Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-21 / 43. szám

1862.— II. évfolyam. 43* SZ. Péntek, február 21. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK ! HIRDETMÉNYEK DIJA: MEG­JELEN Ujtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr, ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­t­­ T­séghez intézzenek.— A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., La­m­­pel Röbert és ELŐFIZETÉSI ÁR­. Urter 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el*­­ Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók.­­ Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft . FEST, február 20. Külföldi szemle. Alább közöljük a franczia senatus adresse-bizott­­mányának feliratát. Ha Napoleon császár ebből akarja a közvéleményt kitudni, vagy Thouvenel a további teendőkre nézve a római ügyben ez után eligazodni, akkor bizony nagyon csalódnának, mert például a császár, még saját eszméit is bajosan fog­ná ez adresseben felismerni, melyeket a trónbeszéd legalább festői „félhomál­"lyal kifejezett. A sena­tus adresse-bizottmánya a véka alá rejtette a gyer­tyát s abból ugyan, mit imitt-amott rhetori virá­gok alá rejteget vagy kopaszon hagy, ki nem okosodnék maga Tkezéus sem, a ki pedig az ariad­­nei fonal segitségével a labirynthusból is kibo­torkált. Mi a belügyeket illeti, még csoda hogy az adres­­se-bizottmány ki merte mondani a szépmű­vészetek bőkezűbb ösztöndijazását, a franczia alsóbb papság és tanitók sorsának javitását. Minden­esetre dicséretes szándék a senatus bizottmányától, de még ez nem foglalja magában a nemzet mindazon óhajtásait, me­lyekből a kormány, politikájára inspiratiót merít­hetne.A külügyek közt a mexikói, csupán egy baná­lis phrasisban érintetik; az olasz kérdés pedig oly módon van beszőve, mely mind a két félt az egyszeri biró értelmében igazítja el: mind Turinnak mind Rómának igaza van, a mi aztán egyre megy azzal hogy egyiknek sincsen igaza. A bizottmány ily mó­don kiosztott igazságával aztán, az egész világ elé­­ged­etlen, csak az a „hallgatag ember“ lehet elégük­, ki megszokta hogy az ő akarata nélkül egy hajszál se essék le a népek fejéről. Azt mondhatná valaki, hogy hátra van még a „fekete leves“, hátra van a felirat pontjai feletti vita. És írják is hogy Napoleon hg nem állt, el a maga „amendement“ jától; most ugyan nem , hanem Pie­­tri senator fogja benyújtani — nem is a benyújtás a fődolog, de nem is az a ragyogó beszéd, me­lyet majd Napoleon hg mellette mond , hanem hogy a felirat mindamellett is, emberi, valószínűségi cal­culus szerint —úgy marad, a­hogy azt a bizottmány helyben hagyta. A német kérdés, a görög katonai lázadás, és ke­leti ügy, folyvást szőnyegen vannak. Ma azt írják, hogy Poroszország az olasz ki­rályság elismerését, az orosz cabinet elismerésétől függesztette fel, az orosz cabinet pedig azt felelte vol­na, hogy ez a lépés most még nem opportunus. Ezt azonban finom eszttdiplomaták kedvező fele­letnek tartják, mivel e nyilatkozatban az elv el­­ismerése ki van mondva, s az orosz kormány csu­pán csak haladéki időt kíván. Egyébiránt mind Páris, mind Londonban úgy vannak meggyőződve, hogy most már a német e­gy­­s­é­g­ből, német k­e­lt­ő­s­é­g lesz — ide fog Ausztria