Magyarország, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1862-06-03 / 127. szám

1802.— 51. évfolyam. í1. sz. Kedd, június 3. I­­­——■Iliin III­ Wf ■ [UNK].nil ■—— ————,—p—■—*......... II — - i 1 ■ [UNK] [UNK] [UNK]!■ i ^ SZERKESZTŐSÉGI IRODA­­ T­ EIUNKATÁRSAINK: HIRDETMÉNYEK DÍJA : MEG­JE­LEN Us tér 2. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 0 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr* ^ nnep s vasai napot övezo napo ív j * pe­titvATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 ujkr. A nyiltterben 4 hasábos petitsor 25 ujkr. _ * ^ n J* 1 . a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Hóbert és­­ ELOFIZETISI AR . artír 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. j Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk a ,MAGYARORSZÁG­ 3 havi folyamára 5 ft. — kr. Előfizetések minden hé elején fogadtatnak el. nélkül is Juarezzal kötötték ; visszahúzódásuk áll: pedig, maguk feloldozták Francziaországot a londoi szerződés alól. Egyébiránt mind a három cabinet, ügyben Páris, London és Madridban egyszerre zör­dülnek meg, mint valami láng vagy a szélnek zengé­se, a bátor szónokok hősileg felvágott nyelvei! 9 „ „ 13 ,, 50 ,, 1 V » 1 )) 80 ., Belföldi szemle. — A fiumei kihágás okainak nyomozására mint zágrábi rendes levelezőnk írja, a kőrösmegye főispán, Vukotinovics Farkas Lajos küldetett ki, s ez oda máj. 30-dikán el is utazott. Újabb versio szerin a kihágásra okot szolgáltatott elfogás nem két ma­gyart, hanem két fiumei lakost ért, Mayert és Rossit Zágrábi felsőbb körökben Fiume megye székhelyé s törvényszékét Bukkariba kívánják áttétetni. 5«.«. —W­a­liASIAA FEST, június 2. Külföldi szemle. Alább közöljük Bernstoff­er­ május 28-ról szó­ló jegyzékét a franczia-porosz kereskedelmi szerző­dés tárgyában, a május 7-ki osztrák jegyzék s ahoz csatolt emlékiratra. A porosz külügyér oda­mondogat a bécsi kabinetnek, kereken kijelentvén, hogy semmi­féle okmányt, szerződést, vagy külön megállapodást nem ismer, mely jogot adna Ausztriának, oly szerződé­sek ellen igényt formálni, melyeket Poroszország és a vámegylet egy idegen nemzettel kötni jónak talál­nak ; s­ő (t. i. a porosz külü­gyér), Poroszország és a vámegylet számára egész határozottsággal követeli a feltétlen szabadságot, hogy e tekintetben korlátlanul, saját belátásuk szerint járjanak el. Ex ungve leonem — ebből ismerd meg az egészet. Ma újra felfrisül a hír, hogy Orosz- és Porosz­­szág az olasz királyságot elismerik. Oroszország, a franczia kormány engedményei folytán volna hajlan­dó e lépésre, melyeket a keleti kérdésben tett. Bud­berg gr. Párisban mutatásával összefüggésbe hozzák ez ügyet, ki a pétervári udvartól különös küldetés­ben érkezett a szajnaparti fővárosba. Poroszországot illetőleg szükségesnek sem látják valami különösebb okot felhozni, a­miért az olasz királyságot elismeri; de hogy e hatalomnak is lesz rá oka, azt a Bern­storff gr. felőbb érintett jegyzékének hangjából is lehet érteni. A kölni lapban olvassuk, hogy Francziaország konstantinápolyi követe által felajánlotta a portának közbenjárását, a Montenegróval folyó harcz befejezé­sére. A montenegrói fejedelem a Scutari és Mostar­ban székelő európai consulok előtt panaszt emelt, területe megsértése miatt. Ismételve írják, hogy a porta háta megett Anglia és Ausztria állanának , míg Montenegrót Orosz- és Francziaország pártolja. A Párisban legközelebb tartott miniszter­tanács­ban, Walewskit és Randont kivéve, a többi miniszte­rek mind a római megszállóhad visszavonása mellett nyilatkoztak; a császár kijelenti, hogy szükségesnek találja a statu quot még egy ideig fentartani. A párisi cabinet a római ügyben, nemcsak a turini de a bécsi udvarral is alkudozik. A császár szárnysegéde, Fleury tbnok, e küldetésben jár Bécsben. A szent szék érte­sülve a bécsi kormány engedékeny voltáról, hajlandó a maga követelését lejebb szállítani; nem ismeri el ugyan az olasz királyságot, de ha a sz. Péter öröksé­gét számára biztosítja, kész vele tárgyalásokba bo­csátkozni. A „Constit.