Magyarország, 1957. március-június (1. évfolyam, 1-17. szám)

1957-04-24 / 8. szám

FEDERICO GARCIA LORCA : Bemutató a Nemzeti Színházban Lorcának századunk egyik leg­nagyobb s legforradalmibb spanyol költőjének Vérász című népi drá­máját 1933-ban mutatták be először. S rá 3 évre a granadai temető fala mellett meggyilkolták a spanyol csendőrök a nagy költőt, mert anti­fasiszta s a Szovjetunió barátja volt. Azok a spanyol csendőrök voltak hó­hérai, akikről egyik legszebb versét írta. A Vémász költője halála óta nagy sikerrel járta be a világ szín­padait s csak örülni lehet, hogy Lorca másik darabja, a Bernarda Háza után — most végre, ha késve is, hozzánk is eljutott. Ez a népi színjáték a béke mellett, a vérbosszú, az öldöklés, a gyilkolás ellen szól. Késsel kezdődik, késsel végződik a darab. A kés és virág nagy szerepet játszik benne. A mi irodalmunkban Arany balladái, s Móricz Zsigmond falusi tárgyú drá­mai elbeszélései állnak hozzá a leg­közelebb. A történet igen egyszerű. A darab hőse, Leonardo, három évig járt jegyben menyasszonyával, végül mást vett feleségül, mert a meny­asszony módosabb volt, nem adták hozzá. Most, volt jegyese is meny­­nyegzőre készül, máshoz, egy gazdag parasztasszony fiához megy fele­ségül. De minden összekülönbözés, sértett büszkeség ellenére, Leonardo régi menyasszonyát szereti, s az is őt Az új vőlegénnyel való mennyeg­­ző napján Leonardo elrabolja a lányt, az erdőbe viszi. Az újdonsült férj bosszút esküdve, késsel utánuk rohan. Végül meghal mind a két férfi késpárbajban s az asszonyok búsan, egyedül, magányos szenve­désre ítélve, özvegyen maradnak. Parasztdráma ez a javából. Témá­ját a nép életéből, szomorúságából, vígságából veszi. Hősei kevés beszé­dű, nagyokat hallgató parasztok. Problémájuk: a föld, a hőség, a ter­més. A földéhség, a földszerzés vá­gya élteti őket. A feudalizmustól el­nyomorított, babonás világ ez, ahol­­ a házasság öregek közötti alku, föld­­szerzési kérdés, a szeretetet, az em­beri érzéseket béklyóba verik..­­. Börtön ez, de labol a forró, mindig kék, mindig tüzelő spanyol ég alatt élnek, ahol az éjszaka is lágy, me­leg, a beszéd dallamos, a dal, a tánc tüzes , a természet bőkezűsége, szép­sége, gazdagsága, derűje ellentét­ben áll ezzel a komor, sötét, elma­radt, az embereket örömtelen rab­szolga sorsra kárhoztató élettel. Az ostoba társadalmi kötöttség szigorú kalodává torzította a gyönyörű hegyvidéket s fegyencekké boldog­ságra termett lakóit. De ezek az emberek, akárcsak dalaik, tán­caik, tele vannak lendülettel, szen­vedéllyel, örömre vágyakozással. Lefojtott, elnyomott, bebörtönzött indulataik néha kitörnek félelmetes erővel, ilyenkor a szenvedély köve­telően, ellenállhatatlanul viszi őket, mint Leonardo­ Lorca egy ilyen szenvedély fellobbanását írja meg, darabjában mely nemcsak egyéni ügy, hanem a szerelem tisztasága, az érzelmek ösztönös, akadályt nem ismerő szabadsága nevében lázadás a feudális társadalom ellen, mely sötét bilincseket vert a szerelemre is. Lorca aprólékos lélek­rajzzal nem bíbelődik, szereplőit egyetlen hatal­mas szenvedély mozgatja mely min­den látszólagos balladás lassúság el­lenére, gyorsan röpíti őket a tragikus vég felé. Úgy