metek mint a magyarok, jövő reményeiket egy térre, a monarchia teljes felbomlása — a forradalom terére vihetik. Ha mégis bizonyos magas körökben ez előtt szemet hunynak, ennek oka azon meggyőződés lehet, hogy a válságos pillanatban egy csapással végezhet­nek az „alkotmányosdival,“ melyet a raj­rát játszik. A keleten — Ausztria kapujában — készülő ese­mények, természetesen sok gondot adnak a bécsi ud­varnak, míg Európa, mindenekelőtt Olaszországgal foglalkozván, nem látszik annak oly nagy jelentőséget tulajdonítani. Bécsben attól tartanak, hogy a szláv és magyar nemzetiségek közt létező egyetértés folytán, Szerbia felkelé­s egy átalános forradalom jelszavává válik. E tekintetnél fogva került ismét szőnyegre a Magyarországgal való kibékülés kísérlete , de a Schmerling pártja, mely kéz alatt ugyanazon titkos befolyás által támogattatik, mely Ausztriában mindig oly hatalmas volt — iparkodik azt megakadá­lyozni. — Az államminiszter azt az ellenvetést tette, hogy Magyarországot nem lehet másképen meg­nyerni, ha csak mindent meg nem adnak neki, a mit kíván — ez viz az említettük „titkos befolyás“ mal­mára,­­mely conflagratiót kiván, mint 1858-ban óhaj­totta a háborút Francziaország ellen. Párisból írják, hogy Klapka tbnok Londonból oda érkezett s néhány napig Párisban időz, mielőtt Genfbe visszatérne —­ ha csakugyan visszatér. Az egyesült államok fővezérségével, miután arról Garibaldi le­mondott, Klapkát kínálták meg, ki meg lévén győ­ződve, hogy Magyarországnak a jövő tavaszig nem igen lesz rá szüksége, hajlandónak látszik, jeles szervező tehetségét az amerikai unió szolgálatában is megpróbálni. Belföldi szemle. Bihar m­egyének már említettük sept.18-dikai bizottmányi közgyűlésében e megye tisztviselői is lemondtak fizetésükről. A közgyűlés második napján több helytartóta­nácsi intézmény került szőnyegre, így többek közt az, mely udvari rendelet alapján a honvédegyletek föl­oszlatását hagyja meg. Erre vonatkozólag következő végzés hozatott: „Nem kiván a megye annak vitatkozásába bo­csátkozni, vájjon azok, kik a nemzetnek önvédelmi harczában nem csak részt, de munkaképességeket gátló sebeket is rejtenek, igényelhetnek-e nemzeti segélyezést. A hálát, ha egyesek keblében tisztelni kell, nemzet szivéből sem lehet kiirtani. Mentségeket sem kiván felhozni a megye azon vádak ellenében, melyek a honvédsegélyző egyesületek működéseit oly kárhozatos és veszélyes színben tüntetik fel. Ha e vá­dak valók volnának, a kormány, mely ily vétkes me­­rények irányában a törvény súlyát felhívni s egyesek­nek esetenkénti feleletre vonatását eszközölni elmu­lasztotta volna, önmagára is vádat mondana ki. Azon szempont, miből a megye a kérdésben forgó társula­tokat tekintendőknek véli, egyedül a jótékonyságnak és emberszeretetnek szempontja. Ez azon legszentebb érzelem, mely öszhhangzólag a keresztyén hit elvével, még ellenségeinkkel is jót tenni tanit. Ez azon alap, melyen a honvédsegélyző egyesületek is alakultak és működnek, midőn a keresetképtelen honvédeknek, kik egyébünnen segélyre nem számíthatnak, a könyö­­rü­letesség filléreiből ápolást nyújtani i igyekeznek. Ez azon indok, mely fájdalmas megilletődést kelt a me­gyében, midőn ily tisztán jótékony czélu társaságok fölött, miket, ha nem léteznének, magának az állam közbiztosságának érdekében kellene fölállítani, a megsemmisítés hatalom­ szavát hallja kimondatni ; tekintetbe vétetvén, hogy a megyebeli honvédse­­gélyző társulat, mely hatósági engedély mellett és köztudomású, megerősített szabályok nyomán ala­kult, merőben ily jótékony intézetet képez; tekintetbe vétetvén, hogy az ily egyesületnek megszüntetése semminemű törvényre, melynek pedig alkotmányos országban minden intézkedés alapjául kell szolgálnia, nem alapítható; tekintetbe vétetvén, hogy oly kárho­zatos irányú egylet, milyenről a jelen közintézmény rendelkezik, a megye körében nem is létezik, ezek­nél fogva kijelenti a megye, hogy a közintézmény ál­tal sürgetett megszüntetésnek sem helyét, sem szük­ségét fenforogni nem látja.