“ még csupán „táviratban“ is­mert czikke szerint: csalódnak úgy azok, kik a ró­mai kérdés megoldását közel kilátásba állítják, mint azok is, kik azt hiszik, hogy a régi állapotod vissza lehet állítani. E semmit nem definiáló kifejezés a „Const.“-nek már modora; a Debrauz lovag iratá­nak értelmét is így adja vissza: „tehát Magyaror­szág sem el nem válik Ausztriától, sem be nem olvasz­­tatik“ és mégis a czikk végén olyas­valami jön ki, hogy be kell menni Magyarországnak a reichsrathba, a­mit, ha jól emlékszünk, még Debrauz úr is csak nagy óvatossággal és feltételesen mer kimondani. A mexikói ügyben Thouvenel jegyzéket intézett a spanyol kabinethez. E jegyzék különbséget tesz Anglia és Spanyolország visszavonulása közt, miután amaz csak 800 emberrel vett részt az expeditióban s előre megmondta, hogy Vera-Cruznál tovább nem megy. Spanyolország ellenben 8000 emberrel, a szö­vetségeseket be sem várva, Vera-Cruzban termett — mely sietség illegális volt. E jegyzék úgy festi Prim tbnokot, mint cselszövő embert, ki titokban ás­kálódott Francziaország ellen s azt el akarta áztatni. Hogy a franczia kormány igen fel van ingerülve Prim ellen, mutatja, hogy a „Patrie“-nak a tbnok ellen in­tézett czikkét, a vidéki lapok utján az egész ország­ban hivatalosan terjesztik. Az „Indep.“ szerint, a Thouvenel említett sür­gönye úgy a spanyol, mint az angol cabinethez is lenne intézve s foglalatja oda megy ki, hogyha a két hatalom Juarezzal egyezkedik, Francziaország felol­­dottnak tekinti magát a londoni szerződés alól. Erre nézve nem lett volna szükség jegyzéket írni, mert Anglia és Spanyolország a soledadi egyezményt a Bernstohfl* gr. válaszjegyzéke, melyet május 28-áról W­ert­her b. bécsi követhez intézve, a május 7-én kelt, s a franczia-porosz keres­kedelmi szerződésre vonatkozó osztrák jegyzékre adott, következőleg hangzik : „Berlin, május 28. 1862. „Méltóságos báró ur! Chotek gróf jegyzé­ket kézbesített nekem, melyet Rechberg gr. f. hó 7-ről hozzá intézett, e jegyzék melléklete emlék­irat volt, a köztünk és Francziaország közt kötött szerződésekkel foglalkozó. Én ama sürgönyt, valamint ezen emlékiratot is, már olvastam vala a hírlapokban, midőn Chotek gr. azt velem közlé. Az emlékirat szemrehányásokat foglal magában a királyi kor­mánynak ezen ügyi egész eljárását illetőleg, s azu­tán a szerződés tartalma ellen is kifogásokat tesz. Sem sem uiachiv toKfuicUimn neem­ isimer­hetem el jogosultságát a cs. k. osztrák cabinetnek • előttem semmi okmány, semmi szerződés, semmi ös­­­szebeszélés nincs tudva, miből Ausztriának jogát kö­vetkeztethetném arra, hogy olynemű szerződésekbe beleszólása legyen, melyeket Poroszország és a vám­egylet egy harmadik nemzettel kötni jónak látott. Poroszország és a vámegyletnek, nézetem szerint, teljes szabadsága van arra, hogy e tekintetben telje­sen saját belátása szerint járjon el. Midőn tehát szin­tén nem tartózkodnám amaz emlékirat taglalásába bocsátkozni, szabadságot veszek magamnak a követ­kező megjegyzések tételére, melyek elégségesek lesznek annak kimutatására, hogy nincs okunk le­mondani jól megfontolt felfogásunk és meggyőződé­sünkről. Az emlékirat legelőször azon panaszkodik,hogy mi Francziaországgal folytatott alkudozásunkban Ausztria kivonatait nem vettük volna tekintet­be; állítja továbbá, hogy az 1853. febr. 19-ki vám­szerződést számba nem vettük, s végül azon tételt állítja fel, hogy mi egyes árlajstrom módosítására igen, de az árlajstromnak egészen megváltoztatására, mint ezt Francziaországgal kötött szerződésünkben tevők, nem vagyunk feljogosítva. Valóban szánandó lenne a vámegylet függetlensége, ha ezen állítás