Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)

1861-11-08 / 260. szám

nem különben a büntetésnek egészeni elengedé­sére is. .­. .. Jogukban áll továbbá, tekintettel azon hely tá­­volságára, hol a bűnös letartóztatott, vizsgálat és itélethozás végett valamely járásukban létező ezredi vagy várőrségi biróságot kirendelni, az itélet helyben­hagyása számukra föntartatván. Vili. Czikk. A felségárulás, felségsértés, zendülés és lázadási esetek az országos hadi főkormányszék helyén vizs­­­gálandók és itélendők el. IX. Czikk. A katonai bíróságok az illetőségükhez tartozó bű­nös cselekvényekre, a katonai büntetőtörvényben ki­szabott büntetéseket kötelesek szabni, testi bünteté­seket pedig csak annyiban, a­mennyiben ezek a tör­vény szerint polgári rendű személyekre nézve általá­ban megengedhetők. X. Czikk: Az eljárásra vonatkozólag a katonai bíróságok­nak a katonai büntető-perrendtartás szabályai szol­gálnak zsinórmértékül. Ha felségárulási bűntett volt a vizsgálat tárgya, vagy ha az Ítéletben halálbüntetés vagy öt évnél hos­­­szabb fogságbüntetés szabatott, a vizsgálati iromá­nyok az Ítélet közzététele előtt az általános katonai féltörvényszékhez s ez által a katonai legfőbb törvény­székhez hivatalból felterjesztendők. XI Czikk: Egyébiránt a vádlottnak jogában áll minden büntető ítélet ellen az országos hadi főkormányhoz, ha pedig az ítélet egy évnél hosszabb fogságbünte­tésre szól, a katonai féltörvényszékhez folyamodni. A folyamodás az ítélet kihirdetése után 48 óra alatt az ítélő katonai bíróságnál bejelentendő s legfel­jebb 8 nap alatt ugyanannál benyújtandó. XII. Czikk: A katonai bíróságok tartoznak az előttük tár­gyalt bűneseteket külön büntető-jegyzőkönyvbe beik­tatni s azokról a kiszabott időszaki táblákat felsőbb helyre beküldeni. XIII. Czikk. Az ide mellékelt vázlat tartalmazza a katonai biróságok illetőségének a hozzájok utasított járások szerinti fölosztását. Fölosztása a katonai biróságok illetőségének a hozzájok utasí­tott járások szerint. Melléklet az 1861. évi nov. 5-én kelt rendelethez.­lezettségének szem előtt tartásával választói, különö­sen a tanácskozásaiban királyi biztosilag fölfüggesz­tett, de addig még föl nem oszlatott képviselőség ré­széről f. é. aug. 31-én nyert megbízatásának akkor, midőn az alkotmányos térről leszorítva visszalépett, és f. é. okt. 31-én a közadministratio legsürgősb teen­dői elintézésére ideiglenesen intézkedett, teljesen megfelelt, de nem sújthatja a visszalépett tisztikart a felelősség még a felsőbb kormány irányában sem, mert a megtörtént visszalépésről, valamint ennek foly­tán szükségessé vált ideiglenes intézkedésről, az il­lető határozatok közlése mellett a nmltsági magyar kir. helytartótanács elnöksége Pest város hatósága elnöksége részéről azonnal értesittetett, s igy a ma­gas kormánynak elég idő engedtetett a városi ügyek kezelését saját orgánumaira bízni, s általában az át­adás és átvétel iránt akként intézkedni, hogy úgy a község, mint magánosok érdekei hátrányt ne szen­vedjenek. Ha tehát a város ideiglenes administratió­­jára teljes tanácsilag kitűzött záros határidő lejártáig felsőbbileg a kellő intézkedés nem tétezik, és netán Pest városára nézve is azon eset állana be, mint a szomszéd Pest megyénél, melynek tisztikara