Magyarország, 1957. július-december (1. évfolyam, 18-44. szám)
1957-10-16 / 33. szám
HOSSZÚ IDŐ ÓTA most került ismét a nemzetközi politikai élet érdeklődésének elő-, terébe Korea. Több, mint négy éve már, hogy megkötötték a fegyverszünetet, s a kettészakított ország külön-külön úton halad, s az ország egyesítésének problémája egyelőre a távoli és nagyon is bizonytalan jövő birodalmába tartozik. Néha-néha olvastunk egy-egy hírt: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság újjáépítésének sikereiről, a Dél-Koreában uralkodó nehéz helyzetről, a fegyverszüneti egyezménynek az amerikai megszállók részéről történő rendszeres megsértéséről , de valahogy úgy gondoltuk, hogy többé-kevésbé halad minden a maga rendes kerékvágásában, nemcsak Északon, ahol a nép hatalmas erőfeszítései és a testvéri segítség erejével gyorsan épül újjá az ország, de Délen is. E látszatot szertefoszlatta Namernek, a KNDK külügyminiszterének a minap közzétett nyilatkozata. Az amerikai megszálló csapatok tevékenységéről eddig sem tápláltunk különösebb illúziókat. De e beszéd olvasásakor rádöbbentünk: a valóság sokkal kegyetlenebb, mintsem gondolni lehetett volna. Megrázó dokumentum e nyilatkozat. Mennyi aljasság, elvetemültség kell ahhoz, hogy egy ország lakosságával, nőkkel, fiatalokkal egy megszálló csapat úgy viselkedjék, mint az amerikai megszálló csapatok viselkednek. Hadd idézzünk néhány tényt a nyilatkozatból. 1957 március 4-én Szöul Panszek negyedében a 67. számú házban Li Csun Ok Panbja nevű lányát két amerikai katona agyonlőtte. 1957 március 11-én Dekcen faluban a 24-es amerikai hadosztály két katonája két lányt támadott meg, s az egyiket lelőtte. 1957 április 5-én a phadzsui kerület Jonhun falujában az egyik katonai rendőrségi osztag törvénytelenül házkutatást tartott, üzleteket rabolt ki és több mint 70 000 hvan készpénzt, több millió értékű vagyontárgyat vitt magával. Október 5-én a Puszanból Tonducsonba menő amerikai katonai vonat kísérete tüzet nyitott iskolás diákokra. Folytathatnánk a nyilatkozatból a tények tucatjait, a gyilkosságokat, rablásokat, indokolatlan (még a megszállók szempontjából és gondolati világába beleélve magunkat is indokolatlan) kegyetlenkedéseket. Íme, szemléltető oktatás abból, mit érnek a kis népek, a demokrácia védelméről, az emberiességről hangoztatott szavalataik. Nekik e jelszavak (mert számukra csak azok) arra kellenek, hogy másra foghassák azokat a bűnöket, amelyekben ők mágiák százszorosán vétkesek. Korea egész területén növekszik az elkeseredettség a megszállókkal szemben. Jogosan. És Li Szín Manék „tanulnak” belőle. Azt talán, hogy szembe kellene fordulni velük? Ó, dehogy. Azzal tisztában vannak, hogy a megszállás vége egybeesik az ő uralmuk végével is. Állandósítani akarják tishát a megszállást, megkötik sietve a „koreai—amerikai adminisztratív szerződést."* S az ENSZ-nek mindehhez egy szava sincs, pedig az amerikaiak az ENSZ égisze alatt „működnek” Koreában. Ez nem került a napirendre.,, Népünk mély együttérzéssel kíséri a koreai nép sorsát. S akaratlanul is előbukkan a gondolat: ez várt volna ránk, ha győz az ellenforradalom... 