igazságát megengedhetnők. Ámde ez sincs úgy. Az 1853. febr. 19-ki szerződés kötése alkalmával egyik fél sem szándékozott a másik fél autonómiáját kor­látozni; ezt Ausztria épen oly kevéssé tette volna, mint Poroszország vagy a vámegylet, sőt a törvény­­hozás szabadsága ama szerződésnek egyetlen pontja által sincs semmikép korlátozva. Az emlékirat maga elismeri, hogy a vámegylet árlajstromának sürgető módosításra volt szüksége. Ezen elismerésben egy nézeten vagyunk Ausztriával. De a módosítás kivi­telével — véli az emlékirat — Ausztriára kellett volna várnunk. És e­mellett aztán más­felől azt is elismeri az emlékirat, hogy Ausztria a­nélkül, hogy iparágai nagy részének romlását elő ne idézze, nem foghatott volna velünk kezet. Itt az ellenmondás napnál világosabb. Ámde azon panaszt, hogy Francziaországgal folytatott alkudozásunkban Ausztria igényeit nem vet­tük volna tekintetbe, azon megjegyzéssel kell vissza­­utasitnom, hogy akkor minden árlajstrom-módositás és minden szerződés egy harmadik nemzettel lehetet­len lett volna. Szintigy vissza kell utasitnom azon ál­lítást is, hogy az 1853. febr. 19-diki szerződést nem vettük volna számba. E szerződésnek egyetlen sza­bályzatát nem látom kimutatva, melyet mi közvetve vagy közvetlenül megsértettünk volna. Végül azon tekintet nélküli nyíltságot, melylyel azon tétel felállit­­tatik, miszerint a vámegylet árlajstromát Ausztria megkérdezése vagy épen megegyezése nélkül nem módosíthatja, csak hasonló őszinteséggel viszonoz­hatom, azáltal, hogy minden ilynemű állítást hatá­rozottan elutasítok. Ha valaha, úgy e szóban forgó ügyben bizon­­nyal csupán az anyagi érdekek tekintete volt irány­adónk. Nekünk nem lehet­, nem volt szabad hátrama­radnunk, midőn Anglia és Francziaország nagyszerű gazdászati és a korparancsok­a reformok terén előre haladtak, s utánuk már több állam haladt. Hisszük, hogy Ausztria, melyben a reformok utján oly sok történt, e téren szintén nem fog visszamaradhatni. Azt, hogy Ausztria a vámegylettel vámegységben nem lehet, a franczia szerződés miatt alaposan A „Kronstrichter Zeitung“ a szász uni­­versitás további teendőiről. (Ss.) A brassói lap, az egyetem által, a politikai s törvénykezési szervezésre terveket óhajt készíttetni. Ezúttal nem akarunk azon kérdés fejtegetésébe ereszkedni, mennyire ille­tékes e részben is az egyetem, egyszerűen a brassói lap e tárgybeli programmjának főbb mozzanatait akarjuk megjelölni, a részletes taglalást akkora halasztván, midőn az egyetem ilyetén tervezeteit ismerni fogjuk. A „Kr. Ztg“ a politikai szervezést, bárha új községi szervezetet óhajt, nem tartja meg­oldhatónak mindaddig, míg a külön területek kérdése el nem dől, és így az egyetem felada­tának ezen részét akkorra véli halasztandónak. Ily állásban a dolognak kár volt ezt a teendők sorába igtatni, mi által az úgyis szerfölött szö­vevényes tervrajz még bonyolultabbá vált s nagyban hasonlít azon vég- és kezdetnélküli czikornyához, melyet Saphir egyik naptárában a „rendszeres rendetlenség“jelképezésére hasz­nált. Miután azonban a t. lap sem foglalkozik hosszasan e kérdéssel, mi is tovább mehe­tünk. A törvénykezés szervezése körül, az anya­gi és alaki jogot változatlan kívánja hagyni, azon okból: „mert esztelenség volna, ha egy nem egészen 200,000 lélekből álló népecske magának saját jogot és külön törvénykezési szerkezetet akarna teremteni.