Magyarország és a Nagyvilág, 1883 (19. évfolyam, 1-25. szám)

1883-06-10 / 23. szám

358 közt Merlin égbenyúló csarnokát, szólt: «Fekete patkányfészek, bel magas vagy!» És mindjárt erre a városkapuk felől szelesen nyargalt Lancelot, Lángolt Ginevra kedves búcsújától, Egy csillagon merengett enyhe szivvel. Mi voltaképen az, hogy Pelleas Magas vetéseken gázolva át " Belöütödött. Kérdte Lancelot: «Ki vagy, hogy ily vakon s vadul rohansz ?» Válasz volt: «Nincs nevem. Ostor vagyok. Az asztalkor bűneit sújtani.» «Mond a neved.» «Van nékem sok nevem, Dühödt, Gyalázott, Gyűlölt, Ördögi! Mint mérges szélroham csapom meg én A királynő és Lancelot bűnét.» «Előbb csapj rajtam át!» Szólt az. «Ne vírjunk Hát.» Lancelot hátrált, midőn a tér már Elég volt köztük, Pelleast a gyötrött Mén fickándozva hirtelen ledobta. Kiáltott Pelleas: Te csalfa vagy Akár a pokol. Ölj meg. Fegyverem nincs! Mond Lancelot: «Van ajkad közt egy éles De haláloddal eltompítom azt.» «Hát ölj meg! Én kívánom, hogy megölj.» Beátaposott Lancelot, szemét Forgatta, várt percig, szólt: «Gyáva,kelj fel! Én Lancelot vagyok! Mondhatsz akármit!» És Lancelot nagy lassan visszanyargalt A ménén Camelotba, Pelleas A durva földről felkelt mérgesen követte a városba. Mind a kettő Halványan rontott a csarnokba, hol Gineora volt és teljes udvara. Ő ámulattal nézte Lancelotját, Hogy oly hamar jött vissza s Pelleast, Ki nem köszönt s mélyen sóhajtva dobta Magát egy székbe. «Vittatok?» — kiáltott Gineora. Lancelot felelt: «Igen.» «És te legyőzted őt?» «Igen, királynőm.» Majd Pelleashoz fordult. «Ifjú, ha A nagyszivű hős vétett ellened, Dacod fékezve tőle ezt te ne Tűrhetnéd?» Pelleas csak hallgatott. «Vagy más bajod van? Ha én, a királynőd Segíthetek, mondd nékem, hogy mi bánt?» De Pelleas szemét úgy rászegezte, Hogy elalélt. «Nincs fegyverem» — sziszegte S kirohant a sötétbe. A királynő Szerelmesével hosszan összenézett. Előre látták vesztük. A beszéd Elhalt, mint a madárdal a ligetben, Ha egy ragadozó vet árnyat. És A csarnokokon hosszú csend borongott. Gondolta Modred: «Kedvez az idő.» Koroda Pál. Halmi Ferenc. — Címlap. — Múlt szombaton reggeli 3/4 órakor hunyt el a nemzeti színház legkiválóbb művésze Halmi Ferenc. Pár hónappal előbb még ezerek tapsolták Chevrial báróját, kinek meghalását mesterien játszotta, de már e szerepét sem volt képes többször játszani, mint háromszor; a sorvasztó láz, mely három év óta gyötörte, leroskasztó. Olaszországba ment gyógyulást keresni, de még betegebben tért haza, míg f. hó 2. napjának első órájában örökre lehunyta szemeit. Alig élt, alig tündökölt még! Dicső pályájának még csak kezdetén volt. A ki ily nagggyá nőtt oly rövid élet alatt, mivé lehetett volna, ha balsorsa nem fosztja meg lététől! Halmi (családi nevén: Sztarill) Ferenc, született 1850. ápril 5-én Mező-Berényben, Békés megyében. Gyermekéveit Békés-Gyulán szüleinél töltötte. Atyja, Sztarill Vince Békésmegye volt főszámvevője és anyja úgyszólván elkényeztetve nevelték egyetlen fiukat, kit 1859. októberben Szarvasra adtak Koren tanárhoz, hogy a gimnáziumot látogassa. Itt tanult 1861 végéig, a midőn az alkotmányos korszak beálltával atyját Budára, a számvevőséghez osztották be; szüleit Budára követvén, folytatta tanulmányait 1863. április haváig, midőn atyja meghalt és családját vagyon nélkül szegénységben hagyta hátra. Három leány közül egy már régebben férj- Is Magyarország és a Nagyvilág. Barna Zsigmond. — Címlap. — Részvéttel és megindulással fogadták május 31-én a fővárosban a szomorú hírt, hogy a budapesti tanács egyik legmunkásabb és legérdemesebb tagja, Barna Zsigmond, elmezavarban sajátkezüleg vetett véget életének. Sietünk bemutatni a tragikus véget ért férfiú arcképét, kinek munkássága noha zajtalan volt is, maradandó nyomokat hagyott hátra a fővárosban. Barna szivvel-lélekkel magyar volt s mint ilyen nagy része van a főváros magyarosodódásában. Barna Zsigmond 1829. febr. 8-án született II.Károlyban, hol atyja gimn. tanár volt. Elemi és gimn. iskoláit II.Károlyban, a bölcsészetet Szatmárott és Pécsett végezte. 