Magyarország, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1862-06-03 / 127. szám
1802.— 51. évfolyam. í1. sz. Kedd, június 3. I——■Iliin III Wf ■ [UNK].nil ■—— ————,—p—■—*......... II — - i 1 ■ [UNK] [UNK] [UNK]!■ i ^ SZERKESZTŐSÉGI IRODA T EIUNKATÁRSAINK: HIRDETMÉNYEK DÍJA : MEGJELEN Us tér 2. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 0 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr* ^ nnep s vasai napot övezo napo ív j * petitvATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 ujkr. A nyiltterben 4 hasábos petitsor 25 ujkr. _ * ^ n J* 1 . a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Hóbert és ELOFIZETISI AR . artír 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. j Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk a ,MAGYARORSZÁG 3 havi folyamára 5 ft. — kr. Előfizetések minden hé elején fogadtatnak el. nélkül is Juarezzal kötötték ; visszahúzódásuk áll: pedig, maguk feloldozták Francziaországot a londoi szerződés alól. Egyébiránt mind a három cabinet, ügyben Páris, London és Madridban egyszerre zördülnek meg, mint valami láng vagy a szélnek zengése, a bátor szónokok hősileg felvágott nyelvei! 9 „ „ 13 ,, 50 ,, 1 V » 1 )) 80 ., Belföldi szemle. — A fiumei kihágás okainak nyomozására mint zágrábi rendes levelezőnk írja, a kőrösmegye főispán, Vukotinovics Farkas Lajos küldetett ki, s ez oda máj. 30-dikán el is utazott. Újabb versio szerin a kihágásra okot szolgáltatott elfogás nem két magyart, hanem két fiumei lakost ért, Mayert és Rossit Zágrábi felsőbb körökben Fiume megye székhelyé s törvényszékét Bukkariba kívánják áttétetni. 5«.«. —WaliASIAA FEST, június 2. Külföldi szemle. Alább közöljük Bernstoffer május 28-ról szóló jegyzékét a franczia-porosz kereskedelmi szerződés tárgyában, a május 7-ki osztrák jegyzék s ahoz csatolt emlékiratra. A porosz külügyér odamondogat a bécsi kabinetnek, kereken kijelentvén, hogy semmiféle okmányt, szerződést, vagy külön megállapodást nem ismer, mely jogot adna Ausztriának, oly szerződések ellen igényt formálni, melyeket Poroszország és a vámegylet egy idegen nemzettel kötni jónak találnak ; ső (t. i. a porosz külügyér), Poroszország és a vámegylet számára egész határozottsággal követeli a feltétlen szabadságot, hogy e tekintetben korlátlanul, saját belátásuk szerint járjanak el. Ex ungve leonem — ebből ismerd meg az egészet. Ma újra felfrisül a hír, hogy Orosz- és Poroszszág az olasz királyságot elismerik. Oroszország, a franczia kormány engedményei folytán volna hajlandó e lépésre, melyeket a keleti kérdésben tett. Budberg gr. Párisban mutatásával összefüggésbe hozzák ez ügyet, ki a pétervári udvartól különös küldetésben érkezett a szajnaparti fővárosba. Poroszországot illetőleg szükségesnek sem látják valami különösebb okot felhozni, amiért az olasz királyságot elismeri; de hogy e hatalomnak is lesz rá oka, azt a Bernstorff gr. felőbb érintett jegyzékének hangjából is lehet érteni. A kölni lapban olvassuk, hogy Francziaország konstantinápolyi követe által felajánlotta a portának közbenjárását, a Montenegróval folyó harcz befejezésére. A montenegrói fejedelem a Scutari és Mostarban székelő európai consulok előtt panaszt emelt, területe megsértése miatt. Ismételve írják, hogy a porta háta megett Anglia és Ausztria állanának , míg Montenegrót Orosz- és Francziaország pártolja. A Párisban legközelebb tartott minisztertanácsban, Walewskit és Randont kivéve, a többi miniszterek mind a római megszállóhad visszavonása mellett nyilatkoztak; a császár kijelenti, hogy szükségesnek találja a statu quot még egy ideig fentartani. A párisi cabinet a római ügyben, nemcsak a turini de a bécsi udvarral is alkudozik. A császár szárnysegéde, Fleury tbnok, e küldetésben jár Bécsben. A szent szék értesülve a bécsi kormány engedékeny voltáról, hajlandó a maga követelését lejebb szállítani; nem ismeri el ugyan az olasz királyságot, de ha a sz. Péter örökségét számára biztosítja, kész vele tárgyalásokba bocsátkozni. A „Constit.