Magyarország és a Nagyvilág, 1868 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1868-07-05 / 27. szám
27. szám. 1868 Magyarország és a nagyvilág nyugtalanok, s gyakran oly ziláltak voltak , hogy sokan elmeháborodottnak tartották. Két hétig szaladgált hasztalan, mig végre kimerülten tért vissza Nyitrára, hol egy nagyon vén szerzetes mondá, hogy e század elején az egyik gróf P.... egy vadászkastélyban lakott, ép a morvai széleken, hol nagy udvartartás volt, s vele egy szerzetes is. Ő tisztán emlékszik, hogy még az a kastély sokáig fennállott, ő maga is sokszor fordult meg , és gyakran látta egy szép magyar hölgy képét, s a kép alján e név állott: Tomacsek Julia. A kastély azóta elpusztult, a butor okát széthordták, a szerzetes talán szt. ferenczi tudja. Az öreg Tomácsek reszketett e dolgok hallatára s megajándékozva a szerzetest, a megjelölt kastély romjaihoz utazott; de nem talált más magyarázatot, mint hogy egy távol fekvő zárdából minden évben egyszer egy szerzetes jön, és a kecskepásztoroknak a romladozó kápolnában misét mond. Oly izgatott volt azonban, hogy már a zárdához nem tudott utazni, és csak itt, s ötszáz aranyat ígért a szerzeteseknek, ha keresztlevelét előkerítik. Amint az erdős, havasos vidékről a lanyhább éghajlat alá jött, láza megszűnt, sőt kissé jobban is érezte magát, a mint a fővárosba érkezett. volt , mi történt a képpel, nem Pest ekkor a koronázási ünnepély izgalmait pihente ki. Ő exczellentiája egy negyed rangú kis vendéglőbe szállt, hol ősz feje s tömör ősz szakára nagy tekintélyt szerzett neki. A vendégkönyvbe csak földbirtokosnak irta magát. Nehány napig itt akart mulatni, hogy ügyeit rendezze s aztán nyugodtan vonuljon meg Zavarra. A külvilág eseményeiről nem is akart hallani, s lelke mindig a nyitrai romokon tévelygett. A vendéglő udvarán kis étterem volt rendezve, üvegfalakkal s néhány leánder és czitrombokorral. Rendesen husz-harmincz vendég járt oda. Tomácsek az egyik szögletben egyedül vonta meg magát. Egyedül akart étkezni. A szomszéd asztalnál öt-hat férfi ült, kik az ebéd elején hallgatva, komoran ültek, azután lassanként beszélgetni és nyilatkozni kezdtek s keserű szavakban törtek ki a dolgok jelen rendje ellen. Ő exczellentiája szive megdobbant. Aztán lelkében egész forradalom támadt. — Hogyan, hát nem bevégzett tények, a mik történtek ? Hát a többség szava nem szentírás! Ho-hó! hiszen itt még van remény. És én, vén hohó, ábrándos dolgokon jártatom eszemet, holott itt van a tevékenység tere, a tettek új ideje! Óh istenem, hát hiszen ha a mi van, nem jól van , akkor sokkal jobb volt, ami volt. Ez az én meggyőződésem. — Tehát rajta, rohanjuk meg az uj állapotot. Milyen okosan beszélnek ezek az urak, s még hozzá úgy látszik, kemény hazafiak........ügy van, uraim, teljes igazuk van. Az uj állapot illusorius, veszedelmes. Meg kell dönteni! Hogy nem ismerem ezeket az urakat, hogy beleszólhatnék beszédükbe, de velök tartok, velek. — Várjon nem álmodom-e? Mily öröm fogta el lelkemet, mily édes a remény visszatérése! Ne busulj Tomácsek! Ébredj, hiszen te még újra főispán lehetsz! A vendégek oszlani kezdtek s el is távoztak, csak a politizáló kör és ő exczellentiája maradtak. Midőn ezek az urak is eltávoztak, ő nagyméltósága megreszkírozott egy tiszteletteljes köszönést, mit azok szivesen viszonoztak, mert már előbb észrevették, hogy mily áhitatosan hallgatta beszédüket.......... A TOPTSIDERI PARK. BOTTYÁN VÁRA, TOLNA MEGYÉBEN, KOMLÓD MELLETT. 319