Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1877-05-13 / 19. szám

3­9. Szám. Magyarország és a Nagyvilág­ kodott) a »Bassiret« czimü lap munkatársa és a »Csailak« (»Héja«) czimü életlap szerkesztője. Isz­tambulban született. Az új­ török pártnak »Mukh­­bir« (»Hírnök«) czimü lapjában kezdette meg hírlapírói működését, azóta dolgozótársa volt az »Isztambul«, »Hudavendigjar«, »Terakki« és más lapoknak. Eredeti ember, életeit nem vesztegeti beszédjében, hanem annál borsosabban tálalja fel lapjában. Azt mondják, hogy nagyon sebtiben dol­gozik. Hétfőn jelenik meg lapja s vasárnapig szö­vegről egyátalán nem gondolkozik. Leül s heve­nyében megírja egymaga az egész lapot, mely különben nem is valami nagy. Itt időzése alatt is mindig az utolsó órában ütötte össze tudósításait lapja számára. Sokat irt, s mint mondja, nagyon szépen referált. Egyik banker alkalmával egy 5—6 sorú magyar felköszöntőt akart felolvasni, de tár­sai lebeszélték róla, mondván, hogy ez a bankét nem »Csailak.« fiait bej, Huszni bej országgyűlési képviselő fia, 24 éves ifjú, Adrinápolyban született, egy ideig katona volt, de később kilépett a katonaságból s tanulmányaival foglalkozik. A hét tanuló nevei: 1. Nuri Resad (született 1857-ben), igen csinos fiú. Smyrnában tanult, gö­rögül is tud, Párisban nem volt, de a legjobban beszél francziául társai között. 2. Ragib bej, Gö­rögországban Negroponteban született 1857-ben. Élénk, szellemes ifjú. 3. Mohemmed Semszeddin bej, cserkesz fia s apja az oroszok által fizetett ki. 4. Esszad bej, Kanan basa fia és Esszad Mukhlisz basának a hires költőnek és vezérnek unokája, szü­letett 1856-ban Angorában. 5. Ali Dzsevad bej, 1857-ben született Isztambulban, a hires Haszan Takhszin basának fia. Ez ígérte meg, hogy meg­tanul magyarul. 6. Ali Riza bej. 7. Hasszán bej. Károly ronjániai fejedelen­. (Arczképpel a 297. lapon.) ШДг­inél tovább halad a keleti kérdés válságos bonyodalma, annál több-több szereplő kezd benne — kényszerüleg, — közreműködni. A pod­­goriczai vásáron két évvel ezelőtt támadt vereke­désből eleinte csak kevés fontosságúnak tartott lá­zadás keletkezett, mely azonban csakhamar kiter­jedt egész Herczegovina, Boszniára, majd Bulgá­riára, míg végre tavaly már Montenegró és Szerbia is kardott rántottak. Most, hogy a keleti bonyo­dalmak legfőbb intézője, Oroszország is síkra szállt, szükségképen a szereplők sorába kellett lépnie Ro­m­­ániának is, mely földrajzi fekvésénél fogva a keleti véres tusában közönyös nem maradhat, ha azt nem akarja, hogy a viaskodó felek mindegyike a mellett, hogy egymást üti, még Romániát is pusztítsa. Kétségtelen, hogy Románia helyzete Orosz- és Törökországok közt nagyon kényes. Arra na­gyon kicsiny és gyönge a román nép, hogy akár a portával, akár Oroszországgal szembeszálljon; ha pedig akármelyikkel szövetkezik, mégis veszede­lem fenyegeti, habár talán nem is oly közvetlen közelről. Ha a portával szövetkezik, a muszka medve okvetlenül legelőször is őt tiporja el; ha pedig, — mint most hosszas habozás után tette — a porta ellen Oroszországgal köt frigyet, ezzel kardcsapás nélkül kiszolgáltatta magát az orosz fenhatóságnak, mely alól szép szerivel aligha fog többé szabadulni. Románia politikusai régóta fölismerték hazá­juk e bajos helyzetét s több mint húsz esztendő óta folytonos »hintázó« politikát követtek, nem kötvén le magukat erősen egyik irányban sem, ha­nem mindig azon hatalom oltalma alá állván, mely­nek az idő szerint legnagyobb befolyása volt Ke­leten. Húsz év óta fő czéljuk Románia teljes füg­getlenségének kivívása, de mert jól tudták, hogy mint kicsiny, gyönge nemzet