Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1875-09-12 / 37. szám
Felelős szerkesztő: ÁGAI ADOLF, Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Budapest, Ferencczsek tere, Athenaeum-épület. XTL ÉVFOLYAM. 1875. 37. SZÁM, BUDAFEST, SEPTEMBER 12. Előfizetési díj : Negyedévre 2 írt. 50. — Félévre 5 írt. — Egészévre X0 frt. TARTALOM : Beöthy Zsolt. (Arczképpel.) — Egy szegény diák története. Eredeti elbeszélés. (Pilcz Mór.) — Szent-Iván előestéjén. Szerb költ. (Pavlovity Jenő.) — Herczegovinai menekülök (Képpel.) — A nádor-kert. (Vajda Viktor.) (Képpel.) — Újabb leletek Pompejiben. (2 képpel.) — Actatius tábornok. (Arczképpel.) — A fővárosból . Házasságszerzők. (Porzó.) — A zay-ugróczi vár és kastély. (Képekkel.) — Heinéből. Költ. (Szekula Gyula) — Teréz. A »Revue des Deux Mondes«-ból, Amadé Achard után. (Vége.) — Különfélék. — Sakkfeladvány. — Képtalány. — Szerkesztői üzenetek. BEÖTHY ZSOLT. MAi olvasóközönség már meglehetősen elfeledte, de az ötvenes évek magyarjai bizonyára ma is emlékeznek arra a kiváló tehetségű, de kevés ízlésű, szeretetreméltó, de kissé czinikus, korán kilépett és mindenesetre korán elhunyt ifjú íróra, kinek humoreszkjei, komikus genreképei ama borús napokban nem egyszer jóízűen megnevezeték. Talán nem mondok épen túlságosan sántikáló hasonlatot, midőn Beöthy Laczit a korabeli novellisztika Lisznyaijának nevezem. Bátyja Zsigmond szintén korán lépett ki az irói versenytérre, de testvérétől mindvégig eltérő, komoly irányban haladt. Jogtudományi, politikai, publicistikai munkássága mellett, kora ifjúságától fogva a költészetnek, a szépirodalomnak áldozója volt, és még mai is, előrehaladtabb korában időről-időre lírájának egy-egy sikerült termékét veszszük. Az írói képesség és hajlam e családi vonása már ott lappanghatott Zoltánnak (szül. Komáromban 1848. szept. 4.) gyermeki lelkében, midőn szülővárosa kis kálvinista iskolájában — egy vén, nagy kollégiumi épületben, melyből az elszegényedés a forradalom óta kiszorította a felsőbb osztályokat — majd a benczések ottani algymnásiumában, megkezdte a tanuló deák hosszadalmas, de hajh!— bizony nem örömtelen pályáját.Legalább midőn e sorok írója, valamikor a hatvanas évek legelején, úgy 1862—63 táján, Pesten vele megbarátkozott, az már a zsenge legénykék irkáló szárnypróbálgatásai révén esett. Beöthy Zsolt már akkor egy jó fejjel kimagasodott serdületlen kor- és tanulótársai s gyermeki kísérleteik felett. Neki már akkor is némi neve volt; beszélykéit, rajzait az ifjúsági lapok, majd nem sokára egyegy szépirodalmi lap szívesen közölgette, nemcsak egy korán felfedező, sokat ígérő gyermekifjú tehetsége buzdításául, hanem mert dolgozatai, legalább azon keretben, kiválóbbak, irályra vonzóbbak, kidolgozásban gondosabbak, korrektebbek voltak számtalan embernyi írómesterember munkájánál. Járta pedig akkor a reformátusok pesti gymnasiumának iskoláit. Nevelésügyi valamint szaktudományi előképzés szempontjából bármennyi és bármily alapos kifogások emelhetők a magyar református egyház középiskolái ellen, az az érdemek soha nem lesz elvitatható, hogy tanügyi irányzatuk, bizonyos szervezeti traditióiknál fogva, századok óta a mai napig a humanisztikai és szépirodalomnak folyton folyvást a mívelők és pályaküzdők törekvő újoncz csapatjait állítják ki a síkra, mert az írói ambicziót korán ébresztgetik és már némi gyakorlati előképzéssel szolgálnak. Talán nem utolsó oka ezen — különben tárgyilag nem egész kérdéstelen sikernek — hogy a legújabb időkig, midőn a haza minden fiának mindenfelé megnyílt a tér — a felekezetbeli író- és költővilágot csaknem teljes számmal a kollégiumok falain belül csoportosították. Akkor, midőn Beöthy Zsolt a pesti gymnásium felsőbb osztályaiba került : Gyulai Pál (ki azonban csakhamar kivált,) ■ ж