Magyarország, 1862. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1862-05-23 / 119. szám
1802.— II. évfolyam. Péntek, május 23. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 2. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó hivatáshoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. 119. sz. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor l-szeri hirdetésnél 9, 3-Szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampe! Hubert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 uj krajezáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft PEST, május 22. Külföldi szemle. Egy bresciai távirat szerint, melyet az „Independance“-ban olvasunk, a Gárdató vonala katonailag meg van szállva az osztrákok által, kik a mondott vonalon már egy hét óta táboroznak — s hogy komoly czélból, ezt napiparancsuk mutatja, melyben figyelmeztetnek vitéz maguk viseletére. A milánói út— mondja e napiparancs — nyitva áll az osztrák sereg előtt a Bergamo és Bresciában kiütött forradalom miatt. E távirat némi magyarázatul szolgál a turini kormány szigorú magatartásához a tiroli kísérlet irányában, melynél fogva minden felelősséget magáról elhárítani igyekszik Azonban e diplomatiai „utipor” szorgalmas lerázása, bajosan vágja ki az olasz kormányt a nehézségek szirtje és hullámai közül, ha azon levelek száma kötetenkint szaporodik — pedig igy olvassuk — melyeket Garibaldi részint a kormányhoz, jobbára pedig a „kisérlet“ miatt elfogott hontársaihoz intéz: „csak menjetek — úgymond a néphős — a hová hurczolnak benneteket s mondjátok meg a minisztériumnak, hogy én rendeltelek Bergamóba benneteket!“ E nyilatkozat, melyet joggal lehet ép úgy elkeseredett önérzet, mint hatalmaskodásnak mondani, úgy hangzik, mintha az olasz államban két király volna: Victor Emánuel és Garibaldi. Írják ugyan, hogy Victor Emánuelnek sikerült a néphőst megnyugtatni, de mi nyugtatná őt meg, hanem ha a háborúra kilátás ? Hogy a tyroli diversiónak komolyabb háttere van a meghiúsulta után is, azt Rechberg gróf, Bloomfield lord , és Kallimacki herczeg gyakori értekezletei után kell gyanítanunk. Anglia t. i. meggyőződvén a felől, hogy a keleti kérdésben Orosz- és Francziaország tökéletes (?) egyezségre jutottak, a párisi szerződés értelmében, a porta és Ausztriával egyetértve ellensúlyozni kívánja a nevezett két hatalom egyoldalú beavatkozását. Lehet, hogy a tiroli kísérlet Ausztria figyelmének keletről elvonására való számítva, de ama messzebb eső föltevésben sincs lehetetlenség, hogy a vörhenyegként egyszerre kitört sympathiák, Anglia jobb és illendőbb magaviseletére vannak számítva a mexikói expeditióra nézve. A „Constitutionnel“ czikke szerint ugyan ily erős emotióra nem volt szükség, miután a brit kormánynak, a londoni szerződés, és az angol királyné nyilatkozatai értelmében, kötelessége legalább semmi helyeselhető oka a mexikói expeditiótól a sutba vonulni. Az Index párisi levelezőjével mi sem hisszük, hogy az angol párisi követ, Cowlay lord, tiltakozó jegyzéket nyújtott volna át Thouvenelnek; ellenkezőleg, hajlandóbbak vagyunk a kölni lap tudósításának hitelt adni, mely szerint a nemes lord kijelenté, hogy kormánya a mexikói kérdésben, mint Pilátus a kezét mossa; és hogy Thouvenel az, ki jegyzéket intéz Európa hatalmaihoz, melyben őket Francziaország mexikói humánus czéljai felől felvilágosítani iparkodik. A hesseni ügy érlelődését az olvasó ismeri; táviratunkból olvasta, hogy úgy a hesseni porosz követ, mint a Berlinben volt fejedelmi meghatalmazott állomásaikat elhagyták. A választófejedelem nem enged akár törik akár szakad. Curiosumképen említjük a Morning Post két levélkivonatát, melyet a választófejedelem Poroszország és Ausztriához különkülön intézett s melyben csudálkozását fejezi ki, hogy Poroszország a hesseni alkotmányos democratiát pártolja, mikor odahaza csak oly elvek szerint jár el, mint ő a választófejedelem. Ausztria iránt amaz állítólagos levél oly sértő kifejezéseket használ, melyek közt legkisebb, hogy a „pórnép előtti popularitást hajhássza.