Oroszország szom­szédságában alig maradhatnának meg önállóan, óvakodtak szakítani a portával és a nyugati hatal­makkal. A legújabb bonyodalmakban is sokáig folytatták a bukaresti kormányférfiak ezt a této­vázó, de alapjában jól meggondolt eljárást. Midőn a szerencsétlen Szerbia hadat szent a portának, Románia semleges maradt; később kedvében járt a hatalmas orosz czárnak s készséggel áteresztette Szerbiába a muszka önkénteseket! majd Nagysze­­benbe jöttek Ferencz József ő felsége üdvözlésére, majd Livadiába mentek tisztelegni Sándor czár­nak és végre legújabban, midőn már törésre ke­rült a dolog, midőn a roppant orosz sereg egybe­­gyűlt Románia határán, a bukaresti kormány megkötötte a szerződést Oroszországgal, de azért még néhány nappal ezelőtt is a kamrában kijelen­tette, hogy a portával, suzerainjével nem tekinti magát háborúban levőnek. Úgy látszik azonban, hogy e kétkulacsos po­litika, melynek mentsége a szükség volt, nem igen fog már sokáig tarthatni. A török kormány nem hajlandó nyugodtan eltűrni az orosz-román szövet­séget, támadni fog s ennek az lesz következése, hogy Románia, melynek védelmére a nagy­hatalmak semmit sem tettek, végképen Oroszország karjaiba veti magát; ki fog-e aztán onnan valaha szabadulni ? az valóban kétséges. E válságos pillanatban kétszeresen magára vonja a figyelmet a fejdelem, ki ezen ország élén áll: Károly, hohenzollerni herczeg, a német csá­szár közel rokona. Kétségtelen, hogy a szerepet, melyet Károly fejdelem játszik, jórészt Berlinből sugalmazzák s ez teszi kiválóan fontossá Károly fejdelem állását. Hohenzollern Károly herczeg 1839. ápril 20-án született. Atyja több éven át elnöke volt a porosz államministeriumnak, azonban, bár az ural­kodóházhoz is rokoni kapcsok fűzték, a másod­szülött Károlynak kevés kilátásai voltak valami fényes jövőre. A hadseregbe lépett s kapitány volt egy dragonyos ezredben, midőn egy szép reggel arra ébredt, hogy uralkodó fejdelem lett belőle. A románok ugyanis 1866-ban elkergetvén III. Napóleon kegyenczét, Kuza Sándort, miután a flandriai gróf elutasította a román trónust, megvá­lasztották a különben senkitől sem ismert fiatal porosz herczeget . Károly nem habozott, elfog­lalta a trónust és immár tizenegy esztendeje ural­kodik Romániában. Károly fejdelem eddigi uralkodása épen nem volt rózsákkal tehintve. Román szomszédaink örökös belválságok közt éltek, pénzügyi katasztró­fák, pártviszályok egyaránt dúlták a szerencsétlen országot, e mellett pedig folyton nagy politikát is szerettek volna űzni s megszabadulni a törökök névleges fenhatósága alól. A mostani orosz-török háborút, úgy látszik, e régi tervük megvalósítá­sára akarják fölhasználni s Károly fejdelem alig­hanem királyi koronáról ábrándozik. Félős azon­ban, hogy végre majd Károlynak nem lesz országa, az országnak pedig nem lesz Károly királya, ha­nem talán a muszka czárja. Ha ugyan Európa akár az egyiket, akár a másikat megengedni jónak fogja látni. Képek az Al-Dunáról. (Képekkel a 296. és 297. lapokon.) I.A­z a remény, hogy a Keleten támadt válságos bonyodalmak a mi érdekeinket közvetlenül talán nem fogják érinteni, már is elenyészett. Még jóformán meg sem kezdődött a harcz, már érzékenyen sértve vannak érdekeink s minden szem az Al-Duna felé fordul, hol előre láthatólag nevezetes eseményeknek leszünk szemtanúi. A Dunát szeretjük kiválóan a mienknek te­kinteni s méltán, mert hazánk egyik legfontosabb forgalmi ere Kelet felé, az Al-Dunához nemcsak politikai, hanem kiválóan nemzetgazdasági érde­keink is hozzá vannak fűzve. Ez ép oly fontos, mint természeti szépségekben gazdag tájból indí­tunk