“ még csupán „táviratban“ ismert czikke szerint: csalódnak úgy azok, kik a római kérdés megoldását közel kilátásba állítják, mint azok is, kik azt hiszik, hogy a régi állapotod vissza lehet állítani. E semmit nem definiáló kifejezés a „Const.“-nek már modora; a Debrauz lovag iratának értelmét is így adja vissza: „tehát Magyarország sem el nem válik Ausztriától, sem be nem olvasztatik“ és mégis a czikk végén olyasvalami jön ki, hogy be kell menni Magyarországnak a reichsrathba, amit, ha jól emlékszünk, még Debrauz úr is csak nagy óvatossággal és feltételesen mer kimondani. A mexikói ügyben Thouvenel jegyzéket intézett a spanyol kabinethez. E jegyzék különbséget tesz Anglia és Spanyolország visszavonulása közt, miután amaz csak 800 emberrel vett részt az expeditióban s előre megmondta, hogy Vera-Cruznál tovább nem megy. Spanyolország ellenben 8000 emberrel, a szövetségeseket be sem várva, Vera-Cruzban termett — mely sietség illegális volt. E jegyzék úgy festi Prim tbnokot, mint cselszövő embert, ki titokban áskálódott Francziaország ellen s azt el akarta áztatni. Hogy a franczia kormány igen fel van ingerülve Prim ellen, mutatja, hogy a „Patrie“-nak a tbnok ellen intézett czikkét, a vidéki lapok utján az egész országban hivatalosan terjesztik. Az „Indep.“ szerint, a Thouvenel említett sürgönye úgy a spanyol, mint az angol cabinethez is lenne intézve s foglalatja oda megy ki, hogyha a két hatalom Juarezzal egyezkedik, Francziaország feloldottnak tekinti magát a londoni szerződés alól. Erre nézve nem lett volna szükség jegyzéket írni, mert Anglia és Spanyolország a soledadi egyezményt a Bernstohfl* gr. válaszjegyzéke, melyet május 28-áról Werther b. bécsi követhez intézve, a május 7-én kelt, s a franczia-porosz kereskedelmi szerződésre vonatkozó osztrák jegyzékre adott, következőleg hangzik : „Berlin, május 28. 1862. „Méltóságos báró ur! Chotek gróf jegyzéket kézbesített nekem, melyet Rechberg gr. f. hó 7-ről hozzá intézett, e jegyzék melléklete emlékirat volt, a köztünk és Francziaország közt kötött szerződésekkel foglalkozó. Én ama sürgönyt, valamint ezen emlékiratot is, már olvastam vala a hírlapokban, midőn Chotek gr. azt velem közlé. Az emlékirat szemrehányásokat foglal magában a királyi kormánynak ezen ügyi egész eljárását illetőleg, s azután a szerződés tartalma ellen is kifogásokat tesz. Sem sem uiachiv toKfuicUimn neem isimerhetem el jogosultságát a cs. k. osztrák cabinetnek • előttem semmi okmány, semmi szerződés, semmi összebeszélés nincs tudva, miből Ausztriának jogát következtethetném arra, hogy olynemű szerződésekbe beleszólása legyen, melyeket Poroszország és a vámegylet egy harmadik nemzettel kötni jónak látott. Poroszország és a vámegyletnek, nézetem szerint, teljes szabadsága van arra, hogy e tekintetben teljesen saját belátása szerint járjon el. Midőn tehát szintén nem tartózkodnám amaz emlékirat taglalásába bocsátkozni, szabadságot veszek magamnak a következő megjegyzések tételére, melyek elégségesek lesznek annak kimutatására, hogy nincs okunk lemondani jól megfontolt felfogásunk és meggyőződésünkről. Az emlékirat legelőször azon panaszkodik,hogy mi Francziaországgal folytatott alkudozásunkban Ausztria kivonatait nem vettük volna tekintetbe; állítja továbbá, hogy az 1853. febr. 19-ki vámszerződést számba nem vettük, s végül azon tételt állítja fel, hogy mi egyes árlajstrom módosítására igen, de az árlajstromnak egészen megváltoztatására, mint ezt Francziaországgal kötött szerződésünkben tevők, nem vagyunk feljogosítva. Valóban szánandó lenne a vámegylet függetlensége, ha ezen