Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1862-02-21 / 43. szám
1862.— II. évfolyam. 43* SZ. Péntek, február 21. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK ! HIRDETMÉNYEK DIJA: MEGJELEN Ujtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr, ünnep- és vasárnapot követő napok kivét Tséghez intézzenek.— A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. telével minden nap, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Röbert és ELŐFIZETÉSI ÁR. Urter 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el* Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft . FEST, február 20. Külföldi szemle. Alább közöljük a franczia senatus adresse-bizottmányának feliratát. Ha Napoleon császár ebből akarja a közvéleményt kitudni, vagy Thouvenel a további teendőkre nézve a római ügyben ez után eligazodni, akkor bizony nagyon csalódnának, mert például a császár, még saját eszméit is bajosan fogná ez adresseben felismerni, melyeket a trónbeszéd legalább festői „félhomál"lyal kifejezett. A senatus adresse-bizottmánya a véka alá rejtette a gyertyát s abból ugyan, mit imitt-amott rhetori virágok alá rejteget vagy kopaszon hagy, ki nem okosodnék maga Tkezéus sem, a ki pedig az ariadnei fonal segitségével a labirynthusból is kibotorkált. Mi a belügyeket illeti, még csoda hogy az adresse-bizottmány ki merte mondani a szépművészetek bőkezűbb ösztöndijazását, a franczia alsóbb papság és tanitók sorsának javitását. Mindenesetre dicséretes szándék a senatus bizottmányától, de még ez nem foglalja magában a nemzet mindazon óhajtásait, melyekből a kormány, politikájára inspiratiót meríthetne.A külügyek közt a mexikói, csupán egy banális phrasisban érintetik; az olasz kérdés pedig oly módon van beszőve, mely mind a két félt az egyszeri biró értelmében igazítja el: mind Turinnak mind Rómának igaza van, a mi aztán egyre megy azzal hogy egyiknek sincsen igaza. A bizottmány ily módon kiosztott igazságával aztán, az egész világ elégedetlen, csak az a „hallgatag ember“ lehet elégük, ki megszokta hogy az ő akarata nélkül egy hajszál se essék le a népek fejéről. Azt mondhatná valaki, hogy hátra van még a „fekete leves“, hátra van a felirat pontjai feletti vita. És írják is hogy Napoleon hg nem állt, el a maga „amendement“ jától; most ugyan nem , hanem Pietri senator fogja benyújtani — nem is a benyújtás a fődolog, de nem is az a ragyogó beszéd, melyet majd Napoleon hg mellette mond , hanem hogy a felirat mindamellett is, emberi, valószínűségi calculus szerint —úgy marad, ahogy azt a bizottmány helyben hagyta. A német kérdés, a görög katonai lázadás, és keleti ügy, folyvást szőnyegen vannak. Ma azt írják, hogy Poroszország az olasz királyság elismerését, az orosz cabinet elismerésétől függesztette fel, az orosz cabinet pedig azt felelte volna, hogy ez a lépés most még nem opportunus. Ezt azonban finom eszttdiplomaták kedvező feleletnek tartják, mivel e nyilatkozatban az elv elismerése ki van mondva, s az orosz kormány csupán csak haladéki időt kíván. Egyébiránt mind Páris, mind Londonban úgy vannak meggyőződve, hogy most már a német egységből, német keltőség lesz — ide fog Ausztria és Poroszország antagonismusa vezetni. A „Morning Post“ megerősíti azon combinatiót, hogy az „azonos jegyzékeket Ausztriának czélja vala Velenczét és tán a magyar korona területét is, a würzburgiak által garantiroztatni. Velencze biztosításának czélja már korábban meg valt általunk említve, itt csupán Palmerston közlönyének combinátiójában, a magyar területre vonatkozó állítás, melyet nem hisszük, hogy az angol kolléga kétértelmüleg akart volna magyarázni. A görög katonai lázadás oly arányokat vesz hogy kérdés, nem fog-e az csakhamar Epirus és Thessaliára kiterjedni. A kőnyomain „Correspondance Italienne“ belgrádi levelezője azt jegyzi