Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1862-02-14 / 37. szám
SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. kiadó-hivatal Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DIJA 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lumpel Róbert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók, megjelent ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre lesz PEST, február 13. Külföldi szemle. A „Boersen Halle“ jólértesült bécsi levelezője megerősíti, hogy Miksa főherczeg mexikói trónjelöltsége bizalmas értekezletek tárgya vola Grammont hg. Bloomfield lord és Rechberg gr. között. Az „Indep“ párisi tudósítása szerint pedig,a napokban igen fontos alkudozások történtek a mexikói expeditiót intéző hatalmak részéről. Minő speciális pontok körül forgott ez alkudozás, arról nem értesülünk , de azon tevékenység és erély, mellyel a franczia segédcsapatok a csendes tenger vizeire küldetnek azt látszik elárulni, hogy ama Parisban folytatott alkudozások a három hadviselő fél részéről, különös fontossággal bírnak és a franczia kormány nézeteinek megfelelő értelemben végződtek. Annálfogva bajos lesz a fentebb idézett hamburgi újság azon állításának hitelt adni, mintha az angol cabinet, inkább ellenezné mint védené egy osztrák herczeg trónjelöltségét. Az angol „kék-könyv“-ben Russel lord három sörgönyét találjuk az amerikai ügyben, Lyons washingtoni angol követhez intézve. E sürgönyök elseje mely 1861. febr. 20-káról kelt, figyelmezteti az uniót, hogy ha Angliával villongásba találna elegyedni, a brit kormány sem lesz rest a visszatorlásban. A második sürgöny, mely ugyanazon év mart. 2-ról szól, arról értesíti Lyons urat, hogy Amerika londoni képviselője Dallas úr annak kijelentésére hívta fel Russel lordot, hogy Anglia, a déli államok függetlenségét el nem ismeri. Russel lord azonban vonakodott ezt megígérni, nem akarván magára vállalni előre oly kötelezettséget, mely különben is az amerikai háború be nem látható kimenetelétől függött. A harmadik sürgöny az által nevezetes, ami abban nem foglaltatik, t. i. hogy mit válaszolt Russell lord azon délamerikai küldöttségnek, mely a függetlenség elismerésének ügyében a nemes lordot megkereste s annyi emberszerető hévvel fejtegeté, hogy délen a rabszolga-kereskedés többé nem existál (?!). Politikai körök hajlandók azt hinni, hogy Beust nr okt. 15-ki hírhedt sürgönyét azon számítással hozta nyilvánosságra,hogy Bernstorff gr.veséjéből Poroszország valódi szándékait a szövetségreform ügyében kicsalja. A szász terv előbb Bécsben közöltetett, hol olyan szint adtak a dolognak, mintha kedvetlenül vennék, ha Beuster a maga sürgönyét Berlinbe megküldené. A tisztelt úr ennek daczára elküldötte derék elaborátumát, melynek kelletlen egybevetéseit könnyen megérthetjük, ha meggondoljuk, hogy annak csupán kiindulási pontul kelle szolgálni azon coalitióra, melynek „azonos jegyzékét“ tegnap ismertettük. Poroszországra nézve könnyű fogna lenni e cselszövény kijátszása s még tán meg is bánathatná egyik-másik hatalommal hogy ahoz járult. De akkor nem kellene a berlini cabinetnek beérni az egyszerű válaszszal , ha még olyan erélyes volna is az. Nyíltan kellene hozzáfognia saját programmja valósításához s erre a hesseni alkotmány-kérdés pompás alkalmul szolgál. Ezt a tanácsot adják Poroszországnak azon politikai körök, melyek gondolkozását itt elemeztük s melyek lehetetlennek tartják, hogy Poroszország az „azonos jegyzékben“ ajánlott tanácskozásokban