és Poroszország antagonismusa vezetni. A „Morning Post“ meger­ősíti azon combinatiót, hogy az „azonos jegyzékeket Ausztriának czélja vala Velenczét és tán a magyar korona területét is, a würzburgiak által garantiroztatni. Velencze biztosításának czélja már­­ korábban meg valt általunk említve, itt csupán Pal­merston közlönyének combinátiójában, a magyar területre vonatkozó állítás, melyet nem hisszük, hogy az angol kolléga kétértelmüleg akart volna ma­gyarázni. A görög katonai lázadás oly arányokat vesz hogy kérdés, nem fog-e az csak­hamar Epirus és Thessaliára kiterjedni. A kőnyomain „Correspon­­dance Italienne“ belgrádi levelezője azt jegyzi meg, hogy nagy számú befolyásos görög van ez idő sze­rint Nándor­fehérvárott s ebből és Szerbiának Kuza hggel fenntartott jó viszonyából azt következteti, hogy ha az óra ütni fog, egy zászló alatt találjuk majd Szerbiát, az egyesült Romániát és Görögországot. A levelező felemlíti, hogy folyó febr. 8-kán, Mihály lig báljában, egyik nagyhatalmasság belgrádi consula, egy magas állású egyénhez (illustre et influent person­nage) a következő szavakat intézte : „Szerbia, a szláv tartományok közt, melyek lakosságát 6 millióra tehetni, azt a szerepet játsza majd, melyet Piemont játszott Olaszországban!“ száz mondá: adja vissza az egyház a császárnak a mi a császáré, szintúgy óhajtandó, — és a császárnak öröme telnék benne, — hogy a tisztelendő papság, mely a lelkek gondját leginkább szivén hordja — az állam ereje folytán jusson valahára ahhoz, mit sze­rénysége tilt kérnie, mit azonban szükségei és mél­tósága megkíván. Ezután a külügyekről következőleg szól a felirat: Felséged viszonya a külkabinetekhez barátsá­gos és bizalmas, hazánkban minden békét lehelt, hasznos és gyümölcsöző vállalatokkal foglalkoznak, melyekre a háború csak káros hatással lenne. Ny benyomást kellett hogy érezzenek a magas vendé­gek, kiknek látogatása barátságos érzelmeikről ta­núskodott- Francziaországot és uralkodóját csak közelről kell szemlélni, hogy őszinte békeszeretetek­­ről mindenki meggyőződjék. Ennélfogva senkivel sem állunk harczban, ki­véve a távol országok barbarismusát, mely a nép­jogok ellen feltámadt. Szárazi és vizi katonáink ezért megfenyítették Chinát és kelet túlsó szélét. Mexicó szintén meg fog bűnhődni nem­sokára méltatlan magaviseletéért. Vajha az Angliával és Spanyolországgal egyesített hadjárat közös egyet­értéssel erélyesen folytatná működését, s teljes elég­tételt szerezne a jognak, polgártársaink és nemzeti érdekeinknek. Közelebb hozzánk azon Itáliában, melyet fegy­vereink az idegen járom alól felszabadítottak, sajná­landó viszály dúl, pártokra osztja a lakosságot és nyugtalanítja a lelkiismereteket. Az államtestületek elébe terjesztett erre vonatkozó okmányokból kitűnik, minő igazságos és jól elhelyezett volt a senatusnak Felségedbe vetett bizalma. Felséged kormánya szám­ba vévén a nemzetközi tekinteteket nem téveszté el szem elöl a katholicismus érdekeit, s Felséged épen annyi őszinteség mint eszélyességgel követé azon politikát, melyet nyíltan hirdetett, s mely a senatus 1861-ki feliratában oly teljes helyeslésre talált. Ön tovább fog haladni Felség, védelmi és ki­egyenlítési útján, valamint mi is