Magyarország, 1861. október (1. évfolyam, 228-254. szám)
1861-10-10 / 236. szám
186! — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓHIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. ía-.mj«niOK^er.xv:i^£ea*r.vv.-.i-5:u\U'amfrraK*>»v*»jíaro®mvwirj!'r^ T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK BÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Estyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 újkrajczáron kaphatók. 236. sz. Csütörök October 10. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. FEST, October 9. Külföldi szemle. Az emberi természetben rejlik, hogy kevéssé bajlódunk a finom különbség-tételekkel s ami történik, azt tényül elfogadjuk. így vagyunk a compiégnei találkozással, látjuk a különböző hatást, melyet a különböző felekre tesz, kivált azon mellékkörülményeknél fogva, melyek e látogatással szoros összefüggésben lenni látszanak — így a „Times“ polemikus czikke, így a „Rajna és Visztula“ czimü röpirat. A „Times“ polémiája a compiégnei találkozás ellen, az által el van ítélve, hogy Napoleon császár, királyi vendégének először is e lappal kedveskedett — oda tetette azt, a legfrisebb újságokkal együtt, olvasó-asztalára. — Vilmos király ő felsége mulathatott rajta, hogy az a lap, mely különben oly meleg pártfogója az angol-franczia szövetségnek, hogy felhúzta egyszerre árboczára az ellenkező színeket. — Látható egyszersmind: mit várhat a „hűséges szövetségitől, melyet a poroszoknak ajánl. — Azt nem írják, oda volt-e téve a fejedelmi vendég olvasóasztalára a „Morning Post“ is — a Palmerston közlönye megnyugtathatá vala ő felségét, ha a Times polémiája által csak egy perezre is zavarba jöhetett volna. A „Post“ semminek sem örülne inkább, mint egy „angol-franczia-porosz szövetségnek.“ Ezzel untig elég van mondva. De hogy a tele pohárba az utosó csepp is becsorduljon, a kölni lap sem késik a „Times“-nek tiszta bort önteni. „A city lap polémiájában — úgymond — egy pár igazság sok tévedés közé van keverve. Ha Francziaországnak szándéka volna Németországnak ártani, mint a „Times“ állítja, hogy szövetkeznék épen akkor Poroszországgal, mi a citylap szemében a szálka ? Örvendünk azon elv beismerésén, hogy Anglia és Poroszországnak közös érdekeik vannak s igy a szövetség köztük természetes ; de nem kevésbé örvendünk ama nyilatkozaton, mely a Szajna partjáról jön, hogy a Rajna nem természetes határa Francziaországnak!“ — ítélje meg a „Times“ , melyik „öröm“ áll itt comparativusban ! A „Rajna és Visztula“ röpiratról e lapok már nyilatkoztak. Mi itt csak azt a jelenséget kívánjuk felemlíteni, mit egy bécsi levélből, s egy bécsi lapból olvasunk. A bécsi levél azt mondja: „az osztrák cabinet meg van tiződve azon roppant befolyástól, melyet Napoleon neve az osztrák birodalom keleti tartományaira gyakorol, s azon népszerűségtől, melyben a franczia császár Magyarországon részesül. Megfogható, hogy e hangulatot a bécsi cabinet közönynyel nem veszi s Hübner báró hirtelen elutazása Párisba összefügg a compiégnei látogatással.“ — Azonban mi köze e bécsi levélnek a „Rajna és Visztula“ czimü röpirattal ? Megfelel erre az „O.D.P.,“mely azt mondja, hogy „Lengyelország visszaállítása“ ama röpiratban, csak „villámhárító“ — mintha mondaná : Ausztria felbontásának gondolata rejtőzik e fátyol alatt. Minden gyanú nélkül fel lehet tenni az „0. D. P.