Magyarország, 1862. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1862-04-20 / 92. szám
1862.— II. évfolyam* m I -Mgsa^SBgBBggaeMBgMBg***M^^^^^gigBaaBMMBaMle^g]ÍjtP'FTTCTT!,-1lgYKg PÍJA : MEGJELEN —lEELi—t——------1 ■ ""■ ' T. MUNKATÁRSAINK _etisor hirdetésnél 9, 3-szormál 7 ujkr. ünnep és vasárnapot követő napok kivé-SZERKESZTŐSÉGI IRODA kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt ai^ Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. rWmCTt^^ Ujtér 4. sz.emeleséebez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magan r. néllnnvnk Kilian Gyönry Osterlamm K., Lampel Róbert és ELOFIZETÉSI ÁR . KTADÓ HIVATAL ° ' a kiadó-hivatalhoz inzendök. _ > j Izidor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. | Egészévre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft] Urtér 4. sz. földszint. | Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el.------- [ * ............... ..................... " ~~ Előfizetést nyitunk a ,MAGYARORSZÁG* 3 havi folyamára 5 ft. — kr. Előfizetések minden hó elején fogadtatnak el. 6 u » ^ n » 9 ., „ 13 „ 50 „ 1 „ „ 1 „ 80 „ 9„. Sz. Vasárnap, április 10. FEST, április 19. Külföldi szemle. A „Pays“ heves támadását Palmerston ismeretea beszéde ellen, a „Constitutionnel, mérsékelt, okos, noha nem kevésbé félhivatalos támadása követi, Francziaországot, az olasz félsziget sorsa, két „nemes“ oknál fogva érdekli, az egyház és szabadság méltósága által. E tekintetben változhatlan politikája odatörekedni, hogy Itália a szent székkel kibéküljön. E miatt szükséges jelenléte Rómában. A római kérdés vallásos elemeiből mind inkább kibontakozik. A pápa azon nyilatkozata után : „a világi hatalom nem dogma“, az érzelem köréből az okok sorába száll, honnan aztán a politika tekintetei alá esik. A római udvar előtt két politika áll: egyik bölcs és eszélyes, tanácsolva az elkerülhetlen engedményt, mely a pápai méltósággal összeegyeztethető; a másik erőszakos, elkeseredett, tanácsolva a szünteleni makacsságot, s a hálátlan tiltakozást. Az első politikát védi Francziaország tíz év óta Rómában; a másik politikát azon emberek coalitiója tartja fen, kik minden ügyet elvesztettek, a melynek szolgáltak; kik becsvágyukat a közromlásban keresik, s kiket a negyven év óta előfordult nagy hajótörések pilótáinak lehet mondani. A „Constitut“ így indokolván a római megszállást, több igazságérzetet várt volna — úgymond — egy oly felvilágosult államférfiú részéről, a milyen lord Pal“merston; ki a helyett, hogy Francziaország politikáját bírálgatja, jobban tette volna, ha hatalmas befolyását bizonyos kabinetekre használja, melyek még az olasz királyságot el nem ismerték , így nagyobb szolgálatot tesz vala Itáliának. Midőn néhány nap előtt a nemes lord beszédét ismertettük volna, felkértük az olvasót, maradjon e beszéd czéljára nézve velünk együtt „skepsis“-ben. Hajlandók valánk hinni, hogy az Francziaország ellen van intézve s megvalljuk, ma sem egészen tudunk szabadulni e gondolattól. Azonban a tények registrálása kötelességünk : a kölni lap brüsseli levelezője azt állítja , hogy Napoleon császár meg vala a nemes lord magatartásával elégedve , s ha mindamellett is ellene a franczia lapok félhivatalos czikkeit megrendeli, ez csak azért történik, mivel kell valamivel fedezni visszavonulását a „statu quo“ teréről, melynek fentartása Rómában: ez időszerint bevallott politikája. Az érdemes levél, azt hiszi, hogy a brit miniszterelnök beszéde : nagy események előre vetett árnyéka — mint ezt journalistai nyelven mondani szokás. — A belga lapp londoni levelében még részletesebb felvilágosítást veszünk e kérdésben. A levelező nagy magasztalással halmozza el a nemes lordot. Soha cabinet-elnök ily