szigorúan ragaszko­dunk bizalmunk és meggyőződésünkhöz. Kétségkívül sajnálkozni fog Felséged mint mi azon, hogy majd szenvedélyekre és mértéktelen igényekre, majd el­lenállásra és hajthatlanságra talált. Azonban Ön ta­nácsai bölcsek, s nem szabad elfáradni annak ismét­lésében egyik oldalon, hogy a legnagyobb művek csak nyugalom és mérséklet által alapíthatnak meg, a másikon hogy a legigazságosabb ügyek is veszé­lyeztetve vannak a nyakas ellenmondás által, mely az emberi dolgokban semmi sikert nem igér. Mig kifelé a közvetítő szerepét ily erélylyel vi­szi, joga van Felségednek az ország helyében kibé­külésre szólítni fel a kedélyeket. Óhajtandó tehát, hogy a pártok lármája a nemzet bizalma előtt elné­muljon ; óhajtandó, hogy a jogos érdekek politikája győzzön a szenvedélyek politikájának végső marad­ványain. Ama politika az Öné, az a haladás utján viszi az országot. Ez utolsó, mely a múltban igen is nagyon uralkodott, miket csak meggyengithetne, s utunkon feltartóztatna. Ezt a senatus soha sem fogja irányadóul választani, s nem fogjuk elfeledni, hogy ha a szabadság csak függetlenséggel állhat fenn va­lóban, tartóssá azt csupán a mérséklet teheti. csenek. Főpénztárnok Ekker Ferencz; Nyíri járási főszolgabíró Fráter József; alszolgabirák: Balogh Kálmán volt cs. k. tollnok, Ilosvay Gáspár, Tatay István ; esküdtek : Pongrácz István volt cs. k. szolga­­­birói írnok, Foger Adolf volt cs. k. írnok, Budaházy Mihály volt cs. k. bijnok, Pap Gedeon volt közs. jegyző, Angyalosy Ferencz volt községi jegyző, krasznaközi járási főszolgabíró Verzál­ József volt cs. k. szolgabirói segéd; alszolgabirák, Osváth József az 1850-ki provisorium alatt esküdt, Novák Károly volt cs. k. tollnok, Sztán Simon; esküdtek: Várady Imre volt cs. k. írnok, Nikolics György, Szűcs Albert, Boj­­tor Móricz; szamosközi járási főszolgabíró Szabó Jó­zsef a provisorium alatt pénztárnok; alszolgabirák: Ács Antal volt cs k. vizsgáló biró, Christiani Imre volt cs. k. szólg, segéd, Güntner Ignácz volt cs. k. irodatiszt; esküdtek: Gacsályi Lajos volt cs. k. írnok, Kondor Zsigmond volt községi jegyző, Krasznay Ist­ván volt cs. k. birnok, Deák Lajos volt községi jegy­ző; nagybányai járási főszolgabíró Vajda János volt cs. k. szolgabiró; alszolgabirák: Kunszki Lajos volt cs. k. tollnok, Schmid Sándor volt cs. k. tollnok, Raj­­kovics Ferdinánd volt cs. k. szolgabirói segéd­­eskün­­ek : Rébay Károly volt cs. k. írnok, Rébay József, Már József, Kossolányi János volt cs. k. adóbecslési hivatalnok, főügyész Lipcsey Kálmán volt cs. k. se­géd­irodaigazgató, alügyészek : Vaday Károly volt cs. k. tollnok, Borbola János volt cs. k. tollnok ; tör­vényszéki bírák: Kovács Lajos volt cs. k. urb. törv. tanácsos, Kafka Ignácz volt cs. k. szóig, segéd, Günt­ner János volt cs. k. segéd irodaigazgató, Tegze Mi­hály volt cs. k. szóig, segéd, Szlávik Pongrácz volt cs. k. törv. tanácsos, Zsiga György volt cs. k. szolga­biró, Libr József volt cs. k. becslőbiztos, Kiss Gede­­on; törvényszéki segédszemélyet: Fogarassy József telekkönyvvezető, Lipniczky József, Kurofszky Fe­rencz, Fábián István, Buvay Antal; főorvosok: Meix­­ner János volt cs. k. kerületi orvos, Hók József; fő­mérnök Kiszely Károly volt cs. k. megyei