vágtatnak ezek a hősök ellenállhatatlanul a végzetük felé, mint ahogy a lovaikat végkimerülé­­sig habosra, csapzottra, halálra hajszolják, hogy szerelmesüket négy órás vágta után egy pillanatra meg­láthassák. A Vémász minden naturalizmus ellenére nem földhözragadt, mert két hatalmas szárny, a szenvedély és a költészet a magasba repíti. Szö­vege olyan szenvedélytől izzó s olyan költői hangú, hogy szereplői drámájuk legforróbb pillanataiban minden zökkenő nélkül, természete­sen csapnak át prózából verses beszédbe, mert próza és vers itt ki­egészíti egymást, egybefolyik. Lorca drámai nyelve tele van a legszebb költői képekkel. A vőlegény eszeveszett csillagként rohan a szerelmesek után, a szerel­mes hangja illatos, édes pálinka, a halottat egy nyaláb elszáradt virág­hoz hasonlítja, akinek a szeme le­szaggatott virág s a foga két marok­nyi csillogó zúzmara. A lorcai erdő nem olyan tündéri, csillogó, játé­kos, mint a shakespeare-i, inkább balladában sötét, komor, tragikus, ahol a szerelmesek vére hullásakor a hold boldogan, mámorosan hege­dül és a halál fekete csuhás öreg­asszony képében vigyorog. A Vémász, a szenvedély és költé­szet, a zene és ballada e remekműve hű képet ad egy világról, melynek lakói minden sötétség, babona, el­maradottság, végzetes hit ellenére békességre, boldogságra vágynak, s arra, hogy megszabaduljanak éle­tük sötét bilincseitől. Illyés Gyula fordítása az eredeti­hez méltó, avval egyenrangú, ihle­tett, maradandó, nagyszerű költői ajándék. Somogyi Erzsi az anya szerepében ■ művészi pályafutása egyik legszebb állomásához érkezett el. Alakításá­ban különösen az anyai szeretetet s bánatot érzékeltette megragadóan. Máthé Erzsi kiváló a menyasszony szerepében. Valóban a szerep sze­rint „indulatoktól sebzett“. Színészi ereje, szenvedélyessége, szuggeszti­­vítása különösen a harmadik felvo­násban bomlik ki. Kállai Ferenc jó, mint vőlegény, elsősorban a fiú kedves, rokonszenves, naív voná­sait találta meg sikeresen. Tánc­ba invitálása az előadás egyik leg­forróbb pillanata. Berek Katalin mint Leonardo némán szenvedő, könnyeit visszafojtó felesége hiteles. Kár, hogy hangja megbicsaklik sze­repe legnagyobb pillanatában. Buss Gyula karaktere, megjelenése egy­formán jó Leonardo alakításához, akadnak is szép pillanatai, de nem eléggé érett „szenvedélytől sebzett" még a szerephez. Major Tamás játéka érdekes, eredeti a Hold sze­repében. Titkos Ilona, Gombaszögi Frida, Sivó Mária, mint Halál. Cse­lédasszony és Feleség­ anyja sikeres, művészi epizódalakítást adnak. Sze­mety Endre, Litkey Irén játéka kissé sovány, egysíkú az apa, illetve a szomszédasszonyi szerepében. Mártott Endre rendezésének nagy érdeme, hogy jó együttest s egysé­ges játékstílust teremtett. Rendezé­se egy kicsit a darab stilizáltságát még stilizáltabbá, balladai jellegét még balladaibbá s komorságát még komorabbá tette, emiatt az előadás eleje vontatott. A Halálnak és a Holdnak az első felvonásban való szerepeltetése indokolatlan. Erről egyébként a darab eredetijében nincs is szó. De a rendező elismerésre érdemes, szép fantáziadús, költői munkát végzett. Az előadás méltó az íróhoz. Dávid Gyula zené­je hangulatos, Hincz Gyula díszletei újszerűek, gyönyörűek. A Nemzeti Színház idei évada gaz­dag az eredményekben, Racine, Brecht s Lorca után, most a teljesség kedvéért, egy új magyar színmű kívánkozna színpadra. KEMÉNY GYÖRGY Közepe: KÉK, SIRÁLY „Mégis csak hajósinas­nak kellett volna menni!