Magyarország, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1862-01-14 / 10. szám

1862. — II. évfolyam. 10. SZ. Kedd Január 14. SZFRKCS­ 7 TnQtrMAnnA T. MUNKATÁRSAINK 111 ................. HIRDETMÉNYEK DÍJA ® ^ ®'L ® ^ TJitír­i ,» s emelet kéretnek hogy a lat­ szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­­i 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- s vas rnapo ögető napo ív T yj‘ér.4, 7 a T Séghiz inté Jenek il lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. f 1 nzr J?' IADO-HI a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm, K. Lampel Róbert és i ■ “~* ftn ■ Ujtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél jó új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 0 ft i - I1' '<■' ' ' í, i 1 m... ,'1,,''' 'n­' ir 111.' ■ 1 ,­J. " . '1 j if PEST, január 13. Külföldi szemle. Az olasz-ü­gy temporizál. Ez a mai nap jel­szava. A parlament többsége, mely gyöngesége által erős, Ricasoli árnyékába húzódott vissza, de nem rokonszenv­, hanem azon félelemből, mivel bizonyos lenne, hogy Ratazzi a kormányra lépvén első tiszté­nek tartaná e gyámoltalan „többséget“ feloszlatni. A római államokban nem megy minden olyan szépszerivel, mint a párisi „Moniteur“ Írjál, mely szerint a párisi és római udvarok közt mosolygó ba­rátság uralkodik. Tán inkább az áll, hogy kénytelen az olvasó e barátságon elmosolyodni, midőn látja, mily erél­lyel lép fel Lavalette Antonelli ellen. Az osztrák-római követ azt írja kormányának: „Lava­lette azzal fenyegette Antonellit, megmutatja, hogy annak kell történni, a­mit Francziaország akar; pe­dig ha Francziaország komolyan akar, akkor Rómá­ban engednek.“ A bécsi „Presse“ erre azt a malitiósus megjegyzést teszi, hogy Bach bárónak ez egyszer igaza van. Egyik távirati sürgönyünk arról értesít, hogy a római tüzérség nagy sebbel-lobbal a határszélekre küldetett, mivel a piemontiak berontásától tartanak.Egyébiránt az olasz ügy alakulására nézve majd csak a császár trónbeszédéből veszünk biztos tu­domást. A „Patrie“ egy czifeke e részben figyelmet érdemel:­­véleményünk szerint, úgymond a „Pátrie,“ az óra elérkezett, hogy az olasz kérdést megoldjuk. Ezt a parancsoló szükség diktálja. A franczia kor­mánynak, mely annyit tett Olaszországért, joga, sőt kötelessége határozni a helyzet felett, mely oly kö­zelről érdekli Francziaország befolyását és Európa jövőjét.“ A bécsi „Presse“ arról értesít, hogy Rechberg gróf még a múlt év novembe 5-kén válaszolt Beust szövetségi reform­javaslatára. E válasz annyiban ér­dekel bennünket, hogy Ausztria szándékaival köze­lebbről megismertet. Beust javaslata azon elven alap­szik, hogy a szövetségi okmány szerint egyedül Ausztriát illető szövetségi elnöklés, jövőre Poroszor­szággal osztassák meg. Rechberg gróf válasza viszont azon feltételből indul ki, hogy ily javaslatba a bécsi kabinet csak ak­kor egyezhetnék, ha az egész német szövetség (és így Poroszország is) Ausztria nem-német tarto­mányait garantirozná. Ez oly kívánság, vagy inkább oly kísérlet, mely az ausztriai birodalom saját autonóm kormány­zattal biró tartományait és legkivált Magyarországot, legérzékenyebb oldalán megsebzi; oly kísérlet, mely a Bach-kormány alatt, Poroszország ellentállásán már kudarczot vallott. Maga a nemes gróf is kivihetetlen­nek találja ezt, legalább