erélyesen — úgymond — nem nyilatkozott. Londonban mindenki érzi szavainak nagy horderejét: „a pápa világi hatalmának fentartása lehetetlenné lön, s a franczia megszállás, ha nem is a népjogok megsértése, minden esetre ellenkezik az a benemavatkozás elvével “ A nemes lord — nem hiszem, hogy csalódnám, mikor ezt mondom, folytatja a lev. — előre tudta, mily hatást tesznek szavai Páriában ; sőt tán előlegesen biztositva volt a felől, hogy nyilatkozata kedvezőleg fogadtatik. A nemes lord nem csupa kedvtelésből kelt védelmére Victor Emánuelnek s lépett ki szokott hallgatásából oly hatalmas kormány irányában, mint a franczia. Jó lesz e tekintetben az 1860. évre visszaemlékeznünk. Ekkor is Anglia jött közvetve (indirectement) a franczia császár segítségére, midőn ő Felsége habozott a nápolyi király irányában követendő politikára nézve. A diplomáciai jegyzékek, ügyesen támogatva a parlamenti nyilatkozatok által, üdvös befolyást gyakoroltak akkor is az események menetére. Lavalette Londonba érkezése nem csupán magán okokból történik. A követ ura felől jött az angol kormányt biztosítani, miszerint sikerült meggyőznie a franczia császárt a felől, hogy szükséges azon politikát Rómában gyámolítani, melyet ottléte alatt követett s mellőzni azt, melyet a franczia megszálló hadak parancsnoka gyakorol. Mindebből az látszik, hogy Párisban az ultramontán befolyás került alól. „Ne várjon ön azonban valami brusque fellépést — vett utána a levelező — de legyen bizonyos a felől, hogy Róma kiürítéséhez közeledünk.“ Palmerston felemlítvén beszédében Velenczét s őszintén nyilatkozván az olasz egyesség mellett, megmutatta (még mindig a londoni levél szavai), mit tartsunk Anglia és Ausztria annyit emlegetett közeledéséről. E közeledésnek soha sem lesz az a vége, hogy a bécsi cabinet, olasz birtokait illetőleg, Anglia segélyéről biztosíttassék.A levelező szintén állítja, hogy a londoni osztrák követ igen meg volt lepetve a Palmerston nyilatkozata által. Turinból írják, hogy a Foggia-beli lakosok köszönő adresset imák Palmerstonnak Itália iránt tanusitott rokonszenveért. Egy uj versio szerint, Lavalette helyébe Laguerroniére megy Rómába — ki már röpiratai miatt sem lehet ott valami kedves vendég. A montenegróiak 600 foglyot a törököknek visszaküldték, a főbb foglyokat azonban maguknál tartották. A „Constitntionnel“ Palmerston beszédéről. Palmerston beszédét a „Constitutionnel“ben Limagrac, a főszerkesztő veszi bírálat alá. A nemes lord — úgymond — a dolgot csak úgy felületesen vette, de a dolog mélyére nem hatolt be. Felhozza, hogy a római megszállás a benemavatkozás elvének megsértése, erre könnyen és egyszerűen felelhetnénk az által, ha a lordnak kölcsönben elébe tennék a corsui sürgönyt, mely szerint a lordbiztos kijelentette a jón parlamentnek, hogy a Jón szigeteknek Görögországgal tervezett egyesülését nem engedi parlamenti vita tárgyává tétetni. Ezt mi azonban nem hozzuk fel, nézetünk szerint szomszédunk igaztalansága nem hozza helyre a mienket. De kifejtjük, hogy miért vagyunk mi még most is Rómában, a római udvarnak irányunkban követett eljárása, a szent atya tanácsosainak eszeveszett nyakassága és tanácsadói egyikének gyűlölete és gyalázása daczára is, ott mint katholikus hatalom és Olaszország felszabaditója tevén eleget hivatásunknak. Francziaország előtt két nemes ügy van jelenleg Olaszországban, s a nemes lord meg fogja engedni, miszerint több joggal érdekel minket történelmünknél fogva, mint Angliát a szent szék ügye, s Magenta és Solferino után, úgy hisszük, nem kisebb joggal szólhatunk bele Olaszország ügyeibe, mint Anglia Francziaország politikája változatlan, s minden törekvését arra fordította, hogy a szent széket Rábával