állítás igazságát megengedhetnők. Ámde ez sincs úgy. Az 1853. febr. 19-ki szerződés kötése alkalmával egyik fél sem szándékozott a másik fél autonómiáját korlátozni; ezt Ausztria épen oly kevéssé tette volna, mint Poroszország vagy a vámegylet, sőt a törvényhozás szabadsága ama szerződésnek egyetlen pontja által sincs semmikép korlátozva. Az emlékirat maga elismeri, hogy a vámegylet árlajstromának sürgető módosításra volt szüksége. Ezen elismerésben egy nézeten vagyunk Ausztriával. De a módosítás kivitelével — véli az emlékirat — Ausztriára kellett volna várnunk. És emellett aztán másfelől azt is elismeri az emlékirat, hogy Ausztria anélkül, hogy iparágai nagy részének romlását elő ne idézze, nem foghatott volna velünk kezet. Itt az ellenmondás napnál világosabb. Ámde azon panaszt, hogy Francziaországgal folytatott alkudozásunkban Ausztria igényeit nem vettük volna tekintetbe, azon megjegyzéssel kell visszautasitnom, hogy akkor minden árlajstrom-módositás és minden szerződés egy harmadik nemzettel lehetetlen lett volna. Szintigy vissza kell utasitnom azon állítást is, hogy az 1853. febr. 19-diki szerződést nem vettük volna számba. E szerződésnek egyetlen szabályzatát nem látom kimutatva, melyet mi közvetve vagy közvetlenül megsértettünk volna. Végül azon tekintet nélküli nyíltságot, melylyel azon tétel felállittatik, miszerint a vámegylet árlajstromát Ausztria megkérdezése vagy épen megegyezése nélkül nem módosíthatja, csak hasonló őszinteséggel viszonozhatom, azáltal, hogy minden ilynemű állítást határozottan elutasítok. Ha valaha, úgy e szóban forgó ügyben bizonnyal csupán az anyagi érdekek tekintete volt irányadónk. Nekünk nem lehet, nem volt szabad hátramaradnunk, midőn Anglia és Francziaország nagyszerű gazdászati és a korparancsoka reformok terén előre haladtak, s utánuk már több állam haladt. Hisszük, hogy Ausztria, melyben a reformok utján oly sok történt, e téren szintén nem fog visszamaradhatni. Azt, hogy Ausztria a vámegylettel vámegységben nem lehet, a franczia szerződés miatt alaposan A „Kronstrichter Zeitung“ a szász universitás további teendőiről. (Ss.) A brassói lap, az egyetem által, a politikai s törvénykezési szervezésre terveket óhajt készíttetni. Ezúttal nem akarunk azon kérdés fejtegetésébe ereszkedni, mennyire illetékes e részben is az egyetem, egyszerűen a brassói lap e tárgybeli programmjának főbb mozzanatait akarjuk megjelölni, a részletes taglalást akkora halasztván, midőn az egyetem ilyetén tervezeteit ismerni fogjuk. A „Kr. Ztg“ a politikai szervezést, bárha új községi szervezetet óhajt, nem tartja megoldhatónak mindaddig, míg a külön területek kérdése el nem dől, és így az egyetem feladatának ezen részét akkorra véli halasztandónak. Ily állásban a dolognak kár volt ezt a teendők sorába igtatni, mi által az úgyis szerfölött szövevényes tervrajz még bonyolultabbá vált s nagyban hasonlít azon vég- és kezdetnélküli czikornyához, melyet Saphir egyik naptárában a „rendszeres rendetlenség“jelképezésére használt. Miután azonban a t. lap sem foglalkozik hosszasan e kérdéssel, mi is tovább mehetünk. A törvénykezés szervezése körül, az anyagi és alaki jogot változatlan kívánja hagyni, azon okból: „mert esztelenség volna, ha egy nem egészen 200,000 lélekből álló népecske magának saját jogot és külön törvénykezési szerkezetet akarna teremteni.