a jelen körülmények közt, mint ezt válaszában, finom diplomátiai negá­­tióval bevallja, és egész erél­lyel hozzá­teszi, hogy ha erre a kedvező pillanat nem érkezett el, Ausztria sem tartja másfelől alkalmasnak az időt arra, hogy Németországon első hatalmi állásáról Poroszország javára lemondjon. Ez részéről a legvégső áldo­zat lenne, stb. A porosz külügyminiszter Bernstorff úr jegyzé­kéből tudjuk, hogy a berlini cabinet sincs a Beust ur jegyzékével megelégedve, még­pedig egészen ellen­kező okból, mint a bécsi kabinet. Poroszország nem kívánja a német szövetséget (és így Ausztriát sem) arra kötelezni, hogy garantírozza neki a poseni nagy­herczegséget.Poroszország saját erkölcsi és anyagi ere­jére támaszkodik, és nem is abban látja a német szö­vetség-reform valósulását: po­rosz vagy osztrák ál­lamférfi él-e a frankfurti diéta elnöki székében, de hogy valóságos szövetségi és központi egység legyen Németországon, mely ne heterogén nemzetek cohoe­­sióját, de a német nemzet szervezett erejét képviselje Európa nagy állam­családjában. A bécsi és berlini felfogás e szerint homlok­­egyenest eltér egymástól, melyet a Beust­er javasla­ta alapján megoldani nem lehet, ha szintén abba Ausztria beleegyeznék is. A palmerstoni lappal egyértelműleg nyilatko­zik a tory „Herald.“ „Világos“ — úgymond — „hogy az amerikaiak csak az erőnek engedtek s ezt kész­akarva nagyban hirdetik is. A washingtoni kabinet úgy tesz, mintha épen úgy volna, mint Portugal a „Charles et­ Georges“ esete alkalmával. Ennek egye­lőre nincs valam­i nagy jelentősége. A washingtoni kabinet barátsága mindig nagyon hasonlított az el­lenségeskedéshez, s ezentúl is alig viselheti magát roszabbul Angolország iránt, mint eddig.“ Az „Advertiser“ arra figyelmeztet, hogy Ame­rika most már csak boszan fogja eszét jártatni; inti ennélfogva a kormányt, hogy valahogy föl ne hagy­jon Kanada védelmi karba helyezésével, sőt még erő­sebben járjon el a fegyverkezésben. Épen így beszél a „Daily Telegraph“ és „Chronicle“ is. Az összes angol sajtóban csak két lap nyilvánít igazi jó­indulatot Amerika iránt. Mondanunk sem kell, hogy e két lap a „Daily News“ és „Star.“ Mason és Slidell urakat s két titkárjokat, kik decz. 27-dikén bocsáttattak szabadon s jan. 1-én indultak el New-Yorkból az „Amerika“ gőzösön, f. hó 13-dikára várták Liverpoolba. Az „Advertiser“ inti a közönséget, ne tekint­sék valahogy ez urakat, mint a nap hőseit. Angolor­szág lobogója becsületéért s a menedékjog szentsé­géért szállt síkra, koránsem pedig rokonszenvből ezen urak iránt. A közönség rokonszenvét nem is igen érdemli meg egy Mason, a legvadabb angolfaló, a menekült rabszolgák kiadásáról szóló törvény indí­tója, azon ember, ki John Brown-t még akasztása előtti éjjel vallatta s faggatta, hogy csak az észak legtisztességesebb férfiait bitófára juttathassa. Az angolok gyanakodását és bizalmatlanságát — nem lehet tagadni — az amerikai lapok hangja nagyon is igazolja. A „New-York Herald“ és „New- York Time“ idevágó nyilatkozatait szombati számunk­­ban már ismertettük. Most még a „New­ York World“­­ot is megmlíthetjük, mely tisztán kimondja, hogy a nemzet Mason és Slidell urak kiadásában, mint a helyzet­ parancsolta politikai szükségben, meg fog nyugodni, de fentartja magának a jövő busza re­ményét. Washingtonban egyébiránt