részt vegyen. Berlinből írják, hogy a progressista párt nagy határozottsággal kíván a német ügyben föllépni, s hogy a sikert resolutiója számára biztosítsa, az országgyűlés különböző párttöredékeivel élénk alkudozásokat folytat. Olaszországban a pápaellenes tüntetések mind nagyobb kiterjedésben nyilatkoznak. Belföldi szemle. — Beregmegye uj hivatalnokai: Első alispán Uszkay György, volt cs. kir. urb. törvényszéki ülnök; másod alispán Kántor Sámuel, volt cs. kir. megye törvényszéki ülnök; főjegyző még nincs; első aljegyző Komáromi Mihály; második aljegyző még nincs; főügyész Cserszky Antal, volt cs. kir. segéd szolgabiró; alügyészek még nincsenek; főpénztárnok még nincs; főorvos Laugh Ferencz; főmérnök Mózer Vilmos; almérnök nincs; számvevő nincs; törvényszéki ülnökök: Vass Antal, Vass György, Nizalowszky Endre, Tolvaj István volt cs. kir. szolgabiró ; Gorzó János, nyugalmazott cs. kir. segéd szolgabiró; központi szolgabiró nincs; központi esküdt Fuló András ; telekkönyvvivő Tschiercz Károly előbb cs. kir. telekkönyvkészitő ; telekkönyvi segéd Exner Ferdinánd; főszolgabiró a tiszaháton Demeter Emánuel volt cs. kir. úrbéri törvényszéki segéd; első alszolgabiró Zlatényi Gyula; 2-ik alszolgabiró Hetey István ; esküdtek: Gergelyi István, volt cs. kir. sz.birói írnok: Meszlik Ferencz, Warholyák György; járási orvosok: Linner József, Pánthy Ferencz; csendbiztos Uszkay Endre; kászonyi járási főszolgabiró Nemes József, volt cs. kir. segédszolgabiró; első alszolgabiró Langh István, volt cs. k. szbirói tollnok; második alszolgabiró Eckel Antal, volt cs. k. szbirói tollnok; esküdtek : Göller Tivadar, Scheffer Adolf, volt cs. kir. szolgabirói írnok, Balog László; járási orvos Bloksay Ferencz; csendbiztos Somossy László; felvidéki járási főszk. Komlóssy János; első alszbiró Rohai László; 2-ik alszolgabiró Komlósy Bálint; esküdtek: Kassai Antal, Katona Sándor, Picz Antal volt cs. kir. szolgabirói írnok; járási orvos Telendi Lajos; csendbiztos Váradi Ferencz ; munkácsi járásbeli főszbiró Gombos Pál volt cs. k. főszbiró; első alszbiró Dobszai Miklós, 2-ik Éva László ; esküdtek: Babinecz János, Popovics János,Demjanovics Sándor; jár. orvosok: Borostyán Albert, Szíjgyártó József; csendbiztos Dancs Tamás; pertárnok Bornemisza Lajos; levéltárnok Boski Lajos; segédje Szappanos József; mirnokok: Hegedűs Károly, Leszkai Bertalan, Buzsák István, Güthi István, Tinnel János, Broszman Imre; voltos.kir.dirnok: Kellyér Pál, Abkorovics Gergely, Berzsenyi Ignácz; állomási biztosok: Komka Béla, Hodermarszky Antal, Kovács János, volt cs. kir. hivatalnok; utibiztosok: Petreczki András, Komka Gyula, Scheuer Ferencz, volt cs. kir. katonatiszt, Pankovics Lipót; várnagy Pintér István. Mező Bertalan nem megyetörvényszéki, de városi törvényszéki ülnök. — Nyíregyháza városa uj hivatalnoki kara ekként van alakulva: polgármester Draskószy Sámuel; főbíró Majerszky Lajos; főjegyző még nincs; aljegyző Jurányi Hugó ; főkapitány Enyingi Lajos; alkapitány nincs; tanácsnokok : Kralavánczky András, Grenerczy Andor, Schmál Károly, Steiger Alajos ; árvagyám Kralavánczky László; pénztárnokok: Bartha Sámuel és Tresztyánszky Ferencz. A Közép-Szolnok megye új hivatalnokainak névsorát a „Korunk“ következőleg közli: A két alispáni hely még üres. Házi pénztárnok Viski József, volt alk. tör. ülnök; főjegyző Filep György, r. a. volt cs. hivatalnok; első aljegyző Czibenszki András, volt cs. hivatalnok; másodaljegyző nincs. Főszolgabiró a zsibói kerületben Zoványi Imre, zilah-városi volt kapitány ; alszolgabirák : Gergely László, volt alkotm. szolgabiró, Viski Zsigmond volt alk. másodaljegyző ; főszolgabiró a sz.