“ Az indítvány első részére nézve elfeledi a brassói lap megjelölni, melyik legyen azon materiális és formális jog, melyet megtartani óhajt, s így csak hozzávetésekre kell szorítkoznunk. Miután azonban úgy az 1847, mint 1848-ki alkotmányt 1860. okt. 20-ka óta, a szászok által teljesen mellőzve, sőt egészben megtagadva látjuk, okunk van azt hinni, hogy nem azokat kivánja megtartatni. És ez így jól van, legalább következetesek maradnak eddigi eljárásukkal. Az indítvány második ágát illetőleg, örömmel látjuk elismerve,hogy egy kétszázezernyi népecske részéről esztelenség volna külön törvénykezést követelni és szervezni. De ha ez így van, akkor minek nevezi a brassói lap a külön terület kiszakításának óhajtását, amire a politikai szervezéssel várakozni látszik?! Úgy gondolom, egy önálló államkának — minő lenne a „Saxenland“ — külön törvénykezésre is lenne szüksége, és ha már az államszerkezet ezen oldalát magukra nézve képtelen követelésnek mondják, akkor a sz. István országából alakítandó canton eszméjével is fel kellene hagyniuk, és átláthatnák, hogy ez ama ködhöz hasonlít, mely napfelkelte előtt a Cibin folyását jelöli, de a nap első sugaraira, mint pára száll fel a fellegekbe. Hiába, így járnak azok, kik a józan gondolkozás szabályait ignorálják, utoljára is oly dilemmába kerülnek, honnan nincs szabadulás. Ugyanis amit legelőbb kell vala megvizsgálniok , ha vajjon bírnak e „kellő törvényhozási képességei“, azt mellőzik, miután azonban nem akarjuk falra hányni a borsót,mi sem vizsgáljuk e kérdést bővebben, és azt szász atyánkfiaira bízzuk, kiknek leginkább jár bőrük körül e dolog. A brassói lap, a jelenlegi törvénykezés hiányai között legfőbbnek tartja egy korszerű büntetőtörvénykönyv nem létét. Ezen állításra mindjárt azon gondolatra jövünk, hátha e részben is a n. szebeni egyetemet kívánná megbízni. Ezúttal azonban az igy okoskodó olvasót éri a csalódás, mert ez ügyet úgy véli czélszerüen megoldhatónak a brassói lap, ha a birodalmi tanács e részbeli munkálatának bevégzését bevárja az egyetem s azt, a szászföld viszonyai által igényelt módositásokkal, a Királyföld területére elfogadja. A birodalmi laudus , vagy törvényhozó testület Magyarország területére nézve is, vagy nem. Az első esetben, hogyan állhatna egy másodbírósági törvényszék hatalmában a legislatio által hozott törvényt kedve szerinti kaptára ütni, különösen, ha még hozzá gondoljuk, hogy a törvényhozás jogkörébe tartozik a törvény módosítása is, és hogy azon hely, mely valamely indítvány tételére s e részbeni határozat hozatalára egyedül illetékes, csakis az lehet competens annak más alakba öntésére, bármily kevéssé változzék meg ez által maga a lényeg. Hiszen e tan szerint annyiféle lehetne egy országban a törvény, ahány hatóság vagy hány község van; ez azután igazán bábeli ország lenne. Ha pedig a birodalmi tanács alkotmányunk eltörlése előtt számunkra törvényt nem hozhat, a mint ezt számtalan törvényeinken kívül, maga ő Felsége is 1860. okt. 20-ka óta többször elismerte, úgy sem a reichsrath nem adhat nekünk új büntető-törvénykönyvet, sem a nemes egyetem nem módosíthatja azt Magyarország azon részének számára, melyet Királyföldnek ismer ezredéves történetünk, íme, aki sötétben indul meg a rögös uton, annál a botlások sűrűn következnek egymásután ! A „Kr. Ztg“ programmja további rendén kifejti, hogy jó volna a királyföldi hatóságok első folyamodványú törvényszékeit háromra szállítani, így tetemes munkaerőt vél megkímélhetni, s e mellett, a bűntényi eljárás egyszerűsítését s a törvénykezés javulását reméli e rendszabálytól, így lehetvén a közigazgatást a törvénykezéstől elválasztani. Hogy a munkaerőben és költségben sokat lehetne megkímélni, ha az egész Királyföldön csak három első birósági törvényszék állana fen, azt tagadni nem lehet, ha csak azt tekintjük, hogy tíz törvényszék személyzetének fizetése több, mint háromnak; de ha a dolgot közelebbről tekintjük, látni fogjuk, hogy ez csakis az egyes polgárok túlságos megterheltetésével eszközölhető. Ez ugyan eszébe jutott némileg a „Kr. Ztg-nak is, midőn azt mondja, hogy ez csak úgy volna létesíthető, ha az állampénztár vállalná magára a kezelési költségeket, mert nem lehet kivárni, hogy ezt azon három-négy főközség