1848-ban a pesti egyetemen orvosnövendék volt s innen lépett be mint második önkéntes az 1. honvéd zászlóaljba. Az egész hadjáratot végig küzdötte : a télit Görgey alatt, a nyárit a VlI-dik hadtestben Pöltenberg alatt. Világosnál mint főhadnagy tette le fegyverét. Zászlóaljának egy ütközetéből sem hiányzott. Gyuláról mint foglyot Aradra vitték s ott besorozták az 1. sz. morva cs. unimini^—пин HHIllWIIHIülll-l 11 LlLULilll LUI I.LL+ 23. Szám. nél volt, a másik kettő is csakhamar férjhez ment, s így az özvegy nem volt kénytelen igénybe venni a rokonok támogatását, míg egyetlen fia egy ideig rokonai segítségével, később egészen saját erejéből Aradon folytatta tanulmányait, s tartotta fen magát úgy, hogy kisebb tanulóknak leckéket adott. Ferenc 1861. novemberben báró Wasmer Adolf gyermekei mellé ment nevelőnek Dombegyházára, de itt már folyton a színészet gondolatával foglalkozott. 1865. januárban bement Aradra, hol épen akkor Füredi vendégszerepeit; természetesen első gondolata a színház volt, hol aznap a «Csikóst» adták. Az előadás alatt s utána még inkább lázban volt, egész éjjel nem aludt s másnap reggel azon szigorú elhatározással, hogy bármi történjék is, ő színész lesz, fölment Szilágyi Béla igazgatóhoz s addig rimánkodott, mig végre ez engedett kérésének, s fiatalsága és gyermekes külseje ellenére is fölvette társulatába, hol hat hétig fizetés nélkül, majd egy évig 16 frt fizetéssel tengődött s csakhamar elsőrendű szerepeket játszott. Boldogult Együd, ki akkor már a társulat ismert és kedvelt tagja volt, nevezte őt el Halminak, s az ő jutalomjátéka alkalmával került a Halmi-név először a színlapra. Nyolc évig sok nyomorral s bajjal küzdve bejárta a vidék majdnem minden nagyobb városát, többnyire mint operette-tenorista, de azért szenvedélye mindig a drámához vonzotta. Végre 1873-ik év január havában, Szerdahelyi Kálmán halála után, a nemzeti színház igazgatósága vendégszereplésre hívta meg. Három első vendégjátéka a Csapodár, Fenn az ernyő nincsen kas és az Utolsó levél volt. A közönség és a kritika tetszéssel fogadta, s az igazgatóság szerződteté. Alig egy évtizede tehát, hogy a nemzeti színházhoz került. De nem egy évtizedet, csak annak második lusztrumát kell vennünk, hogy elbámuljunk meglepő haladásán. Bonvivantnak tekinték jó sokáig, mert nem volt jó bonvivant a nemzeti színháznál s nem is tudtunk volna oly jót, mint ő. De Mercutiója bebizonyítá, hogy kitűnő jellemszínész is, hogy drámai szerepekben még méltóbb helye van. Jeles drámai színészi tehetségét tavaly bizonyíta be fényesen a népszínházban, Coupeau szerepével a Pálinkában. A kritika elbámulva magasztalá ez alakítását. Csak a színház igazgatósága haragudott. És most a közönségnek is nagy oka van e miatt rá haragudni. Mert a fárasztó, idegrázó szerep siettető életének végét. Halmi a társas életben is kedvelt volt műveltségéért s szellemességéért. Hogy mennyien szerették, mutatta a nagy gyászmenet, mely múlt vasárnap, jún. 3-án koporsója köré sorakozott. Vas utcai lakásán szentelték be a koporsót, innen a nemzeti színház zenekara által játszott gyászinduló hangjai mellett a nemzeti színház elé vitték, hol Paulr Ede igazgató meleg és megható szavakkal búcsúzott el tőle nagy és részvevő közönség jelenlétében. Ezután megindult a menet a kerepesi-uti temetőbe, hol a sírnál Gyenes László mondott pályatársai nevében búcsúztatót. A korán elhunyt jeles színész halála özvegyén kívül két árvát fosztott meg támaszuktól. k. ezredbe. Itt 1851. decemberig szolgált Toskánában. Ekkor szembaja miatt elbocsátották. 