Magyarország, 1861. október (1. évfolyam, 228-254. szám)

1861-10-10 / 236. szám

186! — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓHIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. ía-.mj«niOK^er.xv:i^£ea*r.vv.-.i-5:u\U'amfrraK*>»v*»jíaro®mvwirj!'r^ T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK BÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegd­íj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Estyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 újkrajczáron kaphatók. 236. sz. Csütörök October 10. ME­G­JELE­N ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. FEST, October 9. Külföldi szemle. Az emberi természetben rejlik, hogy kevéssé bajlódunk a finom különbség-tételekkel s a­mi törté­nik, azt tényül elfogadjuk. így vagyunk a compiégnei találkozással, látjuk a különböző hatást, melyet a kü­lönböző felekre tesz, kivált azon mellék­körülmények­nél fogva, melyek e látogatással szoros összefüggés­ben lenni látszanak — így a „Times“ polemikus czikke, így a „Rajna és Visztula“ czimü röpirat. A „Times“ polémiája a compiégnei találkozás ellen, az által el van ítélve, hogy Napoleon császár, királyi vendégének először is e lappal kedveskedett — oda tetette azt, a legfrisebb újságokkal együtt, ol­vasó-asztalára. — Vilmos király ő felsége mulat­hatott rajta, hogy az a lap, mely különben oly meleg pártfogója az angol-franczia szövetségnek, hogy felhúzta egyszerre árboczára az ellenkező színeket. — Látható egyszersmind: mit várhat a „hűséges szövetségitől, melyet a poroszoknak ajánl. — Azt nem írják, oda volt-e téve a fejedelmi ven­dég olvasó­asztalára a „Morning Post“ is — a Pal­merston közlönye megnyugtathatá vala ő felségét, ha a Times polémiája által csak egy perezre is zavarba jöhetett volna. A „Post“ semminek sem örülne inkább, mint egy „angol-franczia-porosz szövetségnek.“ Ezzel untig elég van mondva. De hogy a tele pohárba az utosó csepp is becsorduljon, a kölni lap sem késik a „Times“-nek tiszta bort önteni. „A city­ lap polémiájá­ban — úgymond — egy pár igazság sok tévedés közé van keverve. Ha Francziaországnak szándéka volna Németországnak ártani, mint a „Times“ állítja, hogy szövetkeznék épen akkor Poroszországgal, mi a city­­lap szemében a szálka ? Örvendünk azon elv beis­merésén, hogy Anglia és Poroszországnak közös ér­dekeik vannak s igy a szövetség köztük természetes ; de nem kevésbé örvendünk ama nyilatkozaton, mely a Szajna partjáról jön, hogy a Rajna­ nem természe­tes határa Francziaországnak!“ — ítélje meg a „Ti­mes“ , melyik „öröm“ áll itt comparativusban ! A „Rajna és Visztula“ röpiratról e lapok már nyilatkoztak. Mi itt csak azt a jelenséget kívánjuk felemlíteni, mit egy bécsi levélből, s egy bécsi lapból olvasunk. A bécsi levél azt mondja: „az osztrák ca­binet meg van tiződve azon roppant befolyástól, me­lyet Napoleon neve az osztrák birodalom keleti tar­tományaira gyakorol, s azon népszerűségtől, melyb­en a franczia császár Magyarországon részesül. Megfog­ható, hogy e hangulatot a bécsi cabinet közönynyel nem veszi s Hübner báró hirtelen elutazása Párisba összefügg a compiégnei látogatással.“ — Azonban mi köze e bécsi levélnek a „Rajna és Visztula“ czimü röpirattal ? Megfelel erre az „O.D.P.,“mely azt mondja, hogy „Lengyelország visszaállítása“ ama röpiratban, csak „villámhárító“ — mintha mondaná : Ausztria felbontásának gondolata rejtőzik e fátyol alatt. Min­den gyanú nélkül fel lehet tenni az „0. D. P.