Magyarország, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1862-06-03 / 127. szám

hogy az e városban mű­ködő első folyamod­­ványú bíróság költségeiben Medgyes, Seges­vár osztozzék, vajjon mily kárpótlást nyújtana a 12—14 mértföldnyire (Szebentől) lakó med­gyes- és segesvárszékieknek ama kön­­­­nyebbség, hogy ily hosszas uton kellene az igazság forrásához járulniok ? Azon körül­mény, hogy a javasolt törvényszékek, a néhai „bezirksgerichtek" hatáskörével élnének, gon­dolom, nem tenné könnyebbé és kevésbbé költségesebbé a II.­Szebenbe talpalást. Avagy talán e bajon segítve lenne az által, hogy a törvényszéki személyzet fizetése az állampénz­tárból utalványoztatnék ? De hát — ha szabad kérdeni — honnan veszi jövedelmeit az állam­­pénztár? talán azon smaragd-palotákból, me­lyeket egy együgyű­ mondóka szerint valaki Herschel látcsövén át a holdban fedezett fel, és nem az egyes állampolgár zsebéből ? Avagy talán különbség van a között, hogy e törvény­székek tartására szükségelt összeg ily c­élra az állampénztárba fizettetik be, vagy pedig a hatósági házipénztárba foly be ? A pénzfor­rásra nézve bizon­nyal semmi különbséget sem fedezhetünk fel, mert így is, úgyis az egyes állampolgár keresményéből kerül at. Gondoskodjék tehát e részben más javaslatról a brassói lap, mert ez — előre is jól állunk — a II.­Szebentől távol eső Medgyest és Seges­várt, a Brassótól távol eső Kőhalmot stb. nem fogja kielégíteni, s egyik sem fog neki azért köszönetet szavazni, hogy a „fényűzést“ ebben akarja korlátozni, mert ez által, a szászok há­rom legtekintélyesebb és legrégibb városát degradálja egyszerű községekké a törvényke­zés dolgában. A „Kr. Ztg“ szerint, a közigazgatásnak a törvénykezéstől elválasztása egyszerű admi­nistratív rendelet útján történhetnek meg; az illető törvényszékek ülnökeit, referenseit, a comes helybenhagyása fentartása mellett, a széki vagy vidéki főnök nevezné ki, s ezek helyes megválasztása fölött a comes egy e vé­gett teendő körúttal győződnék meg, "a mely feladatában az egyetem követei is támogat­hatnák. A javaslat e pontjánál újra nem talál­juk följegyezve, melyik vidéki vagy széki fő­nök nevezné ki a törvényszéki bírákat és így kénytelenek vagyunk azon egyenjogúsági mértéket elővenni, melyet a fizetések elosztása körül láttunk alkalmazva; e mérték újra azt mutatja, hogy a törvényszéki hivatalnokokat Brassó, Szeben, Besztercze főnökei neveznék ki, és igy e részben is kikapnák illő részüket a többi szász városok és királyföldi hatóságok. Ha pedig a comes legfelső helybenhagyását s az egyetem (szebeni értelmezés szerint or­­szággyűlés­­e részbeli támogatásáról hallunk beszélni, úgy azt kell hinnünk, hogy a külön terület kérdése el van dőlve, bárha a brassói lap programmja egyik előbbi szakaszában ezt még be nem teljesedett óhajtások közé sorozta volt. De nem is vizsgáljuk tovább e programm javaslatait, hisz bármelyiket vesszük boncz­­kés alá, egyikben sem fedezhetjük föl sem a törvényességet, sem az egyszerű logikai kö­vetkezetességet. Csudálkozni lehet, hogy a brassóiak, kik oly gyakori érintkezésben van­nak a háromszékiekkel, nem tanultak ezektől valamit az alkotmány iránti hűségből és tisz­teletből, — pedig oly régi és közel szomszé­dok, s néha e tőszomszédság eszükbe is szo­kott jutni — de csak j­ó kedvükben ? akár nem a keresztyén világ kulcsinjával ékesked­nek. Vagy hát a szegény keresztyén pórnép Tök­ országban nem érdemli, hogy a keresztyén nagyi Európa megemlékezzék a felebaráti szeretet kere­lyén kötelességéről s igy szóljon a törökhöz : „Imr egész esztendeje, hogy Herczegovinában omlik a ’ s mindinkább látni való, hogy nem te vagy az u raja fölött; miért ontassék hát a vér ezentúl is? Id már hüvelyébe dugnod a tehetetlen kardot!