Magyarország, 1957. július-december (1. évfolyam, 18-44. szám)

1957-10-16 / 33. szám

HOSSZÚ IDŐ ÓTA most került ismét a nemzetközi politikai élet érdeklődésének elő-, terébe Korea. Több, mint négy éve már, hogy megkötötték a fegyverszünetet, s a kettészakított ország külön-külön úton halad, s az ország egyesítésének problémája egyelőre a távoli és nagyon is bizonytalan jövő birodalmába tartozik. Néha-néha olvastunk egy-egy hírt: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság újjáépíté­sének sikereiről, a Dél-Koreában uralkodó nehéz helyzetről, a fegyverszüneti egyezménynek az amerikai megszállók részéről tör­ténő rendszeres megsértéséről , de valahogy úgy gondoltuk, hogy többé-kevésbé halad minden a maga rendes kerékvágásában, nem­csak Északon, ahol a nép hatalmas erőfeszítései és a testvéri se­gítség erejével gyorsan épül újjá az ország, de Délen is. E látszatot szertefoszlatta Nam­ernek, a KNDK külügyminisz­terének a minap közzétett nyilatkozata. Az amerikai megszálló csapatok tevékenységéről eddig sem tápláltunk különösebb illúzió­kat. De e beszéd olvasásakor rádöbbentünk: a valóság sokkal ke­gyetlenebb, mintsem gondolni lehetett volna. Megrázó dokumen­tum e nyilatkozat. Mennyi aljasság, elvetemültség kell ahhoz, hogy egy ország lakosságával, nőkkel, fiatalokkal egy megszálló csapat úgy viselkedjék, mint az amerikai megszálló csapatok visel­kednek. Hadd idézzünk néhány tényt a nyilatkozatból. 1957 március 4-én Szöul Panszek negyedében a 67. számú házban Li Csun Ok Panbja nevű lányát két amerikai katona agyonlőtte. 1957 március 11-én Dekcen faluban a 24-es amerikai hadosztály két katonája két lányt támadott meg, s az egyiket lelőtte. 1957 április 5-én a phadzsui kerület Jonhun falujában az egyik katonai rendőrségi osztag törvénytelenül házkutatást tartott, üzleteket rabolt ki és több mint 70 000 hvan készpénzt, több millió értékű vagyontár­gyat vitt magával. Október 5-én a Puszanból Tonducsonba menő amerikai katonai vonat kísérete tüzet nyitott iskolás diákokra. Folytathatnánk a nyilatkozatból a tények tucatjait, a gyilkossá­gokat, rablásokat, indokolatlan (még a megszállók szempontjából és gondolati vilá­gába beleélve magunkat is indokolatlan) kegyetlen­kedéseket. Íme, szemléltető oktatás abból, mit érnek a kis népek, a demokrácia védelméről, az emberiességről hangoztatott sza­valataik. Nekik e jelszavak (mert számukra csak azok) arra kelle­nek, hogy másra foghassák azokat a bűnöket, amelyekben ők mágiák százszorosán vétkesek. Korea egész területén növekszik az elkeser­edettség a meg­szállókkal szemben. Jogosan. És Li Szín Manék „tanulnak” be­lőle. Azt talán, hogy szembe kellene fordulni velük? Ó, dehogy. Azzal tisztában vannak, hogy a megszállás vége egybeesik az ő uralmuk végével is. Állandósítani akarják tishát a megszállást, megkötik sietve a „koreai—amerikai adminisztratív szerződést."* S az ENSZ-nek mindehhez egy szava sincs, pedig az amerikaiak az ENSZ égisze alatt „működnek” Koreában. Ez nem került a napirendre.,, Népünk mély együttérzéssel kíséri a koreai nép sorsát. S akaratlanul is előbukkan a gondolat: ez várt volna ránk, ha győz az ellenforradalom... 