“-ről ezt a háttérgondolatot, mivel titkolja bár, fél mégis a „Rajna és Visztulától , melyet „államirat“-nak tart s azzal biztatja magát, hogy Landau és Saarlouis bekeblezését nem fogná Anglia össze­dugott kézzel nézni, mint Savoya és Nizza anne­­xióját — az indiai gyarmatok felkelése miatt — nézte. Nem akarunk sem az „Ost. D. Post“ra jobban ráijeszteni, sem azok véleményének ellenmondani, kik a sokszor említett röpirat minden órán megczá­­foltatását várják, hogy az „nem hivatalos eredetű“ : mindamellett lehetetlen észre nem vennünk, hogy Francziaország igénye a Rajna-határokkal szemben oly szerény alakban van feltüntetve, hogy arról még azt sem lehet mondani, mintha Napóleon az 1815-ki bécsi szerződést, az első párisi béke feltételei szerint akarná módosítani, mely Hollandot s az egész bouil­­loni grófságot Francziaország kezében hagyta. Ezut­tal csupán a szerény követelésre kívántuk az olvasót figyelmeztetni. A­mi magát a compiégnei találkozást illeti, az a legszivélyesebbnek mondható. Vilmos király meg­csókolta a cszászárné kezét s megölelte a kis csá­szári herczeget. Minő csók, minő ölelés­ olyan-e mint a közönséges halandó ölelése, vagy egy birodalom fog alatta összeroppanni s romjain egy másik meg­elevenedni? Ez a Sibilla könyve — mi csak annyit tudunk, hogy csók és ölelés: „becsteljes“ volt. Miután a hires spanyol pártvezér Borjes úr, ki Julius Caesarral elmondhatja : „jöttem, láttam és el­mentem“ nem tehetett valami nagy kárt Nápolyban, II. Ferencz Königsbergben készül Victor Emanuelnek alkalmatlankodni, oda küldvén képviselőjét Stratella liget a porosz király koronázására. Világos dolog, hogy a herczeget, Victor Emánuel küldöttje, della Rocca­marquis-val együtt, porosz király ő felsége nem fogadhatja, mert akkor elismerné, hogy nem Victor Emánuel, de Ii. Ferencz Nápoly uralkodója. Hát már most mi lesz ebből a világrázó etiquette kérdésből ? Egyszerűen majd azt írják Stratella hgyek: menjen a „Stradella“ operába, della Roccának meg, hogy jöjjön a koronázásra — egyszerűen mint Victor Emanuel képviselője, ha t. i. Poroszország akkoráig az olasz királyságot el nem ismeri. Belföldi szemle. — Fiume városa népe nagyon föl van hábo­rodva azon tizenhat képviselő ellen, kik a képviselői állást (mely eredetileg 52 polgárt illet) a kir. biztos kivonatára elfogadták, s a választók jelenleg óvást írnak alá azon czim ellen. Ez óvás következő: „Midőn értesülünk, hogy szándékba van véve, összevonni a helyhatósági képviseletet, s az illető mű­ködést és hatáskört a nagyságos királyi biztos doljai Daubachy úr által kiválasztott bizonyos számú kép­viselőkre bízni : mi alólirtuk, a rovásunkra történő újítás ellen, mely az alkotmányos és képviseleti for­mákkal össze nem fér, tiltakozunk, és a közvélemény ítélőszéke előtt ünnepélyesen kijelentjük, hogy mind­azok, a­kik a mi egyenes szavazatunk által nem ren­delt tisztségekből valamit elfogadnak, az elfogadás kerezétől fogva bizalmi szavazatunktól s a mi képvi­selőink rangjától megfosztva tekintsék magukat, mi­vel ily módon nem egyebek többé, mint a hatalom ki­küldöttei. Fiume, sept. 26. 1861. „Fiume szabad város és kerület választói.