“ A mexikói megszállás ügye foglalkoztatja jelenleg a franczia sajtót. A „Patrie“ közli Francziaország mexikói képviselőinek a mexikóiakhoz intézett kiáltványát, mely az orizabai értekezletek megszakítása után ápril 17-én kelt. Tartalma következő : „Mexikóiak! „Mi nem azért jöttünk ide, hogy viszályaitokban részt vegyünk, mi azoknak megszüntetésére törekszünk. Felhívni akarjuk a jó ügy férfiait, hogy a rend megszilárdítására és szép országotok újjászületésére munkáljanak. Őszinte kibékítő szándékaink jeléül először a kormányhoz folyamodtunk, mely ellen méltó és komoly panaszaink vannak. Azt kívántuk, fogadja el segítségünket, hogy Mexikóban a dolgoknak oly rendjét állapítsuk meg, mely jövőre e távoli hadjáratokat szükségtelenekké tegye, melyeknek legroszabb következése az, hogy a kereskedelem megakad, s gátolva van azon viszonyok menete, melyek ép oly előnyösek Európára, mint hazátokra nézve. „A mexikói kormány mérsékelt föllépésünkre oly intézkedésekkel felelt, melyekhez soha sem adahatnók erkölcsi támogatásunkat és a melyekért szemünkre hányná a mivelt világ hogy azokat jelenlétünkkel szentesitettük. „A kormány közt és köztünk a háború ma ki van mondva; de mi nem tévesztjük össze a mexikói népet egy elnyomó és erőszakos kisebbséggel; a mexikói népnek mindig joga van legélénkebb rokonszenvünkre, most csak rá méltónak kell magát mutatnia. Felhívjuk mindazokat, akik bíznak beavatkozásunkban, mindegy bárminő párthoz tartoztak is legyen. „Azt felvilágosult ember nem teheti föl, hogy azon kormány, mely Európa legszabadelvűbb nemzetei egyikének népszavazatából ered, csak egy pillanatig is gondolhatott arra, hogy idegen népnél régi visszaéléseket és a korhoz többé nem illő intézményeket akarjon létesítni. Mi mindenekkel egyenlőn közös igazságot akarunk, s ezt nem akarjuk fegyvereinkkel rátok erőszakolni; a mexikói népnek kell saját jólléte eszközéül szolgálnia. Nincs más czélunk, mint bátorságot önteni az ország becsületes és békés lakosságába, tehát a népség kilencztizedébe, hogy akaratát szabadon kijelentse. „Ha a mexikói nép tétlen marad s nem fogja föl, hogy reménytelen alkalmat nyújtunk neki az örvényből kimenekülésre, ha nem iparkodik minket érzülete és erkölcsi segélyével támogatni , világos, hogy csupán azon érdekekkel kell foglalkoznunk, melyekért a londoni szerződés köttetett. „Egyesüljön tehát a most már oknélkülivé vált viszályok által megszakított nép velünk ; keze közt tartja Mexikó sorsát. Francziaország zászlója kitüzetett a mexikói földre, s e zászló nem fog visszalépni. Fogadja mint baráti zászlót minden tiszteletre méltó férfi! Az oktalanok pedig ám kisértsék megtámadni !“ Aláirva : Saligny. J u r i e n. Almontetbk ugyané kelettel szintén kiáltványt intézett honfitársaihoz, felhiván benne közreműködésüket, hogy nemzeti kormány állíttassák, mely a fejetlenséget megszüntesse, s a bennszülöttek és idegenek személy- és vagyonbátorságát biztosítsa; egyszersmind Francziaország lojalitásába teljes bizalmat ajánl. Juarez sem maradt tétlen. Ostromállapotot hirdet mindazon pontokra, melyeket a francziák elfoglalnak, s mint hazaárulókat fogja büntetni mindazon mexikóiakat, kik ama pontokon maradnak. Fegyverre hívja 20 tól-60 évig a fegyverfoglatókat. Guerillák alakítását rendeli meg. A kormányzókat felhatalmazza a segélyforrások megszerzése végett szükséges intézkedésekre. Felügyelet alá véteti a Mexikóban lakó francziákat és végre halált mond az ellenségnek, élelmiszereket, fegyvert és értesítést szolgáltatókra. Juarez