“-ről ezt a háttérgondolatot, mivel titkolja bár, fél mégis a „Rajna és Visztulától , melyet „államirat“-nak tart s azzal biztatja magát, hogy Landau és Saarlouis bekeblezését nem fogná Anglia összedugott kézzel nézni, mint Savoya és Nizza annexióját — az indiai gyarmatok felkelése miatt — nézte. Nem akarunk sem az „Ost. D. Post“ra jobban ráijeszteni, sem azok véleményének ellenmondani, kik a sokszor említett röpirat minden órán megczáfoltatását várják, hogy az „nem hivatalos eredetű“ : mindamellett lehetetlen észre nem vennünk, hogy Francziaország igénye a Rajna-határokkal szemben oly szerény alakban van feltüntetve, hogy arról még azt sem lehet mondani, mintha Napóleon az 1815-ki bécsi szerződést, az első párisi béke feltételei szerint akarná módosítani, mely Hollandot s az egész bouilloni grófságot Francziaország kezében hagyta. Ezuttal csupán a szerény követelésre kívántuk az olvasót figyelmeztetni. Ami magát a compiégnei találkozást illeti, az a legszivélyesebbnek mondható. Vilmos király megcsókolta a cszászárné kezét s megölelte a kis császári herczeget. Minő csók, minő ölelés olyan-e mint a közönséges halandó ölelése, vagy egy birodalom fog alatta összeroppanni s romjain egy másik megelevenedni? Ez a Sibilla könyve — mi csak annyit tudunk, hogy csók és ölelés: „becsteljes“ volt. Miután a hires spanyol pártvezér Borjes úr, ki Julius Caesarral elmondhatja : „jöttem, láttam és elmentem“ nem tehetett valami nagy kárt Nápolyban, II. Ferencz Königsbergben készül Victor Emanuelnek alkalmatlankodni, oda küldvén képviselőjét Stratella liget a porosz király koronázására. Világos dolog, hogy a herczeget, Victor Emánuel küldöttje, della Roccamarquis-val együtt, porosz király ő felsége nem fogadhatja, mert akkor elismerné, hogy nem Victor Emánuel, de Ii. Ferencz Nápoly uralkodója. Hát már most mi lesz ebből a világrázó etiquette kérdésből ? Egyszerűen majd azt írják Stratella hgyek: menjen a „Stradella“ operába, della Roccának meg, hogy jöjjön a koronázásra — egyszerűen mint Victor Emanuel képviselője, ha t. i. Poroszország akkoráig az olasz királyságot el nem ismeri. Belföldi szemle. — Fiume városa népe nagyon föl van háborodva azon tizenhat képviselő ellen, kik a képviselői állást (mely eredetileg 52 polgárt illet) a kir. biztos kivonatára elfogadták, s a választók jelenleg óvást írnak alá azon czim ellen. Ez óvás következő: „Midőn értesülünk, hogy szándékba van véve, összevonni a helyhatósági képviseletet, s az illető működést és hatáskört a nagyságos királyi biztos doljai Daubachy úr által kiválasztott bizonyos számú képviselőkre bízni : mi alólirtuk, a rovásunkra történő újítás ellen, mely az alkotmányos és képviseleti formákkal össze nem fér, tiltakozunk, és a közvélemény ítélőszéke előtt ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindazok, akik a mi egyenes szavazatunk által nem rendelt tisztségekből valamit elfogadnak, az elfogadás kerezétől fogva bizalmi szavazatunktól s a mi képviselőink rangjától megfosztva tekintsék magukat, mivel ily módon nem egyebek többé, mint a hatalom kiküldöttei. Fiume, sept. 26. 1861. „Fiume szabad város és kerület választói.