“ — Pest városa tanácsa, a hyprimással egyet­­értőleg, elhatározta, hogy a város területén levő róm. kath. egyházak pénzei a városi letéthivatalban őriz­tessenek s mint más jótékony intézetek tőkéi, hatósági kezelés alatt legyenek. Elhatározta egyszersmind, hogy a karmelitáktól elhagyott temetői zárda halott­kamrává alakittassék. A dgprimásnak e zárda építé­sére fordított költségei visszatérittetnek. — Szolnokból írják, hogy ott e hó 4-dikén másodszor megkezdték az adó katonai behajtását. Az első erőszakos végrehajtást májusban pünkösdkor kezdték meg. — Krassómegyéből írják az „Alföldinek : Krassómegye egyik járásában szombaton múlt egy hete, a szolgabiró a járásbeli jegyzőket és falubirákat magához rendelé. De azok közül csak egyetlen egy jegyző jelent meg, biró pedig egy sem. Délután egy a bírák közül hozza a főbíró parancsát vissza, melyre az adóbehajtók részéről hátiratolva ez volt németül írva : „Minekutána az adószedő biztosság munkálatát megkezdé, nem lehet és nem szabad a községbirák­­nak a szolgabirónál megjelenni.“ Aláírva : „Special Steiereintreibungs Commissions-Vorstand, Barbus.“ A reá jövő szerdán a szolgabiró csakugyan egybegyüjte néhány jegyzőt és bírót, de egy financz oberaufseher: Leokuseszti, még három financzczal, két zsan­­dárral és egy gyalog katonával feltüzött szuronyok­kal megjelent és az udvaron állóknak kinyilatkoztatá, hogy azt, a ki a megye adóját szedni vagy fizetni merészli, vasba vezeti és Temesvárra küldi; s miután a szolgabiróhoz bemenvén, ezt neki is elmondá, s a szolgabiró őket udvarából elutasitá, az utczán a ve­zér igy nyilatkozott : „Majd véget vetünk ennek az oláh gazdálkodásnak.“ lekötelezettje Gróf F­o­r­g­á­c­h Antal. Pest, oct. 9. A bécsi Reichsrath el van napolva és pi­hen. Mit tett ezen testület öt havi tartama alatt ? Kieszközölte-e az örökös tartományok számára azon biztosítékokat, melyek nélkül alkotmányos életet képzelni sem lehet? Van-e ott most már miniszteri felelősség, sajtósza­badság, egyesülési jog, biztosítva van-e a sze­mélyes szabadság stb ? Dehogy van, dehogy van! De legalább a jövő évi költségvetést meg­vizsgálta, az adókat megszavazta, s a pénz­ügyben egyébként is intézkedett a Reichs­rath, s ezzel parlamenti legsarkalatosb jogát gyakorolta? Szó sincs róla. Sokkal fontosb te­endői voltak, semhogy ily másodrendű tár­gyakkal­­ bíbelődhetett volna. A Reichsrath többsége a febr. alkotmányt „ne bántsd­ virág“­­nak nyilatkoztatta, s ennek folytán bizalmat szavazott az államminiszternek, Magyaror­szággal szemben követett politikájáért, me­lyet mindennek — csak a közeledés és en­­gesztelődés politikájának nem lehet nevezni, ám eddig ezt ismerte feladatának a Reichsrath! Schmerling lovag következőleg okoskodott: „ salus reiprablicae suprema lex esto “ ; atqui: a febr. alkotmány keresztülvitelétől függ a salus reipublicae: ergo: a febr. alkotmány suprema lex esto.“ E Syllogismus diadalának köszön­hetjük azt, hogy a febr. alkotmány az egész birodalomra nézve állami alaptörvényül kiál­tatott ki a hatalom által, és hogy a bécsi kor­mány és hívei a magyar corpus jurist tiszte­letre méltó ódonságnak tekintik, mely legfel­jebb arra való, hogy a bécsi múzeum régiség­tárában pompázzék. Schmerling lovag továbbá úgy okosko­dott, hogy: „szent kötelesség az állam jóllété­ről, habár talán sértőleg s igen mély­reható módon gondoskodni.“ A Reichsrath többsége erre is reá mondta az „Ament“, és az államminiszter szóval is, tettel is bebizonyító, hogy ezen, általa kimondott elvet, melyet két­ségkívül az „állameszély“ iskolájában tanult meg, különösen Magyarország ellenében teljes mértékben hajlandó alkalmazni. Ki ne emlé­keznék vissza azon órára, melyben az állam­miniszter egy tisztelgő küldöttség előtt úgy nyilatkozott, hogy : „Magyarország v­eszélyes lázban van.