meg, hogy nagy számú befolyásos görög van ez idő szerint Nándorfehérvárott s ebből és Szerbiának Kuza hggel fenntartott jó viszonyából azt következteti, hogy ha az óra ütni fog, egy zászló alatt találjuk majd Szerbiát, az egyesült Romániát és Görögországot. A levelező felemlíti, hogy folyó febr. 8-kán, Mihály lig báljában, egyik nagyhatalmasság belgrádi consula, egy magas állású egyénhez (illustre et influent personnage) a következő szavakat intézte : „Szerbia, a szláv tartományok közt, melyek lakosságát 6 millióra tehetni, azt a szerepet játsza majd, melyet Piemont játszott Olaszországban!“ száz mondá: adja vissza az egyház a császárnak a mi a császáré, szintúgy óhajtandó, — és a császárnak öröme telnék benne, — hogy a tisztelendő papság, mely a lelkek gondját leginkább szivén hordja — az állam ereje folytán jusson valahára ahhoz, mit szerénysége tilt kérnie, mit azonban szükségei és méltósága megkíván. Ezután a külügyekről következőleg szól a felirat: Felséged viszonya a külkabinetekhez barátságos és bizalmas, hazánkban minden békét lehelt, hasznos és gyümölcsöző vállalatokkal foglalkoznak, melyekre a háború csak káros hatással lenne. Ny benyomást kellett hogy érezzenek a magas vendégek, kiknek látogatása barátságos érzelmeikről tanúskodott- Francziaországot és uralkodóját csak közelről kell szemlélni, hogy őszinte békeszeretetekről mindenki meggyőződjék. Ennélfogva senkivel sem állunk harczban, kivéve a távol országok barbarismusát, mely a népjogok ellen feltámadt. Szárazi és vizi katonáink ezért megfenyítették Chinát és kelet túlsó szélét. Mexicó szintén meg fog bűnhődni nemsokára méltatlan magaviseletéért. Vajha az Angliával és Spanyolországgal egyesített hadjárat közös egyetértéssel erélyesen folytatná működését, s teljes elégtételt szerezne a jognak, polgártársaink és nemzeti érdekeinknek. Közelebb hozzánk azon Itáliában, melyet fegyvereink az idegen járom alól felszabadítottak, sajnálandó viszály dúl, pártokra osztja a lakosságot és nyugtalanítja a lelkiismereteket. Az államtestületek elébe terjesztett erre vonatkozó okmányokból kitűnik, minő igazságos és jól elhelyezett volt a senatusnak Felségedbe vetett bizalma. Felséged kormánya számba vévén a nemzetközi tekinteteket nem téveszté el szem elöl a katholicismus érdekeit, s Felséged épen annyi őszinteség mint eszélyességgel követé azon politikát, melyet nyíltan hirdetett, s mely a senatus 1861-ki feliratában oly teljes helyeslésre talált. Ön tovább fog haladni Felség, védelmi és kiegyenlítési útján, valamint mi is szigorúan ragaszkodunk bizalmunk és meggyőződésünkhöz. Kétségkívül sajnálkozni fog Felséged mint mi azon, hogy majd szenvedélyekre és mértéktelen igényekre, majd ellenállásra és hajthatlanságra talált. Azonban Ön tanácsai bölcsek, s nem szabad elfáradni annak ismétlésében egyik oldalon, hogy a legnagyobb művek csak nyugalom és mérséklet által alapíthatnak meg, a másikon hogy a legigazságosabb ügyek is veszélyeztetve vannak a nyakas ellenmondás által, mely az emberi dolgokban semmi sikert nem igér. Mig kifelé a közvetítő szerepét ily erélylyel viszi, joga van Felségednek az ország helyében kibékülésre szólítni fel a kedélyeket. Óhajtandó tehát, hogy a pártok lármája a nemzet bizalma előtt elnémuljon ; óhajtandó, hogy a jogos érdekek politikája győzzön a szenvedélyek politikájának végső maradványain. Ama politika az Öné, az a haladás utján viszi az országot. Ez utolsó, mely a múltban igen is nagyon uralkodott, miket csak meggyengithetne, s utunkon feltartóztatna. Ezt a senatus soha sem fogja irányadóul választani, s nem fogjuk elfeledni, hogy ha a szabadság csak függetlenséggel állhat fenn valóban, tartóssá azt csupán a mérséklet teheti. csenek. Főpénztárnok Ekker Ferencz; Nyíri járási főszolgabíró Fráter József; alszolgabirák: Balogh Kálmán volt