mérnök ; almérnök Nagy György volt cs. k. segédmérnök, csendbiztosok: Andrásy Gyula, Lang József volt cs. k. díjnok: Bodnár Lajos; számvevő Baudisz József; levéltárnok Horváth József; várnagy Péchy István. — Síolozsm­egye kinevezett uj hivatalnokai — mint a „Kolozsvári Közlönyében olvassuk — követ­kezők : kir. biztos Groisz Gusztáv; főbirák : Nagy Imre és Dézsi Farkas r. a. cs. k. megyei törvényszéki segéd; alispánok: Hoszszu Teophil és Ágh Ferencz r. a. kir. kerületi segéd és b.-hunyadi alkotmányos jegyző, főjegyző még nincs; első aljegyző Sulatin Já­nos; második aljegyző Gönczi Lajos; levéltárnok Dor­­gó László; igtató Kabos Miklós, ügyész még nincs; mérnök Vélics Lajos; főorvos dr. Incze István; alor­vosok : Boytha József, Máthé János, Winkler Frigyes, szolgabirák gyalui járásban­ Pap Miklós, b.-hunyadi járásban Román János, bikali járásban Pap Leontin, n.-almási járásban Ferenczi Samu, bácsi járásban Farkas Imre, fejérdi járásban Teleki Károly, kolozsi­árásban Benedekfi István, mócsi járásban Simon László, palatkai járásban Pop Basiliu, örményesi já­rásban Hallábori Sándor, nyulasi járásban Gámán Károly, tek­ei járásban Szöcs Farkas , segédszolgabi­­rák nem lesznek. Biróság még nincs szervezve. — Beregből Belényessy Károly ur nyilatkoza­tát vettük, de nem közölhetjük. —• Csongrád városa részére negyedik közi­gazgatási tanácsnokul Polgár Pál neveztetett ki.­­T- Szigetvár városa uj hivatalnokai: főbíró Czeizer György ; albiró Gamauf Gusztáv; jegyző Há­­betlerl József; tanácsnokok: Panovics Ádám, Volláro­­vics István, Lengyeltóti György, Turbiki Mihály, Fried Salamon; pénztárnok Matáncsovics Mihály szállásmester Haragó János ; árvák atyja Tóth György. — A Hajdú és Jászkún-kerületek — mint a „Sürgöny“ írja — engedelmet kaptak nyilvános kerületi gyűlések tartására. — Zágráb városa község tanácsa e hó 17-dikén tatott gyűlést, melyben — mint a „P. Lloyd“ levele­zője írja —Verbancsics indítványa: „nyilatkoztas­sák ki küldöttség által a bán előtt, hogy a zágrábi polgárságnak teljességgel nem volt oka a katonaság irányában történt tüntetésekre, hogy nevezetesen a legutóbbi dvoranai kihágás alkalmával a keringő kifütyölésével nem akarták a jelenvolt katonatiszte­ket megsérteni, hosszabb vitatkozás után 20 szava­zattal 10 ellenében elfogadtatott. A küldöttség még ülés közben ment a bánhoz. (Fk.) Daczára annak, hogy minden euró­pai kormány békeszeretetéről biztosítja a vilá­got és hogy e biztosításoknak hitelt is adunk, nem azért mert ilyen vagy amolyan magas helyről érkeznek, hanem mivel a fináncziak bizony sehol sincsenek oly virágzó állapotban, hogy — miként a német mondja — a zab csiklandozhatná az illetőket, daczára mind ezen megnyugtató biztosításoknak helylyel közzel mégis oly jelenségek merülnek fel, me­lyek a köröskörül uralkodó csendet némileg gyanússá teszik. Ily jelenségeknek tekintendők a görögor­szági és római legújabb események. Olvasóink kétségen kivü­l emlékeznek még azon egyes hírekre, melyek a lapokban 2—3 év óta felmerültek és melyek, bármily zavaro­sak voltak is különben, legalább azt az egyet tették kétségtelenné, miszerint Görögország­ban is tekintélyes „nemzeti“ párt­­ létezik, mely a bajor fejedelmi házból származott