“ Tört­ volna is már ily­es valami, csak a kalmár Euró szatócs érdekei szenvedtek volna e török-szláv véri­tás folytán. Ámde ha egyedül a kereskedelem érde képes határozni a keresztyén államok nemzet­i politikája fölött, még pedig épen akkor, midőn a féltékenyen s annyi áldozattal oltalmazzák a keres­tyén egyház (állítólagos, mert nagy Konstantin ó elveszett) önállóságát, függetlenségét: legyen hát­ 1 istenünkre, az igazságos mindenható istenre bizzi az Ítélet hozatalát. De Angol- és Francziaország leg­alább szűnjék meg kérkedni Európa előtt, hogy el­mékért buzognak s csak az emberiség jobb, emb­ribb léte szabályozza maguk viseletét. A­ délszlávo pedig győződjenek meg valahára arról, hogy ninc számukra segély, hanem ha saját testvér hős vérül­nél vitéz jobbjukban s az egymás közti testvérszeri­tetben.“ Nem Szerbiának, a szabadnak s önerejével hi­telességéhez képest rendelkezhető Szerbiának szól­­a horvát közlöny ezen szózata? A „Národnyi Liszti“ legalább, s utána az „Os und West“, meg a „Szerbszki Dnevnik“ a Thiers röl­iratáról irt méltányló ismertetést e szavakkal fe­jezik be: „Lehet, hogy a franczia jóakaró szép szav éppn nem csupa üres szóhang, hogy azonban a fran­czia nemzet tettleg is közbenjárhasson valaha a szerb nép ügyében, szükséges, hogy szerb Garibaldi is je­lenjék meg előbb a tettek színpadán !" — A prágai „Hlasz“ Szerbiáról — a szerb kor­mány adatai nyomán — következő statistikai össze­állítást közöl: Szerbia népessége, melynek összeírása 1847-től fogva abban hagyatott, az 1859 -i összeírás szerint 1,078,281 emberből, mégpedig 556,785 férf­i 521,496 nőből áll. A házak száma 166,527, a meg­lévő házasságoké 217,829. Szerbia 37 városában 47,686 férfi és 38,690 nő élt. Az 1846-ki összeírássá egybevetés azt mutatja, hogy a népesség akkori szá­ma (898,313), időközben 178,968 egyénnel szaporo­dott, hogy tehát az évi szaporodás átlag 14 százalék Páratlan szaporodás egész Európában. Nemzetisége nézve van Szerbiában 958,619 szerb, „122,857 román­ 1 1805 héber, meg 2000 más fajú, többnyire német Azon fölül van még Szerbiában 20,000 czigány. A ro­mánokat kivéve, kik tömegekben élnek s h­iven meg­tartják nemzetiségüket, a többi nem-szerbajku lakói mind szerbül is tud, s ezeknek gyermekei inkáb­ kedvelik a szerb, mint saját anyanyelvüket. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. — A prágai „Narodnyi Liszti“ bécsi levelezője, e j­ ó 25-kéről, ezt irja a török-szláv hadviselésről: „Lehet, hogy a tulajdonképi háború nem tör ki még ez esztendőben, de annál roszabb következést­ lenne az a törökre nézve az év múltával. Akkor ugyanis szükséges lesz egy hadtest a konstanti­nápolyi országúton, mely Tatár-Pazardzsiktól So­­fián át Nisig vezet; egy másik hadtestnek Görög­ország ellenében kell állást foglalni; Sumla és a du­­namelléki erősségek egy harmadik hadtest felállítását fogják megkívánni; maga a főváros közül a negyedi­ket kell összpontosítani; az ötödik hadtestet pedig, mely Herczegovinában működik, nem lesz szabad le­szállítani. Honnan szerezze be a török kormány az erre szükségeltető tömérdek pénzt? Már ez idő sze­rint uralkodóvá jön Törökországban az úgynevezett „rémuralom“ ; a törökök a közadót önkényesen hajt­ják be, fenyegetések és nyilvános erőszaktétel mellett csoda-e, hogy a szegény raja alig várja a közös egye­temes felkelés jelét ? Az előszámlált hadközpontosí­­tások szükségletei, miket egyszerű requisitió utján fognak majd beszerzeni akarni, a köznyomort a vég­letekig fogják fokozni. Szó sincs az ü­gy békés elin­tézéséről, holmi engedélyek utján a törökök részéről a raja számára. A végzetteljes „trop-tard“ be fog kö­vetkezni múlhatlanul az európai török birodalom tör­téneti befolyásában is. Ezt, úgy látszik, maga Pal­merston is be kezdi látni s alkalmasint nem igen zo­kon fogja venni, ha betegje, kinek mesterséges fen­tartása végett annyi költségbeverte magát, egyszerre csak a propheta ölébe adja ki lelkét.“ — A horvát „Pozor“ máj. 2S-dikai számában Európa nagy hatalmasságait leczkézteti. „Európa nagy hatalmasságai — úgymond — melyek Ázsia s Amerika, tudja isten melyik kis népe által is komolyan érdekeltetik magukat, most, midőn Herczegovina vitézei egész éven át nemcsak sztkere­­sen daczolnak a török túlhatalommal, hanem akár­hányszor diadalt is vívtak ki fölötte, valahára csak­ugyan pártját foghatnák azon szegény keresztyén fa­jának, ki százados szenvedései s imént megmutatott vitézségénél fogva az eddiginél tán jobb, emberibb sorsra érdemes. Vagy nem igy bizonyulté leginkább valamely faj életrevalónak s önálló, független, azaz nemzeti országos létébe érettnek? Kell, hogy jobb jövője legyen, s meg is lesz múlhatlanul akár tetszik. A ..Pilseni Hírmondó“ szerkesztője, feclü­lel ellen indított sajtóper végtár­­gyalása. (Az „Ost und West“ után.) A törvényszék elnöke kezdetben ellenezte, hogy cseh nyelven folyjon a tárgyalás. De midőn a védő, dr. Prachensky bírott, tanácsos határozottan kí­vánta, hogy cseh nyelven folyjon, mert az elővizsgá­lati jegyzőkönyveket is cseh nyelven vezették, s a vádlottak csehek, az p.hifik pno-odpft unka azután tetszese szerint, hol németül, hol csehül uco,.cu A. „Pilseni Hirmondó“-ban megjelent — (lapunk egyik utóbbi számának ujdonsági rovatában is említett) azon felhivás forgott szóban, melyben Pilsen hölgyei felszólittattak, hogy Havlicsek leányának hozomá­nyához, tehát a Havlicsek Zdenka javára redezett nemzeti sorsjátékhoz pénzzel s más értékes tárgyak­kal járuljanak. E felhívásban következő helyeken botránkoztak meg: „Havlicsek Károly, nagy vérta­nunk továbbá: „aki, nagy hazafias erényei miatt elitélve, életét szomorú számkivetésben volt kényte­len tengetni.“ Az államügyész, mielőtt a vád indoko­lásához fogott volna, így szólt: Miután a magas tör­vényszék e czikk beperlését kívánja, én pedig ré­szemről ezzel egyet nem értek, az indokolást adom elő a magas törvényszéknek , s így folytatá: Havli­cseket nem hazafias erényei miatt, hanem Bach miniszter rendelete folytán azért belebbezték Brixen­­be, mert működése a rendőrség előtt kelletinél na­gyobb hatásúnak látszott; másodszor helytelen,hogy Havlicsek vértanúnak neveztetik, mert állami se­gélyzetben részesült, Brixenben tehát nem élt nyomor­ban , és ebből a magas törvényszék véleménye sze­rint az világlik ki, hogy e „felhívásban“ a hatóságok elleni izgatás foglaltatik. Elnök :­­Um­án vádlotthoz, mint a felhívás szerzőjéhez.) Mit tud ön Havlicsekről, Brixenbe vite­léről, s ottani életéről ? Vádlott. Nem volt szándékom. . . Ein. (sebesen): Megálljon, megálljon, hiszen ön egész előadást akar nekem tartani. — Mért vitték Havlicseket Brixenbe ? Vádi. Bach rendeletére. Miért? azt nem tudom. Ein.: Tudja ön, hogy ott hogy ment dolga? Vádi: Jól nem. Ezt egyébiránt felhívásom nem is említi. Ein: Tudja meg, hogy ő 400, később 500 frt állami segélyzetben s szabad lakásban részesült. Vádi: Minden fegyenczet