cs. k. tollnok, Ilosvay Gáspár, Tatay István ; esküdtek : Pongrácz István volt cs. k. szolgabirói írnok, Foger Adolf volt cs. k. írnok, Budaházy Mihály volt cs. k. bijnok, Pap Gedeon volt közs. jegyző, Angyalosy Ferencz volt községi jegyző, krasznaközi járási főszolgabíró Verzál József volt cs. k. szolgabirói segéd; alszolgabirák, Osváth József az 1850-ki provisorium alatt esküdt, Novák Károly volt cs. k. tollnok, Sztán Simon; esküdtek: Várady Imre volt cs. k. írnok, Nikolics György, Szűcs Albert, Bojtor Móricz; szamosközi járási főszolgabíró Szabó József a provisorium alatt pénztárnok; alszolgabirák: Ács Antal volt cs k. vizsgáló biró, Christiani Imre volt cs. k. szólg, segéd, Güntner Ignácz volt cs. k. irodatiszt; esküdtek: Gacsályi Lajos volt cs. k. írnok, Kondor Zsigmond volt községi jegyző, Krasznay István volt cs. k. birnok, Deák Lajos volt községi jegyző; nagybányai járási főszolgabíró Vajda János volt cs. k. szolgabiró; alszolgabirák: Kunszki Lajos volt cs. k. tollnok, Schmid Sándor volt cs. k. tollnok, Rajkovics Ferdinánd volt cs. k. szolgabirói segédeskünek : Rébay Károly volt cs. k. írnok, Rébay József, Már József, Kossolányi János volt cs. k. adóbecslési hivatalnok, főügyész Lipcsey Kálmán volt cs. k. segédirodaigazgató, alügyészek : Vaday Károly volt cs. k. tollnok, Borbola János volt cs. k. tollnok ; törvényszéki bírák: Kovács Lajos volt cs. k. urb. törv. tanácsos, Kafka Ignácz volt cs. k. szóig, segéd, Güntner János volt cs. k. segéd irodaigazgató, Tegze Mihály volt cs. k. szóig, segéd, Szlávik Pongrácz volt cs. k. törv. tanácsos, Zsiga György volt cs. k. szolgabiró, Libr József volt cs. k. becslőbiztos, Kiss Gedeon; törvényszéki segédszemélyet: Fogarassy József telekkönyvvezető, Lipniczky József, Kurofszky Ferencz, Fábián István, Buvay Antal; főorvosok: Meixner János volt cs. k. kerületi orvos, Hók József; főmérnök Kiszely Károly volt cs. k. megyei mérnök ; almérnök Nagy György volt cs. k. segédmérnök, csendbiztosok: Andrásy Gyula, Lang József volt cs. k. díjnok: Bodnár Lajos; számvevő Baudisz József; levéltárnok Horváth József; várnagy Péchy István. — Síolozsmegye kinevezett uj hivatalnokai — mint a „Kolozsvári Közlönyében olvassuk — következők : kir. biztos Groisz Gusztáv; főbirák : Nagy Imre és Dézsi Farkas r. a. cs. k. megyei törvényszéki segéd; alispánok: Hoszszu Teophil és Ágh Ferencz r. a. kir. kerületi segéd és b.-hunyadi alkotmányos jegyző, főjegyző még nincs; első aljegyző Sulatin János; második aljegyző Gönczi Lajos; levéltárnok Dorgó László; igtató Kabos Miklós, ügyész még nincs; mérnök Vélics Lajos; főorvos dr. Incze István; alorvosok : Boytha József, Máthé János, Winkler Frigyes, szolgabirák gyalui járásban Pap Miklós, b.-hunyadi járásban Román János, bikali járásban Pap Leontin, n.-almási járásban Ferenczi Samu, bácsi járásban Farkas Imre, fejérdi járásban Teleki Károly, kolozsiárásban Benedekfi István, mócsi járásban Simon László, palatkai járásban Pop Basiliu, örményesi járásban Hallábori Sándor, nyulasi járásban Gámán Károly, tekei járásban Szöcs Farkas , segédszolgabirák nem lesznek. Biróság még nincs szervezve. — Beregből Belényessy Károly ur nyilatkozatát vettük, de nem közölhetjük. —• Csongrád városa részére negyedik közigazgatási tanácsnokul Polgár Pál neveztetett ki.T- Szigetvár városa uj hivatalnokai: főbíró Czeizer György ; albiró Gamauf Gusztáv; jegyző Hábetlerl József; tanácsnokok: Panovics Ádám, Vollárovics István, Lengyeltóti György, Turbiki Mihály, Fried Salamon; pénztárnok Matáncsovics Mihály szállásmester Haragó János ; árvák atyja Tóth György. — A Hajdú és Jászkún-kerületek — mint a „Sürgöny“ írja — engedelmet kaptak nyilvános kerületi gyűlések tartására. — Zágráb városa község tanácsa e hó 17-dikén tatott gyűlést, melyben — mint a „P. Lloyd“ levelezője írja —Verbancsics indítványa: „nyilatkoztassák ki küldöttség által a bán előtt, hogy a zágrábi polgárságnak teljességgel nem volt oka a katonaság irányában történt tüntetésekre, hogy nevezetesen a legutóbbi dvoranai kihágás alkalmával a keringő kifütyölésével nem akarták a jelenvolt katonatiszteket megsérteni, hosszabb vitatkozás után 20 szavazattal 10 ellenében elfogadtatott. A küldöttség még ülés közben ment a bánhoz. (Fk.) Daczára annak, hogy minden európai kormány békeszeretetéről biztosítja a világot és hogy e biztosításoknak hitelt is adunk, nem azért mert ilyen vagy amolyan magas helyről érkeznek, hanem mivel a fináncziak bizony sehol sincsenek oly virágzó állapotban, hogy — miként a német mondja — a zab csiklandozhatná az illetőket, daczára mind ezen megnyugtató biztosításoknak helylyel közzel mégis oly jelenségek merülnek fel, melyek a köröskörül uralkodó csendet némileg gyanússá teszik. Ily jelenségeknek tekintendők a görögországi és római legújabb események. Olvasóink kétségen kivül emlékeznek még azon egyes hírekre, melyek a lapokban 2—3 év óta felmerültek és melyek, bármily zavarosak voltak is különben, legalább azt az egyet tették kétségtelenné, miszerint Görögországban is tekintélyes „nemzeti“ párt létezik, mely a bajor fejedelmi házból származott király kormányával el fenséggel nincs megelégedve. E nemzeti párt czéljaira első világosságot árasztott azon körülmény, hogy két évvel ezelőtt elég nagyszámú görög önkénytes csapat csatlakozott Garibaldi hadsergéhez. E tény semmi magyarázatra nem szorult és azóta bizonyosnak lehetett tekinteni azt, hogy a legközelebbi keleti megrázkódásnak Görögország sem fog semleges nézője lenni , annál kevésbb, miután most azon nehézség, mely a görögöket az 1854/aki háború alatt letartóztatta, jelenleg már nem léteznek. E nehézség az volt, hogy a görögök Oroszországgal sympathizálnak, mely akkor a nyugati hatalmak elleni szerencsétlen küzdelme következtében nem volt képes a görögöknek valami tettleges segélyt nyújtani. Tüntetésekben a porta ellen azonban akkor sem volt hiány és egyedül az gátolta a görög mozgalom tovaterjedését, hogy a francziák és angolok a Pir áust megszállották. Egy uj keleti krízis alkalmával azonban legalább Franczia- és Oroszország nehezen fogna ellenségképen egymással szemben állni és ez által a görögök helyzete is tetemesen módosulni. Ezek azon általános észrevételek, mikre a naupliai lázadásról szóló tudósítás által indíttatunk. A dolog komoly lehet és mindenesetre a dynastia ellen van irányozva, mert az Athéné felé útban levő két bajor herczeg rögtön visszahivatott. Természetes, hogy ily körülmények közt mindenkinek eszébe jut az újságok azon minapi közleménye, miszerint a görögök benső vággyal pillantanak Belgrád felé és hogy a görög nemzeti párt és a herczegovina-montenegrói mozgalom közt is van némi összefüggés. Ily közlemények első pillanatra mindig kalandosoknak látszanak és az ember jól teszi, ha valami nagy fontosságot nem tulajdonít nekik, de mikor aztán utólag oly események adják elő magukat, amilyeneknek Görögország e perezben színhelyévé lett, könnyelműség volna, az előbb kevésbé vett úó mutatás okát semmi figyelemre nem méltatni. Történetesen, vagy talán nem történetesen, e peretben Olaszország is nyugtalankodni kezd, még pedig — szintén csak történetesen — ugyanazon időben, amidőn Francziaország komolyan foglalkozik a római kérdéssel. Eleget mondhatják nekünk , hogy Napóleon császár roszalja a pápaellenes demonstratiókat, hogy Thouvenel a szárd követet felszólította, tudassa Turinban is a császár erőszalását, — azt még sem hiteti el velünk senki, hogy a franczia császár az olaszok hangulatát nem ismerte, hogy ne tudta volna, miszerint üszköt vet egy lőporhordóba, midőn Lavalette marquist az ismeretes diplomatiai lépés megtételére