meg ezennel egy hosszabb képsorozatot. A magyar határt dél felé Zimonytól kezdve Orsováig a Duna képezi. A hatalmas folyónak csakhamar útját állják az erdélyi Kárpátok végső kifutamodásai s a Duna sziklaszorosokon tör ke­resztül, helyenként összeszorulva, a meredek szirt­­falak között kanyarogva, tajtékozva s nem ritkán komoly veszedelemmel fenyegetve a hajósokat. Még csak néhány évvel ezelőtt a magyar part nem közvetlenül Magyarországhoz tartozott, ha­nem mint a katonailag szervezett határőrvidék egy része, a közös hadügyminiszérium hatósága alatt állott. A határőri szervezet megszűnt, de vajmi hamar bekövetkezett ismét a szükség, hogy fegy­veres erő őrködjék itt határainkon. A szűk dunai szorosban, vagy magas szírt tetején vannak az őr­állomások, de a jámbor határőrt, ki katona, csendőr, pénzügyőr és földműves volt egy személyben, sor­hadi katonák váltották föl. Az utas, ha a Duna e részén végighajóz, alig győzi szemét legeltetni a szebbnél szebb ter­mészeti látványokon. A meredek sziklafalak elzárni látszanak az utat,­­ de a folyó merész kanyaro­dással keresztülront a szirtek között, melyeknek tetejéről itt-ott omladozó várromok még mindig büszkén néznek le s emlékeztetik az utast régmúlt idők regényes eseményeire. Egyike a legszebb pontoknak az, hol Galam­­bócz­a (Kolumbács) várromjai merednek égnek. A hatalmas bástyák lenyúlnak egészen a Duna vizéig s innen a szikla oldalán emelkednek fölfelé, mig legfölül vastag torony koronázza a hozzáfér­hetetlen szirtet. E vár hazánk történelmében nem egyszer szerepelt a szerb despoták elleni háborúk­ban ; sok ostromot állt ki, nem egyet diadalmasan is, mig végre elmúltak a zord napok s a kemény fa­lakat lassan, de biztosan rombolni kezdte az idő foga. Utolsó lakója s a régieknél talán nem ke­vésbé hatalmas ura egy rablóvezér volt, ki a ro­mok között bandájával megfészkelvén magát, ret­tegésben tartotta az egész vidéket. Megsarczolta a Dunán közlekedő hajókat, adófizetőjévé tette a környéket s ha üldözték, várába vonult s itt több ízben valóságos ostromot állott ki. Nem is került kézre mindvégig, hanem csöndes nyugalomban halt meg a régi századok hősei számára oly kitü­nően épített erősségben. A regényes várromoknál még régibb s még csodálatosabb mű­ a Traján útja, melyet a Dunába meredeken lenyúló sziklafalba vágtak a római lé­gionáriusok. Tudósok sokat vitatkoztak már e szik­­laútról, utazók számtalanszor leírták és a ki látja az óriás munkát, melyet évezredekkel ezelőtt, a lőpor és más újkori segédeszközök nélkül végeztek a rómaiak, kevésbé fogja bámulni a mai nap any­­nyira tökéletesített technikai eszközökkel létreho­zott modern műveket. Szemben, a magyar parton vonul végig nagy Széchenyink egyik nagy alko­tása, a Traján-úttal párhuzamosan futó országút, Drenkovától Orsováig, mely csak 1857-ben fejez­tetett be egészen s mely lehetővé teszi, hogy mikor az alacsony vízállás miatt a hajók a Duna szirtjei között keresztül nem juthatnak, az utasok kocsira ülve kényelmesen hajtatnak Orsováig s ott más hajóra szállva,folytatják utjokat. Bakay Nándor (Arczképpel a 296. lapon.A­ z utóbbi néhány év óta a magyar társadalom­ban kiváló fontosságához mért elismerésben kezd részesülni az iparügy és ezzel együtt előtérbe lépnek azon jelesebb iparosok is, kik ezen, hazánk­ban még erős vezérkezekre váró ügyek érdekében a sorompóban állanak. Azon férfiak között, kik mint iparosok kivá­­lólag megérdemlik a közfigyelmet, Bakay Nán­dor az első sorban áll. Eddigi tevékenysége és az iparügynek tett szolgálatai érdemessé tették őt arra, hogy a hazai olvasóközönségnek e helyen is bemutassuk.

Next