Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1877-04-15 / 15. szám
232 921,210 utasra esik egy sebesült. Angolországban 1843- tól 1868-ig a vasúti szerencsétlenségek száma körülbelül egy ötödrészszel keresbedett. Ez utóbbi évben 36 személy lelte halálát, míg a csak London utczáin legázolt, agyonzúzott s megsérült egyének száma már 203-ra rúgott. Poroszországban is jóval nagyobb a vasútnál ez áldozatok száma. Ausztria-Magyarországon 1869-ben 5798 különféle szerencsétlenség történt, mely mind halállal végződött. A vasutakon továbbított 18,020,309 utas közül meghalt 3, megsebesült 17 . 1874- ben végre általán 6801 haláleset fordult elő szerencsétlenségek folytán, mig a vasúton 36,004,882 utas közül meghalt 1, megsebesült 22. Ezen adatokból kitűnik, hogy a szerencsétlenségek száma korán sincs akkora, mint egyébb vállalatoknál s hogy azonkivül minden elkövettetik, hogy e számok lehetőleg még inkább leszállíttathassanak. Az utasok biztosítását illetőleg megjegyezhetem még, hogy a vasutak felelősségéről szóló törvény is oly szigorú, melynél szigorúbbat már alig lehet alkotni. De térjünk vissza kalauzunkhoz. A kalauznak, ki helyét magas messzelátóján elfoglalta, menet alatt sohasem szabad a féktől eltávoznia; csakis személyszállító vonatoknál, ha a jegyvizsgálat az állomásokon való időzés alatt befejezhető nem volt, hagyhatja el helyét; különben sem itt sem ott nem mondható, hogy tökéletes biztosságban van; mert habár azon vonalszakaszok, melyeken az igen közel álló tárgyak miatt a kalauzpadlón tartózkodni, vagy félrehajolni, vagy a fékező ülésen felállani veszélyes és egy neki átadott külön jegyzékben, — melyet a szolgálat alatt mindig magával hordani tartozik, — tudtul adatik is: vajmi kevés biztosíték, hacsak az illető maga nem vigyáz magára ; ez okból is czélszerű volna ama tükrök alkalmazása, melyek segélyével a kalauz, ha közönséges kocsiban áll is, az egész vonatot áttekintheti, amit a mozdonyvezetőről mondottaknál már bővebben ismertettem. Van különben a vonatkísérőnek, s ez a legborzasztóbb, oly kalitkája is, melynek magassága a felállást biztosságának veszélyeztetése nélkül meg nem engedi, mely körülményre, ha az illető elöljárója vagy a magával vitt utasítás által különösen figyelmeztetve volt is, mégis tanfalusi kínokat szenved, midőn folyton ülő, görnyedt helyzetben kénytelen ellenni néha hosszuórákon át. Hát még az oly helyeken, hol nagy lejtőn, görbületen, alaguton halad át a robogó vonat, folyton készen kell lennie a kocsik fékezhetésére, figyelnie a vonat minden egyes kocsijára s a nyílt pályavonalra, valamint a vonatról s nyílt pályavonalról netán adott figyelmeztető vagy vészjelekre; nem nyílik-e ki menetközben kocsiajtó, vagy nem mutatkoznak-e egyéb hiányok; a nyitott kocsikra rakott teher nem csúszott-e szét; nem kell-e leesésétől tartani, vagy nem fogott-e tüzet, nem válik-e el menetközben a vonat egy része, vagy nem mutatkoznak-e egyes kocsiknál gyanús ingadozások avagy lökések ? Ha pedig ily veszélyes jelenséget vesz észre vagy valamely jelet kíván adni s vonatzsineg áll rendelkezésére, mindenekelőtt ezt húzza meg s azután adja meg a kellő jeleket. Ha pedig ily vonat-zsineg nincs vagy használhatatlan, a jelet más jelző készülékkel adja meg, mely jelet azután a többi vonatkísérő továbbítja. Ha a vonatkísérők semmivel sem bírnák a mozdonyvezető figyelmét magukra vonni, veszély esetén a dörzsfékek ismételt meghúzása és megeresztése által kisérthetik meg. Van még ezeken kívül száz meg száz apró körülmény, melyre a vonatkísérő figyelni tartozik s melyért terhes felelősség hárul reá; s e dolgokon kívül még számtalan olyan, mely épen kicsiségénél s annál fogva, hogy a vonatkísérő figyelmét vajmi könnyen kerülheti el, annál boszantóbb rá nézve, hogy többet ne említsek: az ablakokra való felügyelet is ilyen; ha valamelyiken kár esett, köteles kitudni a kártevőt, attól behajtani a jegyzékében fölszámított kártalanítási összeget s a végállomásnál beszolgáltatni. A közbeeső állomásokon az utasok be- és kiszállása alkalmával gyakorlandó felügyelet, nehogy valamelyik, különösen gyermekek vagy öregebb beteges személyek elessenek, hogy Gr. Zichy Manó: Pihenő művészek. Magyarország és a Nagyvilág, 15. Szám.