“ A helytartótanács azon intézményeire vonatko­zólag, melyek a megyei költségvetés fölterjesztését rendelik s a házi adó további beszedését a pénztári tisztviselőknek személyes felelet terhe alatt megtilt­ják, a bizottmány újólag kijelenté a törvényekből fo­lyó előbbi határozataihoz való ragaszkodását, vala­mint az egyes tisztviselőkre hárítni szándékolt felelős­ség elleni tiltakozását. A megye költségein egyes bizottmányi tagok tettek önkénytes adakozásokat, azonkívül a háziadó­val még hátramaradtak körlevél által fizetésre fognak fölszólittatni. A legközelebbi közgyűlés nov. 6-dikára van kitűzve. — Turóczmegye bizottmánya e hó 12-dikén megnyílt közgyűlésében az országgyűlés egész eljá­rását helyesnek, törvényeinkkel öszhangzónak s a nemzet hálájára méltónak nyilatkoztatta. Deáknak, Apponyinak és Ghyczynek elismerést nyilvánítottak. Smolkához köszönő-levelet intéznek. — A bélyegsze­dés miatt, melyre a rózsahegyi cs. kir. pénzügyigaz­gatóság a megyét fölszólította, fölirnak. — Buda városa hatósága e hó 19-dikén tartott közgyűlésében elhatározta, hogy Smolkához köszönő levelet intéz. — Pozsony városa hatóságának sept. 16-kán folytatott közgyűlését több helytartótanácsi intéz­mény fölolvasása keserítette el: igy például az, mely a honvédegyleteket betiltja; aztán a mely az ország­­házát a cs. pénzügyigazgatóság rendelkezése alá bo­csátva, a városi törvényszéket onnan kiparancsolja ; végül még az, mely jelenti, hogy a pozsonyi polgárok­tól 1848-ban elszedett, újabban visszaigért s vissza is kivánt fegyverek — nincsenek meg. A közgyűlés, te­kintettel Kempen 1848-diki parancsnok kibocsátvá­­nyának ezen világos szavaira : „a fegyverek annak rendje szerint el fognak tétetni, s annak idején me­gint visszaadatni,“ ez ügyben fölir a helytartótanács­hoz, hogy vagy a fegyverek adassanak vissza, vagy pénzbeli értékük fizettessék ki. — Sze­rém megye is szedi már területén a házi adót, a­mitől legújabban a magyarországi megyéket eltiltották. — Zágráb városa községtanácsa Vuk Karad­­sics Istvánt és Ljubisát a város tiszteletbeli polgáraivá választotta meg. Ugyancsak Zágrábból az ottani német hivatalos lap azt mondja, hogy Varasd megye azon határzatáról, mely szerint az országgyűlést fölkéri, adasson számot a tavaly Magyarországból a szűkölködő horvátok számára küldött pénzekről, ott semmit sem tudnak. Megjegyzi egyszersmind, hogy a pénzekről annak idején nyilvánosan számoltak, de azt szeretné tudni, hova lett azon 14,831 ft 31 kr, melyet a horvátok ja­vára Magyarországban rendezett jótékony sorsjáték eredményezett ? Az adó katonai behajtását sept. 15-kén újra megkezdték. Csengery Imre beszéde a biharmegyei közgy­ű­­lésben, sept. 18-án, Mielőtt helyemet, melyet a tisztelt vármegye kegyessége számomra betöltetlenül hagyott fen, leg­forróbb köszönetem ismétlésével visszafoglalnám: le­gyen szabad rövid visszapillantást vetnem a lefolyt országgyűlésre, melynek én is egyik igénytelen tagja valék. Ez országgyűlésnek, mellőzve egyéb politikai conjuncturákat, már kezdete is igen sötét, igen borús volt. Temetések nyitották azt meg, temetések minek más t­ragoediáknak csak utolsó jeleneteit szokták elfoglalni. Eltemettük azt, kit közönségesen a tör­vényhozás Nestorának neveztünk: P­a­l­ó­c­z­y Lászlót, az egyszerű, az őskori magyar becsületességnek egyik példányát, azt a P­a­l­ó­c­z­y Lászlót, kiről a képviselőház határozatilag jelentette ki, hogy a haza háláját, és a képviselőház köszönetét kiérde­melte. S ki hitte volna, hogy e szavak, melyeknek jegyzőkönyvbe foglalása épen az én örvendetes fel­adatomul jutott, oly hamar sír­ i­attá változzanak, és néhány nap múlva már a közösen gyászolt halottnak koporsójára illesztessenek ? — Eltemettük a férfiút, kinek sírját a nemzet állta körül, s kinek az a sors ju­tott, hogy hosszú számkivetettségének gyötrelmei után halni jöjjön vissza a hazába. Végzete az gyak­ran a nagy szellemeknek, hogy valamint kiemelke­­dettségöknél fogva, úgy kimúlásukban is hasonlítsa­nak az óriási tölgy­fához, melyek ritkán hullanak el a természetes enyészet