kibékítse. Ennek, fájdalom, eddig sikere nem volt, és most sincs semmi kilátás sikerére. Itt állunk ma. De minden nap elteltével jobban jobban tisztogatja vallásos elemeitől a római kérdést, s mindig jobban tolja a tisztán politikai térre. A római kérdésről sokat mondtak, de mindezek közt a legfontosabbat IX. Pius mondá legközelebbről: „A világi hatalom nem dogme“ mondá ő szentsége. Ha nem dogma, tehát vitatkozás tárgya lehet. És midőn e kérdésben a pápai államtitkár a szövetséges és védnök hatalommal értekezletbe bocsátkozni vonakodik, melynek czélja a pápai szék függetlenségének és tekintélyének biztosítása, a Credo-t a diplomatiába viszi át, lealázza a vallást és koczkáztatja azt, amit védeni akarna. Hosszú évek óta oly módon igazgatják a római államokat, hogy az erkölcsi izgatottság folytonosan tartott, és az anyagi rendet csupán idegen segéllyel lehetett fentartani. E fájdalmas helyzetben két politika kínálkozott a római udvarnak. Egyik eszélyes és bölcs, elkerülhetetlen, de a méltósággal összeférő engedmények megadását tanácsló; a másik erőszakos és elkeseredett, mely végtelen nyakasságot és sikertelen tiltakozást javasolt. E politikák elsőjét Rómának az ajánlotta, ki a pápai trónt visszaállította és 10 év óta kardjával védi. A másikat oly emberek szövetsége ajánlja, kik még minden ügyet elveszitettek, melynek szolgálatában álltak, kik közös becsszomjukat közös vesztükhöz csatolják és kiket a negyven év óta történt valamennyi nagy hajótörés kormányosainak lehetne nevezni. És ilyenek politikája talál kedvességet Rómában! De elvégre is a római udvar hibái miatt nem hagyhatunk fel a pápa személyének védelmével és függetlenségének biztosítására intézett törekvésünkkel, valamint az olasz kormánnyal fenálló némely nézetkülönbség miatt nem szűnünk meg Itália függetlenségét becsületbeli kérdésnek tekinteni. Ismételjük, hogy mint katholikus és szabadelvű Francziaország jól tudja, mit akar a félszigeten, és sokkal kevésbbé önző és sokkal inkább híve nagy hagyományainak, mintsem nyugtalanítná az egyik fél hálátlansága, vagy a másik félreismerése. Egyébiránt oly felvilágosult államférfitól, mint Palmerston, több igazságot vártunk volna. Még egy szót utoljára: Ha a nemes lord, a hatalmas miniszter a helyett, hogy Francziaország eljárását vegye birálat alá, egyik kabinetet, melyre, mint mondják, hatalmas befolyással bír, rábírta volna, hogy az olasz királyságot elismerje, általa bizonnyal több szolgálatot tett volna Itáliának. Belföldi szemle: — Varasd megye legutóbbi közgyűlésében a horvát helytartótanács elnökségének f. é. márczius 16-dikán kelt leirata olvastatott fel, melyben tudtul adatik, hogy a horvát-szlavon-dalmát k. udvari kan czellária végleg szervezve van, s hogy ennek oly hajtásköre lesz, a minővel a horvát és szlavón királyságot illetőleg az előbbeni bel-, közoktatási s igazság-ügyminisztériumok bírtak; mindamellett azon változtatásokkal, melyek a császárság, ország s a nevezett királyságok megújított alkotmánya tekintetbevételénél fogva szükségesek. A közgyűlés az udvari kancellária hatáskörének ezen csonkításában a haza alkotmányos jogainak megsértését látván, ezen törvénytelenség ellen jegyzőkönyvileg óvást tesz, s ej tényt a jövő országgyűlés számára mint sérelmet jelöli ki. E végzést a hazai törvényhatóságokkal tudó más végett a következő levél kíséretében közlik: „Drága testvéreink ! Miután mi a Horvát-, Slaf von-Dalmátország részére felállított k. udvari kanczellária hatáskörének a helytartótanácsi elnökség közleménye szerinti korlátozásában alkotmányos jogaink megsértését találtuk, ezen törvénytelenség ellen jegyzőkönyvileg óvást tettünk , mely határozatunkat a végből közöljük veletek drága testvéreink, hogy ti is hasonlóképen járjatok el.