“ Ki felejthetné államminiszter úr nagy beszédének azon helyét, melyben a ma­gyar nemzetet „a fejedelem által ránczbasze­­dett pártütő nemzetnek“ nevezte! Hogy pedig Magyarországról „igen mélyreható módon“ gondoskodik, azt mindnyájan mélyen érezzük. A­mely kormány alkotmányunk érvényét ta­gadja, országunk területi és politikai épségét megsérti, és municipális szerkezetünket a bi­zottmányok és képviselőtestületek szétoszlatá­­sával megsemmisíti, az oly kormány ugyan­csak mélyreható módon intézkedik ró­lunk. De miután, mint tudjuk, még az erősza­kos rendszabályokat is többnyire a siker szokta igazolni, az a kérdés merül most fel, vajjon az osztrák kormány rendszabályai mellett a si­ker teljes eredmény ténye h­arc­ol-e? Képes volt-e ezen kormány hazánkban az anyagi erőn kívül, mely rendelkezésére áll, az erköl­csi erőnek még csak árnyékára is szert tenni? Van-e itt bármi csekély pártja is, melyre tá­maszkodhatnék ? Nem látjuk-e, hogy a muni­­cipium-oszlató biztosokat s az alkotmányos tisztviselők helyébe léptetendő egyéneket még a letűnt bureaucratia köréből sem sikerült ed­dig előteremtenie? Ellenkezőleg azt látjuk, hogy a kormányzat körében is mindaz, mit még magyarnak mondhatunk, tiltakozik a bé­csi kormánynak szóban forgó politikája ellen. És mint állnak a dolgok a Lajthán túl? Még a centralisták tábora is napról napra fogy, s alig van már többé kevésbé független hirlap, mely a febr. alkotmány keresztülvitele iránti kételyeit ne nyilvánítaná. A febr. alkot­mány revisiójának szüksége, melyről a köz­­pontosítás bálványimádói még nemrég hallani sem akartak, most már vezérczikkeik főtár­gyaként szerepel. S mit tesz a kormány mind­ezen komoly jelenségekkel szemben? Üldözés tárgyává teszi a lajthántúli sajtónak azon közlönyeit, melyek a közvélemény szavát han­gosan, s a kormánynak visszatetsző módon fe­jezik ki. Ama sajtótörvényi javaslat, melyet a bécsi minisztérium legújabban beadott, a bé­csi sajtó nyilatkozatai szerint sem olyan, hogy a közönségben az alkotmányos élet tartóssága iránt bizalmat ébreszthetne. És Európa köz­véleménye nem úgy nyilat­kozik-e, hogy az osztrák kormány, tervei ke­resztülvitelére a legszerencsétlenebb eszközö­ket választotta! Itt nem is azon külföldi köz­lönyöket értjük, melyek az általunk többször dicsért osztrák alkotmánynak határozott elle­nei, hanem azokat, melyek nem bánnák, ha a bécsi kormánynak sikerülne azt a magyarok­kal szép szerével elfogadtatni. Nem his­szük, hogy az angol kormány ily tényekkel szem­közt hajlamot és bátorságot érezzen egy an­gol-osztrák szövetségnek legszendébb megki­­sértésére is , mert ahoz több kell, mint pél­dául: Roebuck urnak s a „Herald“-nak Ausz­tria érdekében történt nyilatkozatai. Ausztria kormány­a mindezek daczára sem tágít, hanem folytatja törvényhatóságaink megsemmisítésének egy részről könnyű, más részről igen nehéz munkáját. Valóban azt kell kérdenünk: hány magyar törvénynek mellő­zése, megszüntetése — alkotmányunk hány oldalróli megsértése — szóval: mennyi súlyos áldozat kívántatik tulajdonkép ahoz, hogy a februári „alkotmány“ az egész birodalomban életbe léphessen ? És quousque tandem-------? E kérdésünkre megtalálhatjuk a kormány feleletét az államminiszter ismeretes beszéd­jében, melyben többek közt ez áll: „én azt mondom, hogy az a boldog, ki birtokban van, s még senkinek sem tanácsolták azt, hogy hagyjon oda egy házat, míg oly boldog, hogy abban megtarthatja magát.