Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1880-02-15 / 7. szám

У '■ ■ '■ / . -• - . ■- . ■. ■.. -.... Budapest, 1880. február 15. XVII. évfolyam Előfizetési d­ij: Negyedévre 2 frt. — Félévre 4 frt. — Egész évre 8 frt. VÁNDORLÁS KÖZBEN. Visszaemlékezések. — Irta Csepreghy Ferencz. * — Vi.ágot látni csak a gaz­dag embernek, meg a szegény vándorló legé­nyeknek áll módjában. Az emlékezetes 1866. tavaszán, mikor már mind keményebb szelek fujdogáltak Berlin felől az osztrák fővárosra, elhatá­roztuk Palkó barátommal, hogy Bécset odahagyva Münchenbe megyünk. Holmimat rendbe szed­ve, nyugtalanul várakoztam Palkó barátomra, s amily sebesen közelgett a gőzhajó indulási ideje, épen oly las­san sietett Palkó barátom a megjelenéssel, s már bo­­szosan jártam volna fel s alá, ha hónapos szobám ki­csi volta, meg a közepére állított bőrönd az efféle fényűzést megengedi. Végre! Léptek. S egy ismert torok hangjai emelkedtek hozzám a harmadik emeletre. Totós asszonynak, totós a lánya; Hej kacskaringós stb. Ez Palkó! Sietek az ajtót kinyitni. A nóta megszűnt, de Palkót nem látom. Lemegyek a második emeletre. — Palkó! Palkó te! Egy hang sem felel. Lementem az első eme­letre, hát az én kedves Palkó barátom ott udvarol a gazdasszony szakácsnéjának, ki épen a reggeli tejért indult lefelé. — Palkó! Megvesztél ? Bizony itt hagy a hajó. — Pajtás! az az ő kára, ha itt hagy. * Midőn e czikket sajtó alá adtuk, íróját épen akkor szólította ki a halál, irodalmunknak nagy kárára, az élők sorából. — Ne bomoly Palkó, mert biz’ isten itt hagy­lak és utazom magam. — Megyek már ne, hiszen látod, hogy me­gyek, mondja Palkó, hanem még hamarosan meg­­igértette a tejszínért delegált nimphával, hogy szombat estre fölöltözve várja meg a kapuban, ő pedig majd komfortábobival jön érte, és kiviszi tánczra a »náje Veltba.« (Márhogy a bécsibe.) — A szakácsné kövér szempilláitól kitelhető bájos pillantásokat vet Palkóra. — Aber gevisz, h­err ungár! Palkó épen szivére akarta tenni kezét, én meg Palkó gallérjára az én kezemet, mikor a gazdasz­­szony kidugta reggeli főkötőjét az ajtón. — Lizi! Lizi! Ez fordított a dolgon. Lizi egy pördülettel túl akarja magát tenni a­­fejkötő látkörén, (mert szemek is voltak a főkötő alatt - de milyen szemek!) hanem a szerencsétlen olyan szépen oda­vágta lódultában a tejes ibriket CSEPREGHY FERENCZ.

Next