lelépte idejétől habár hat heti időköz folyt le, s mégis mind­­ekkoráig ily jelentékeny területnek kormányzata iránt úgyszólván mi sem történt, úgy az ebből eredhető bo­nyodalmak s káros következményekért nem a köte­­lességszerüleg visszalépni kénytelenittetett városi tisztikar, — mely a kitűzött záros idő lejártával mű­ködését mindenesetre megszüntetendi,— hanem egye­dül a kormány terheltetnék felelősséggel. Egyébiránt fájdalmas érzést keltött keblemben az idézett k. leirat azon része, melyben a tisztikar ré­szére f. hóra lett utalványozása a fizetményeknek mintegy indokolásul hozatik fel; mert midőn Pest város tisztikara legfelsőbb jóváhagyás mellett az 1848-diki törvények alapján megválasztatott, azon reményben foglalta el a részére kijelölt tért, hogy azt nem néhány hónapon, hanem az egész időn át, melyre megválasztatott, megtartandja. Ha tehát a részére vá­lasztói által biztosított idő előtt a tért elhagyni kény­telen, úgy a méltányosság, de az igazság is azt hozza magával, hogy fizetményének rögtöni megszüntetésé­vel, hazafiságának jutalmául, a réginség karjaiba ne dobassák; de továbbá, mert eltekintve ezen a kormány által hivatalnokai iránt nagyobb mérvben gyakorol­tatni szokott szemponttól, a visszalépett tisztikar ko­rántsem élvezi a részére utalt november havi fizetményt ingyen, minthogy a kérdéses havi illetmény kifizetésé­nek elrendelése alkalmával egyúttal a tisztikarnak szoros kötelességéül tétetett, a reábízott, s addig be nem fejeztetett tárgyakat elintézni, nehogy a város ügyeinek további kezelésére hivatandott hatóság mű­ködése kezdetén oly halmaz hátramaradásokkal ter­heltessék, mint milyennel Pest város autonomicus ha­tósága tiszti állomását elfoglalva, a feloszlatott csász. hatóságok részéről terheltetett, és végre, mert az idé­zett rendeletben foglalt intézkedés épen csak a szóban forgó havi fizetés utalványozása által volt elérhető, minthogy a tisztikar nagy része vagyontalanságánál fogva önmagát csak napi keresményéből tarthatván fen, ha a november havi fizetés részére megtagadtatik, a tiszti kar nagyobb része hivatalát rögtön elhagyni lett volna kénytelen és működését kereset hiányában továbbra is igénybe venni jogosan nem lehetett volna. Pesten, november 6-kán 1861. Megyék és kerti­________A. járás Jegy­zetek. _ zet főhelye parancsnoka _ Pozson Nyitra a pozsonyi állo-Trencsén Pozsony más-parancsnok Árva Thurócz _____ i _______ Komárom Esztergom Győr Veszprém a komáromi Bars Komárom várparancsnok Hont Zólyom Liptó ......._ ______________________ | Sopron­t I­n, Moson a soproni _ Vas Sopron állomás- -g Zala parancsnok «> Somogy a pécsi­­ o Tolna Pécs­­ állomás- £ Baranya ______ parancsnok g Pest ^ Fejér a budapesti ® Nográd Buda város- és vár- 3 Heves parancsnok -g Szepes Gömör­­ g Sáros iS Ahauj S Torna ” Borsod Kassa a kassai állomás- 4? Zemplén­i parancsnok £ Ungli­­ Ugocsa > Beregh :S Máramaros_____ Szatmár a debreczeni ^ Szabolcs Debreczen állomás-Hajdú-kerület ______ parancsnok Bihar a nagyváradi je Békés Nagyvárad állomás- m ____________________________parancsnok Arad j J Csanád Zaránd az ó-aradi Kővárvidék Arad állomás- 3 Kraszna parancsnok § Közép-Szolnok n -------X------ ---------------------------------------m mranii -1 m t rT <tj Csongrád a