“ De ha ama háznak igen nagy, talán na­gyobb részét nem jog szerint tartja elfoglalva az illető, szégyenére válhatik-e az, ha ama ház­részt, nagyobb bajok elhárítására, önkényt hagyja oda ? Ha ezt nem teszi, az abból folyó per költségeit talán azok is fognák fizetni, kik a házfoglalás cselekvényét nem pártolták, sőt ellenezték. A perköltséget a birodalom népei fognák fizetni, uraim! ezeknek szavát is meg kellene tehát hallgatni. A­mi pedig államminiszter úr azon észrevé­telét illeti, hogy ,,a jó tábornok egy előnyös állást oda nem hagyhat ama lehető kilátás ked­véért, hogy azt talán más­nap rohammal ve­­hetendő be, talán 10,000 holttest árán;“ — erre az az ellenészrevételünk, hogy nem min­den e­l­ő­ny­ö­s­n­ek v­é­lt állás valósággal az. Mi azt látjuk, hogy a bécsi kormány jelenlegi állásának megvédése roppant sokba — min­den bizon­nyal többe kerül, mint a­mennyi előnyt amaz állás nyújt; mert ezen állásnak megvédése és megtartása csak a törvény­szerűség feláldozásának árán kísért­hető meg; a törvényszerűség tiszteletben tar­tása nélkül pedig Ausztria hova jut? Joannovics György: A Királyhágón túlról. A kormánynak tetszett a LUadóo torára lépni. Megtiszteljük a kormányt azon feltevés­sel, hogy nem kötözi össze kezünket lábunkat, s ha minden erővel megtámadja a törvényt, megengedi nekünk, hogy mi a hazafi hűségé­vel védhessük azt. Itt ennélfogva minden hazafi, minden ma­gyar, székely, szász és román, ki nem Bécsből, nem Schmerling úrtól várja hazánk boldog­ságát, ki nem Papin, Schmidt, Manger és Mocso­­nyi urakban találja fel az önzéstelen h­azafiság, a tiszta érdek megtestesülését, kezet fog egy­mással a törvény védelmére. A kormány azt mondja, hogy az ország­gyűlés szükséges, mi azt feleljük, hogy az or­­szággyűlés törvénytelen. És miért szükséges? Nem szünteté meg az 1848-ki törvény az urbériséget? nem lett-e a törvény előtt már akkor mindenki egyenlő? nem vált-e közös tulajdonná minden politikai jog, egyenlő minden vallás ? Miért szükséges ? Szükséges azért, mert Schmerling urnak ere­jét a nemzetek meghasonlása teszi, mert ha sikerülene neki a választások alkalmával a megh­asonlást felidézni, Magyarország gyen­gébb lesz. És vannak sokan, kik nem is az ország­gyűlésnek Schmerling úr által óhajtott ered­ményében látják végczélját a kormány eljárá­sának, hanem e­­zért a választások valószínű és legközvetlenebb következésében látják. El­­kerülhetlen ugyanis, hogy a választások al­kalmával a jelölteikhez ragaszkodó felek közt összeütközés ne támadjon. Ez összeütközések könnyen kiindulásaivá válhatnának a fajhábo­­rúnak, mert a felhevült nép fogékonyabb az izgatás szavaira, mint a most csendes, szem­lélő, gyanakodó nép. Már csak ez okból is tanácsosnak tartják sokan, hogy a törvény hívei, ha a dolog vá­lasztásra kerül, maradjanak távol a válasz­tástól. De így, mondják mások, Schmerling úr eléri másik czélját, megalakítja a Reichsratliba választó országgyűlést. Az országgyűlés törvénytelen, így annak minden ténye is az. És ha ezer követet küld is ez országgyű­lés a Reichsratliba, mit nyert vele Ausztria ? A világ tudni fogja, mily elemekből ala­kult azon országgyűlés, mely e Reichsratho­­kat k­üldé. Erősebb lesz-e Schmerling úr állása, melyet ekkor is csak a kisebbség támogat? És lesz-e azért a külföld előtt több hitele, mert egy-két román és szász követtel több ül a Reichsrathban ? Míg Magyarország nem fog megjelenni a birodalmi tanácsban, addig a ki­­ r m. kir. udv. kanczellártól következő levél érkezett gróf Károlyi Istvánhoz, mint Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült megyék helyettes főispánjához. 14524. sz. Méltóságos gróf ur­ Ő cs. k. apostoli Felsége Méltóságodnak főispáni helytartóságáról való lemondását legkegyelmesebben elfogadni s Pestmegye főispáni helyettesévé K­a­p­y Ede cs. kir. kamarást méltóztatott kinevezni. Miről Méltóságodat ezennel értesíteni szeren­cséltetem. Méltóságodnak Kelt Bécsben October 8-kán 1861.

Next