“ Az indítvány első részére nézve elfeledi a brassói lap megje­lölni, melyik legyen azon materiális és formá­lis jog, melyet megtartani óhajt, s így csak hozzávetésekre kell szorítkoznunk. Miután azonban úgy az 1847­, mint 1848-ki alkot­mányt 1860. okt. 20-ka óta, a szászok által teljesen mellőzve, sőt egészben megtagadva látjuk, okunk van azt hinni, hogy nem azokat kivánja megtartatni. És ez így jól van, leg­alább következetesek maradnak eddigi eljárá­sukkal. Az indítvány második ágát illetőleg, örömmel látjuk elismer­ve,hogy egy kétszázezer­nyi népecske részéről esztelenség volna külön törvénykezést követelni és szervezni. De ha ez így van, akkor minek nevezi a brassói lap a külön terület kiszakításának óhajtását, a­mire a politikai szervezéssel várakozni látszik?! Úgy gondolom, egy önálló államkának — minő lenne a „Saxenland“ — külön törvény­kezésre is lenne szüksége, és ha már az állam­­szerkezet ezen oldalát magukra nézve kép­telen követelésnek mondják, akkor a sz. István országából alakítandó canton eszméjével is fel kellene hagyniuk, és átláthatnák, hogy ez ama ködhöz hasonlít, mely napfelkelte előtt a Cibin folyását jelöli, de a nap első sugaraira, mint pára száll fel a fellegekbe. Hiába, így jár­nak azok, kik a józan gondolkozás szabályait ignorálják, utoljára is oly dilemmába kerülnek, honnan nincs szabadulás. Ugyanis a­mit leg­előbb kell vala megvizsgálniok , ha vajjon bírnak e „kellő törvényhozási képességei“, azt mellőzik, miután azonban nem akarjuk falra hányni a borsót,mi sem vizsgáljuk e kérdést bő­vebben, és azt szász atyánkfiaira bízzuk, kik­nek leginkább jár bőrük körül e dolog. A brassói lap, a jelenlegi törvénykezés hiányai között legfőbbnek tartja egy korszerű büntetőtörvénykönyv nem létét. Ezen állí­tásra mindjárt azon gondolatra jövünk, hátha e részben is a n.­ szebeni egyetemet kívánná megbízni. Ezúttal azonban az igy okoskodó ol­vasót éri a csalódás, mert ez ügyet úgy véli czélszerüen megoldhatónak a brassói lap, ha a birodalmi tanács e részbeli munkálatának bevégzését bevárja az egyetem s azt, a szász­föld viszonyai által igényelt módositásokkal, a Királyföld területére elfogadja. A birodalmi laudus , vagy törvényhozó testület Magyaror­szág területére nézve is, vagy nem. Az első esetben, hogyan állhatna egy másodbírósági törvényszék hatalmában a legislatio által ho­zott törvényt kedve szerinti kaptára ütni, külö­nösen, ha még hozzá gondoljuk, hogy a tör­vényhozás jogkörébe tartozik a törvény mó­dosítása is, és hogy azon hely, mely valamely indítvány tételére s e részbeni határozat hoza­talára egyedül illetékes, csak­is az lehet com­­petens annak más alakba öntésére, bármily kevéssé változzék meg ez által maga a lényeg. Hiszen e tan szerint annyiféle lehetne egy or­szágban a törvény, a­hány hatóság vagy hány község van; ez azután igazán bábeli ország lenne. Ha pedig a birodalmi tanács alkotmá­nyunk eltörlése előtt számunkra törvényt nem hozhat, a mint ezt számtalan törvényeinken kívül, maga ő Felsége is 1860. okt. 20-ka óta többször elismerte, úgy sem a reichsrath nem adhat nekünk új büntető-törvénykönyvet, sem a nemes egyetem nem módosíthatja azt Ma­gyarország azon részének számára, melyet Királyföldnek ismer ezredéves történetünk, íme, a­ki sötétben indul meg a rögös uton, annál a botlások sűrűn következnek egymás­után ! A „Kr. Ztg“ programmja további rendén kifejti, hogy jó volna a királyföldi hatóságok első folyamodványú törvényszékeit három­ra szállítani, így tetemes munkaerőt vél meg­kímélhetni, s e mellett, a bűntényi eljárás egy­szerűsítését s a törvénykezés javulását reméli e rendszabálytól, így lehetvén a közigazgatást a törvénykezéstől elválasztani. Hogy a munka­erőben és költségben sokat lehetne megkímél­ni, ha az egész Királyföldön csak három első birósági törvényszék állana fen, azt tagadni nem lehet, ha csak azt tekintjük, hogy tíz tör­vényszék személyzetének fizetése több, mint háromnak; de ha a dolgot közelebbről tekint­jük, látni fogjuk, hogy ez csak­is az egyes pol­gárok túlságos megterheltetésével eszközölhe­tő. Ez ugyan eszébe jutott némileg a „Kr. Ztg-nak is, midőn azt mondja, hogy ez csak úgy volna létesíthető, ha az állampénztár vál­lalná magára a kezelési költségeket, mert nem lehet kivárni, hogy ezt azon három-négy fő­község hordozza, melynek kebelében az illető elsőbírósági törvényszékek működnének. Ez eszme ilyetén körülírását nem nevezhetni he­lyesnek, s meglátszik rajta azon egyoldalúság, melyet a fogalmak hiányossága szokott ered­ményezni. Ugyanis — hogy csak egy példát idézzünk — ha II.