szegedi Jász-kun-kerület. Szeged _ állomás­_____________parancsnok Krassó­ja temesvári vár-Temes Temesvár ! parancsnok Torontál __ | iapéterváradi vár­i Bács Pétervárad­i parancsnok Pest főváros főpolgármesterének felter­jesztése a m­. kir. helytartó-tanácshoz. Midőn a nagyméltóságu magy. kir. helytartó­­tanácsnak f. é. nov. B-án 62840. sz. a. kelt és Pestvá­ros autonom hatóságának az alkotmányos térről lett leszorítására vonatkozó rendelete leérkezett, az már nem talált sem autonóm hatóságot, sem alkotmányos tisztikart, hanem a közadministratio egyes ágai ke­zelésére a volt teljes tanácsi tisztviselőket; Így ezen leirat, tartalmáról­ értesítés végett a hatósági ideigle­nes elnökség részéről csak az illető tisztviselők s hi­vatalok közötti köröztetés útján tétethetett közhírré. Áttérve az idézett k. rendelet tartalmára, annak egyes kitételeit megjegyzés nélkül nem hagyhatom , különösen mi azon súlyos felelősséget, mely a közbiz­tonság­i rend érdekében és a közvagyon kezelése te­kintetéből Pest város tisztikarát, visszalépése követ­keztében terhelőleg fölemlíttetik — illeti­ e részben tiszteletteljesen megjegyezni bátorkodom, hogy Pest­város tisztikara alkotmányos állásánál fogva, főleg választói irányában tartozik felelősséggel, mely köze­Rottenbiller Lipót, főpolgármester. (Fk) D­a­c­z­á­r­a annak, hogy e sorokkal egyidőben a hazánkra vonatkozó legújabb rendeleteket veszik olvasóink , vagy talán épen azért foglalkozunk ma meglehetősen ártatlan tárg­gyal — a német kérdéssel. „Homo proponit, Deus disponit“ lehet e kérdésre nézve mondani, mert a jó németek annyit „proponáltak“ már, hogy egyenesen isten „dispositióját“ kell látnunk abban, hogy abból a sok propositióból mindeddig még sem­mi sem lett. A tervcsinálók közt első helyen állt Frö­­bel, ki Blum Robertnek hű barátja volt a­­ sírig, azaz Blum agyonlövetett, Fröbel pedig szabadon bocsáttatott és most osztrák érdek­ben működik a német sajtóban. E férfiról nincs mit mondani, életének története fölöslegessé teszi politikai irányának bírálatát. Szintoly kevés figyelemreméltó az úgy­nevezett porosz demokrata-trifolium : Rodber­­tus, Berg és Bucher, kik eszes és becsületes emberek, de a politikában nem látnak tovább, mint az általuk lakott utcza végéig. Legújabban azonban a koburg-góthai hg, a szabadelvű szeretetreméltó Ernő is lépett fel egy szövetségi reform-tervvel, mely kétségen ki­­vü­l csak úgy fog ad acta tétetni, mintha bármely plebejus irta volna, azon kivétellel, hogy az eltemetés itt valamivel több ceremóniával fog történni. Ernő herczeg, úgy látszik (mert tisz­tán ki nem mondja) Poroszország alatt egye­sülendő kisebb és Ausztria hozzájárulásával alakulandó n­a­g­y­o­b­b Németországot kíván. De mennél jobban erősödik­­ az Ausztria és egy egységes Németország közt létező természetes ellentétet kiegyenlíteni, annál világosabban lát­juk, hogy ez­­ lehetetlen, a­nélkül hogy félre­ismernek, miszerint nemes gondolkozásmódra mutat az, hogy a herczeg most ugyanazon Ausztria mellett buzgólkodik, mely őt 12 év előtt Ausztriában fekvő jószágainak elkobzá­sával akarta fenyegetni, mert ő — a herczeg — akkor az unió és az erfurti parlament mel­lett buzgólkodott. Lehetetlennek mondjuk a herczegi terv kivitelét, mert kiengesztelhetlen