47 ÉVE FEST ÉS MOST TANUL RAJZOLNI Húsz esztendeje is megvan annak, hogy képeit kiállították, mindenféle nagyurak megtekintették az „őste­hetségek” kiállításán. Mert akkori­ban divat volt felfedezni a nép „egy­szerű gyermekeinek” bármifajta te­hetségét. Illett megcsodálni, hogy ime csak földműves, vagy csak ka­­zánkovács, soha nem tanulta, mégis szobrot farag, képet fest, vagy raj­zol. Újságok is írtak a kiállítás résztvevőiről, dicsérték képességei­ket meg miegymást, aztán vége lett a kiállításnak és senki sem törődött már velük. Szóval az őstehetségeknek ezen a kiállításán tűnt fel Veress Gyula Zoltán, a „fűszeres” festő. Akkor ép­­­pen nem egészen a szakmában dol­gozott, kenyeret árult ugyanis a Le­hel-piacon, a Váci­ úti Schneller ke­nyérgyár bódéjában. Eladott egy kiló kenyeret, vagy két zsemlét és közben a süteményes zacskó vékony papírjára néhány vonallal, ceruzá­val megrajzolta a piac jellegzetes alakjait. Kofákat, rongyos nagyken­dőbe burkolt angyalföldi proletár­­aszonyokat, meg az ácsorgó munka­­nélkülieket, amint szabadtűzön főtt filléres melegételt kanalaznak csaj­kából, vagy várják a jószerencsét, hátha kereshetnek egy-két hatost hazasegítve valamelyik nagysága teli szatyrot. Sok munkanélküli volt abban az időben, feléjük vonzotta a saját munkanélküliségének emléke. Éve­kig neki sem volt állandó alkalma­zása, közben rövid ideig újságkihor­dással is próbálta megkeresni a ke­nyerét. A szakmájában azonban nem talált állást Miért? Bérmoz­galomban vett részt... „bujtogató” volt... Ezért. Az Általános Fogyasztási Szövet­kezet Hernád­ utcai fiókjában volt segéd 1930-ban és sehogysem ment a fejébe, hogy ez a szociáldemokrata szövetkezet bérredukcióra készül. Egészen fiatal házas volt akkor, mégis bátran kiállt, tiltakozógyűlést hívott össze, sztrájkot szervezett, nem volt hajlandó elfogadni a le­szállított fizetést. Ki is tették a szű­rét, a többiek bérét pedig csökken­tették. Nehéz sora lett ettőlfogva Veress Gyula Zoltánnak, de azért csak fes­tett és rajzolt tovább, sőt fából, meg kőből szobrot is faragott. Már kis­iskolás korában elkezdte, dehogy hagyta volna abba. Pedig az újpesti polgáriban Zorgóczy Gyula festő­művész majdnem elbuktatta szabad­kézi rajzból. Merthogy öreg Veress nagycsaládú bőrgyári munkás nem tudott minden rajzórára rajzpapírt venni a fiának... A rossz osztályzat sem szegte kedvét. Saját maga vette észre rajzai hibáit és egyedül kereste a tökéletesedés útját. Ha valaki rávezette volna a tér, meg az arány és a színkeverés tör­vényeire, ha módja lett volna tanul­ni — képei bizonyítják, sokra vihette volna még fiatal korában, így csak „őstehetség" lett belőle annak idején. Most megint a fűszeresszakmában dolgozik, a VII. kerületi Közért egyik boltjában helyettes vezető. Munka után hazamegy az Üllői út 61-be sö­tét, földszintes, kis udvari lakásába és villanyfénynél éjfélig festeget. Lakása falait képei borítják, köztük sok a szép és határozottan jó kép. Nemrég kiállítást is rendezett mun­káiból, több festményét meg is vet­ték. De nem erre a legbüszkébb, hanem, hogy végre ősz hajjal, nagy­apa korában festeni tanulhat heti két este a nyomdász szakszervezet­ben, ahol Xantus Gyula festőművész tart festő és rajztanfolyamot. Mutatja iskolai szénrajzait. Azo­kon is, meg iskolán kívül festett legújabb képein is meglátszik a szak­­­avatott irányítás. Most már nem „őstehetség,” hanem fehérhajú „ifjú" festőművész. Hangoztatja, nem érdektelen az ő története. Sokat okulhatnak belőle a mai fiatalok, akik már tanulhat­nak, kisebb küzdelmek árán érvé­nyesíthetik a tehetségüket. Dolgozik az üzletben, otthon fest, meg eljátszik két lánya gyermekei­vel, az unokáival. — A legkisebb