47 ÉVE FEST ÉS MOST TANUL RAJZOLNI Húsz esztendeje is megvan annak, hogy képeit kiállították, mindenféle nagyurak megtekintették az „őstehetségek” kiállításán. Mert akkoriban divat volt felfedezni a nép „egyszerű gyermekeinek” bármifajta tehetségét. Illett megcsodálni, hogy ime csak földműves, vagy csak kazánkovács, soha nem tanulta, mégis szobrot farag, képet fest, vagy rajzol. Újságok is írtak a kiállítás résztvevőiről, dicsérték képességeiket meg miegymást, aztán vége lett a kiállításnak és senki sem törődött már velük. Szóval az őstehetségeknek ezen a kiállításán tűnt fel Veress Gyula Zoltán, a „fűszeres” festő. Akkor éppen nem egészen a szakmában dolgozott, kenyeret árult ugyanis a Lehel-piacon, a Váci úti Schneller kenyérgyár bódéjában. Eladott egy kiló kenyeret, vagy két zsemlét és közben a süteményes zacskó vékony papírjára néhány vonallal, ceruzával megrajzolta a piac jellegzetes alakjait. Kofákat, rongyos nagykendőbe burkolt angyalföldi proletáraszonyokat, meg az ácsorgó munkanélkülieket, amint szabadtűzön főtt filléres melegételt kanalaznak csajkából, vagy várják a jószerencsét, hátha kereshetnek egy-két hatost hazasegítve valamelyik nagysága teli szatyrot. Sok munkanélküli volt abban az időben, feléjük vonzotta a saját munkanélküliségének emléke. Évekig neki sem volt állandó alkalmazása, közben rövid ideig újságkihordással is próbálta megkeresni a kenyerét. A szakmájában azonban nem talált állást Miért? Bérmozgalomban vett részt... „bujtogató” volt... Ezért. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet Hernád utcai fiókjában volt segéd 1930-ban és sehogysem ment a fejébe, hogy ez a szociáldemokrata szövetkezet bérredukcióra készül. Egészen fiatal házas volt akkor, mégis bátran kiállt, tiltakozógyűlést hívott össze, sztrájkot szervezett, nem volt hajlandó elfogadni a leszállított fizetést. Ki is tették a szűrét, a többiek bérét pedig csökkentették. Nehéz sora lett ettőlfogva Veress Gyula Zoltánnak, de azért csak festett és rajzolt tovább, sőt fából, meg kőből szobrot is faragott. Már kisiskolás korában elkezdte, dehogy hagyta volna abba. Pedig az újpesti polgáriban Zorgóczy Gyula festőművész majdnem elbuktatta szabadkézi rajzból. Merthogy öreg Veress nagycsaládú bőrgyári munkás nem tudott minden rajzórára rajzpapírt venni a fiának... A rossz osztályzat sem szegte kedvét. Saját maga vette észre rajzai hibáit és egyedül kereste a tökéletesedés útját. Ha valaki rávezette volna a tér, meg az arány és a színkeverés törvényeire, ha módja lett volna tanulni — képei bizonyítják, sokra vihette volna még fiatal korában, így csak „őstehetség" lett belőle annak idején. Most megint a fűszeresszakmában dolgozik, a VII. kerületi Közért egyik boltjában helyettes vezető. Munka után hazamegy az Üllői út 61-be sötét, földszintes, kis udvari lakásába és villanyfénynél éjfélig festeget. Lakása falait képei borítják, köztük sok a szép és határozottan jó kép. Nemrég kiállítást is rendezett munkáiból, több festményét meg is vették. De nem erre a legbüszkébb, hanem, hogy végre ősz hajjal, nagyapa korában festeni tanulhat heti két este a nyomdász szakszervezetben, ahol Xantus Gyula festőművész tart festő és rajztanfolyamot. Mutatja iskolai szénrajzait. Azokon is, meg iskolán kívül festett legújabb képein is meglátszik a szakavatott irányítás. Most már nem „őstehetség,” hanem fehérhajú „ifjú" festőművész. Hangoztatja, nem érdektelen az ő története. Sokat okulhatnak belőle a mai fiatalok, akik már tanulhatnak, kisebb küzdelmek árán érvényesíthetik a tehetségüket. Dolgozik az üzletben, otthon fest, meg eljátszik két lánya gyermekeivel, az unokáival. — A