“ — ez a rakoncátlan, ka­maszkori hang sugdolózik az ember lelkében, ha megnézi a fil­met. Minden tizenötéves kis ember, minden nagy ábrándjához hozzátarto­zik a hajósélet, s ez a jugoszláv film — ha nera is győzi elég művészi erővel ábrázolni az álmok netovább­jait —, felkelti az emlékeket. A tör­ténet kedvesen és rokonszenvesen együgyű. Valamelyik tengeri falucs­ka néhány suhanca vitorlást, csen­d tengerre száll, hogy egy furcsa és gonosz módon elveszett hajót vissza­szerezzen. Természetesen lakatlan szigetre, s ott kincsekre — a modern változat szerint nem gyémántra, de dohányra és italra — bukkannak. Kalózokkal is találkoznak, fogságba is esnek, s megszabadulnak okos furfanggal. Magától értetődik, hogy a véletlen éppen arra a kalózhajóra veti őket, amelyet éppen keresnek. Ha jól visszaemlékezünk, tizenötéves fantáziánk egyetlen kelléke sem ma­radt ki a filmből: ügyes kis matró­zok, gonosz tengeri rablók, rejtélyek, kalandok, veszélyek ... Azok a kamasz ábrándok azért mégis sokkal szebbek voltak...! NE FORDULJ VISSZA, FIAM Az elmúlt héten filmfor­galmazásunk egyszerre két jugoszláv filmet tűzött mű­sorra. A jugoszláv filmgyártás szívesen fordul témáért a náci megszállás nyomasztó, a partizán mozgalom di­csőséges napjaihoz. Abban az or­szágban, ahol minden erdőhöz, min­den dombtetőhöz és minden egyes hegycsúcshoz hősies emlékek sora tapad, nem csoda. S azért van, hogy ebben a nehéz és sematizmusra csá­bító műfajban mindig eredetit és szépet nyújtanak. A film problematikája igen ér­dekes: amíg az apát internálótábor­ban fogva tartják, a gyereket fasisz­ták nevelik. Az apa kommunista és partizán, a kisfiú a nácik embertelen eszméiért lelkesedik. Aztán tágulni kezd a gyerek szűk világa. S miköz­ben ebbe a szélesebb horizontba vi­lágítanak be a film fényei, néhány nagyszerű rendezői ötletre adódik alkalom. A legkifejezőbbet hadd em­lítsük: partizángolyó talál el egy motorkerékpáros usztasát. A gépen már nem ül senki, hiszen vezetője halott, de a motor még jár. Egyre lassabban és lassabban, aztán kifogy belőle egészen a mozgási energia és megáll. Ahogy a fasizmus roppant gépezetét is elhagyta a hajtóerő. (halasi) SZÓLJ SZÁM Az írók szatirikus színpadának műsora Az előző jó eredmények után nagy érdeklődéssel vártuk az írók szatirikus színpadának új műsorát. Sajnos ezt a várakozást a műsor nem elégítette ki kellőképpen, mi tagadás, csalódást okozott. Bizonyá­ra ennek a csalódásnak az oka iro­dalmi, kulturális életünk jelenlegi nehézségeiben is rejlik. Az előadás során most is akadtak figyelemre méltó, érdekes számok. Ki kell emelni Gyárfás Miklós már régebben írt, de színpadra csak ez alkalommal került Moliére újra ír című egyéni hangú, finom íróniájú írását, amely egyes írók gyávaságát, tehetségtelenségét teszi gúny tár­gyává. Mulatságos volt Romhány­i József Lakás szükséges című jelenete, mely arról szól, hogy mily nehéz apróhir­detés útján egyszerre csinos lakást és