utasította. Könnyű mostanában ő felségének tanácsokat és intéseket küldeni Turinba, hanem meg kellene jelölni az eszközöket is, mik által e tanácsok és intések követése lehetségessé válik. Talán lekartácsoltassa-e Viktor Emánuel a demonstrálókat, midőn ezek csak a magok módja szerint kiáltják ugyan azt, a mit Ricasoli és mások számtalanszor hallattak a szószéken és a mit Francziaország diplomatiai jegyzékei is — bár pamutba göngyölgetve — hirdettek ?!! Midőn oly hatalmas állam, amilyen Francziaország, egy eszmét belevet a gyúlékony tömeg közé, önmagán kívül senkit sem lehet vádolnia, ha aztán nagy gyulladás leszen belőle. Most még arról is értesülünk, hogy három „legitimista“ merényletet kisértett meg a római franczia követ ellen. Honnan tudja a táviró, hogy azon három „merénylő“, ki csak néhány nap múlva fog törvényszék elé állíttatni, a legitimista párthoz tartozik, erről ő adjon számot; mi egyelőre nem hisszük, hogy a legitimisták ily balgaságot követhetnének el, a Angol lapok az azonos jegyzékről. A M. Post az Ausztria s német középállamok által Berlinbe küldött azonos jegyzéket rostálgatván, azon hiszemét fejezi ki, hogy nem sokára tán egy foederalista meg egy confoederált Németország fog keletkezni (Czélzás az amerikai belháborura : a foederalisták az éjszakiak, a confoederáltak a déliek. A würzburgiak —■ úgymond Palmerston lapja — fenyegetőbb állásba készülnek helyezkedni s egész erkölcsi és hadi erejöket síkra szállítani, hogy megakadályozzanak a német szövetségi rendszerben s a német államok egymásközti viszonyában minden oly változást, mely által Poroszország külön unió élére juthatna vagy pedig képessé lenne, hogy vele elvrokon kormányokkal tettleg közreműködjék. A jegyzék alatt azon terv lappang, hogy az osztrák felsőség s Ausztria nem-német tartományai biztosíttassanak. Ausztria és Poroszország jelen viszonyából a M. Post nézete szerint előbb utóbb az fog következni, hogy Németország éjszaki meg déli államszövetségre fog bomlani. A német egységről folytatott értekezésekből — úgymond — mindössze a német kettőség világos, kétségbe nem vonható és félre nem ismerhető ténye került ki. „Könnyen elhisszük“ — végzi czikkét a „M. Post“ — ,hogy a szövetségi reformra vonatkozó osztrák jegyzékek és tiltakozások mögött azon óhaj lappang, hogy Velencze, sőt Magyarország birtoka biztosittassék. Szintoly könnyen megértjük, hogy oly politikusok, mint Cartowicz úr, az azonos jegyzékre legjobb feleletnek Olaszország haladéktalan elismerését tartják. S csakugyan mind történelmi, mind logikai következetességet látunk azon határozaiban, hogy Ausztria titkos fenyegetéseit erélyes politikával viszonozzák a hessen kasseli ügyben, mert épen a hessen kasseli ügy tüntette ki tizenkét évvel ezelőtt oly élesen Németország kettőségét, s mert Porország akkor egész Németország irányában tartozást vállalt magára, melyet köteles leróni.“ Az Advertiser ugyan e tárgyban nem csak Ausztriát, hanem Poroszországot is megtámadja, s újólag abbeli meggyőződését nyilvánítja, hogy a német nehézségek megoldása nem fog se a bécsi, se a berlini udv. kastélyból kiindulni. A franczia senatus felirata elején azon belügyek fejtegetésével foglalkozik, melyeket a császár trónbeszéde érintett, s a trónbeszédnek egyszerű ismétlését képezi. A végén azonban áttér a külügyekre előbb röviden érintvén a vallási ügyeket. Végre óhajtottuk — úgymond e tárgyban a felirat— miszerint lehetővé tétessék, hogy a vallás szolgai hivatalaik terheivel öszhangzóbb dijjazásban részesüljenek. Mig a vallásos egyleteket gazdag magánadományok látják el, addig a lelkészek szegénységben tengenek munkáik terhei s a világgal szemben tartozó kötelességeik súlya alatt. Miként a csá Belföldi szemle. —• Szatmár- megye kinevezett hivatalnokainak névsora: alispánok, főjegyző és aljegyzők még nin