ellentétet fog­lal magában. Ugyanis azt akarja, hogy a Po­roszország alatt egyesült Németország­ „fel­­bonthatlan“ szövetségre lépjen Ausztriával és hogy mind a két fél nem csak német, hanem nem-német birtokait is garantirozza egymás­nak. De mintha érezné, hogy e feltétel Német­országban nem fog tetszeni, melyre nézve az csak teher volna, a­nélkül, hogy Ausztriától kárpótlást lehetne remélni — még egy feltételt told hozzá, t. i. hogy sem Poroszországnak, sem Ausztriának kölcsönös beleegyezés nélkül nem szabad oly háborút viselni, mely a német ér­deket veszélyezhetné. Tehát minden előforduló esetben először meg kellene állapítani, váljon a szándékolt há­ború veszélyezteti-e a német­ érdeket vagy sem ? És ha erre nézve szétmennek a vélemé­nyek, mi történik? Szabad-e akkor a háborút megkezdeni vagy sem? Minek a „felbonthat­­lan“ szövetség, ha annak gyakorlati érvénye felett minden egyes kérdésnél újra vitázni kell? Látni való, hogy a herczegi terv csak oly szerencsétlen, mint bárki másé, és ez nem is lehet másképen. Mindezen derék urak többé kevésbé az elmélet emberei, míg Ausztria, legalább a né­met ügyben, nagyon is gyakorlati politi­kát űz. Neki semmi rokonszenve nincs a „Nation von Denkern“ egy régi rajongásai iránt; ő ezt múlandó tüneménynek tekinti, melyet ugyan fel nem lehet tartóztatni, melyhez azonban csak annyiban kell csatlakozni, a­mennyiben ez Ausztriára nézve valami haszonnal jár. Több ízben kimondtuk és szárazon mond­juk ki most is : Ausztria területének garantiá­­ját kívánja, ha a német egység érdekében va­lami áldozatot kell hoznia és ő minden enged­ményt meg fog tagadni, mindaddig mig leg­alább Velencze birtokát nem biztosítja neki a szövetség, illetőleg annak főhatalma Porosz­­ország. Faraghatnak tehát odakünn a czifránál is czifrább terveket, ezek semmi gyakorlati ér­tékkel nem bírnak, míg Poroszország a velen­­czei kérdésben Ausztria kivánatainak megfe­lelő kötelezettséget nem vállal. Vilmos királynak azonban erre semmi hajlama nincs; ő nemcsak Velencze dolgában még nem kötelezte magát semmire, hanem — miként a bécsi „Presse“ (tehát e tekintetben nem a mi részünkre hajló közlöny) mondja — még a magyar ügy „kielégítő elintézését“ is tűzte ki minden közeledés feltételéül. Úgy látszik, hogy e feltétel nem teljesít­­tetett vagy legalább a Pécsben foganatosított „elintézés“ Berlinben nem látszott „kielégítő­­nek.“ Elég az, hogy már most a hivatalos „Wiener Zeitung azon nyilatkozattal lép fel, miszerint a boroszlói találkozásról való hit puszta „koholmány“ volt. Ennek ellenében teljes terjedelmé­ben és egész határozottsággal tart­juk fen annak alaposságát, a­mit e tárgyra nézve e napokban mondtunk; a bécsi hivatalos lap nyilatkozatát pedig csak annak jeléül ves­szük, hogy a berlini osztrák­ kedvelő párt minden erősödése sikertelen volt, és hogy utolsó perczben az ellenfél részére állott maga a király is. Hogy ő felségének „gyengélkedése“ csak­­ugyan „diplomatiai“ betegség volt, azóta más lapok is megerősítették; mi pedig hozzáte­hetjük, hogy Vilmos király elhatározásaira te­temes befolyással volt annak biztos tudo­mása, hogy Oroszország legújabb calamitá­­sainak daczára sem hajlandó, Ausztria irányá­­bani viszonyát megmásítani. Ily körülmények közt Rechberg gróf al­kalmasint hivatalban marad, és az osztrák kormány egyelőre nem igen fog foglalkozni a német ügyekkel. Annál inkább teendi ezt Po­roszország, miként ezt a legközelebbi jövő mutatni fogja,­­ Párisban pedig különös megelégedéssel fogják venni, hogy a porosz osztrák közeledésből semmi sem lett! Azt mondják-e még most is a bécsi la­pok, hogy Compiegnének semmi politikai je­lentősége nem volt?! A politikai és nyelvi nemzetiség.