-csehi kerül. Kézsmárki Elek, volt cs. kiv.; alszolgabirák: Pap Sándor, volt alk. szolgabiró: Pap György; főszolgabiró a tanásdi kerületben Buttyán Miklós magánzó, alszolgabirák : Alfai Samu, volt törvényszéki segédbiró, Teleki Lajos, volt járási segéd. Esküdtek: Nagy Elek volt alk. esküdt, Pap János volt alk. esküdt, Osváth Elek, Hadviger Ernő, Koritsánszky Ferencz, Nagy István, Pap Péter, Kávásy, egy hely üres; várnagy Kiss Lipót volt alk. várnagy; levéltárnok Szakács Ferencz, régen megyei levéltárnok ; csendbiztosok : Sárai János, Pap Sándor, Kukk János; tiszti főügyész Diószegi Lajos ; 1-s. al- Ügyész Dombi József, 2-od alügyész Frink Tivadar; igtatók Török József, Bálint György, volt cs. írnok ; törvényszéki ülnökök: Gergely Sándor, Lugosy Boldizsár, Szarka Sándor, volt tiszt, táblabirák: Mezei Sándor, Czitze János, volt cs. járási segéd; főorvosok belső kerületben Bereczki Károly, külső kerületben Csencs Ferencz; alorvosok: Fekete Dániel, Fischer Adolf, Kolbai Ferencz. — Aranyosszék kinevezett uj hivatalnokai, mint a „Kolozsvári Közlönyében olvassuk: id. h. főkirálybiró Dindár József; alkirálybiró Czobell Pál; hullók Nagy Miklós és Máté Sándor; igtatók : Szarvadi Pál és Bálint József; Írnokok: Magyari Efraim és Veres József. A törvényszéki bírák kinevezését a főkormányszéktől várják. — Szamosújvári főbíró Lászlóffi Antal, főkapitány Korbuly Manó , tanácsos Merza Lukács helyeken maradtak, úgy a képviselők közül is négyen, a városi majorsági pénztár megvédése tekintetéből. Lászlóffi Antal ideiglenes polgármesternek neveztetett ki, s egyszersmind meg lön bízva a tanács szervezésével. Erdély viszonya Magyarországhoz a mohácsi gyásznap előtt. III. Azon százados, s a teljes egység alapelvéből folyó eljárás, miszerint az erdélyi részek a magyarországi országgyűlésekre meghivattak, s azok nélkül országos ügyekben mi sem végeztetett még az 1526-ik évben a vesztett csata utáni napokban is megszakítás nélkül megtartatott, ugyanis Mária királynő II. Lajos özvegye Komáromba hirdetett országgyűlésre meghívta az erdélyieket, mit bizonyára nem teszen, ha az erdélyi rendek nem lettek volna régi idők óta tagjai az egyetemes hazai törvényhozó testületnek; sőt több évvel azután, alig egyesültek az erdélyi részek viszont Magyarországgal rövid időre bár, am az ősi szokás azonnal életbe lön léptetve ismét, kitetszik ez hiteles történész Schaeseuz „Ruinae Pannóniáé“ czimü munkájából, ki a III. kötetben bizonyitja, hogy a Ferdinánd által 1552-ben Pozsonyban tartott országgyűlésen az erdélyiek is jelen voltak, s a jelenlevő magyarok közül Kendi Ferenczet, a székelyek közül Kemény Jánost nevezi meg s hozzáteszi, hogy a szászok is ott voltak, mondván: Ante alios celebres cunctis ea Urbibus ibant Saxonicis, aetate graves, facieque verendi Patres, praeclara nullis virtute minores, sat. De még 1553-ban is elismerte Magyarország Erdély jogát a közös törvényhozáshoz, midőn arról lévén szó, hogy Werbőczi István hármas könyve megvizsgáltassák, s a helyett más törvénykönyv hozassák be úgy Magyarországon mint Erdélyben, az akkori országgyűlés 15. ezikke szerint imigy határozott: „Quod verő ad revisionem reformati Decreti (tripartiti) attinet, in praesenti Conventu faciendam.........Statútum est, ut ad festum S. Lucáé proxime futurum ex singulis Comitatibus unus, vei alter Nobilis ad id unum dumtaxat pertractandum concludendumque, similiter, et ex Transilvania, Sclavoniaq a e............ Posonium deligantur, per quos ita delectos — revisio ista omnis diligenter et accurate recognosci, et prout ex usu Regni, et justitia fuerit esse visum, concludi, et Sacrae Regiae Majestati clemeuteracceptanda, et revidenda proponi debeat; quam etiam Majestas sua revideat , et recognoscat: et postea in proximo Conventu generali deuuo cum fidelibus suis statibus perlegat . . . . ac ita demum ejusmodireformationem absolutam auctoritate sua Regia approbet, confirmet et promulget. Kat. Tom. XXII. Mindezeknél még kétségtelenebbül bizonyítja Erdélynek a közös törvényhozáshoz való jogát azon körülmény, hogy — mint régi történetíróinktól tudjuk — ezen országrésznek a következő években bekövetkezett különszakadása s önálló országgá lett alakulása után is az erdélyi nemzeti fejedelmek több ízben felküldötték követeiket a magyarországi országgyűlésekre, mintegy az ősi kapcsolat elismerése és fentartása végett. Ha már most a mondottakat restmmáljuk, úgy vélem, nem találandónk ellenmondásra ismételvén előbbi kimondásunkat, miszerint az erdélyi részek a mohácsi ütközet előtt nem külön, hanem a többi magyarországi megyékkel együtt közösen gyakorolták a törvényhozó hatalmat, s itt semmi „tartományi gyűlések“ nem tartattak, melyek föladatában s hatáskörében állott volna a törvényhozás; s ha mégis voltak itt részletes gyűlések, azok merőben más természetűek voltak, más működési kör volt számukra kijelölve. Megkíséreljük ezt is vázolni: Et mine venimus ad grandissimum objectum t. i. az erdélyi külön gyűlések leírásához! Tudjuk, hogy hazánkban a XVI. és az előtti századokban a mozgó itélőszékek „fora ambulatoria“ voltak szokásban. Az országbiró „judex curiae regiae“ — sőt igen számos esetekben maga a király — bejárta az ország különböző részeit, vidékeit, az ottani nemesség tagjaiból gyűléseket „törvényszékeket“ alakított, rögtönzött, melyeken mindenkinek pere, panasza volt, a feles alperes — megjelent, — a szőnyegen levő ügyek megvizsgáltattak, ítéletek hozattak, s ezekről a szokott okmányok kiadattak. Tudjuk továbbá hogyan volt ama korszakban szervezve az adózás és honvédelem, hogy akkor rendes adó nem volt, s nem is szükségeltetett, mert az országos háztartás a kormányzat és közigazgatás különböző ágaiban, s a királyi udvar fentartásának költségei a korona jószágok, arany és sóbányák, vámok, szóval a közjavak s közjövedelmek bevételeiből kiteltek, hogy a kapuszám szerinti rovatai jobbadlán, sőt kizárólag hadi czélokra vétetett igénybe: innen van az, hogy a pénzbeli adó nálunk még csak kevéssel ezelőtt rendesen hadi adónak „subsidium bellicum“ neveztetett. És igy ismeretes mindenki előtt az is, hogy állandó hadsereg nem lévén, az ország védelmére megkivántató katonai erőt a zászlós urak, püspökök, főpapok, káptalanok, s a nemesség állították ki, ezt pedig, kivéve a csekélyebb számú várőrségeket, s a király személye körül tartatni szokott disz- és testőrséget folytonosan talpon tartani nem lehetett, következőleg a megkivántató bandériumokat mindig a szükséges veszélyhez képest különböző számos mértékben koronként kelle kiállítani; a nemesi fölkelés is kétféle volt: részletes és általános. Ha már most számba vesszük a magyar birodalom nagy kiterjedését, s a részközlekedési eszközökből eredő tetemes akadályokat, s meggondoljuk azt is, hogy az akkori zavaros időkben, midőn a gyakori véres