király kor­mányával el fenséggel nincs megelégedve. E nemzeti párt czéljaira első világosságot árasz­tott azon körülmény, hogy két évvel ezelőtt elég nagyszámú görög önkénytes csapat csat­lakozott Garibaldi hadsergéhez. E tény sem­mi magyarázatra nem szorult és azóta bizo­nyosnak lehetett tekinteni azt, hogy a legkö­zelebbi keleti megrázkódásnak Görögország sem fog semleges nézője lenni , annál ke­­vésbb, miután most azon nehézség, mely a görögöket az 1854/a­ki háború alatt letartóz­tatta, jelenleg már nem léteznek. E nehézség az volt, hogy a görögök Oroszországgal sym­­pathizálnak, mely akkor a nyugati hatalmak elleni szerencsétlen küzdelme következtében nem volt képes a görögöknek valami tettleges segélyt nyújtani. Tüntetésekben a porta el­len azonban akkor sem volt hiány és egyedül az gátolta a görög mozgalom tovaterjedését, hogy a francziák és angolok a Pir­ áust meg­szállották. Egy uj keleti krízis alkalmával azonban legalább Franczia- és Oroszország nehezen fogna ellenségképen egymással szem­ben állni és ez által a görögök helyzete is te­temesen módosulni. Ezek azon általános észrevételek, mikre a naupliai lázadásról szóló tudósítás által indítta­tunk. A dolog komoly lehet és mindeneset­re a dynastia ellen van irányozva, mert az Athéné felé útban levő két bajor her­­czeg rögtön visszahivatott. Természetes, hogy ily körülmények közt mindenkinek eszébe jut az újságok azon minapi közleménye, misze­rint a görögök benső vág­gyal pillantanak Belgrád felé és hogy a görög nemzeti párt és a herczegovina-montenegrói mozgalom közt is van némi összefüggés. Ily közlemények első pillanatra mindig kalandosoknak látszanak és az ember jól teszi, ha valami nagy fontosságot nem tulajdonít nekik, de mikor aztán utólag oly események adják elő magukat, a­milyenek­nek Görögország e perezben színhelyévé lett, könnyelműség volna, az előbb kevésbé vett úó mutatás okát semmi figyelemre nem mél­tatni. Történetesen, vagy talán nem története­sen, e peretben Olaszország is nyugtalankodni kezd, még pedig — szintén csak történetesen — ugyanazon időben, a­midőn Francziaország komolyan foglalkozik a római kérdéssel. Ele­get mondhatják nekünk , hogy Napóleon császár roszalja a pápaellenes demonstratió­­kat, hogy Thouvenel a szárd követet felszólí­totta, tudassa Turinban is a császár e­rőszalását, — azt még sem hiteti el velünk senki, hogy a franczia császár az olaszok hangulatát nem is­merte, hogy ne tudta volna, miszerint üszköt vet egy lőporhordóba, midőn Lavalette mar­­quist az ismeretes di­plomatiai lépés megtéte­lére utasította. Könnyű mostanában ő felségé­nek tanácsokat és intéseket küldeni Turinba, hanem meg kellene jelölni az eszközöket is, mik által e tanácsok és intések követése lehet­ségessé válik. Talán lekartácsoltassa-e Viktor Emánuel a demonstrálókat, midőn ezek csak a magok módja szerint kiáltják ugyan azt, a mit Ricasoli és mások számtalanszor hallattak a szószéken és a mit Francziaország diploma­­tiai jegyzékei is — bár pamutba göngyöl­­getve — hirdettek ?!! Midőn oly hatalmas ál­lam, a­milyen Francziaország, egy eszmét be­levet a gyúlékony tömeg közé, önmagán kívül senkit sem lehet vádolnia, ha aztán nagy gyu­­lladás leszen belőle. Most még