“ — Zájgrábmegyének a horvát udv. kanczelláriához intézett fölterjesztése, mint már mondtuk, ugyanazon pontokat tartalmazza, mint azon fölirat, melyet a megye a múlt hónapban ő Felségéhez kívánt intéztetni. Minthogy e fölirat át nem adatott, abból kivonatot sem közölhetünk; közöljük egyszerűen a nyolcz pontot, melynek kieszközlésére a megye most a kanczelláriát kéri föl. A megye folyamodik , 1) hogy a Zágrábban fenálló cs. k. országos . pénzügyigazgatóság s Horvátországban és Slavoniában minden cs. k. kerület pénzügyigazgatóság szünjék meg s helyükbe a horvát-szlavon helytartótanácsnál külön kamarai osztály s alája rendelt harminczadi felügyelőségek állíttassanak; 2) a pénzügyészség Zágrábban szűnjék meg s hatásköre részint az államügyészségnek, részint a helyhatósági ügyészeknek engedtessék át; 3) szűnjék meg minden adóhivatal, az 1861—62. közigazgatási évre pedig már úgy is kivetett adók beszedése bizassék a megyékre, melyek azt a helytartótanácsnak fogják beszolgáltatni; 4) a Zágrábban fenálló cs. k. országos számvevő-hivatal, úgyszintén az országos építészeti igazgatóság megszűnvén, helyükbe a helytartótanácsnál állíttassanak föl illető osztályok; 5) az országos főpénztár az előrebocsátott szervezéshez képest alakittassék át s hivatalnokainak száma lehető legkisebbre szállíttassák; 6) a cs. k. rendőrigazgatóság Zágrábban és Fiuméban, úgy szintén a cs. k. zsandárság is szűnjék meg; 7) a megyéknek adassák vissza csonkatlanul 1848-ig megvolt önkormányzatuk, azon egyetlen megszorítással, hogy törvényszéki bíráik választásánál bizonyos határozottan megszabandó minősitményekhez tartsák magukat; 8) a hivatalnokok, kik az új szervezés következtében állomásuktól elesnek, egy évi fizetésben részesüljenek. — Brassóból írják az aradi német újságnak, hogy ott Brassó szász egyetemi követét, Lassel Ágostot, ki — mint tudjuk — az egyetem határozatai ellen külön szavazatot adott volt be, nagyszerű fáklyás zenével akarták megtisztelni, de a hatóság nem engedte. — „Marosszék választott pénztárnoka, Bereczki László ur“ — olvassuk a „Kolozsvári Közlöny“ben — közreadta számadását azon széknek a Provisorium előtt tett bevételeiről s kiadásairól, a szék bizottmányának e részben azelőtt kimondott kívánatéhoz képest. Miután a bizottmány többé nem létezik, a számadás a szék egyes községeihez küldetett meg főként azon elvből, mert a tett költségek egy része a székely községek önkénytes ajánlataiból fedeztetett, s így a pénz hová költéséről maguk az egyes községek is közvetlenebbül voltak érdekelve. A számolat szerint az önkénytes ajánlatkép felvett összeg 5166 ft 9043 krra ment. A kormányszék által különböző czélokra utalványozott összeg 5369 ft 17 kr.; különféle bevételek bútorok árából, rabok munkájából stb. 1451 ft 71 kr. És igy Marosszék, mely szinte kilenczvenezer lelket számit, nyolcz hónapon át mintegy 12.000 forintot költött összes közigazgatására, törvénykezésére, börtönére, rabjaira, s mindennemű kiadásaira; annyi összeget, a mennyit hasonló idő , alatt azelőtt egyetlen járáshivatal elköltött; oda nem számítva azon roppant napi- és fuvardijakat, melyeket a cs. hivatalok vettek, mig az alkotmányos tisztviselők csekély napidija a szék bizottmányai által az 1821-ki normativum szerint volt megállítva, hol például egy alkirálybiró napidija 2 ft, egy hullóé 1 fit 20 i i kr. stb.