unokám, a Zoli most hét hónapos — mondja. — Én szeretnék ceruzát, ecsetet adni a ke­zébe. Tanítanám, taníttatnám, hogy az legyen belőle, ami én lehettem volna... Ez kissé panaszosan hangzik, pe­dig Veress Gyula Zoltán tulajdon­képpen megelégedett ember. Hang­súlyozza is: — Meg vagyok elégedve a sorsom­mal. Most minden másképpen van, mint azelőtt. Tanulhatok és úgy ér­zem, még vannak lehetőségeim. Na­gyok most a lehetőségek! De azért panasza is van. Nem kife­jezetten egyéni, de annál helytállóbb a panasz. — Itt van a sok, szép kultúrház, színielőadást, mozit, táncmulatságot, még gyűlést is tartanak bennük, csak éppen a képzőművészetet száműz­ték a legtöbből. Nem szabad szöget verni a falba! Tehát nem lehet kép­kiállítást rendezni. Pedig csak léce­ket kellene tenni a fáira, bizony nem is lenne ez olyan nagy kiadás. Mindenesetre lényegtelen kiadás egy-egy kultúrház építési költségé­hez mérten. De akkor legalább va­lamennyi kultúrházban otthonra ta­lálna a képzőművészet. Ez pedig, azt hiszem, megérné a lécek költsé­gét ... Mi is azt hisszük. Szokoly Endre A BUJKÁLÓ MOSÓGÉP NYOMÁBAN Néhány héttel ezelőtt a Magyar­­ország hasábjain interpelláltunk a háziasszonyok érdekében. Megemlí­tettük, hogy kevés a mosógép. Inter­pellációnk után két minisztérium is nyilatkozott, de ettől még nem lett több a mosógép. Nyomozásunkat tehát tovább folytattuk, s rábukkan­tunk a bújkáló mosógép nyomára. Háztartási és Kézi Tűzoltókészülé­kek gyára. Ez van kiírva a gyár hom­lokzatára. Kicsit zavarba jöttünk, mert nem tudtuk, mi az a háztartási tűzoltókészülék és hogy kerülhet a tűzoltókészülék gyárába a mosógép. A későbbiek során megállapítottuk, hogy inkább Háztartási Kisgépek és Tűzoltókészülékek Gyárának kellene nevezni. Node nézzük meg, hogy mi van ka­pun belül. Vizsgáljuk meg, mi a probléma a gyártásban, — ugyanis arról értesültünk, hogy az említett gyárnak komoly kapacitása lenne mosógépekben — az anyagellátásban, mi hátráltatja a háztartási kisgépek gyártását. Tervezési, vagy konstruk­ciós hiba, helytelen profilozás, vagy a laza munkafegyelem? Erről kérdez­zük Varga Istvánt, a gyár üzemi bi­zottságának elnökét. — Hogy kevés háztartási készülé­ket hozunk forgalomba, az semmi­képpen sem vezethető vissza a mun­kafegyelem hiányosságaira. Igaz ugyan, hogy az ellenforradalom alatt és után voltak nehézségeink, azon­ban január óta a munkafegyelem nagymértékben javult és ha nem is mondható teljes egészében kielégítő­nek, a termelést nem hátráltatja. A vállalati tervet minden hónapban tel­jesítjük. Vágjunk tehát rögtön az elevenbe. Miért kerül olyan kevés mosógép forgalomba? — A gyár 1955 tavaszán készítette el az első mosógép mintapéldányát. A kísérletezés során és az azt követő próbahasználat alatt a gép jónak bi­zonyult. S mi történt? Nem csekélyebb dolog mint­­az, hogy az itt tervezett és kivitelezett, gyakorlatiban bevált mosógép minta­példányát gyártásra egy másik gyár­nak kellett átadniok. A gyár tehát itt maradt mosógép nélkül. 