“ — Pest városa tanácsa, a hyprimással egyetértőleg, elhatározta, hogy a város területén levő róm. kath. egyházak pénzei a városi letéthivatalban őriztessenek s mint más jótékony intézetek tőkéi, hatósági kezelés alatt legyenek. Elhatározta egyszersmind, hogy a karmelitáktól elhagyott temetői zárda halottkamrává alakittassék. A dgprimásnak e zárda építésére fordított költségei visszatérittetnek. — Szolnokból írják, hogy ott e hó 4-dikén másodszor megkezdték az adó katonai behajtását. Az első erőszakos végrehajtást májusban pünkösdkor kezdték meg. — Krassómegyéből írják az „Alföldinek : Krassómegye egyik járásában szombaton múlt egy hete, a szolgabiró a járásbeli jegyzőket és falubirákat magához rendelé. De azok közül csak egyetlen egy jegyző jelent meg, biró pedig egy sem. Délután egy a bírák közül hozza a főbíró parancsát vissza, melyre az adóbehajtók részéről hátiratolva ez volt németül írva : „Minekutána az adószedő biztosság munkálatát megkezdé, nem lehet és nem szabad a községbiráknak a szolgabirónál megjelenni.“ Aláírva : „Special Steiereintreibungs Commissions-Vorstand, Barbus.“ A reá jövő szerdán a szolgabiró csakugyan egybegyüjte néhány jegyzőt és bírót, de egy financz oberaufseher: Leokuseszti, még három financzczal, két zsandárral és egy gyalog katonával feltüzött szuronyokkal megjelent és az udvaron állóknak kinyilatkoztatá, hogy azt, a ki a megye adóját szedni vagy fizetni merészli, vasba vezeti és Temesvárra küldi; s miután a szolgabiróhoz bemenvén, ezt neki is elmondá, s a szolgabiró őket udvarából elutasitá, az utczán a vezér igy nyilatkozott : „Majd véget vetünk ennek az oláh gazdálkodásnak.“ lekötelezettje Gróf Forgách Antal. Pest, oct. 9. A bécsi Reichsrath el van napolva és pihen. Mit tett ezen testület öt havi tartama alatt ? Kieszközölte-e az örökös tartományok számára azon biztosítékokat, melyek nélkül alkotmányos életet képzelni sem lehet? Van-e ott most már miniszteri felelősség, sajtószabadság, egyesülési jog, biztosítva van-e a személyes szabadság stb ? Dehogy van, dehogy van! De legalább a jövő évi költségvetést megvizsgálta, az adókat megszavazta, s a pénzügyben egyébként is intézkedett a Reichsrath, s ezzel parlamenti legsarkalatosb jogát gyakorolta? Szó sincs róla. Sokkal fontosb teendői voltak, semhogy ily másodrendű tárgyakkal bíbelődhetett volna. A Reichsrath többsége a febr. alkotmányt „ne bántsd virág“nak nyilatkoztatta, s ennek folytán bizalmat szavazott az államminiszternek, Magyarországgal szemben követett politikájáért, melyet mindennek — csak a közeledés és engesztelődés politikájának nem lehet nevezni, ám eddig ezt ismerte feladatának a Reichsrath! Schmerling lovag következőleg okoskodott: „ salus reiprablicae suprema lex esto “ ; atqui: a febr. alkotmány keresztülvitelétől függ a salus reipublicae: ergo: a febr. alkotmány suprema lex esto.“ E Syllogismus diadalának köszönhetjük azt, hogy a febr. alkotmány az egész birodalomra nézve állami alaptörvényül kiáltatott ki a hatalom által, és hogy a bécsi kormány és hívei a magyar corpus jurist tiszteletre méltó ódonságnak tekintik, mely legfeljebb arra való, hogy a bécsi múzeum régiségtárában pompázzék. Schmerling lovag továbbá úgy okoskodott, hogy: „szent kötelesség az állam jóllétéről, habár talán sértőleg s igen mélyreható módon gondoskodni.“ A Reichsrath többsége erre is reá mondta az „Ament“, és az államminiszter szóval is, tettel is bebizonyító, hogy ezen, általa kimondott elvet, melyet kétségkívül az „állameszély“ iskolájában tanult meg, különösen Magyarország ellenében teljes mértékben hajlandó alkalmazni. Ki ne emlékeznék vissza azon órára, melyben az államminiszter egy tisztelgő küldöttség előtt úgy nyilatkozott, hogy : „Magyarország veszélyes lázban van.