úgy hiszik, hogy az elnöknek e lépését a keleti partok mentében jobban fogja méltányolni a nép, mint a szövetséges államok belső és nyugati felén. Scott tbnok decz. 27-én még New­ Yorkban volt, s ekkor már nem gondolták, hogy Francziaor­­szágból hivatalos ajánlatokat hozott. A Trentéhez hasonló „Eugenia Smith“-féle esetet már amerikai lapok is jelentik. Azt mondják, hogy a hajón nem találtak dugárut, két utast azonban, irományaik alapján a déliek ügynökeinek kellett tar­tani s ezen gyanú következtében elfogni. A foglyok ne­ve Zacchiri és Rogers. A„N.­Y.Her.“ levelezője szerint az „Eugenia Smith“ brit lobogó alatt Matanzas és Havanna közt haladt, s a nevezett lap úgy véle­kedik, hogy az amerikai kapitánynak kellett is tud­ni, mily lobogó alatt volt a nevezett schooner, külön­ben martalékul magával vitte volna. Az „Evening Post“ azt írja, hogy az „Eugenia Smith“ angol lobo­gó alatt vitorlázott, de amerikai hajónak nézték, mely részben Z­a­cc­iri és Rogers tulajdona. Angolországban azt hiszik, hogy a T­r­e­n Lesei­nek e második kiadása nem fog új bonyodalmakat okozni, miután az első eset már el van intézve. Az angol kormány azon jegyzékben, mel­lyel Sewardnak a biztosok szabadon bocsátását jelentő jegyzékére válaszolni készül, ki fogja fejezni remé­nyét, hogy a Trent ügyének elintézése az Eugenia Smith-féle esetre nézve szabályozó legyen. Southamptonban e hó 8-dikán a „Tuscarora“ jelent meg, egyik az észak-amerikai új, nagy fegyver­zetű csavarkorvettek közül. Azt mondják, az észak amerikai kereskedőhajókat kell ótalmazni a déli ka­lózhajók ellen, s hogy nevezetesen a „Nashvillet“ akarja elfogni. A „Nashville“ különben még csende­sen pihen a southamptoni kikötőben, bár teljesen meg van rakodva s kész az indulásra. 9-dikén éjjel a „Tuscaróra“ négy fegyveres em­berét a révben lelték a „Nashville“-re leskelődve azon szándékkal, hogy elindulásáról rögtön hírt adja­nak, de a kikötő felügyelője kiutasította őket azon kijelentéssel, hogy­ a rév magánbirtok. Most még a Sumter déli hadigőzöst is e kikötőbe várják; van 7 ágyúja s 140 embere. Belföldi szemle: — Veszprém megye kinevezett hivatalnokai a következők: 1-ső alispán Győröcskei György, a provisorium alatt társasbirósági ülnök; 2-od alispán Ferenczy János volt cs. k. szolgabiró Pápán; főjegyző Bikóty Ede volt cs. kir. államü­gyészi helyettes; al­jegyzők : Kenessey Pongrácz, Tóth Kálmán ; főügyész Sebestyén Pál cs. kir. közjegyző; 1-fő alügyész Burghardt Lipót volt cs. k. figyelő; 2-od alügyész nincs még; főorvosok: Böck János volt cs. kir. főor­vos, és Makara György; mérnök Bóday József; pénztárnok Szent-Gály László, a császári rendszer alatt e minőségben Veszprém városánál; főszámve­­vő Udvardy József; alszámvevő Simon Rudolf volt cs. k. írnok; törvényszéki ülnökök: Koroncz László veszprémi kanonok, Pápay Miklós volt cs. k. törv.­­széki ülnök, Kun József, Komáromy Dániel, Kupricz Sándor volt cs. kir. jbiró, Kovács Lajos, Tamássa Pál volt­ cs. kir. számvevő; főbirák : Willax István volt cs.k. megyei biztos,­Czerhák K., Mányoky László, Rada Antal, mind a hárman volt cs. k. segédek; al­­szbirák: Büky Miklós, Miklós Károly, Bosányi Jó­zsef, szintén volt cs. k. segédek, Lamperth Sándor volt cs. k. törv.