tbkai — úgymond a „Patrie“ — főnökük parancsait még túlozták, s a gyűlöletest egész a nevetségességig űzték. A „Constitutionnel“ a hadjárattal fölhagyott hatalmakhoz fordul s kérdi, miért hagyták a francziákat egyedül részesülniük a győzelemben. Fölidézi a három hatalmasság nyilatkozatát országgyűléseikhez, midőn a mexicói expeditió elhatároztatott. A spanyol királynő — úgymond — nov. 12 én igy szólt a corteshez: „A szerencsétlen Mexikóban a rendetlenség és kihágások tetőpontra hágtak. A szerződések megszegettek, a jogokról megfeledkeztek, elkerülhetetlenné lett a példás szigor alkalmazása. Kormányom megtette e végett a kellő intézkedéseket, midőn két nagy nemzet újabb erőszakoskodásokat szenvedett. A sérelem közös, közösnek kell lenni a cselekvésnek is. Franczia- és Angolország megegyeztek, hogy elégtételt követelnek s a világot megbotránkoztató és az emberiséget felháborító merényletek ismétlését meggátolják.“ Az angol királyné febr. 6-án így szólt a parliament megnyitása alkalmával: „Különböző személyek és mexikói váltakozó kormányok erőszakot követtek el a Mexikóban lakó idegeneken; ezen erőszakoskodásokért elégtétel nem adatván, a királynő, a franczia császár és a spanyol királynő szerződésre léptek közös működéssel az eddig megtagadott elégtétel megszerzése végett.“ A császár január 27-én a senatus és törvényhozó testülethez intézett beszédében szintén kiemeli, hogy a mexikói kormány erőszakos eljárása folytán egyesülni kelle Angol- és Spanyolországgal az emberiség és a népjogok ellen intézett merényletek elnyomására. „Kérjük“ —írja a „Constit.“— „lehet-e világosabban igazolni valamely hadjáratot és czélját jobban meghatározni? Miért nem ismerik el hát most? vagy tán azóta megszűnt az erőszakoskodás? Nem ; mindazon ok, mely a három hatalmasságot Mexikóba vitte, most inkább fenáll, mint valaha, és a visszavonulásnak ily körülmények közt annyi jelentősége van, mint ha a tűzoltók a legnagyobb égés alkalmával eltávoznának. De Francziaország szerencsére nem hagyja el a polgárisulás ügyét, s az oly sokáig elnyomottak reményükben nem fognak csalatkozni. Francziaország nem hóditni, fölszabadítani akar Mexikó vissza lesz adva önmagának és ha a polgárisulás és Európa kereskedelme a nagy szolgálatokat egyedül a mi fegyvereinknek fogja köszönhetni, abban elég vigasz lesz számunkra. Berlinben azt hirlették, hogy a washingtoni kormány segédhadakat küld a Juareznek. 2-kán kelt intézvénye olvastatott fel. Ezen intézvény megsemmisíti a megyének folyó évi toárcziusi közgyűlésében hozott azon határozatát, melyet a megyei tisztviselők s szolgák számának leszállítása, és a megye magánvagyona tekintetéből hozott. E vagyon a megye pénztárából kivétetett és magánkezelésre, a közgyűlés által e czélra kinevezett tisztviselőknek adatott át. A jen érintett intézmény azt is elrendeli, hogy az illető megyei tisztviselők s szolgák azonnal elbocsáttassanak, és a megye magánvagyona haladék nélkül tétessék ismét a megyei pénztárba. Ezen rendelet végrehajtásáért nemcsak a gyűlés elnöke, hanem a többi municipális tisztviselők, sőt néhány magán egyén is szigorún tétetnek felelősekké. A helytartótanács jelen eljárását Hervoics alkotmányellenesnek nevezé és inditványozá, hogy ellene jegyzőkönyvileg óvás fejeztessék ki, mely indítvány már csak azon okból is pártoltatott s fogadtatott el, mert a fölebbi tárgyban kérvény intéztetett ő Felségéhez és az erre vonatkozó jegyzőkönyv még nem terjesztetett a helytartótanács elé. A is határozatba ment, hogy a főispáni helyettes ezen fontos ügy tárgyalására minél előbb közgyűlést hívjon össze. Végre Antolek Károly interpellatiót tőn a főispáni helyettesnél nem rég tartott titkos tanácskozmány iránt, és annak minden — netalán a municipalis ügyekre vonatkozó — határzatai