legkisebb unokám, a Zoli most hét hónapos — mondja. — Én szeretnék ceruzát, ecsetet adni a kezébe. Tanítanám, taníttatnám, hogy az legyen belőle, ami én lehettem volna... Ez kissé panaszosan hangzik, pedig Veress Gyula Zoltán tulajdonképpen megelégedett ember. Hangsúlyozza is: — Meg vagyok elégedve a sorsommal. Most minden másképpen van, mint azelőtt. Tanulhatok és úgy érzem, még vannak lehetőségeim. Nagyok most a lehetőségek! De azért panasza is van. Nem kifejezetten egyéni, de annál helytállóbb a panasz. — Itt van a sok, szép kultúrház, színielőadást, mozit, táncmulatságot, még gyűlést is tartanak bennük, csak éppen a képzőművészetet száműzték a legtöbből. Nem szabad szöget verni a falba! Tehát nem lehet képkiállítást rendezni. Pedig csak léceket kellene tenni a fáira, bizony nem is lenne ez olyan nagy kiadás. Mindenesetre lényegtelen kiadás egy-egy kultúrház építési költségéhez mérten. De akkor legalább valamennyi kultúrházban otthonra találna a képzőművészet. Ez pedig, azt hiszem, megérné a lécek költségét ... Mi is azt hisszük. Szokoly Endre A BUJKÁLÓ MOSÓGÉP NYOMÁBAN Néhány héttel ezelőtt a Magyarország hasábjain interpelláltunk a háziasszonyok érdekében. Megemlítettük, hogy kevés a mosógép. Interpellációnk után két minisztérium is nyilatkozott, de ettől még nem lett több a mosógép. Nyomozásunkat tehát tovább folytattuk, s rábukkantunk a bújkáló mosógép nyomára. Háztartási és Kézi Tűzoltókészülékek gyára. Ez van kiírva a gyár homlokzatára. Kicsit zavarba jöttünk, mert nem tudtuk, mi az a háztartási tűzoltókészülék és hogy kerülhet a tűzoltókészülék gyárába a mosógép. A későbbiek során megállapítottuk, hogy inkább Háztartási Kisgépek és Tűzoltókészülékek Gyárának kellene nevezni. Node nézzük meg, hogy mi van kapun belül. Vizsgáljuk meg, mi a probléma a gyártásban, — ugyanis arról értesültünk, hogy az említett gyárnak komoly kapacitása lenne mosógépekben — az anyagellátásban, mi hátráltatja a háztartási kisgépek gyártását. Tervezési, vagy konstrukciós hiba, helytelen profilozás, vagy a laza munkafegyelem? Erről kérdezzük Varga Istvánt, a gyár üzemi bizottságának elnökét. — Hogy kevés háztartási készüléket hozunk forgalomba, az semmiképpen sem vezethető vissza a munkafegyelem hiányosságaira. Igaz ugyan, hogy az ellenforradalom alatt és után voltak nehézségeink, azonban január óta a munkafegyelem nagymértékben javult és ha nem is mondható teljes egészében kielégítőnek, a termelést nem hátráltatja. A vállalati tervet minden hónapban teljesítjük. Vágjunk tehát rögtön az elevenbe. Miért kerül olyan kevés mosógép forgalomba? — A gyár 1955 tavaszán készítette el az első mosógép mintapéldányát. A kísérletezés során és az azt követő próbahasználat alatt a gép jónak bizonyult. S mi történt? Nem csekélyebb dolog mintaz, hogy az itt tervezett és kivitelezett, gyakorlatiban bevált mosógép mintapéldányát gyártásra egy másik gyárnak kellett átadniok. A gyár tehát itt maradt mosógép nélkül. 