­széki levéltárnok, Csoknyai János, Biró István volt cs. k. figyelő, Dencs Benedek, Biró Sándor volt cs. k. tollnok; esküdtek : Urh­egyi Ká­roly, Forster György, Szemadám József, Sárupek Antal, Ozvek Ferencz, Stettner Pál, Nagy József, Téglássy Miklós, Szelestey Lajos, Szily Imre, Né­meth Ferencz, Nagy Imre, Ferenczy Dávid, Németh Imre. Az esküdtek, írja levelezőnk, szintén mind cs. k. hivataloknál foglalkoztak. A megye főispáni helytartójává kinevezett Ja­­gasics Sándor ur, a megyebeli községekhez decz. 28-dikán kibocsátott körlevelében, az uj hivatalno­kok hivatásának elősorolásában, első helyen „a nem mellőzhető rendszabályoknak, mennyire hatalmuk­ban áll, enyhítését­ említi. — b­iharmegye uj hivatalnokai: Első alispán: Oláh Mátyás, volt cs. k. orsz. tszéki tanácsos. Másodalispány: Balázsovich Zsig­­mond cs. kir. orsz. tszéki tanácsos és államü­gyész. Harmadalispán: Joannesku Döme, volt cs. kir. h­ely­­tart. tanácsos. Főjegyző: Tokody Lajos, v. cs. kir. segédszolgabiró. Aljegyző: Keszthelyi Ödön, v. cs. k. tszéki segéd: Tokody György, v. cs. figyelő: Papp József, cs. figyelő: Kiss Kálmán, cs. figyelő. Főügyvéd: Decsy Károly, volt cs. kir. tszéki tanácsos­ Alügy­­véd: Porubszky László, v. cs. segédszolgabiró, Foli­­nus Antal, cs. kir. segédállamügyész. Benyö Mihály, cs. kir. tszéki segéd. Selmeczy Ignácz, cs- kir. tszéki segéd, Ámánt Béla cs. kir. tszéki segéd. Főpénztár­­nok : Kollárszky. Főorvos: Nagy Károly, volt cs. k. megyei főorvos. Grosz Lajos. Levéltárnokok megha­gyattak ; az alkotmányos megye által is átvétettek- Várnagy: Döry József. A Váradi járásban: Fő­szolgabíró : Román József, volt cs­ k. segédszolga­biró. Alszolgabirák : Dehelián György, volt cs.k. se­gédszolgabiró, Boros István, Brindus Döme, volt cs. k. tszéki segéd, Fráter Ferencz. Esküdtek: Prichistal Antal, volt cs.k. szolgabirói tollnok, Fejér Izidor, volt cs. k. szolgabirói tollnok, Petruss János, volt cs. k szolgabirói tollnok, Docbekáll Károly, volt cs. k. szolgabirói tollnok, Bozontav. A Sárréti járás­ban: Föszbiró: Govrik Márton, v. cs. kir. szolgabiró. Alszbirák: Kardos János, v. cs. hivatalnok: Kolláth Ferencz, v. cs. kir. tszéki segéd. Tikos Lajos, Jakó Pál. Esküdtek: Balogh Kálmán, Boros Sándor, Dancs­­házy, Tokody Sándor, Mócz János. Az érmel­léki járásban: Főszolgabíró : Nagy Lajos, v. cs kir. szolgabiró. Alszbirák : Ottlik Gyula cs. k. segéd­szbiró. Nyisztor József, v. cs. hivatalnok. Borha Gy. Fráter Béla. Esküdtek nincsenek még. A Szalontai járásban: Föszbiró: Nagy József, v. cs. k. segéd­szbiró. Alszbirák: id. Fonyad László, volt cs. k. tiszti segéd, Mág Manó, cs. k. pénztári tiszt, Erdélyi Péter, cs. k. segédszbiró, Lázár László, cs. k. segédszbiró, Kiss Imre, cs. k. tszéki segéd. Esküdtek: Kuncz­­ky Lajos cs. k. tollnok, Széles József, cs. k. tollnok, Cseresnyés Sándor,­Szabados Márton, ,ifj. Tokody Ist­ván, Schavel Károly. A belényesi járásban: Főszolgabíró : Paál Péter. Alszbirák: Kosztin Tamás, cs. kir. segédszbiró, Vass János, Veres János. Esküd­tek : Lukács Elek, P­o­p­o­v­i­c­s István, Zachariás Ger­gely cs. k. tollnok, Oláh István cs. kir. tollnok. Tör­vényszék polgári: Lakatos Benedek, volt cs. urb. törvényszéki tanácsos. Szerdahelyi Imre 1849 után főszolgabíró és járásbiró. Porubszky István. Beliczay Ferencz, v. cs. tszéki tanácsos. Komlóssy Antal, v. cs. kir. szolgabiró. Fráter József. Tokody István cs. kir. tszéki irodaigazgató. Sorbán János cs. kir. szol­gabiró. Fényes Sándor 1849 után szolgabiró. Örley Dienes, Vinkler Lajos cs. kir. segéd államü­gyész. Fe­­nyitő: Ingruber Károly, v. cs. kir. államügyész­ La­katos Alajos 1849 után tszéki tanácsos. Juricskay Rudolf, 1849 után szolgabiró. Stepanovics Lajos, 1849 után N.