1956 júliusá­ban a vállalat igazgatójának egy öt­lete támadt. — Készítsünk kézi meghajtású mosógépet — mondotta — Megyasi Imre igazgató. — A gyár tervezői azonnal hozzá is láttak és 1957 már­ciusára készült el a null-széria. Ez­zel párhuzamosan tovább folyt a vil­lanymeghajtású mosógép tökéletesí­tésének­ kísérletezése is. A kézimeghajtású mosógép már odáig fejlődött, hogy ebben az évben 5000 darabbal fogják enyhíteni a há­ziasszonyok mosási gondjait. Ami a villanymeghajtású mosógé­peket illeti, a kísérletek olyannyira előrehaladottak, hogy végső fokon havonta 1000 darabot tudnánk pro­dukálni,­­ ha a szükséges villanymo­tor mennyiség biztosítva lenne. Vala­melyes beruházási keret is kellene a műhelyek bővítésére és az egyéb munkalehetőségek növelésére. A kel­lően alátámasztott szériagyártás so­rán a későbbiekben még többet is tudnának produkálni. Úgy értesültünk, hogy több üzem foglalkozik a mosógépmotorok gyár­tásával, tehát a gyár szükségletét fe­dezni lehetne. Ez a villanymeghaj­­tású mosógép egyébként olyan minő­ségiben készül, hogy mind a belföldi, mind a külföldi­ igényeket teljes mér­tékben kielégíti. Nem fog előállani tehát az a helyzet, hogy exportra jobb, belföldi fogyasztásra pedig si­lányabb minőséget készítenek. Kívül­­belül zománcozzák és a legújabb technológiai eljárások figyelembevé­telével modernizálják. A mintapéldányokat a Kereskedel­mi Minőségellenőrző Intézet és a Vil­lamosipari Vizsgáló Állomás megvizs­gálta és lényegtelen módosításoktól eltekintve, közhasználat céljára al­kalmasnak találta. A villamosmeghajtású mosógép ha­vi 1000 darabos előállítása tehát ki­zárólag azon múlik, hogy az illetéke­sek a gyár motorszükségletét bizto­sítsák. Szentiványi György ...mégiscsak kényelmesebben lakunk! Becsülje meg otthonát azzal is, hogy biztosítja tűz- és betöréses lo­pás esetére az Állami Biztosítónál! FELSÉGES ASSZONYOM! MÉHEK KIRÁLYNŐJE! Ráncaim átvizsgálása alkalmából arra a megállapításra jutottam, hogy sürgős szükségem van az ön orszá­gában készített pempőre. Éppen ezért javasolom Felséged­nek, hogy a pempőtermelés fokozása érdekében új munkamódszereket ve­zessen be országában. Javaslataimat az alábbi pontokban kívánom össze­foglalni: 1. A lehető leggyorsabb tempóban emeljék a méhek termelékenységét. 2. Ennek érdekében csökkentsék a mézgyártást, amely a) egyrészt állandóan lecsöpög a gyermekeim vajaskenyeréről és min­den ragad tőle, b) másrészt engem hizlal. 3. Vonják be a méhfiatalokat is a pempőgyártásba. 4. Állítsák be a termelésbe a nyug­­díjas méheket is legalább napi négy órai munkaidővel. 5. Tartsanak minden kaptárban értekezletet és tudatosítsák a dolgo­zók körében a pempő jelentőségét. 6. Az igazságos elosztás tekinte­tében javasolom, hogy az illatszer­­tárak nőknek harmincötéves korig ne árusítsanak pempőt. Éppen ezért kötelezzék a vásárlókat személyi­ga­­zolvány felmutatására. Amennyiben az elárusítók erre a fokozott admi­nisztrációs munkára nem hajlandók, társadalmi munkában vállalkoznak rá a harmincöttől hetven év közötti asszonyok és hajadonok, valamint e javaslat írója is. (Hernádi) MAGYAR ÍRÓK a könyvesboltokban Bakó József: Kapaszkodók. Regény. (Szépirodalmi) Kötve: 21,50 Biró Lajos: Szolgák országa. Válogatott elbeszélések. (Szépirodalmi) Kötve: 27,— Cseres Tibor: Különféle szerelmek. Elbeszélések. (Szépirodalmi) Kötve: 19,— Justh Zsigmond: Faimus. Regény. (Szépirodalmi) Kötve: 20.— Nádass József: Emberi szó. Versek. (Magvető) Kötve: 11.— Pap Károly: Szerencse. Válogatott elbeszélések. (Dunántúli Magvető) Kötve: 17:50 Rippl-Rónai József emlékezései — Beck ö. Fülöp emlékezései. (Szépirodalmi) Kötve: 47.— Tersánsz­ky J. Jenő: Két zöld ász. Buzikán Mátyás, a hamiskártyás, emlékiratai. Regény. (Szépirodalmi) Kötve: 19­50 Minden könyvújdonságról beszámol a TÁJÉKOZTATÓ Kapható a könyvesboltokban és a hírlapárusoknál. Ára: 50 fillér.

Next