arról is értesülünk, hogy három „legitimista“ merényletet kisértett meg a római franczia követ ellen. Honnan tudja a táviró, hogy azon három „merénylő“, ki csak néhány nap múlva fog törvényszék elé állíttatni, a le­gitimista párthoz tartozik, erről ő adjon szá­mot; mi egyelőre nem his­szük, hogy a legi­timisták ily balgaságot követhetnének el, a Angol lapok az azonos jegyzékről. A M. P­o­s­t az Ausztria s német középállamok által Berlinbe küldött azonos jegyzéket rostálgatván, azon hiszemét fejezi ki, hogy nem sokára tán egy foederalista meg egy confoederált Németország fog keletkezni (Czélzás az amerikai belháborura : a foe­­deralisták az éj­szakiak, a confoederáltak a déliek­. A würzburgiak —■ úgymond Palmerston lapja — fenyegetőbb állásba készülnek helyezkedni s egész erkölcsi és hadi erejöket síkra szállítani, hogy meg­akadályozzanak a német szövetségi rendszerben s a német államok egymásközti viszonyában minden oly változást, mely által Poroszország külön unió élére jut­hatna vagy pedig képessé lenne, hogy vele elvrokon kormányokkal tettleg közreműködjék. A jegyzék alatt azon terv lappang, hogy az osztrák felsőség s Ausztria nem-német tartományai biztosíttassanak. Ausztria és Poroszország jelen viszonyából a M. Post nézete szerint előbb utóbb az fog következni, hogy Németország éjszaki meg déli államszövetségre fog bomlani. A német egységről folytatott értekezésekből — úgymond — mindössze a német kettőség világos, kétségbe nem vonható és félre nem ismerhető ténye került ki. „Könnyen elhis­szük“ — végzi czikkét a „M. Post“ — ,hogy a szövetségi reformra vonatkozó osztrák jegyzékek és tiltakozások mögött azon óhaj lappang, hogy Velencze, sőt Magyarország birtoka biztosittassék. Szintoly könnyen megértjük, hogy oly politikusok, mint C­a­r­t­o­w­i­c­z úr, az azonos jegy­zékre legjobb feleletnek Olaszország haladéktalan elismerését tartják. S csakugyan mind történelmi, mind logikai következetességet látunk azon határo­zaiban, hogy Ausztria titkos fenyegetéseit erélyes­ politikával viszonozzák a hessen kasseli ügyben, mert épen a hessen kasseli ügy tüntette ki tizenkét évvel ezelőtt oly élesen Németország kettőségét, s mert Porország akkor egész Németország irányában tartozást vállalt magára, melyet köteles leróni.“ Az Advertiser ugyan e tárgyban nem csak Ausztriát, hanem Poroszországot is megtámadja, s újólag abbeli meggyőződését nyilvánítja, hogy a né­met nehézségek megoldása nem fog se a bécsi, se a berlini udv. kastélyból kiindulni. A franczia senatus felirata elején azon belügyek fejtegetésével foglalkozik, me­lyeket a császár trónbeszéde érintett, s a trónbeszéd­nek egyszerű ismétlését képezi. A végén azonban át­tér a külügyekre előbb röviden érintvén a vallási ügyeket. Végre óhajtottuk — úgymond e tárgyban a fel­irat— miszerint lehetővé tétessék, hogy a vallás szol­gai hivatalaik terheivel öszhangzóbb dijjazásban ré­szesüljenek. Mig a vallásos egyleteket gazdag ma­gán­adományok látják el, addig a lelkészek szegény­ségben tengenek munkáik terhei s a világgal szem­ben tartozó kötelességeik súlya alatt. Miként a csá­ Belföldi szemle. —• Szatmár- megye kinevezett hivatalnokainak névsora: alispánok, főjegyző és aljegyzők még nin­

Next