­ ­K . is . Történeti igazság, hogy e földön, melyet hazánknak nevezünk, a legrégibb időktől soha maradandó állam alakulni nem birt még a ró­mai uralom alatt sem, mely az organisatiónak oly kiváló mestere volt. — Csak a magyar faj volt az, mely e téren két ízben megjelenvén fényes de efemer lét után két ízben eltűnt,hogy harmadszori visszatértével Árpád vezér alatt erős alapokra épitsen egy államot, mely da­­czolva vészszel, viharral, máig is fenáll. Ezt egyszerűen mint tényt hozom fel, s koránsem mint érvet a magyar nemzet joga mellett e földre előbbi birtokosai irányában, mert ki a népvándorlások idejében tett hódítá­sok, s az ezekre következett történeti fejlemé­nyek ellenében az előbbi birtokosok jogát akarná érvényesíteni, az nem csak Európában, de majd­nem egész világon jelenleg létező nemzeteket bátor betolakodóknak állítaná saját országukba s hogy az angol­szászok, normanok, frankok s más ismertebb népek példáját mellőzzem, csak két tényt jegyzek meg: 1) hogy még a távol K. Indiában is egy meghódított benszülött s egy győzelmes idegen foglaló nép emlékét tar­­tá fen eltörölhetlenül a páriák sokkal sötétebb s a braminok sokkal világosabb arezszi­e. 2) Hogy Amerika felfedezésekor a spanyolok ugyan e tényt ott is feltalálták s a népmonda szerint az uralkodó világosabb szinü hódítók éjszakról jöttek volt törvényt írni, a sötétebb bent lakóknak. Egy lényeges különbség létezik azonban mindezen hódítók s a magyar nemzet között, s e különbség az, hogy míg azok vagy elol­­vaszták az idegen nemzetiségeket sokszor tűz­zel és karddal, mint a jelen Németország éj­szaki részén lakott szlávok millióit; vagy nem­zetiségükért rabszolgaságra kárhoztaták, mit máig is bizonyítanak az angol és franczia kék­vérű nemes családok, kik mind a hóditó nem­zetiségekből erednek a meghóditottakból szár­mazott polgárok s parasztság ellenében,— addig a magyar nagylelkű önbizalommal sértetlen hagyott minden meghódított népfajt. Nyolcz százados törvénygyűjteményében nem talál­ható egy is, mely bármi idegen nemzetiség el­len — de igen számos, mely azoknak védelmé­re van irányozva.­­ De mind­ennél még érthetőbben beszél azon tény, hogy mind e nemzetiségek, melyeket oly könnyű lett volna megsemmisíteni a hatalmas győzőnek, nem csak máig virágzásnak örvendenek közöttünk, de, fájdalom, ürügyül is szolgálhatnak néhány rajongónak a legszentebb eszmék s nagyszerű czélzazok szándékos vagy öntudatlan zavarba hozatala által oda vinni a dolgot, hogy ke­­vésbbé emelkedett lelkű nemzetet nagylelkűsé­gének megbánására vezethetnének. Pedig a magyar nem érve be azzal, hogy nemzetiségéért senkit nem üldözött alkotmá­nya fejlődésének stádiumaihoz képest, minden szabadságában minden nemzetiséget egyiránt részeltetett. — Mindjárt kezdetben Werbőczy nemzetét nem kizárólag saját fajából, de or­szága jeleseiből