“ Ki felejthetné államminiszter úr nagy beszédének azon helyét, melyben a magyar nemzetet „a fejedelem által ránczbaszedett pártütő nemzetnek“ nevezte! Hogy pedig Magyarországról „igen mélyreható módon“ gondoskodik, azt mindnyájan mélyen érezzük. Amely kormány alkotmányunk érvényét tagadja, országunk területi és politikai épségét megsérti, és municipális szerkezetünket a bizottmányok és képviselőtestületek szétoszlatásával megsemmisíti, az oly kormány ugyancsak mélyreható módon intézkedik rólunk. De miután, mint tudjuk, még az erőszakos rendszabályokat is többnyire a siker szokta igazolni, az a kérdés merül most fel, vajjon az osztrák kormány rendszabályai mellett a siker teljes eredmény ténye harcol-e? Képes volt-e ezen kormány hazánkban az anyagi erőn kívül, mely rendelkezésére áll, az erkölcsi erőnek még csak árnyékára is szert tenni? Van-e itt bármi csekély pártja is, melyre támaszkodhatnék ? Nem látjuk-e, hogy a municipium-oszlató biztosokat s az alkotmányos tisztviselők helyébe léptetendő egyéneket még a letűnt bureaucratia köréből sem sikerült eddig előteremtenie? Ellenkezőleg azt látjuk, hogy a kormányzat körében is mindaz, mit még magyarnak mondhatunk, tiltakozik a bécsi kormánynak szóban forgó politikája ellen. És mint állnak a dolgok a Lajthán túl? Még a centralisták tábora is napról napra fogy, s alig van már többé kevésbé független hirlap, mely a febr. alkotmány keresztülvitele iránti kételyeit ne nyilvánítaná. A febr. alkotmány revisiójának szüksége, melyről a központosítás bálványimádói még nemrég hallani sem akartak, most már vezérczikkeik főtárgyaként szerepel. S mit tesz a kormány mindezen komoly jelenségekkel szemben? Üldözés tárgyává teszi a lajthántúli sajtónak azon közlönyeit, melyek a közvélemény szavát hangosan, s a kormánynak visszatetsző módon fejezik ki. Ama sajtótörvényi javaslat, melyet a bécsi minisztérium legújabban beadott, a bécsi sajtó nyilatkozatai szerint sem olyan, hogy a közönségben az alkotmányos élet tartóssága iránt bizalmat ébreszthetne. És Európa közvéleménye nem úgy nyilatkozik-e, hogy az osztrák kormány, tervei keresztülvitelére a legszerencsétlenebb eszközöket választotta! Itt nem is azon külföldi közlönyöket értjük, melyek az általunk többször dicsért osztrák alkotmánynak határozott ellenei, hanem azokat, melyek nem bánnák, ha a bécsi kormánynak sikerülne azt a magyarokkal szép szerével elfogadtatni. Nem hisszük, hogy az angol kormány ily tényekkel szemközt hajlamot és bátorságot érezzen egy angol-osztrák szövetségnek legszendébb megkisértésére is , mert ahoz több kell, mint például: Roebuck urnak s a „Herald“-nak Ausztria érdekében történt nyilatkozatai. Ausztria kormánya mindezek daczára sem tágít, hanem folytatja törvényhatóságaink megsemmisítésének egy részről könnyű, más részről igen nehéz munkáját. Valóban azt kell kérdenünk: hány magyar törvénynek mellőzése, megszüntetése — alkotmányunk hány oldalróli megsértése — szóval: mennyi súlyos áldozat kívántatik tulajdonkép ahoz, hogy a februári „alkotmány“ az egész birodalomban életbe léphessen ? És quousque tandem-------? E kérdésünkre megtalálhatjuk a kormány feleletét az államminiszter ismeretes beszédjében, melyben többek közt ez áll: „én azt mondom, hogy az a boldog, ki birtokban van, s még senkinek sem tanácsolták azt, hogy hagyjon oda egy házat, míg oly boldog, hogy abban megtarthatja magát.