ellen ünnepélyes óvást tesz. Ezen interpellátió szintén egyhangúlag elfogadtatott s jegyzőkönyvbe vétetett. — Fiume megye májusi kisgyülésében elhatározta fölkérni a horvát udv. kanczelláriát, neveztessék ki azonnal a bán elnöklete alatt Zágrábban egy bizottmány, mely magát a franczia vasúttársasággal érintkezésbe tevén, megállapítsa az elvet, mely szerint egyfelől a Károlyvárosból a tengerhez, másfelől a Sziszektől Vukovárig vezetendő pályák építtessenek. A fiumei kikötő felügyelőjétől fél évvel ezelőtt érkezett s el nem fogadott olasz czímzetü levelet, mely most a triesti központi tengeri hatóság, a cs. k. kereskedelmi minisztérium, a horv. udv. kanczellária s a horv. helytatótanács utján megint a megyéhez utasíttatott, a kisgyűlés újólag visszaküldte a felügyelőnek, Blasics úrnak, kijelentve, hogy a fiumei kikötői felügyelőségtől, mint horvát hatóságtól, csak horvát leveleket fogad el. — Jászberényben takarékpénztár alakult, egyelőre 500 db 50 ftos részvényre, az alakítás érdeme leginkább Eördögh Endre volt képviselőt illeti. Az érd. kir. főkormányszék határozata a szász nemzeti egyetem 1862. márcz. 21-ki fölterjesztésére. ( császári és apostoli királyi Felségének, Erdély nagyfejedelmének s a székelyek grófjának, legkegyelmesebb urunknak nevében. A ns. szász nemzet t. egyeteméhez ! Mielőtt ezen kir. főkormányszék a nemes szász nemzet t. egyetemének azon legalázatosabb fölterjesztését , a melyet f. é. márc. 29-kén, 33. sz. a. ezen kir. főkormányszékhez oly kéréssel küldött be, hogy az ő császári és apostoli kir. Felségének fölterjesztessék, tárgyalás alá venné, szükséges a jegyzőkönyveket s minden arra vonatkozó okmányokat a szász nemzeti egyetem utolsó összegyűlése folyamából megtekinteni, még pedig azért is, mivel az 1796-dik évi szeptember 30-kán, 1981. udv. sz. a. kelt s ugyanazon évben november 11-ről, 7308. korm.-széki szám alatt közzétett legkegyelmesebb királyi leiratban az egyetemnek egyáltalában kötelességévé volt téve, hogy minden, üléseiben tárgyalt ügyre nézve jegyzőkönyveit az ülések bezárása után a kir. főkormányszék útján ő Felségének azonnal terjessze fel. E kötelezettség teljesítése a fenforgó kérdésben annyival szükségesebb, minthogy köztudomású dolog, mikép ezen említett legalázatosabb fölterjesztésben érintett nagyfontosságú országos kérdések tárgyalásakor néhány tagja az universitásnak külön véleményeket nyújtott be, amik sem a fölterjesztés mellé csatolva, sem abban megemlítve nincsenek. Fölszólíttatik tehát a nI. szász nemzet universzitása, hogy utóbbiag tartott gyűléseinek jegyzőkönyveit minden azokhoz tartozó okmányokkal s netaláni különvéleményekkel együtt mielőbb ide felküldje, a midőn egyszersmint arról is felvilágosítást adand, hogy miképen érti — különvélemények létezésének föltevése mellett — a kir. főkormányszékhez intézett kérésének azon kitételét, hogy a nemzeti universzitás a mellékelt representatiót egyhangúlag fogadta volna el ? Erdély nagyfejedelemség kir. kormányszékének 1862. május 9-kén, Kolozsvárit tartott üléséből. Crenne vi 11 e s. k. Móga s. k. (Fk) Külföldi lapokban emlitve volt és utánuk mi is említettük, hogy Bloomfield lord, a bécsi angol követ, az osztrák kabinetnek azon tanácsot adta volna: törekedjék mennél elébb, habár áldozatok árán, Magyarországgal kibékülni. Ezzel egyidőben szó volt egyszersmind azon látogatásról, melyet egy olaszországi tábornok Palmerston és Russell lordoknál tett és melynek alkalmával a két államférfinak a magyar kérdés mibenlétéről kimerítő felvilágosításokat szolgáltatott. Mind a két hirben nem volt semmi valószínűtlen, sőt azt mondanák, az első sok valószinűséggel is birt. A keleti eseményekkel szemben, és tekintve azon bensőséget, mely e tárgyban Franczia és Oroszország közt uralkodni