államköltségen tar­tanak. Elnök sok kérdést tesz egyszerre. Vádi: Elnök ur eláraszt kérdésekkel. Enged­jen összefüggésben szólanom. A fölhivásban Havli­csek lánya iránt akartam rokonszenvet kelteni. Ein.: Mért nevezi Havlicseket vértanúnak? Hi­szen nem Japánban kínozták, volt évenkint 500 ftja —• csak szabadon nem írhatott, különben jó dolga volt — még szabadon járhatott kelhetett is. Vádi: Még egyszer kérem elnök urat, enged­jen összefüggésben szólanom. Vértanú mindaz, ki meggyőződéséért szenved. Hogy Havlicsek működése igen nemes volt, arról az egész cseh nemzet meg van győződve. Főérdeme pedig talán az, hoggy Ausztria 1848-ban a frankfurti parlament vágyaitól megóva­­tott s hogy az osztrák szlávok nyugodtak s a csá­szárhoz hivek maradtak. (Bizonyságul több helyet idéz Havlicsek politikai irataiból.) Ein.: Öné kifejezésekkel: „vértanú és szomorú számkivetés“ a kormány ellen izgat. Vádi: Hisz ama kormány nem létezik többé. Ein. : Ohó! — még ugyanazon kormányunk van. Még ugyanazon császárunk van, tehát ugyan­azon kormányunk is. Vádi: Nem úgy van, — ez ellen tiltako­zom........ Ei­n. : E részben csak nem akar engem taní­tani. A kormány ugyanaz. Vádi. E tekintetben magának a törvényszék­nek is más véleményének kellett lenni, mert a fölött ítél: a hatóságok ellen izgattam. Különben nem tud­tam, hogy a Havlicsek belebbezésére vonatkozó mi­niszteri rendeletén ő Felsége aláírása rajta volt. Ez aláírást Bach csak Havlicsek rágalmazása által csalhatta ki. Ein.: Ez nem úgy van. (S­c­h­i­b 1 nyomdász és kiadóhoz fordulva) : Ön javítnék egyúttal is , hát ja­vítás közben nem talált ön a czikkben valami bünte­tésre méltót. S­c­h­i­b 1 : Épen nem, s legkevésbbé azt, a­mit a vád m­ond. Államügyész (a prágai főállamügyész át­iratát olvassa): „Az 1862. márcz. 16-dikai átirat elin­tézéséül említjük, hogy a „N. L.“-ban s a „Czas"­­ban sokat írtak Havlicsek szenvedéseiről az előbbi kormányrendszer alatt; de az államügyészség soha­sem találta magát inditva, hogy ez ellen hivatalosan eljárjon." Bár nekem sem tetszik e­z felhivás," benne még­sem találok a 300-dik §, vagy bármily­e. elleni bűntényt. Ennélfogva az egészet a magas törvény­székre bízom. Ha a vádlottat már most mind a két bíróságnál elítélik, legalább valami újat tanulok. Dr. Prachensky védő . Maga az állam­ügyészség szavai szerint a pilseni törvényszék a főállamügyészség akarata ellen hozta a vád­­határozatot. Meg kell vallanom, hogy e „fölhí­vásban“ egy szót sem bírok találni, mely a 300- dik §. ellen vétene. Benne ferdítés nem foglalta­tik, mert Havlicsek csakugyan „miniszteri rendelet“ nyomán, „Ítélet nélkül“ belebbeztetett Brixenbe. Oly törvényt nem ismerek, mely szerint Bach miniszter bíró volt volna; Havlicsek belebbezése törvényelle­nes vola, Bach­nak egyik erőszakos ténye, s meg nem foghatom, miért keveri bele a t. törvényszék ő Felsége személyét, holott a­ki a közjog adezéjét is­meri, tudja, hogy minden az uralkodó teljhatalma erejénél fogva történik, ámbár személye nem felelős. Egy törvényszék sem található Havlicseket bűnös­nek, tehát Havlicsek nem lehetett veszélyes az ál­lamra nézve, sőt inkább fennen tündökölt minden polgári erényben. Rendőri erőhatalommal, éjnek ide­jén ragadták ki családja kebeléből; neje nem­sokára e fölötti búbánatában meghalt, s midőn megengedték neki a visszatérést, már benne volt a halálos baj. Ki meri tehát még kérdezni, vájjon Havlicsek vértanú volt-e? A magas törvényszék, a­mint látszik, halála után akarja elitélni azon férfit, kit életében egy tör­vényszék sem