“ De ha ama háznak igen nagy, talán nagyobb részét nem jog szerint tartja elfoglalva az illető, szégyenére válhatik-e az, ha ama házrészt, nagyobb bajok elhárítására, önkényt hagyja oda ? Ha ezt nem teszi, az abból folyó per költségeit talán azok is fognák fizetni, kik a házfoglalás cselekvényét nem pártolták, sőt ellenezték. A perköltséget a birodalom népei fognák fizetni, uraim! ezeknek szavát is meg kellene tehát hallgatni. Ami pedig államminiszter úr azon észrevételét illeti, hogy ,,a jó tábornok egy előnyös állást oda nem hagyhat ama lehető kilátás kedvéért, hogy azt talán másnap rohammal vehetendő be, talán 10,000 holttest árán;“ — erre az az ellenészrevételünk, hogy nem minden előnyösnek vélt állás valósággal az. Mi azt látjuk, hogy a bécsi kormány jelenlegi állásának megvédése roppant sokba — minden bizonnyal többe kerül, mint amennyi előnyt amaz állás nyújt; mert ezen állásnak megvédése és megtartása csak a törvényszerűség feláldozásának árán kísérthető meg; a törvényszerűség tiszteletben tartása nélkül pedig Ausztria hova jut? Joannovics György: A Királyhágón túlról. A kormánynak tetszett a LUadóo torára lépni. Megtiszteljük a kormányt azon feltevéssel, hogy nem kötözi össze kezünket lábunkat, s ha minden erővel megtámadja a törvényt, megengedi nekünk, hogy mi a hazafi hűségével védhessük azt. Itt ennélfogva minden hazafi, minden magyar, székely, szász és román, ki nem Bécsből, nem Schmerling úrtól várja hazánk boldogságát, ki nem Papin, Schmidt, Manger és Mocsonyi urakban találja fel az önzéstelen hazafiság, a tiszta érdek megtestesülését, kezet fog egymással a törvény védelmére. A kormány azt mondja, hogy az országgyűlés szükséges, mi azt feleljük, hogy az országgyűlés törvénytelen. És miért szükséges? Nem szünteté meg az 1848-ki törvény az urbériséget? nem lett-e a törvény előtt már akkor mindenki egyenlő? nem vált-e közös tulajdonná minden politikai jog, egyenlő minden vallás ? Miért szükséges ? Szükséges azért, mert Schmerling urnak erejét a nemzetek meghasonlása teszi, mert ha sikerülene neki a választások alkalmával a meghasonlást felidézni, Magyarország gyengébb lesz. És vannak sokan, kik nem is az országgyűlésnek Schmerling úr által óhajtott eredményében látják végczélját a kormány eljárásának, hanem ezért a választások valószínű és legközvetlenebb következésében látják. Elkerülhetlen ugyanis, hogy a választások alkalmával a jelölteikhez ragaszkodó felek közt összeütközés ne támadjon. Ez összeütközések könnyen kiindulásaivá válhatnának a fajháborúnak, mert a felhevült nép fogékonyabb az izgatás szavaira, mint a most csendes, szemlélő, gyanakodó nép. Már csak ez okból is tanácsosnak tartják sokan, hogy a törvény hívei, ha a dolog választásra kerül, maradjanak távol a választástól. De így, mondják mások, Schmerling úr eléri másik czélját, megalakítja a Reichsratliba választó országgyűlést. Az országgyűlés törvénytelen, így annak minden ténye is az. És ha ezer követet küld is ez országgyűlés a Reichsratliba, mit nyert vele Ausztria ? A világ tudni fogja, mily elemekből alakult azon országgyűlés, mely e Reichsrathokat küldé. Erősebb lesz-e Schmerling úr állása, melyet ekkor is csak a kisebbség támogat? És lesz-e azért a külföld előtt több hitele, mert egy-két román és szász követtel több ül a Reichsrathban ? Míg Magyarország nem fog megjelenni a birodalmi tanácsban, addig a ki r m. kir. udv. kanczellártól következő levél érkezett gróf Károlyi Istvánhoz, mint Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megyék helyettes főispánjához. 14524. sz. Méltóságos gróf ur Ő cs. k. apostoli Felsége Méltóságodnak főispáni helytartóságáról való lemondását legkegyelmesebben elfogadni s Pestmegye főispáni helyettesévé Kapy Ede cs. kir. kamarást méltóztatott kinevezni. Miről Méltóságodat ezennel értesíteni szerencséltetem. Méltóságodnak Kelt Bécsben October 8-kán 1861.