-Várad kapitánya: Szervánszky Ferencz. Te­lekkönyv igazgató: Lehman János. — Komárommegye uj hivatalnokai: 1-ső alispán: Pázmány Zsigmond. Törvényszéki ülnökök: Ondrus Ágoston, egyszersmind helyettesí­tett 2-od alispán: Nagy István, Curry Adolf, Szilágyi Pál, Schmutzer János. Főjegyző: Kégly József. 1-fő aljegyző: Tholt János. 2-od aljegyző: Henfher László. Főügyész : Boór József. 1-fő alügyész: Tóth Ignácz. Főszolgabirák: udvardi járásban: Nagy Dániel. Csal­lóközi járásban: Gschray József. Tatai járásban: Kol­ler Ödön. Gesztesi járásban: Miskey Géza. Alszolga­birák udvardi járásban: Bangya Miklós, Nagy La­jos. Csallóközi járásban: Istvánffy Antal, főbirói czim­­mel: Mezey Gyula. Tatai járásban: Vecserey Károly, főbirói czimmel: Jakabffy Károly. Gesztesi járásban: Lamperth József, főbírói czimmel: Vrabely Armand. Esküdtek: Udvardi járásban: Juhász Ignácz, Migázzi József, Bujáky Mihály. Csallóközi járásban : Penthe Samu, szolgabiró czimmel. Tóth József, Ecsedy Gyula. Esküdtek: Tatai járásban: Loysch Imre, Varga Jó­zsef, Kováts Károly. Gesztesi járásban: Kelemen Ig­nácz, Hóss Boldizsár, Farkas Ádám. Központi esküdt: Kabik József. Tiszteletbeli esküdt: Csallóközi járás­ban: Pázmány Géza. Főpénztárnok: Kauszek Fer. Számvevő: Pállya Lajos. Főorvosok: Klein Mihály, Minich János. Telekkönyvvezetők: Rumpler Ödön, Palkovics Imre­ Levéltárnok: Jankovich Pál. Levéltári írnok: Kulcsár Sándor. Igtató : Petteny Lajos. Kiadó: Knand Ignácz. Várnagy: Huszty Illés. Seborvosok udvardi járásban: Nehéz Győző. Csallóközi járás­ban : Mikolay Lajos, egyszersmind fogházi orvos. Ta­tai járásban : Eszterghamy Mátyás. Gesztesi járásban: Cserna Ede. Utibiztosok udvardi járásban: Konkoly Benő. Csallóközi járásban: Csóka Gábor. Tatai járás­ban : Nedeczky Ignácz. Gesztesi járásban: Orbán Já­nos. írnokok: Both Dániel, Fröhlich József, Magya­­rics József, Merkner Ferencz, Szalay László, Székely István. — Csong­rádból rendes levelezőnktől azon igazítást ves­szük, hogy a megye alkotmányos tiszt­viselői közül következők vállaltak újólag hivatalt: Kádár Henrik, Szlávik Károly, Pixi István, Vidovics Imre, Rózsa Endre, Czillinger Lajos, Schönvizner Já­nos, Krikkai Ágoston, Beck János, Pillich János,Bécsi József, Fekete Imre, Horony György, Deli János és a már említett, egy vásárhelyi, Kovács Imre. — Debrecenből írja rendes levelezőnk, hogy a kir. biztos e hó 11-dikén oda érkezett. Szöllősy pol­gármester a hitet már letette. A közigazgatási tanács tagjai közül egy sem vállal hivatalt. — Zom­bor városa tisztikara le nem mondott s a cs. k. biztos által hivatalában megerösittetett­ E tisztikarra nézve úgy értesülünk, hogy annak válasz­tása nem történt helyesen s azt a helytartótanács is törvénytelennek nyilatkoztatta. A városi tanács mellé 24 tagból álló bizottmány is neveztetett. — Krasznamegye főispánja, saját kérelmére, e méltóság alól fölmentetett, főispán-helyettessé pe­dig Nábráczky Antal, volt cs. k. urb. törv.széki ülnök neveztetett