1861-ig II.Károlyban volt aljegyző. Ekkor jött fel Pestre, hol mint városi aljegyző kezdte meg működését. Szorgalma által csakhamar kitűnt és úgy a tanács, mint a képviselő-testület körében oly rokonszenvessé lett, hogy a később megürült főjegyzői széket ő nyerte el. Hat év óta volt tanácsnok, s mint ilyenen a legnehezebb ügyosztályok terhe feküdt, előbb az adó-, később a gazdasági, majd a középitési osztályoké, de kitartó szorgalommal dolgozott folyton s rá nézve mindig megmaradtak a délutáni hivatalos órák, ha ezek tanácsilag általában eltöröltettek is. Hogy végzetes tettét elmezavarban követte el, arról eléggé tanúskodik Ráth Károly főpolgármester számára hátrahagyott levele, melynek utóirata így hangzik: «Terrorizálva vagyok. A rendőrkémek mindig nyomomban vannak. Az isten szerelméért, hát miért ? Elmém meg van zavarodva, dolgozni nem tudok.» A moszkvai koronázás. (A cárné a bevonuláskor. — A cárné dolgozószobája.) — 356. és 357. lap. — A moszkvai koronázási ünnepélyeknek immár végük van. A fényes szertartás minden baj nélkül ment végbe; az ünnepélyeket semmi sem zavarta meg, csakhogy hiányzott a fénytől a meleg, mint a korona gyémántjai, oly tündöklő, de oly hideg is volt az egész ünnepélyesség. Ami a fényt, a ragyogást illeti, ritkán van ünnepély, hol a külső dísznek annyi kápráztatását lehetne látni, mint ez alkalommal Moszkvában. Akik részt vettek benne s láthatták a szemet vakító pompát, még sokáig emlékeznek vissza e napokra, sokáig tartják még emlékükben a meglepő képeket, melyeket a koronázás egyes mozzanatai nyújtottak. Ez alkalomból bemutatjuk a cárnét, midőn az ünnepélyes bevonuláskor díszkocsijában ül s egyúttal képzeletben elvezetjük olvasóinkat a cárné dolgozó szobájába is. A múlt alkalommal hálószobájának képét adtuk, mely szintén ragyog az aranytól; dolgozó szobája még inkább el van árasztva a fényességtől. De a sok fény közepette nem érzi-e a hatalmas uralkodóné, hogy körülötte minden oly hideg ... Laboulaye. — Riviere. — 357. lap. — A francia köztársaságot sűrűn érik a súlyos veszteségek. Ezúttal ismét két elhunyt jelesének arcképét mutatjuk be. Egyik, Laboulaye, a tudomány halottja; másik, Riviere, a harctéren esett el. Laboulaye Lefebvre Ede René kitűnő jogtudós, történetíró és publicista s a francia szenátus és akadémia tagja volt. 1811. január 18-án született, Parisban. 1842-ben ügyvéd, 1849-ben pedig a párisi egyetemen az összehasonlító jogtudomány tanára lett. Huszonnyolc éves korában tűnt fel egy művével (Az ingatlanok tulajdonjogának története Európában Konstantintól napjainkig), melyet a széptudományok akadémiája megkoszorúzott. Ettől kezdve, noha a közéletben is mindig nagy szerepet játszott, irodalmi működése soha sem tartott pihenőt; alkotmány- és jogtörténeti munkákon kívül, melyek majd minden műveit nyelvre lefordítvák, irt két regényt is, melyek annak idején nagy feltűnést keltettek, sőt apróbb elbeszéléseket is. Kiváló tudományos munkákat fordított németből és angolból s kiadás alá rendezte Montesquieu összes műveit Ami politikai szereplését illeti, álláspontja jó ideig ingadozó volt, míg utolsó éveiben állandóan a mérsékelt köztársaságiak táborába tartozott. Riviere Henrik, a franciák tonkingi hadjáratának első nevezetesebb áldozata, vitéz katona és kedvelt iró is volt. Mint hajóparancsnokot múlt év vége felé küldték a távol keletázsiai országba, Tonkingba, hol a «fekete zászló» csapatai (khinai tengeri rablók) nagyon merészek lettek s egész Hanoi falai alá elkalandoztak. Miután a diplomáciai eszközök sikerteleneknek bizonyultak, Riviere két hajóval, 200 tengerészkatonával, egy osztály hegyi tüzérséggel s egy szakasz anami vadászszal elindult ellenük Saigunból s megverve az anamitákat, elfoglalta a hanoi-i citadellát. Riviére ekkor segítséget kért Kokhinkhinából az ottani francia parancsnoktól, hogy felhasználva az anamiak rémületét, egész Tonkingot megszállja, azonban, részint pénz hiánya.