csinos menyasszonyt is szerezni. Szellemes Kissó Sándor Valahová kéne menni című villámtréfája is, mely a disszidálókat, a szerencsét­len, ostoba kivándorlási lázat csú­folta ki. De hiányzik a műsor szer­kesztése, összefogása és a jó konfe­­ransz, jelenleg ez csak sikerült és kevésbé sikerült műsorszámok vélet­len, szeszélyes, tarka ad hoc egymás­mellé kerülése, ez pedig nem elég­séges célkitűzés egy szatirikus szín­pad előadásához, így ez a műsor ál­talában sem témaválasztásában, sem megírásában, sem megoldásában nem eléggé hatásos, nem eléggé je­lentős. Nem hagy mélyebb nyomot maga után. Pedig a színészek között nem egy kiváló művész akad. Szabó Ernő ezeknek a rövid szerepléseknek a során is bizonyítékát adja nagy­szerű karakterizáló képességének. Komlós Juci szépen, kedvesen énekli el Keszthelyi Zoltán, Szabó Lőrinc megzenésített verseit. Barna Anci hatásosan adja elő Győri Illés István Viciné című san­zonját. Szendrő József sörversei mulatsá­gosak és Weygand Tibor régi dalok­ból összeállított s elénekelt csokra hangulatos. Csak minden jószándék ellenére a műsor rögtönzött és jellegtelen, egy házimulatságon lehet ilyeneket előadni. Reméljük következő alkalommal gondosabban, alaposabban készül­nek majd fel. —y —y CSEHSZLOVÁK IRODALMI ÉS ZENEI EST A KOSSUTH KLUBBAN A mai csehszlovák kultúrél­et né­hány értékes alkotásával ismerked­hettünk meg azon a műsoros esten, amelyet szombaton rendezett a Csehszlovák Kultúra és a TTIT. A szocializmust építő népek kulturális törekvéseinek alapelvei azonosak,de mindegyiknek megvan a sajátos ha­gyomány­köre, kulturális arculata. Hasek egyedülálló iróniája, Capek humanizmusa — amely bizonyos túl­haladott, polgári pacifizmust külö­nös módon egyesít, a forradalmat áhító társadalom­ elemzéssel — nagy hatással varrnak a mai cseh és szlo­vák írók műveire is, s a haseki iró­niát és a capeki humanizmust a mai problémák tartalmával töltik meg. A capeki invokáció jellemzi — a költészet formái és a ma körülmé­nyei között — például Pujmanova életművét; örömmel hallottuk ezen az estén — Demján Éva szép tolmá­csolásában — „Prága illata“ című nagyobb költeményét. Seifert-Neu­­mann és Nezval mellett — az iro­nikus, intellektuális hagyományok továbbvillódzását testesíti meg a mai cseh költészetben —, bizonyos rokon­ságban van Radnóti Miklósunkkal is. „Dal a tengerész álmokról“ című nagyszerű versét Berek Katalin nem értette meg teljesen, éppen ezért a bonyolult és finom árnyalatok el­vesztek előadásában. A műsor iro­dalmi részéből ki kell emelnünk még Hasek egy mulatságos monológját, Novák Pistike nővérének férjhezme­­neteléről és Capek bölcs és derűs, briliáns és egyszerű elmélkedését a kutyatartás elméletéről és gyakorla­táról. Mindkét írást — az utóbbiról jegyezzük meg azt is, hogy csak most fordították magyarra — Ráday Imre mondotta el, kitűnően. A műsor zenei részéből kiemelke­dett Takács Paula, aki különösen az „Eladott menyasszony“ II. felvonás­beli nagyáriájával örvendeztette meg a közönséget. Petri Endre nagy munkát s művészi igényt fordított Janaceik, modern cseh komponista „A ködben“ című 4 tételes zongora­művének előadására. Mondjuk meg azonban őszintén, hogy bár a műben vannak