látszik, tekintve a törökök folytonos vereségeit és a fölkelés szaporodó győzelmeit, kiki megfoghatónak tartaná, hogy Anglia — a válságot mindinkább közeledni látván — Ausztriát belsejében mennél inkább megerősödve akarná láni. Hanem oly forrásból, melynek már nem egy érdekes és hiteles hírt köszönhet a közönség, a hamburgi Börsenhalle bécsi levelezője által arról értesülünk most, hogy az imént említett két hir egyike alaptalan, másika pedig el van ferdítve. Alaptalan t. i. az, hogy Anglia Bécsben akármily tanácsot adott volna a magyar ügyre nézve, és alaptalan az is, hogy az angol államférfiak általában azon nézeten volnának, miszerint a fenforgó viszályban az osztrák kormánytól valami lényeges engedményt kellene követelni. Elferdítettnek mondja továbbá a levelező az olasz tábornok és a két angol miniszter közti beszélgetésre vonatkozó tudósítást. E beszélgetés magában véve a tény, de a tábornok ez alkalommal az angol miniszterek részéről jó tanácsokat nyert volna, hogy azokat hazája fiaival is tudassa, e tanácsok pedig oly értelemben szóltak volna, miként az imént említettük, t. i. hogy nem Ausztrián, hanem Magyarországon van a sor — engedni. Mintha e levelező maga érezné, hogy a magyar kérdés azon felfogása, melyet ő az angol államférfiaknak tulajdonít, nem egy olvasóra nézve kissé meglepő lesz, szükségesnek találja ennek indokait is megismertetni. Szerinte tökéletesen igaz az, hogy Anglia a keleti krízis közeledésétől tart, igaz, hogy gyanús szemmel nézi az Orosz- és Francziaország közt mutatkozó egyetértést, igaz, hogy Ausztria gyámolítására számol, és igaz végre az is, hogy az eldöntő perekben Ausztriát teljes erőben akarná látni. De — épen innen következnék azon kívánat, hogy ne az osztrák kormány engedjen Magyarországnak, hanem megfordítva ; épen ezért óhajtaná Anglia, hogy a magyarok is menjenek be a Reichsrathba és hogy egyetlenegy, Bécsben székelő képviselet szavazza meg a szükségelt pénzt és katonaságot. Mert Anglia attól fél, hogy a magyarok az eldöntő pillanatban külön politikát követhetnének a keleti kérdésre nézve és hogy a török birodalom fenállását talán nem vélhetnék oly múlhatlanul szükségesnek, mint Anglia. Ha ily körülmények közt Magyarország képviselete megtagadná a szükségelt pénzt és katonaságot, Ausztria bénítva volna, és keleten Orosz- és Francziaország kénye kedve szerint gazdálkodhatnék, legalább a szárazföldön, ahol Anglia nem férhet hozzájuk. . . . Ezek Anglia felfogásának indokai, mikre nézve legyen szabad egy két rövid megjegyzést tenni. Először azt kérdjük : azt hiszik-e, hogy minálunk csupa bárgyak laknak, kik nem képesek saját érdekeiket megérteni, vagy csupa bolondok, kik érdekeiket ismerik és mégis ellenök cselekszenek? . . . Talán nem veszik elbizakodásnak, ha azt mondjuk, hogy ezt okos ember mégsem hiheti rólunk. Ha pedig elég értelmesek vagyunk saját érdekünket felfogni, és elég eszesek azt előmozdítani akarni: kétségen kívül, valahányszor pénz vagy vérbeli áldozat kivántatnék, azt fogjuk kérdezni : cui bono? Mi czélra? Kinek hasznára? áll-e érdekünkben az, amit a kormány elérni törekszik ? Ha pedig Ausztria keleten fegyveres kézzel beavatkozni szándékozik, ezen véleményünk szerint és a józan ész után ítélve csak két ok indíthatja : vagy saját határainak biztossága, vagy e határoknak oly tágításai, mely a birodalom hatalmát, tekintélyét, anyagi jóllétét növelné. Az első úgy, mint a második esetben, épen a keleti kérdés terén, Ausztria és Magyarország érdeke azonos volna, ha ez oldal felől Ausztria területe fenyegettetik, e fenyegetés közvetlenül és elsősorban a magyar területre vonatkozik, és ha Ausztria kelet felé tágitja határait, ismét Ma Belföldi szemle. — Varasdmegye f. hó 14-dikei kisgyülésében mint már irtuk — a horvát helytatótanács május