ki. — Kükü­llőmegye alkotmányos törvényszéke révén azon rendeletet, mely az osztrák polgári és bűnvádi törvények elfogadását parancsolja, e hó 4-dikén testületileg lemondott. A lemondási okmányt a főispánnak adták át. — Felső-Fehér megyéből hivatalosan meg­­czáfolják azon hírt, mintha az alkotmányos tisztikar már lemondott volna. Az uj hivatalnoki névsor, mely az erdélyi lapokból a Királyhágón inneniekbe is át­szivárgott, gúny. Pest, jan. 13. Tegnapi czikkünkben megérintettük több bécsi és néhány külföldi lap azon czélzatos állitását,hogy a magyar szabadelvűek hajlandók a birodalmi tanács szabadelvű részével szö­vetkezni a feudal-ultramontán párt ellen, és hogy a magyar ó-conservativek (ez­úttal mi is élü­nk a német lapok e kifejezésével), hogy, mondjuk, az ó-conservativek a Thun-Clam­­párttal alkudoznak a magyar kérdés megol­dása czéljából. Czélzatosnak mondtuk ez állításokat. Mert lehetetlen fel nem ismernünk azon szándékot, hogy ép azon pillanatban, midőn a megoldás szüksége elutasíthatlanul előáll, a megoldásnak más módon való lehetősége is feltüntettessék, mint a­melyet a magyar országgyűlés kijelölt és elfogadhatónak nyilvánított; fel kell ismer­nünk azon szándékot, minélfogva a magyaror­szági ügyek iránt érdekelt világgal elhitettes­­sék, hogy a jelzett jelenségben, a nemzet ve­zéreinek insinuált készségében a közhangulat átalakulására lehet ismerni. És ezélzatos az „ó-conservativek“ felőli állítás is, mert elvel­leneink ez állítással a magyar nemzet azon erejének meggyengülését kívánják jelezni, mely ép a nemzet egyérzetében, minden véle­mény árnyalatnak egybeolvadásában áll. És ép ezért szükségesnek tartjuk, hogy e fogást, ez állítást kellő értékére szállítsuk le. Mindenek előtt kereken ki kell monda­nunk, hogy a magyar szabadelvűek készsége felőli állítás merően alaptalan. Itt senki sem tud e felől semmit, legkevésbbé azok, kiket a német lapok a „szabadelvűek“ nevezete alatt ért, s kik szerinte is leghivatottabbak volnának, bár semmikép sem jogosultak, szövetkezésre oly czélból, hogy a szövetség a magyar kérdés megoldására vezessen. Ezt, mint tagadhatlan dolgot megállapít­va, vizsgáljuk valószínűségét, lehetőségét a lapok által jelzett iránynak. A bécsi s a többi lapok, ha az állítás nem czélzatos, azon téves nézetből, felfogásból in­dulnak ki, hogy a magyar nemzet vezérei, hogy a magyar országgyűlés, Magyarország­nak a birodalomhoz való viszonya s így a ma­ Angol-amerikai ügyek. A Trentről elvitt foglyok szabadonbocsátásá­nak híre Angolországban megelégedést szült s a jan 8­­dik­ai börzén az angol papírok értékét *­,—% szá­zalékkal feljebb emelte; csalódnánk azonban, ha a megelégedést valami teljesnek tartanók. Az ingerült­ség csillapodott, de a bizalmatlanság és ellenszenv megmaradt Amerika irányában. Bizonyítják ezt a jan. 9- dikén megjelent hírlapok czikkei, melyek a foglyok kiadásáról szólnak. A„Times“ és „M. Post“ nyilatko­zatait, társürgönyi kivonatban, szombati számunkban már közöltük, s e kivonathoz, mely a nevezett lapok czikkeinek velejét híven adja vissza, csak azt kell még pótlólag hozzátennünk, hogy a „M. Post“ nem mulasztja el, mindjárt czikke elején, nyomatékkal kiemelni, hogy az amerikai kormány a­z u­t­o­l­s­ó pil­lanatban, nem maga jó­szántából, hanem a brit követelések nyomása alatt engedett.

Next