utján, hanem a fejsze csapá­sai alatt, vagy vihar által dőlnek el. S mig Julius Cae­sarról írva maradt, hogy nagylelke csak huszonhá­rom seben keresztül, melyeket a Brutusok és Cas­­siusok kezei okoztak, térhetett ki testéből. Teleky László roppant szelleme egy seben át költözött el, de ezt az egy sebet, mintha ily élethez másnak joga sem lett volna, oly kéz adta, minő az övé volt. Ily szomorú előjelek után kezdette meg műkö­dését az országgyűlés. S tudva van, miképen utasít­­tattak el a nemzet törvényes kivánatai azon legma­gasabb leirat által, mely az uralkodó Felséghez inté­zett elsőbb felírásra keletkezett. Tudva van, miképen oszlattatott fel, a második felirat következtében az or­szággyülés, mely létezésének végső perczeit is az alkotmányos jogok megóvására használta fel. Róma híres államférfia, egy veszélyes összees­kü­vésnek nem egészen törvényes eszközökkel történt elhárítása után, a törvények megtartása iránti eskü­tételre hivatván fel, esküt ten, hogy megtartotta a respublicát. Az országgyűlés, ezzel ellentétben, es­küdhetik, hogy nem eszközölhette ugyan az alkot­mánynak visszaállítását, de megtartotta a törvénye­ket. S épen ez volt az országgyűlésnek egyik feladata, egyik — ha nekem úgy szólnom szabad — érdeme. Nem áldozott fel semmit a nemzet jogaiból, nem ej­tett legkisebb hard­ot és homályt a nemzeti becsüle­ten. Nem adhatta fel a törvényes tért, melyen kivü­l a nemzet számára nincsen üdv. Nem léphetett a ke­gyelmi térre, és az od­royrozás mezejére, mely semmi biztos alapot nem nyújt. A szövetségi tizparancs igéi úgy szólnak, hogy tiszteljük apánkat és anyánkat, hogy hosszú életűek lehessünk e földön. Épen így mondhatni el kormánynak és nemzetnek, hogy tisz­teletben kell tartaniuk a törvényeket, ha tételeket biztosítani és fentartani akarják. De az országgyűlés nemcsak megtartotta a tör­vényeket, hanem azok számára általános elismerést és méltánylatot is vívott ki, s az alkotmányos chartára kezesül megszerezte, a hatodik nagyhatalmat, a világ közvéleményét. Magyarország történelmi jogainak és alkotmányának folyvást megvolt ugyan saját fényök és értékek, de csak úgy, mint a földben rejlő gyé­mántnak, melyet a világ nem ismer. A tizenkét év sara, s az absolut rendszer rozsdája még több üledé­ket rakott azokra. S íme az országgyűlés ujjai alatt a drágakő visszanyerte fényét és értékét, és megnyerte a közbecsülést, mert ismeretessé lett. Feloszlattatván végre az országgyűlés, a nem­zet sorsát magának a nemzetnek kezébe tette le. — Egy orosz rege azt beszéli, hogy az orosz vízbe esvén, védszentet hívta segélyül, s ettől azon feleletet kapta: „megmentlek, de mozogj magad is.“ Ez azon elv, mit a nemzet, valamint eddigi eljárásában követett, úgy jövőben is követni hivatva van. A hatalom, midőn az országgyűlést eloszlatta, a nemzetre hivatkozott. Az országgyűlés tagjai, midőn küldőik körébe visszatér­nek, ismét a nemzetre hivatkoznak. Most tehát a nem­zettől függ az elhatározás. És a nemzet, mely a törté­nelem tanulságait, s a jelen pillanat intését mindig megértette, — a nemzet, mely a közelebbi évek alatt a politikai érettségnek és az egyetértésnek oly fé­nyes jeleit adta, — a nemzet, melynek alkotmánya és törvényei saját vérével vannak egybeforradva, — a nemzet bizonyosan úgy fog nyilatkozni, a miként azt múltja és jövője igénylik. Mert hinnünk kell és lehet, hogy a nemzetnek minden tagja szivébe véste a szavakat, miket az országgyűlési feliratok szerke­­zete, a haza öröme és dicsősége, a válságos napokban providentialis küldetéssel birni látszó férfiú, a nép ér­zelmeinek nyelvet adó, s a nemzet szivének dobbaná­sait a trón zsámolyáig felvezető Deák Ferencz akként fejezett ki: „a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják ; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga le­mondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, mindig kétséges.