hordozza, melynek kebelében az illető elsőbírósági törvényszékek működnének. Ez eszme ilyetén körülírását nem nevezhetni helyesnek, s meglátszik rajta azon egyoldalúság, melyet a fogalmak hiányossága szokott eredményezni. Ugyanis — hogy csak egy példát idézzünk — ha II.Szeben jogosan követelheti, nem lehet állítni. — A mi ilynemű egységet lehetővé tesz , abban a franczia szerződés semmi módosítást nem tett. Minden olynemű állítást pedig el kell utasitnom, hogy politikai indokokból többet ad-Mexikóra vonatkozó iratokat, a törvényhozó teszek el tank, mint vettünk volna ; a szerződést egyes szabály terjesztik s igy megérhetjük, hogy egy és ugyanazatok igazolását pedig mellőzhetem, ezt egyleti társainkkal szemben kötelességünk és lelkiismeretünk szerint megtettük. Csak annyit akarok ez alkalommal általában felemlítni, hogy azon megjegyzései az emlékiratnak, melyeket a szerződés tartalmára tesz, ránk nézve semmi újat nem mutattak fel, s örömmel fogjuk üdvözölni, ha sikerülni fog a cs. k. osztrák kormánynak, hogy Francziaországtól jövő alkot0zásai alkalmával jobb engedményeket vívjon ki, azokban részvételünk saját szerződésünk által előre biztosítva van. Az emlékirat feltűnőnek mondja, hogy a porosz pénzügyér épen akkor, midőn a szerződések Francziaországgal hitelesíttettek, Bécsben azon javaslattal lépett fel, hogy a kávébeviteli vám közösen fölemeltessék ; erre azonban meg kell jegyeznem, mikép olyan kávK !« « • • a TM, , nemű javaslat nem tétetett, hanem csupán bizalmas A „Győr Közlöny írja, hogy 1 eben mai ep.jeges kérdés intéztetett, lehetne-e számitni Ruszismét elkezdődött a katonai adóbehajtás, még pedig ha hasonló eljárására, ilynemű intézkedés esetén, lovasokkal, kik az adót a második, sőt harmadik Csupán bizalmas kérdésről van tehát szó, nézetcsere évnegyedre is előre beszedik végett a két pénzügyőrség közt, a mint ez véglegesen ünnepélyen megjelentek száma hibásan 50.000-re tétaláljuk, hogy azon benyomás, melyet az emlékirat tetett 5000 helyett, e pontra nézve tesz, nem felel meg a tényállásnak. Végre az emlékirat végén a Francziaországgal kötött kereskedelmi szerződés 31-ik pontja különös megtámadásnak tétetik ki. Az emlékirat azt állítja, hogy midőn ama czikkben kötelezik magukat a feek, hogy kölcsönösen semmi kiviteli tilalmat nem foganatosítnak, mely egyszersmind más nemzetekre is ne lenne alkalmazandó, ez által a német szövetségi államoknak egymás közti és a külállamokhoz való viszonya érintetik. Ezen szemrehányás is alapnélkülinek tűnik fel, ha közelebbről szemügyre vesszük. A 31-ik czikkely a Francziaországgal kötött szerződésbe átvétetett a mint ez a vámegylet hét más szerződésében és más német államoknak még számosabb szerződéseikben benfoglaltatik, mely német államok részint tagjai a vámegyletnek, részint nem. E szerződéseken kívül azonban sem Poroszország, sem valamelyike a többi vámegyleti államoknak nem látta magát korlátozva szövetségi kötélyeinek elégételében, s hogy például eleeret tegyen az 1848. o UlKI SZövetségi naUiuiaíium , mely megtiltja a lovak kivitelét a nem-német szövetségi államokba. A szerződés nem politikai, melyet egyes szövetségi államok kötöttek volna, hanem kereskedelmi szerződés, melyet bizonyos kereskedelmi és pénzügyi czélokból egyesült egyes szövetségi államok kötöttek Francziaországgal. A két szerződő fél tudta, midőn a szerződés feletti értekezés folyt, hogy és minő kötelezettségek kötik a német államokat általánosan ismert népjogi szerződések alapján, s nem gondoltak arra, hogy e kötelezettségeket a 31-ik czikkel megcsorbítsák. Önkényt értetődik ugyan, azonban kimondom, hogy Francziaország e felfogást teljesen osztja. Felkérem excádat ily értelemben méltóztassék Rechberg grófnak nyilatkozni, s e sürgönyt másolatban közölni. Fogadja sat. Bernstorff.“