képezé. Már sz. István korában Hunt, Patzman németek, Bogomer gróf cseh s más számosan első családaink törzseiül lép­tek alkotmányunk sánczai közé. — A régi curialis perek egész seregét tárták fenn idegen nevű nemesi családainknak a legrégibb időből. Román, szerb, bosnyákországi fejedelmek és nagyok vágyódtak a kitüntetés után s fogadtat­tak szívesen a magyar nemzet tagjaiul, mint magyar nemesek. S mi állításomat még inkább bizonyítja, az azon igen számos román, sláv, rutén és szerb nemes család, mely egész 1848-ig az alkotmány minden javá­ban osztályos volt velünk, mig a leg­­törzsökösebb magyar faj milliói a hűbériség és jognélküliség jormá­ban sinlődtek­ mindaddig, — mig együtt, — egy mélvben látták más ajkú testvéreikkel fejök felett ki­derülni a szabadság hajnalát. De maguk idegen ajkú honfitársaink ál­lításai is, melyek érvényét vizsgálni most nem feladatom, hogy a Hunyadiak oláhok, Kinizsi, Vitkovics szerb, a Zrínyiek, Frangepánok hor­­vátok, a Glarák tótországiak, a Révayak, Be­­niczkyek slávok — sat. csak mellettem bizo­nyítanak , mert kézzelfoghatólag mutatják, hogy politikai nemzetiség hazánkban mindig csak egy volt s ez a magyar. —­­Hogy külön­böző fajú honfitársaink ezt mindenkor elisme­­rék. S én részemről mindig meg leszek eléged­ve, ha idegen fajú honfitársaim versenyezni fognak a magyarral, hogy előbb elősorolt s magukéiknak vallott férfiakat megközelítsék hazafiságban, s áldozatkészségben. Mindezek után a nemzetiségek kérdése hazánkban egyedül a faji s nyelvi nemzetisé­gek kiengítésére vezetendő vissza, melynek elve, mint az első czikkben érintem, nem lehet más, mint a személyes szabadság gyako­rilta­­tása épen úgy, mint a különböző vallásfeleke­zeteké, miután e két kérdés a legmeglepőeb­­ben analog egymáshoz. Vallásnak és nemzetiségnek kélt feje nem a fő, de a szív. Mindkettőt homályos sejtése a jövőnek, s kegyeletes tisztelete a múltnak táp­lálja. Mint a vallás felforrása idejében territó­riumot követelt „cujus ditio illius religio“ for­­mulázással és követelt sok egyebet, mi őt meg nem illők­ : úgy követel a nyelvi nemzetiség most felforrása idejében ismét olyakat, mik őt meg nem illetik, de mint a meghiggadt, meg­tisztult vallások közé a békés türelem leszállt, le fog a nemzetiségek közé is szállani s átlátja ez is mint átlátta az, hogy üdve csak a szemé­lyes szabadság gyakorolhatásában rejlik. Ez lebegett a vallásokra nézve Franklin szemei előtt, midőn így irt: Mentül több val­lás létezik egy országban, annál kevésbé le­het az egyik a többinek zsarnokává, annál ke­vésbé lehet a pártok vezér­ rugójává. Ez le­beghetett, sz. István szemei előtt is a népfa­jokra nézve, midőn fiának irt tanácsai közt igy szól: Regnum unius lingvae imbecile et fragile est. Ez lebegett az 1861. országgyűlés nemze­tiségi bizottmánya szemei előtt, midőn javas­latában a nyelvi nemzetiségek kielégítését a személy, és szabadság elvén vélemény­ezé mind­azon határig, mely azt a politikai nemzetiség elismerésétől választja. Svájz példáját ne említse senki három nemzetiségével. Az három izmos külön fejlő­dött férfiú összeállása közös czélra. Magyaror­szág több nemzetiségre való szétszakadása, egy erődös organismusnak felbomlása­­ lenne három elemére — vizre, földre, jégre. Madách Imre.

Next