“ — Verőczemegye főispánja, Stroszmayer püspök — mint az „Ost u. West“-nek Zágrábból sürgönyözik — főispánságáról csakugyan lemondott. (Fk.) Különös mánia ragadta meg a világot, vagy legalább a világ azon részét, mely Krakó és Triest, Salzburg és Pozsony közt fekszik. Valamint egy bécsi műbarát az Offenbach-féle uj operette előadása után azt táviratozta Párisba: „chacun chante la chaconne,“ szintoly joggal azt lehetne hirdetni mindenfelé, még pedig már néhány hét óta: „kiki csinál finánczterveket. “ A magyar lapok olvasója nem is sejti, mily boldog ő, hogy a szerkesztők által mindezen tervek vitatásával nem terheltetik. Vessen, kérjük egy pillantást a bécsi lapokba és iszonyodva fogja látni, mily tetemes részét foglalják el azoknak ama hosszú czikkek, melyek mindannyian a pénzügyi kérdéssel foglalkoznak. — Azonban sporadice nekünk is hozzá kell szólnunk e tárgyhoz, már csak azért is, nehogy utólag azt mondhassák, hogy közönyünk, hallgatásunk által segítettük oly combinatiók valósulását, melyek valóban nincsenek hazánk érdekében. Csak az a baj, hogy — ha magyar lap szól a dologhoz — nem annyira a részleteket kell megtámadnia, hanem oly elveket, miknek vitatása e pillanatban még egy publicisticai Blondinra nézve is veszélyes vállalat volna. Szerencsére mellettünk szólal fel egy oly tekintély, kinek lojalitását még azok sem gyanúsíthatják, akik még a kákán is csomót keresnek és önmaguk és mások ijesztésére mindenütt rémeket látnak. E tekintély a császár és birodalom szolgálatában megőszült Hesz tábornagy, ki mostani szünidejét — ő excja két év előtt a német testőrséghez tétetett át — a pénzügyi kérdés alapos tanulmányozására fordította és most terjedelmes financziai tervet nyújtott be a birodalmi tanácsnak. Nem szándékozunk ezúttal a terv részleteivel foglalkozni, hanem csak azon véleménnyel, melyet az ősz tábornagy a bank-privilégium azonnali meghosszabbítására nézve vagy — határozottabban szólva — e meghosszabbítás ellen kimondott. Oexcja azt mondja, hogy a bankszabadalomnak mostani meghosszabbítása „a legnagyobb financziai és politikai hiba volna, mely a jelen század végéig kihatna.“ E kimondást pedig azzal igazolja a tábornagy, hogy semmi sürgető szükség nincsen arra, miszerint egy negyedszázadra megmásíthatja a fináncziai törvény hozassák, a birodalmi tanácsban nem képviselt országoknak pedig az mondassék: Reátok semmi szükségünk nincs, nélkületek is döntünk mi a jövőtök felett ! Igaz, hogy e nyilatkozat eddig még jóformán elszigetelten áll, de hiszen a bankkérdést a Reichsráth plénuma még nem is vette tárgyalás alá. Ha pedig ez megtörténnék, reméljük, elvárjuk, hogy az ősz tábornagy szava sok helyütt élénk viszhangra fog találni. Nálunk kétségen kívül az egész ország egyet fog érteni Hesz báró nézeteivel és kívánatos volna, hogy ezt a hazai sajtó mennél határozottabban ki is mondaná. Egyik külföldi lapnak, ha nem csalódunk, inspirált bécsi levelezője azt állítja ugyan, miszerint a föderálistól és dualisták azért szólnak a pénzügyminiszter terve, illetőleg a bankszabadalom azonnali meghosszabbítása ellen, mert ők általában nem akarnak egy központi jegykibocsátó intézetet, hanem ezen ügyet is decentralizálni törekszenek. Nem tudjuk, vétkes-e ilyesmit kívánni, de annyi áll, hogy egyelőre erről még nincs is szó, hogy nem a körül forog a vita, váljon általában meghosszabbítandó-e a bank szabadalma vagy sem, hanem egyedül a körül, vájjon e meghosszabbításnak most azonnal —tehát négy évvel a lejárat előtt meg kell-e történnie és oly módon-e, hogy a birodalom fele törvényes képviselői által még véleményt se adhasson e fontos ügy felett? A centralisták, úgy látszik, nem is sejtik) mennyire sértik ezáltal az épen általuk védett elveket, és nevezetesen a februári alkotmányt ■ az octoberi diplomával együtt. Mind a két oksmány a bank ügyét azon ügyek közé sorolja, melyek csak a teljes birodalmi tanács által döntethetnek el. Az 1862-ki budget tárgyalására csak kivételesen hatalmaztatott fel a mostani szűkebb Reichsrath, és igy e mégha-