érdekes kísérletezések, Bar­tók nyomán járó megoldások, álta­lában nem érte el a kívánt hatást­ Az új cseh és szlovák muzsikát még mindig oly kevéssé ismerjük, hogy inkább — az Országh-vonósnégyes példájára — Ritky s mások dallamo­sabb, a dvoráki, smetanai hagyomá­nyokat követő műveit kell a magyar közönség elé vinni, mint az ilyen, csupán igen kisszámú szakértőnek érdekes alkotást. Ez azonban csep­pet sem vet árnyékot a sikeres iro­dalmi és zenei est egészére. Érdek­lődéssel és szeretettel várjuk a to­vábbi hasonló estek rendezését. A CERUZAJEGYZET ASCHER OSZKÁRRÓL (Az Irodalmi Színpad új műsora: Karinthy-est) Az Irodalmi Színpad új műsora al­kalmával egyszerre két nagy művész­szel találkozik az ember: Karinthy Frigyessel, az íróval és Ascher Osz­kárral, az előadóval. Ascher előadó­művészetét évtizedek óta már nem egy kritika csodálta, elemezte, bo­gozta. Miben áll a titka, varázsa, ere­je? Nem gesztikulál, nincsenek szé­les mozdulatai, hangja se mondható túl színesnek, túl erősnek, vagy har­sánynak. Inkább egyszerű, alakjá­ban, megjelenésében, mozdulataiban, hangjában egyaránt. Megáll a pódiu­mon egy kis címekkel teleírt cédu­lával a kezében, egyenesen áll, egy gesztusa sincs, csak szemüvege csil­log a fényben és néha széles, dom­ború homlokát, keskeny, egymásra zárt ajkát megtörli egy fehér zseb­kendővel. Viselkedése, stílusa puri­tán, a hangja sokszor szinte már kö­zömbös, monoton. Mégis az első han­gok után a józan, csendes szavak erejükkel, gondolat-értelem adta tisztaságukkal, világosságukkal, szen­­vedélyeségükkel meghódítják az em­bereket, betöltik a termet, csendet, tiszteletet parancsolnak ... Ezek a hangok harsány nevetést fakasztanak Karinthy b irodalmi karikatúráinak vagy humoreszkjeinek elmondásakor. Őszinte áthitatott s elragadtatást kel­tenek a Karinthy-versek szavalása­kor és döbbenetes élményt nyújta­nak a nagy Karinthy-novellák tolmá­csolásakor. Miben áll hát ezeknek a józan, tiszta csengésű hangoknak a titka, művészete, varázsa? Alighanem ab­ban, hogy Ascher Karinthy társa, ér­tője, barátja, tolmácsa nem egysze­rűen elmondja, elszavalja, a szöve­geket, hanem újraalkotja, a verse­ket, novellákat, humoreszkeket sor­­ról-sorra, mondatról-mondatra és így az első élmény varázsával ajándé­kozza meg hallgatóit. Köszönjük. (Kemény) MINDENT A MŰVÉSZETÉRT E jelszó lebeg a hollywoodi filme­sek előtt, mikor munkához látnak. S hogy jelszavuk ne hangozzék üres frázisként, semmi áldozatot nem saj­nálnak a „művészi“ igazságtól. A most forgatás alatt levő Egy lány a Kremlből című film főszerepét Gá­bor Zsazsára bízták. A művésznő egy szovjet „nagyság“ kémkedéssel gya­núsított szeretőjének szerepében vo­naglik a vásznon. A szakmai tanács­adónak sikerült meggyőzni a produ­cert: a szovjet „nagyságok“ szeretői elvből kopaszra beretvált fejjel jár­kálnak, mert így írja elő a vasfüg­göny mögötti lehetetlen divat. És Zsazsa készségesen feláldozta dús hajfürtjeit a művészet oltárán. „Hí­res művésznő vagyok — jelentette ki — és mindent megteszek a művé­szetért“. A film rendezője most elégedetten dörzsöli kezeit. Merjen csak valame­lyik kritikus olyant állítani hogy ha­jánál fogva előrángatott témát dol­goz fel!

Next