“ Mi, kik az országgyűlésnek tagjai valánk, nyu­­godtan várjuk küldőinknek és a nemzetnek ítéletét. Nehéz időkben súlyos feladat jutott nekünk. S midőn ily körülmények között is, az alkotmányos törvények­nek védelmére szavunkat emeltük: meg vagyunk győ­ződve, hogy kötelességünket teljesítettük, és csak­is kötelességünket teljesítettük. Voltak talán némelyek választóink körében, kik elküldetésü­nk napján azt remélték, hogy mi, mint újabbkori argonauták, pályánkról az alkotmányosság és szabadság aranylevelével térendünk vissza. Mi e kincset nem hozhattuk haza magunkkal. De elmon­dottuk, miképen mi a nemzeti függetlenségnek és al­kotmányosságnak tiszta szinaranyát bírtuk és akar­juk birni. Elmondottuk, miképen nekünk semmi kö­zünk sincsen az alkotmányosság alchymistáival, kik e nemes érczet az ösz-állam és birodalmitanács-féle vegyitékekből előállítani hijába kisérlelgetik. Voltak mások, kik úgy küldöttek el bennünket, mint az özönviz idejekori bárkából a galambokat: hogyha valahol száraz földet és megállapodást talál­hatunk, a béke olajágát hozzuk vissza kezeinkben. Mi visszatértünk, és az olajág hiányzik kezeinkből. És en­nek hiánya intő jel, miszerint a viharnak, mely az állam hajóját oly régóta hányja és veti, még nincs vége, s a hajó még folytonos hullámzásoknak, még további próbálgatásoknak leend kitéve. Ám jöjjön, a­minek jönnie kell! Mi mindnyájan, választók és választottak a kik valánk, egyesülünk újra bajainkban, egyesülünk küzdelmeinkben. Az erőt mérséklettel fokozva, teendü­nk mindent a törvények korlátai között. Fel nem adva semmit, koczkáztatni is nem fogunk semmit. Az alkotmányos törvényeknek ez idő szerint egyedüli menhelyét, az ős megyei szer­kezetet mindaddig, de csak­is addig fentartani és megőrzeni fogjuk, míg azt a törvények és a becsület engedik. S valamint az első keresztyének, a keresz­­tyénség kezdő századaiban, az üldözéseket és szenve­déseket komoly nyugalommal, s Isten nevének és szent zsolozsmáknak zengésével tűrték és fogadták, úgy mi is, minden netalán bekövetkezhető megpró­báltatások között, tűrni fogunk férfiasan és méltóságo­­san, tűrni fogunk törvényeinkért, tűrni fogunk a tör­vények szentirására való hivatkozással. Az nem lehet aztán, hogy miként az első keresztyének kitartását a keresztyén vallás elterjedése és felvirágzása kö­vette, úgy a mi, törvények iránti állhatatos ragaszko­dásunkat is ne kövesse a szabadság evangéliumának diadala, és az alkotmányosság húsvéti feltámadása. Jelszavunk addig : „törvény és türelem.“ Imádságunk : „éljen a haza!“ az B. Podinaniczky Frigyesnek 1861-diki Pesten tartott országgyűlés­ről szóló követjelentése. Tisztelt választóim s polgártársaim ! Az 1848-ki törvények által a rendi képviselet népképviseletté változván át, egyszersmind ez utóbbi elvből kiindulva, megszűntek az utasítások s ezek nemlétében a követi jelentések is. — A népképviselő első s fő kötelessége, hogy meggyőződését, a haza javát s a meglévő vagy felmerülő körülményeket fon­tolóra véve, függetlenül, nem tekintve sem népszerű­séget, sem mellék­érdeket, tegye meg kötelességét ott, hová öt hivatása h­elyezé. A változott körülmények dac­ára is, úgy voltam s vagyok meggyőződve, hogy a népképviselők közül azok, kik választó­kerületek minőségénél fogva azt tehetik, helyesen cselekednek akkor, midőn lehetőleg szoros s szívélyes összeköttetésben maradnak válasz­tóikkal, mi­által vajmi gyakran félremagyarázatok el­kerülhetők, míg máskor a törvényhozói testület vagy népképviselő, első pillanatban visszásnak látszó lé­pése, adott felvilágosítás nyomán kellő világban ál­líttatván az illetők elé, megnyugvásban részesülnek az ok nélkül aggódók. E meggyőződéstől vezéreltetve, tevém eddigi jelentéseimet s közlöm választóimmal magyar s tót nyelven a nevezetesebb okiratokat, s ugyan e meg­győződéstől vezéreltetve, jövök most körötökbe tisz­telt választóim s polgártársaim, hogy búcsú­szó gya­nánt még egyszer elmondjam, „az országgyűlés mi okoknál fogva járt úgy el, a mint azt tévé, s miért Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, a jövő évnegyedes folyamra szándékolt megrendelésüket mentül elébb beküldeni szíveskedjenek, hogy a lapot felakadás nélkül megküldhessük.

Next