­Szeben jogosan követelheti, nem lehet állítni. — A mi ilynemű egységet le­hetővé tesz , abban a franczia szerződés semmi módosítást nem tett. Minden olynemű állítást pedig el kell utasitnom, hogy politikai indokokból többet ad-Mexikóra vonatkozó iratokat, a törvényhozó teszek el tank, mint vettünk volna ; a szerződést egyes szabály terjesztik s igy megérhetjük, hogy egy és ugyana­zatok igazolását pedig mellőzhetem, ezt egyleti tár­sainkkal szemben kötelességünk és lelkiismeretünk szerint megtettük. Csak annyit akarok ez alkalommal általában felemlítni, hogy azon megjegyzései az em­lékiratnak, mely­eket a szerződés tartalmára tesz, ránk nézve semmi újat nem mutattak fel, s örömmel fog­juk üdvözölni, ha sikerülni fog a cs. k. osztrák kor­mánynak, hogy Francziaországtól jövő alko­t0zásai alkalmával jobb engedményeket vívjon ki, azokban részvételünk saját szerződésünk által előre biztosít­va van. Az emlékirat feltűnőnek mondja, hogy a porosz pénzügyér épen akkor, midőn a szerződések Franczia­­országgal hitelesíttettek, Bécsben azon javaslattal lé­pett fel, hogy a kávébeviteli vám közösen fölemeltes­sék ; erre azonban meg kell jegyeznem, mikép oly­­a­n ká­­vK !« « • • a TM, , nemű javaslat nem tétetett, hanem csupán bizalmas A „Győr Közlöny írja, hogy 1 eb­en mai ep.jeges kérdés intéztetett, lehetne-e számitni Rusz­­ismét elkezdődött a katonai adóbehajtás, még pedig h­a hasonló eljárására, ilynemű intézkedés esetén, lovasokkal, kik az adót a második, sőt harmadik Csupán bizalmas kérdésről van tehát szó, nézetcsere évnegyedre is előre beszedik végett a két pénzügyőrség közt, a mint ez véglegesen ünnepélyen megjelentek száma hibásan 50.000-re té­­találjuk, hogy azon benyomás, melyet az emlékirat tetett 5000 helyett, e pontra nézve tesz, nem felel meg a tényállásnak. Végre az emlékirat végén a Francziaországgal kötött kereskedelmi szerződés 31-ik pontja különös megtámadásnak tétetik ki. Az emlékirat azt állítja, hogy midőn ama czikkben kötelezik magukat a fe­­ek, hogy kölcsönösen semmi kiviteli tilalmat nem foganatosítnak, mely egyszersmind más nemzetekre is ne lenne alkalmazandó, ez által a német szövetségi államoknak egymás közti és a külállamokhoz való viszonya érintetik. Ezen szemrehányás is alapnélkü­linek tűnik fel, ha közelebbről szemü­gyre vesszük. A 31-ik czikkely a Francziaországgal kötött szerző­désbe átvétetett a mint ez a vámegylet hét más szer­­ződésében és más német államoknak még számosabb szerződéseikben benfoglaltatik, mely német államok részint tagjai a vámegyletnek, részint nem. E szerző­déseken kívül azonban sem Poroszország, sem va­lamelyike a többi vámegyleti államoknak nem látta magát korlátozva szövetségi kötélyeinek elég­­ét­e­­lében, s h­ogy például ele­eret tegyen az 1848. o­ UlKI SZövetségi naUiuiaíium­ , mely megtiltja a lovak kivitelét a nem-német szövetségi államokba. A szerződés nem politikai, melyet egyes szövetségi államok kötöttek volna, hanem kereske­delmi szerződés, melyet bizonyos kereskedelmi és pénzügyi czélokból egyesült egyes szövetségi álla­mok kötöttek Francziaországgal. A két szerződő fél tudta, midőn a szerződés feletti értekezés folyt, hogy és minő kötelezettségek kötik a német államokat ál­talánosan ismert népjogi szerződések alapján, s nem gondoltak arra, hogy e kötelezettségeket a 31-ik czik­­kel megcsorbítsák. Önkényt értetődik ugyan, azon­ban kimondom, hogy Francziaország e felfogást tel­jesen osztja. Felkérem excádat ily értelemben méltóztassék Rechberg grófnak nyilatkozni, s e sürgönyt másolat­ban közölni. Fogadja sat. Bernstorff.“

Next