Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1874-06-28 / 26. szám
Szerkesztőség' és kiad.ó-Id.iva tal . Budapest, 'toál'Sz ál.y--u.tcza. Э. sz. XI. ÉVFOLYAM, 1874. 26. SZÁM, BUDAPEST, JUN. 28. Évenként díszes jutalomképekkel. — Előfizetési díj: Negyedévre 2 frt. 50 kr. — Félévre 5 frt.— Egész évre 10 frt. — Évenként díszes jutalomképekkel. Tartalom: Jules Janin. (Arczképpel.) — Rajzaink: „Frater tavernicus.“ (Képpel.) — A budapesti népszínház. (Képpel.) — A lajhárok. (Képpel.) A férfi ékessége. (Költ.) Bálinth Gyulától. — Az én öreg Miska kocsisom, Mikszáth Kálmántól. — A fővárosból. — Géza bánata. (Költ.) Szász Károlytól. — Különfélék. — Szótalány. — Sakkfeladvány. — Szerkesztői üzenetek. Jules Janin a z ítészek fejedelme, mint neveztek, — ez elnevezés természetesen csak a franczia kritikusokra vonatkozik — Jules Janin, a legnépszerűbb, s nemcsak anciennitásra, de minőségre nézve is első tárczairója Francziaországnak, hoszabb szenvedés után meghalt Párisban s az erőteljes toll, melyet annyi szellemmel és elevenséggel, annyi maró gúnynyal és ügyességgel forgatott, végkép pihen már. Hány fiatal iró köszönheti hírnevének megalapítását e tollnak, mely korlátlan hatalommal gyakorolta, de mindig igazságosan a kritikusi tisztet, s hány színész és művész reszketett Janin előtt! Mert világhírűvé vált, ha kiállta az Ítészek fejedelme előtti próbát, s veszve volt, ha hibáinak födözésére Janin nem tudott mentséget találni. De meg kell adni, hogy Jules Janin nem élt vissza tekintélyével, s habár tudta, hogy egész Páris, sőt Francziaország az ő ítélő szavára hallgat, már közel negyven év óta, mindig buzdító és nem elriasztó kritikus volt. Jules Janin 1804. deczember 11-én született St. Etienneben. Atyja (vallására zsidó) ügyvéd volt. (Janinen kívül még több híres franczia író származik zsidótól: így Léon Gozlan, Eugene Sue, Maxime Mérimé stb.) Miután a fiú szülővárosában elvégezte az alsóbb osztályokat, s nagy reményeket keltett jövője iránt, Párisba küldék tanulmányai befejezése végett, hol is Lerminier és Sainte Beuve voltak tanulótársai. A világváros csábos mulató és szórakoztató helyei nem engedék, hogy az ifjú megfeleljen az atya által hozzákötött reményeknek, s inkább víg életmódja, mint szorgalma által tűnt ki. Tanulmányainak befejezése után, s mert szülei is elhaltak azóta, hazulról nem kapván pénzt, egy 80 éves nagynénjével Páris külvárosainak egyikébe vonult vissza, s meglehetősen nyomasztó gondok közt kérése néhány évig tanítással kenyerét, írói dícsvágyat akkor kezdett magában érezni, mint maga beszélte el, midőn egy alkalommal egy gyönyörű színésznőt látott egy iró karján menni, s megirigyelte az iró sorsát. Gondolkozni kezdett, hogy mikép juthatna hasonló szerencséhez s ügyes tollát fel is ajánlotta több kisebb szinházi lapnak, azon föltevésben, hogy lassankint fel fogja magát küzdeni a nevesebb írók közé. Jules Janine föltevésében nem is csalódott, mert a színházi lapokban megjelent maró czikkei magukra vonták a nagyobb hírlapok szerkesztőinek figyelmét, s csakhamar a „Figaro“ rendes munkatársa lett, mely lapban a leghevesebb ellenzéki szellemű czikkeket írta a jezsuiták s a jezsuitizmus ellen az államban és egyházban. Ezen az akkori időben nagyon népszerű ellenzékeskedés bizonyos hírnevet szerzett neki, s épen azért nem kis feltűnést okozott az, midőn az ügyes hírlapíró, ki mint a liberalismus előharczosa tekintetett, az ellenséges táborba ment át, s a „La Quotidienne“ kormánylap munkatársa lett. De nem sokáig maradt itt, mert a Polignac-ministerium felléptével odahagyta a kormánylapot s azután különböző, mérsékelt szabadelvű lapokba dolgozott. Megalapította később a „Revue de Paris“-t, s 1829-ben ada ki első regényét: „A holt szamár és a lenyaktilózott asszony“. Egy mű tele vad fantáziával és hatással, s épen azért a franczia romantikus iskola virágzó korában nagy tetszésben részesült. A következő évben „La Confession“ czímű politikai és vallásos irányú regényt adott ki, mely szabatos és erőteljes iránya miatt most is méltán bámulat tárgya. A júliusi forradalom után Jules Janin az ellenzék tagjai közé lépett, s 1831-ben nagy hatást tett „Barnave“ négy kötetes regényével, mely nem egyéb mint ügyes és szellemdús összeállítása a nagy forradalom azon különböző episódjainak, melyekben Egalité hg. játszta a főszerepet. E műben a leghevesebben van megtámadva az Orleans család, s a támadás a mérges előszó által csak megerősíttetett. Lajos Fülöp azonban meg tudott bocsátani az ellenséges érzelmű írónak is, ha ügyes tolla volt s Janint is a becsületrend keresztje által megnyerte az uj dynasztia számára. Jules Janin ezután át is tért a kormánylapokhoz s mint irodalmi s szinműkritikus a „Journal des Débats“-ban kezdte meg fényes pályáját. Jules Janinez állásában sok ragyogót mutatott fel, s elmondhatni, hogy a kritika terén új génet teremtett. A tudományos fejtegetések helyébe, melyek gyakran álltak közel a pedantériához, derült csevegés lépett, fűszerezve ügyes ötletekkel, sziporkázó életekkel előkelő modorban s a kritikának ez új neme annyira megtetszett a párisi közönségnek, hogy Jules Janin csakhamar korlátlan hatalommal gyakorolta itészi hivatalát. De azért a kritikus koronája sem volt tövisek nélkül; hevesebb polémiái kerültek, melyekkel Jules Janin.