ítélhetett el — s épen most, midőn az egész cseh nemzet oly magasztosan ünnepli emlékét. A testet megölték, de a lelket meg nem ölhetitek. Nem akarok a törvényszékkel vitatkozni a fölött, va­jon még mindig ugyanazon kormányunk van-e, mint 1849-ben, — azt hiszem, ezt az államminiszter úr szépen megköszönné a magas törvényszéknek, ho­lott ő maga kijelenté, hogy a 12 évi absolut kormány ellen intézett támadásokat soha sem értheti magára. Mindezek után nem csodálkozom, ha e városban azon bir kering, hogy a vád nem jogi tekintetből, hanem egy befolyásos úr sürgetése folytán indíttatott meg. Ezután az Ítélet kihirdetése következik. S­c­h­i b 1 egy hónapi fogságra ítéltetett böjttel, Urnán csak két hétre, mert remélik, hogy ez még javul. Dr. Prachensky: Miután a törvényszék ily ítéletet hozott, föl kell szólítanom, vegyen mindjárt engem is vizsgálat alá, mert beszédemben magam is többször vétettem énen a?, ellen a miért ez urakat elítélteti. ismerem a magas törvényszéket, h­ogy­­ m e­gálat alá vételem iránt haladéktalanul a képviselő­­házhoz forduljon, mivel birodalmi tanácsos vagyok. Em­.: Államügyész úr, tegyen indítványt. Állam­ügyész : Miután előbb ama czikkben nem találhattam vétséget, nem érzem magam indítva kívánni, hogy a védő ellen vizsgálat indíttassék. Elnök (az első szavazóhoz): Ön beleegyezik, nemde. (A másik szavazóhoz): Ön is beleegyezik. (A védőhöz): A magas törvényszék azt határozta, hogy nincs oka a védő fi’­ ellen vizsgálatot indítani, mert a védőnek a védbeszédben lehet és szabad mondania, a­mit akar. E tárgyalás 1862. máj. 19-dikén folyt le Pil­­senben­ áll e vidékről, hogy rajta több földalatti üregek létez­nek. Éhez véve, hogy a kőszéntelepek kül-vagy belo­­kokra beálló égése ismeretes napi dolog, a denra­noum­­­osi jelenetet egyszerű földalatti gyúanyagok égésé­nek nyilvánítja, állott légyen be az égés kül- vagy belokra.­­ Ezután szólott általában a réz­ h­egység természetrajzi gazdagságáról, nevezetesen a Nendt­vich­s Hauer által már vegyi összetételében is is­mert asphalt, kitűnő tűzálló s fazékagyag, kőszén, festő s kallóföld előjöveteléről, ily földet s asphaltot egyszersmind be is mutatva, továbbá számos ritka növényeknek, mint péld. bókoló türempik — carpe­­sium cernuum — s ritka állatoknak, mint péld. ha­vas bagoly — Stryx nyeta —­ itteni létezéséről. Most azon helytartósági rendelet olvastatott fel, hogy ezentúl közgyűlések korm. biztos jelenlétében lesznek tartandók. Végül a könyvtár részéről újabb küldemények jelentettek be.­­ Tóth Sándor. A kir. magyar természettudományi társulat máj. 28-diki szakgyülésében, Nendtvich Károly tudor, az agyagosi ásványvíz vegybontásának ered­ményét adta elő. E viz Zemplén megye Sárossal hatá­ros bikkes és tölgyes erdejében esik, s a vegybontás szerint a keserű sósvizekhez tartozik kiváló sótarta­lommal s tűzálló alkatrészei oly nagy mennyiségével, hogy az acheni s bádeni vizeket is e tekintetben fe­lül­múlja. Értekező ásványvizeink vegybontásának mindinkábbi el­haladtával valóban méltán mond­hatta el: hazai vegyészeink teszik a magukét, csak bár a tulajdonosok is a kényelemkiállitás tekinteté­ben hátra ne maradnának! Miután B­a­l­o­g­h K­á­l­m­á­n tr. az „Annales des sciences naturelles“ XIV. kötetéből több, az állati élettan köréhez tartozó értekezéseket közölt kivonatban. 