1956 júliusában a vállalat igazgatójának egy ötlete támadt. — Készítsünk kézi meghajtású mosógépet — mondotta — Megyasi Imre igazgató. — A gyár tervezői azonnal hozzá is láttak és 1957 márciusára készült el a null-széria. Ezzel párhuzamosan tovább folyt a villanymeghajtású mosógép tökéletesítésének kísérletezése is. A kézimeghajtású mosógép már odáig fejlődött, hogy ebben az évben 5000 darabbal fogják enyhíteni a háziasszonyok mosási gondjait. Ami a villanymeghajtású mosógépeket illeti, a kísérletek olyannyira előrehaladottak, hogy végső fokon havonta 1000 darabot tudnánk produkálni, ha a szükséges villanymotor mennyiség biztosítva lenne. Valamelyes beruházási keret is kellene a műhelyek bővítésére és az egyéb munkalehetőségek növelésére. A kellően alátámasztott szériagyártás során a későbbiekben még többet is tudnának produkálni. Úgy értesültünk, hogy több üzem foglalkozik a mosógépmotorok gyártásával, tehát a gyár szükségletét fedezni lehetne. Ez a villanymeghajtású mosógép egyébként olyan minőségiben készül, hogy mind a belföldi, mind a külföldi igényeket teljes mértékben kielégíti. Nem fog előállani tehát az a helyzet, hogy exportra jobb, belföldi fogyasztásra pedig silányabb minőséget készítenek. Kívülbelül zománcozzák és a legújabb technológiai eljárások figyelembevételével modernizálják. A mintapéldányokat a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet és a Villamosipari Vizsgáló Állomás megvizsgálta és lényegtelen módosításoktól eltekintve, közhasználat céljára alkalmasnak találta. A villamosmeghajtású mosógép havi 1000 darabos előállítása tehát kizárólag azon múlik, hogy az illetékesek a gyár motorszükségletét biztosítsák. Szentiványi György ...mégiscsak kényelmesebben lakunk! Becsülje meg otthonát azzal is, hogy biztosítja tűz- és betöréses lopás esetére az Állami Biztosítónál! FELSÉGES ASSZONYOM! MÉHEK KIRÁLYNŐJE! Ráncaim átvizsgálása alkalmából arra a megállapításra jutottam, hogy sürgős szükségem van az ön országában készített pempőre. Éppen ezért javasolom Felségednek, hogy a pempőtermelés fokozása érdekében új munkamódszereket vezessen be országában. Javaslataimat az alábbi pontokban kívánom összefoglalni: 1. A lehető leggyorsabb tempóban emeljék a méhek termelékenységét. 2. Ennek érdekében csökkentsék a mézgyártást, amely a) egyrészt állandóan lecsöpög a gyermekeim vajaskenyeréről és minden ragad tőle, b) másrészt engem hizlal. 3. Vonják be a méhfiatalokat is a pempőgyártásba. 4. Állítsák be a termelésbe a nyugdíjas méheket is legalább napi négy órai munkaidővel. 5. Tartsanak minden kaptárban értekezletet és tudatosítsák a dolgozók körében a pempő jelentőségét. 6. Az igazságos elosztás tekintetében javasolom, hogy az illatszertárak nőknek harmincötéves korig ne árusítsanak pempőt. Éppen ezért kötelezzék a vásárlókat személyigazolvány felmutatására. Amennyiben az elárusítók erre a fokozott adminisztrációs munkára nem hajlandók, társadalmi munkában vállalkoznak rá a harmincöttől hetven év közötti asszonyok és hajadonok, valamint e javaslat írója is. (Hernádi) MAGYAR ÍRÓK a könyvesboltokban Bakó József: Kapaszkodók. Regény. (Szépirodalmi) Kötve: 21,50 Biró Lajos: Szolgák országa. Válogatott elbeszélések. (Szépirodalmi) Kötve: 27,— Cseres Tibor: Különféle szerelmek. Elbeszélések. (Szépirodalmi) Kötve: 19,— Justh Zsigmond: Faimus. Regény. (Szépirodalmi) Kötve: 20.— Nádass József: Emberi szó. Versek. (Magvető) Kötve: 11.— Pap Károly: Szerencse. Válogatott elbeszélések. (Dunántúli Magvető) Kötve: 17:50 Rippl-Rónai József emlékezései — Beck ö. Fülöp emlékezései. (Szépirodalmi) Kötve: 47.— Tersánszky J. Jenő: Két zöld ász. Buzikán Mátyás, a hamiskártyás, emlékiratai. Regény. (Szépirodalmi) Kötve: 1950 Minden könyvújdonságról beszámol a TÁJÉKOZTATÓ Kapható a könyvesboltokban és a hírlapárusoknál. Ára: 50 fillér.