háborúkat — melyeknek hazánk annyiszor voló színhelye — nem előzték meg hosszas diplomatiai tárgyalások, mint most, sőt még formaszerinti hadüzenetek sem mindig, nem fogunk csodálkozni, ha a királyi székvárostól messze s az ellenség közvetlen közelében fekvő Erdélyben, sokszor, igen sokszor gyors segélyre lévén szükség, az erdélyi vicevajdák kénytelenek voltak, sőt kötelességükben állott annyi erőt, amennyit hamarjában összegyűjthettek a határok védelmére, s az ellenség lehető feltartóztatása végett háborúba szállitni, mig a királyi seregek, a had zöme megérkezhetett. A ki ezek után azt is figyelemre méltatandja, hogy hazánkban hadiadót kivetni vagy nemesi fölkelést elrendelni akkor sem lehetett, önként rá fog jőni azon okra, mely miatt Erdélyben részletes gyűléseket tartani kellett. Ilyen gyűlések tehát két félék voltak, olyanok t. i. melyeken polgári, bűnvádi sat. perek láttattak el, s olyanok, melyeken a hadiadó „subsidium“ s a nemesi fölkelő sergek száma szavaztatott meg, s a mely utóbbiakon a harczba induló sergek gyakran harczkészen jelentek meg. Az első rendbeliek ez országrész különböző helyein, az utóbbiak pedig többnyire Thordán tartattak. Ezek valának Erdélynek a mohácsi ütközet előtti külön gyűlései, melyek közül egysem volt „törvényhozó tartományi gyűlés“ s ha némely régi oklevelekben e szó „Diaeta, — Congregatio Nobilium generalis“, — „Conventus“ „Colloquium“ elő is fordul, az ezen gyülekezetekről kelt oklevelek tartalma azt bizonyítja, hogy nem foglalkoztak törvényalkotással, hanem perek ellátásával s a szorgos honvédelem rendezésével. Ezen állításunk támogatása végett, következő czikkünkben több ilyen oklevelet fogunk idézni. S. . . . I. A szász nemzeti egyetem. II. Második kérdés: mit tenne I.szász universitás az általa alkotott törvényjavaslatokkal? Ha egy netalán létrehozható erdélyi gyűlésbe vinnék azokat az illető bizalmi férfiak, aligha az ott megjelenő románok pártolását kinyerhetnék, miután a királyföldi románok már az egyetem megalakítása módjában sérelmet láttak magukra nézve. A székelyek és magyarok nem fognak e javaslatokba pillantani. Vagy talán, egy magyar országgyűlés elébe kívánják javaslataikat fölterjeszteni? Alig gondolható, hisz oda a követek népképviselet alapján, választókerületenként választatván, s az utasításadás joga megszűnvén ma épen semmi befolyást sem gyakorolhatna az universitás testületileg a szász népképviselőkre. Ha tehát 1862-ben kivárni a legelőször törvényjavaslatok szerkesztéséhez fogni a szász universitás, az ilyeket előterjeszteni akaró követeket, a pesti hongyülésen mint egyeseket hívnák föl nyilatkozat tételre, és igy a II.Szebenbe öszvefércelt törvényjavaslatok, a vállalkozók zsebeiben maradnának. Ámde ha a megnyitó beszédet tovább olvassuk, azon gondolatra jöhetünk, mintha némelyek nézete szerint az universitás törvényeket is alkothatna a szászföld számára. Legalább erre látszik mutatni azon serkentés, melyet a comeshelyettes az egyetem tagjaihoz intézett „törvényhozási tevékenységre“ (gesetzgeberischen Thätigkeit) hiván fel őket „hogy az e részben táplált várakozásoknak meg lehessen felelni, s hogy igy az egyetem tagjai magukt a jelen- és jövő ivadék előtt igazolhassák.“ A megnyitó beszéd, úgy látszik máris fennállónak tekinti a szász „Markgrafschaftot“ különben nem említhetne egy szászföldi külön törvényhozást, s az e részben táplált óhajtásokat. Miután az ily óhajtásokat nem tudom a szász nemzet általános óhajtásainak tartani,