1) Robin azon nevezetes felfedezését adta elő, hogy a Nephelis — féreg — petefészké­ben, a peték csak akkor képződnek, ha a sper­­matophorák oda már bejutottak, a peteképződés ugyancsak az említett spermatophorák közepé­ben menvén véghez .) Darcsta részint a régi meg­lévő tapasztalatok, részint saját észleletei nyomán azon eredményre jutott, hogy a kettős torzképletek nem Böer állítása szerint a peték osztódása, hanem ellen­kezőleg, két vagy több peték összolvadása által jön­nek létre. 31 Broka a kettős sárgájú tojásokkal tett költési kísérleteknél azt találta, hogy majd két egyen­lő nagy, majd pedig két különböző nagyságú ébrény fejlődik ki ugyan egy tojásban, még az is megtörtén­hetik, hogy csak egy vagy pedig egy sem jön létre. Továbbá Tóth Sándor a berna-bodonosi föld­égésről emlékezett, hogy t. i. azon egy szemtanú ál­tal tett tudósítás az „Idők Tanujá“ból, miszerint em­lített helyen 1859 ben előbb egy 4 □ öl területű hely kezdett melegedni s azóta az égés a hegy felé 18 öl­nyit haladt, miről újabb, a helyszínéről vett tudósítá­sai is tanúskodnak, átment előbb a hazai, később a külföldi lapokba is a­nélkül, hogy eddig valaki a do­log felvilágosításához szólott volna. Addig is hát, míg a helyen megjelenend, következőket mond el, mint a hely ismerője :Bononos elmagyarosodott tót és Alsó s Felső-Derna román faluk Bihar keleti, Erdélylyel határos részén, harmadkori képlett­ területen, gazdag s hatalmas barna kőszéntelepek felett, ezenkivü­l ha­táruk az asphaltban is oly gazdag, hogy péld. Bodo­­nos mellett évek során át már jelentékeny forgalmú asphaltbánya áll. Ezenkívül már Fényesnél megírva Külföld. — A „S. C.“ irja május 31-ről: Folyó hó 28-áról tudósitnak Páriából, hogy ott bizonyos, Sz.-Fétervár­­ról érkezett sürgönyök folytán nagy sürgés uralko­dik. Az orosz fővárosból érkezett fontos tudó­sítások következtében, a már 6 hónap óta Parisban szabadságon lévő sz.-pétervári franczia követ, Mon­tebello herczeg, a római megszálló hadtest parancs­nokául kinevezett tábornok fivére, utasíttatott, hogy azonnal utazzék el sz.-pétervári állomására. — Po­roszország válasza a franczia-porosz kereskedelmi szerződést illető osztrák memorandumra, tegnap ér­kezett ide. Mint értesülünk, ez okmány inkább tény­leges visszautasítása, mint megválaszolása az érvé­nyesített jogi­­ érdekpontoknak, s hangja és maga­tartása alig enged békés kiegyenlítést remélem­. — A „Moniteur“ irja 1-ről: Császári rendelet foly­tán a római megszálló had egy hadosztályra szállit­­tatik le, mely Montebello tb. parancsnoksága alatt 3 dandárból fog állni. — Montebello gr., a római uj hadparancs­nok egyenesen a császárral fog levelezni, neje pedig, ki igen buzgó katholika,a császárnéval fog le­velezni. — A „Constit.“ irja junius 2-án : Lavalette marqr­isnak Rómában teendője abból áll, hogy a­ pá­pa függetlenségének biztositásár­ kieszközölje és Olaszország törvényes igényeivel kibékítse- A kik rögtöni megoldást várnak , és úgy csalatkoznak, mint a­kik lehetetlennek állítják az elmúlthoz vissza­térést. — A „Moniteur“ jelenti : Bismark porosz követ átadta hitelesítő okmányait. — Carignan hg Párisba utazásának politi­kai jelentőséget tulajdonítnak. Állítják ugyanis, hogy Victor Em­ánueltől egy sajátkezű, levelet vitt át Napoleon császárnak s utazása az olasz ügyek elintézését czélzó tervekkel van összefüggés­ben. Ezek, az érdeklett hatalmasságok — Ausztria, Franczia­ s Olaszország — között jelenleg alkudozás alatt lévő tervek mindenekelőtt a római kérdés meg­oldását vennék első feltételül s czéljuk, ha nem is az olasz királyság végleges alapjainak megállapítása, de legalább Ausztria s Olaszország közötti hosszabb fegyvernyugvás biztosítása oly módon, hogy lehet­ségessé tétessék a Mincio partján mindkét­­ félnek, sőt, mint optimisták hiszik, Európának általános le­fegyverzése. Utána teszik, hogy Fl­eur­y tick a csá­szár hadsegéde közelebbről Bécsbe jön ezen alkudo­zások bevégzését siettető rendkívüli küldetéssel. Az „Independance“ ezzel összefüggésbe hozza bácsi, KuiouOaen a „Mall. Zig“ azon tudósítását, hogy az osztrák sereg létszáma 75,000 emberrel fog alább­­szállítatni, s hogy a bécsi kormány elfogadta volna a birodalmi tanács pénzügyi bizottmányának javasla­tát, mely szerint a hadi költségvetésből 8 millió frt levonandó lenne. — Turini tudósítás szerint a bécsi cabinet en­gedékenységi példáját a római szék is hajlandó kö­vetni. A pápai kormány most hajlandó az olasz kor­mán­nyal hivatalos alkudozásokba bocsátkozni, a­nélkül azonban, hogy az olasz királyságot elismerné, s oly feltételek alatt, hogy a katholikus hatalmak Pé­ter örökségének birtokát biztosítsák. Az „Indépen­­dance“ ezen engedménynek semmi értéket nem tu­lajdonít, s őszinteségét kétségbe vonja, s nem tartja összhangzónak azon nyilatkozatokkal, melyeket az egyházfő minden adandó alkalommal tesz. Közelebb­ről is — úgy­mond — a volt nápolyi királyság né­hány bourbonpárti főpapjának adott válaszában is­mét a legsértőbben nyilatkozott az új Italia és füg­getlenségének megalapítói ellen, kik szerinte a „rom­lás felekezete, hasonlóan a viharzó tenger hullámai­hoz, mindenütt romlást, rendetlenséget okoznak, s szabadságot igérnek, mig maguk a veszettség rabjai.“ — A „S. C.“ irja junius 1-ről: Turini levele­zőnk utólagosan egyes részleteket közöl Sanfront tábornok küldetésére vonatkozólag. A király őt Ná­­polyból az emigránsoknak az osztrák határok köze­­lébeni feltűnő mozgalmairól érkezett távirati tudósí­tásra Garibaldihoz küldé, hogy ezt, nem hiva­­­­talos, hanem barátságos magánúton, beszélje le min­den netalán szándéklott meggondolatlan lépésről. Garibaldi erre azt feleli, hogy ő igen jól tudja, hogy Velencze csak a magyarok, az olasz kormány, a hadsereg s az ő önkénytesei segítségével volna kézre keríthető, s ő becsületszavát adja, hogy fürdői hasz­nálatának bevégzése előtt helyéből nem fog moz­dulni s azután sincs esze ágában Ausztria megtá­madása. A mazzinisták azonban fölhasználták a hely­zetet, hogy Garibaldi nevét összeköttetésbe hozzák az expeditióval. Midőn Garibaldi a történt befogatá­­sokról értesült, miután ezen intézkedés több barát­jára is kiterjedt, az első fölindulás hevében s egyné­mely barátjának tanácsára, mindent magára vállalt s akkor i­­ta ismeretes levelét.— Túráiban nagyon meg vannak elégedve azon előzékeny fogadtatással, melyben Carignan hg, ki a londoni világkiállí­tásra utazik, Parisban részesittetett. A herczeg utjá­nak sokan politikai czélokat tulajdonítanak. — Mint értesülünk, a franczia nagykövet Konstantinápolyban, M­o­u­s­t­i­e­r­marquis, utasítva jön Párisból, hogy bírja reá a portát Francziaország azon javaslatának elfogadására, melyet ez Montenegrót illetőleg előter­jesztett. A bécsi orosz követségi körökben alaptalan­nak nyilatkoztatják azon hírt, mintha Oroszország utasította volna konsuljait s az orosz kereskedőket Törökországban ügyeik mielőbbi rendbehozására. — Turinból írják (Párison át) : Bresciában 50 elfogott szabadon bocsáttatott. A félhivatalos „Mo­narchia Nazionale“ a római kérdésben előhaladást constat­roz. — A „Globe“ aggodalommal nyilatkozik Olasz­ország állapotáról. Azt mondja, hogy Nápoly nincs kibékítve, a római kérdés megoldása távolabb van, mint bármikor, a Garibald­i-párt pedig veszélyes. Most látszik még csak Cavour pótolhatatlansága.

Next